Száztizenkilencedik

Sziasztok! :) Ismét itt. A többi oldalam szünetel, de ezt természetesen folytatom. :) A következő rész egy hosszabb lesz Harry szemszögéből :). Jó olvasást mindenkinek és várom a kommenteket! ;)

Zayn arca eltorzult és azt hittem menten elájul, de ez csak pár másodpercig tartott. Aztán ismét ura volt a helyzetnek. Most tudatosult benne, hogy mi mindenről tudok. Nekem is ekkor jutott el az agyamig, hogy mit tudok Zaynről. Olyasmit, amit csak két ember, akik mint tudjuk nem túl megbízhatóak.
- Essünk túl ezen… - fújta a füstöt. Zavart, hogy dohányzott és rosszul voltam a füsttől is, de most ez volt a legkisebb gondom. Kérdően pillantottam rá, hogy ő meg miről beszél. Ha azt hiszi fejmosást akarok tartani, akkor nagyon is téved. Én a barátja vagyok, legalábbis annak tartom magam és segíteni szerettem volna neki mindennél jobban.
- Tudom, hogy most elítélsz. Ha szeretnéd, mond el minden egyes újságírónak – rántotta meg a vállát, mintha ez olyan semmiség lenne. Nekem meg nagyon fájt, hogy komolyan csak ennyit néz ki belőlem, hogy olyan vagyok, mint Elena vagy mondjuk Brook.
- Te mi a francról beszélsz? Nem azért akartam veled beszélni, hogy úgy zsaroljalak, mint a „barátnőd” – förmedtem rá.
Kicsit feljebb emeltem a hangom, de csak annak érdekében, hogy kicsit észhez térjen. Csendben álltunk. Ő úgy füstölt, mint, akinek kigyulladt a nyelve és a harmadik szál is előkeveredett.
- Segíteni szeretnék Zayn. Brook egy szemét dög…
- Aki túl sokat tud – sóhajtott. – Amíg teszem, amit mond addig, egy ideig biztonságban vagyok.
- Igen? Mégis meddig? Pár évig? Hónapig? Napig? Gondolkozz már!
- Shell, ha ő köp bármit is, nekem annyi és valószínűleg a bandának is. Ezt nem szeretném. Tudom, hogy egy kígyó, és, hogy egyszer úgyis kikotyogja ezt a kis titkot – mondta ironikusan -, de ameddig csak lehet, húzom az időt.
Elszomorító volt ezt hallani tőle. Egyre jobban sajnáltam őt és hülyén éreztem magam, hogy elhittem, hogy ezek ketten komolyan szeretik egymást.
- Valamit csak lehet tenni nem? – vetettem le magam a fűbe és a tehetetlenség szinte megőrjített.
- Valamit biztosan…
- Ha ellenállnál.
- Szerinted nem próbáltam?
Nem bírtam tovább ülve maradni, mert a düh teljesen elborított így talpra álltam és járkálni kezdtem.
- De nem hiszem, el hogyan lehet valaki ilyen szemét! Komolyan ez nem normális! Mi a fenéért csinálja ezt? Nem bírom felfogni. Legszívesebben, aj!
Azt hiszem az ötödik szálat vette elő, amikor összeszűkült szemekkel néztem rá. Ez már nekem is sok volt. Elhiszem, hogy ideges, de nem kellene ezt tennie akkor sem. Ajkai sarkán egy mosoly féle jelent meg. Megfogta a csuklóm és lerántott a földre. Ott ültünk egymás mellett és szinte hallani lehetett, amint a gondolataink ide-oda ugrándoztak.
- Azt akarja, hogy a középpontban legyen – adta a válaszát egy korábbi kérdésemre. – Neki mindegy, hogy hogyan.
Elég szomorú volt és beteges. Senki sem normális ezen az elfuserált bolygón?
- Én nem bírom, hogy ez így menjen tovább – sóhajtottam. – Lehet, jobb lenne, ha legalább a fiúkat beavatnád. Inkább tőled tudják meg, minthogy történjen valami…
Bólintott egyet.
- Elfogom, nekik mondani. De úgy, hogy erről Brook ne tudjon. Valamit pedig kitalálok. Ez tényleg nem mehet így tovább – látta végre be.
- Senkinek sem jó. A bandának, és főleg nem neked.
- Igen, csak… félek – fordult felém. – Sosem féltem ennyire – vallotta be őszintén. Lágyan rámosolyodtam és megöleltem. Úgy szorított magához, hogy azt hittem megfolyt.
- Gyerekek! Titeket kerestünk! – jelent meg Louis a srácokkal együtt.

