Százharmincegyedik

Évadzáró rész

Szó szerint, ugyan is ebben az évben nem hozok új részt, és azt hiszem ezzel be is fejeztem az első évadot. Nem titok, hogy lesz második. Csak ahhoz az kellene, hogy érdeklődjetek a történet után. Nagyon sok ötletem van majd a következő részekhez és remélem, hogy nektek is tetszeni fognak. :) Elég a dumából olvassuk az újabb részt! ;)

Harry szemszöge

- Szakítsunk.
- Te miről beszélsz? – bukott ki Shellből. Hihette volna, hogy tréfálok, de láthatta rajtam, hogy nagyon komolyan beszélek. Ilyesmivel nem viccelődnék.
- Ez nem működik.
- Mi? Ez nem működik? Tudod te, hogy mit jelent az a szó?
Valójában teljesen jogosan kapta fel a vizet. Semmi jele nem volt annak, hogy most ezt mondjam neki. Látszólag minden rendben volt, de igazából nem. Én turnézni megyek, ami azt jelenti, hogy folyton úton leszek, őt meg egy nagyon jó egyetemre vették fel. Nem kérhetem, hogy jöjjön velem. Tudom, hogy nem lenne rá annyi időm, mint azt szeretném. Nem érdemli meg, hogy ne foglalkozzak majd vele. Már pedig így lenne.
- Meg kell értened… - néztem rá bűnbánóan, de próbáltam határozott maradni. Ekkor láttam meg az első könnycseppet az arcán végiggördülni. A szívem sajdult bele.
- Mit rontottam el? – szipogta. – Sajnálom, ha valami rosszat mondtam, vagy rosszul csináltam!
- Shell! – szóltam rá. – Ne nehezítsd meg még jobban! – könyörögtem a szemeimmel. Nekem még nehezebb volt, mint neki. Olyan mondatoknak kellett elhagyniuk a számat, amiket sosem szerettem volna kimondani.
- Tudod, hogy a turné miatt. Nem lenne időnk egymásra. Nem akarlak elhanyagolni.
- Inkább szakítasz velem – mondta dühösen. – Értem én, végülis ez tök logikus.
Éreztem hangjában az erős iróniát. Azt éreztem, hogy nem bírom, és inkább visszavonom, amit mondtam. Aztán eszembe jutott, ha már eddig eljutottam, nem fogok most meghátrálni.
- Sajnálom. Tudod, hogy nekem sem könnyebb…
- Pedig olyan könnyedén mondod! – rivallt rám.
- Mert nem tehetünk mást.
- Oh, dehogyis nem! Csak nem akarsz! Mindegy Harry, ha te így akarod, akkor legyen. Szakítsunk.
Legalább fél órának éreztem azt a csendet, ami beállt közénk. Megsaccolni sem tudnám, hogy valójában hány másodperc lehetett.
- Sajnálom – suttogtam.
- Én is.
Csak néztünk egymásra és nem tudtuk, hogy mit kellene most csinálnunk. Bizonyára a legrosszabbat tettük, amit csak lehetett. Szépen lassan közeledtünk egymás felé, majd egy csókban forrtunk össze. Talán nem kellett volna. Ettől csak még pocsékabbul éreztem magam. Tudtam, hogy mit hagyok el. Valami olyasmit, ami nélkül már nagyon nehezen tudtam élni.
A csók után bámultunk egymásra, hogy hogyan tovább. Az egy csókból egyre több lett. A tervezett időből kifutottam. Ott maradtam egész éjszakára.

