Köszönet és külön rész :DD

Oh yeah! :D Most nagyon boldog vagyok, mivel az oldal átlépte a 2000 látogatót! :))) Nagyon szépen köszönöm mindenkinek. Nem is gondoltam, hogy ez ennyire hamar meg fog történni. :D Köszönöm a kommenteket és remélem számíthatok még többre tőletek! Köszönöm azoknak, akik folyamatosan olvassák a blogot és azoknak, aki folyton bátorítanak. Nagyon jól esik. :)
Hálám jeléül hoztam nektek valamit! :) Egy olyan összeállítás, ami az eddigi részekből van összerakva, csak éppen Harry szemszögéből. Mivel elég sok részen vagyunk már túl próbáltam rövidre és gyorsra, meg persze azokból a részekből készíteni, amikben izgalmas dolgok történtek. Szóval kicsit gyors és nincsen minden annyira pontosan leírva. Így is öt oldal lett. o.o Remélem ennek ellenére is tetszeni fog nektek! Jó szórakozást és olvasást kívánok hozzá! ^^

Harry szemszöge:

Már fáradt voltam a koncert után és örültem, hogy az öltözőben vagyunk a srácokkal. Ekkor Louis betoppant két rajongóval, akikkel őszintén nem igazán foglalkoztam. Nagyon szeretem őket egytől egyig komolyan, csak most valahogy nem voltam olyan állapotban. Ritka volt az ilyen pillanat, mert én folyton pörögtem, de most kissé be voltam lassulva.
- Azt füllentettük a biztonsági őröknek, hogy ismerjük Shellt – kuncogta Louis.
Erre a névre akaratlanul is felkaptam a fejemet és a lányokat jobban szemügyre vettem. Hatalmasat dobbant a szívem és elmosolyodtam az egyikkőjükre. Hirtelen akkora boldogság járt át, hogy el sem tudtam mondani.
- Mert én tényleg ismerem – vigyorogtam, mint valami félnótás.

***

- Harry siessünk a rajongókhoz, mert nem akarjuk őket megváratni.
- Csak Shellel szeretnék pár szót válltani.
- Jól van haver, kapsz tíz percet, de siess! – parancsolt rám Liam én pedig vigyorogva bólintottam. Aztán egy széket húztam a lány mellé és ketten maradtunk az öltözőben. Elsőnek nem is olyan lényeges dolgokról kezdtünk el beszélgetni és le sem tudtam venni róla a szemem. Olyan édes volt, ahogyan zavarában az ajkait harapdálta. Shell egy régi jó barátom volt. Egy túl jó barátom. Igazából én nem is úgy tekintettem rá, hanem jóval többet éreztem egykor iránta és, hogy megpillantottam az a bizonyos láng megint fellobbant bennem.
- A koncert, hogy tetszett? – kérdeztem csillogó szemekkel, mert sokat jelentett számomra a véleménye.
- Hát… - mondta vészjóslóan és száját elhúzva. Valami vicces arcot vághattam, mert bájosan elmosolyodott és folytatta. - Nagyon klasszak voltatok a srácokkal. Szerintem barátnőm minden nap meg fogja említeni.
Kicsit azt vártam, hogy azt mondja, hogy rajongónkká vált, vagy, hogy ő is megőrült értünk.
- Ennek nagyon örülök – mondtam mosolyogva. Ezek után egy kis csend következett. Le sem vettem róla a szemem. Annyira hihetetlenül szépnek láttam. Zöld szemei csillogtak, az arcán a zavartól egy kis pír jelent meg, ami még aranyosabbá tette és folyton mosolygott. A csendet én törtem meg.
- Shell, neked ugyan az a számod, ami eddig is volt?
- Igen – bólintott.
- Remek – csaptam össze a kezeimet és felpattantam a székről. – Ne haragudj, de sietnem kell.
Ezt szerintem én bántam a legjobban, szívesen ücsörögtem volna még vele, de a rajongók számítottam rá és nem szerettem volna őket nagyon megvárakoztatni. Lesz még alkalmam találkozni Shellel. Biztos, hogy hívni fogom.
Ő is felállt és megöleltem. Annyira jó volt ismét látni és hozzá érni.
- Örülök, hogy találkoztunk – mondtam.
Egyenesen repdestem a föld felett jó pár méterrel. Elengedtük egymást – én őt nagy nehezen – és intettem még neki, majd futva indultam kifelé. Annyira nem figyeltem, hogy majdnem neki szaladtam az ajtónak és a kuncogását még hallottam aztán már a folyosón rohantam végig. Közben tényleg olyan boldog voltam és még mindig gyorsan vert a szívem. Kicsit lihegtem mikor odaértem a srácokhoz.
- Cső – intettem nekik, majd a rajongók felé pillantottam. – Sziasztok, bocsi a késésért.
Hajamba túrtam és hallottam, ahogy sikongatni kezdenek. Jókat beszélgettünk velük és osztogattuk az aláírásokat. Képeket készítettünk. Ezt mindig is nagyon élveztem, de most kicsit máshol jártam. Amikor végeztünk és visszaindultunk az öltözőbe a fiúk faggatni kezdtek engem.
- Szóval ő lenne Shell, akiről annyit meséltél ugyebár? – bökdösött Louis.
- Az a bizonyos első szerelem – nevetette Niall én pedig kicsit kezdtem magamat zavarban érezni.
- El is pirultál! – kuncogta Lou.
- Hagyjatok már – néztem rájuk. – Igen ő az, na és?
- Na és? Látszik, hogy bele vagy esve – csatlakozott Liam is.
Szem forgatva haladtam előttük és hallgattam a piszkálódásukat. Amikor beértünk lerogytam a székemre és egy zsebkendőt pillantottam meg, amire írva volt valami. Jobban szemügyre vettem és Shell kézírása volt, az ő üzenete.
Én is örülök a találkozásnak. Harry még mindig jól nézel ki.
Ezen elmosolyodtam és úgy döntöttem, hogy nem dobom ki.

