Negyvenkilencedik

Reggel, amikor felkeltem még korán volt. Lemásztam a lépcsőn és a konyhába igyekeztem. Anya hagyott egy üzenetet a hűtőn, hogy csak jövő héten jön haza és sajnálja, hogy nem szólt, csak örült, hogy egyáltalán tudtam aludni. Azt is írta, hogy azonnal hívjam, ha történik valami. Reménykedtem benne, hogy erre nem lesz szükség. Készítettem magamnak reggelit, de rájöttem, hogy nem is vagyok éhes, így a felét ki kellett dobnom a piritósnak. Ittam egy kávét, de semmi hatást nem fejtett ki rám. A nappaliba vánszorogtam át és leültem a tv elé. Régen tévéztem már. Éppen itt volt az ideje, hogy idegesítő reklámokkal pusztítsam agysejtjeimet, amiket egy két bugyuta film megszakít. Két óra szenvedés után rá kellett jönnöm, hogy ez egy csöppet sem köt le. Bekapcsoltam a gépemet. A srácok interjúi már fenn voltak mindenhol. Megnézegettem és elolvastam őket. Harry megnyilvánulásai mosolyt csaltak az arcomra. Miután ezzel végeztem, gondoltam twitteren adok némi életjelet. Millió üzenet és követés érkezett. Ekkor kopogtak az ajtón és nekem eszembe jutott, hogy még mindig pizsamában vagyok. A telefonom is megcsörrent.
- Szia, itt állok a házatok előtt. Beengednél?
- Pizsama van rajtam – készítettem fel.
- Kár – mondta kuncogva. – Mármint az, hogy van rajtad ruha.
Lecsaptam a telefont és kinyitottam az ajtót. Az ölébe ugrottam. Lábaimat átkulcsoltam derekán ő pedig megtartott.
- Érdekes fogadtatás – nevetett még mindig.
Annyira könnyen fel tudott vidítani, hogy hihetetlen. Már nevettem is a hülyeségein. Lágyan megcsókoltam és mosolyogva néztem gyönyörű zöld szemeit. Nagy nehezen elmentünk a nappaliig és mivel kezdtem lefelé csúszni leültetett a kanapéra.
- Sajnálom, hogy nem hívtalak, csak hulladék voltam, mire haza értem. De tudod min gondolkodtam? Hamarosan itt a születésnapod. A tizennyolcadik és ez azt jelenti, hogy már nem számítanék pedofilnak ha -
- Jó, jó Harry értem! – vágtam bele a szavába. Mindig is perverz volt, de ma különösképpen. Hangos nevetésben tört ki, majd az ölébe húzott.
 - Miről szerettél volna beszélni?
Kérdése közben átkarolta derekamat és így szorított magához. Olyan vidám volt ez a mai nap. Nem szerettem volna elrontani. Talán majd elmondom neki legközelebb.
- Arról, hogy hamarosan itt a születésnapom.
- Hallgatlak.
- Szeretnék egy születésnapi bulit.
Mi? Eszembe sem jutott ilyesmi, a történtek hatása alatt voltam még mindig. Az improvizálás már nagyon ment. Egyre jobban csináltam. Shell ez hihető volt! Talán van bennem egy kis színészi hajlam?
- Nálunk lesz, neked az úgy jó? Meghívjuk az összes barátodat.
Ez jó ötletnek tűnt, mivel mostanában kicsit elhanyagoltam őket.
- Mit szólsz hozzá? – rázta meg a lábát én meg azt hittem leesek.
- Jó ötlet – mosolyodtam rá.
- Milyen ajándékot szeretnél?
A középső szó hallatán végigfutott rajtam a hideg. A levél jutott eszembe. Ez volt a legrosszabb az egészben, hogy mindig ott volt a fejemben és nem hagyott nyugodni.
- Nem kell semmi.
- Oké, akkor nem kapsz semmit – mondta kuncogva, mind a ketten tudtuk, hogy ez nem így lesz. – Anyukád?
- Nincs itthon, dolgozik. Pár napig nem jön haza.
- Miénk a ház.
Huncut mosoly folyt arcára és tudtam, hogy mire gondol és a szemeimből ő is ki tudta olvasni: NEM! Igazából nem erőltette, de mindig bepróbálkozott. Sajnos nem egyszer bukott el. Ezeket a játszmákat úgy is én nyerem még egy darabig. Ajkaimat letámadta és szinte égetett forró lehelete, amit nyakamon éreztem meg. Combomat kezdte el simogatni és nekem ott végem volt. Végigszaladt rajtam egy kellemes érzés. Harry göndör fürtjei között turkáltam. Ledöntött a kanapéra és felettem támaszkodott. Dúltak bennünk a hormonok. Most komolyan egy kanapén akarja? Hagytam, hogy csókolgasson és az ő agya már rózsaszín ködben úszott a szenvedélytől, de én most nem. Hagytam neki egy ideig aztán eltoltam, hogy a szemébe nézzek.
- Ugye tudod, hogy még pedofil vagy? – mosolyodtam rá.
Sóhajtva lemászott rólam és csalódottnak tűnt.
- Mérges vagy rám? – kérdeztem ijedten.
- Nem vagyok az, csak kicsit türelmetlen, ne haragudj – hajába túrt és rám mosolygott.
Belemásztam az ölébe és puszikat nyomtam az arcára, orrára, szájára, homlokára, ahová csak tudtam.
- Ne siessünk el semmit – mondtam a szokásos szövegemet, amivel tudtam, lassan kikészítem. Kicsit pedig örültem, hogy kínozhatom.

Negyvennyolcadik

- Hazajöttem.
- Szia, Shell. Leved érkezett. Vagyis itt volt az ajtó előtt.
Anya tekintetét megpillantva görcsberándult a gyomrom.
- Elolvastad?
- Nem.
Kivettem a kezéből és leültem az ebédlőasztalhoz. Remegett a kezem. Mi a fene van veled Shell? Ez csak egy levél! De mi van, ha tőle jött? Attól, akitől nem ez lenne az első ’’meglepetés”. Vettem egy nagy levegőt és felnyitottam a borítékot. Néhány kép csusszant ki belőle. Én voltam rajta és Harry. Tegnapi estéről készültek. Volt benne egy kis levél is. Kézzel volt írva.
Kedves Shell!
Gondolom, most nagyon szerencsésnek érzed magad, hogy olyan barátod van, mint Harry Styles. Élvezd, mivel semmi sem tart örökké. Ha rajtam múlik, akkor meg egészen hamar véget fog érni. Kiráz a hideg mi? Magától a gondolattól, hogy ott vagyok ahol te. Követlek! Remélem, rád tudok ijeszteni. Annyi lenne a célom, hogy hagyd Harryt. Akkor nem fogsz tőlem több meglepit kapni. Esküszöm, békén hagylak. De amíg te meg Harry egy párt alkottok, addig számíts tőlem ilyenekre. Remélem tetszett az előző ajándékom. Én magam készítettem. Reméljük, nem kerül több vagy értékesebb életbe a ti kapcsolatotok.
További békés szép napot kívánok neked! Hajrá csajszi!
A végére érve kavargott a gyomrom. Levegőt is elfelejtettem venni és az arcszínem egy halottéhoz hasonlított. Most komolyan megfenyegetett? Nekem ebből nagyon is az jött le. Ki akar csinálni teljesen lelkileg? Ez már az előző küldeményével is sikerült, azóta sem tudtam nyugodtan elaludni, a szerencsétlen galamb képe nélkül. Mindennap eszembe jutott. Éreztem, hogy a könnyek szememből kiszöktek és az arcomat szántották végig. Anya idegesen kikapta a kezemből azt a papírt és ő is végig futott a szövegen.
- Szólok a rendőrségnek.
- Ne! – szóltam rá. – Semmi értelme. Mit tudnának tenni? Semmit. Hagyd.
- De kicsim…
- Nem, komolyan, majd valahogy megoldjuk – töröltem le a könnyeimet.
Valójában Paul szavai csengtek vissza a fejemben. Nem szabad botrányt csinálnunk. Az a srácoknak lenne rossz. Semmi értelme – ismételtem magam. A telefonomra pillantottam. Harry még nem végzett az interjúkkal. Szólni szerettem volna neki, mert legutóbbis megharagudott, hogy nem tettem. Írtam neki egy üzenetet, hogy hívjon, ha már nincs több dolga. Reménykedtem benne, hogy elolvassa minél hamarabb és felhív.
Anya előtt erősnek mutattam magam. Nem szerettem volna, hogy miattam aggódjon. Elég baja volt így is. Felmentem a szobámba és leültem az ágyamra. Azon gondolkodtam, hogy mi a fenét csináljak?! Mit lehet ilyenkor tenni? Meg kellene tudnom, hogy ki ez a csaj. Nem értettem, hogy mi baja van velem. Azt akarta, hogy minél hamarabb hagyjam ott Harryt. De egy rajongónak mitől lenne jobb? Így sem lenne sokkal több esélye. Nem akarom elszomorítani, de mennyi az esélye annak, hogy Harry pont őt fogja kiszúrni?
Megint sikeresen elbőgtem magam. Szeretem őt, és nem fogom ott hagyni! Nem tudom megtenni… Képtelen vagyok rá. Életemben talán a legboldogabb dolog volt, hogy megismerhettem. Nem hagyhatom, hogy csak így elválasszon tőle valaki, akiről azt sem tudom kicsoda. Shell! Szedd össze magad! Nem megoldás, ha itt ülsz és sírsz! Remek már magamban beszélek. Kezdek megőrülni?
Gyorsan felhívtam Sut és megbeszéltük, hogy találkozunk egy közeli kávézóban. Előtte még lezuhanyoztam, mert tegnap nem került rá sor. Felvettem egy fekete csőnadrágot és egy világoskék pulcsit, mivel kint ma esős időnk volt és kissé hűvös. Amikor oda értem, ő már helyet foglalt és iszogatott. Rendeltem egy jeges teát és leültem vele szembe.
- Mi volt ilyen sürgős?
- Ez.
A kezébe nyomtam a borítékot. Értetlenül nézett rám.
- Olvasd el!
Kiszedte a tartalmát, de értetlensége még mindig kiült az arcára. Elkezdte olvasni és furcsa pofákat vágott hozzá. Amikor a végére ért a képeket is szemügyre vette.
- Ez nem normális! – szólalt meg a kisebb sokk után. – Követetett minket? Ez hihetetlen. Azt hittem ilyen csak a filmekben van – mondta hitetlenkedve.
- Ezek szerint nem csak ott. Azt akarja, hogy felejtsem el Harryt.
- Nehogy ezt tedd! Akkor elérné, amit akart.
- Akkor mit csináljak?
Hangosan felsóhajtott és megrázta a fejét.
- Nem tudom… Szólj Harrynek minél hamarabb.
- Ő mit tud tenni szerinted? – kérdeztem dühösen, aztán pedig bocsánatkérően néztem rá, amiért lerohantam. Nem őt kellene bántanom. Csak annyira ideges voltam a tehetetlenségtől, hogy legszívesebben belevágtam volna a fejem a falba. Suval sokat ötleteztünk, de semmire sem jutottunk. Már öt óra volt és nem hívott vissza. Semmi életjelet nem adott magáról. Beletörődtem, hogy ma már nem is fog.

Negyvenhetedik

Arra keltem, hogy valaki egy tányért tört össze sikeresen. Aztán pedig – gondolom Liam – közölte vele, hogy inkább majd ő készít reggelit.
- Jó reggelt srácok.
- Szia, Shell. Hogy aludtál? – kérdezte Niall.
- Egészen kényelmes a kanapétok – mosolyodtam rá és helyet foglaltam az asztalnál. Velem szembe a szőkeség ült le. Közben Liam reggelit készített. Ő volt a legfittebb. Bár én is az voltam. Niall kicsit másnaposnak tűnt, de inkább éhesnek. Ezen meg sem lepődtem.
- Szerintetek mikor kelnek fel?
- Majd talán délután… - rántott vállat Liam.
- Fent vagyok! – szólalt meg Susie, aki bizonyára mindent hallott. – Van fájdalom csillapítótok? – kérdezte dünnyögve, mert szerintem még félálomban volt és lassan kászálódott ki a takaró alól.
Liam már nyújtotta is neki, amikor a konyhába lépett. Viccesen festett a barátnőm, mondjuk tegnap ő is jól szórakozott.
- Ma interjúk száza vár ránk – húzta el a száját Niall. – Fel kellene őket kelteni.
- Hajrá haver – nevetette Liam. Én sem mertem ilyesmire vállalkozni. Ő még is felrohant a szobákba és ordítozva keltett mindenkit. Nem lettem volna a helyükben. Louis és Harry egymást támogatva jöttek le a lépcsőn. Nem bírtam megállni, hogy ne nevessem el magam.
- Ne nevess, érezz együtt! – mordult fel Louis.
- Szerintem én még mindig részeg vagyok – fogta a fejét Harry és lerogyott a mellettem lévő székre. Mind a ketten úgy festettek, mint, akiket megtéptek és megvertek. Kuncogtunk mindannyian. Bevették a fájdalom csillapítót.
- Az egész doboz sem lenne elég – nyöszörögte Loui.
- Nem csodálom fiúk – tette eléjük a kaját Liam. – Elég rendesen kiütöttétek magatokat.
- Az biztos, mert nem emlékszem semmire. Hazza neked rémlik valami?
- Ittunk – vigyorodott el.
- Miből gondolod? – kérdezte ironikusan barátja.
- Egyszerűen csak érzem.
Mi hangosan röhögtünk és ők meg, mint a zombik úgy viselkedtek. Zayn is lejött végre. Belőtt séróval és teljesen jól nézett ki. Még sosem láttam rossz állapotban. Neki van olyana?
- Ma jó sok interjú vár rátok fiúcskák! – jegyezte meg Su.
- Oh ye – mondták többen is egyszerre semmi kedvvel.
A reggeli közben Paul érkezett meg a srácok menedzsere. Kissé ki volt akadva azon, hogy a srácok hogyan néznek ki. Szigorú volt és hallott a tegnapi napunkról.
- Szerencsétek, hogy nem készültek képek rólatok, akkor már szégyenkezhetnétek a netről visszakacsintgató cikkek miatt. Harry mi a francért írtad ki, hogy hol szórakoztok?
Értetlenül nézett, mivel az égvilágon semmire nem emlékezett. Egy ’’ tényleg?” pillantást vetett Liamre, aki válaszul bólintott.
- Sajnálom…
- Sajnálhatod is. Remélem, nem fordul elő többet!
A fiúk egyszerre rázták meg a fejüket. Elküldte őket, hogy öltözködjenek, és azonnal szedjék magukat rendbe, különben lefújja az összes megbeszélt interjút. Suval csendben ültünk ott. Nem mertünk megmukkanni se.
- Shell hallottam mi történt. Nekem csak annyi kérdésem lenne, hogy komolyan gondolod ezt a kapcsolatot? Susie ez neked is szól.
Mi összenéztünk és egyértelműen bólintottunk. Persze, hogy komolyan gondoljuk.
- Mivel a fiúk híresek, nem szeretném, ha botrányok lennének belőletek. Ne csináljatok baromságokat! Értve vagyok?
- Igen – nyögtem ki.
- Remélem is, mert ez, hogy barátnőjük van a srácoknak, nem biztos, hogy előny nekik. Nem tudnak úgy oda figyelni a munkára, szétszórtak, a rajongók meg siránkoznak, hogy nem ők azok.
Értettem én, hogy Paul számára fontos ez az egész, miből ebből él meg, de úgy hangzott, mintha nem is szeretné a srácokat, csak jó belőlük pénzt csinálni. Főleg akkor akadtam ki, amikor olyanokat mondott, hogy Niall és Louis kevesebb részt énekeljen. Vagy hogyha megmondta, hogy kivel lehetnek együtt és kivel nem. Ehhez aztán semmi köze. Nem szólhat bele. Nem akartunk rosszat egyikkőjüknek sem.
Miután ilyen kis barátságosan elbeszélgettünk kedves menedzserükkel én felmentem Harryhez.
- Akkora marha vagyok! – mondta felém fordulva.
- Igen – nevettem el magam és leültem mellé az ágyra.
- Hogy írhattam ki? Elment az eszem?
- Amikor kiírtad, akkor éppen elment bizony az a kevés is – mondtam gúnyosan. Nem tűnt túl jó kedvűnek. Oda hajoltam hozzá és megcsókoltam gyengéden.
- Mondtam neked valamit tegnap? – kérdezte szemeit lesütve. – Valami idiótaságot? Mert ha igen, akkor sajnálom és nem gondoltam komolyan.
- Azt mondtad szeretsz…
- AZT KOMOLYAN GONDOLTAM! – vágta rá édes mosollyal az arcán.
- Nem egyébként csak annyi hülyeséget mondtál, amennyit józanon is.
Megához húzott és átölelt.
- Látod, ezért szeretlek annyira, te mindig olyan kedves vagy hozzám – mondta ironikusan.
Lentről hallottuk, ahogyan üvöltöznek a fiúk, hogy indulnánk. Mind a ketten felpattantunk.
- Ma olyan jó napom lesz – vigyorgott rám, miközben elindultunk lefelé.
- Miért is?
- Mert egész nap rólad beszélhetek majd az interjúkban.
Ezen elnevettem magam. Paul hívott nekünk egy taxit, amit fizetett is, ez egészen kedves volt tőle. De gondolom, csak azért tette, hogy menjünk már.