Száztizennyolcadik

Amikor tudtuk, hogy a srácok érkezni fognak, akkor Susie és Danielle társaságában eléjük mentünk, hogy minél hamarabb találkozhassunk. Olyan régen láthattuk őket élőben, hogy már mind a hárman tűkön ültünk. Hatalmas tömeg volt. Gondolom nem csak mi tudtunk arról, hogy a fiúk visszatérnek Londonba, hanem a rajongók is. Onnan tudtuk, hogy már meg is érkeztek, hogy mindenki sikítozva próbált közel kerülni hozzájuk, de persze a biztonságiak ezt nem tették lehetővé. A tömegen megpróbáltuk magunkat átverekedni, hiszen minket ismernek, és biztosan oda engednének hozzájuk. Komoly harcot kellett vívnunk, hogy észrevegyenek minket. Niall fordult felénk vigyorogva és szólt az egyik nagydarabnak, akik segítettek minket. Amikor végre ott lehettünk mellettük én azonnal Harryt jó szorosan magamhoz húztam.
- Csak nem hiányoztam? – kérdezte mosolyogva.
- Valójában nem. Csak sok itt a fotós, gondoltam jó színben tűntetem fel magam – válaszoltam szem forgatva, hogy hogyan tud ekkora marhaságot kérdezni. Még jó hogy hiányzott. Azt hittem bele őrülök, hogy nincs itt. A srácokért egy limuzin jött, amibe mindannyian simán befértünk. Néha még most is szokatlan volt, hogy milyen luxus körülmények között élnek.
- Milyen buli lesz ma? – csapta össze a tenyerét Louis.
- Azt hittem pihenni szeretnétek – vonta fel szemöldökét Danielle.
- Azt is. Mi lenne, ha ma este szétnéznénk a városban? – vetette fel az ötletét Harry. Nem is ő lett volna, ha rögtön nem ez jut eszébe.
De mindenki benne volt így eldőlt, hogy este partyzunk egy nagyot. Még fogalmam sem volt, hogy mit mondok Zaynnek, de tudtam, hogy minél hamarabb beszélnem kell vele. Talán a ma este egy jó lehetőség lenne erre. De kicsit rosszul éreztem magam, hogy még csak most jöttek vissza és máris el fogom szúrni a kedvét. Mégis azt éreztem, hogy minél előbb annál hamarabb túlesünk rajta. Eddig csak magamban őrlődtem és kellett, hogy vele beszéljem meg ezt a dolgot.
Eleanor nem volt itthon így ő nem tudott velünk tartani. Brook pedig azt mondta, hogy nem érzi magát túl jól, de egyértelmű volt, hogy másról van szó. Nem nagyon érdekelt és jobb is volt így. Már néhány poharat üresen csaptunk az asztalhoz, amikor Zayn bejelentette, hogy megy dohányozni. Aztán valahogy mindenki elkeveredett a másiktól a nagy tömegben. Én is kiléptem a hűvös estébe és megpróbáltam megkeresni a banda rosszfiúját, hogy végre beszélhessek vele. Iszonyat hideg volt és azt hittem, hogy megfagyok, amíg ráleltem.
- Szia – köszöntem neki, mintha ma még nem is találkoztunk volna.
- Meg fogsz fagyni – nézett rám kerek szemekkel és kibújt a pulóveréből, amit rám terített.
- Köszönöm – mosolyodtam rá. – Tudnánk egy kicsit beszélgetni?
Hangosan felsóhajtott és kifújta a füstöt.
- Brook?
Hangtalanul bólintottam és az előző mozzanatait megismételte. Tudtam, hogy nem ez minden vágya. Nekem sem, de kellett, hogy megbeszéljük.
- Figyelj Shell, talán ebbe nem kellene belemásznod – nem ellenségesen mondta csak inkább féltve engem. – Nagyon sok minden van, amiről nem tudsz és jobb is, ha ez így marad.
- Arról az estéről nem kellene tudnom igaz?
Értetlenül nézett rám, de láttam rajta azt is, hogy kissé megijedt. Nem is azért, mert tudom, hanem, hogy honnan juthatott el a fülembe. Legalábbis én biztosan ettől tartottam volna a helyében.
- Miről beszélsz?
Próbált úgy tenni, mintha komolyan nem értené, de ahogy pillantottam rá, tudta, hogy miről beszélek, csak valahogyan ő maga is félt. Nem csodálom. Ez egy olyan téma, amit jobb nem firtatni.
- Kérlek, ne kelljen elmondanom, hogy miről beszélek, mert hidd el nekem is nehezemre esik kimondani…
Láttam rajta végig folyni az összes érzelmet arcán. Szégyen, sajnálat, keserűség és még sorolhatnám. Lehajtotta fejét és a második szálat vette elő.
- Kitől tudod?
Haboztam a válasszal, hiszen ebben a pillanatban tudatosult bennem, hogy Elenának igaza volt. Most az egyszer nem hazudott. Nem tudom, hogy miért akart velem jót tenni, de megtette.
- Elena… - mondtam ki halkan és szinte jeges borzongás futott át mindkettőnkön.

Száztizenhetedik

Sziasztok. Sajnálom, hogy ennyire megkésve hozom az új részt, annak ellenére, hogy nyáron minden nap jöttem és olykor többel is. Sajnos ez már csak ilyen lesz. Ugyan is a suliból csak az első két hét telt el, de nekem rengeteg dolgom volt és ez ennél rosszabb lesz. Az oldalra még csak gondolni sem gondoltam. :/// Gondolkodtam ma azon, hogy hagyom is a történetet. De aztán eszembe jutott, hogy mennyi olvasóm és kommentelőm van. Amíg nem hagytok el, addig nem zárom be a történet végéig az oldalt. De kevesebb részt fogok hozni ebben biztos vagyok. Egy héten vagy három részt, de lehet lesz olyan, hogy annyit sem. Nem tudom. Remélem megértitek és ugyan úgy fogtok engem olvasni. :) Jó olvasást és várom a kommenteket! :)