***

Már ott ültem a parton és izgatottan vártam őt. Olyan régen éreztem már ilyesmit, szinte a térdem is remegett. Amikor oda ért mosolyogva köszöntött és lehuppant mellém.
- Ne haragudj, hogy nem kerestelek a koncert után. Csak annyi helyen kellett járnunk. Távol voltam Londontól.
Szabadkoztam picit, mivel én komolyan nagyon szerettem volna hamarabb hívni vagy legalább írni neki, csak tényleg nem sok időm volt. Kérdezgetni kezdett a bandáról én pedig annyira szívesen meséltem neki róluk. Hiszen nekem már ez volt az életem és ők négyen nem csak a barátaim, hanem testvéreim is voltak. Mindig, ha róluk volt szó vigyorogva beszéltem és jó sokat. Aztán észbe kaptam, hogy mennyire buta vagyok, hiszen csak beszélek és beszélek. Talán azért is, mert kicsit zavarban éreztem magam.
- Na de te is mesélj valamit! – bökötem meg a könyökömmel. – Olyan csendben vagy most.
- Csak álmélkodva hallgatom, amiket mondasz – mosolyodott rám. Annyira örültem, hogy itt ülhetek mellette és ismét találkoztunk.
Shell egy olyan személy volt, aki nem akadt ki a baromságaimon, sőt inkább társ volt bennük. Imádtam, amikor nevetett a vicceimen és jó érzés volt tudni, hogy tudom szórakoztatni. Aztán pedig szóba került a zongora, ami az ő szakterülete. Olyan csodálatosan tudott játszani, hogy nem igaz. Mindig szívesen hallgattam. Elmentünk sétálni és az volt az egészben a legjobb, hogy ugyan úgy beszélgettünk, mint ezelőtt. Mintha minden nap találkoznánk. Ott tudtuk folytatni, ahol abba hagytuk. Néhány rajongó is ránk talált. Reménykedtem benne, hogy amíg beszélgettem velük és képeket készítettünk Shell nem érezte magát nagyon kellemetlen helyzetben.
- Ez érdekes volt… - jegyezte meg.
- Megszoktam, de sajnálom, ha kellemetlenül érezted magad.
- Nem, dehogy is! – vágta rá. Ő mindig is az a megértő személy volt. – Csak kicsit féltettem őket, hogy nehogy itt helyben élvezzenek – mondta ki huncut mosollyal az arcán én pedig hangosan felnevettem.
- Nem volt még rá példa, vagy legalábbis nem tudok róla…

