2. Tizenhatodik

Sziasztok. :) Sajnálom, hogy csak most hozom az új részt, de sok dolgom volt. Meg ezer a baj aztán nem volt időm. De megérkeztem. :)) Remélem vártátok és tetszeni fog. Jó olvasást! ;)

Párszor rá pillantottam aztán el is kaptam a tekintetem. Azt hittem, hogy soha sem fog megszólalni.
- Emlékszel Liam ajándékára? Mikor megismerted azt a srácot.
Csak bólintottam egyet.
- Meg amikor meséltél Jackről. Meg eleve, ha csak rád nézett egy fiú… - hatalmasat sóhajtott és idegesen a hajába túrt. – Most is valami ilyesmit érzek, csak sokkal erősebben – nézett a szemeimbe. – Ha tudnád, hogy mennyire féltelek itt hagyni. Attól féltem, hogy majd találsz valakit.
- Aztán te találtál – vettem oda neki.
- Igen – mondta szinte suttogva, majd gyorsan folytatta. – Beszéltem ma Lilivel.
- Harry. Nem kell magyarázkodnod.
Kínos volt a beszélgetés és a végére szerettem volna jutni.
- Volt köztünk valami. Én szerelmes voltam beléd. De egyszer mindennek vége. Jó volt veled és én megértem, hogy neked a turné fontos volt. Közben találtál valakit, aki jobban érdekel nálam. Ezzel nincs baj, hiszen szakítottál velem. Ne rontsuk el a kapcsolatunknak az emlékét. Jó volt, vége van, most már nem tartozunk egymásnak magyarázattal. Lehet, jobb lenne, ha nem találkoznánk ennyit, mert könnyebb lenne mind a kettőnknek. Hidd el én próbálkoztam is. Csak mivel én is itt lakom.
- De Shell -
- Nem kell mondanod semmit – vágtam a szavába. – Kicsit nehéz helyzet, mivel a srácokkal én is jóban vagyok. – Láttam rajta, hogy nagyon meg szeretett volna szólalni miközben beszéltem, de nem engedtem. - Abban bízom, hogy idővel jobb lesz ez és nem lesz ilyen nehéz
Olyan gyorsan történt minden, hogy ellenkezni sem volt időm. Harry karja derekamat fogta erősen, ajkait pedig enyémnek tapasztotta puhán és megcsókolt. Ezzel sikerült is belém fojtania a szót. Éreztem, hogy a vér arcomba fut és, ha nem tart a remegő térdeim bedobják a kulcsot. Ugyan úgy, mint amikor a stúdióban csókolt meg. Ezt ő is érezhette és láthatta, mert féloldalas mosoly ült az ajkán.
- Megengeded végre, hogy befejezzem a mondani valóm?
Hangtalanul, szemiben elsüllyedve bólintottam.
- Hülye vagyok. Tessék kimondtam. Az a furcsa, hogy én magam ezt észre sem vettem. A srácok figyelmeztettek. Susie minden nap elmondja és még Cody is. Még ő is beszélt velem. Sőt Lili is. Ennyi embernek kellett a szemembe mondania, hogy mekkora idiótának tart, ahhoz, hogy végre én is belássam. Lilinek ma megmondtam, hogy nagyon szeretem, de sajnos nem vagyok szerelmes belé. Amióta ismerlek nem is tudok másra úgy nézni. Próbáltam hidd el, mert hiányoztál nagyon. Azt hittem jót teszek, közben meg rohadtul elcsesztem. Sajnálom.
Ahogy beszélt hozzám egyre bátrabb, de izgatottabb is lettem. Egyértelmű volt, hogy ugyan azt érzi, amit én is. Láttam, hogy könnyesek a szemei.
- Nem akarlak Codyval látni, mert iszonyat féltékeny vagyok, hogy ő jobban bánt veled, mint én. Tudom, hogy most már komolyan el kellene döntenem, mit akarok, mert nem játszadozhatok veled és nem is akarok. Megértem, ha azt mondod, hogy nem, de mi lenne, ha újra kezdenénk?
- NEM! – vágtam rá azonnal. – Semmiféleképpen sem szeretném újra kezdeni Harry. Nekem sokat jelentett az az idő, amit együtt töltöttünk. Nem lehetne, hogy onnan folytatjuk? – mosolyodtam rá és hirtelen a feszes tartása kicsit elernyedt, majd egy széles mosoly kúszott az arcára. Talán nem ezt a választ várt. Néztünk egymásra, mint két idióta és vigyorogtunk. A szívem nagyon gyorsan kalapált és alig tudtam elhinni, hogy visszakaptam. Még nem is teljesen fogtam fel.
- Ahogy szeretnéd!
Meg akart csókolni, de mutató ujjam a szája elé tettem.
- És nagyon ajánlom, hogy engesztelj ki!
Erre hangosan felnevetett.
- Azon leszek.