Negyvenhatodik

- A koncert után lesz egy interjúnk. Azután a srácokkal elmegyünk kicsit szórakozni, jöttök velünk? – kérdezte Zayn, miközben sminkelték.
- Nem is tudom – néztem Sura. Nekem még nem nagyon volt kedvem emberek közé menni. Annak is örültem, hogy a koncertre elbírtam.
- Gyere már Ell! Jó lesz! – vigyorgott rám barátnőm. – Ott leszünk a fiúkkal. Bulizunk egy jót. Rád fér – bökött meg.
- Jó, akkor menjünk… - adtam meg magam egykedvűen.
Susie és én a kimentünk az öltözőjükből, mivel most hatalmas volt a sürgésforgás a srácok körül. A többi rajongó közé fúrtuk magunkat, akik már bejöttek az ajtón. Persze most is egészen elöl álltunk. Hamarosan pedig lementek a fények, ők megjelentek a színpadon. A lányok sikítoztak. Mintha mindig ugyan az történt volna, de valahogy nem lehetett megunni őket a színpadon. Sőt, egyre jobban élveztem, mivel már a dalszövegeket is tudtam a sok koncert miatt. Harry sokat pillantott ki rám és mindig vigyorgott. Olyan aranyos volt. Bár ez hamar feltűnt a mellettünk állóknak is. Így, felismertek. Kértek néhányan aláírást. Ezzel nem volt semmi baj, csak végig attól féltem, hogy valaki nem fog jó szemmel nézni engem. Ettől mindig megijedtem és eszembe jutott az a galamb.
A fiúk az est végére fokozták a hangulatot, mind addig, míg a rajongók sírva csápoltak és, a koncert legvégén is hitetlenkedve álltak a helyükön és bőgtek. Valahogy soha sem tudtam megérteni. Volt, aki hatalmas hisztériában tört ki. Ezt a tömeget már nem szerettem annyira. Nem éreztem jól magam közöttük. Susieval kimentünk az épület mögé, ahol biztonsági őrök voltak és a fiúkat várták.
- Igazából nincs sok kedvem bulizni – jegyeztem meg.
- Majd közben megjön a kedved.
- Nem hiszem – mormogtam az orrom alatt.
Hamarosan a srácok is kiszállingóztak. Nem siették el nagyon a dolgot, ezért nem kis időbe telt, mire megint együtt volt a csapat. Természetesen Harry volt az utolsó.
- Hogy ment? – kérdeztem tőle.
- Kérdezgettek rólad – mondta vigyorogva. – Én meg meséltem egy kicsit – kacsintott rám.
- Jézusom, miket mondtál?
- Csak az igazat, hogy Shell egy régi barátom, akibe nagyon beleszerettem és most együtt vagyunk. Most minden olyan jó. Azt is megemlítettem, hogy nem nagyon örülnék, ha gyűlölködő leveleket kapna és kértem a rajongókat, hogy fogadják el, mert téged szeretlek – ölelt magához. Hihetetlenül jól esett, hogy ezt mondta egy interjúban. Sokkal jobb kedvre derített.
- Szerinted hagyni fognak? – kérdeztem félénken.
- Nem fogom hagyni, hogy ilyen üzeneteket kapj! – mondta szigorúan.
Amikor itt volt mellettem, akkor annyira biztonságban éreztem magam. Ilyenkor semmi sem számított úgy igazán. Még ezek a gyűlölködő e-mailok is eltörpültek.
- Hazza! Gyertek már! – nyavalygott Louis. – Nem úgy volt, hogy szórakozni megyünk?
- De, de! – csapta össze tenyerét. – Menjünk is!
Beszálltunk az autóba és egy közeli klubba mentünk. Elég jól nézett ki. Nem volt olyan nagy, de hangulatos volt. Jó számokat nyomtak és sokan voltak. Mi próbáltunk elvegyülni, de első utunk a pulthoz vezetett. Mindenki ivott két kör tequilát. Ekkor már jól alakult a buli. Kicsit kezdtem érezni a fejemben az alkoholt és eldöntöttem, hogy nem iszom többet. A srácoknál üres pohár után, üres pohár következett lecsapva az asztalra. Kicsit féltettem őket, főleg Harryt, mivel szokás szerint nem maradhatott ki ő sem ebből. Ő ivott a legtöbbet meg Louis. Liam persze nem ihatott. Ma valahogy nem élvezte annyira a bulit. Mivel Harry felszívódott valamerre leültem Payne mellé.
- Gond van? – kérdeztem meg tőle.
- Nem, nincsen – mosolyodott rám. – Csak valahogy nem élvezem most ezt az estét.
- Talán ha innál egy kicsit… - sandítottam rá.
- Tudod, hogy nem tehetem – sóhajtott fel.
- Legalább lesz közöttünk egy józan is.
A többieket kerestem tekintetemmel, de nem nagyon láttam őket.
- Ez mindig így megy?
- Oh, dehogy is. Ennél sokkal durvábbak szoktak lenni, ne tudd meg – nevetett fel.
Semmi bajom nem volt azzal, hogy jól érzik magukat a buliban. Féltékeny sem voltam, mert tudtam, hogy engem szeret, de kicsit azért féltettem. De aztán ő és Lou megjelentek előttünk. Alig álltak a lábukon.
- Erről beszéltem – nevetett fel Liam.
- Rosszul festettek – jegyeztem meg. Összenéztek és kuncogásban törtek ki. Levetették magukat mellénk és Harry az ölébe húzott. – És alkohol szagod van.
Eltolt magától és én visszacsücsültem a bőrülésre.
- Bocsi – mondta kicsit sértődötten. Louis megpróbált felállni, de visszahuppant.
- Ezt inkább nem erőltetem – nevette el magát, aztán Harold is.
- Hogy jutunk így haza? – kérdeztem Liamre nézve és igazából csak mosolyogtam az egészen.
- Kijózanítjuk őket.
- Őket? Na, azt megnézem. Harry táncoljunk jó?
Segítettem neki felállni és a tömegben vegyültünk el.
- Hol voltál eddig? – kérdezte.
- Öm… Itt hagytál.
- Én? – kérdezte teljesen meglepődve.
- Igen.
- Ne haragudj! – magához húzott és úgy táncoltunk tovább, egymáshoz simulva. Közben pedig hatalmas hülyeségeket beszélt. Na jó valljuk be, ha részeg volt, vagy ha nem akkor is ezt tette…
Sokáig maradtunk így. Már kezdtem nagyon fáradni, de ő nem. Teljesen fel volt pörögve. Aztán Niall jött oda, hogy el kell mennünk, mivel kiderült, hogy itt vagyunk. Fogtam Harry kezét és húztam magam után, de ő még nagyon maradni akart, a fiúk segítségét kértem, akik kivonszolták.
- Pedig jó volt a buli!
- Kiderült, hogy itt vagyunk.
- Tudom – vigyorodott el. – Én írtam ki twitterre.
Mindenki értetlenül nézett rá egyedül Louis nevetett. A két idióta…
- Hívok egy taxit – cselekedett Liam, addig ott hagyott engem a srácokkal. Zayn és Niall mondhatni józanok voltak. Susie is kezdett józanodni, de a mi két idiótánk nem igen.
- Mit ittatok ti? – kérdezte a szőkeség.
- Mit nem? – pacsizott Harryvel Loui.
- Szinte látom magam előtt, hogy milyen másnaposak lesznek – szörnyülködött Zayn.
- Holnap lesz egy csomó interjúnk srácok!
- De jó! – tapsikolt Lou és majdnem eldőlt a nagy örömben, úgy kellett megfogni. Holnap nem leli ebben akkora örömét.
Nagy nehezen beültünk a taxiba, ami hazafuvarozott minket. Vagyis a srácok közös lakásába. Liam ágyba dugta a többieket rám hagyta Harryt. Besegítettem a szobájába és leültettem az ágyra.
- Velem alszol?
- Nem, lent alszom Suval.
Erre lekonyultak az ajkai és szomorú kiskutya fejet vágott.
- De nélküled nem tudok elaludni – siránkozott, de tudtam, hogy nem így lesz. Lesegítettem róla a nadrágját és a pólóját. Harry már az alsógatyáját is le akarta venni.
- A-a! Az inkább maradjon – kuncogtam el magam.
- Jó éjt! – megfogta a csuklómat és magára rántott.
- Harry én mennék… - rángattam a kezem.
- Maradj!
Ahogy ezt kimondta nem viccelek, szinte AZONNAL el is aludt. Halkan kiosontam a szobájából, bár egészen nyugodtan csaphattam volna zajt, fel sem ébredt volna. Lementem a nappaliba és Su mellé feküdtem, aki már a kihúzhatós kanapén aludt. 

Negyvenötödik

Köszönöm a kommenteket! ;) Tegnap nagyon megszállt az ihlet, ami azt jelenti, hogy mivel éjszaka nem tudtam aludni, gondoltam írok egy kicsit. Annyira nem ment az alvás, hogy hajnali hatkor feküdtem le és addig írtam. :PP Szóval készen van egy csomó rész. ^^ Jó olvasást.

- Mi van veled? Ugye jól vagy? – kérdezte kedvesen.
- Áh, nincsen semmi. Persze jól vagyok – füllentettem. – Te hogy érzed magad?
- Örülök, hogy itthon vagyok a családommal. De te nagyon hiányzol.
- Nekem is te. Mikor jössz?
- Biztos minden rendben Shell? Olyan furcsa a hangod.
- Igen! – biztosítottam a hazugságomról. – Minden a legnagyobb rendben.
Nem akartam neki elmondani. Nem akartam önző módon iderángatni, ha ő otthon remekül érzi magát. Megérdemli a pihenést és tudom, hogy már vágyott családjához.
- Szerintem néhány napon belül indulok.
- De jó. Várlak nagyon. Majd még beszélünk, szia.
- Vigyázz magadra Shell!
Azt akartam, hogy már is itt legyen és ő vigyázzon rám. Rá volt most a legnagyobb szükségem, de akkor sem rángathatom ide. Amikor letettem a padlót bámultam, ahová löktem azt a csomagot és szemembe megint könnyek szöktek.
Aznap sehová sem mentem. Nem mertem kimozdulni a házból. Ezt anya is észrevette és megrémült, hogy ezt nem csinálhatom minden nap. A második nap után elküldött, találkozzak valakivel. Féltett egy kicsit, de attól jobban tartott, hogy magamba fogok zuhanni és igaza volt, nem a magány volt most nekem a legjobb. Sunak a történtek után mindent elmondtam, ő is nagyon megijedt. De talán Eleanor volt az, aki megérthetett a legjobban. Találkoztam vele egy olyan parkban, ahová nem olyan sokan jártak. Sütött a nap és nagyon meleg volt. Tökéletes nyári délután, amikor minden olyan jó, de én ezt most nem tudtam élvezni.
- Harrynek mondtad?
- Nem, nem említettem neki, nem is fogom. Akkor ideges lenne és tönkretenném ezt a hetét.
- Pedig tudnia kellene róla. Talán ő az egyetlen, aki tud tenni valamit.
- Lehet… De kérlek, ne szólj neki! Majd elmondom… Nem tudom még.
Eleanor bólintott és végig csak bíztatott. Nagyon jól esett, hogy Su és ő segítettek. Ha ők ketten nem lettek volna most mellettem, akkor biztos, hogy sokkal rosszabbul érezném magam.
Tudom, nem nagydolog. Hogyha híres vagy akkor történnek ilyen dolgok. De én attól tartottam, hogy nem ez volt az utolsó, vagy, hogy lesz rosszabb is. Nem akartam, hogy az emberek rosszakat gondoljanak rólam. Nem viseltem el.
Az ágyamon feküdtem és a plafont kémleltem, amikor hallottam a csengőt. Anya itthon volt, gondoltam majd kinyitja. Azon gondolkoztam, hogy mit kellene csinálnom ma. Találkozzak valakivel? Nézzek meg egy vígjátékot? Nem is tudom, hogy melyik lenne a jobb. Úgy igazán egyikhez sem volt kedvem.
Az ajtómat szabályosan feltépte valaki én meg ijedtemben ugrottam egyet. Harryt pillantottam meg, de nem tűnt jó kedvűnek. Gyorsan felálltam és amilyen erősen csak bírtam megöleltem.
- Miért nem mondtad el? – kérdezte kétségbeesetten. Tudtam, hogy miről beszél. Kicsit távolabb tolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni, de kezei a csípőmön maradtak. És megismételte a kérdését.
- Nem akartam elrontani az otthon töltött idődet.
- De Shell, nekem erről tudnom kellett volna. Olyan buta vagy! – ölelt meg megint.
Megint sírhatnékom támadt és a számat harapdáltam. Örömkönnyek, mert Harry végre itt van és ugyan azok a felzaklatott könnyek, a ’’ meglepetésem” miatt.
- Az én hibám – mondta. – Sajnálom.
- Nem csináltál semmit, Harry.
- Pont ez a baj.
Nem hibáztattam semmiért. Erről tényleg nem ő tehetett. Leültünk az ágyra és kérte, hogy meséljem el neki az egészet, meg, hogy miket olvastam a neten. Végig idegesen a hajába túrt, láttam, hogy az állkapcsa megfeszült, vagy az öklét szorongatta.
- Interjú kell. Megkérem Pault, hogy vállaljon interjúkat – hajtogatta.
- Annyira örülök, hogy itt vagy – bújtam oda hozzá.

Negyvennegyedik

Sziasztok. Mostanában kevesebb visszajelzést kapok, mint az elején. Örülnék néhány kommentnek, véleménynek, ha jó is vagy rossz is. Nem tudom, hogy azért írok kevesebben, mert jönnek folyamatosan az új részek és így nem látjátok értelmét, vagy a lustaság. De kicsit úgy érzem, hogy annyira nem érdekel már titeket. A következő részre egy kicsit várni kell majd, mert sajnos nem lesz annyi időm megírni, de ezt most (ez sem hosszú, csak a többi résznél kicsivel)hosszabbra írtam. Nagyon örülnék a véleményeiteknek! :) Köszönöm és jó olvasást! :)

