2012. június 23., szombat

Harminchetedik


Amikor meghallottam a csengőt már száguldoztam is lefelé a lépcsőn, mivel tudtam, hogy Harry az. A nagy sietségben majdnem sikerült elesnem, de hiába minden, mert anya beelőzött.
- Szi… Jó napot kívánok! Harry Styles vagyok.
Harry hatalmas vigyora kissé meglepett arcba futott át. Nem számított arra, hogy édesanyámmal fogja magát szembe találni. Anya bemutatkozása után én is oda fúrtam magam az ajtóba, mert nem akartam lemaradni erről a remek ismerkedésről. Bár én előre féltem.
- Szia, Harry – intettem neki. – Nem jössz be egy kicsit? – kérdeztem, majd kérdően nézett anyára, hogy szabad-e ő pedig csak bólintott egyet. Láttam Harryn, hogy komolyan izgul és értetlenül nézett rám, amiért nem szóltam neki erről. Olyan vicces arcot vágott, hogy elmosolyodtam rajta, amitől még durcásabbá vált. Leültünk az ebédlő asztalhoz. Ahogy helyet foglaltunk rögtön kérdések millióival bombázta meg szerencsétlent és köpni-nyelni nem is tudott hírtelen.
- Anya – néztem rá szigorúan. – Mi ez a vallatás.
- Sajnálom, kíváncsi vagyok – válaszolta nemes egyszerűséggel.
Én valami fájdalmas arcot vágtam és kezdtem megsajnálni a barátomat. Mint egy vallatáson tényleg olyan volt a helyzet.
- Ugye ti nem drogoztak vagy ilyesmi?
- Jézusom anya! – nyögtem fel.
- Nem, mi nem élünk ilyesmivel – mondta őszintén, de száján ott volt, az a kis mosoly, ami mindig is. Eszméletlen édes volt most is és nem is értettem, hogy anya miért nem vágja hasra magát tőle.
Ezer meg ezer ilyen és hasonló kérdései voltak. Háromnegyed óra lehetett, míg teljesen kifaggatta, illetve nem teljesen…
- Na, jó ennyi elég lesz mára, mi sietünk, ha nem bánod. Majd máskor folytatjuk.
Megfogtam a kezét Harrynek és magam után húztam, ő pedig valami olyasmit mondott anyának, hogy örülök a találkozásnak. Nem is tudom már, mert az arcom vörös színben pompázott a kínos jelenetektől. Ahogy kiértünk mind a ketten elnevettük magunkat.
- Ne haragudj, de anya már csak ilyen.
- Szerintem vicces – mondta vigyorogva. – És nagyon hasonlítasz rá, a természetetek.
Ezen kicsit mosolyogtam és nem igazán értettem vele egyet. Különbözőek vagyunk, nagyon is, de ezt ráhagytam. Még mindig a találkozásuk hatása alatt voltam. Anya tényleg nem bízott meg benne. Azon csodálkoztam, hogy azt nem kérdezte meg, hogy szűz-e még. Esküszöm már vártam azt a kérdést, hogy zavaromban a kínos pillanatok miatt azt kívánjam, hogy nyíljon meg alattam a föld. Nem is értettem, hogy Harry miért bírja ennyire jól. Én a helyében visítva szaladtam volna ki. Ennyit arról a nagy bemutatásról.
- Hová megyünk? – kérdeztem tőle kíváncsian és még gondolni sem akartam a lakásban történtekre.
- Piknikezni?
Hiába kérdezte, nekem inkább kijelentésnek tűnt, persze bólintottam és elindultunk valamerre. Erre felé még nem is jártam és hiába élek hosszú idő óta Londonban, most fogalmam sem volt, hogy hol vagyunk. Elsőnek azt hittem egy erdőbe megyünk, de ahogy át vágtunk a fák között egy tisztásra értünk. A nap gyönyörűen ragyogott oda fenn ránk szórva meleg sugarait, és egy kisebb tó is ott pihent a tisztás egyik szegletében. Olyan szép volt. Ekkor megpillantottam egy pokrócot a földön, amin tányérok, poharak voltak, meg nagyobb méretű kosár. Mosolyogva pillantottam rá és annyira elvarázsolt ez a hely, hogy nem is tudtam mit mondjak.
