Biztatást! o.o

Sziasztok. Sajnos még nem új résszel jöttem. Az oldal számlálója elérte a 40000-t *-*. Nagyon köszönöm mindenkinek. Ez azért feldobott. :) Azért nem jöttem még új résszel, mivel jönnek a félévi dráma vizsgáim és valahogy nem fér bele az időmbe, hogy írjak. Tudom, hogy nem lenne nagy dolog egy részt megírni, de valahogy nem megy. Bár ez csak a kisebbik ok. A másik az, hogy azt érzem, hogy fogynak az olvasóim. Nem látom értelmét, hogy a semminek írjak. Nem azt mondom, hogy nem élvezem, mert ez nem igaz. De ha nincsenek olvasóim, akkor akár abba is hagyhatom, mert időpocsékolás az egész. Igaz, hogy sokkal kevesebb rész van, mint nyáron volt. Azt is megértem, ha nektek is van jobb dolgotok, minthogy az én blogomat olvassátok. Mindent megértek. De azért kérnék pár biztató kommentet, hogy páran még itt vagytok velem. Jól esne néhány komment. Vagy ötlet, hogy mit csináljak másként meg tippek és kritikák is jöhetnek. ;) köszönöm szépen.

Százhuszonnyolcadik

Haliho! :)) Na igen jó későn hoztam meg az új részt. Mostanában nagyon sokat kell tanulnom. A dráma vizsgáim pedig itt kopogtatnak az ajtón. Gondolom érthető, hogy most nem a blog számomra a legfontosabb, amikor konkrétan levegőt venni sincs elegendő időm. :P Igyekszem! :) Jó olvasást. És köszönöm, hogy még mindig vannak olvasóim és megéri ezt csinálnom. Köszönöm! :D

- Igazán jól néz ki! – rikkantotta Louis és ő volt az, aki elsőként merészkedett megkóstolni.
- Na, milyen? – kérdezte Susie csillogó szemekkel.
Nyelt néhányat, de mivel az egész sütit bekapta kis időbe telt, míg újra meg tudott szólalni.
- Még nem halt meg – rántott vállat Harry. – Annyira nem lehet rossz.
Szépen lassan mindannyian megkóstoltuk és komolyan meglepődtem azon, hogy mennyire finom. Tényleg az volt és elsőnek nem voltam abban biztos, hogy nem vették-e valahol.
- Tényleg ti csináltátok?
- Igen – húzta ki magát büszkén Niall.
- Tudom, hogy nagyon meglepő – folytatta Susie. – De fogtunk egy receptkönyvet és valahogyan sikerült. Hidd el mi is elcsodálkoztunk rajta – nevetett fel.
Miközben beszélgettünk és jól szórakoztunk azon gondolkodtam, hogy mikor vessem fel az ötletemet. De sajnos megelőzött Liam. Elég savanyú arcot vágott és sóhajtozott.
- Mondani szeretnék valamit.
Minden tekintet rá szegeződött. Meglepett minket, mivel eddig minden rendben volt. Legalábbis látszólag.
- Danielleről van szó – sóhajtott fel megint.
- Csak nem el akarod venni? – kérdezte Zayn és közben átkarolta barátja nyakát.
- Semmi ilyesmiről nincs szó – bontakozott ki. – Úgy érzem, hogy nem ugyan olyan a kapcsolatunk, mint amilyen volt. Megváltozott. Tudom, hogy én is… Csak nem is tudom, már ez az egész nem olyan, mint az elején.
- Talán ez így van jól, nem? – kérdeztem, mire csak megrázta a fejét.
- Akár igazad is lehetne, de én már nem érzem azt, hogy szerelmes vagyok. Meg most jön a turné. Nem tenne jót, ha alig tudnánk találkozni és beszélni. Még mindig nagyon kedvelem őt, de nem tudok mit tenni, ha nem érzem ugyan azt, mint az elején.
- Beszéltetek már erről?
- Nem, még semmit sem mondtam neki ezzel kapcsolatban.
- Az lenne a legjobb, ha ugyan ezt neki is elmondanád.
- Tudom – nézett barátnőmre. – De félek, hogy nagyon megbántom és megutál.
- Nem utálhat azért, hogy rájöttél nem ő az igazi – veregette vállba Harry.
- Persze. De mi van, ha azt fogja hinni, hogy eddig csak szórakoztam vele?
- Ezt vele kell megbeszélned. Ha ő ugyan úgy érez, ahogyan eddig is, akkor biztos, hogy nagyon ki fog akadni és engem is nagyon megleptél – ismertem be. Rajtam kívül mindenki le volt döbbenve. Vajon mióta fontolgatja ezt, hogy jobb lenne, ha szakítanának? Annyira összepasszoltak és majdhogynem lehetetlennek tartottam, hogy ők ne legyenek együtt. Ha valaki ma reggel azt mondta volna nekem, hogy Liam és Danielle szakítani fognak, azt nyilván körbenevetem.
- Figyelj, te érzed és te tudod, hogy szeretted. Szerelmes voltál. De semmi sem tört örökké.
Harry szájából hallani ezt igazán furcsa volt. Főleg, hogy előttem mondta ezt. Semmi sem tart örökké. Talán én sem? Elbizonytalanított az a tény, hogy a kettőjük kapcsolata a végéhez közelít, amikor azt hittem, hogy ők ketten egy álompár. Ugyan úgy, mint Louis és Eleanor, vagy Susie és Niall. Tévedtem.
- Biztos vagy benne, hogy szakítani szeretnél vele? Nem lehet, hogy csak elbizonytalanodtál? – szólalt meg végre Eleanor is. Akár a sütizés elején meg is kérdezhettem volna, hogy Danie miért nincs itt, de nem gondoltam volna semmi ilyesmire sem.
- Már lassan két hete, hogy biztos vagyok benne. Eleinte nem szóltam erről senkinek, mivel én is azt hittem, de most már teljesen biztos vagyok ebben.
- Akkor ezt neki is minél előbb el kell mondanod – utasította Zayn.
Mindenki ugyan ezen a véleményen volt. Talán ha Liam elmondja neki, hogy mi a helyzet már nem fogunk annyit együtt lógni. Ez a gondolat futott át a fejemben. Meg az, hogy nem sikerült elmondani az ötletemet.

