Hatvanharmadik

Az éjszaka alig aludtam valamit és nagyon fáradtnak éreztem magam, de a pihenés most nem ment. Csak sírtam és sírtam. Anya jött be a reggelimmel, de úgy tettem, mintha aludnék. Nem voltam éhes és beszélgetéshez sem volt semmi kedvem.
- Tudom, hogy fent vagy – szólalt meg vidáman.
A fejemre húztam a párnát és nyöszörögtem valamit, amit én magam sem értettem. Felsóhajtott és leült mellém.
- Van egy jó hírem a számodra.
Kicsit kibújtam a párna alól, de nem néztem rá csak hallgattam. Végre valami jót is hallok.
- Szóval, nem leszek itthon egy ideig. Nem sok idő, egy hét esetleg kettő. Arra gondoltam, hogy Harry szüleinél lehetnétek, velük is beszéltem.
Megint elkapott a sírás és kibújtam a takaró és párna alól. Felültem és magam elé meredtem. Anya nem értette, hogy miért nem tombolok örömömben.
- Nem megyek hozzájuk.
- Nincs kedved? – Csodálkozott el. – Akkor jöjjön ő ide – simított végig karomon.
- Ő sem fog.
Csendben maradtunk és csak néztem magam elé, anya valamin nagyon elgondolkodott. Szerintem kezdte kapizsgálni a dolgot.
- Történt valami? – Pillantott rám.
Szipogni kezdtem és megint szabadjára engedtem a könnyeimet. Megráztam a fejem ezzel jelezve, hogy semmi sem történt, de hülye lett volna nem látni, hogy sírok.
- Mi a baj, Shell?
- Összevesztünk – válaszoltam elcsukló hangon.
Nem láttam, de hallottam, hogy elmosolyodik és hümmögött egyet. Értetlenül néztem rá, hogy minek örül ennyire.
- Holnap már úgy is kibékültök. Nem fogjátok bírni sokáig.
- Ez most más anya. Most szerintem valósággal utál engem…
- Ez biztos, hogy hülyeség.
- Nem, értsd meg, hogy ez most más. Csókolóztam a haverjával, a srácoknál lakik Harry volt barátnője – hadartam el, majd halkabban folytattam -, a zaklatóm pedig lassan eléri, amit szeretett volna.
Kerek szemekkel hallgatott engem és egyik döbbenetből a másikba esett. Láttam rajta, hogy nem érti ezt az egészet. A legnagyobb baj pedig az volt, hogy én magam sem. Megöleltem őt. És most valósággal rettegtem attól, hogy elmegy én pedig egyedül leszek itthon.
- Nem tudom, hogy mit csináljak – szipogtam. Anya a hátamat simogatta és nem is jutott szóhoz. Sírni szerettem volna. Jó sokat sírni. Nem is értettem, hogy mikor romlott el minden ennyire. Egyik nap még semmi gond nincsen, a másikon pedig valaki meggyilkolja a háziállatomat és az egyetlen személy, aki boldoggá képes tenni a volt barátnőjével lakik és én meg valaki mással csókolózok. Hogy van ez az egész?
- Igazad volt – dörzsöltem meg a szemeimet. – Szívás, hogy Harry híres.
- Kicsim, majd ezt is túlvészelitek. Ha szeretitek egymást, akkor senkit nem érdekel, hogy híres vagy sem.
Az idegesített az egészben, hogy tudtam sosem lesz olyan, hogy elmegyünk valahová kettesben, mert jönnek a rajongók. Sosem leszünk nyugodtak. Ezt még túl is élném, de a zaklatómat és ezt a sok botrányt már nehezebben. Egy jó ideig ültünk egymás karjaiban és anya úgy babusgatott, mint valami kisgyermeket. Nem szerettem az ilyesmit, de most jól esett, mert nem éreztem magam annyira egyedül.