- Tetszik? – kérdezte kicsit megilletődve a szótlanságom miatt.
- Már hogy a fenébe ne tetszene Harry? – csodálkoztam el a buta kérdésén. Annyira szép volt az egész. Mit tudjátok azokban a hülye csöpögős, nyálas és borzalmas filmekben. Amiket tudod, hogy baromságok, mert sosem történnek meg. Vagy legalábbis én mindig arra gondoltam, de ennek ellenére is néztem őket és reménykedtem benne.
- Eszünk? – szólalt meg, amikor nem is tudom, hanyaggyára pördültem meg, hogy körbenézzek.
- Naná! – vágtam rá.
Leültünk arra a pokrócra egymással szembe és kipakolta a kosarat. Nem hittem a szememnek. Elő vett egy csomó süteményt.
- Ne mond, hogy te csináltad – néztem rá hitetlenül.
- A srácok segítettek – mondta vigyorogva.
Kiválasztottam egyet és belekóstoltam. Az íze nem is volt rossz, mert bevallom őszintén, kicsit arra számítottam, hogy nem fog ízleni, mivel Harry egyértelműen nem tud sütni. De ez tényleg finom volt.
- Anyud nem igazán kedvel, igaz? – kérdezte szomorkás hangon.
- Nem ismer – mondtam mosolyogva, de ettől sem érezte magát jobban.
- Most már több információt tud rólam, mint te magad.
- Akkor sem ismer. Ha ismerne, akkor biztos vagyok benne, hogy nagyon kedvelne. Amióta apa nincsen velünk és az öcsém, egyedül kell rám vigyáznia, így eléggé szokott félteni. De adj neki egy kis időt. Majd beszélgettek egyre többet és, akkor meg fog kedvelni.
Biztatni szerettem volna, mivel komolyan elkenődött, ha arra gondolt, hogy anyám, nincsen oda érte. De én tudtam, hogy meg fogja kedvelni. Azon a nyáron nem is találkozott vele, de annyit meséltem Harryről, hogy nem is gondolkodott azon, hogy nem kellene benne megbízni. Most az szúrta leginkább a csőrét, hogy Harry híres….
Hirtelen elkezdett rajtam kuncogni én pedig nem értettem, hogy miért és összeszűkített szemekkel néztem rá.
- Elég viccesen festesz – folytatta a kuncogást. – Tiszta hab vagy.
Közelebb hajolt hozzám, mire az egyik sütemény tetejéről leszedtem a habot és az arcába nyomtam. Kissé visszahőkölt és gúnyos mosoly jelent meg ajkaimon.
- Jaj, Harry, mintha valami lenne az arcodon – mondtam komolyan aztán kitört belőlem a nevetés. Neki sem kellett több ő is támadást indított. Ezzel azt értük el, hogy mind a ketten ragadtunk és tiszta maszatosak voltunk, mint két kisgyerek. Felettem terpeszkedett, mikor végig nyalt arcomon.
- Tényleg finom a süti – mondta huncut vigyorral az arcán. Tiszta nyál lettem tőle és komolyan egy házi kedvencre hasonlított most a leginkább.
- Pfúj! Rossz kutya! – nézettem rá én is nevetve.
Ekkor hatalmasat dörrent az ég én pedig felnéztem az égre, amin nyoma sem volt a kék égnek és a nap szikrázó sugarainak. Szürke fellegek tarkították az eget és lassan eleredt az eső.
- Oh a fenébe – suttogta.
Elsőnek csap csöpögött és megkértem, hogy maradjunk még. Szerettem az ilyen időt, de abban bíztam, hogy hamarosan eláll, és megint kisüt a nap. Nem szerettem volna innen még elmenni egy jó darabig. Az esőben beszélgettünk és futkorásztunk. Szerettem elázni, de ezek után nem csak esett, hanem szakadt az eső, mintha öntenék. Így beláttuk, hogy nem maradhatunk. Harry felajánlotta, hogy ugorjak be hozzájuk, mivel ők közelebb laknak én pedig benne voltam.

