Kilencvenkilencedik

Beljebb léptem, de csak az előszobából láttam valamennyit, de azt is csak addig, amíg Susie be nem zárta az ajtót. Korom sötét volt. Bevallom kezdtem kicsit megijedni.
- Mi a fenét keresünk itt? – félig suttogtam, mert nem voltam benne biztos, hogy zajt kellene csapnunk. Su nem ezen a véleményen volt. Kerestem egy villanykapcsolót, de megfogta kezem. Húzni kezdett valamerre és túl otthonosan mozgott annak ellenére, hogy nagyon sötét volt.
- Na jó, komolyan kezdek megijedni. Su mi ez a hely?
Fogalmam sem volt arról, hogy hol lehetünk, amikor hallottam egy kattanást, amitől dobbant egyet a szívem, de csak a villanykapcsoló hozta rám a színinfarktust. Hirtelen milyen világos lett a szoba, ahol voltunk. Elsőnek csak pislogtam. Szemeimmel körbenéztem a szobán és ekkor azt hiszem már tudtam, hogy mi a helyzet.
- Hogy tetszik?
- Kivel csináltátok? – kémleltem még mindig a színes falakat.
- Emlékszel, hogy volt egy meglepetése anyudnak, de nem mondta el, hogy mi az?
- Te pedig nem árultad el.
- Pontosan.
Vigyorogva rám nézett és a szoba közepébe lépett, széttárta a karjait.
- Nos, az lenne az. Együtt fogunk itt lakni.
Most már az én arcomra is mosoly ült ki az eddigi meglepettség helyett. A szobám iszonyatosan tetszett. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire el fogják találni az ízlésemet. Az egész olyan színes volt. Beljebb mentem végre én is és még jobban szemügyre vettem.
- Még majd pár cuccot át kell hoznunk, de ma este itt alszunk – karolta át a vállam.
- El sem hiszem – vigyorogtam még mindig. – A te szobád?
- Sokat gondolkodtunk azon, hogy hogyan legyen megoldva a ház. Tudod, ha jönne Harry vagy Niall este – mondta egy pimasz mosollyal ajkain. – Akkor ne zavarjuk egymást. A nappali van közöttünk.
A szobámmal szemben egy ajtó volt, ahol saját fürdőszobám. Ha erről a kis folyosóról kiléptünk, akkor a nappali tárult elénk. Úgy mond a nappali felett volt a konyha és az étkező. A nappali túloldalán pedig még egy olyan kis folyosó, mint az enyém és ott Su szobája és fürdője. A bútorok újak voltak és nagyon szépek. Minden olyan tökéletes volt.
- Mióta tervezitek ezt? – néztem rá kérdően.
- Egy hónapja. A házat csak kissé át kellett alakítani. Hogy tetszik? – kérdezte meg ismét.
- Ez isteni! – néztem szét a konyhában is. – Annyira tetszik. El sem tudom mondani, hogy mennyire.
- Emlékszel a kis gyerekkori vágyunkra, hogy együtt fogunk élni?
- Milyen romantikus – néztem legjobb barátnőmre és nyakába ugrottam az örömtől. Azt hiszem majdnem sikerült megfojtanom.
- Arra gondoltam, hogy ma este a fiúkat áthívhatnánk egy kis házavatásra – nézett rám mosolyogva.
- Nem is tudom… Holnap iskola van.
- Tudom, de most egyszer ki lehet bírni – vigyorgott. – Máskor is volt már olyan, hogy inkább buliztunk…
Rántotta meg a vállát. Igaza volt, csak most kicsit más volt a helyzet. Egyetemre készültünk és bármennyire is herótom volt ettől a témától gondolnunk kellett erre is. Viszont az is igaz, hogy egyszer-kétszer ki lehet bírni. Lazításra pedig szükségem volt. Ma amúgy sem mehettem be Mikehoz, és a tanuláshoz semmi kedvem nem volt.
- Hát legyen. Ők is tudtak erről? – néztem rá gyanakodva.
- Nem. Féltem, hogy elszólnák magukat. Szóval ez még nekik is új lesz.
Már el is tűnt, hogy hívja a többieket. Én még haza ugrottam néhány cuccomért, ugyanis neki már itt voltak a ruhái, de én meg sem mertem volna álmodni, hogy költözök. Otthon anyának is hálálkodtam egy sort és az autóban ülve is csak azt hajtogattam neki, hogy mennyire örülök.
- Ha bármikor, bármi van, azonnal hívj rendben? – nézett rám szinte könnyes szemekkel.
- Te is.
Nyomott egy puszit homlokomra.
- El sem hiszem, hogy elköltöztél – mérte végig a házat. – Néha ugye majd haza látogatsz.
- Persze. Főleg, mivel Susie és én sem főzünk valami jól – húztam el a számat, mire felnevetett. Ezt ő tudta a legjobban.