Hetvenedik

Kezdtem azt érezni, hogy a dolgok egészen jól alakulnak. Egyedül Harry hiányzott már csak, ő viszont rettenetesen. Reménykedtem abban, hogy Liamnek igaza lesz és hamarosan meg tudjuk majd beszélni a dolgokat. Susieban is bíztam, hogy sikerül úgymond jóvátennie. Egy csepp harag sem volt bennem. Legalábbis iránta nem. Elenával próbáltam nem foglalkozni.
Már csak három nap volt a spanyol utazásig. Nem tudtam még mindig eldönteni, hogy akarok-e menni vagy sem. Szerettem volna, mert végre Suval kibékültem és a többiekkel is annyira szerettem volna eltölteni egy ilyen jó kis nyaralást. Ugyan akkor ott van Harry is… Szerettem volna vele lenni. Látni. De féltem, hogy csak rossz lenne, mert nem is beszélnénk, és idegenek módjára elhaladnánk egymás mellett nap, mint nap. Azt hiszem, azt nem nagyon élném túl.
Eltelt egy nap aztán a másik is. Anyával beszéltem és ő beleegyezett, hogy elmenjek. Kicsit örült is neki. Ő abban bízott, hogy kibékülünk. Nagyon megkedvelte Harryt. Nem is értettem, hogy hogyan tudta ennyire, annak ellenére, hogy a leg elején hogyan állt hozzá. Persze ennek örültem. Egy személy volt, akivel még beszélni szerettem volna. Illetve kettő, de az egyikkel nem terveztem, hogy oda megyek hozzá. Elővettem a telefonomat és tárcsáztam.
- Szia, na, akkor jössz? – Kérdezte izgatottan.
- Szia. Nem is tudom. Szerinted menjek?
- Persze! – Vágta rá azonnal. – Végül is az én szülinapi bulim.
- Akkor megyek.
Hallottam, ahogy huhogni kezdett örömébe és kicsit messzebb tettem a telefont a fülemtől.
- És -
- Mi van Harryvel? Nos… Azt hiszem, tudja az igazságot. Vagyis Su néhány napja eljött és elmesélte a dolgokat. Nem tudom, hogy mi a helyzet, de én lesokkoltam a hazugságaitól. Már nem is lakik velünk. Ő maga küldte el.
Ennek azért kicsit örültem és meg is könnyebbültem, hogy már nem tartózkodik ott. Mindig attól tartottam, hogy manipulálja Harryt, amit meg is tett. Ki tudja mikkel tömködte a fejét. Én bele sem mertem gondolni.
- Na, jó, akkor hagylak pakolászni. Remélem, nem gondolod meg magad addig.
- Nem hiszem. Vagy még is? – Nevettem el magam. – Szia Liam.
Ilyen utazásom sem volt még, hogy előtte lévő nap döntöttem el, hogy na, akkor menjünk. Úgy értem erre azért fel kell készülni lelkiekben is, nem? Meg egyáltalán abban sem voltam biztos, hogy ki vannak mosva azok a cuccaim, amelyeket magammal szeretnék vinni. Gyorsan még beszéltem anyával és elmondtam neki a végleges döntésemet, mert ő is sok féle variációt hallott. Azért engedett el ilyen hirtelen, mert ő szinte biztos volt abban, hogy menni fogok. Ahogy erre gondoltam annyira izgatottá váltam. Legalább háromszor gyorsabban vert a szívem és valami adrenalin löket futott végig minden porcikámon. Egyszerre volt kellemes és kellemetlen is.
Elővettem a bőröndömet és tizenegy napra kellett bepakolnom. Nem voltam jó az ilyesmikben. Anya segített mindig, mert valamit tuti itthon hagytam, vagy elfelejtettem. A leghaszontalanabb dolgaimat persze mindig be tudtam tenni. Rájöttem, hogy nincsen fürdőruhám, sem napszemüvegem. Fenébe is! Jókor jut eszembe, hogy utazni akarok. Úgy döntöttem, hogy kicsit bevásárolok. Bejártam néhány boltot és igazán jó ruhadarabokat találtam. Jó régen vásárolgattam magamnak. Egyedül nem volt olyan mókás, de legalább gyorsan lezavartam. Haza érve mindent bepakoltam és még gyorsan bekapcsoltam a laptopomat. Érdekelt, hogy a rajongók mostanában miről irozsgálnak a fiúknak. Olvastam megint sok félét. Mindenkinek feltűnt, hogy mostanában kevesebbet vagyok a srácokkal. Mindenki arról beszélt, hogy biztosan szakítottunk. Mondjuk igazuk volt. Konkrétan nem mondtuk ki, de már napok óta nem is beszéltünk és csak lopva néztünk egymásra. De senki nem nyilatkozott ezzel kapcsolatban. Azért azt jól esett olvasni, hogy sajnálnák, ha tényleg szakítás állna a dolgok mögött, mivel szerintük aranyosak voltunk. Mióta tudtam, hogy Elena az, aki küldözgetett nekem, kicsit megnyugodtam és nem féltem annyira a rajongóktól. Sőt egésze kedvesek voltak.