Tizennegyedik

Remekül sikerült a vizsgám, ennek örömére hoztam egy új részt.

Tehát Harryvel elindultam hazafelé. Már rögtön nem volt szívem sietni. Már úgyis mindegy. Ha anya megtudja, így is, úgy is ki fog akadni.
- Nem is, Shell tudom miket csináltam, nem tudsz beetetni!
- Pedig be akartalak.
- Mindenre emlékszem – tisztázta a dolgot. – Nem is ittam annyira sokat.
- Nem, egyébként tényleg nem voltál annyira készen – mosolyogtam.
- Nem szerettem volna, mivel veled akartam bulizni – vallotta be.
- Nos, ez így is alakult.
- Remélem jól érezted magad.
- Ó igen, és azt a medencés dolgot még vissza fogod kapni – közöltem vele, bájos mosollyal az arcomon.
Ő erre nevetni kezdett.
- Pedig az aztán az est csúcs pontja volt.
Érdekes volt Harry ruhájában lenni, ezen is egy csomót mosolygott. Sajnos a kék nem száradt meg, így kénytelen voltam tőle kérni. Legalább nem fagyok, meg míg hazaérek. Útközben mesélt néhány marhaságot, amit a srácokkal csináltak szórakozó helyeken. Imádott sztorikat mesélni róluk. Mintha a testvéreiről mesélne. Aztán pedig komolyabb hangnemre váltott.
- Egyébként én nagyon jól éreztem magam veled. És remélem, nem vagy mérges a vizes dolog miatt.
- Harry, tudod, hogy csak vicceltem.
- Akkor jó, mert jól állnak a ruháim rajtad – mondta huncut mosollyal. – Shell – hirtelen megállt és engem nézett. – Tudnod kell, hogy én nagyon kedvellek téged, és örülök, hogy találkoztunk, meg…
Nem tudta folytatni mivel a telefonom megcsörrent és anya hívott. Előre féltem, hogy mit fogok tőle kapni. Már nem jártunk olyan messze.
- Hol vagy? – kérdezte idegesen.
- Sietek anya.
- Azt ígérted, hogy egyre hazajössz.
- Tudom, ne haragudj nem néztem az időt.
- De ennyire nincs időérzéked? Fél három is elmúlt már.
- Tudom, sajnálom… megyek már.
Anya dühösnek tűnt, amiért nem értem haza időben. Tudtam, hogy most a fiúkat hibáztatja.
- Nagyon mérges? – kérdezte bánkódva Harry. – Sajnálom, ha gondolod, haza megyek veled és elmondom neki, hogy mi volt.
- Semmi szükség rá. Eléggé mérges, de majd ha hazaérek, megbeszélem vele. Innen már öt perc és otthon vagyok. Köszönöm szépen az estét – nyomtam egy puszit az arcára és futva siettem haza. Tudtam, hogy anya megöl. A ruhát is, ha meglátja rajtam. Olyan béna vagyok. Amikor a ház elé értem már nyitotta is az ajtót.
- Na, végre…
- Sajnálom.
- Nem ezt beszéltük meg.
- Tudom, sajnálom – ismételtem meg sokadára.
Nem tudtam, hogy miért utálja ennyire a srácokat. Csak mert híresek? Jó nem szerette, ha későn értem haza, de volt már erre máskor is példa és ennyire sosem szidott le, mint ma éjszaka. A ruhát is elmagyaráztam, de az nem is érdekelte annyira.
Attól féltem, hogy többé nem enged el velük, vagy Harryvel sehová. Ami pedig ennél is jobban bántott az az, amit mondani szeretett volna. Ha két perccel később csörrent volna meg a mobilom… Ez nagyon idegesített. Éjszaka jött még egy üzenetem tőle:
Nagyon mérges volt rád anyud? Ne haragudj… Jó éjszakát!
Ezt írta és egy szomorú smileyt is írt a végére. Én pedig válaszoltam neki:
Majd megbékél. :) Neked is, szia.