2012. június 22., péntek

Harminchatodik

Kézen fogva mentünk vissza a srácokhoz az öltözőbe. Mind kettőnk arcán őszinte mosoly volt és végre teljesen megnyugodtunk.
- Oh, mit látnak szemeim – állt be kettőnk közé Louis, majd átkarolta a nyakunkat. – A mi kis szerelmes párunk, megint turbékol.
- Van isten! – kiáltotta Liam. – Ne tudd meg milyen használhatatlan volt a kis göndörke – nevette el magát.
- Na, jó, le lehet rólam szállni! – rázta le magáról Louist és durcásan elfordult tőlük és a ruháihoz ment, hogy átöltözzön.
- Pedig így volt – súgta oda.
- Louis! – vágta hozzá barátja a pólóját, hogy fejezze be.
Azt hiszem minden a régi kerékvágásban ment tovább. A fiúk piszkálódásán nevettünk, amíg öltözködtek. Ezután elindultunk hazafelé, mi ketten hátra maradtunk, hogy beszélgessünk kicsit.
- Nálam aludhatnál – nézett rám huncut mosollyal.
- Kizárt! – vágtam rá.
- Miért? – ölelte át a derekamat és úgy nézett rám, mint egy kisgyerek.
- Mert tudom milyen vagy – ingattam a fejemet.
- Milyen vagyok?
Még mindig úgy vigyorgott. Mondhattam volna neki, hogy helyes, szexis, vicces, okos vagy, hogy irtó cuki, de volt ezeknél egy sokkal jobb jelző.
- Perverz – mondtam ki szigorúan, majd elmosolyodtam.
- És az baj? – még mindig incselkedett velem. – Na, Shell kérlek, ígérem, hogy nem csinálok semmi rosszaságot!
Olyan hihetően mondta, de talán nem is tőle féltem, mivel ha megmondtam volna neki határozottan, hogy nem, akkor nem. Csak attól tartottam, hogy nem tudnám ezt mondani… Már maga az a tény is izgatott, hogy ketten abban a házban. Szóval kizárt dolog volt, hogy én ebbe belemenjek.
- Majd talán máskor – nyomtam egy puszit arcára.
Bár beszélgetni jó lett volna vele, mivel az utóbbi időben ez nem nagyon történt meg. A srácok már messze jártak és jött az a pont, ahol kettőnknek el kellett válnunk. Mindkét kezét a csípőmre tette és közel húzott magához. Úgy csillogott a szeme, hogy szinte vakított.
- Holnap láthatlak? – kérdezte. Majd még közelebb húzott és mindenét bevetette, hogy hasson rám. – Vagy talán nálam alszol?
Pontosan ettől féltem, ezektől a pillantásoktól, érintésektől. Megnyaltam az alsó ajkamat, majd bele haraptam buján és elsuttogtam a válaszom.
- Nem.
Szinte hallottam, hogy Harry megsemmisülve hullik a padlóra, de még is felröhögött hangosan. Szerintem mindenre számított csak erre a válaszra nem.
- Akkor holnap elmegyek érted, jó?
- Jó.
Vigyorgott, mint egy elmebeteg és nyomott egy puszit arcomra, aztán elindultam tényleg hazafelé. Olyan boldog voltam, hogy kicsit ugrándoztam is és végre vigyorogtam. Azt éreztem, hogy van értelme holnap felkelni, és ez az értelem, maga Harry volt. El sem hittem, hogy ennyire tudom szeretni. És annyira nehezen tudtam felfogni, hogy ő mennyire szeret. Most már ezt mindenki tudta. Ettől féltem, nagyon, hogy majd kiderül és nem lesz magán életem, de ez sem érdekelt. Csakis ő és semmi más. Amikor haza értem elújságoltam anyának a történteket. Boldog vagyok, és ez neki elég volt, ahhoz, hogy elfogadja Harryt. Még arra is megkért, hogy majd mutassam be neki. Megígértem, hogy holnap befogom.

