Harmincötödik

Ez a koncert, most szabad ég alatt volt és ötkor kezdtek. Még világos volt. Azt a csini kék ruhámat vettem fel, amivel beleestem a medencébe Harryvel. Suval ott álltunk elől és olyan izgatott volt, mint még soha.
- Mi van veled? – kérdeztem tőle vigyorogva, mert engem is teljesen feldobott.
- Semmi, nem tudom… Egyre jobban szeretem a srácok koncertjeit.
Ebben nem is kételkedtem. A fiúkat én is egyre jobban megkedveltem, ahogyan egyre jobban megismertem őket. Bár még mindig féltem, attól, hogy hogyan fogok Harryre nézni. Vagy ő rám. Ha rám pillant éneklésközben, akkor biztos, hogy össze fogok esni ott a vipben. Hamarosan meg is jelentek a színpadon, a lányok sikítoztak és nyújtották a kezüket, hogy pacsizzanak velük a srácok. Plüssállatokat, cetliket dobáltak fel. Mindenki azt szerette volna, ha a fiúk visszakövetik őket twitteren. Meg persze a közös képeknek is roppant mód tudtak örülni. Amikor pedig néhány lány telefonját elkobozták, hogy videót és képeket készítsenek, teljesen megőrült a rajongó sereg. Irigykedve néztek egymásra a csajok. Szerencsére nem úgy tűnt, hogy az eső eleredne, hogy elmossa a koncertet, bár Londonban soha nem lehet tudni.
- Milyen a hangulat srácok? – kérdezte Liam.
Mindenki sikítani kezdett én pedig azt hittem, hogy megsüketülök, de ezen, mi már csak mosolyogtunk Suval. Az emberek, ha felismertek minket a koncertközben, olyankor tőlünk is kértek aláírást. Ez mindig boldogsággal töltött el, csak nem értettem. Ugyan olyan emberek vagyunk, mint ők.
Megint kérdéseket tehettünk fel nekik, vagy feladatot adhattunk, amit el kellett végezniük. Ezt szerettem bennük, a legjobban, hogy mindig rengeteget foglalkoztak a rajongókkal még a koncert közepén is a színpadon szerepelve. Remek hangulatot tudtak teremteni. Eleanor is itt volt a közelben és Danielle. Irigyeltem őket, meg Sut is mikor a srácok nekik énekeltek. Harry párszor felém tekintett, de csak pár pillanat erejéig. Su mindig megkönnyezte a neki szánt dalokat.
- Nos, akkor most az én kedvenc dalom jön – szólalt meg Harry. – Még annyit elszeretnék, mondani, hogy ezt egy saját szám, de nem egyedül írtam. Egy nagyon kedves lány segített benne, akit nagyon megbántottam az elmúlt napokban. Nem tudom, hogy ezt rendbe lehet e még hozni, de én mindent megfogok, tenni ennek érdekében. Szóval ezt most neked szeretném énekelni.
Tudtam, hogy rólam beszél, de amikor mondandója végén rám mosolyodott ijedten néztem rá. Elkezdődött a zene, amit zongora kísért és Niall gitárral társult hozzá. Ez volt az a dal, amit nekik írtam. Harry énekelte egyedül és arra gondoltam, hogy a szöveget is ő maga írta. Ahogy belekezdett a lassú dalba, már rám tört a sírhatnék, de még visszatartottam. Amikor zongorán ezt játszottam, mindig kettőnk jutott eszembe. Már akkor is rólunk írtam. Így pedig, hogy ő énekelte nekem, olyan gyönyörű volt. Su a fejét vállamra hajtotta majd átölelt.
- Oh Ell! – suttogta és kicsit így ringatóztunk. Aztán pedig Harry elindult felém és leült a színpad szélére. A rajongók ekkor teljesen megőrültek. Éreztem, hogy már sírok. Neki is könnyektől csillogott a szeme. Gyengéden végigsimított az arcomon és olyan lágyan, szelíden nézett rám zöld szemeivel, hogy teljesen meghatódtam. Nem voltam rá mérges! Nem tudtam tovább az lenni. Nem is akartam. Most már mindenki tudta, hogy szeret engem és maga a dal is erről szólt. Már az sem érdekelt, hogy tudják. A cikkek, a blogok, a rajongók… Semmi nem tudott érdekelni.
Visszament a színpadra a banda többi tagjához, a dal pedig hatalmas nagy tapsot kapott. Ezek után még jött néhány szám, de én a végét vártam, hogy az öltözőhöz mehessünk. Amikor végleg lementek a színpadról Su megfogta a kezem és szokás szerint ő törte át a rajongók hadát. Én ott botladoztam mögötte, az eseményektől még mindig kábultan. Kiérve a tömegből abba az épületbe indultunk, ahol az öltözőjük volt. Szaladtunk mind a ketten és alig vártam, hogy végre oda érjünk. A biztonsági őrök mindenhol tovább engedtek minket. Megpillantottuk az öltözőt és kicsit lelassítottunk, hogy ne lihegve beszéljek, amikor oda értünk.
- Király volt fiúk! – szólalt meg Su.
Én Harryre néztem, aki az ajtó felé biccentett, hogy menjünk ki. Én mentem elől, ő pedig valamennyivel mögöttem volt. Az egyik folyosó végére mentünk és ott megálltunk, hogy senki se lásson minket.
Mosolyogva nézett rám én pedig ott álltam előtte és azt sem tudtam, mit mondjak, vagy tegyek. Végül jó szorosan hozzábújtam, ő pedig erős karjaival átölelt. Így álltunk egy jó darabig. Magamba szívtam az illatát, és mellkasán pihentetve fejemet, hallgattam a gyors szívverését, ami egyre nyugodtabb és nyugodtabb lett. Ekkor kicsit távolabb tolt magától és végig nézett rajtam.
- Remélem tetszett a dal. És ugye tudod, hogy végtelenül sajnálom és…
Nem tudta végig mondani, mert egy csókkal belé fojtottam minden szót. Háttal a falnak dőltem, ő meg előttem állt. Egyik kezével arcom mellett támaszkodott, a másikkal derekamat fogta. Nem szerettem volna többet erről a témáról beszélni.
- Én is szeretlek – suttogtam és ezzel választ adtam neki, egy korábbi beszélgetésünkre.
Ismét elvigyorodott és megcsókolt. Elég sokáig álltunk ott, hol ölelkezve, hol csókolózva, hol pedig egymás szemében elmerülve. Már nem feszült volt köztünk a levegő, hanem forrt és szikrázott. Hiányzott. Minden egyes érintése. Amióta tudtam, hogy milyen jó vele, már nem tudtam nélküle meglenni.