Ahogyan megígértem Susienak elmentünk egy kávézóba. Végre beszélgettünk és mindent el tudtam neki mesélni, ami eddig történt.
- Olyan aranyosak vagytok együtt – mondta vigyorogva. – Örülök, hogy sikerült megint egymásra találnotok.
- Veletek mi van?
- Minden rendben megy – mosolyodott el. – Nagyon szeretem Niallt.
- Sziasztok – lépett oda hozzánk két lány.
- Öm… hello. Segíthetünk valamiben? – kérdeztem.
- Ugye te vagy Shell, te pedig Susie.
- Igen – bólintottunk mind a ketten.
A lányok elmosolyodtak és tollat, papírt nyomtak az orrunk alá.
- Kaphatunk egy aláírást?
Sura pillantottam, aki elmosolyodott és eleget tettünk a csajok kérésének, akik vigyorogva távoztak. Olyan érdekes volt, hogy hozzánk is oda jöttek. De az nap nem csak ők, hanem egy egész lány csapat. Azt kérték tőlünk, hogy kövessük be őket twitteren. Volt, aki közös képet is kért. Olyan kérdéseket tettek fel, hogy együtt vagyunk-e a srácokkal? Hogyan ismertük meg őket? Nem tudjuk megadni a számukat? Meg hasonlóakat. Persze mi tudtuk, hogy semmit sem szabad elmondanunk, vagy kiadnunk.
- Azt hittem soha sem jutunk haza – mondta Su.
- Shell, téged is látni – köszöntött Susie édesanyja.
- Szia. Igen, jöttem rontani a levegőt – vigyorodtam el.
- Ennek örülök. Velünk vacsorázol?
- Igen, ha nem nagy baj.
- Dehogy is, tudod, mennyit főzök mindig – nevette el magát.
Barátnőmmel felmentünk a szobájába. A húga folyton arra kérlelt, hogy játsszak vele, valami béna társasjátékot, én meg szívesen benne voltam. Szerettem vele játszani, mert rettentő aranyos.
- Shell! Ezt figyeld! – fordította felém a monitort.
Twitteren annyian bekövettek minket, hogy nem hittem a szememnek. Ezen kívül mindenki töltögette fel a képeket.
- Ez most komoly? – néztem értetlenül.
Mind ez azért, mert jóban vagyunk a srácokkal. Valahogy olyan felfoghatatlan. Ugyan olyan emberek vagyunk, mint bárki más. Még is egy kisebb rajongótáborunk kialakult. Ezzel így volt Danielle és Eleanor is. Felsóhajtottam és reménykedtem benne, hogy ennél nem lesz nagyobb a felhajtás körülöttünk. Nem láttam értelmét és kicsit féltem is tőle. Nem szerettem volna folyton sapkát, meg kapucnit húzni a fejemre, hogy ne ismerjenek fel az utcán.
Miután Susiéknál vacsoráztam kezdett sötétedni, így inkább haza indultam, hogy ne kelljen sötétben sétálgatnom. Útközben felhívtam Harryt, mert hiányzott a hangja. Bár nem csak a hangja. Annak örültem volna a legjobban, ha visszajönne Londonba, de tudtam, hogy még nem fog.
- Itt minden unalmas… - mondtam szomorkásan. – Susieval voltam ma egész nap. Közben sokat gondoltam rád – vallottam be.
- Ezzel én is így vagyok. Hiányzol, már néhány nap után is.
Nem láttam, de elképzeltem, ahogyan csibészesen elmosolyodik.
- Puszilom szüleidet meg Gemmát is.
- Át adom majd nekik.
- Doggal alszol?
- Igen – nevette el magát. – Nincs most jobb – tette hozzá szomorkásan. – Most viszont le kell tennem. Majd hívlak, jó? Vigyázz magadra, szia.
- Szia!
Letettük a telefont. Azon gondolkodtam, hogy valamelyik nap jó lenne a srácokkal is beszélgetni egy kicsit. Meg mondjuk Elel. Otthon írtam is Eleanornak egy üzenetet, hogyha ráér, akkor találkozhatnánk.
A mai napi dolog pedig nem hagyott nyugodni. Szétnéztem az internetes oldalakon és kommenteket kezdtem el olvasni. Lehet jobb lett volna, ha nem teszem, mert nem egy gyűlölködőt sikerült sajnos találnom.
Napok múlva nem csak kommenteket, hanem egyenesen nekem címzett üzeneteket kaptam Twitteren. A többség egészen jó volt. De olvastam egy-két rosszakarómtól is, ezek pedig elég rosszul érintettek engem. Nem viseltem el a rosszkritikákat. Van bennem egy megfelelni vágyás, és azt akartam, hogy az emberek jókat gondoljanak rólam. Persze lehetetlen, hogy mindenki imádjon és csupa jó dolgokat írjanak. Egyszerűen csak azt szerettem volna, ha nem botránkoznak meg rajtam.
- Neked is jöttek ilyen üzenetek? – kérdeztem Eleanort.
- Egy-kettő. De csak az elején. Amikor pedig Louis kijelentette, hogy együtt vagyunk és szeret, akkor már kevesebb. Most is van, hogy kapok egy nem túl kedveset, de már sokkal jobban tudom kezelni.
Felsóhajtottam és azon agyaltam, hogy számomra lehetetlen ezt jól fogadni. Olykor bőgni lett volna kedvem.
- Mond el Harrynek.
- Áh, nem akarom ezzel zaklatni. Mindenki tudta, hogy lesz ilyen is.
- Próbálj nem foglalkozni velük. Tudom könnyű mondani, de én is átéltem és hidd el hülyeség ezeken tépelődnöd.
Tudtam, hogy igaza van. Hiszen nem is ismerem őket és ők sem engem. De pont ez volt benne a legrosszabb, hogy így írnak rólam, hogy azt sem tudják ki vagyok. Illetve tudják a nevem, még az e-mail címemet is, de milyen a személyiségem arról nem sok mindent. Kicsit jobb lett, hogy kiönthettem neki a szívemet és jól esett, amiket mondott nekem. Amíg beszélgettünk, akkor is sokan oda jöttek hozzánk. Eleanor olyan laza volt és nyugodt, még én kevésbé.
- Ti akkor most Harryvel jártok? – kérdezte egy lány, amikor éppen hazafelé tartottunk.
- Erről nem mondok semmit, ne haragudj – néztem rá mosolyogva.
- Ismerjük Harryt – mondta egy másik lány nevetve. – Sok lány jön, aztán megy is körülötte.
Szívesen megmondtam volna, hogy nem, mert igen, mi együtt vagyunk! De nem szerettem volna beszélni semmi ilyesmiről velük.
- Na, például az ilyenekkel ne foglalkozz. Egyértelműen azért csinálják, hogy rosszul érezd magad, és hogy közétek álljanak. Nem kell hinned senkinek.
- Megbízol Louisban?
- Persze. Nekem is mondtak ilyeneket, de nem foglalkoztam velük. El kell tudnod engedni a füled mellett.
Úgy mentem haza, hogy azt éreztem, hogy magabiztos vagyok. Azt éreztem, hogy nem is olyan rossz ez az egész. Gondoljunk csak bele. A legtöbb ember jó véleménnyel van, kevesebben vannak, akik nem. Velük miért kellene foglalkoznom, ha nem ismerem őket?
A lakásunk előtt megpillantottam egy dobozt. Felemeltem és könnyűnek tűnt. Elmosolyodtam, és arra gondoltam, hogy Harrytől érkezett vagy talán apától. Nem is tudom, hogy jutott eszembe apa. Mostanában kevesebbet gondoltam rá, de kicsit hiányzott. Nem a vérszerinti apám, hanem egy apa.
- Az meg micsoda? – kérdezte anya a csomagra mutatva.
- Nem tudom, most kaptam – mosolyodtam el.
Felmentem vele a szobámba és leültem az ágyamra. Ez volt a dobozra írva: Shellnek, Tőlem sok-sok szeretettel. MEGLEPETÉS!
Levettem a fedelét és a látványtól elsikítottam magamat. Rám tört a hányinger és öklendezni kezdtem. Lelöktem a földre, hogy ne lássam, de a lelki szemeim előtt ott lebegett, teljesen belém égett. A bűze pedig fojtogató volt.
- Mi történt? – szaladt be anya. Leült mellém és zokogva borultam a vállára. Nem tudtam abba hagyni. Nagyon fel voltam zaklatva.
- Ez valami rossz vicc? – kérdeztem a sírástól elhaló hangon. – Gyűlölnek! – zokogtam.
Anya felállt mellőlem és a doboz tetejét visszatette, majd hallottam, ahogyan lesétált a lépcsőn. A meglepetésem egy fehér galamb volt, aminek le volt vágva a feje és a tollai a saját vérétől voltak mocskosak. Ha az utcán láttam volna meg, az út szélén semmi bajom nem lenne. De ezt nekem küldték. Nekem volt címezve. Undorító volt. Még mindig azt éreztem, hogy el fogom magam hányni. Nem tudtam megérteni, hogy mi ez az egész. Anya visszajött és csitítgatott, nyugtatgatott, de nem sok sikerrel.
Akkor este alig aludtam valamennyit. Ha lecsuktam a szemeimet, az a szerencsétlen madár jutott az eszembe. Nem lehetett normális, aki ezt kitalálta. Azt akartam, hogy Harry most itt legyen mellettem és elmondja, hogy nincsen semmi baj. De nem szólhattam neki erről, tönkretenném az otthon töltött jól megérdemelt szabadidejét és idegesen kocsiba ülne, hogy idejöjjön. Nem lehettem olyan önző, hogy erre kérjem.

Negyvenharmadik

Harryt a kertben találtam nővére társaságában. Elsőnek nem akartam zavarni őket, had beszélgessenek, régen járt idehaza, de ekkor intettek.
- Miről beszélgettél anyuval? – kérdezte mosolyogva, majd az ölébe rántott.
- Sok mindenről – néztem rá sokat mondóan. – Gyerekként is jó eleven voltál – kacsintottam rá. Gemma hangosan felnevetett.
- Na, ne.
- De bizony Harold – húztam kicsit az agyát.
- Azt mesélte anya, hogy, amikor nem találta a macskás plüssállatát, Dogot, akkor napokig sírt?
- Ne már Gemma! Ne égess te is! – mondta morcosan, belőlem pedig kitört a nevetés.
- Dognak hívtad a cicád? – kérdeztem még mindig hahotázva.
- Régen volt.
- Tíz éves voltál Harry.
- Gemma! – nyavalyogta.
- Amikor közös szobánk volt, akkor rettegett az ágyalatti krokodiloktól, és nem mert lemászni az ágyról, és ez is legalább kilencéves koráig tartott.
- Ezt most muszáj? – még az arca is teljesen elpirult.
Még mindig nevettem, bár kicsit kezdtem megsajnálni. Hajába túrtam, mert imádtam a göndör fürtjeit majd nyomtam egy puszit homlokára. Ekkor egy kicsit megbékélt, de még mindig durcás hangulatában volt.
Az nap rengeteget beszélgettem még a nevelőapukájával, aki további történeteket mesélt. Meg rólam is kérdezgetett sok mindent. Jól éreztem nagyon magam. Este egyedül voltam az egyik vendégszobában. Az ágyban csak forgolódtam, nem jött álom a szememre. Ennek az volt az oka, hogy nem tudok, nem megszokott, helyen rendesen aludni. Tudtam, hogy valaki orvosolhatja ezt a problémát. Halkan kiosontam a szobámból és Harryébe nyitottam be.
- Harry, alszol? – álltam meg az ágya mellett.
- Most már nem – mormogta és felém fordult. – Valami baj van?
- Igen, félek az ágyalatti krokodiloktól, nem aludhatnék a te ágyadban? – mondtam kislányosan. Hallottam, hogy halkan felnevetett és beljebb csúszott. A takaró alá bújtam és befeküdtem mellé.
- Egyébként meg van Dog – emelte fel.
- Vele szoktál aludni? – kérdeztem kuncogva.
- Általában.
- Van esély, hogy lecseréld rám?
Közel volt az arcunk egymáshoz és a sötétben is láttam, ahogyan csillogó szemekkel vigyorgott. Oh, anyám! Azok a szemek, ajkak, fogak. Egyszerűen nem tudtam betelni velük.
- Van – csókolt meg. Majd, mint valami nagyobb plüssmacit húzott magához. Aztán már csak az egyenletes szuszogását hallottam.
Másnap arra keltem, hogy valaki cirógatja és puszilgatja az arcomat. Kinyitottam a szememet és Harry vidám arca fogadott.
- Tudod, milyen eszméletlenül cuki vagy? – kérdezte ajkait harapdálva.
Mosolyogva nyújtóztam egyet, aztán kicsit megdörzsöltem a szemeimet. Kezemet fejem alá tettem. Ránéztem és egy pillanatig elvesztem a zöld szemeiben.
- Hozzá tudnék ehhez szokni.
- Mihez? – kérdeztem.
- Hogy minden reggel, mellettem ébredj – simított végig karomon. Aztán még kicsit lustálkodtunk, de nem sokáig, mert anyának dolga volt így nekem is mennem kellett vele. Visszamentem a szobámba, felöltöztem. Elbúcsúztam Harry családjától és örültem, hogy megismertem őket. Mondták, hogy jöjjek majd még máskor is. Harrytől is elbúcsúztam, mert néhány napig, nem jön vissza Londonba. Reménykedtem benne, hogy valahogyan túlélem. Hazafelé úton anyával beszélgettem végre egy jót. Úgy éreztem, hogy minden klappol. Ekkor még úgy tűnt… 

Negyvenkettedik

Tegnapi nap 3000 látogató örömére, ma hoztam nektek három részt! ;) A következőt mindjárt felteszem. Jó olvasást! ;)

Reggel szinte kipattantam az ágyból. Nem azért, mert olyan kipihent voltam, erről szó sem volt. Egész este alig bírtam aludni, mivel annyira izgultam. Vártam, hogy ott legyünk, meg nem is. Attól tartottam, hogy nem fognak engem kedvelni, ami borzalmas lenne. Reménykedtem benne, hogy nem így lesz, de a megfelelni vágyás miatt görcsben volt a gyomrom. Lekóvályogtam a lépcsőn és anya már reggelivel fogadott. Alig bírtam enni, csak néhány falatot tömködtem magamba. Aztán visszamentem a szobámba. Elővettem a laptopomat és Susie számára írtam egy beszámolót az utóbbi napjaimról. Régen beszélgettünk már úgy személyesen és kicsit kezdett ez hiányozni. Eldöntöttem, hogyha hazajövök, bepótolok mindent. Aztán kicsit neten is szétnéztem. Csak most láttam meg a cikkeket, videókat, amik rólam és Harryről szóltak. Nagyon gyorsan terjedtek a hírek. Már meg sem lepődtem rajta. Még a médiában nem volt egyértelműen kimondva, hogy mi együtt vagyunk, de a dal után, már azért ez szerintem világos volt. Egyes rajongók reménykedtek, hogy nem igaz, mások azt mondták, hogy végre van valakije a göndörkének, mások pedig szidtak. Ezeket borzalmas volt látni és úgy döntöttem, nem is olvasok ilyeneket, mert csak elveszik a mai naptól a kedvem.
Gyorsan belebújtam a barackszínű ruhámba, aminek a derekán egy barna öv díszelgett. Sminkeltem egy kicsit, de azt sosem vittem túlzásba. Szempillaspirál, a szememet alul nagyon halványan kihúztam és epres szájfényt vittem fel. Amikor Harry csengetett felkaptam a táskámat és már pattantunk is anyu kocsijába.
- Izgulsz? – kérdezte Harry, közben én kezemet az ő kezébe csúsztattam.
- Igen, nagyon – néztem rá ijedt szemekkel.
- Nem kell – nyomott egy puszit számra, majd észrevette, hogy szájfényes lett és nevetve nyalta le ajkairól. Fejemet az ölébe hajtottam és megkértem, hogy mielőtt oda érnénk, keltsen fel fél órával. Annyira fáradt voltam, hogy elnyomott az álom. Meg persze Harry közelsége is nyugtató hatással volt rám, így végre tudtam pihenni.
Nekem gyorsan telt az idő. Amikor leparkolt anya Harry szinte kiugrott az autóból és megtartotta nekem az ajtót. Elindultunk a bejárat felé és én szorítottam kezén, mivel egyre jobban görcsben volt a gyomrom.
- Nyugi – nézett rám azzal az édes mosolyával. Ő is ezt érezhette, amikor anyának bemutattam.
- Sziasztok! – fogadott nagy mosollyal minket Harry édesanyja. Beljebb tessékelt minket, majd férje is megjelent és bemutatkoztunk. A házuk nagy volt és szép, nyugis. Már hallottam egy-két dolgot szüleiről és nagyon kedvesnek tűntek. Aztán Gemma is megjelent. Mellette foglaltam helyet, másik oldalamon pedig természetesen Harry ült, akinek el sem engedtem a kezét.
- Nagyon örülök, hogy itt vagytok – mondta Anne, majd rám mosolygott. – Harry rengeteget mesélt rólad Shell.
- Remélem csak jót – sandítottam Haroldra, akin féloldalas mosoly ült.
Az asztalnál mindenféléről beszélgettünk. Jó hangulat uralkodott végig és azt éreztem, hogy jól kijövök a szüleivel és nővérével. Nem is volt olyan ijesztő, mint gondoltam. Úgy tűnt, hogy anya is kedveli őket, mivel sokat nevetett velük együtt. Az ebéd után mindenki felszívódott valamerre, de én szándékosan maradtam segíteni Annenek. Beszélgetni szerettem volna vele kicsit kettesben.
- A koncert óta, amin találkoztatok, minden hívásomnál említett rólad valamit – mosolyodott el. – Mindig azt mondta, hogy jaj, anya, csak barátok vagyunk, de én mindig is tudtam, hogy többről van szó – mesélte. – Nagyon szereti a bandáját, de sokszor szoktak kimerültek lenni és Harry nem egyszer volt kiborulva, de amióta te is ott vagy neki, mintha sokkal boldogabb lenne.
Annyira jólesett ezt hallani, hogy legszívesebben elbőgtem volna magam. Szóval boldog mellettem.
- Nagyon örülök neki – néztem rá őszintén. – Én is nagyon boldog vagyok, hogy ott van ő nekem.
Annevel nagyon jól elbeszélgettem. Rettenetesen szereti a fiát, ami persze természetes, de közöttük is olyan erős kapocs van, mint anya és köztem. Erről az jutott eszembe, hogy mostanában, mi ketten mennyire elhanyagoltuk egymást. Ahogyan Suval is. Persze ez nem Harry miatt volt, hanem miattam. Anne még mesélt nekem sok mindent. Gyerekkori történeteket, meg nevetséges dolgokról. Lesz mivel zsarolnom Haroldot!
A csevejünk után bementem az egyik vendégszobába, ahol anyát találtam. Leküzdhetetlen vágyam volt, hogy megöleljem. Oda bújtam hozzá.
- Valami baj van kicsim? – kérdezte.
- Szeretlek! – néztem a szemeibe. Lágyan elmosolyodott.
- Én is szeretlek – ölelt magához.
Harry keresésébe kezdtem.