Harmincötödik


Ez a koncert, most szabad ég alatt volt és ötkor kezdtek. Még világos volt. Azt a csini kék ruhámat vettem fel, amivel beleestem a medencébe Harryvel. Suval ott álltunk elől és olyan izgatott volt, mint még soha.
- Mi van veled? – kérdeztem tőle vigyorogva, mert engem is teljesen feldobott.
- Semmi, nem tudom… Egyre jobban szeretem a srácok koncertjeit.
Ebben nem is kételkedtem. A fiúkat én is egyre jobban megkedveltem, ahogyan egyre jobban megismertem őket. Bár még mindig féltem, attól, hogy hogyan fogok Harryre nézni. Vagy ő rám. Ha rám pillant éneklésközben, akkor biztos, hogy össze fogok esni ott a vipben. Hamarosan meg is jelentek a színpadon, a lányok sikítoztak és nyújtották a kezüket, hogy pacsizzanak velük a srácok. Plüssállatokat, cetliket dobáltak fel. Mindenki azt szerette volna, ha a fiúk visszakövetik őket twitteren. Meg persze a közös képeknek is roppant mód tudtak örülni. Amikor pedig néhány lány telefonját elkobozták, hogy videót és képeket készítsenek, teljesen megőrült a rajongó sereg. Irigykedve néztek egymásra a csajok. Szerencsére nem úgy tűnt, hogy az eső eleredne, hogy elmossa a koncertet, bár Londonban soha nem lehet tudni.
- Milyen a hangulat srácok? – kérdezte Liam.
Mindenki sikítani kezdett én pedig azt hittem, hogy megsüketülök, de ezen, mi már csak mosolyogtunk Suval. Az emberek, ha felismertek minket a koncertközben, olyankor tőlünk is kértek aláírást. Ez mindig boldogsággal töltött el, csak nem értettem. Ugyan olyan emberek vagyunk, mint ők.
Megint kérdéseket tehettünk fel nekik, vagy feladatot adhattunk, amit el kellett végezniük. Ezt szerettem bennük, a legjobban, hogy mindig rengeteget foglalkoztak a rajongókkal még a koncert közepén is a színpadon szerepelve. Remek hangulatot tudtak teremteni. Eleanor is itt volt a közelben és Danielle. Irigyeltem őket, meg Sut is mikor a srácok nekik énekeltek. Harry párszor felém tekintett, de csak pár pillanat erejéig. Su mindig megkönnyezte a neki szánt dalokat.
- Nos, akkor most az én kedvenc dalom jön – szólalt meg Harry. – Még annyit elszeretnék, mondani, hogy ezt egy saját szám, de nem egyedül írtam. Egy nagyon kedves lány segített benne, akit nagyon megbántottam az elmúlt napokban. Nem tudom, hogy ezt rendbe lehet e még hozni, de én mindent megfogok, tenni ennek érdekében. Szóval ezt most neked szeretném énekelni.
Tudtam, hogy rólam beszél, de amikor mondandója végén rám mosolyodott ijedten néztem rá. Elkezdődött a zene, amit zongora kísért és Niall gitárral társult hozzá. Ez volt az a dal, amit nekik írtam. Harry énekelte egyedül és arra gondoltam, hogy a szöveget is ő maga írta. Ahogy belekezdett a lassú dalba, már rám tört a sírhatnék, de még visszatartottam. Amikor zongorán ezt játszottam, mindig kettőnk jutott eszembe. Már akkor is rólunk írtam. Így pedig, hogy ő énekelte nekem, olyan gyönyörű volt. Su a fejét vállamra hajtotta majd átölelt.
- Oh Ell! – suttogta és kicsit így ringatóztunk. Aztán pedig Harry elindult felém és leült a színpad szélére. A rajongók ekkor teljesen megőrültek. Éreztem, hogy már sírok. Neki is könnyektől csillogott a szeme. Gyengéden végigsimított az arcomon és olyan lágyan, szelíden nézett rám zöld szemeivel, hogy teljesen meghatódtam. Nem voltam rá mérges! Nem tudtam tovább az lenni. Nem is akartam. Most már mindenki tudta, hogy szeret engem és maga a dal is erről szólt. Már az sem érdekelt, hogy tudják. A cikkek, a blogok, a rajongók… Semmi nem tudott érdekelni.
Visszament a színpadra a banda többi tagjához, a dal pedig hatalmas nagy tapsot kapott. Ezek után még jött néhány szám, de én a végét vártam, hogy az öltözőhöz mehessünk. Amikor végleg lementek a színpadról Su megfogta a kezem és szokás szerint ő törte át a rajongók hadát. Én ott botladoztam mögötte, az eseményektől még mindig kábultan. Kiérve a tömegből abba az épületbe indultunk, ahol az öltözőjük volt. Szaladtunk mind a ketten és alig vártam, hogy végre oda érjünk. A biztonsági őrök mindenhol tovább engedtek minket. Megpillantottuk az öltözőt és kicsit lelassítottunk, hogy ne lihegve beszéljek, amikor oda értünk.
- Király volt fiúk! – szólalt meg Su.
Én Harryre néztem, aki az ajtó felé biccentett, hogy menjünk ki. Én mentem elől, ő pedig valamennyivel mögöttem volt. Az egyik folyosó végére mentünk és ott megálltunk, hogy senki se lásson minket.
Mosolyogva nézett rám én pedig ott álltam előtte és azt sem tudtam, mit mondjak, vagy tegyek. Végül jó szorosan hozzábújtam, ő pedig erős karjaival átölelt. Így álltunk egy jó darabig. Magamba szívtam az illatát, és mellkasán pihentetve fejemet, hallgattam a gyors szívverését, ami egyre nyugodtabb és nyugodtabb lett. Ekkor kicsit távolabb tolt magától és végig nézett rajtam.
- Remélem tetszett a dal. És ugye tudod, hogy végtelenül sajnálom és…
Nem tudta végig mondani, mert egy csókkal belé fojtottam minden szót. Háttal a falnak dőltem, ő meg előttem állt. Egyik kezével arcom mellett támaszkodott, a másikkal derekamat fogta. Nem szerettem volna többet erről a témáról beszélni.
- Én is szeretlek – suttogtam és ezzel választ adtam neki, egy korábbi beszélgetésünkre.
Ismét elvigyorodott és megcsókolt. Elég sokáig álltunk ott, hol ölelkezve, hol csókolózva, hol pedig egymás szemében elmerülve. Már nem feszült volt köztünk a levegő, hanem forrt és szikrázott. Hiányzott. Minden egyes érintése. Amióta tudtam, hogy milyen jó vele, már nem tudtam nélküle meglenni.

