Kilencvenkettedik

Beléptünk a házba és anya már ott várt minket. A nagy meglepetésemre apa is ott volt. A beszélgetésünk Harryvel egy pillanat alatt abba maradt és csak bámultam őket.
- Történt valami? – Kérdeztem elhaló hangon.
- Nem, nem semmi! – Nyugtatott meg anya gyorsan. Még egy mosolyt is erőltetett.
- Harry Styles vagyok – nyújtott kezet apám elfogadta és ő is bemutatkozott. Láttam, hogy a tekintete pólómra kalandozott. Nem tudom, hogy mi járt a fejében, de nekem nagyon úgy tűnt, hogy nem szimpatizál Hazzával. Pont nem érdekelt, hogy neki mi a véleménye róla. Felmentünk a lépcsőn és a szobámba siettünk. Magam mögött bezártam az ajtót és hangosan sóhajtottam föl.
- Huh, ez érdekes volt… - nézett rám zöld szemeivel.
- Nekem is furcsa a házunkban látni – ültem le az ágyamra. – Nem is értem, hogy minek jön ide.
Leült mellém és fejemet vállára hajtottam ő pedig közelebb csúszott hozzám. Karjaival átölelt én pedig combját simogattam.
- Szeretném, ha megismernétek Mikeot. Szerintem örülne nektek, ha meglátogatnátok velem.
Felpillantottam rá, hogy a szemeibe tudjak nézni.
- Téged nagyon meg szeretne ismerni. Meséltem neki rólad – vigyorodtam el. – Szerintem jól kijönnétek.
- Szívesen megismerném – simított végig arcomon.
- Holnap?
- Szólok a srácoknak, de szerintem benne lesznek.
Harryt hamar haza küldtem, mivel nekem másnap iskola volt és hát korán szerettem volna lefeküdni. Másnap reggel olvastam az üzenetet, hogy benne vannak. Megírtam, hogy majd a korház előtt találkozzunk háromkor.
Felöltöztem és bepakoltam a táskámba. Bedobtam reggelire néhány falatot. Anya már nem volt otthon. A suliba busszal mentem tizenöt perc alatt értem be. Suval találkoztunk a kapunál. Sokaknak még most is szokatlan volt, hogy ismerjük a fiúkat, főleg az alattunk lévő évfolyamok. Ők sokszor oda jöttek hozzánk és kérdéseket tettek fel. Olyan is volt, aki aláírást kért. Volt, aki irigyelt minket és hallottam, hogy miket susmogtak a hátunk mögött, amíg végighaladtunk a folyosón. Nehéz volt ehhez hozzászokni most még nagyon új volt.
- Szerinted mindig ez lesz? – Sóhajtott fel. – Úgy értem, hogy ez már kezd idegesítetni – biccentett a fejével az ajtó felé, ahol három lány minket méregetett és sugdolóztak.
- Megéri nem? – Vigyorodtam el. Mire hangosan elnevette magát és bólogatott.
A nap lassan telt el. Fiúkkal a korházban szerettem volna már lenni. Irtó csiga módon eljött annak is az ideje. Kiléptem az ajtón.
- Mész a korházba?
- Igen. Jönnek a fiúk is. Jössz te is? – Néztem rá.
- Nem igazán ismerem az öcsédet.
- Nem baj. Most megismered. Legalább ma nem fog unatkozni.
Ahogy haladtunk kifelé egy hatalmas tömeg pillantottunk meg az iskola előtt. Lányok sikítoztak. Suval összenéztünk és sietve elindultunk a tömeg felé. Én már sejtettem, hogy mi van, csak egyszerűen nem hittem el.
Ott állt a srácok autója és autógrammot osztogattak. Vigyorogtak, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Átverekedtük magunkat a lányok seregén. Megjegyzem nem volt egyszerű és ahogy kalimpáltak, majdnem leütöttek minket.
- Mi a fenét csináltok? – Kérdezte Su.
- Sziasztok, lányok. Jöttünk értetek – vigyorgott Louis.