Negyvenegyedik

Az ebéd úgy éreztem igazán jóra sikeredett. Anya a takarítást ránk hagyta, mivel el kellett mennie.
- Na, hogy érezted magad? – kérdeztem tőle, miközben egy újabb nedves tányért nyújtottam felé, hogy eltörölgesse.
- Azt hiszem anyud megkedvelt – mosolyodott el.
- Mondtam, hogy megfog.
- Igen, ennek a helyes pofinak senki sem tud ellenállni – vetette be az ezer wattos vigyorát. Igaza volt, de ezt nem akartam hangosan kimondani.
- Csak én… - vontam meg a vállam.
Erre kivette a kezemből a tányért és teljesen a pultnak paszírozott. A homlokát enyémnek döntötte és úgy nézett a szemeimbe.
- Biztos vagy benne? – kérdezte huncutul.
- Igen.
Nem hangzott túl magabiztosan. Harry puha ajkait enyéimre tapasztotta és kínzó lassúsággal csókolt meg. Ezt hosszú ideig nyújtottuk, aztán én voltam az, aki megunta és heveskedni kezdtem. Felültetett a pultra, de így is lehajolva csókolt meg. Már lihegtünk, amikor hírtelen néhány lépést hátrált és elkuncogta magát.
- Nem, még te sem – örvendezett győzelmének.
Leugrottam a pultról és a konyharuhával kezdtem el csapkodni.
- Inkább törölgess! – rivalltam rá szigorúan.
Karjait felemelve jelezte, hogy megadja magát. Egy kis csend állt be közénk, amíg takarítottunk. Nem volt kínos egyáltalán. Harry mellett lehetett jókat hallgatni. Egyikőnk sem érezte azt, hogy meg kellene törni a csendet, de ő egy kéréssel fordult felém.
- Zongorázol nekem? – zöld szemei gyermekien csillogni kezdtek én pedig elmosolyodtam. Leültünk mind a ketten a zongora elé. Ekkor jöttem rá, hogy milyen régen játszottam rajta. Utoljára a nekik szánt dalomat játszottam. Elkezdtem neki játszani egy négykezes zongoradalt, de mivel kijöttem a gyakorlatból néhányszor belerontottam így inkább abbahagytam.
- Ne már Shell! Annyira szépen tudsz játszani.
- Ezek szerint már nem.
- Baromság! Játszd a dalt, amit nekünk írtál.
Belekezdtem abba. Harry a szöveget kezdte el énekelni fülembe suttogva. Futkározott rajtam a hideg és mosolyogva párszor felé pillantottam. Most is nehezen fogtam fel, hogy Harry Styles, komolyan engem szeret. Olyan hihetetlen volt.
- Írhatnál nekünk dalokat.
- Én? Akkor egy rajongótok sem maradna, nem vállalok kockázatot – nevettem el magam.
- Egy biztosan maradna – kezdte el puszilgatni az arcomat és ezzel a kijelentésével határozottan rám célzott.
- Én nem a híres Harryért rajongok, hanem azért a személyért, aki ugyan olyan, mint bárki más.
És ez így is van. Nem azért szerettem, mert híres. Ha korábban nem ismertem volna, akkor el sem mentem volna arra a koncertre.
- Kérdezhetek valamit?
- Halljuk – nézett rám kíváncsian.
- Amikor Louis segítségével belopóztunk az öltözőtökbe és megpillantottál, akkor mi járt a fejedben?
Zavartan ajkába harapott és kissé mókásnak találta a kérdésemet. Aztán a szemeimbe nézett.
- Azt, hogy mekkora idióta vagyok, hogy megszakítottam veled a kapcsolatomat és nem tudtam onnantól kezdve levenni a szemeimet rólad. Onnantól kezdve és még mindig.
Megfogta a derekamat és magához húzott. Mondani szerettem volna valamit, amikor csörögni kezdett a telefonom. Összerezzentem az ijedségtől, majd zsebemből nagy nehezen összekotorásztam.
- Shell, beszélnünk kell! – támadott le barátnőm.
- Szia Susi, én is örvendek.
- Mi volt tegnap este? – tért a lényegre és Harryre néztem mosolyogva. – Ugye védekeztetek?
Ennél a kérdésénél teljesen elpirultam.
- Su, mi nem… - nem tudtam befejezni, mert a szavamba vágott.
- Jézusom Ell! Hogy lehetsz ilyen felelőtlen?
- Nem úgy értem, hanem -
- Ugye nem akarsz terhes lenni?
- NEM FEKÜDTÜNK LE! – mondtam ki hangosan, hogy végre megértse és égett az arcom. Harry csak kuncogott, mivel mindent hallott. Su csendben maradt és talán, a beszélgetésünk kezdete óta, most vett először levegőt.
- Mi? Igaz nem impotens vagy ilyesmi? – kérdezte aggódó hangon.
Harold a nevetéstől már a földön fetrengett, én kínosnak éreztem ezt az egész helyzetet. Legszívesebben azt mondtam volna, hogy Susie biztosíthatlak arról, hogy Harry egyáltalán nem impotens, de nem szerettem volna újabb kérdések százait hallgatni.
- Su ezt majd megbeszéljük, jó? Szia!
Lecsaptam a telefont és ő még mindig a röhögéstől könnyezett. Aztán ahogy rá néztem belőlem is kitört.
- Ugye elmondod neki, hogy nem vagyok impotens? – vágott komoly arcot.
- Honnan kellene tudnom, hogy nem vagy az?
- Mi? – tört ki belőle.
- Csak viccelek. Nyugi, majd elárulom neki – kacsintottam rá.
Estig maradt nálunk, utána haza ment, mert a srácokkal közös programot terveztek. Nem hanyagolta el őket sem. Megbeszéltük ebédnél, hogy holnap elmegyünk Harry otthonába. Szóval legalább három óra kocsiútra számíthatunk. Bepakoltam egy táskába néhány cuccot, mivel egy estét ott is alszunk, mivel Harry anyuja, nem engedte, hogy este még autókázzunk anyával.
Amikor már aludtam egy üzenet ébresztett fel.
Az illatod még itt van az ágyamban. Nagyon várom a holnapi napot. Majd találkozunk. Szép álmokat Shell! :)

Közérdekű :P

Köszönöm! :DD Elértük a 3000 látogatót. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire hamar. Van 7 feliratkozóm, aminek borzasztóan örülök, mivel eddig nem sok volt. Köszönöm! :)) A kommentelőknek és szavazóknak is köszönöm és remélem, hogy ez után is ilyen kis buzgók lesztek! ^^ Azoknak is köszönöm, akik szótlanok az oldalon, de azért rendszeresen olvasnak. Most megszeretnélek titeket mozgatni kicsit. Ugyan is új ficcen gondolkodom. Rengeteg ötletem van, csak egyszerre nem szeretnék hat blogot írni. Egyszerre csak egyet max kettőt. Már minden személyhez meg van a történetem alapja, sőt valakihez több is. :))) Arra szeretnélek kérni titeket, hogy, akik olvasnák a másik blogomat is, azok kommenteljenek már. Örülnék legalább 15 kommentnek. Nem szoktam olyat csinálni, hogy ennyi vagy amennyi komment és akkor jön az új rész, de ez más, mivel csak akkor kezdenék bele újba, ha azt valaki olvasná is. :)) És azt mondtam, hogy 3000nél jön Harry szemszöge, de legyen inkább 4000, mert nem sok rész jött azóta. Szóval 4000 látogató felett jön Harry szemszöge. Addig is kommenteket szeretnék! :D

Negyvenedik

Reggel ugyan ebben a pózban ébredtem fel. Ahogy kinyitottam a szemeimet az ő arca fogadott, amitől úgy éreztem, hogy máris jól kezdődik a napom. Kicsit el is mosolyodtam, azon, ahogyan aludt és szuszogott. Eszméletlen aranyos volt. Nem mertem felkelteni. Inkább csak nézegettem.
- Tudom, hogy helyes vagyok – dünnyögte, miközben kinyitotta az egyik szemét.
- Az jó, ha te tudod – mondtam nevetve. Lefejtettem magamról a kezét és felültem.
- Feküdj vissza! – sipákolta, mint valami kisgyerek. – Maradjunk így egész nap.
A hangja még rekedtebb volt, mint napközben és a fáradtságtól csak dünnyögte ezeket a párnába.
- Tizenegy van. Ma megyünk, hozzánk emlékszel?
Valamit mormogott, amit egyáltalán nem értettem. Felálltam és lerántottam róla a takarót, majd rá ugrottam. Kissé fájdalmasan felnyögött.
- Oké, oké… Ébren vagyok – dörzsölgette szemeit.
- Remek. Akkor menjünk enni, mert éhen halok.
- Kezdesz hasonlítani Niallre – nevette el magát.
Talán igaza volt, de ezt sértésnek vettem. Nem eszek egész álló nap!
Nagy nehezen Harryt sikerült kirángatni az ágyból, és még arra is rávetten, hogy ő készítsen reggelit, ami tükörtojás volt. Egészen jól sikerült neki. Aztán pedig felöltöztünk, én ugyan azt vettem fel, ami tegnap volt rajtam, mivel megszáradt. Harrynek pedig én választottam ki, hogy mi legyen rajta.
- Most egészen emberien nézel ki – ugrattam.
- Én is szeretlek – mondta sértődötten.
- Ez a kedvenc pólóm – nyomtam egy puszit arcára.
Kicsit elidéztünk nála, de aztán következett a neheze. Gyalog indultunk el haza. Harry végig arról beszélt, hogy mennyire rosszul érzi, magát, hogy tegnap az ő hülyesége miatt vitatkoztunk, hogy én ott tudjak aludni. Ha nem szerettem volna én is ugyan annyira, mint ő akkor nem vitatkoztam volna. Ez még sem jutott el a tudatáig. Egyre azt hajtogatta, hogy anya utálni fogja őt és nem fogja nekem engedni, hogy vele legyek. Ez hülyeség volt. Anya nem tiltana el tőle, mivel ha megismeri, megfogja szeretni. Ha pedig mégis megtenné, akkor sem tartanám be. Az ajtó előtt még kicsit hezitált, de nem volt vissza út. Becsengettem és kissé meglepődött arccal nyitott ajtót nekünk.
- Szia – köszöntem vidáman, mintha tegnap semmi sem történt volna. – Harry itt ebédel, ha nem gond?
- Gyertek csak – nyitotta ki az ajtót. Harry is köszönt és rémültnek tűnt. Ki gondolta volna, hogy a híres Harry Styles, majd az anyukámtól fog rettegni. Leültünk a konyhában miközben anya sürgött forgott és beszélgetni kezdtünk. Elsőnek arról, hogy mennyire sajnálom a tegnap esti telefonos beszélgetésünket. Anya, amiatt már tényleg nem neheztelt rám. Tudtam, hogy így lesz, csak akkor féltett. Aztán pedig Harryre tereltük a témát, aki mesélt a koncertekről, a bandáról és arról, hogy mennyire élvezi ezt csinálni. Anya párszor még el is mosolyodott egy-két viccesebb történeten.
- Át veszem a ruhám, mindjárt jövök.
Otthagytam őket, hogy kicsit beszélgessenek kettesben. Nem siettem az öltözéssel. Reménykedtem benne, hogy nem kínos csönd áll be közéjük, hanem tényleg van mit megbeszélniük. Belebújtam egy világos csőnadrágba, meg felvettem egy lila félvállas felsőt, a hajamat meg összekötöttem lófarokba. Nem siettem sehová. A lépcsőn halkan haladtam lefelé, mert kicsit hallgatózni szerettem volna.
- Nem mi tényleg nem olyanok vagyunk – mondta Harry. – Én komolyan szeretem Shellt. Már akkor nyáron is így éreztem. Csak jött a banda és nem kerestük egymást.
- Pontosan erről beszélek. Nem szeretném, ha Shell, amiatt törne össze, mert neked ott a banda.
- Nem hazudom azt, hogy nem a banda a legfontosabb, de sosem törném össze a lányát. Szeretem őt – ismételte meg.
- Tudom, látom – mondta anya és nem láttam az arcát, de szerintem elmosolyodott. – Nagyon örülök neki, hogy veled boldog. Ez maradjon is így, rendben?
- Így fog – mondta Harry. Én pedig tudtam, hogy most már minden rendben lesz, vagyis reménykedtem benne.
- Éhes vagyok! – rontottam be nagy hangzavarral.
Harry felnevetett és azt tátogta, hogy Niall. Erre én hasba vágtam nem olyan gyengéden.
Segítettünk megteríteni, majd leültünk az asztalhoz és enni kezdtünk.
- Erica, örülnék, ha a szüleimet is megismernéd. Shell téged is be szeretnélek mutatni, már nagyon kíváncsiak rád – pillantott rám.
Egyik meglepődöttségből a másikba léptem. Mikor beszélték meg, hogy tegezi anyámat. A szüleinek bemutatni? Kíváncsiak rám? Na most kicsit én rezeltem be.

Harminckilencedik

Kaptam törölközőt és egy pólót meg nadrágot. A fürdőbe belépve az volt az első dolgom, hogy Harrymentessé tegyem az övezetet, így a zárat elfordítottam.
- Oh, a fenébe!
Hallottam meg az erre való reakcióját, amin csak kuncogtam. Jó volt megszabadulni az esőtől teljesen átázott ruháimtól, amik hidegen tapadtak hozzám és szinte csíptek. A meleg zuhany alatt legalább tizenöt percet eltöltöttem. Lemostam az a kevéske sminket is, ami rajtam maradt. Magamra tekertem a törölközőmet, mivel a pólót ott hagytam kint. Egyébként teljesen szándékosan. Eldöntöttem, ha már Harry elérte acélját, akkor kicsit húzom az agyát. Amikor kiléptem a fürdőből a törölközőmmel hirtelen felém pillantott.
- Bocsi, itt hagytam a pólóm.
- Nem muszáj azt felvenned – pattant fel kuncogva. – Én is ruha nélkül szoktam aludni.
- De most nem így lesz, igaz? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Kitudja – rántott vállat és kisfiúsan elmosolyodott közben pedig engem nézett végig sokadjára, tetőtől talpig.
Visszasiettem és felvettem azt a pólót és a tőle kapott rövid nadrágocskát. Már nem is volt olyan idegen, az ő cuccaiban lennem, mivel nem ez volt az első eset. Utánam ő ment be. Amíg ott volt, írtam Sunak egy üzenetet, hogy hol is alszom ma este. Még izgatottabbá vált, mint én. Persze leszögeztem, hogy NEM LESZ SEMMI! Amire csak mosolygós smileyek érkeztek válaszul. Ekkor lépett ki Harry és azt hittem, hogy a telefont is eldobom a kezemből. Na, jó, lehet, hogy én vagyok a perverz, de egy alsónadrágban állt előttem és komoly erőfeszítések árán tudtam csak levenni szemeimet a hasáról. Valami idióta fejet vághattam, mert huncut kuncogás szalad ki ajkai között. Azt hiszem még el is pirultam.
- Póló? – nyögtem ki ennyit zavaromban és a telefonomat kezdtem el piszkálni.
- Minek az? – nevette.
Mert nem bírok a szemedbe nézni! Azért! Takard el a kockáid! Persze ezt nem mondtam ki. Inkább csendben maradtam, mire ő a leült az ágyra. Hírtelen a szívem gyorsabban kezdett el dobogni és izgatottá váltam. Mi a francért vagyok ennyire zavarban? Harry a barátom. Talán az lehetett a baj, hogy nem akartam, hogy bármi is történjen ma este, de ha így ült itt előttem, akkor nem voltam túl beszámítható állapotomban. Beletúrt göndör fürtjeibe és ekkor jöttem rá, hogy ő most komolyan szórakozik velem.
- Harry öltözz már fel! – rivalltam rá.
- Nem vagy elégedett vele? – nézett rám szomorkásan, de aztán elnevette magát, mivel a szememmel gyilkolni tudtam volna. Mi az, hogy nem vagyok elégedett vele? Most komolyan mondjam el neki, hogy ha nem öltözik, fel letámadom? Úgy éreztem magam, mint egy tizenkét éves fiú, akit csak is az a bizonyos egy dolog érdekel.
- Nem vagy éhes? – kérdezte, miközben belebújt felsőjébe, és még mindig guvadó szemekkel néztem. Pápá kockák.
- De – mosolyodtam rá hálásan, amiért felöltözött.
Lementünk a konyhába és a hűtőbe kezdett el kotorászni, miközben Niallt szidta. Nos, igen. Ahová betette a lábát, ott nem sok étel maradt. De ekkor győzelemittasan a magasba tartotta a spagettit, amit talált.
- Anyu csinálta, szóval finomnak kell lenni – kacsintott rám, miután egy melegítés után elém tolta.
- Te nem eszel? – néztem rá.
- Ilyenkor? Nem, vigyázok a kockáimra – simított végig hasán. – Mivel így sem vagy velük elégedett – tette hozzá szomorúan, mire felnevettem.
Leült velem szembe és miközben beszélgettünk gyönyörű zöld szemeibe néztem. Istenem azok a szemek!
Miután végeztem a nappaliba költöztünk át. Betettünk egy vígjátékot. Azon nevetgéltünk és beszélgettünk. Szokás szerint. Aztán egy kisebb puszi csata is kialakult, ez volt Harry mániája. A film végén kivette a CD-t, majd rám nézett.
- Mit csináljunk? – kérdeztem tőle.
Ekkor Harry felkapott az ölébe én pedig kissé megijedtem, mert erre nem igazán számítottam. Bevitt a szobájába és letett az ágyra. Huncutul mosolygott és mondani szerettem volna valamit, de nem tudtam mivel megcsókolt. A csók hosszúra nyúlt és túlontúl szenvedélyesre. Göndör fürtjeibe túrtam. A szívem zakatolt, a vérem pezsgett. Nagyon hevesek voltunk mind a ketten. Nyakamat kezdte el csókolgatni és próbáltam visszatartani, de egy sóhaj kitört belőlem, mire éreztem, hogy elvigyorodott. Megfogtam a vállát és eltoltam magamtól, hogy tisztán lássak, mivel így nem tudtam. Ez nem volt ínyére láttam rajta. Felültem és ő az ölébe húzott. Jó szorosan megölelt és megint csókolgatni kezdett. Éreztem, hogy nem csak én voltam túl hevülve. Harryt is sikerült rendesen felizgatnom. Ennek titkon azért örültem nagyon. Megint hátradöntött az ágyon és abban a pozícióban voltunk, mint az elején. Túlságosan akartam én is, így eltoltam magamtól és felpattantam. Kapkodva vettem a levegőt, és ő is ezzel a problémával küszködött.
- Ne haragudj – nézett le a földre. – Nem akartalak letámadni.
Nem nézett rám és, mintha szégyellte volna magát. Vettem pár mély levegőt és leültem az ágy szélére, ekkor már rám pillantott.
- Nem haragszom – mosolyodtam rá. – Csak nem akarom elsietni.
Bólintott egyet, jelezve, hogy felfogta. Két oka volt, amiért nem akartam. Az első, mert tényleg nem szerettem volna elsietni semmit és nem voltam felkészülve. Kettő, mert imádtam Harryt kikészíteni és kínozni.
Ő is felállt és elkezdett megágyazni. Segítettem neki. Aztán bebújtunk a takaró alá. Fejemet Harry mellkasára fektettem és egyik karja teljesen alattam volt, tudtam, hogy holnapra el fog zsibbadni neki. Másik karjával átölelt én is így tettem. Teljesen egymásba gabalyodva feküdtünk. Olyan jó érzés volt hallani a szívverését és imádtam, ahogy a fülembe szuszogott. A hideg is rázott tőle. Na meg az illata. És az a mély, rekedtes hangja. Beszélgettünk még egy kicsit, főleg a holnapi napról, mivel Harry be volt rezelve és próbáltam megnyugtatni, ami szerintem sikerült is.
Ezek után aludtunk el.

