Száznegyedik

Sziasztok! :D Az oldal elérte a több mint 20000 látogatót!!!! :DDD *-* Annyira hihetetlenül örülök neki! Nem is gondoltam volna, hogy valaha lesz ennyi, amikor belekezdtem az oldalba. Azt sem gondoltam, hogy ennyien megfogjátok szeretni a történetet! :D Annyira hálás vagyok nektek, hogy szerintem el sem hiszitek! Amikor olvasom a kommenteiteket, annyira örülök, hogy tetszik nektek, hiszen nektek írom! :D Remélem, hogy sokan vagytok akik az elejétől fogva olvassátok és még nem untátok meg! :) Kíváncsi lennék hányan vagytok. Kérhetek ehhez a részhez rengeteg kommentet? :D Tudom, hogy a lustaság miatt nem írok így nem is várom el, hogy minden részhez 100-an írjatok, demost ehhez kérlek írjatok. nem csak a résszel kapcsolatban, hanem az egész oldallal. Mik a jók, rosszak és hasonlóakat :DD Azt nagyon megköszönném! :))

A délben támadt rettentő jókedv nagyon hamar elillant. Most már ideges voltam és megrémültem a gondolataimtól. Mi lenne, ha beszélnék Brookkal? Mi lenne, ha a srácokat felhívnám? Aztán az is eszembe jutott, hogy én rohadtul nem vagyok bandatag. Talán ez rám nem is tartozik. De annyira féltettem a srácokat. Nagyon. Mind az ötöt főleg Zaynt. Így járkáltam a szobámban fel, s alá, amikor kinyílt az ajtó. Niall, Liam és Harry álltak ott. Hazza közelebb lépett hozzám. Egy gyors csókot nyomott ajkaimra.
- Te mit járkálsz? – kérdezte vigyorogva.
- Susie mesélt valamit…
Szinte mind a hárman egyszerre sóhajtottak fel és barátnőm felé néztek.
- Csak nem képzeltétek, hogy elhallgatom előle? – értetlenkedett.
Távolabb léptem Harrytől.
- El sem akartad mondani?
Kifújta a levegőt és idegesen a hajába túrt.
- Így is annyi gondod van. Nem szerettem volna, ha még miattunk is aggódnod kell.
- De hát Harry! – szóltam rá mérgesen.
Derekamnál fogva húzott ismét magához. Ahogyan nézett rám rögtön tudtam, hogy a haragom egy pillanat el fog szállni. Nem ér, hogy nem tudok rá mérges lenni legalább tíz percnél tovább. Ha így néz rám, akármit képes lennék megbocsátani.
- Sajnálom – mondta lágyan és még mindig egymást bűvöltük tekintetünkkel, mikor egy köhintést hallottunk. Azt hiszem Liam volt az. Kimentünk a nappaliba és helyet foglaltak. Én nem bírtam egyhelyben ülni. Amikor ideges voltam folyton járkáltam.
- Mit fogtok csinálni? – kérdezte Su.
- Nem tudjuk még mi sem. Beszélni kellene vele, de mit tudjuk hajthatatlan. Most már velem sem osztja meg a dolgait – panaszolta a csokoládé szemű.
Keserűség és a tehetetlenség mindegyikünkre rá nehezedett és egyszerűen képtelenek voltunk bármit is tenni. Ez volt a legborzasztóbb.
- Ha Paullal beszélnétek? – vetettem fel az ötletet járkálásom közben.
- Biztos vagyok benne, hogy azonnal vízbe fojtana minket – mondta Niall szinte remegő hangon. – legutóbb is tudod, hogy mennyire kiakadt.
- De ha megtudná tőletek, talán nem borulna ki annyira, mintha az újságokban olvasná. Lehet, tudna segíteni.
- Shell én ezt erősen kétlem – húzta el ajkait a szőkeség, aztán mind a ketten lesütöttük szemeinket.
- Rosszul vagyok attól a csajtól – mormogta Su és sóhajtva dőlt hátra a fotelben. Szinte hallani lehetett, miként a fejünkben lévő fogaskerekek kattogtak. Még mindig járkáltam és nem jutottam semmire, mikor Susie ismét kérdezett.
- Biztosak vagytok abban, hogy Zayn is olyan szerekhez nyúlt?
- Igazából rohadtul nem tudunk semmit – kezdte el tördelni kezeit Liam és a higgadtsága neki is pillanatok alatt elpárolgott. – Furcsán viselkedik. De csak remélni tudjuk, hogy nem csinál semmi hülyeséget.
Szinte már toporzékoltam és ösvényt vágtam a fapadlóban. Ekkor Harry megfogta kezem.
- Drágám, inkább ülj le, mert már hányingerem van – rántott az ölébe.
Lábaim még ekkor is jártak, de ekkor szorosabban magához ölelt.
- Nektek nem kellene ezen agyalnotok. Valahogy elintézzük.
Felvont szemöldökkel néztem rá és nem értettem, hogy most hirtelen miért mutatja ilyen erősnek magát, amikor mindenki tudta, hogy ő lesz az első, aki sírva fog fakadni, ha Zaynnel lesz valami. Nem bántásból mondom, csak tényleg így volt. De ekkor én már tudtam, hogy mit fogok tenni.