2012. június 21., csütörtök

Harmincnegyedik

Otthon anya kérdezgette, hogy-hogy ilyen hamar otthon vagyok. Azt is látta rajtam, hogy nincs a legjobb kedvem. Olyan sok mindent nem mondtam el neki. Hosszú lett volna pont most. De mióta a srácokkal voltam, vele a kapcsolatom már nem volt ugyan olyan, mint régen.
- A kezeddel mi történt? – esett szinte pánikba és jól szemügyre vette a kötést. Felszisszentem, amikor hozzá ért.
- Üvegszilánkba tenyereltem, de már ellátták.
- Biztos, hogy jól? Az ilyenekkel nem szabad viccelődni.
- Nyugi semmi bajom.
Erre felsóhajtott és leültem az ebédlőasztalhoz.
- Úgy érzem, nem foglalkozom veled eleget.
- Dehogy nem, csak sok a munkád, de én ezt megértem.
- Attól félek, hogy néha egyedül érzed magad.
- Anya, ne hülyéskedj ott van Su meg a srácok és te is.
Én is helyet foglaltam és ekkor már tudtam, hogy ez egy hosszas beszélgetés lesz. Talán nem is baj. Nem volt hozzá igazán kedvem, mert fáradt voltam, fájt a kezem de istentelenül és legszívesebben csak bőgtem volna.
- Van, amit nem mondtam el neked – néztem rá számat harapdálva, mert féltem, hogy mit fog szólni a Harrys ügyemhez.
- Ugye nem vagy terhes? Shell ugye nem!?
Értetlenül néztem rá és nem tudtam felfogni, hogy miért egyből erre gondol.
- Mi van? Nem, dehogy is. Én nem vagyok terhes! Nem erről van szó.
- Akkor megnyugodtam – mosolyodott el.
- Szóval Harry… Tudom, hogy te nem igazán kedveled, annak ellenére, hogy azt sem tudod ki ő, mivel nem ismered. Már akkor nyáron is nagyon megkedveltem és, nem régiben kiderült, hogy ugyan úgy érzünk egymás iránt. És ez jóval több a barátságnál.
- Jó igen, ezt eddig is tudtuk. Mi történt megbántott?
- Eddig is tudtuk? – kérdeztem teljesen meglepődve.
- Már, amikor felhívott és telefonon beszélgettetek, másnap pedig a parton találkoztatok, már akkor tudtam, hogy ez nem csak barátság.
Ez érdekes. Édesanyám jobban ismer, mint én saját magamat, mivel akkor még én sem tudtam, hogy mit is érzek. De a lényegre megint rájött. Annak ellenére, hogy nem meséltem neki valami sokat, ő mindent tudott.
- Igen, megbántott – mondtam már megint a számat harapdálva. – Csakhogy én nem tudok rá haragudni. Nem vagyok rá mérges. Na jó talán egy kicsit, de rendbe tudná hozni. Már, ahogyan rám néz, azt érzem, hogy a karjaiba hullok.
- Szerelmes vagy – mosolyodott rám.
- Igen lehet, de ez így nem jó…
- Tedd azt, ami boldoggá tesz.
- De valahogy nem merem. Még azt sem merem, hogy oda menjek hozzá. Nem szeretném én keresni őt.
- Figyelj drágám. Akkor ne tegyél semmit. Legyél ugyan olyan, mint eddig. Majd ő cselekszik. Mégis csak ő a fiú.
Hosszasan beszélgettünk erről a témáról és anya egészen elfogadta, hogy egy olyan srácba estem bele, aki az átlagnál jóval több hírnévnek örvend világszerte. Nem örült neki, csak nem tudott mit tenni, és ha én ettől voltam boldog, akkor nem is akart semmit sem tenni. Az elkövetkezendő két napban csak otthon voltam és semmihez sem volt kedvem. Su hívott a srácok koncertjére mind két este, de egyikre sem mentem. Aztán pedig felhívott és hosszas győzködés után rám tukmálta a következő koncertjük vip jegyét, hogy most én is tartsak vele. Nehezen mentem bele és féltem, hogy csak rosszabb lesz, de muszáj voltam most már kimozdulni. A kezem még mindig be volt kötve, de már nem fájt annyira.

