Hatvanötödik

Egy kicsit idegtépő rész, de sebaj. Remélem jó lett és várjátok a következő részt. Jó olvasást! ;) Kommeneteket is kérnék majd.


Felhívtam ma is Susit, hogy találkozzunk végre, de valami hülye dumával sikeresen lerázott. Nem értettem, hogy mi ütött belé. Ő a legjobb barátnőm. Neki ilyenkor mellettem kellene állnia, nem? Semmilyen támaszt nem kaptam tőle, amióta Harryvel összevesztem. Azóta nem is hallgatott meg. Annyira furcsa volt és azt éreztem, hogy ellenem fordult. Ettől a gondolattól megrémültem. Susit kicsi korom óta ismerem. Mindent tudott rólam. A legnagyobb vitánk is csak néhány óráig tartott, mivel mindig rájöttünk, hogy hülyeségen kaptunk össze és a barátságunk fontosabb, mint bármi más. Szinte a testvérem, most meg semmi jelét nem mutatta a törődésnek, vagy, hogy aggódna miattam. Eldöntöttem, hogy teszek egy látogatást hozzá. Nem nagyon zavart, hogy azt mondta nagyijához megy, mivel tudtam, hogy hazudik. A fehér rövidnadrágomban mentem és egy kék félvállas felsőben és egy kék vans cipőben. Amikor bekopogtam szinte azonnal nyitotta az ajtót Su húga.
- Shell! – Ugrott a nyakamba izgatottan és jó volt, hogy valaki örül nekem.
- Szia. Hogy vagy mostanában?
- Jól vagyok. Játszunk valamit?
- Most nem ne haragudj. Suval szeretnék beszélgetni. Itthon van, igaz?
- Igen, de szerintem most nem ér rá.
- Ezt hogy érted?
- Egy fiúval és egy lánnyal van. Engem is kiküldött a szobájából.
- Niall?
- A-a – rázta meg a fejét. – Őt is régen láttam itt. Nem ismerem ezt a két barátját.
Letettem a földre és megsimítottam a feje búbját, aztán elindultam a lépcsőn felfele. Susie ajtaja be volt zárva és halk beszélgetés szűrődött ki. Nem ismertem fel a hangokat, csak a Suét. Nem értettem, hogy miről beszélgetnek. Így inkább nem hallgatóztam tovább, hanem bekopogtam. Vártam, hogy kinyissa az ajtót vagy kiszóljon, de nem tette meg, így lenyomtam a kilincset és beléptem a szobába.
- Bocsi, csak a húgod azt -
Nem tudtam folytatni, mert, ahogy azt a két személyt megpillantottam egy hang sem jött ki a torkomból. Felfordult a gyomrom és hányingerem lett és azt hittem, hogy a szívem az ijedtségtől kiugrik bordáim között.
- Shell! – Mondta döbbent hangon és kerek szemekkel. Valami olyasmit olvastam le tekintetéből, hogy nekem nem kellene itt lennem. Tényleg nem kellene. Ezt nem kellene látnom. A lány arcán a gúny áradt szét, nem őt szuggeráltam, de a szemem sarkából láttam és éreztem a tekintetéből. Szinte sütött rám. Arra a két személyre rá sem akartam nézni, mert féltem, hogy sírni fogok. Az utóbbi időben nagyon gyengének éreztem magam, mivel folyton potyogtak a könnyeim. Ekkor tűnt fel, hogy a kilincset szorítom, és egy helyben állok, mint egy jégszobor, de ebben a pillanatban úgy is éreztem magam, amikor a hideg öntött el kellemetlenül. A szőkeségen kívül ők is meg voltak merevedve. Nyeltem egy hatalmasat és ezzel próbáltam erőt venni magamon. Az ajtót magam mögött behajtottam és eszem ágában sem volt elmenni onnan, ha már így négyen voltunk. Sok kérdés kavargott a fejemben és azt sem tudtam, hogy melyikkel kezdjem.
- Ők mit keresnek itt? Su, neked nem a nagyidnál kellene lenned? Miért rázol le folyton mostanában?
Rázúdítottam minden kérdésemet és láttam, hogy nagyon zavart. Ideges volt és nem tudott megszólalni. Hasonló gondokkal küszködött, mint én.
A csend szinte kínzó volt. Mi a francot keres itt Elena és Adam?! Az isten szerelméért, valaki szólaljon már meg! Könyörögtem magamban és örökkévalóságnak tűnt, míg Elena kinyitotta a száját.