Duplarész (Százhuszonhatodik, Százhuszonhatodik)

Sziasztok! :) Végre jöttem az új résszel. Elég rövidre sikeredett és uncsira mind a kettő. Ez most ilyen lett, de történni fognak itt még dolgok! ;) Minden esetre jó olvasást. :)))

126.
Iszonyatosan ideges voltam. Titkon abban bíztam, hogy utánam jön anya és elmondja, hogy sajnálja, és akkor én is bocsánatot kértem volna. De nem történt semmi ilyesmi. Szó nélkül hagyta, hogy elmenjek. Talán meg sem fordult a fejében, hogy helyre kellene hozni a dolgokat. Igen, én is hibás vagyok, de mit várt? Betoppanok, és ott van az  az alak, aki tiltott a testvéremtől, aki anyának rengeteg csalódást okozott és hirtelen azt szeretnék, hogy meglegyen a kis családias ebéd. Felnőttem apa nélkül. Nem mondom, hogy nem hiányzott volna egy férfi az életemből, mert de, csak nem ő. És már azt éreztem megvagyok nélküle. Semmi szükségem. Ő pedig belefolyik az életünkbe és mindent felkavar.
Beléptem a házunkba és nyugodtabb lettem valamivel. Azt éreztem, hogy most biztonságban vagyok. Azt vártam, hogy elbőghessem magam Susienak. Ez idáig tartogattam, de most már nem bírtam. A szememet törölgettem, amikor beléptem a konyhába és elég furcsa látvány tárult elém. Döbbenten néztem hol Sura, hol Niallre és ők is rám. Bizonyára furcsa látvány volt, hogy könnyesek a szemeim, de az hogy a konyhában szét volt szórva a liszt, a cukor és az arcukon szerintem tejszínhab volt… nos elég mókásan festettek. El is vigyorodtam és beljebb léptem, amikor a cipőm alatt egy tojáshéj roppant össze. Mint egy csatatéren.
- Öm, nos, igen… Sütit szerettünk volna sütni – nézett rám Niall ártatlanul.
- Azt látom – nevettem el magam.
- Ne segítsek?
- Shell, nem tudsz sütni – húzta fel szemöldökeit Su és kezeit csípőre tette. Ez is nevetést váltott ki belőlem. Halál béna vagyok a konyhában, ezt mindenki tudja. De Susie még nálam is bénább, már ha ez lehetséges és ezek szerint igen. A háborús övezet ezt mutatta a konyhában.
- Valami gond van? – váltott komolyabb hangnemre barátnőm.
Ekkor jutott eszembe, hogy biztosan szét van folyva a szemem és piros is. Nem akartam azt mondani, hogy nem dehogy is, mert ezt senki nem hinné el.
- Hát igen – mondtam halkan. – Majd később elmesélem.
- Harry otthon van – célzott Niall. Azt hiszem be is talált. Rá volt most szükségem. Bár kicsit rosszul éreztem magam, hogy mindig én panaszkodok neki, amikor sokkal nagyobb problémái is vannak.
Bementem a szobámba és felhívtam, hogy találkozzunk valahol. Kicsit rendbe szedtem magam.
- De hatra érjetek ide – szólt utánam Niall. – Süti parti lesz.
- Arra kíváncsi leszek.
- Hát Niall én is – nézett döbbenten Sui barátjára.
Olyan könnyedén fel tudtak dobni. Sokkal jobb kedvel léptem ki az ajtón. Megpróbáltam a gondolataimat teljesen elterelné, az otthon történtekről, amíg a parkba értem, ahol Harryvel találkoztunk.