A szeptember pillanatok alatt eltelt. Végül mindenkinek igaza lett. Gyűlöltem, hogy mindenki óvatosan beszélt a dolgokról véletlenül sem megemlíteni azt, ami agyam minden egyes négyzet centiét befedte. Sokkal figyelmesebbek lettek velem az emberek még az iskolában is. Idegesített. Azt hajtogatták, hogy még nem fogtam fel. Még nem tettem magam rajta túl. Anya pszichológushoz is elküldött, de semmi kedvem nem volt egy vadidegennel beszélgetni erről. Amikor a szobámban pakolásztam, akkor találtam egy dobozt. Tele képekkel. Nem mertem kinyitni. Tele van gyerekkori képekkel, amiken Mike is szerepel. Nem akartam elsőnek megnézni. Ekkor jöttem rá, hogy igazuk van. Nem fogtam még fel, hogy volt egy öcsém, akit már soha többé nem láthatok.
Fellapoztam az album első néhány oldalát és azt vettem észre, hogy mosolygok, közben pedig folynak a könnyeim. Még a temetésén sem sírtam. A korház óta egyszer sem. Most pedig az emlékekkel együtt a könnyek is előtörtek belőlem. Nem is tudom, egy kicsit megnyugtatott az a tény, hogy ismét tudok sírni…
Elenás dologról pedig inkább csak nagyokat hallgattam. Valahogy eszembe sem jutott egy ideig ez a dolog.
- És apáddal mi van?
- Nem tudom… Nem beszéltem. Annyira nem is vágyom rá – rántottam vállat. Őt hibáztattam azért, hogy az utóbbi években Mike és én szinte teljesen elhidegültünk egymástól. Persze én is hibás voltam, de könnyebb volt rá kenni.
Susie hatalmasat sóhajtott és hátradőlt az ágyamon.
- Hidd el, egyszer majd minden a régi kerékvágásban fog haladni előre.
- Nem is emlékszem, milyen az.
Hangosan felkuncogott és helyeslően bólintott. Mostanában elég esemény dúsak voltak a napjaink és nem unatkoztunk. Már október közepe volt és nekünk az egyetemre kellett koncentrálnunk, a srácoknak az új lemezre, na meg arra, hogy a banda együtt maradjon, és ne vitatkozzanak, ugyan is Zayn ügye még mindig nem ült el. Gondoltam, hogy egy darabig nem is fog. Talán tudtam volna segíteni, de az utóbbi időben nem ez volt a legnagyobb problémám. De beláttam, hogy azzal sem megyek semmire, ha folyton csak emésztem magam. Fájt, hogy elveszítettem az életemből egy olyan személyt, aki számomra rengeteget jelentett és jelent most is. Rettentően fájt és senkinek nem szerettem volna ezt az érzést. De nem mardoshattam magamat életem végéig. És volt egy dolog, amit még el kellett mondanom Sunak. Nem szerettem volna újabb vitába keveredni vele és mivel benne bíztam meg a legjobban, neki kellett elmondanom.
- Su – néztem rá. – Mondok valamit, de ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek. Niallnek sem.
Felült mellettem és kissé aggodalmasba csaptak át vonásai. Bólintott egyet és kíváncsian várta, hogy eláruljam.
- Mielőtt elmondanám, ígérd meg, hogy nem szólsz bele és hallgass végig.
Szó nélkül bólintott. Vettem egy mély levegőt és elkezdtem elmesélni azt az estét, amikor Elenát megpillantottam a kanapénkon ülve a nappaliban. Mindent elmondtam, amit ő is. A végére érve pedig azt láttam Susie arcán, hogy azt sem tudja, hogyan kell levegőt venni. Hasonlóan hallgatta a történet, ahogyan én is tettem. Amikor már sok ideje hallgatott nem bírtam a nagy csendet.
- Susie, mondj valamit, mert fogalmam sincs, hogy mit kellene csinálnom.
Óvatosan rám emelte tekintetét és kicsit megrázta a fejét.
- Nem tudom, szerintem, amit Zayn tett az valamilyen szinten érthető. Úgy értem én is megvédtem volna a húgom – mondta elborzadva a gondolattól, hogy ő hogyan tette volna. Nem mondta ki, de láttam rajta, hogy szemei előtt megjelent néhány képkocka.
- Zayn egy végtelenül jó srác – mondta és megkönnyebbültem, hogy nem egy gyilkosként tekint rá. Ez megnyugtatott. Hiszen én sem éreztem hibásnak ezért. Abban biztos voltam, hogy soha sem fogok ugyan úgy nézni rá, de nem hiszem, hogy félnék tőle vagy ilyesmi.
- Beszélj vele. Talán Elena egyes dolgokról nem tud, talán valamiben hazudott, mert azért lássuk be, nem kellene benne megbíznod.
Teljes mértékben igaza volt. Csak annyi volt a gond, hogy nehezen lehetett a fiúkkal egy találkozót megbeszélni, mivel alig tartózkodtak Londonban. Harry azt mondta, hogy hétvégére, ha minden igaz visszajönnek kicsit pihenni. Illetve ők hiszik, hogy pihenni. Szerettem volna ismét véget vetni ennek a Brook és Zayn kapcsolatnak. 