***

- Shell! – parancsoltam rá, amikor már ismét csak fecsegett. – Amíg nem játszod el, addig semmit sem tudok rá mondani. Ne izgulj már, csak én hallom.
Végül pedig belekezdett a dalba. Elbűvölve néztem, ahogyan játszott. Olyan volt, mintha nem is lenne itt csak zongorázott. Komolyan csodáltam ezért, hogy ilyen élvezettel képes játszani. A játéka pedig gyönyörű volt. Lenyűgöző. Ha nem ismertem volna, akkor meg sem tudnám mondani, hogy ezt komolyan ő csinálta. Tehetséges volt, csak ezzel ő maga nem volt tisztában. Félve pillantott rám én pedig lágyan elmosolyodtam.
- Nekem tetszett.
- Őszintén?
- Igen. Komolyan nagyon szép. Én tudtam, hogy jól játszol, de nem gondoltam volna, hogy ennyire.
- Mennyire? – mosolygott végre ő is.
- Annyira, hogy még a hideg is kirázzon.
- Nem tudom, hogy benne lennél-e abban az ötletemben, hogy írtok hozzá a srácokkal egy szöveget és a tiétek.
- Vagy a miénk.
- Azt kétlem – nevett kicsit zavartan. – Harry, tudod, hogy nem tudok énekelni.
- Megtanulsz.
- Nem, ki van zárva.
Sajnáltam, hogy nem tudtam rá venni. Talán tényleg nem ő a legjobb énekes, de a hangszíne jó volt és szerintem könnyen megtudtuk, volna tanítani. Vagy legalább csak ezt a dalt. De erőltetni sem szerettem volna. Ha nem hát nem…
A srácoknak még az nap elmeséltem, hogy holnapra várják őt, mert játszani fog egy dalt nekünk. Mindenki kíváncsi volt már rá.

***

A fiúkkal élveztük a bulit és már néhány korty is volt bennem, így még jobb volt a hangulat. Aztán pedig betoppant Su és Shell is. Most is annyira csinos volt. Egy kék ruha volt rajta, ami kiadta az alakját. Nehezen tudtam csak levenni róla a szemem. Jézusom, de perverz vagyok! Futott át az agyamon, amin kicsit elmosolyodtam.
Leültek közénk, de szépen lassan mindenki szállingózott el. Egyik táncolni, másik barátnőjéhez. Mi pedig Niallt és Sut kettesben hagytuk és mi is a táncoló vendégek közé vetettük magunkat. Közben azért őket is néztük, hogy hogyan alakulnak a dolgaik. De túl meleg volt bent így megint kimentünk.
- Meleg van – mondtam siránkozva.
- Aha…
Shell nem is figyelt, hanem barátnőjét nézte. Ekkor az az ötletem támadt, hogy ruhástól belemegyek a vízbe. Jó ötletnek tűnt, míg nem valaki meg akart állítani és mind a ketten a medencében landoltunk.
- Jézusom Harry! – csapta az arcomba azt a sok vizet.
- Boccs már… - mondtam nevetve. Viccesen festett.
- Most tiszta víz vagyok.
- Kár a ruhádért. Tetszett.
- Na, jól van, menj a fenébe! – próbált lenyomni a víz alá.
- Na, na, na, kisasszony!
Erősebb voltam nála és ezt ki is használtam, felvettem az ölembe és ördögi mosollyal az arcomon dobtam ismét a vízbe. Ezt párszor megismételtem, ő pedig egyre erőteljesebben csapkodott. Le fogtam, hogy ne tudja a hajamat még jobban összevizezni. A medence oldalába ütköztünk és olyan közel volt egymáshoz az arcunk. Eljátszottam a gondolattal, hogy megcsókolom. Még rá is tudnám fogni arra, hogy részeg voltam, pedig valójában ekkor már nem is. De féltem, hogy elrontom vele a kapcsolatom így hírtelen irányt váltottam és az arcára nyomtam egy puszit.
Ezután még erőteljesebb támadást indított elennem. Ekkor már mind a ketten csurom vizesek voltunk. Nagy nehezen kikászálódtunk és Shellel felmentünk a szobámba és adtam neki száraz cuccokat és a fürdőszobában gyorsan megszárítkozott és átöltözött. Én gondolkodtam a kukucskáláson, de féltem, hogy lebukok, így inkább nem tettem. Komolyan perverz vagyok! Jegyeztem meg magamban ismét.
Aztán pedig sürgetve indult haza. Nem szerette volna, hogy elkísérjem, mert sietett, mivel az anyuja már várta. De féltettem egyedül, meg még nem is szerettem volna búcsúzkodni tőle, így vele tartottam. Már csak pár percre voltunk és olyan jól elbeszélgettünk. Erőt vettem magamon és úgy döntöttem, hogy elárulok neki valamit. Csak reménykedtem benne, hogy a kapcsolatunk ugyan ilyen jó marad, de annak örültem volna a legjobban, ha ez át megy valami egészen másba.
- Tudnod kell, hogy én nagyon kedvellek téged, és örülök, hogy találkoztunk, meg…
Megcsörrent a telefonja és nem szerettem volna így folytatni. Az anyukája volt az, aki kissé ideges volt. Felajánlottam, hogy elmagyarázom neki, hogy az én hibám és, hogy mi volt, de csak annyit mondott, hogy nem kell és rohant is a házba.
Rosszul éreztem magam, hogy nem tudtam neki elmondani, de talán hülye ötlet volt, hogy pont most szerettem volna.