127.

- Azt mondta, hogy valami süti partit akar – néztem vigyorogva Harryre. Ez még mindig olyan érdekesen hangzott.
- Fhu biztos, hogy jól értetted? Niall nem tud sütni és, ahogy tudom Susie sem…
- Talán hoznak valahonnan – nevettem el magam, ahogy a csatatérre gondoltam. Susie kedve biztosan el fog menni a sütögetéstől, amikor majd össze kell takarítania.
- Mi a gond? – hajolt közelebb hozzám.
- Honnan veszed, hogy gond van? – néztem rá csodálkozva.
Kicsit elmosolyodott és közelebb húzott magához a padon.
- Ismerlek már egy ideje – néz rám gyönyörű szemeivel közben. Sosem fogom megérteni, hogy hogyan képes egyetlen pillantásával ilyen hatással lenni rám, hogy alig kapok levegőt és a pillangók hasamba eszeveszett tempóban próbálnak kiszabadulni. Fejemet a vállára hajtottam.
- Összevesztem anyával.
- Micsodán?
Felsóhajtottam és próbáltam nem visszagondolni arra, hogy miket vágtam a fejéhez. Már szégyelltem magam.
- Csúnya dolgokat mondtam azzal kapcsolatban, hogy apa ismét visszatért.
- Nagyon nem bírod, igaz?
- Apámat? Valójában nem is ismerem és az a gond, hogy nem is akarom megismerni. Amióta elhagyott minket Mikkal azóta nem tekintek rá apaként és sosem tudnék újra.
- De ha anyukádnak így jó?
- Tudom, önző vagyok. A saját javamat néztem. Nem gondolkodtam. Illetve de, csak nem tudom őket megérteni.
- Talán nem kellene ezen agyalnod. Ezt nekik kell megoldaniuk.
Miközben beszélt én göndör tincseivel szórakoztam.
- Lehet, de annyira rossz, hogy semmiről sem tudok. Mikor akarta ezt nekem elmondani? Meg, hogy azt érzik, rendbe jön minden… Nem nagyon így veszem észre. El van minden cseszve – húztam fel megint magam. A hűvös levegőből jutattam jó sokat tüdőmbe, hogy ezzel is nyugtassam magam. – Ne haragudj, hogy már megint annyit panaszkodok – pillantottam rá. Most ő sóhajtott egy hatalmasat.
- Mindig így lesz? – nézett rám, de nem értettem, hogy mit szeretne. -  Mindig bocsánatot fogsz kérni, ha magadról beszélsz?
Ezen kicsit elmosolyodtam, mert tényleg mindig bocsánatot kértem. Ez csak azért volt, mert nem szerettem volna a nyakába zúdítani az életem minden rossz pillanatát. Nem szerettem volna terhelni a hülyeségeimmel.
- Tényleg mindig bocsánatot kérek – bólogattam, mire ő is és rám vigyorodott. – Na, jó beszéljünk másról… Jaj igen a másik kedvenc témám! Harry, én nem akarok egyetemre menni.
Egy tincset kisimított arcomból és kezét combomra tette.
- Már pedig fogsz – kacsintott csibészesen.
- Ugye tudod, hogy akkor alig fogjuk látni egymást?
- Tudom, de muszáj egyetemre menned. A turnébuszra csak nem vihetünk fel…
- Pedig én annak örülnék a legjobban.
- Hidd el én is - nyomott egy puszit ajkaimra. – De ennek nem nagy a valószínűsége.
Tudtam, hogy így van. Pont ez zavart rettenetesen. Vele szerettem volna lenni. Legalább ő legyen itt nekem, de nagyon úgy tűnt, hogy ennek semmi esélye.
- Na, menjünk, nézzük meg azt a süti partit – fogta meg a kezem és elindultunk hozzánk. Közben pedig Harry társaságát élvezhettem. A fejemben már régóta kavargott egy ötlet. Úgy döntöttem, hogy ma, amikor a srácok ott lesznek, majd felvetem. Talán tetszeni fog nekik.