Száztizenhatodik

Már sötétedett oda kint és én az ágyamban feküdtem. A régi szobámban voltam, anya házában. Én szerettem volna most itt lenni. Szükségünk volt egymásra.
- Shell én megyek – állt fel mellőlem. – Itt alszom anyáéknál. Szóval közel leszek. Ha bármi van, hívj, jó? – mosolyodott rám. Ezek a szavak hihetetlenül sokat segítettek és jól estek.
- Köszönöm – mondtam halkan. Oda hajolt hozzám és a homlokomra nyomott egy puszit, majd kiment. Anya lépett be utána.
- Hogy vagy? – tettem fel a leghülyébb kérdést. A gyermekét vesztette el én pedig a testvérem… Ilyenkor hogy lehet az ember? De egyszerűen nem tudtam mit mondani. Lehet ilyenkor bármit is? Leült az ágyam szélére és láttam rajta, hogy ő is legalább annyira – ha nem jobban -, meg van viselve, mint én. Nagyon rossz volt így látni.
- Átvészeljük, rendben? – nézett rám és megszorította a kezemet. – Most még nagyon nehéz lesz de idővel könnyebbül – suttogta maga elé és ezzel nem csak engem, hanem saját magát is nyugtatta. Felültem és megöleltem.
- Itthon leszek pár napig, jó?
- Rendben kincsem.
- Nem akarom, hogy egyedül legyél.
Láttam, hogy ismét könnyes a szeme, de elmosolyodott. Adott egy puszit.
- Próbálj meg aludni valamennyit – mondtam neki, bár tudtuk, hogy egyikünknek sem fog menni.
- Harry még itt van – mondta és ő is felállt. Amikor kinyitotta az ajtót mögötte Harryt pillantottam meg. Csendesen váltottak néhány szót. Majd bejött és nyomott egy puszit arcomra.
- Haza megyek. Gondolom, most inkább egyedül szeretnél lenni és édesanyáddal.
Megfogtam a pólója ujját és nem akartam, hogy elmenjen.
- Nem szeretnék egyedül lenni. Egy pillanatig sem.
Megint könnyeztem és már fáradt voltam visszatartani. Nem bírtam és inkább engedtem, hogy a cseppek végig folyjanak az arcomon.
- Maradsz estére? – néztem rá kérlelően. Nélküle nem tudok elaludni.
- Maradok – mondta halkan és ruhástól befeküdt mellém. Szorosan hozzábújtam és karjaival átölelt. Másik kezével arcomat cirógatta. Az jutott eszembe, hogy nem ez az első alkalom, hogy így babusgat. Jó érzés volt tudni, hogy ő is itt van mellettem. Ő volt képes a legjobban megnyugtatni. Valami dalt kezdett el dúdolgatni én pedig aludni próbáltam.
Borzalmas volt. Szinte fél óránként felkeltem és forgolódtam és sehogy sem volt jó. Próbáltam Harryhez még közelebb lenni. Szegényt nem hagytam pihenni egy másodpercig sem. Reggel, amikor kinyitottam a szemem, az ő fáradt arca tekintett vissza rám.
- Mennyit aludtál? – kérdeztem rekedt hangon.
- Olyan öt percet.
Hangosan felsóhajtottam. Neki sem lehetett jobb, mint nekem. Kikeltem az ágyból, mert nem voltam képes ott feküdni. Amúgy is ma iskola. Kinyitottam a szekrényemet és a ruháimat kezdtem el kiszedegetni, hogy mit vegyek fel.
- Shell, mit csinálsz? – lépett mögém.
- Készülődök.
- Hová?
Megfordultam és felvont szemöldökkel néztem rá.
- Hát az iskolába.
- Az kizárt.
- Mert?
- Egy, mert nem mehetsz iskolába, maradj itthon pihenni. Kettő, ha jól emlékszem, azt mondtad, hogy szünetetek van.
- A fenébe – rogytam le a székembe. – Nem birok itthon ülni. El akarom terelni a gondolataimat.
- Talán nem kéne – nézett rám. – Szerintem ne próbálj úgy tenni, mintha semmi sem történt volna.
- Akkor mit csináljak? Bőgjek? – mordultam rá dühösen. Aztán rájöttem, hogy nem kellett volna. – Ne haragudj…

