Nyolcvanhatodik

Hallottam a hangján, hogy ő sem repes az örömtől.
- Szóval, akkor most eltilt tőled?
- Nem eltilt csak most a lemezen fogunk dolgozni keményen és kevesebb szabad időnk fog maradni.
Hülye kifogás volt. Eddig is dolgoztak az albumon és volt idejük ránk is. Nem igazán lettem feldobva a hírtől. Meg tudtam érteni. Nem azzal volt a baj, hanem azzal, hogy Paul ilyen keményen beszélt velünk.
- Hagylak pihenni.
- NE! – Vágtam rá gyorsan. Nem akartam pihenni. Ha kevesebbet lesz, velem minden percet használjunk ki. Az estét végig beszélgettük.
Aztán néhány nap múlva találkoztunk, mivel utaztak Amerikába. Harrynek igaza lett. Kevesebbet találkoztunk. Már az is nagy szó volt, hogy telefonon tudtunk beszélgetni. Soha nem volt ideje és folyton fáradt volt. Ami érthető. Nagyon rossz volt így. Persze tudtam, hogy ez nem az ő hibája. Egyszer haza repült két napra csak azért, hogy találkozhassunk. Mondhatom, hogy Paul nem volt ettől túl boldog. Mindig gonosz embernek állítottam be és ebből a szempontból nem is kedveltem, de beláttam, hogy ez a keménység kell ahhoz, hogy a banda megmaradjon. Nem hagyhatta, hogy a srácok elkallódjanak valami más irányba. Azóta pedig sok interjú készült velük. Mindig elmondták, hogy most az albumra koncentrálnak. Körülöttünk is rengeteg kérdés keringett és a rajongók rám is kíváncsiak voltak.
- Nem tudom, hogy ezt így meddig bírom – sóhajtottam fel.
- Elhiheted, hogy én is így érzem magam. Hiányzik Niall – mondta Su elkeseredetten. Ugyan azzal a problémával küszködtünk mind a ketten. Liam születésnapját sem tarthattuk meg, mert nem voltak itthon. Ők öten elmentek szórakozni, ott Amerikában, de szerencsére erről nem készültek képek.
- Szerinted ez az állapot meddig fog tartani?
- Ameddig együtt vagyunk velük – sóhajtottam ismét. – Ez így megy, ha valakinek híres a pasija.
Ezen kicsit összemosolyogtunk. Büszkék voltunk a srácokra nagyon. Amikor pedig büszkén számoltak be a koncert sikereikről és arról, hogy milyen jól haladnak a lemezzel, akkor mi is együtt örültünk velük. Csak maga a tény, hogy nincsenek velünk ez nagyon zavart.
Az augusztus az végig így telt el… Most, hogy nem a srácokkal voltam be kellett látnom, hogy nagyon unalmas ez a nyár. Osztálytársakkal és régebbi barátnőimmel töltöttem sok időt. Bár ők is sokat vallattak engem. Ez volt a téma legtöbbször, hogy én tényleg Harryvel járok? Nagyon megtudtak, ezen lepődni. Na, jó talán nem én vagyok a legszebb a világon, de azért ennyire csak nem hihetetlen, hogy ez sikerült. Persze, ha nem ismertem volna meg hamarabb, akkor semmi esélyem sem lenne nekem sem. Valójában akkor nem is látott volna, mert nem voltam rajongó és kétlem, hogy elmentem volna koncertjükre.
A nyár nagyon gyorsan eltelt és a végén kicsit örültem is neki. Legalább a suliban ott vannak a barátaim és nem fogok unatkozni. Habár az érettségitől tartottam nagyon. Sőt rettegtem. Azt sem tudtam, hogy hová menjek tovább egyetemre, ami az én esetemben már nem valami jó dolog. A zene érdekelt még mindig. A zongorázás, de azzal meg mit kezdhetnék? Mindig ezen törtem a fejemet. De általában semmire sem jutottam.
- Akkor majd holnap beszélünk – intett barátnőm és ott hagyott minket.
- Emm mennyit bír beszélni – nevette el magát Su, amin én is mosolyogtam. Tényleg rengeteget tudott, de én aranyosnak találtam.
Kiléptünk a kapun és egy autót pillantottam meg, ami ismerős volt. Lehúzta az ablakot. Csak néztünk egymás szemébe és el sem hittem, hogy ő itt van. Mi a fenét keres ez itt? Nem töltött el túlságosan nagy öröm. Kicsit össze is zavarodtam. Több éve nem láttam az apámat, de most itt parkolt előttem. Csak bámultunk egymásra.