- Megmondtad neki? – kérdezte Liam.
- Nézz már rá, haver. Ramatyul néz ki. Ezt vedd igennek.
- Igen látom, hogy szarul fest, de meg szerettem volna kérdezni.
- Nagyon pocsék látvány, most lehet hagyni, kellene.
- Hé, hé! Köszi, de én is itt vagyok – szólaltam fel.
- Testileg maximum…
- Jó, elsőre is értettem, hogyan festek. Összeszedem magam, rendben?
- Siess, mert hamarosan indulunk.
Valahogy nem segített a lelkiállapotomon, amikor Niall és Susie belibbentek kézen fogva a szobába. Su jött velünk. Ő lett a mi kis öltöztetőnk. Louis is remekül megvolt a barátnőjével. Zaynek már jó ideje nem volt. Most talán egyedül Liam tudott megérteni, mivel ő is nem régiben szakított. Persze nem azzal az indokkal, mint én, de ennek ellenére sem lehetett könnyű számára. A srácoknak igazuk volt azzal kapcsolatban, hogy hogyan néztem ki az nap. Kicsit élőhalotthoz tudtam volna magam hasonlítani.
- Rendben lesz Shell! – masszírozott néhányat vállamon Susie. – És ez nem azt jelenti, hogy soha többé nem láthatod.
- Megbántottam.
- Igen, de sosem tudna rád mérges lenni.
Hangosan felsóhajtottam. Mondani szerettem volna még annyi mindent Shellnek. De belém ragasztotta az összes szót. Elméletben olyan szépen összeraktam mindent. De amikor már egész valójában ott állt előttem teljesen megkövültem és semmi értelmes nem jutott az eszembe.

Tudom, hogy rövid és semmi érdekes nincs benne. De mivel még nincs vége a sztorinak, így gondoltam, minek egy hosszabb részt írni. Hiszen innen folytatódik majd. Már, ha érdekel titeket. Írjátok majd meg. ;)

Százharmincadik

Sziasztok! :) Köszönöm az előző részhez a kommenteket. Örülök, hogy így látjátok a történetem, hogy nem sablonos és ha belekezdtek nem tudtok leállni vele. :DD Ennek komolyan nagyon örülök, mert ez azt jelenti, hogy izgalmas. :) Nem tudom, hogy a kövi részt mikor hozom. Holnap szülinapom és az egész vizsga hét. Mi szerdán vizsgázunk, aztán lesz még sok minden. Szóval nem tudom, de most itt van. Jó olvasást :DD

- Ezt meg kell ünnepelni! – rikkantotta Susi. És én is teljes mértékben ezen a véleményen voltam. Végre sikerült leérettségiznünk. Végre nem kellett robotolni egész éjszaka, hogy megtanuljam a tételeket. Végre azt csináltam, amihez kedvem volt. Persze a legjobb az volt, hogy Harryre is szánhattam most már jóval több időt. Viszont az rettentően zavart, hogy egyre gyorsabban szaladt az idő.