Száztizenötödik

Jack elég gyorsan hajtott. Kezeimmel és lábaimmal doboltam idegesen közben Harryt próbáltam elérni, aki nem vette fel a telefonját. Így végül egy üzenetet hagytam neki. Aztán pedig arra gondoltam, hogy Sut kellene elérni, de nem mertem. Most nem vagyunk valami jó viszonyban. Talán nem kellene zargatnom most is.
Amikor megérkeztünk azonnal kipattantam és magam mögött hagyva Jacket a folyosókon kezdtem el rohanni. Anyához érve vettem néhány mély levegőt, közben vonásait tanulmányoztam, amelyek nem sejtettek túl jót. Apa is ott ült és arcát kezeibe temette. Borzalmas volt őket így látni. Az életemben a két legkeményebb ember. Illetve apát nem ismertem. De mindenki életében érdekes, ha sírni látja. Anya pedig erős volt, most még is olyan törékenynek tűnt.
- Mi történt?
- Mike állapota rosszabbodott egyik pillanatról a másikra. Rengeteget hányt és nagyon fájt a gyomra. A nővérek bementek hozzá és azt mondták, hogy egy azonnali műtétre lesz szükség. Ennél többet én sem tudok – mondta elhalóan, majd magához ölelt.
- Jó napot – jelent meg Jack is mögöttünk. Anya értetlenül nézett hol rám, hol rá. Tudta, hogy kicsoda ő, azt is, hogy tegnap a versenyen voltam, csak azt furcsállta, hogy itt van velem. De ez most nem volt fontos és egy pillanat múlva már őt sem érdekelte. Járkálni kezdtem a folyosón és a kezeimet rágtam, meg a szám. Beleőrültem a várakozásba. Gyűlöltem, hogy senki nem mond semmit. Egyik nővér sem csak kijönnek a szobából és elhaladnak mellettünk, mintha ott sem lennénk. Még akkor is, ha kérdésekkel bombázzuk őket.
A folyosó végén két ismerős alak jelent meg Su volt az és Harry. Amikor barátnőmet megláttam hatalmasat dobbant a szívem és, egy pillanatig mosoly futott a számra az örömtől, de aztán az aggodalom ismét átcsapott felettem.
- Shell mi van? – kérdezte idegesen, és amikor látta, hogy nehezemre esik megszólalni szorosan magához ölelt. Jó volt érezni, hogy megint itt van nekem. Amikor baj volt mindig jött és akár boldog is lehettem volna, hogy a legjobb barátnőmmel kibékültem, de ebben a helyzetben nem voltam. Láttam, hogy érdekes szemekkel méregette Jacket, ahogyan Harry is tette.
Teltek múltak a percek és nekem minden bajom volt. Nem bírtam abba hagyni a járkálást és a remegést. Annyira rossz dolgok jártak a fejemben. Azt éreztem, hogy ebbe beleőszülök. Végül pedig egy orvos jelent meg. Mindenki köré sereglett és vártuk, hogy mit mondjuk.
- Sajnálom. Mi megtettünk minden tőlünk telhetőt, de Mike nem élte túl a műtétet.
Ahogy ezt végigmondta a hideg kétszer végigfutott rajtam, majd a szemeimbe könnyek gyűltek. Nem tudtam mást tenni, mint bámulni magam elé. Mit tud ilyenkor tenni az ember? Elsőnek nem hittem el. Senki nem tett semmit csak álltunk. Olyan volt, mintha nem is velem történne. Sosem értettem, az embereket, hogy ilyenkor miért nem tesznek semmit. Azért mert nem tudnak. Nem képesek és már felesleges bármit is tenni.
Anya magához ölelt és az ő vállán kezdtem el zokogni. Az öcsém, akit végre újra láthattam nem élte túl a műtétet. Hihetetlen haragot éreztem. Dühös voltam. Mindenkire.
- Látni akarom – szipogtam.
- Nem kellene, kicsim.
- El kell búcsúznom.
Kibontakoztam az öleléséből és eldöntöttem, hogy bemegyek azon az ajtón, mikor Jack jelent meg előttem. Kezeit a vállamra tette és mélyen a szemeimbe nézett.
- Shell. Kérlek, higgy nekem. Ne menj be hozzá! Ne akard így látni. Az emlékeidben had maradjon olyannak, amilyennek ismerted.
Miközben beszélt próbáltam áttörni rajta, de túl erős volt és nem sikerült. Végül úgy fogott le, hogy teljesen magához ölelt. Folytattam a sírást. Nem tudtam mást csinálni csak sírni.

Száztizennegyedik

Sziasztok! :) Sajnálom, hogy tegnap nem hoztam részt, csak nagyon kevés időm van. Már így első héten nagyon beindult az élet. Rengeteget kell tanulnom, meg csináljuk a darabokat is, meg segítjük a kilencedikeseket. Szóval tényleg sajnálom, de igyekszem. Hétvégén a másik blogjaimra is érkeznek az új részek. ;) Jó olvasást!

