Kilencvenhatodik

Na így éjszaka meghoztam az új részt. :P Sajnálom, hogy csak most, de valahogy most jutottam el odáig, hogy megírjam a következő részt. Jó olvasást és remélem tetszik! ;)

Szinte éreztem a feszültséget a levegőben. Nem is tudom, hogy én miért voltam ideges. Valahogy át ragadt rám. Zaynek kell kellemetlenül éreznie magát, amiért titkolózik a barátai előtt és nem nekem, hogy rajta kaptam őket. Mégis úgy éreztem, mintha én is valami rosszat tettem volna. Brook egy erőltetett mosoly kíséretében intett nekünk és mi is visszaintegettünk.
- Legalább nem Liam lesz a hibás, amiért a fiúk tudják az igazat – szűrte a szavakat fogai között Danielle, mert nem akart feltűnően beszélni. – Majd azt mondjuk, hogy én árultam el nekik.
- De hát – néztem rá döbbenten.
- Nem akarom, hogy ezen is veszekedjenek. Engem utáljon inkább, minthogy a legjobb barátját. Ő csak jót akart. De Zayn túl makacs, hogy ezt megértse.
Tudtam, hogy igaza van.
- Akkor lehet, gyorsan le kellene lépnünk – javasolta Su.
Mi bólintottunk és kicsúsztunk az asztal mögül, majd sunyin az ajtón kiosonva hagytuk ott a kávézót. Valahogy megkönnyebbültem, hogy kijutottunk.
- Annyira nem nézem ki ebből a lányból, hogy rossz hatással lenne Zaynre – ismertem be. Kedvesnek tűnt és nem egy drogos. Jó nem ismerem, de nekem akkor sem tűnt annak.
- Mert nem ismered – sóhajtott fel Danielle. – Ennek pedig örülj. Nem normális ez a lány.
- Rosszabb, mint Elena?
Láttam rajta, hogy elgondolkodik. Tényleg nagyon érdekes volt, hogy milyenek a srácok volt barátnői.
- Nem tudom. Egyik rosszabb, mint a másik.
- Mindig ilyen volt? – néztem rá kicsit szomorkásan. Harry nem sok mindent mesélt róla, én meg nem szerettem faggatni ilyesmiről.
- Már, mint Elena?
- Igen – bólintottam.
- Öm… Ugye bár én meg Eleanor vagyunk azok, akik a fiúkkal vannak a legtöbb ideje. Így volt időnk megismerni Brookot és Elenát is – kezdett bele, közben pedig már sötétedett és hárman sétálgattunk. Su nem sokat beszélt inkább csak hallgatott. – Úgy ismerték meg egymást, hogy Elena az a tipikus Harry esete. Szőke, hullámos haj, csinos és humoros.
Ahogy ezt végig mondta, kezdtem magamat rosszul érezni. Azt gondoltam, hogy jobb lett volna, ha rá sem kérdezek. Aztán folytatta és csak rosszabb lett a helyzet.
- Mindannyian kedveltük. Aranyos volt. Harry nagyon szerelmes lett. Olyannak az előtt nem is láttam. Senkire nem nézett úgy, mint rá. Én azt hittem, hogy nagyon sokáig fog tartani ez az egész. Hiába szerette Harry a lányt, zavarta, hogy folyton féltékenykedett. Nem engedett neki semmit és folyton telefonon hívta. Egy szóval iszonyatosan féltékeny volt. Hisztis lett és egyre többet veszekedtek. Elena sok mindent kitalált. Többek között, hogy terhes, de ez sem volt igaz. De amikor Harry abban a hitben volt, hogy mégis az, egy ideig megint minden rendben volt. Aztán kiderült a hazugság és mindennek vége lett.
Tudom, hogy kárörvendő vagyok, de örültem neki, hogy így lett vége. Ha nem így történt volna, hanem békésen vállnak el egymástól, akkor talán még most is félnem kellene, attól, hogy ismét egymásra találnak. Illetve ettől kicsit most is féltem. Azt láttam rajta, hogy védi őt. Pedig semmi oka nem lenne rá.
- Nem kellene e miatt aggódnod – fordult felém.
- Tudom – erőltettem egy mosolyt, de nem így éreztem. Brook feltűnt és valahogy azt éreztem, hogy Elena sem tűnt el végleg. Danielle felhívta Liamet és elmondta neki a tervét, de nem túlzottan örült neki, mivel nem szeretett volna hazudni. De be kellett látnia, nem tehet mást különben Zayn nagyon csúnyán kiakadna. Így egy kegyes hazugsággal próbáltuk szépíteni a dolgot.
Otthon az ágyamban feküdtem és alig bírtam aludni. Az járt a fejemben, hogy ugyan olyan féltékeny lehetek, mint a szőke kígyó volt. De nem tehettem róla. Ekkor anya jött be a szobámba és felkapcsolta a villanyt. Hunyorítva néztem rá és a kezembe vettem a telefonomat. Hajnali kettő volt.
- Mi az? – kérdeztem fáradtan.
- Mike…
Ahogy kimondta rögtön felpattantam.