2012. június 20., szerda

Harmincharmadik

Megint csak hoztam egy részt. Eddig ez lett a leghosszabb. :) Szerintem kis aranyos lett. Remélem tetszeni fog. :)) És arra kérnélek titeket, hogy szavazzatok oldalt, hogy milyen ficit írjak, mert vannak remek ötleteim, persze ezt nem hagyom abba! :) Ez után írnám a következőt, vagy esetleg egyszerre a kettőt. És légszíves kommenteljetek, mert mostanában kicsit alább hagytatok azzal, pedig nagy szükségem lenne rájuk/ rátok! :) Jó olvasás!

Louisnak megígértem, hogy meg jelenek a barátnője születésnapján, mivel be szeretett volna mutatni neki, így engem is meghívtak. Nem voltam abban biztos, hogy nekem jó ötlet lenne elmennem. Úgy értem, nagyon szívesen megismerem, de a tegnapi beszélgetésem után, nem sok kedvem volt találkozni a srácokkal. De hát megígértem, és Eleanor tényleg semmiről sem tehetett. Csak nem tudtam, hogyan kellene viselkednem. Annyi volt az egészben jó, hogy Su is jött velem. Abban reménykedtem, hogy nem fogom megpillantani Harryt, ami szinte lehetetlenség volt, hogy ne így legyen. Talán menni fog ugyan úgy viselkedni, mint ahogyan eddig tettük. Mint barátok, bár ugyan olyanok, mint a legelején.
Vettem Elnek pár nagyon szép fülbevalót és csokit. Én nem ismerem annyira, igazából semennyire mivel még nem is találkoztunk.
- Készen állsz? – kérdezte miközben a srácok háza előtt álltunk meg.
- Őszintén? Aj Susie remegek az idegességtől.
- Figyelj, csak nyugodtan. Nem is kell vele foglalkoznod. Nem miatta jöttél. Köszöntök egymásnak egy-egy puszival. Vagy az sem kell, csak rámosolyodsz, dobsz egy sziát és odébb állsz. Nem kell túl bonyolítani.
Igaza volt, csak nekem ez valahogy nem ment, mert nagyon szeretem őt és hiányzott. Nem tudtam ugyan úgy rá nézni, de mérges sem voltam már. Vettem egy mély levegőt és eldöntöttem, hogy történik, ami történik. Megnyomtuk a csengőt és azért reménykedtem benne, hogy nem Ő nyitja ki az ajtót.
- Sziasztok, lányok – vigyorgott ránk Louis. – Örülök, hogy eljöttetek.
Jó erősen megszorongatott minket, úgy kellett megkérnem, hogy ne fojtson meg, mert az nem lenne túl jó ötlet. Oda vezetett minket Ellhez és bemutatott neki.
- Sziasztok, lányok. Sokat hallottam már rólatok – mondta mosolyogva.
- Mi is rólad… - néztem Loura sokatmondóan.
- Ezek a srácok már csak ilyenek, folyton rólunk beszélnek.
- Csak, mert annyira szeretünk titeket – nyomott egy puszit barátnője homlokára.
- Aha, persze – válaszolt hitetlenkedve, majd ismét mosoly kúszott az arcára.
- Boldog születésnapot Eleanor – nyújtottam át elsőként az ajándékot, majd utánam Su is így tett.
- De aranyosak vagytok, köszönöm szépen.
Beszélgettem még kicsit Ellel és teljesen olyan volt, mint amiket meséltek róla. Végtelenül aranyos és kedves és mind e mellett rettentő szép. Louis kifogta a főnyereményt, vagy pont, hogy El fogta ki? Minden esetre remekül mutattak egymás mellett és kicsit irigy voltam rájuk. Meg Niallra és Sura is. Mivel ők ketten is olyan édesek. Ajkamba haraptam és nem akartam, most azon filozofálgatni, hogy csak nekem nem jött össze. Ekkor Liamet is megpillantottam barátnőjével és nem éreztem magamat jobban. Ellenkezőleg.