- Hahó! Shell itt vagy?
- Jaj persze.
- Szóval hová menjünk az este?
- Nem tudom, ahová szeretnél.
Szóval eldöntöttük, hogy ma este nagy bulit csapunk és a fiúkat is hívjuk. Igaz nagyon fáradt voltam, de leérettségiztem. Ezt csak meg kellett ünnepelnünk. Még néhány barátnőnket hívtuk. Ők roppant mód örültek, hogy velünk jöhetnek. Ez az öröm leginkább a One Directionek szólt. Amióta mindenki tudta, hogy ki a barátom, azóta egyre többen megkedveltek. Persze tudtam, hogy mire megy ki az egész, de azért néhány igaz barátom maradt így is.
Nagyon jól éreztem magam a társaságukban. Mind addig, amíg nem történt egy kisebb baleset. Nem lehet olyan buli, hogy valakivel ne történjen valami. Harry és Louis voltak az áldozatok, akik verekedésbe keveredtek teljesen véletlenül. Valójában ők józanok voltak – kivételesen -, a másik két srác, meg verekedős kedvében. Elsőnek csak az tűnt fel, hogy az a két srác megkörnyékezte Eleanort. Aztán feltűnt Louis, hogy tudatosítsa velük, hogy mi a helyzet. Aztán elcsattant az első pofon, ekkor Harry is oda ment így ő is kapott. Mind ezt a távolból láttam és gyorsabban történt, mint ahogy kapcsolni tudtam volna. A többieknek kellett szétválasztania őket.
- Nagyon fáj? – kérdeztem tőle miután egy vizes zsebkendővel megtöröltem a sebét. Az ajka kicsit kicsattant és egy piros folt éktelenkedett arca bal oldalán. Szinte biztosra vettem, hogy ez holnapra rettentő lila és zöld lesz.
- Nem vészes. Adsz rá puszit? – vigyorodott el. Aztán felszisszent és letörölte a mosolyt arcáról.
- Lehet, jobb lenne, ha nem mozgatnád a szád – nevettem el magam. Sajnáltam szegényt, de be kell vallanom, hogy nagyon murisan nézett ki.
- Nem is zavar téged, hogy a fiúdat megverték?
- Csak egy ütés volt – forgattam a szemeim.
- Durvább is lehetett volna a helyzet. Tudod ez az arc eléggé sokat ér. Ebbe a pofiba sok csaj van ám belesve.
- Úgy érzem, hogy ez az arc hatalmas – jegyeztem meg szkeptikusan.
Harry a derekamnál fogva közelebb húzott magához. Megcsókolt és ez a csók elég hosszúra nyúlt és fárasztóra. Akkor fejeződött be, mikor már túl hevesek voltunk és ő fájdalmasan felszisszent.
- Bocsi – távolodtam el tőle csöppet. Majd gúnyosan hozzátettem. – Úgy tűnik, egy ideig nem próbálkozhatunk ilyenekkel.
- Oh dehogy is nem! – kacsintott rám.
- Hogy vagy haver? –vágta hátba Niall. – Jól ellátták a bajotokat. Azt hittem ennél keményebbek vagytok.
- Mi is – rántott vállat. – Legközelebb, ha bunyó van, szólunk Liamnek – bökdöste meg az említett haverját.
- Azt a két srácot alig lehetett leállítani – sóhajtotta. – Miután ti elmentetek még minket is meg akartak verni. Még jó, hogy kivitték őket innen.
- Lehet, jobb lenne, ha hazamennénk – jegyezte meg Susie. Igaza volt. Elég volt mára ennyi izgalom.
- Aj nincsen semmi baj – legyintett Louis, aki egy fokkal pocsékabbul festett, mint Harry. Vigyorogva néztek egymásra és aztán pedig komolyabb arcot vágtak, mert ez még mindig fájt nekik.
- Holnap majd az újságokban arról fognak találgatni, hogy mi történt. Harry készülj fel, hogy az első számú tipp az lesz, hogy összeverekedtünk.
- Vagy az asszony megütött – nézett rám fél mosollyal.
- Még az is bekövetkezhet – tettem hozzá roppant komolyan. Még ücsörögtünk ott aztán beláttuk, hogy ez a mai este nem úgy alakul, ahogy mi gondoltuk. Jobbnak láttuk hazamenni. 

Százhuszonkilencedik

Sziasztok. :)) Akik várták az új részt, azok számára jó hírem van, mivel megérkezett. Örülök, hogy néhányan írtatok nekem. Jól esett, bár jobban örültem volna, ha több mindenkinek elszáll a lustasága és szán rám egy kommentet. De ennek ellenére is köszönöm azoknak, akik ezt megtették. :) Szóval itt van az új rész. Nem egy nagy alkotás, de szépen lassan alakul ki a történet vége. Jó olvasást mindenkinek :D.