Harmincnyolcadik

Ez most olyanra sikeredett amilyenre... De a következő részben, majd kárpótolok mindenkit! :DD Jó olvasást! ;)


Harrynél nem volt kulcs és ott álltunk a lakás előtt. Rövidnadrág volt rajtam és egy atléta, kissé fáztam. Dideregve topogtam, hogy Louis nyissa már ki az ajtót, mert nem olyan kellemes idekinn.
- Oh, sziasztok, hogy sikerült a randi? – kérdezte a résnyire nyitott ajtónál. Úgy tűnt, mint aki nem szándékozik minket beengedni. Harry türelmetlenül tolta meg az ajtót kissé erősen, majd maga elé tessékelve tolt be.
- Mintha csöpögne kint az eső – nevette el magát.
Igazán jól szórakozott rajtunk. Ő már csak ilyen volt, eléggé kárörvendő.
- Shell adok száraz ruhát. Le szeretnél zuhanyozni?
- Figyeljetek srácok. Legyetek csak kettesben én nem szeretnék zavarni. Ma este Eleanornál alszom. Ti pedig nyugodtan huncutkodjatok! – kuncogta. Kicsit megijedtem. Itt hagy Harryvel?
- Egyébként itt alszol? – kérdezte Lou.
- Igen!
- Nem!
Vágtuk rá egyszerre. Míg én Haroldhoz fordultam mérgesen, ő csak vigyorgott, mint ahogyan szokta. Nem aludhatok itt vele! Főleg nem, hogy Louis is itt fog minket hagyni.
- Na, jól van, majd beszélünk. És Harry – ment oda hozzá és egy érzéki puszit nyomott arcára -, ha megcsalsz, szomorú leszek!
Azzal kilibbent az ajtón minket pedig ott hagyott. Ketten voltunk abban a hatalmas házban. Valami ördögi mosollyal az arcán fordult oda hozzám én pedig úgy éreztem magam, mint egy kis nyúl az oroszlán barlangjában.
- Akkor lezuhanyozom jó? – próbáltam elterelni a gondolataimat.
Nem is tudom, hogy mitől tartottam. Voltam már kettesben vele nem is egyszer, még itt is. De ez most valahogy más volt. Zavarban éreztem magam.
- Itt alszol, igaz? – nézett rám csillogó szemekkel.
- Tudod, hogy nem lehet – sóhajtottam fel.
- De miért? – lépett hozzám közelebb és tudtam, hogy ha így néz, rám pillanatok alatt belemegyek.
- Mert nem jó ötlet. Anya meg tuti nem fogja megengedni.
- Én beszélek vele szívesen – vigyorából kedves mosoly lett. Oda jött hozzám és mind két kezét a csípőre tette. – Na, kérlek.
Úgy nézett rám, hogy nekem remegett a lábam, és nem azért mert majd megfagytam a vizes ruhától, ami hozzám tapadt.
- Aj, jó… - adtam meg magam durcásan, amiért elérte, amit szeretett volna.
- Ez az! – mondta kisfiúsan, aztán pedig diadalittasan nézett rám.
- De csak, ha anya is megengedi.
Na, ez már a nehezebb ügy volt. Elővettem a telefonomat és tárcsáztam őt. Néhány kicsöngés után felvette.
- Szia, egy kérésem lenne. Itt aludhatok Harrynél?
- Hogy micsoda? – fagyott le teljesen.
- Itt szeretnék aludni – mondtam határozottan. –Az eső is szakad.
- Létezik taxi kislányom, meg én is érted tudok menni.
- De anya!
- De Shell! Ha jól tudom, néhány napja az volt a bajod, hogy rosszat tette ellened – hánytorgatta fel. Harryre néztem, aki úgy tett mintha nem is hallaná a beszélgetést, de tudom, hogy minden szót értett, mivel anya felemelte a hangját és úgy beszélt.
- De annak vége. Most már minden jó.
- Nem engedem meg!
Most már kezdett engem is felhúzni ez a dolog. Tizenhét évesen tud magára vigyázni az ember és egyébként is mire kellene vigyázni? Harry megerőszakol? Vagy nem is értettem, hogy mi baja van, mitől félt.
- Miért?
- Mert alig vagytok együtt egy ideje, nem akarom, hogy hülyeséget csinálj - olyan idegesen beszélt aztán pedig kicsit nyugodtabban folytatta. – Ne haragudj, csak vigyázni szeretnék rád.
- Én is tudok magamra. El sem hiszem, hogy ennyit nem engedsz meg nekem. Tudod, hogy szeretem.
Ez után csend lett és hosszú ideig senki sem szólt bele a telefonba. Én Harry szemeibe néztem végig és láttam rajta a csalódottságot. Rosszul esett neki, hogy anya ennyire nem bízik meg benne. Az is, hogy nem alhatok itt és szerintem még mindig bűntudata volt az újságok miatt. Azt láttam rajta, hogy hirtelen igazat ad neki.
- Anya kérlek – mondtam kérlelve. – Nem vagyunk kisgyerekek.
Hallottam, ahogyan felsóhajtott és szinte hallottam, hogy hogyan kattognak fejében a fogaskerekek.
- Jól van, azt csinálsz, amit akarsz – mondta érzelemmentesen. Se nem dühösen, se nem kedvesen. Ez volt a legrosszabb.
- Akkor maradok.
Ha már kiharcoltam nem fordulhattam vissza.
- Rendben.
Utáltam, hogy ilyen robotos módon beszél hozzám.
- Szia, anya.
- Szia.
Letette a telefont és hiába sikerült elérnem, amit szerettem volna, valahogy egyikünket sem tette boldoggá a hír. Felsóhajtottam és még mindig őt néztem. Többször szólásra nyitotta a száját, de aztán még sem mondott semmit.
- Itt alszom – mondtam mosolyogva.
Egy pillanatra neki is végig szaladt az arcán, de aztán megint eltűnt. Nem szerettem, ha így nézett. Az a huncut mosoly nagyon hiányzott az arcáról. Azt akartam, hogy vigyorogjon és sántikáljon valamiben és csillogjanak a szemei.
- Shell, nem szeretném, hogy miattam nézeteltérés legyen köztetek. Talán igaza van… Haza kellene menned. Nem nagyon kedvel engem.
Értetlenül néztem rá és nem tudtam elhinni, amit mondott. Ő erősködött, hogy itt legyek, most meg azt akarja, hogy menjek haza. Nem akartam haza menni.
- Holnap haza megyek, és jössz velem. Nálunk ebédelsz, jó? Közben pedig beszélgetsz egy jót anyuval – mosolyodtam rá. Jól ismertem. Tudtam, hogy holnap már nem is lesz mérges. Igazából most sem volt. Csak féltett. Abban is biztos voltam, hogy imádni fogja Harryt, ha megismeri.
- Addigra meg fog békélni, hidd el! – néztem rá. Végre elmosolyodott. – Szóval, akkor lezuhanyozhatok?

Harminchetedik

Amikor meghallottam a csengőt már száguldoztam is lefelé a lépcsőn, mivel tudtam, hogy Harry az. A nagy sietségben majdnem sikerült elesnem, de hiába minden, mert anya beelőzött.
- Szi… Jó napot kívánok! Harry Styles vagyok.
Harry hatalmas vigyora kissé meglepett arcba futott át. Nem számított arra, hogy édesanyámmal fogja magát szembe találni. Anya bemutatkozása után én is oda fúrtam magam az ajtóba, mert nem akartam lemaradni erről a remek ismerkedésről. Bár én előre féltem.
- Szia, Harry – intettem neki. – Nem jössz be egy kicsit? – kérdeztem, majd kérdően nézett anyára, hogy szabad-e ő pedig csak bólintott egyet. Láttam Harryn, hogy komolyan izgul és értetlenül nézett rám, amiért nem szóltam neki erről. Olyan vicces arcot vágott, hogy elmosolyodtam rajta, amitől még durcásabbá vált. Leültünk az ebédlő asztalhoz. Ahogy helyet foglaltunk rögtön kérdések millióival bombázta meg szerencsétlent és köpni-nyelni nem is tudott hírtelen.
- Anya – néztem rá szigorúan. – Mi ez a vallatás.
- Sajnálom, kíváncsi vagyok – válaszolta nemes egyszerűséggel.
Én valami fájdalmas arcot vágtam és kezdtem megsajnálni a barátomat. Mint egy vallatáson tényleg olyan volt a helyzet.
- Ugye ti nem drogoztak vagy ilyesmi?
- Jézusom anya! – nyögtem fel.
- Nem, mi nem élünk ilyesmivel – mondta őszintén, de száján ott volt, az a kis mosoly, ami mindig is. Eszméletlen édes volt most is és nem is értettem, hogy anya miért nem vágja hasra magát tőle.
Ezer meg ezer ilyen és hasonló kérdései voltak. Háromnegyed óra lehetett, míg teljesen kifaggatta, illetve nem teljesen…
- Na, jó ennyi elég lesz mára, mi sietünk, ha nem bánod. Majd máskor folytatjuk.
Megfogtam a kezét Harrynek és magam után húztam, ő pedig valami olyasmit mondott anyának, hogy örülök a találkozásnak. Nem is tudom már, mert az arcom vörös színben pompázott a kínos jelenetektől. Ahogy kiértünk mind a ketten elnevettük magunkat.
- Ne haragudj, de anya már csak ilyen.
- Szerintem vicces – mondta vigyorogva. – És nagyon hasonlítasz rá, a természetetek.
Ezen kicsit mosolyogtam és nem igazán értettem vele egyet. Különbözőek vagyunk, nagyon is, de ezt ráhagytam. Még mindig a találkozásuk hatása alatt voltam. Anya tényleg nem bízott meg benne. Azon csodálkoztam, hogy azt nem kérdezte meg, hogy szűz-e még. Esküszöm már vártam azt a kérdést, hogy zavaromban a kínos pillanatok miatt azt kívánjam, hogy nyíljon meg alattam a föld. Nem is értettem, hogy Harry miért bírja ennyire jól. Én a helyében visítva szaladtam volna ki. Ennyit arról a nagy bemutatásról.
- Hová megyünk? – kérdeztem tőle kíváncsian és még gondolni sem akartam a lakásban történtekre.
- Piknikezni?
Hiába kérdezte, nekem inkább kijelentésnek tűnt, persze bólintottam és elindultunk valamerre. Erre felé még nem is jártam és hiába élek hosszú idő óta Londonban, most fogalmam sem volt, hogy hol vagyunk. Elsőnek azt hittem egy erdőbe megyünk, de ahogy át vágtunk a fák között egy tisztásra értünk. A nap gyönyörűen ragyogott oda fenn ránk szórva meleg sugarait, és egy kisebb tó is ott pihent a tisztás egyik szegletében. Olyan szép volt. Ekkor megpillantottam egy pokrócot a földön, amin tányérok, poharak voltak, meg nagyobb méretű kosár. Mosolyogva pillantottam rá és annyira elvarázsolt ez a hely, hogy nem is tudtam mit mondjak.
- Tetszik? – kérdezte kicsit megilletődve a szótlanságom miatt.
- Már hogy a fenébe ne tetszene Harry? – csodálkoztam el a buta kérdésén. Annyira szép volt az egész. Mit tudjátok azokban a hülye csöpögős, nyálas és borzalmas filmekben. Amiket tudod, hogy baromságok, mert sosem történnek meg. Vagy legalábbis én mindig arra gondoltam, de ennek ellenére is néztem őket és reménykedtem benne.
- Eszünk? – szólalt meg, amikor nem is tudom, hanyaggyára pördültem meg, hogy körbenézzek.
- Naná! – vágtam rá.
Leültünk arra a pokrócra egymással szembe és kipakolta a kosarat. Nem hittem a szememnek. Elő vett egy csomó süteményt.
- Ne mond, hogy te csináltad – néztem rá hitetlenül.
- A srácok segítettek – mondta vigyorogva.
Kiválasztottam egyet és belekóstoltam. Az íze nem is volt rossz, mert bevallom őszintén, kicsit arra számítottam, hogy nem fog ízleni, mivel Harry egyértelműen nem tud sütni. De ez tényleg finom volt.
- Anyud nem igazán kedvel, igaz? – kérdezte szomorkás hangon.
- Nem ismer – mondtam mosolyogva, de ettől sem érezte magát jobban.
- Most már több információt tud rólam, mint te magad.
- Akkor sem ismer. Ha ismerne, akkor biztos vagyok benne, hogy nagyon kedvelne. Amióta apa nincsen velünk és az öcsém, egyedül kell rám vigyáznia, így eléggé szokott félteni. De adj neki egy kis időt. Majd beszélgettek egyre többet és, akkor meg fog kedvelni.
Biztatni szerettem volna, mivel komolyan elkenődött, ha arra gondolt, hogy anyám, nincsen oda érte. De én tudtam, hogy meg fogja kedvelni. Azon a nyáron nem is találkozott vele, de annyit meséltem Harryről, hogy nem is gondolkodott azon, hogy nem kellene benne megbízni. Most az szúrta leginkább a csőrét, hogy Harry híres….
Hirtelen elkezdett rajtam kuncogni én pedig nem értettem, hogy miért és összeszűkített szemekkel néztem rá.
- Elég viccesen festesz – folytatta a kuncogást. – Tiszta hab vagy.
Közelebb hajolt hozzám, mire az egyik sütemény tetejéről leszedtem a habot és az arcába nyomtam. Kissé visszahőkölt és gúnyos mosoly jelent meg ajkaimon.
- Jaj, Harry, mintha valami lenne az arcodon – mondtam komolyan aztán kitört belőlem a nevetés. Neki sem kellett több ő is támadást indított. Ezzel azt értük el, hogy mind a ketten ragadtunk és tiszta maszatosak voltunk, mint két kisgyerek. Felettem terpeszkedett, mikor végig nyalt arcomon.
- Tényleg finom a süti – mondta huncut vigyorral az arcán. Tiszta nyál lettem tőle és komolyan egy házi kedvencre hasonlított most a leginkább.
- Pfúj! Rossz kutya! – nézettem rá én is nevetve.
Ekkor hatalmasat dörrent az ég én pedig felnéztem az égre, amin nyoma sem volt a kék égnek és a nap szikrázó sugarainak. Szürke fellegek tarkították az eget és lassan eleredt az eső.
- Oh a fenébe – suttogta.
Elsőnek csap csöpögött és megkértem, hogy maradjunk még. Szerettem az ilyen időt, de abban bíztam, hogy hamarosan eláll, és megint kisüt a nap. Nem szerettem volna innen még elmenni egy jó darabig. Az esőben beszélgettünk és futkorásztunk. Szerettem elázni, de ezek után nem csak esett, hanem szakadt az eső, mintha öntenék. Így beláttuk, hogy nem maradhatunk. Harry felajánlotta, hogy ugorjak be hozzájuk, mivel ők közelebb laknak én pedig benne voltam.

