Reggel korán keltem mivel tízkor már a reptéren kellett lennünk. Felvettem egy szoknyát és egy hozzá illő fehér atlétát sállal. Nem szeretem annyira a szoknyákat, de kicsit Harry miatt tettem ezt. Vagyis csakis miatta, mivel imádta, amikor ruhában vagy szoknyában voltam. A hajamat felfogtam és egy kis sminket is feltettem. Reggelire bedobtam néhány falatot. Hívtam a taximat és már indultam is. Nagyon reméltem, hogy mindenem megvan, de tudtam, hogy ez nem így lesz.
A reptérre, amikor megérkeztem csak Danielle volt ott. Vele kicsit beszélgettem. Azt sajnáltam, hogy Eleanor nem tud jönni, pedig biztosan nagyon jól szórakoztunk volna. Legalább jobban megismerhetem Daniet.
- Ülsz mellettem a gépen? – Kérdezte meg.
- Nem Liam mellett fogsz?
- Nem. Majd ő ül Harryhez. Hallottam, hogy mi történt – húzta el a száját. Nekem is megrándult szám széle, de nem akartam, hogy rossz kedvem legyen.
- Akkor persze örömmel.
Szépen lassan a srácok is megérkeztek és Susie volt az utolsó. Már azt hittem nem is jön. Hívtam rengetegszer, de fel sem vette végül pedig betoppant. Felszálltunk a gépre és helyet foglaltunk. Nem sokszor repültem még, azt hiszem vagy háromszor, szóval nekem ez még mindig nagy élmény volt. Imádtam nézni, ahogy a felhőket bámulni. Olyanok voltak, mint a vattacukrok, vagy nem is, inkább a habcsókok, amik olyan puhák. Ablak mellett ültem és mögöttem Harry foglalt helyet. Az üvegből néha megláttam az arcképét, ahogyan néha Liammel mosolyogva beszélget. Meg, ahogyan zenét hallgatott. Felsóhajtottam és próbáltam nem az üveget nézni.
A repülőn való utazás az csak annyi, hogy ülsz a fenekeden, de még is olyan fárasztónak éreztem, de nem csak én. Amikor megérkeztünk, akkor hívni kellett három taxit. Én Niallal és Suval utaztam. A hotelünk elég jónak tűnt. Sőt valami fantasztikus volt. Hatalmas szobákkal. Mi hárman lányok egy szobát kaptunk, de akár mind a nyolcan elfértünk volna benne. A kilátás pedig Pazar volt. Látni lehetett a tengert. Olyan szép volt. Nehezen hittem el, hogy megint itt vagyok.
- Hogy tetszik a hotel? – Lépett be az ajtón Liam kopogás nélkül. Még jó, hogy nem kezdtem el öltözni, pedig azt terveztem.
- Gyönyörű – csókolta meg barátnője.
- A srácokkal mind egy szobában vagytok?
- Nem. Louis és Harry ketten, mi meg a többiekkel.
- Milyen romantikus – nevettem el magam.
- Találkozzunk kint egy tíz perc múlva jó. Megdumáljuk, hogy mit csináljunk.
A két szoba között – vagy már majdhogynem lakásnak is hívhatnám – volt egy közös nappali szerű helység, ahol a kis csipet-csapat összegyűlt és megdumáltuk, hogy elsőnek elmegyünk egy városnézésre. Kicsit sem volt feltűnő, ahogy hangosan kacagva vonultunk végig az utcákon közben pedig képeket készítettünk Spanyolországról, meg persze egymásról. Harryvel még csak egy kép erejéig sem álltunk össze. Nem is szóltunk egymáshoz. Kínosnak éreztem ezt a helyzetet. Nem tudom, hogy mire gondolhatott, vagy, hogy ő hogyan érezte magát a közelemben. Gondolataimat próbáltam elterelni róla, bár ez nehéz volt, mivel ontotta ő is magából bőségesen a hülyeséget. Annyira könnyedén tudott önmaga lenni. Nekem ez még nem sikerült sajnos. Persze nem panaszkodom, mert jól éreztem magam nagyon a többiek társaságában és tudtam, hogy ez így lesz. A tengerpartnál találtunk egy nagyon jó kis bárt, ahol lehetett enni és nagyon finom koktélokat szolgáltak fel. Beültünk oda is és eldöntöttük, hogy holnap este ide jövünk. Már sötétedni kezedett. Mára nem terveztünk semmilyen nagyobb kalandot. Inkább csak szétnéztünk. Mindenki fáradt volt. Még ott a közös nappalinkban beszélgettünk kicsit és a kis szerelmes párok vagyis Liam, Danielle meg Su és Niall ott maradtak enyelegni. Tehát én egyedül mentem a szobánkba lefeküdni.
Sziaa! Ez is fantasztikus rész lett és eszméletlen mennyire várom a kövit. Van egy olyan érzésem, hogy ha nem Harry akkor Lou még átfog nézni Shell-hez. :D Amúgy már várom, hogy kibéküljenek, de mégsem mert nekem ez így már nagyon tetszik és egészséges izgulás van bennem. Már nem tartok semmi hülyeségtől. És mondtam, hogy Elena lesz az, szinte tudtam:D Imádom a blogot, fantasztikusan írsz és wáááhh... Egyszerűen az egyik legjobb amit olvastam eddig. ;)). Már nagyon de nagyon várom Harry szemszögét is, szóval amikor csak tudok feljövök két okból;
VálaszTörlés1. (legfontosabb!) Van -e új rész :DDD
2. Növeljem a látogatók számát :P :D <3
Tényleg BEST az egész, szóval gratulálok és wáááhh... most pörgök, majd ha lenyugodtam értelmesebben is tudnék írni, de most van hozzá kedvem, és annnyiiiiraa jóóóóó *-* :D
Na, bocsi, csak ennyi lett volna :P xdd *w*
Bogicca-val értek egyet csak én nem fogok annyit irni mint ő :D
VálaszTörlésNagyon nagyon jól le tudod irni és most már én is rendszeresen felnézek.
Egy kis segítséget szeretnék kérni ha lehet.Mégpedig az, hogy én is irok egy blogot de alig olvassák.Megtennéd, hogy elolvasod és elmondod a véleményed?! http://1direction4ever.blogspot.hu/
Ha negtennéd igazán hálás lennék. *.*
Mégegyszer fantasztikus lett ez a rész csak így tovább! :)
köszönöm szépen a kommenteket, aranyosak vagytok!<3 és szívesen elolvasom, de a táborban nem tudom, de majd mindenképpen!!:)
VálaszTörlés