***

Nem tudnánk ma találkozni? – kérdeztem kicsit idegesen. – Beszélnünk kellene.
Nem kerestem néhány napig szándékosan, de csak eddig bírtam és úgy döntöttem azt a sok hülye cikket olvasva, hogy muszáj beszélnem vele. Nem akartam, hogy rosszul érezze magát e miatt. Mert én borzalmasan voltam, hogy az emberek erről beszélnek, hogy nekem ő csak egy újabb lány, és ha ezt ő is így hiszi, akkor muszáj elmondanom neki az igazságot.
Amikor átmentem hozzá délután és a szobájában leültünk rögtön rátértem a lényegre.
- Szóval… Azért nem kerestelek, mert sajnos múlthéten és most is nagyon elfoglaltak voltunk és vagyunk. Részben ezért, de ez a kisebbik. Gondolom te is láttad már a képeket és cikkeket és blogokat.
- Igen – bólintott.
- Nem szerettem volna, ha megint rajtunk csámcsognának, mert nem akarom, hogy te is belekerülj ebbe és nem akarom, hogy ha az utcán végigmész, fotózzanak és faggassanak. Nem arról van szó, hogy nem kedvellek. Hanem pont ez az, hogy túlságosan bírlak – miközben beszéltem a szobában járkáltam fel s alá. – Aztán pedig arra is rájöttem, hogy nem tudnám megint megszakítani veled a kapcsolatomat. Sajnálom, hogy belekevertelek.
- Nem te kevertél bele… - mosolyodott rám.
- Akkor igaz nem vagy rám mérges?
Végre leültem mellé és kissé megkönnyebbültem.
- Dehogy vagyok!
A fejét barátságosan a vállamra hajtotta én pedig egészen megnyugodtam ettől, kicsit magamhoz öleltem.
- Amikor elsőnek láttam azokat a cikkeket, akkor az zavart, hogy ilyeneket írnak pár kép alapján. De hát ilyenek ezek a cikkek, fel sem igaz… Aztán pedig az, hogy nem hívtál és kezdtem azt érezni, hogy csak egy Újabb lány vagyok.
Borzalmas volt ezt a három szót egymás után hallani: Újabb lány vagyok…
- Shell, de ez nem igaz! Te nem egy újabb lány, vagy hanem az egyetlen – mondtam a legőszintébben, de ez így egy kicsit furcsán hangzott, mert túlságosan őszinte volt már, ezért még hozzátettem. - Akiben megbízom és jó barátom.
Jó barátom? A fenéket, ez a lány teljesen megőrjített!  De nem mondhattam még el neki. És később twittcamon is úgy mutattam be, mint a legjobb barátomat. Igazság szerint, már azt mondtam volna ki szívesen, hogy ő a legfantasztikusabb lány az egész világon.