Harminchatodik

Kézen fogva mentünk vissza a srácokhoz az öltözőbe. Mind kettőnk arcán őszinte mosoly volt és végre teljesen megnyugodtunk.
- Oh, mit látnak szemeim – állt be kettőnk közé Louis, majd átkarolta a nyakunkat. – A mi kis szerelmes párunk, megint turbékol.
- Van isten! – kiáltotta Liam. – Ne tudd meg milyen használhatatlan volt a kis göndörke – nevette el magát.
- Na, jó, le lehet rólam szállni! – rázta le magáról Louist és durcásan elfordult tőlük és a ruháihoz ment, hogy átöltözzön.
- Pedig így volt – súgta oda.
- Louis! – vágta hozzá barátja a pólóját, hogy fejezze be.
Azt hiszem minden a régi kerékvágásban ment tovább. A fiúk piszkálódásán nevettünk, amíg öltözködtek. Ezután elindultunk hazafelé, mi ketten hátra maradtunk, hogy beszélgessünk kicsit.
- Nálam aludhatnál – nézett rám huncut mosollyal.
- Kizárt! – vágtam rá.
- Miért? – ölelte át a derekamat és úgy nézett rám, mint egy kisgyerek.
- Mert tudom milyen vagy – ingattam a fejemet.
- Milyen vagyok?
Még mindig úgy vigyorgott. Mondhattam volna neki, hogy helyes, szexis, vicces, okos vagy, hogy irtó cuki, de volt ezeknél egy sokkal jobb jelző.
- Perverz – mondtam ki szigorúan, majd elmosolyodtam.
- És az baj? – még mindig incselkedett velem. – Na, Shell kérlek, ígérem, hogy nem csinálok semmi rosszaságot!
Olyan hihetően mondta, de talán nem is tőle féltem, mivel ha megmondtam volna neki határozottan, hogy nem, akkor nem. Csak attól tartottam, hogy nem tudnám ezt mondani… Már maga az a tény is izgatott, hogy ketten abban a házban. Szóval kizárt dolog volt, hogy én ebbe belemenjek.
- Majd talán máskor – nyomtam egy puszit arcára.
Bár beszélgetni jó lett volna vele, mivel az utóbbi időben ez nem nagyon történt meg. A srácok már messze jártak és jött az a pont, ahol kettőnknek el kellett válnunk. Mindkét kezét a csípőmre tette és közel húzott magához. Úgy csillogott a szeme, hogy szinte vakított.
- Holnap láthatlak? – kérdezte. Majd még közelebb húzott és mindenét bevetette, hogy hasson rám. – Vagy talán nálam alszol?
Pontosan ettől féltem, ezektől a pillantásoktól, érintésektől. Megnyaltam az alsó ajkamat, majd bele haraptam buján és elsuttogtam a válaszom.
- Nem.
Szinte hallottam, hogy Harry megsemmisülve hullik a padlóra, de még is felröhögött hangosan. Szerintem mindenre számított csak erre a válaszra nem.
- Akkor holnap elmegyek érted, jó?
- Jó.
Vigyorgott, mint egy elmebeteg és nyomott egy puszit arcomra, aztán elindultam tényleg hazafelé. Olyan boldog voltam, hogy kicsit ugrándoztam is és végre vigyorogtam. Azt éreztem, hogy van értelme holnap felkelni, és ez az értelem, maga Harry volt. El sem hittem, hogy ennyire tudom szeretni. És annyira nehezen tudtam felfogni, hogy ő mennyire szeret. Most már ezt mindenki tudta. Ettől féltem, nagyon, hogy majd kiderül és nem lesz magán életem, de ez sem érdekelt. Csakis ő és semmi más. Amikor haza értem elújságoltam anyának a történteket. Boldog vagyok, és ez neki elég volt, ahhoz, hogy elfogadja Harryt. Még arra is megkért, hogy majd mutassam be neki. Megígértem, hogy holnap befogom.

Harmincötödik

Ez a koncert, most szabad ég alatt volt és ötkor kezdtek. Még világos volt. Azt a csini kék ruhámat vettem fel, amivel beleestem a medencébe Harryvel. Suval ott álltunk elől és olyan izgatott volt, mint még soha.
- Mi van veled? – kérdeztem tőle vigyorogva, mert engem is teljesen feldobott.
- Semmi, nem tudom… Egyre jobban szeretem a srácok koncertjeit.
Ebben nem is kételkedtem. A fiúkat én is egyre jobban megkedveltem, ahogyan egyre jobban megismertem őket. Bár még mindig féltem, attól, hogy hogyan fogok Harryre nézni. Vagy ő rám. Ha rám pillant éneklésközben, akkor biztos, hogy össze fogok esni ott a vipben. Hamarosan meg is jelentek a színpadon, a lányok sikítoztak és nyújtották a kezüket, hogy pacsizzanak velük a srácok. Plüssállatokat, cetliket dobáltak fel. Mindenki azt szerette volna, ha a fiúk visszakövetik őket twitteren. Meg persze a közös képeknek is roppant mód tudtak örülni. Amikor pedig néhány lány telefonját elkobozták, hogy videót és képeket készítsenek, teljesen megőrült a rajongó sereg. Irigykedve néztek egymásra a csajok. Szerencsére nem úgy tűnt, hogy az eső eleredne, hogy elmossa a koncertet, bár Londonban soha nem lehet tudni.
- Milyen a hangulat srácok? – kérdezte Liam.
Mindenki sikítani kezdett én pedig azt hittem, hogy megsüketülök, de ezen, mi már csak mosolyogtunk Suval. Az emberek, ha felismertek minket a koncertközben, olyankor tőlünk is kértek aláírást. Ez mindig boldogsággal töltött el, csak nem értettem. Ugyan olyan emberek vagyunk, mint ők.
Megint kérdéseket tehettünk fel nekik, vagy feladatot adhattunk, amit el kellett végezniük. Ezt szerettem bennük, a legjobban, hogy mindig rengeteget foglalkoztak a rajongókkal még a koncert közepén is a színpadon szerepelve. Remek hangulatot tudtak teremteni. Eleanor is itt volt a közelben és Danielle. Irigyeltem őket, meg Sut is mikor a srácok nekik énekeltek. Harry párszor felém tekintett, de csak pár pillanat erejéig. Su mindig megkönnyezte a neki szánt dalokat.
- Nos, akkor most az én kedvenc dalom jön – szólalt meg Harry. – Még annyit elszeretnék, mondani, hogy ezt egy saját szám, de nem egyedül írtam. Egy nagyon kedves lány segített benne, akit nagyon megbántottam az elmúlt napokban. Nem tudom, hogy ezt rendbe lehet e még hozni, de én mindent megfogok, tenni ennek érdekében. Szóval ezt most neked szeretném énekelni.
Tudtam, hogy rólam beszél, de amikor mondandója végén rám mosolyodott ijedten néztem rá. Elkezdődött a zene, amit zongora kísért és Niall gitárral társult hozzá. Ez volt az a dal, amit nekik írtam. Harry énekelte egyedül és arra gondoltam, hogy a szöveget is ő maga írta. Ahogy belekezdett a lassú dalba, már rám tört a sírhatnék, de még visszatartottam. Amikor zongorán ezt játszottam, mindig kettőnk jutott eszembe. Már akkor is rólunk írtam. Így pedig, hogy ő énekelte nekem, olyan gyönyörű volt. Su a fejét vállamra hajtotta majd átölelt.
- Oh Ell! – suttogta és kicsit így ringatóztunk. Aztán pedig Harry elindult felém és leült a színpad szélére. A rajongók ekkor teljesen megőrültek. Éreztem, hogy már sírok. Neki is könnyektől csillogott a szeme. Gyengéden végigsimított az arcomon és olyan lágyan, szelíden nézett rám zöld szemeivel, hogy teljesen meghatódtam. Nem voltam rá mérges! Nem tudtam tovább az lenni. Nem is akartam. Most már mindenki tudta, hogy szeret engem és maga a dal is erről szólt. Már az sem érdekelt, hogy tudják. A cikkek, a blogok, a rajongók… Semmi nem tudott érdekelni.
Visszament a színpadra a banda többi tagjához, a dal pedig hatalmas nagy tapsot kapott. Ezek után még jött néhány szám, de én a végét vártam, hogy az öltözőhöz mehessünk. Amikor végleg lementek a színpadról Su megfogta a kezem és szokás szerint ő törte át a rajongók hadát. Én ott botladoztam mögötte, az eseményektől még mindig kábultan. Kiérve a tömegből abba az épületbe indultunk, ahol az öltözőjük volt. Szaladtunk mind a ketten és alig vártam, hogy végre oda érjünk. A biztonsági őrök mindenhol tovább engedtek minket. Megpillantottuk az öltözőt és kicsit lelassítottunk, hogy ne lihegve beszéljek, amikor oda értünk.
- Király volt fiúk! – szólalt meg Su.
Én Harryre néztem, aki az ajtó felé biccentett, hogy menjünk ki. Én mentem elől, ő pedig valamennyivel mögöttem volt. Az egyik folyosó végére mentünk és ott megálltunk, hogy senki se lásson minket.
Mosolyogva nézett rám én pedig ott álltam előtte és azt sem tudtam, mit mondjak, vagy tegyek. Végül jó szorosan hozzábújtam, ő pedig erős karjaival átölelt. Így álltunk egy jó darabig. Magamba szívtam az illatát, és mellkasán pihentetve fejemet, hallgattam a gyors szívverését, ami egyre nyugodtabb és nyugodtabb lett. Ekkor kicsit távolabb tolt magától és végig nézett rajtam.
- Remélem tetszett a dal. És ugye tudod, hogy végtelenül sajnálom és…
Nem tudta végig mondani, mert egy csókkal belé fojtottam minden szót. Háttal a falnak dőltem, ő meg előttem állt. Egyik kezével arcom mellett támaszkodott, a másikkal derekamat fogta. Nem szerettem volna többet erről a témáról beszélni.
- Én is szeretlek – suttogtam és ezzel választ adtam neki, egy korábbi beszélgetésünkre.
Ismét elvigyorodott és megcsókolt. Elég sokáig álltunk ott, hol ölelkezve, hol csókolózva, hol pedig egymás szemében elmerülve. Már nem feszült volt köztünk a levegő, hanem forrt és szikrázott. Hiányzott. Minden egyes érintése. Amióta tudtam, hogy milyen jó vele, már nem tudtam nélküle meglenni.

Harmincnegyedik

Otthon anya kérdezgette, hogy-hogy ilyen hamar otthon vagyok. Azt is látta rajtam, hogy nincs a legjobb kedvem. Olyan sok mindent nem mondtam el neki. Hosszú lett volna pont most. De mióta a srácokkal voltam, vele a kapcsolatom már nem volt ugyan olyan, mint régen.
- A kezeddel mi történt? – esett szinte pánikba és jól szemügyre vette a kötést. Felszisszentem, amikor hozzá ért.
- Üvegszilánkba tenyereltem, de már ellátták.
- Biztos, hogy jól? Az ilyenekkel nem szabad viccelődni.
- Nyugi semmi bajom.
Erre felsóhajtott és leültem az ebédlőasztalhoz.
- Úgy érzem, nem foglalkozom veled eleget.
- Dehogy nem, csak sok a munkád, de én ezt megértem.
- Attól félek, hogy néha egyedül érzed magad.
- Anya, ne hülyéskedj ott van Su meg a srácok és te is.
Én is helyet foglaltam és ekkor már tudtam, hogy ez egy hosszas beszélgetés lesz. Talán nem is baj. Nem volt hozzá igazán kedvem, mert fáradt voltam, fájt a kezem de istentelenül és legszívesebben csak bőgtem volna.
- Van, amit nem mondtam el neked – néztem rá számat harapdálva, mert féltem, hogy mit fog szólni a Harrys ügyemhez.
- Ugye nem vagy terhes? Shell ugye nem!?
Értetlenül néztem rá és nem tudtam felfogni, hogy miért egyből erre gondol.
- Mi van? Nem, dehogy is. Én nem vagyok terhes! Nem erről van szó.
- Akkor megnyugodtam – mosolyodott el.
- Szóval Harry… Tudom, hogy te nem igazán kedveled, annak ellenére, hogy azt sem tudod ki ő, mivel nem ismered. Már akkor nyáron is nagyon megkedveltem és, nem régiben kiderült, hogy ugyan úgy érzünk egymás iránt. És ez jóval több a barátságnál.
- Jó igen, ezt eddig is tudtuk. Mi történt megbántott?
- Eddig is tudtuk? – kérdeztem teljesen meglepődve.
- Már, amikor felhívott és telefonon beszélgettetek, másnap pedig a parton találkoztatok, már akkor tudtam, hogy ez nem csak barátság.
Ez érdekes. Édesanyám jobban ismer, mint én saját magamat, mivel akkor még én sem tudtam, hogy mit is érzek. De a lényegre megint rájött. Annak ellenére, hogy nem meséltem neki valami sokat, ő mindent tudott.
- Igen, megbántott – mondtam már megint a számat harapdálva. – Csakhogy én nem tudok rá haragudni. Nem vagyok rá mérges. Na jó talán egy kicsit, de rendbe tudná hozni. Már, ahogyan rám néz, azt érzem, hogy a karjaiba hullok.
- Szerelmes vagy – mosolyodott rám.
- Igen lehet, de ez így nem jó…
- Tedd azt, ami boldoggá tesz.
- De valahogy nem merem. Még azt sem merem, hogy oda menjek hozzá. Nem szeretném én keresni őt.
- Figyelj drágám. Akkor ne tegyél semmit. Legyél ugyan olyan, mint eddig. Majd ő cselekszik. Mégis csak ő a fiú.
Hosszasan beszélgettünk erről a témáról és anya egészen elfogadta, hogy egy olyan srácba estem bele, aki az átlagnál jóval több hírnévnek örvend világszerte. Nem örült neki, csak nem tudott mit tenni, és ha én ettől voltam boldog, akkor nem is akart semmit sem tenni. Az elkövetkezendő két napban csak otthon voltam és semmihez sem volt kedvem. Su hívott a srácok koncertjére mind két este, de egyikre sem mentem. Aztán pedig felhívott és hosszas győzködés után rám tukmálta a következő koncertjük vip jegyét, hogy most én is tartsak vele. Nehezen mentem bele és féltem, hogy csak rosszabb lesz, de muszáj voltam most már kimozdulni. A kezem még mindig be volt kötve, de már nem fájt annyira.

Harmincharmadik

Megint csak hoztam egy részt. Eddig ez lett a leghosszabb. :) Szerintem kis aranyos lett. Remélem tetszeni fog. :)) És arra kérnélek titeket, hogy szavazzatok oldalt, hogy milyen ficit írjak, mert vannak remek ötleteim, persze ezt nem hagyom abba! :) Ez után írnám a következőt, vagy esetleg egyszerre a kettőt. És légszíves kommenteljetek, mert mostanában kicsit alább hagytatok azzal, pedig nagy szükségem lenne rájuk/ rátok! :) Jó olvasás!