Másnap reggel korén keltem. Igazából este sem aludtam sokat, mivel végig az járt a fejemben, hogy miket mesélt tegnap Elena. Susie nem volt itthon. Gondolom Niallnél aludt. Ez már kicsit bosszantó volt, hogy mindent megtett, hogy kerüljön engem. Vasárnap reggel volt és egyszerűen semmihez nem volt kedvem. Megittam egy kávét, hogy attól majd hátha kipihentebbnek fogom magamat érezni, de nem sokat ért. Csináltam reggelit is, amit a gépem előtt elfogyasztottam. Olvasgattam ezt-azt, mivel már régen tettem. Felmentem twitterre meg hasonló helyekre. Láttam rólam és Harryről sok képet, amelyek mosolyt csaltak az arcomra. Már mindenki tudta, hogy együtt vagyunk. A nagyobb rajongók ennek örültek és csomó oldalt csináltak. Rengeteg üzenetem érkezett és iszonyatosan jó volt látni, hogy az emberek nem rühellnek. Facebookon hallottam, hogy valaki rám írt. Megnyitottam az oldalt és nem is tudom, kissé meglepődtem. Jack volt az. Nem is tudtam, hogy az ismerősöm.
Jó reggelt kívánt nekem és belekezdtünk egy beszélgetésbe. Elsőnek csak olyan semmilyen dolgokról én még is örültem, hogy rám írt. Jól esett és szívesen beszélgettem vele. Aztán megkérdezte, hogy nem találkozunk-e ma, mert élőben sokkal jobb lenne megbeszélni a koncertet. Úgy döntöttem, hogy elmegyek vele kávézni kettőkor. Legalább meg volt a mai programom és nem kellett a Zaynes dolgon agyalnom, mert ha egyedül lettem volna vagy Harryvel, akkor biztos azon kattogtam volna. Felvettem egy hosszú farmernadrágot meg egy rövid ujjú pólót, rá egy vastag pulcsit, mivel hűsös és esős őszi nap volt várható.
Próbáltam pontosan oda érni, de nekem az soha sem volt az erősségem. Késésben voltam, de csak tíz perccel. Ez nálam nem is olyan rossz. Ő már ott állt a bejáratnál és engem várt.
- Sajnálom, hogy késtem – szabadkoztam.
- Szia, Shell.
Két-két puszival köszöntünk egymásnak. Majd kinyitotta nekem az ajtót és maga elé engedett. Kinéztünk egy helyet és leültünk. Nem sokan voltak bent, így nyugis volt és nem kellett attól tartanom, hogy lesifotósok leselkednek ránk. Vagyis tőlük mindig lehetett tartani, ha az ember kitette a lábát, de most valahogy nem érdekelt. Jack egy tanár, nem kell félnem a pletykáktól.
Mind a ketten rendeltünk. Én egy forró csokoládét ő pedig egy kávét.
- Hogy tetszett az este? Nem volt időd kifejteni nekem, mivel sietnem kellett.
- Tetszett. Az egyetemisták nagyon tehetségesek – fogtam meg a poharamat, hogy melegítse a kezem és hol azt néztem, hol Jack barátságos barna szemeit.
- Kedvet kaptál hozzá? – mosolyodott rám. Istenem még mindig mennyire jól néz ki!
- Határozottan igen. Nem tudom, hogy mire vihetném, de szeretnék a zenével foglalkozni.
- Oh, sok mindenre lehet. Hidd el… Írhatsz dalokat – kacsintott rám. Ez nem is hangzott olyan rosszul. – A versenyek nem hiányoznak?
- De, de igen. Nem is értem miért hagytam abba – ráztam meg a fejem, majd az italomba kortyoltam.
- Na, ezt én sem – nevetett fel mély hangján. – Hiszen te is tehetséges vagy, de ezt annyit mondtam már. Ezt az egyetemet neked találták ki Shell. Nagyon örülnék, ha megpróbálnád.
Már biztos voltam benne, hogy megfogom. Harry is annyira ajánlotta és most Jack. Alig tudtam levenni róla a szemem és kicsit bűntudatom volt, hogy ilyesmikre gondolok, amikor nekem barátom van. Senki ne értsen félre. Szeretem Harryt. Mindennél jobban, csak volt valami ebben a huszonhárom éves férfiban. És igen pont ez. Ő nem egy fiú, hanem férfi. Vonzott benne valami. Nem tudom, hogy a külseje, vagy a tehetsége, vagy az a régi érzés, amit tizenöt évesen tápláltam iránta.
- Nem veszed fel? – biccentett fejével a rezgő telefonom felé. Annyira gondolataimban voltam elmerülve, hogy észre sem vettem, hogy hívnak. Amikor a kijelzőre pillantottam azt hittem Harry lesz, de nem. Anya volt.
- Szia.
- Shell Mike megint rosszul lett és most a műtőbe vitték – mondta aggodalmasan és éreztem a hangján, hogy a sírást tartogatja. Ennyit mondott és én lecsaptam a telefont, majd felpattantam.
- Betudnál vinni a korházba?

Százharmadik

Láttam rajta, hogy még mindig azon töri a fejét, hogy biztos, hogy jó ötlet-e elmondania.
- Senki sem tud erről. Nem is tudom, hogy ő honnan tudta meg, de bizonyára igaz, mert nagyszerűen tud vele zsarolni.
Rá akartam szólni, hogy mondja már, de annyira féltem a választól, hogy nem mertem. Lélegzet visszafojtva figyeltem. És azon gondolkodtam, hogy tényleg igaznak kell lennie, ha Zayn ennyire aláveti magát Brooknak.
- Zaynnek volt egy tragikus dolog az életében. És olyasmit tett, amire nem túl büszke. Amit Brook kiderített róla az, az, hogy megölt egy embert.
Ahogy rám nézett azt hittem szét szúr a tekintetével és a szavaival. Fizikai fájdalmat okoztak és teljesen ledermedtem. Azt mondogattam, hogy ne higgy neki. De most valahogy hittem. Azt éreztem, hogy sajnos a szavai igazak. Hányinger tört rám.
- Brook ennyit mondana az újságíróknak és Zayn komoly bajban lenne, mivel a történet többi részét nem tudják mások.
- Van folytatása? – kérdeztem remegve és úgy éreztem, hogy lehet, nem akarom hallani. Már most nem tudnék ugyan úgy nézni a srácra.
 - Shell ne ítéld el, mert nem tudod az egészet.
Hirtelen olyan kedves lett és védte Zaynt nem is értem, hogy miért. De még mindig abszurd volt. Ő nem gyilkos! Nem lenne képes valaki másnak ártani. Honnan tudom? Ismerem. Valamennyire… És megint itt jött a bökkenő. Semmit nem tudok róla.
- Zaynnek van két húga. Amikor este tartottak haza felé egy partyról, Zayn néhány barátjával hátra maradt, míg a húga Waliyha előre ment. Sötét volt nagyon és késő. Zayn mire észbekapott, hogy húga jóval előrébb jár elköszönt a barátaitól és sietett utána. Később sikításra lett figyelmes és tudta, hogy a testvére az. Egy férfi támadta meg. Zayn letámadt az idegent és megkérte Waliyhat, hogy fusson. Ön védelem volt, mert az a pasas késsel akarta leszúrni, de Zayn hamarabb végzett vele.
Megsemmisülve hallgattam végig a történetet. Egyszerűen nem hittem el, hogy egy emberrel ilyen történjen. Naivan azt gondoltam, hogy ilyen csakis a filmekben lehet. Idő kellett, amíg sikerült felfognom. A másik pedig az volt, hogy kitaláljam most mi tévő legyek. Ezt nem kürtölhetem szét a világnak.
- Mit kellene tennem? – néztem Elenára és magamban is kételkedtem, hogy ezt tőle kellene-e megkérdeznem. Bizonyára nem, de ez már egy ilyen nap volt, amikor minden máshogyan történt. És biztos, hogy nekem kellene bármit is? Hiszen legutóbb is rosszul sült el. Főleg, hogy Su teljesen kiakadt, hogy nem avattam be a terveimbe. Most ezzel a titokkal mit kellene kezdeni? Én mit tudok tenni?
- Nem tudom. Csak gondoltam megosztom veled. Mivel én semmit sem tehetek – állt fel. Valahogy hálát éreztem.
- Köszönöm, hogy elmondtad.
Még mindig nem azzal a nagy szeretettel pillantottam rá, de nem mondtam neki semmi szemét dolgot. Reménykedtem benne, hogy semmi hátsó szándék nem vezérelte most. Kikísértem az ajtóig és a küszöbön még felém fordult.
- Shell tudom, hogy nem sok mindenen változtat, mert sok mindent tettem ellened és Harry ellen, meg a bandához sem voltam túl kedves az utóbbi időben, de hidd el, hogy őszintén sajnálok mindent.

