Negyvenegyedik

Az ebéd úgy éreztem igazán jóra sikeredett. Anya a takarítást ránk hagyta, mivel el kellett mennie.
- Na, hogy érezted magad? – kérdeztem tőle, miközben egy újabb nedves tányért nyújtottam felé, hogy eltörölgesse.
- Azt hiszem anyud megkedvelt – mosolyodott el.
- Mondtam, hogy megfog.
- Igen, ennek a helyes pofinak senki sem tud ellenállni – vetette be az ezer wattos vigyorát. Igaza volt, de ezt nem akartam hangosan kimondani.
- Csak én… - vontam meg a vállam.
Erre kivette a kezemből a tányért és teljesen a pultnak paszírozott. A homlokát enyémnek döntötte és úgy nézett a szemeimbe.
- Biztos vagy benne? – kérdezte huncutul.
- Igen.
Nem hangzott túl magabiztosan. Harry puha ajkait enyéimre tapasztotta és kínzó lassúsággal csókolt meg. Ezt hosszú ideig nyújtottuk, aztán én voltam az, aki megunta és heveskedni kezdtem. Felültetett a pultra, de így is lehajolva csókolt meg. Már lihegtünk, amikor hírtelen néhány lépést hátrált és elkuncogta magát.
- Nem, még te sem – örvendezett győzelmének.
Leugrottam a pultról és a konyharuhával kezdtem el csapkodni.
- Inkább törölgess! – rivalltam rá szigorúan.
Karjait felemelve jelezte, hogy megadja magát. Egy kis csend állt be közénk, amíg takarítottunk. Nem volt kínos egyáltalán. Harry mellett lehetett jókat hallgatni. Egyikőnk sem érezte azt, hogy meg kellene törni a csendet, de ő egy kéréssel fordult felém.
- Zongorázol nekem? – zöld szemei gyermekien csillogni kezdtek én pedig elmosolyodtam. Leültünk mind a ketten a zongora elé. Ekkor jöttem rá, hogy milyen régen játszottam rajta. Utoljára a nekik szánt dalomat játszottam. Elkezdtem neki játszani egy négykezes zongoradalt, de mivel kijöttem a gyakorlatból néhányszor belerontottam így inkább abbahagytam.
- Ne már Shell! Annyira szépen tudsz játszani.
- Ezek szerint már nem.
- Baromság! Játszd a dalt, amit nekünk írtál.
Belekezdtem abba. Harry a szöveget kezdte el énekelni fülembe suttogva. Futkározott rajtam a hideg és mosolyogva párszor felé pillantottam. Most is nehezen fogtam fel, hogy Harry Styles, komolyan engem szeret. Olyan hihetetlen volt.
- Írhatnál nekünk dalokat.
- Én? Akkor egy rajongótok sem maradna, nem vállalok kockázatot – nevettem el magam.
- Egy biztosan maradna – kezdte el puszilgatni az arcomat és ezzel a kijelentésével határozottan rám célzott.
- Én nem a híres Harryért rajongok, hanem azért a személyért, aki ugyan olyan, mint bárki más.
És ez így is van. Nem azért szerettem, mert híres. Ha korábban nem ismertem volna, akkor el sem mentem volna arra a koncertre.
- Kérdezhetek valamit?
- Halljuk – nézett rám kíváncsian.
- Amikor Louis segítségével belopóztunk az öltözőtökbe és megpillantottál, akkor mi járt a fejedben?
Zavartan ajkába harapott és kissé mókásnak találta a kérdésemet. Aztán a szemeimbe nézett.
- Azt, hogy mekkora idióta vagyok, hogy megszakítottam veled a kapcsolatomat és nem tudtam onnantól kezdve levenni a szemeimet rólad. Onnantól kezdve és még mindig.
Megfogta a derekamat és magához húzott. Mondani szerettem volna valamit, amikor csörögni kezdett a telefonom. Összerezzentem az ijedségtől, majd zsebemből nagy nehezen összekotorásztam.
- Shell, beszélnünk kell! – támadott le barátnőm.
- Szia Susi, én is örvendek.
- Mi volt tegnap este? – tért a lényegre és Harryre néztem mosolyogva. – Ugye védekeztetek?
Ennél a kérdésénél teljesen elpirultam.
- Su, mi nem… - nem tudtam befejezni, mert a szavamba vágott.
- Jézusom Ell! Hogy lehetsz ilyen felelőtlen?
- Nem úgy értem, hanem -
- Ugye nem akarsz terhes lenni?
- NEM FEKÜDTÜNK LE! – mondtam ki hangosan, hogy végre megértse és égett az arcom. Harry csak kuncogott, mivel mindent hallott. Su csendben maradt és talán, a beszélgetésünk kezdete óta, most vett először levegőt.
- Mi? Igaz nem impotens vagy ilyesmi? – kérdezte aggódó hangon.
Harold a nevetéstől már a földön fetrengett, én kínosnak éreztem ezt az egész helyzetet. Legszívesebben azt mondtam volna, hogy Susie biztosíthatlak arról, hogy Harry egyáltalán nem impotens, de nem szerettem volna újabb kérdések százait hallgatni.
- Su ezt majd megbeszéljük, jó? Szia!
Lecsaptam a telefont és ő még mindig a röhögéstől könnyezett. Aztán ahogy rá néztem belőlem is kitört.
- Ugye elmondod neki, hogy nem vagyok impotens? – vágott komoly arcot.
- Honnan kellene tudnom, hogy nem vagy az?
- Mi? – tört ki belőle.
- Csak viccelek. Nyugi, majd elárulom neki – kacsintottam rá.
Estig maradt nálunk, utána haza ment, mert a srácokkal közös programot terveztek. Nem hanyagolta el őket sem. Megbeszéltük ebédnél, hogy holnap elmegyünk Harry otthonába. Szóval legalább három óra kocsiútra számíthatunk. Bepakoltam egy táskába néhány cuccot, mivel egy estét ott is alszunk, mivel Harry anyuja, nem engedte, hogy este még autókázzunk anyával.
Amikor már aludtam egy üzenet ébresztett fel.
Az illatod még itt van az ágyamban. Nagyon várom a holnapi napot. Majd találkozunk. Szép álmokat Shell! :)