Louisnak megígértem, hogy meg jelenek a barátnője születésnapján, mivel be szeretett volna mutatni neki, így engem is meghívtak. Nem voltam abban biztos, hogy nekem jó ötlet lenne elmennem. Úgy értem, nagyon szívesen megismerem, de a tegnapi beszélgetésem után, nem sok kedvem volt találkozni a srácokkal. De hát megígértem, és Eleanor tényleg semmiről sem tehetett. Csak nem tudtam, hogyan kellene viselkednem. Annyi volt az egészben jó, hogy Su is jött velem. Abban reménykedtem, hogy nem fogom megpillantani Harryt, ami szinte lehetetlenség volt, hogy ne így legyen. Talán menni fog ugyan úgy viselkedni, mint ahogyan eddig tettük. Mint barátok, bár ugyan olyanok, mint a legelején.
Vettem Elnek pár nagyon szép fülbevalót és csokit. Én nem ismerem annyira, igazából semennyire mivel még nem is találkoztunk.
- Készen állsz? – kérdezte miközben a srácok háza előtt álltunk meg.
- Őszintén? Aj Susie remegek az idegességtől.
- Figyelj, csak nyugodtan. Nem is kell vele foglalkoznod. Nem miatta jöttél. Köszöntök egymásnak egy-egy puszival. Vagy az sem kell, csak rámosolyodsz, dobsz egy sziát és odébb állsz. Nem kell túl bonyolítani.
Igaza volt, csak nekem ez valahogy nem ment, mert nagyon szeretem őt és hiányzott. Nem tudtam ugyan úgy rá nézni, de mérges sem voltam már. Vettem egy mély levegőt és eldöntöttem, hogy történik, ami történik. Megnyomtuk a csengőt és azért reménykedtem benne, hogy nem Ő nyitja ki az ajtót.
- Sziasztok, lányok – vigyorgott ránk Louis. – Örülök, hogy eljöttetek.
Jó erősen megszorongatott minket, úgy kellett megkérnem, hogy ne fojtson meg, mert az nem lenne túl jó ötlet. Oda vezetett minket Ellhez és bemutatott neki.
- Sziasztok, lányok. Sokat hallottam már rólatok – mondta mosolyogva.
- Mi is rólad… - néztem Loura sokatmondóan.
- Ezek a srácok már csak ilyenek, folyton rólunk beszélnek.
- Csak, mert annyira szeretünk titeket – nyomott egy puszit barátnője homlokára.
- Aha, persze – válaszolt hitetlenkedve, majd ismét mosoly kúszott az arcára.
- Boldog születésnapot Eleanor – nyújtottam át elsőként az ajándékot, majd utánam Su is így tett.
- De aranyosak vagytok, köszönöm szépen.
Beszélgettem még kicsit Ellel és teljesen olyan volt, mint amiket meséltek róla. Végtelenül aranyos és kedves és mind e mellett rettentő szép. Louis kifogta a főnyereményt, vagy pont, hogy El fogta ki? Minden esetre remekül mutattak egymás mellett és kicsit irigy voltam rájuk. Meg Niallra és Sura is. Mivel ők ketten is olyan édesek. Ajkamba haraptam és nem akartam, most azon filozofálgatni, hogy csak nekem nem jött össze. Ekkor Liamet is megpillantottam barátnőjével és nem éreztem magamat jobban. Ellenkezőleg.
Sok vendég volt itt és Harrynek színét sem láttam, kicsit örültem is. Zaynt pillantottam meg a konyhában és úgy döntöttem, hogy hozzá csatlakozom.
- Szia – mosolyodott el miközben egy szendvicset evett. – Kérsz? – biccentett fejével a tálca felé, ahol tornyosult a rengeteg étel.
- Nem bírok enni – húztam el a számat.
- Az nagy hiba. Nagyon finom – mosolyodott el. Leültem fele szembe és láttam rajta, hogy vele sincsen minden rendben.
- Baj van?
- Az mindig van – sóhajtotta. És a hajába túrt. Ekkor Harry jelent meg az ajtóban hatalmas vigyorral az arcán, ami kicsit elhalványult, amikor engem megpillantott és néhány másodpercre megtorpant.
- Sziasztok – mondta gyorsan és megmozdult, hogy ne legyen annyira feltűnő.
- Szia – mondtuk mind a ketten szinte egyszerre bár én jóval halkabban. Próbáltam ott folytatni ahol abba hagytuk a beszélgetést Zaynnel.
- Zayn, nem azért mondom, mert a barátod vagyok, hanem mert így gondolom, jól áll a hajad!
Erre hangosan elnevette magát és ennek örültem, mert nem vágott olyan bús arcot. Harryre pillantottam, aki kifejezéstelen arcot vágott, miközben megivott egy pohár vizet. Érezni lehetett a levegőben a feszültséget. De Zayn is próbálta ezt nem észrevenni.
- Köszön szépen, ettől máris sokkal jobban érzem magam, komolyan.
- Helyes – kacsintottam rá.
Befejezte az evést és abban reménykedtem, hogy nem akar itt hagyni, de így történt. Kitolta maga alól a széket és felállt.
- Nem segít, ha kajába fojtom a bánatom, keresek egy tükröt – viccelődött és kiindult a konyhából.
Nem szerettem volna Harryvel kettesben lenni, ha többen vagyunk, akkor esetleg, de kettesben semmi féle képen sem. Felálltam és annyira nem figyeltem, hogy egy poharat levertem és az csattanás kíséretével pattant szét a földön. Gyorsan felszerettem, volna szedni, de ekkor szerencsésen beletenyerelt a szilánkokba, hangosan felszisszentem és egy basszus szócskával megspékeltem a szitkozódásomat.
- Shell, jól vagy? – sietett oda hozzám és kissé aggódónak tűnt. – Mutasd.
- Ez csak üveg – nyöszörögtem, mert igazat megvallva piszkosul fájt.
Felsegített és megfogta a kezem, hogy szemügyre vegye a tenyeremet, hogy mennyire súlyos a helyzet. Olyan közel volt, hozzám, hogy levegőt is alig mertem venni. A kezemre nem bírtam nézni, mert valahogy rosszul voltam a vér látványától, így az ő szemeiben merültem el. Nem kellett volna. A jött a szokásos kellemes érzés. A pillangók, a heves szívverés, a hőhullámok és bizsergett a bőröm, ahol hozzám ért. Szerintem még el is pirultam.
- Ülj le ide jó? – mutatott az egyik székre. A szekrényekben kezdett el kutakodni és egy dobozt vett elő.
- Csak én lehetek ilyen szerencsétlen…
- Igen – mondta fölhorkantva. - Kiszedem a szilánkokat.
- Nagyon fog fájni? – néztem rá boci szemekkel, mert tényleg nagyon fájt, pedig csak üvegszilánkok.
- Nem tudom, igazából még nem nagyon csináltam ilyet – mondta és elvigyorodott. – Most kipróbáljuk.
- Harry ne szórakozz velem! – lepettel az aggodalom.
- Nyugi – szelíden nézett rám, és megint megfogta a kezemet. – Nem nagy ügy, csak a fertőtlenítő fog csípni.
Harry elkezdte bekenni azzal az izével és eléggé csípett. Ezután pedig a szilánkokat szedegette kifelé. A kezemre pillantottam, amiből még mindig kiserkent a vér és nem kellett volna rá pillantanom, mert rosszul lettem tőle.
- Harold, mondj, valamit mielőtt elájulok – néztem rá sápadt arccal.
Kicsit megriadt fakóságomtól, aztán pedig elnevette magát, azon, ahogyan neveztem.
- Oké, öm… Szeretem a macskákat – mondott ennyit kuncogva.
- Huh Harry, ez érdekes téma.
Egy kicsit rám nézett és megvillantotta fogsorát. Azt hittem elolvadok egy pillanatig nem is éreztem, hogy mennyire ég a tenyerem. Nem mertem mondani neki, de ha mondjuk végig így nézett volna rám, akkor meg sem éreztem volna azokat az üvegdarabokat. Amíg ő segíteni próbált mondott rengeteg baromságot, amiken csak mosolyogtam. Tényleg sikerült elterelnie a figyelmemet, mert csak azt vettem észre, hogy már bekötözi.  Majd a végén gyógy puszi címszó alatt nyomott egy puszit a kötésre. Még mindig fogta a kezemet én pedig finoman, ki akartam, húzni, de nem sikerült.
- Tudom, hogy időre van szükséged. De én nem bírom ezt, hogy csak elsétáljunk egymás mellett, mint két ember, akinek semmi köze a másikhoz.
Ugyan így éreztem, de akkor sem volt ilyen egyszerű a helyzet.
- Na, mi van itt fiatalok? – rontott be hangosan Louis megtörve a nagy csendet. Úgy megijedtem, hogy kirántottam a kezemet Harryéből.
- Megsérültem –mutattam meg neki is.
- Adjak rá gyógy puszit? – kérdezte mosolyogva.
- Már kaptam – biccentettem Harryre. – Szerintem én megyek is… Ma nem a legszerencsésebb napom van.
- Vigyázz magadra Ell! – szólalt meg Harry is.
- Próbálkozom. Sziasztok, további szép estét.
Elindultam gyalog hazafelé, Susie nélkül. Megint elkapott a sírás és megálltam abban a parkban, ahol az a bizonyos csók elcsattant.

Harminckettedik

Tegnap 266an látogattátok meg az oldalt! *-* Ez eddig a legtöbb napi látogatottság. Köszi. ^^ Na hoztam az új részt, kicsit szomorú lett.

Su már ott lehetett a srácoknál én pedig egy telefonhívást sem kaptam. Ha Harry arra várt, hogy én hívom, vagy keresem akkor arra tényleg várhatott. Nem fogom! Ő tartozott nekem magyarázattal, bár még azzal sem igazán, mert ezen nincs magyarázni. Szédített engem és ez annyira fájt. Anyának pedig igaza lett. Azt mondta, hogy hatalmasat fogok csalódni és igaza lett, ahogyan mindig, csak valamiért sohasem hallgatok rá. Megyek a saját fejem után és át sem gondolom, hogy mi a jó és, hogy miből származhat komoly bajom. Ebből származott. Teljesen magába bolondított és nem tudtam elhinni, hogy ez fordítva nem igaz.
Később csengetést hallottam. Nem nyitottam ki. Anya betud jönni, Su pedig a srácoknál volt. Nem szerettem volna ilyen állapotban beszélgetni másokkal. Aztán a telefonom is rá kezdett arra a One Direction számra, amitől megint csak sírhatnékom támadt. Harry hívott és, ahogy elolvastam a nevét a szívem majd kiugrott a helyéről. Elsőnek nem akartam felvenni. Egy kis idő múlva elhallgatott a telefon, aztán pedig megint megszólalt.
- Szia – szóltam bele.
- Shell szerintem beszélnünk kellene.
- Szerintem meg nem – mondtam nem törődöm hangon.
- Itt állok az ajtótok előtt és konkrétan szakad az eső.
- Szokj, hozzá, ez London, de te ezt már csak tudod – mondtam gúnyosan.
- Kérlek, csak hallgass meg, aztán elküldhetsz.
Letettem a telefont és lesiettem a lépcsőn. Mielőtt lenyomtam volna a kilincset vette néhány mély levegőt. Ott állt előttem kissé elázva és meggyötört arccal.
- Bejöhetek?
Nem válaszoltam, csak arrébb léptem jelezve, hogy jöjjön csak. Szerintem nekem volt a legnehezebb így bánnom vele, amikor legszívesebben hozzá bújtam volna. Helyet foglaltunk a konyhában és néhány pillanatig meg sem szólaltunk. Én a földet bámultam és éreztem, hogy ő a tekintetemet kémleli.
- Azért nem hívtalak hamarabb, mert nekem is le kellett nyugodnom és a srácok fejmosását hallgattam – ismét csendben maradtunk és hallottam, hogy nagy kortyokban nyeli a levegőt. – Amik voltak azokban a cikkekben és a képek is… Shell hidd el, hogy nem minden így volt. Én sosem bántanálak meg, ezt te is tudod.
- Harry nem ez a lényeg! Flörtöltél velük, nem? – tértem a lényegre és éreztem, hogy megint kifognak, bukni belőlem a könnyek. A csókot meg sem mertem kérdezni, mert nem akartam hallani, ha az a válasz, hogy igen, megcsókolta azt a lányt.
- Igen – mondta halkabban.
Ismét csendben voltunk és az ajkaimat harapdáltam. Kezeimmel pedig a könnyeimet próbáltam letörölni. A mécses eltörött és már nem tudtam megakadályozni.
- Ez az elejétől fogva baromság volt.
- Ne mond ezt! – mondta elcsukló hangon. A szemeimbe nézett és esküszöm, hogy én is láttam az övében néhány könnyet, amelyeket gyorsan kipislogott. – Én, tényleg szeretlek!
Most volt az első alkalom, hogy kimondta, azt, hogy szeretlek. Ettől még a szédülés is elkapott a pillangók pedig kitörni akartak belőlem. Miért kellett ezt mondania? A sírástól hirtelen megrázkódtam és próbáltam átsiklani a kijelentése felett.
- Ez egyébként sem működne. Híres vagy én pedig egy lány, aki suliba jár szeptembertől és jön az érettségi. Neked pedig az élet pörgős és nem sok hely van benne, a számomra. Meg szerinted képesek lennénk minden ehhez hasonló ügyet remekül megoldani és megbeszélni? Én nem vágyom arra, hogy rajtunk csámcsogjanak. Titokban tartottuk az egészet. Csak a srácok tudnak róla és Su. Nem lesz belőle botrány, ha most mondjuk ki, hogy vége…
Ettől az utolsó szótól még a hideg is rázott. Láttam rajta, hogy neki sem tetszik túlságosan. Csak azt nem értettem, ha komolyan szeret, miért tette azt, amit tett.
- És te ezt szeretnéd? – kérdezte.
- Őszintén nem tudom…
Ismét csend volt. Nem szerettem volna hazudni, se magamnak, sem pedig neki. Persze, hogy nem azt akartam, de talán jobb lett volna. Ő felsőhajtott, majd lassan felállt.
- Köszönöm, hogy meghallgattál – túrt a hajába idegesen.
Az ajtó felé indult én pedig utána. Megálltunk egymással szemben és nem tudtuk eldönteni, hogy mi legyen. Csak úgy sétáljon ki az ajtón? Vagy köszönjünk el egy-egy puszival. Igazából még csak meg sem beszéltük a dolgot. Idő kellett. Nekem és neki is.
- Szia – mondta halkan és maga mögött becsukva az ajtót ment el.
Én csak lerogytam a padlóra és már sírni sem bírtam.

Köszönet és külön rész :DD

Oh yeah! :D Most nagyon boldog vagyok, mivel az oldal átlépte a 2000 látogatót! :))) Nagyon szépen köszönöm mindenkinek. Nem is gondoltam, hogy ez ennyire hamar meg fog történni. :D Köszönöm a kommenteket és remélem számíthatok még többre tőletek! Köszönöm azoknak, akik folyamatosan olvassák a blogot és azoknak, aki folyton bátorítanak. Nagyon jól esik. :)
Hálám jeléül hoztam nektek valamit! :) Egy olyan összeállítás, ami az eddigi részekből van összerakva, csak éppen Harry szemszögéből. Mivel elég sok részen vagyunk már túl próbáltam rövidre és gyorsra, meg persze azokból a részekből készíteni, amikben izgalmas dolgok történtek. Szóval kicsit gyors és nincsen minden annyira pontosan leírva. Így is öt oldal lett. o.o Remélem ennek ellenére is tetszeni fog nektek! Jó szórakozást és olvasást kívánok hozzá! ^^

Harry szemszöge:

Már fáradt voltam a koncert után és örültem, hogy az öltözőben vagyunk a srácokkal. Ekkor Louis betoppant két rajongóval, akikkel őszintén nem igazán foglalkoztam. Nagyon szeretem őket egytől egyig komolyan, csak most valahogy nem voltam olyan állapotban. Ritka volt az ilyen pillanat, mert én folyton pörögtem, de most kissé be voltam lassulva.
- Azt füllentettük a biztonsági őröknek, hogy ismerjük Shellt – kuncogta Louis.
Erre a névre akaratlanul is felkaptam a fejemet és a lányokat jobban szemügyre vettem. Hatalmasat dobbant a szívem és elmosolyodtam az egyikkőjükre. Hirtelen akkora boldogság járt át, hogy el sem tudtam mondani.
- Mert én tényleg ismerem – vigyorogtam, mint valami félnótás.