***

Kicsit féltékeny voltam, amikor tartottuk a twittcamot és kivételesen fiúk is megjelentek, de csak Shell miatt. Írtak neki olyanokat, hogy mennyire szép és tehetséges és, hogy mennyire tetszett nekik a zongora játéka. Tudom, hogy féltékeny típus vagyok, de egy kicsit zavart tényleg.
- Shell mi lenne, ha néznénk egy filmet?
- Na, egy jó ötlet, ehhez még hozzá kell szoknom tőled – ugratott.
Felvont szemöldökkel nézetem rá aztán gúnyosan elmosolyodtam.
- Hallgass! Ismerem a gyengepontod!
- Hu, ezt vegyem fenyegetésnek?
- Akár… - mondtam ravaszul majd közelebb csúsztam hozzám. Elkezdtem csiklandozni ő pedig nevetve kérlelt, majd sikítozva, hogy ne csináljam.
- Sakk-matt – mondtam majd egy puszit nyomotam a homlokomra.
Imádtam megpuszilni, de ha már hozzáértem, akkor is pillangók röpködtek a hasamban. Teljesen beleszerettem ebbe a lányba.

***

A parkban voltunk hajnalban és olyan vicces volt ez az egész szituáció. Imádtam vele lenni. A koncert után általában fáradtan dőltem az ágyamba, de most örültem, hogy vele lehetek.
- Csinos vagy nagyon – dicsértem meg ma már harmadjára.
- Már mondtad – nevette el magát édesen.
Ekkor elkezdtem énekelni egy dalt neki. Úgy éreztem, hogy ez nagyon illik most kettőnkre. Azt láttam rajta, hogy tetszik neki. Csillogott a szeme még a sötétben is láttam én pedig csak vigyorogtam. Ha a közelemben volt akkor csak erre voltam képes.
- Shell, mondhatok valamit? – szakítottam meg a dalt. Most komoly voltam. Ez nem volt túl megszokott tőlem.
- Na, mond.
Át vettem azt a szokását, hogyha zavarban vagyok, a számat harapdálom. Nem tudtam, hogy hogyan kellene belekezdenem. Hogyan mondjam el neki, hogy teljesen megőrjít és beleestem? Nem is gondoltam, hogy ez ennyire nehéz lesz. Olyan hevesen vert a szívem, mint még sosem. Ő a hintában ült én pedig lehajoltam hozzá. Nagyon közel volt egymáshoz az arcunk. Lassan közelítettem felé, hogy legyen ideje elhajolni, ha ne talántán ő nem szeretné azt, amit én mindennél jobban. Az ajkaim az övére találtak és megcsókoltam. Nem szerettem volna sokáig húzni, hogy megmagyarázhassam miért tettem, de akkor kezeit átkulcsolta nyakamon, mire én még hevesebben reagáltam erre. Amikor már nem is kapott levegőt leengedte karjait és eltávolodtunk egymástól. Láttam, hogy az arca erős pírban úszott. Én pedig hátrébb álltam, hogy jobban a szemébe tudjak nézni.
- Még a térdem is remeg – árultam el őszintén.
Láttam, hogy ő értetlenül néz maga elé és ekkor egy kicsit megijedtem. Talán nem kellett volna…
- Shell, sajnálom, csak muszáj voltam megtenni – egy féloldalas vigyor gyorsan végigfutott az arcomon, mert én piszkosul élveztem, aztán eltűnt, mert féltem, hogy nagyon megbántotta,
- Én nem sajnálom – jegyezte meg és végre rám nézett.
Szóval, akkor ő is így érez. Nem tudom, hogy mióta, de én már a legelején belehabarodtam. Már a legelején erre vágytam. Lány még sosem váltott ki belőlem ilyen érzelmeket, mint Shell. Ez a térd remegés, a pillangók a gyomromban, ez a lüktetés a fejemben…