Erre már tényleg nem tudtam mit mondani. Néhány pillanatig meglepetten bámultam rá. Szomorúságot láttam az arcára írva, de akkor sem tudtam azt mondani, hogy semmi baj, előfordul az ilyesmi. Nem tudtam, mert nagyon mély nyomott hagyott bennem az ajándékaival és a tervével, hogy én és Harry külön utakon folytassuk az életünket. Szó nélkül köszöntünk el egymástól. Amikor bezárhattam végre az ajtót csöppet sem éreztem magamat megkönnyebbülve.

Száztizenkettedik

Sziasztok. :) Meghoztam az új részt. Nos még előtte annyit mondanék, hogy ugye bár (sajnos) vége a nyárnak és jön a suli. Holnap már korán kelés. :/ Mindenkinek sok sikert kívánok ebben az évben! :)) Jó olvasást! ;)

Hatalmasat nyeltem és néhány másodpercig levegőt sem vettem. Éjnek idején mi a fenét keres itt, pont ő? Megrémültem és teljesen lefagytam. Azt vártam, hogy fegyvert rántson és lelőjön vagy leüssön, valamivel aztán megkötöz és megzsarol valamivel. Mikor szőke fejével felém fordult még mindig alig hittem szemeimnek.
- Hogy jutottál be? – szegeztem neki a kérdésemet, mint valami éles kést. Su biztos, hogy nem engedte volna be, bármennyire is haragszik rám.
- A kulcs a lábtörlő alatt volt – vont vállat és olyan nyugodtan ült ott, mintha mi sem lenne ennél természetesebb. Honnan a fenéből tudta, hogy ott a kulcs? Talán még mindig kémkedett utánam.
- Azt hiszem, nem leszek nagyon pofátlan, ha azt mondom, hogy azonnal távozz a házamból – emeltem meg a hangomat.
Hangosan felsóhajtott és a szemei a szőnyeg és közöttem cikáztak.
- Szerintem ezt szeretnéd hallani – állapodott meg végül rajtam. Bármiről is volt szó biztos voltam benne, hogy nem akarom tudni. Annyit tudott hazudozni a fiúknak, főleg Harrynek anno, és kanyar nélkül mindent elhitt Elenának.
- Nem érdekel egy hazugság sem Harryről.
- Nem róla van szó – közelebb léptem hozzá, mert valahogy kíváncsivá tett, bár tudtam, hogy nem kellene annak lennem. – Zayn – mondta ki lassan.
Nem értettem, hogy miért velem szeretne erről beszélni. De mivel már túl kíváncsi voltam nem ellenkeztem. Leültem a tőle legtávolabb eső fotelbe és döbbenettel néztem még mindig őt.
- Van néhány dolog, amit tudok róla Brooktól.
- Miért nekem mondod el?
- Mert a fiúk nem hallgatnak meg és nem is hinnének nekem. Túlságosan kihúztam náluk a gyufát. És mert a te házadba be tudtam jutni.
Biztos voltam benne, hogy én gyűlölöm őt a legjobban. Végig futott a fejemben, hogy miután elküldtem megnézem, hogy mit vitt el vagy mit tett tönkre. Eszem ágában nem volt bízni benne.
- Honnan veszed, hogy hinni fogok neked?
- Nem tudom, hogy fogsz-e, de hallgass meg.
Pislogtam néhányat és az egészben nem az volt a meglepő, hogy éjfél tájt Elena itt ül a lakásomban, hanem az, hogy nem küldtem ki, hanem leültem, hogy végig hallgassam. Biccentettem felé, hogy kezdjen neki.
- Szóval, maikor én és Harry együtt voltunk és, amikor a kapcsolatunk még jó volt, akkor jelent meg Brook. Mi egészen jól kijöttünk egymással. Egy hónapig minden okés volt. Aztán egyre többet lógtunk együtt és kiderült róla néhány dolog. Mint például a drogos ügyei, amelyekről akkor még Zayn sem tudott. Sőt ő erről csak akkor tudott, amikor megjelent az első ilyen cikk. Brook nagyon durva dolgokat csinált és könnyű szerrel belerángatott ezekbe engem is.
- Téged? – nevettem fel. – Azt hittem szívesen segítettél neki a srácok életét tönkretenni.
- Rosszul hiszed. Én komolyan szerettem Harryt és még most is. De ő sosem szerette Zaynt. Bármelyik fiúra ráhajtott volna, ha lett volna mivel megtartani. Próbálkozott is. Harryt olyasmikkel zsarolta, hogy majd az újságíróknak olyanokat mond, hogy Elena helyett ő inkább Brookot akarja és a legjobb barátja kezéről megpróbálta lecsapni. Persze ezek nem voltak igazak. És nem is sikerültek a tervei, csak egy. Mint mondtam soha sem szerette Zaynt, de Zayn sem őt.
- Mi van? – akadtam ki teljesen. Zayn odáig volt a lányért. Ez csakis hazugság lehet. Elena hazudik. Nem értettem, hogy neki ebből mi haszna van, de hazudott. Zayn szereti Brookot. Bár hálát adtam volna az égnek, ha most az egyszer a kígyó igazat mond.
- Zaynnek a múltjában van valami nagyon sötét, amit senki sem tud róla még a családja sem. Brook valahogyan rájött erre. Azt is mondtam, hogy mi nagyon jóban voltunk, és amikor észrevette, hogy milyen könnyedén tud engem is rángatni a madzagon elmondta nekem is a titkot.
Na, jó ez már elég őszintén hangzott és így már érthető volt, hogy Zayn miért beszélt a titkokról úgy ahogy. Szinte remegve tettem fel a következő kérdésemet.
- Mi Zayn titka?