***

- Harry siessünk a rajongókhoz, mert nem akarjuk őket megváratni.
- Csak Shellel szeretnék pár szót válltani.
- Jól van haver, kapsz tíz percet, de siess! – parancsolt rám Liam én pedig vigyorogva bólintottam. Aztán egy széket húztam a lány mellé és ketten maradtunk az öltözőben. Elsőnek nem is olyan lényeges dolgokról kezdtünk el beszélgetni és le sem tudtam venni róla a szemem. Olyan édes volt, ahogyan zavarában az ajkait harapdálta. Shell egy régi jó barátom volt. Egy túl jó barátom. Igazából én nem is úgy tekintettem rá, hanem jóval többet éreztem egykor iránta és, hogy megpillantottam az a bizonyos láng megint fellobbant bennem.
- A koncert, hogy tetszett? – kérdeztem csillogó szemekkel, mert sokat jelentett számomra a véleménye.
- Hát… - mondta vészjóslóan és száját elhúzva. Valami vicces arcot vághattam, mert bájosan elmosolyodott és folytatta. - Nagyon klasszak voltatok a srácokkal. Szerintem barátnőm minden nap meg fogja említeni.
Kicsit azt vártam, hogy azt mondja, hogy rajongónkká vált, vagy, hogy ő is megőrült értünk.
- Ennek nagyon örülök – mondtam mosolyogva. Ezek után egy kis csend következett. Le sem vettem róla a szemem. Annyira hihetetlenül szépnek láttam. Zöld szemei csillogtak, az arcán a zavartól egy kis pír jelent meg, ami még aranyosabbá tette és folyton mosolygott. A csendet én törtem meg.
- Shell, neked ugyan az a számod, ami eddig is volt?
- Igen – bólintott.
- Remek – csaptam össze a kezeimet és felpattantam a székről. – Ne haragudj, de sietnem kell.
Ezt szerintem én bántam a legjobban, szívesen ücsörögtem volna még vele, de a rajongók számítottam rá és nem szerettem volna őket nagyon megvárakoztatni. Lesz még alkalmam találkozni Shellel. Biztos, hogy hívni fogom.
Ő is felállt és megöleltem. Annyira jó volt ismét látni és hozzá érni.
- Örülök, hogy találkoztunk – mondtam.
Egyenesen repdestem a föld felett jó pár méterrel. Elengedtük egymást – én őt nagy nehezen – és intettem még neki, majd futva indultam kifelé. Annyira nem figyeltem, hogy majdnem neki szaladtam az ajtónak és a kuncogását még hallottam aztán már a folyosón rohantam végig. Közben tényleg olyan boldog voltam és még mindig gyorsan vert a szívem. Kicsit lihegtem mikor odaértem a srácokhoz.
- Cső – intettem nekik, majd a rajongók felé pillantottam. – Sziasztok, bocsi a késésért.
Hajamba túrtam és hallottam, ahogy sikongatni kezdenek. Jókat beszélgettünk velük és osztogattuk az aláírásokat. Képeket készítettünk. Ezt mindig is nagyon élveztem, de most kicsit máshol jártam. Amikor végeztünk és visszaindultunk az öltözőbe a fiúk faggatni kezdtek engem.
- Szóval ő lenne Shell, akiről annyit meséltél ugyebár? – bökdösött Louis.
- Az a bizonyos első szerelem – nevetette Niall én pedig kicsit kezdtem magamat zavarban érezni.
- El is pirultál! – kuncogta Lou.
- Hagyjatok már – néztem rájuk. – Igen ő az, na és?
- Na és? Látszik, hogy bele vagy esve – csatlakozott Liam is.
Szem forgatva haladtam előttük és hallgattam a piszkálódásukat. Amikor beértünk lerogytam a székemre és egy zsebkendőt pillantottam meg, amire írva volt valami. Jobban szemügyre vettem és Shell kézírása volt, az ő üzenete.
Én is örülök a találkozásnak. Harry még mindig jól nézel ki.
Ezen elmosolyodtam és úgy döntöttem, hogy nem dobom ki.

***

Már ott ültem a parton és izgatottan vártam őt. Olyan régen éreztem már ilyesmit, szinte a térdem is remegett. Amikor oda ért mosolyogva köszöntött és lehuppant mellém.
- Ne haragudj, hogy nem kerestelek a koncert után. Csak annyi helyen kellett járnunk. Távol voltam Londontól.
Szabadkoztam picit, mivel én komolyan nagyon szerettem volna hamarabb hívni vagy legalább írni neki, csak tényleg nem sok időm volt. Kérdezgetni kezdett a bandáról én pedig annyira szívesen meséltem neki róluk. Hiszen nekem már ez volt az életem és ők négyen nem csak a barátaim, hanem testvéreim is voltak. Mindig, ha róluk volt szó vigyorogva beszéltem és jó sokat. Aztán észbe kaptam, hogy mennyire buta vagyok, hiszen csak beszélek és beszélek. Talán azért is, mert kicsit zavarban éreztem magam.
- Na de te is mesélj valamit! – bökötem meg a könyökömmel. – Olyan csendben vagy most.
- Csak álmélkodva hallgatom, amiket mondasz – mosolyodott rám. Annyira örültem, hogy itt ülhetek mellette és ismét találkoztunk.
Shell egy olyan személy volt, aki nem akadt ki a baromságaimon, sőt inkább társ volt bennük. Imádtam, amikor nevetett a vicceimen és jó érzés volt tudni, hogy tudom szórakoztatni. Aztán pedig szóba került a zongora, ami az ő szakterülete. Olyan csodálatosan tudott játszani, hogy nem igaz. Mindig szívesen hallgattam. Elmentünk sétálni és az volt az egészben a legjobb, hogy ugyan úgy beszélgettünk, mint ezelőtt. Mintha minden nap találkoznánk. Ott tudtuk folytatni, ahol abba hagytuk. Néhány rajongó is ránk talált. Reménykedtem benne, hogy amíg beszélgettem velük és képeket készítettünk Shell nem érezte magát nagyon kellemetlen helyzetben.
- Ez érdekes volt… - jegyezte meg.
- Megszoktam, de sajnálom, ha kellemetlenül érezted magad.
- Nem, dehogy is! – vágta rá. Ő mindig is az a megértő személy volt. – Csak kicsit féltettem őket, hogy nehogy itt helyben élvezzenek – mondta ki huncut mosollyal az arcán én pedig hangosan felnevettem.
- Nem volt még rá példa, vagy legalábbis nem tudok róla…

***

- Shell! – parancsoltam rá, amikor már ismét csak fecsegett. – Amíg nem játszod el, addig semmit sem tudok rá mondani. Ne izgulj már, csak én hallom.
Végül pedig belekezdett a dalba. Elbűvölve néztem, ahogyan játszott. Olyan volt, mintha nem is lenne itt csak zongorázott. Komolyan csodáltam ezért, hogy ilyen élvezettel képes játszani. A játéka pedig gyönyörű volt. Lenyűgöző. Ha nem ismertem volna, akkor meg sem tudnám mondani, hogy ezt komolyan ő csinálta. Tehetséges volt, csak ezzel ő maga nem volt tisztában. Félve pillantott rám én pedig lágyan elmosolyodtam.
- Nekem tetszett.
- Őszintén?
- Igen. Komolyan nagyon szép. Én tudtam, hogy jól játszol, de nem gondoltam volna, hogy ennyire.
- Mennyire? – mosolygott végre ő is.
- Annyira, hogy még a hideg is kirázzon.
- Nem tudom, hogy benne lennél-e abban az ötletemben, hogy írtok hozzá a srácokkal egy szöveget és a tiétek.
- Vagy a miénk.
- Azt kétlem – nevett kicsit zavartan. – Harry, tudod, hogy nem tudok énekelni.
- Megtanulsz.
- Nem, ki van zárva.
Sajnáltam, hogy nem tudtam rá venni. Talán tényleg nem ő a legjobb énekes, de a hangszíne jó volt és szerintem könnyen megtudtuk, volna tanítani. Vagy legalább csak ezt a dalt. De erőltetni sem szerettem volna. Ha nem hát nem…
A srácoknak még az nap elmeséltem, hogy holnapra várják őt, mert játszani fog egy dalt nekünk. Mindenki kíváncsi volt már rá.

***

A fiúkkal élveztük a bulit és már néhány korty is volt bennem, így még jobb volt a hangulat. Aztán pedig betoppant Su és Shell is. Most is annyira csinos volt. Egy kék ruha volt rajta, ami kiadta az alakját. Nehezen tudtam csak levenni róla a szemem. Jézusom, de perverz vagyok! Futott át az agyamon, amin kicsit elmosolyodtam.
Leültek közénk, de szépen lassan mindenki szállingózott el. Egyik táncolni, másik barátnőjéhez. Mi pedig Niallt és Sut kettesben hagytuk és mi is a táncoló vendégek közé vetettük magunkat. Közben azért őket is néztük, hogy hogyan alakulnak a dolgaik. De túl meleg volt bent így megint kimentünk.
- Meleg van – mondtam siránkozva.
- Aha…
Shell nem is figyelt, hanem barátnőjét nézte. Ekkor az az ötletem támadt, hogy ruhástól belemegyek a vízbe. Jó ötletnek tűnt, míg nem valaki meg akart állítani és mind a ketten a medencében landoltunk.
- Jézusom Harry! – csapta az arcomba azt a sok vizet.
- Boccs már… - mondtam nevetve. Viccesen festett.
- Most tiszta víz vagyok.
- Kár a ruhádért. Tetszett.
- Na, jól van, menj a fenébe! – próbált lenyomni a víz alá.
- Na, na, na, kisasszony!
Erősebb voltam nála és ezt ki is használtam, felvettem az ölembe és ördögi mosollyal az arcomon dobtam ismét a vízbe. Ezt párszor megismételtem, ő pedig egyre erőteljesebben csapkodott. Le fogtam, hogy ne tudja a hajamat még jobban összevizezni. A medence oldalába ütköztünk és olyan közel volt egymáshoz az arcunk. Eljátszottam a gondolattal, hogy megcsókolom. Még rá is tudnám fogni arra, hogy részeg voltam, pedig valójában ekkor már nem is. De féltem, hogy elrontom vele a kapcsolatom így hírtelen irányt váltottam és az arcára nyomtam egy puszit.
Ezután még erőteljesebb támadást indított elennem. Ekkor már mind a ketten csurom vizesek voltunk. Nagy nehezen kikászálódtunk és Shellel felmentünk a szobámba és adtam neki száraz cuccokat és a fürdőszobában gyorsan megszárítkozott és átöltözött. Én gondolkodtam a kukucskáláson, de féltem, hogy lebukok, így inkább nem tettem. Komolyan perverz vagyok! Jegyeztem meg magamban ismét.
Aztán pedig sürgetve indult haza. Nem szerette volna, hogy elkísérjem, mert sietett, mivel az anyuja már várta. De féltettem egyedül, meg még nem is szerettem volna búcsúzkodni tőle, így vele tartottam. Már csak pár percre voltunk és olyan jól elbeszélgettünk. Erőt vettem magamon és úgy döntöttem, hogy elárulok neki valamit. Csak reménykedtem benne, hogy a kapcsolatunk ugyan ilyen jó marad, de annak örültem volna a legjobban, ha ez át megy valami egészen másba.
- Tudnod kell, hogy én nagyon kedvellek téged, és örülök, hogy találkoztunk, meg…
Megcsörrent a telefonja és nem szerettem volna így folytatni. Az anyukája volt az, aki kissé ideges volt. Felajánlottam, hogy elmagyarázom neki, hogy az én hibám és, hogy mi volt, de csak annyit mondott, hogy nem kell és rohant is a házba.
Rosszul éreztem magam, hogy nem tudtam neki elmondani, de talán hülye ötlet volt, hogy pont most szerettem volna.

***

Nem tudnánk ma találkozni? – kérdeztem kicsit idegesen. – Beszélnünk kellene.
Nem kerestem néhány napig szándékosan, de csak eddig bírtam és úgy döntöttem azt a sok hülye cikket olvasva, hogy muszáj beszélnem vele. Nem akartam, hogy rosszul érezze magát e miatt. Mert én borzalmasan voltam, hogy az emberek erről beszélnek, hogy nekem ő csak egy újabb lány, és ha ezt ő is így hiszi, akkor muszáj elmondanom neki az igazságot.
Amikor átmentem hozzá délután és a szobájában leültünk rögtön rátértem a lényegre.
- Szóval… Azért nem kerestelek, mert sajnos múlthéten és most is nagyon elfoglaltak voltunk és vagyunk. Részben ezért, de ez a kisebbik. Gondolom te is láttad már a képeket és cikkeket és blogokat.
- Igen – bólintott.
- Nem szerettem volna, ha megint rajtunk csámcsognának, mert nem akarom, hogy te is belekerülj ebbe és nem akarom, hogy ha az utcán végigmész, fotózzanak és faggassanak. Nem arról van szó, hogy nem kedvellek. Hanem pont ez az, hogy túlságosan bírlak – miközben beszéltem a szobában járkáltam fel s alá. – Aztán pedig arra is rájöttem, hogy nem tudnám megint megszakítani veled a kapcsolatomat. Sajnálom, hogy belekevertelek.
- Nem te kevertél bele… - mosolyodott rám.
- Akkor igaz nem vagy rám mérges?
Végre leültem mellé és kissé megkönnyebbültem.
- Dehogy vagyok!
A fejét barátságosan a vállamra hajtotta én pedig egészen megnyugodtam ettől, kicsit magamhoz öleltem.
- Amikor elsőnek láttam azokat a cikkeket, akkor az zavart, hogy ilyeneket írnak pár kép alapján. De hát ilyenek ezek a cikkek, fel sem igaz… Aztán pedig az, hogy nem hívtál és kezdtem azt érezni, hogy csak egy Újabb lány vagyok.
Borzalmas volt ezt a három szót egymás után hallani: Újabb lány vagyok…
- Shell, de ez nem igaz! Te nem egy újabb lány, vagy hanem az egyetlen – mondtam a legőszintébben, de ez így egy kicsit furcsán hangzott, mert túlságosan őszinte volt már, ezért még hozzátettem. - Akiben megbízom és jó barátom.
Jó barátom? A fenéket, ez a lány teljesen megőrjített!  De nem mondhattam még el neki. És később twittcamon is úgy mutattam be, mint a legjobb barátomat. Igazság szerint, már azt mondtam volna ki szívesen, hogy ő a legfantasztikusabb lány az egész világon.

***

Kicsit féltékeny voltam, amikor tartottuk a twittcamot és kivételesen fiúk is megjelentek, de csak Shell miatt. Írtak neki olyanokat, hogy mennyire szép és tehetséges és, hogy mennyire tetszett nekik a zongora játéka. Tudom, hogy féltékeny típus vagyok, de egy kicsit zavart tényleg.
- Shell mi lenne, ha néznénk egy filmet?
- Na, egy jó ötlet, ehhez még hozzá kell szoknom tőled – ugratott.
Felvont szemöldökkel nézetem rá aztán gúnyosan elmosolyodtam.
- Hallgass! Ismerem a gyengepontod!
- Hu, ezt vegyem fenyegetésnek?
- Akár… - mondtam ravaszul majd közelebb csúsztam hozzám. Elkezdtem csiklandozni ő pedig nevetve kérlelt, majd sikítozva, hogy ne csináljam.
- Sakk-matt – mondtam majd egy puszit nyomotam a homlokomra.
Imádtam megpuszilni, de ha már hozzáértem, akkor is pillangók röpködtek a hasamban. Teljesen beleszerettem ebbe a lányba.

***

A parkban voltunk hajnalban és olyan vicces volt ez az egész szituáció. Imádtam vele lenni. A koncert után általában fáradtan dőltem az ágyamba, de most örültem, hogy vele lehetek.
- Csinos vagy nagyon – dicsértem meg ma már harmadjára.
- Már mondtad – nevette el magát édesen.
Ekkor elkezdtem énekelni egy dalt neki. Úgy éreztem, hogy ez nagyon illik most kettőnkre. Azt láttam rajta, hogy tetszik neki. Csillogott a szeme még a sötétben is láttam én pedig csak vigyorogtam. Ha a közelemben volt akkor csak erre voltam képes.
- Shell, mondhatok valamit? – szakítottam meg a dalt. Most komoly voltam. Ez nem volt túl megszokott tőlem.
- Na, mond.
Át vettem azt a szokását, hogyha zavarban vagyok, a számat harapdálom. Nem tudtam, hogy hogyan kellene belekezdenem. Hogyan mondjam el neki, hogy teljesen megőrjít és beleestem? Nem is gondoltam, hogy ez ennyire nehéz lesz. Olyan hevesen vert a szívem, mint még sosem. Ő a hintában ült én pedig lehajoltam hozzá. Nagyon közel volt egymáshoz az arcunk. Lassan közelítettem felé, hogy legyen ideje elhajolni, ha ne talántán ő nem szeretné azt, amit én mindennél jobban. Az ajkaim az övére találtak és megcsókoltam. Nem szerettem volna sokáig húzni, hogy megmagyarázhassam miért tettem, de akkor kezeit átkulcsolta nyakamon, mire én még hevesebben reagáltam erre. Amikor már nem is kapott levegőt leengedte karjait és eltávolodtunk egymástól. Láttam, hogy az arca erős pírban úszott. Én pedig hátrébb álltam, hogy jobban a szemébe tudjak nézni.
- Még a térdem is remeg – árultam el őszintén.
Láttam, hogy ő értetlenül néz maga elé és ekkor egy kicsit megijedtem. Talán nem kellett volna…
- Shell, sajnálom, csak muszáj voltam megtenni – egy féloldalas vigyor gyorsan végigfutott az arcomon, mert én piszkosul élveztem, aztán eltűnt, mert féltem, hogy nagyon megbántotta,
- Én nem sajnálom – jegyezte meg és végre rám nézett.
Szóval, akkor ő is így érez. Nem tudom, hogy mióta, de én már a legelején belehabarodtam. Már a legelején erre vágytam. Lány még sosem váltott ki belőlem ilyen érzelmeket, mint Shell. Ez a térd remegés, a pillangók a gyomromban, ez a lüktetés a fejemben…