Harmincnyolcadik

Ez most olyanra sikeredett amilyenre... De a következő részben, majd kárpótolok mindenkit! :DD Jó olvasást! ;)


Harrynél nem volt kulcs és ott álltunk a lakás előtt. Rövidnadrág volt rajtam és egy atléta, kissé fáztam. Dideregve topogtam, hogy Louis nyissa már ki az ajtót, mert nem olyan kellemes idekinn.
- Oh, sziasztok, hogy sikerült a randi? – kérdezte a résnyire nyitott ajtónál. Úgy tűnt, mint aki nem szándékozik minket beengedni. Harry türelmetlenül tolta meg az ajtót kissé erősen, majd maga elé tessékelve tolt be.
- Mintha csöpögne kint az eső – nevette el magát.
Igazán jól szórakozott rajtunk. Ő már csak ilyen volt, eléggé kárörvendő.
- Shell adok száraz ruhát. Le szeretnél zuhanyozni?
- Figyeljetek srácok. Legyetek csak kettesben én nem szeretnék zavarni. Ma este Eleanornál alszom. Ti pedig nyugodtan huncutkodjatok! – kuncogta. Kicsit megijedtem. Itt hagy Harryvel?
- Egyébként itt alszol? – kérdezte Lou.
- Igen!
- Nem!
Vágtuk rá egyszerre. Míg én Haroldhoz fordultam mérgesen, ő csak vigyorgott, mint ahogyan szokta. Nem aludhatok itt vele! Főleg nem, hogy Louis is itt fog minket hagyni.
- Na, jól van, majd beszélünk. És Harry – ment oda hozzá és egy érzéki puszit nyomott arcára -, ha megcsalsz, szomorú leszek!
Azzal kilibbent az ajtón minket pedig ott hagyott. Ketten voltunk abban a hatalmas házban. Valami ördögi mosollyal az arcán fordult oda hozzám én pedig úgy éreztem magam, mint egy kis nyúl az oroszlán barlangjában.
- Akkor lezuhanyozom jó? – próbáltam elterelni a gondolataimat.
Nem is tudom, hogy mitől tartottam. Voltam már kettesben vele nem is egyszer, még itt is. De ez most valahogy más volt. Zavarban éreztem magam.
- Itt alszol, igaz? – nézett rám csillogó szemekkel.
- Tudod, hogy nem lehet – sóhajtottam fel.
- De miért? – lépett hozzám közelebb és tudtam, hogy ha így néz, rám pillanatok alatt belemegyek.
- Mert nem jó ötlet. Anya meg tuti nem fogja megengedni.
- Én beszélek vele szívesen – vigyorából kedves mosoly lett. Oda jött hozzám és mind két kezét a csípőre tette. – Na, kérlek.
Úgy nézett rám, hogy nekem remegett a lábam, és nem azért mert majd megfagytam a vizes ruhától, ami hozzám tapadt.
- Aj, jó… - adtam meg magam durcásan, amiért elérte, amit szeretett volna.
- Ez az! – mondta kisfiúsan, aztán pedig diadalittasan nézett rám.
- De csak, ha anya is megengedi.
Na, ez már a nehezebb ügy volt. Elővettem a telefonomat és tárcsáztam őt. Néhány kicsöngés után felvette.
- Szia, egy kérésem lenne. Itt aludhatok Harrynél?
- Hogy micsoda? – fagyott le teljesen.
- Itt szeretnék aludni – mondtam határozottan. –Az eső is szakad.
- Létezik taxi kislányom, meg én is érted tudok menni.
- De anya!
- De Shell! Ha jól tudom, néhány napja az volt a bajod, hogy rosszat tette ellened – hánytorgatta fel. Harryre néztem, aki úgy tett mintha nem is hallaná a beszélgetést, de tudom, hogy minden szót értett, mivel anya felemelte a hangját és úgy beszélt.
- De annak vége. Most már minden jó.
- Nem engedem meg!
Most már kezdett engem is felhúzni ez a dolog. Tizenhét évesen tud magára vigyázni az ember és egyébként is mire kellene vigyázni? Harry megerőszakol? Vagy nem is értettem, hogy mi baja van, mitől félt.
- Miért?
- Mert alig vagytok együtt egy ideje, nem akarom, hogy hülyeséget csinálj - olyan idegesen beszélt aztán pedig kicsit nyugodtabban folytatta. – Ne haragudj, csak vigyázni szeretnék rád.
- Én is tudok magamra. El sem hiszem, hogy ennyit nem engedsz meg nekem. Tudod, hogy szeretem.
Ez után csend lett és hosszú ideig senki sem szólt bele a telefonba. Én Harry szemeibe néztem végig és láttam rajta a csalódottságot. Rosszul esett neki, hogy anya ennyire nem bízik meg benne. Az is, hogy nem alhatok itt és szerintem még mindig bűntudata volt az újságok miatt. Azt láttam rajta, hogy hirtelen igazat ad neki.
- Anya kérlek – mondtam kérlelve. – Nem vagyunk kisgyerekek.
Hallottam, ahogyan felsóhajtott és szinte hallottam, hogy hogyan kattognak fejében a fogaskerekek.
- Jól van, azt csinálsz, amit akarsz – mondta érzelemmentesen. Se nem dühösen, se nem kedvesen. Ez volt a legrosszabb.
- Akkor maradok.
Ha már kiharcoltam nem fordulhattam vissza.
- Rendben.
Utáltam, hogy ilyen robotos módon beszél hozzám.
- Szia, anya.
- Szia.
Letette a telefont és hiába sikerült elérnem, amit szerettem volna, valahogy egyikünket sem tette boldoggá a hír. Felsóhajtottam és még mindig őt néztem. Többször szólásra nyitotta a száját, de aztán még sem mondott semmit.
- Itt alszom – mondtam mosolyogva.
Egy pillanatra neki is végig szaladt az arcán, de aztán megint eltűnt. Nem szerettem, ha így nézett. Az a huncut mosoly nagyon hiányzott az arcáról. Azt akartam, hogy vigyorogjon és sántikáljon valamiben és csillogjanak a szemei.
- Shell, nem szeretném, hogy miattam nézeteltérés legyen köztetek. Talán igaza van… Haza kellene menned. Nem nagyon kedvel engem.
Értetlenül néztem rá és nem tudtam elhinni, amit mondott. Ő erősködött, hogy itt legyek, most meg azt akarja, hogy menjek haza. Nem akartam haza menni.
- Holnap haza megyek, és jössz velem. Nálunk ebédelsz, jó? Közben pedig beszélgetsz egy jót anyuval – mosolyodtam rá. Jól ismertem. Tudtam, hogy holnap már nem is lesz mérges. Igazából most sem volt. Csak féltett. Abban is biztos voltam, hogy imádni fogja Harryt, ha megismeri.
- Addigra meg fog békélni, hidd el! – néztem rá. Végre elmosolyodott. – Szóval, akkor lezuhanyozhatok?