Száztizenegyedik

Felsóhajtottam és végignéztem tökéletes arcán.
- Nehogy azt mond, hogy féltékeny vagy rá.
- De úgy nézett rád – magyarázta. Nem is értettem, hogy miről beszél. Nem nézett sehogy sem rám. Rémeket látott.
- Ez badarság – kuncogtam, mert ilyenkor olyan édes volt, ahogy ajkait rágcsálta. Legszívesebben megcsókoltam volna, de vezetett így nem tehettem. – Nem kellene annak lenned.
- Pedig az vagyok.
- Akkor is, ha az utcán valaki megnéz? Ennyi erővel, akkor is lehetnél féltékeny.
Rám pillantott sokat mondóan. Áh, szóval akkor is az… Ez valahogy még nem tűnt fel. Bár, az igen, hogyha sok fiú van, körülöttem előszeretettel kezd bele hevesebb csók csatába. Ezen nagyon elmosolyodtam, mert őszintén szólva jól esett.
- Lehet, nem arra az egyetemre kellene menned – fordult felém, amikor megállt az autóval a garázsunk előtt.
- Te erőltetted annyira – válaszoltam.
- Tudom, csak nem tudtam, hogy ennyi srác jár oda, akik tehetségesek a zenében.
Erre hangosan felnevettem. Félig komolyan beszélt, de közben egy kisebb vigyort is láttam arcán. Közelebb hajolt hozzám és megcsókolt.
- Megtetszett az iskola – mondtam a csók végébe.
- Ebben nem kételkedtem – simított ki egy tincset arcomból. Hátrébb dőlt tőlem és egyik kezét a kormányra tette.
- Suval mi van? Kibékültetek?
- Nem – húztam el a számat. – Még mindig nem értem, hogy miért van ennyire kiakadva. Zaynnel mi van?
- Nincsen semmi. Haragszik ránk, én meg nagyon összekaptam vele.
Hangosan felsóhajtottam és egy cipőben jártunk most. Legalább volt kivel egy cipőben lennem. Ennek azért örültem, bár Su nélkül még mindig azt éreztem, hogy nagyon egyedül vagyok.
- Jövő héten nem lesz tanítás három napig – osztottam meg vele és reméltem, hogy máris van ötlete, hogy mit kezdhetnék magammal.
- Stúdiózunk a fiúkkal… Most megint elhanyagoltuk és Paul is ki akadt a cikk miatt. Ez most nem fog menni.
- Paul nagyon utál minket, igaz?
- Nem utál, csak nem ismer titeket. Ha tudná, hogy ti nem olyanok vagytok, mint Brook vagy, mint amilyen Elena volt, akkor szerintem nem vetemedne olyan megoldásokra, hogy eltilt tőled. Danielle és Eleanor helyzete megint csak másabb, őket azért jobban ismeri.
- Stúdiózás miből áll?
- Felvesszük a dalokat, szenvedünk, hülyéskedünk és hajnali kettőkor fekszünk.
- Jól hangzik, mehetek veled?
- Hidd, el te nem élveznéd annyira… Alig tudnánk beszélgetni és bizonyára tőled figyelni sem tudnék – mosolygott rám.
- Pedig én szívesen megnéznélek. Mehetek?
Ismét vigyorgott rám és megcsókolt.
- Gyere.
Nehezen elbúcsúztam Harrytől és megbeszéltük, hogy hétfőn jön értem és a srácok is. A házba érve hallottam, hogy Susie otthon van, mivel a tv hangosan szólt. Beljebb merészkedtem, de nagy meglepetésemre nem ő ült ott.