Sok vendég volt itt és Harrynek színét sem láttam, kicsit örültem is. Zaynt pillantottam meg a konyhában és úgy döntöttem, hogy hozzá csatlakozom.
- Szia – mosolyodott el miközben egy szendvicset evett. – Kérsz? – biccentett fejével a tálca felé, ahol tornyosult a rengeteg étel.
- Nem bírok enni – húztam el a számat.
- Az nagy hiba. Nagyon finom – mosolyodott el. Leültem fele szembe és láttam rajta, hogy vele sincsen minden rendben.
- Baj van?
- Az mindig van – sóhajtotta. És a hajába túrt. Ekkor Harry jelent meg az ajtóban hatalmas vigyorral az arcán, ami kicsit elhalványult, amikor engem megpillantott és néhány másodpercre megtorpant.
- Sziasztok – mondta gyorsan és megmozdult, hogy ne legyen annyira feltűnő.
- Szia – mondtuk mind a ketten szinte egyszerre bár én jóval halkabban. Próbáltam ott folytatni ahol abba hagytuk a beszélgetést Zaynnel.
- Zayn, nem azért mondom, mert a barátod vagyok, hanem mert így gondolom, jól áll a hajad!
Erre hangosan elnevette magát és ennek örültem, mert nem vágott olyan bús arcot. Harryre pillantottam, aki kifejezéstelen arcot vágott, miközben megivott egy pohár vizet. Érezni lehetett a levegőben a feszültséget. De Zayn is próbálta ezt nem észrevenni.
- Köszön szépen, ettől máris sokkal jobban érzem magam, komolyan.
- Helyes – kacsintottam rá.
Befejezte az evést és abban reménykedtem, hogy nem akar itt hagyni, de így történt. Kitolta maga alól a széket és felállt.
- Nem segít, ha kajába fojtom a bánatom, keresek egy tükröt – viccelődött és kiindult a konyhából.
Nem szerettem volna Harryvel kettesben lenni, ha többen vagyunk, akkor esetleg, de kettesben semmi féle képen sem. Felálltam és annyira nem figyeltem, hogy egy poharat levertem és az csattanás kíséretével pattant szét a földön. Gyorsan felszerettem, volna szedni, de ekkor szerencsésen beletenyerelt a szilánkokba, hangosan felszisszentem és egy basszus szócskával megspékeltem a szitkozódásomat.
- Shell, jól vagy? – sietett oda hozzám és kissé aggódónak tűnt. – Mutasd.
- Ez csak üveg – nyöszörögtem, mert igazat megvallva piszkosul fájt.
Felsegített és megfogta a kezem, hogy szemügyre vegye a tenyeremet, hogy mennyire súlyos a helyzet. Olyan közel volt, hozzám, hogy levegőt is alig mertem venni. A kezemre nem bírtam nézni, mert valahogy rosszul voltam a vér látványától, így az ő szemeiben merültem el. Nem kellett volna. A jött a szokásos kellemes érzés. A pillangók, a heves szívverés, a hőhullámok és bizsergett a bőröm, ahol hozzám ért. Szerintem még el is pirultam.
- Ülj le ide jó? – mutatott az egyik székre. A szekrényekben kezdett el kutakodni és egy dobozt vett elő.
- Csak én lehetek ilyen szerencsétlen…
- Igen – mondta fölhorkantva. - Kiszedem a szilánkokat.