- Itt alszok! – jelentette ki Harry és az ágyamra vetette magát, mire csak elvigyorodtam.
- Ezt mikor álmodtad?
- Na, ne legyél gonosz! – rántott maga mellé. Lágyan megcsókolt, majd szemeimbe nézett, mint valami kiskutya. – Itt aludhatok?
- Hááát…
Kaptam még néhány csókot és már nem is tudtam nemet mondani. Igazából nem is akartam.
- Tudom, hogy te is szeretsz egy kicsit – mondta önelégült vigyorral.
- Talán egy kicsit igen.
Persze ez viccnek is rossz volt. Jobban szerettem, mint bárki mást.
- Sajnálom Liamék kapcsolatát – sóhajtottam fel. Az ágyon feküdtünk egymással szemben és ő a karomat kezdte el simogatni.
- Én is. Főleg, hogy mi ebből az egészből semmit sem vettünk észre. De komolyan semmit sem. Olyan érdekes, hogy szinte együtt élünk, és legjobb barátok vagyunk, de vannak dolgok, amiket észre sem veszünk.
- Mert jók vagytok benne, hogy titkoljátok az érzelmeiteket. De persze csak egy kis ideig, aztán előtör belőletek.
Kedvesen elmosolyodott és hiába nem mondott semmit csak néztük egymást és felért egy beszélgetéssel. De nekem ki kellett mondanom, hogy milyen gondolat futott át az agyamon.
- Harry vajon mi meddig leszünk együtt?
- Remélem sokáig – vigyorgott, de amikor látta, hogy én most komolyan beszélek, akkor ő is kicsit komolyabban vette. – Most Liamék miatt kérdezed? Attól,hogy nekik nem jött össze, ez nem azt jelenti, hogy nekünk sem…
- Tudom, csak úgy félek. Én megyek egyetemre, te meg turnézol.
- De ezt már annyiszor megbeszéltük.
- Mi van, ha találsz egy szebb lányt? – kérdeztem szinte elpirulva a féltékenységtől. Ajkaira ismét mosoly futott.
- Akkor majd felhívlak és tanácsokat kérek, hogy mit kellene tennem.
Tudtam, hogy viccel, de nekem ez elég szarul esett. Főleg, hogy nem vesz komolyan.
- Ja, jó – mondtam érzelemmentesen.
- Na! – húzott magához közelebb. – Ha hülyeségeket kérdezel, hülyeséget válaszolok. Muszáj mindig ilyeneken gondolkodnod?
- Csak úgy eszembe jutnak – furtam az arcom a nyakába.
- De ne jussanak ilyen zagyvaságok az eszedbe – nyomott puszit buksimra. – Nem kell ilyeneken gondolkodnod.
Jó igaza volt, csak annyira féltettem ezt a kapcsolatot. Szerettem őt. Nem akartam elveszíteni. Ha ő turnézni megy, és alig fogom látni, tuti, hogy belehalok. Amíg ő nem volt velem, nem is tudtam milyen érzés élni. Egyik nap jött a másik után. jó volt, de nagyon üres.
- Harry én nem megyek egyetemre!
Hirtelen a levegő is megdermedt körülöttünk. Egy hangos levegőkifújással törtem meg a csendet.
- Persze, hogy mész – mondta még mindig meglepetten. – Még hozzá oda, arra a zenés cuccra. Tudod Jackhoz.
- Nem.
- Ez nagyon nem jó ötlet – húzta el a száját.
- Miért? – néztem rá értetlenül.
- Mit csinálnál?
- Mennék veletek.
- Ki van zárva – tolt el magától és felült az ágyon.
Miért nem képes megérteni, hogy én vele akarok lenni? Kerek szemekkel figyeltem őt.
- Nem jöhetsz velünk Shell. Neked itthon kell maradnod, hogy egyetemre menj. Nem kérnék tőled ilyesmit, hogy add fel a terveidet miattam.
- Tudom, ez a saját döntésem.
- De nem dönthetsz így.
- Miért?
- Mert mi van, ha még is egyszer csak vége? Te pedig ott fogsz állni, hogy elrontottad az életed. Miattam. Én ezt nem akarom. Semmi értelme ennek.
Dühösnek tűnt. Nem is sejtettem, hogy ennyire nem fog örülni az ötletemnek. Ki gondolta volna, hogy ennyire dühös lesz rám? Gondoltam, hogy nem lesz túl boldog mivel tényleg kissé hülyeség, de azt éreztem mivel szeret, hogy meg tudná érteni és idővel még örülne is neki.
- Van még időnk azon gondolkodni, hogy mi lesz velünk. De kérlek, ne csináld ezt. Nagy lesz sokszor a távolság, de valahogyan megoldjuk, oké? – csókolt meg.