Hatvankettedik

Üdw :DD. Megígértem, hogy hozom este Harry szemszögét, de ne haragudjatok nincs erőm megírni, ma nem nagyon volt időm. :/// Ne utáljatok! Holnap hozom! :))) KOMOLYAN! :D Addig is remélem tetszeni fog az új rész. Jó olvasást! ;)

Megfordultam és könnyes szemekkel néztem Liamre, mert már bőgni szerettem volna. Néhány lépéssel közelebb jött.
- Mi volt ez az egész?
- Semmi érdekes. Jól hallottad, megcsaltam Harryt.
- Mi van? – Nézett rám értetlenül aztán elmosolyodott. – Sosem tennél ilyet.
- Ezt csak mi ketten gondoljuk így – fújtam ki a levegőt idegesen.
Liam már ott volt mellettem és együtt sétáltunk hazafelé.
- Nem csináltam semmit. Adam meg akart csókolni, én meg nem tudtam eltolni magamtól, így sikerült neki. Harry nem hisz nekem, mivel Ad hazudott. Aztán pedig olyasmit vágtam Harry fejéhez, amit nem kellett volna. Abban a pillanatban meg is bántam, csak a düh beszélt belőlem és nem tudtam már visszaszívni.
- Én, megértelek. De Elena azért van nálunk, mert meghalt az édesapja is. Vele élt mivel, az édesanyját már elveszítette. Nem sok barátja van. Nem tudott hová menni.
Ettől csak rosszabbul éreztem magam. Én teljesen mást hittem.
- Ezt nagyon elcsesztem, igaz?
Kicsit elhúzta a száját és nem mondott semmit. Így mentünk egy ideig aztán hümmögött egyet és felém fordult.
- El kellett volna mondania neked ezeket. És az újságban igazad volt. Ő is csinált hülyeségeket.
- De akkor meg miért kapta fel így a vizet? Tudtam, hogy felfogja és meg is értettem, de azt nem gondoltam volna, hogy nem fog nekem hinni.
- Harry nagyon szeret téged. Attól fél, hogy elveszít. Te nem is tudod elhinni, hogy mennyire féltékeny tud lenni. Még akkor is, ha rólunk van szó. Tudja, hogy sosem csinálnánk semmit, ami neki ártana, de még így is túlzásokba tud esni.
Jól esett hallani, amit Liam mondott. Nem is tudtam, hogy ennyire féltékeny típus. Jól is esett meg nem is.
- Szerinted mit kellene tennem?
- Nem tudom… Talán Adammel kellene beszélned, hogy miért hazudott.
- Azt tudom – mondtam lesütött szemekkel. Nem néztem rá, de tudtam, hogy engem néz és várja, hogy ezt a kijelentésemet kifejtsem. – Nekem azt mondta, hogy, szóval, hogy… belém van esve.
Döbbenten nézett rám és egy pillanatra meg is torpant. Aztán amikor rá néztem megint elindult.
- Azt akarja, hogy ne legyetek együtt. Shell… Tudom, hogy ez gyanúsítgatás és ne így legyen. De nem gondoltál még arra, hogy ő a zaklatód? Talán nem is Harryt akarja, hanem téged.
Most én voltam az, aki megtorpant és ijedten bámultam magam elé. Ez a kijelentése, az utolsó hidegzuhanyként futott végig rajtam. Rá néztem és láttam, hogy megrázza a fejét.
- Nem biztos, csak egy feltételezés…
- Mi van, ha igazad van? Ő tudhat mindenről. Ő mindig ott volt, ahol mi is – képedtem el. Erre miért nem gondoltam még?  Még jobban megundorodtam tőle, mint valaha. Megint roppant ideges lettem. Hálás voltam Liamnak, amiért haza kísért és rávilágított valamire, ami eddig eszembe sem jutott. Amikor haza értem és ezen, töprengtem, arra jutottam, hogy akkor sem tudok mit tenni, ha ez így van. Nem akartam beszélni vele. Mindegy miért hazudott. Megtette. Úgy éreztem nincs is miről beszélnünk. Nem szerettem volna, mert vagy megütöm, vagy elbőgöm magam. Most is elég szarul éreztem magam. Az ágyamra dőltem és sírva fakadtam. Elveszítettem Harryt. Nem akartam soha, hogy így legyen. Most még is megtörtént. A legrosszabb pedig az volt, hogy még csak nem is érdemeltem meg, hogy így járjak. A gyűlölködőm pedig mégis csak elérte, amit szeretett volna. Arcomat a párnába temettem és nem tudtam abba hagyni. Ez most más volt, mint legutóbb. Akkor is nagydolognak tűnt, de ez sokkal nagyobb volt a veszekedés. Illetve nem volt nagy, de minden egyes szava mélyen szíven ütött. Hogyan lesz most ezek után?