2. Tizennyolcadik

Így valentin nap alkalmából gondoltam meghozom az új részt. ;) Jó olvasást nektek és várom a kommenteket! :)

A suli iszonyat lassan telt. Azt vártam a legjobban, hogy az utolsó óráról is csengessenek ki és tűzhessek haza. Cody ma nem volt suliban és kicsit aggódtam miatta. Reméltem, hogy semmi komoly nincs, csak megfázott, elaludt vagy valami ilyesmi.
- Gondolom, ettől még ugyan úgy dolgozunk együtt. Igaz? – nézett rám Lissa. – Úgy értem én tökre élveztem. Jó csapat vagyunk – mosolyodott rám.
- Persze. Remélem, ez semmin sem változtat.
- Figyu, valamelyik nap nem lenne kedved beszélgetni? Beülhetnénk valahová suli után.
- Miről szeretnél beszélgetni? – néztem rá érdeklődve. Bár volt egy sejtésem, hogy Zayn lesz a téma.
- Hát, nem tudom. Sok mindenről.
- Rendben – mosolyodtam rá. – Mit szólnál a holnaphoz?
- Oké – vigyorodott rám.
Aztán elsietett mellettem. Végre azt éreztem, hogy minden a legnagyobb rendben van. Minden jól halad és egyre jobban.
Vártam a buszomat, mikor egy ismeretlen autó rám dudált. Direkt nem néztem oda. Sosem értettem, hogy ez mire jó.
- Hé, hé! Nem vihetlek el?
Ismerős volt a hang és fel is ismertem. Vigyorogva pillantottam Harryre, aki kinyitotta az ajtót nekem.
- Anyu azt mondta, hogy ne üljek be akárki autójába. Ki tudja, hogy milyen perverz, ismeretlen alakok.
- Hékás! Az utóbbi nem igaz! Nem vagyok ismeretlen.
Erre hangosan felnevettem és végül csak beszálltam mellé. Mosolyogva nézett végig rajtam.
- Talán anyudnak igaza volt.
Felvont szemöldökkel néztem rá. Mire beindította az ajtót és előre fordult, hogy lásson valamennyit az útból.
- Hová lesz a menet?
- Arra gondoltam sétálhatnánk egyet.
Hamarosan megérkeztünk a folyó partra, ahol már korábban sétálgattunk és beszélgettünk együtt. Kiszálltunk az autóból és elindultunk valamerre. Annyi mindent tudtam volna neki mondani és szerintem ő is nekem. Mégis csendben voltunk mind a ketten. Kezemet az övébe csúsztattam. Olyan jó volt hozzá érni. Így sétálgattunk csendben egy ideig, majd megállt és maga felé fordított. Nézett rám és nem mondott semmit. Zöld szemeibe néztem és mosolyognom kellett ő is így tett.
- Esküszöm neked, hogy nem emlékeztem, hogy ennyire szép vagy.
Még szélesebben elmosolyodtam.
- Nem olyan jó duma Harry.
Megfogta a derekam és közelebb lépett hozzám. Nagyon közel volt az arca az enyémhez.
- Nem merlek megcsókolni, mert félek, hogy nem tudom majd abba hagyni.
- Az nem baj – nevette el magát és gyengéden megcsókolt. Közben végigsimított a hátamon. Kezeimmel átkulcsoltam a nyakát. Az érintésétől még a hideg is kirázott.
- Nincs kedved nálam aludni? – kérdezte, mikor kicsit eltávolodott tőlem, de még mindig tartott.
- Áh, szóval erre ment ki a dolog. Nem.
- Miért?
- Mert szenvedtem miattad, most te jössz.
- Ne már! Ez kínzás.
- Sajnálom – nyomtam egy puszit az arcára.
- Valld be, hogy te ezt mindig is élvezted! – nézett rám hunyorítva.
- Mikkel nem gyanúsítasz? – mondtam ironikusan, mivel tényleg piszkosul élveztem.
- Szegény ártatlan engem elcsábítasz aztán meg…
- Sajnálom – ismételtem magam egy vállrántással.
- Ezt még vissza fogod kapni – fenyegetett meg szinte számba suttogva a szavakat.
- Állok elébe.
A sétánkból egy több órán át tartó csók csata lett. De legalább a délutánomat vele tölthettem.