- Nagyon fog fájni? – néztem rá boci szemekkel, mert tényleg nagyon fájt, pedig csak üvegszilánkok.
- Nem tudom, igazából még nem nagyon csináltam ilyet – mondta és elvigyorodott. – Most kipróbáljuk.
- Harry ne szórakozz velem! – lepettel az aggodalom.
- Nyugi – szelíden nézett rám, és megint megfogta a kezemet. – Nem nagy ügy, csak a fertőtlenítő fog csípni.
Harry elkezdte bekenni azzal az izével és eléggé csípett. Ezután pedig a szilánkokat szedegette kifelé. A kezemre pillantottam, amiből még mindig kiserkent a vér és nem kellett volna rá pillantanom, mert rosszul lettem tőle.
- Harold, mondj, valamit mielőtt elájulok – néztem rá sápadt arccal.
Kicsit megriadt fakóságomtól, aztán pedig elnevette magát, azon, ahogyan neveztem.
- Oké, öm… Szeretem a macskákat – mondott ennyit kuncogva.
- Huh Harry, ez érdekes téma.
Egy kicsit rám nézett és megvillantotta fogsorát. Azt hittem elolvadok egy pillanatig nem is éreztem, hogy mennyire ég a tenyerem. Nem mertem mondani neki, de ha mondjuk végig így nézett volna rám, akkor meg sem éreztem volna azokat az üvegdarabokat. Amíg ő segíteni próbált mondott rengeteg baromságot, amiken csak mosolyogtam. Tényleg sikerült elterelnie a figyelmemet, mert csak azt vettem észre, hogy már bekötözi.  Majd a végén gyógy puszi címszó alatt nyomott egy puszit a kötésre. Még mindig fogta a kezemet én pedig finoman, ki akartam, húzni, de nem sikerült.
- Tudom, hogy időre van szükséged. De én nem bírom ezt, hogy csak elsétáljunk egymás mellett, mint két ember, akinek semmi köze a másikhoz.
Ugyan így éreztem, de akkor sem volt ilyen egyszerű a helyzet.
- Na, mi van itt fiatalok? – rontott be hangosan Louis megtörve a nagy csendet. Úgy megijedtem, hogy kirántottam a kezemet Harryéből.
- Megsérültem –mutattam meg neki is.
- Adjak rá gyógy puszit? – kérdezte mosolyogva.
- Már kaptam – biccentettem Harryre. – Szerintem én megyek is… Ma nem a legszerencsésebb napom van.
- Vigyázz magadra Ell! – szólalt meg Harry is.
- Próbálkozom. Sziasztok, további szép estét.
Elindultam gyalog hazafelé, Susie nélkül. Megint elkapott a sírás és megálltam abban a parkban, ahol az a bizonyos csók elcsattant.

Harminckettedik

Tegnap 266an látogattátok meg az oldalt! *-* Ez eddig a legtöbb napi látogatottság. Köszi. ^^ Na hoztam az új részt, kicsit szomorú lett.

Su már ott lehetett a srácoknál én pedig egy telefonhívást sem kaptam. Ha Harry arra várt, hogy én hívom, vagy keresem akkor arra tényleg várhatott. Nem fogom! Ő tartozott nekem magyarázattal, bár még azzal sem igazán, mert ezen nincs magyarázni. Szédített engem és ez annyira fájt. Anyának pedig igaza lett. Azt mondta, hogy hatalmasat fogok csalódni és igaza lett, ahogyan mindig, csak valamiért sohasem hallgatok rá. Megyek a saját fejem után és át sem gondolom, hogy mi a jó és, hogy miből származhat komoly bajom. Ebből származott. Teljesen magába bolondított és nem tudtam elhinni, hogy ez fordítva nem igaz.
Később csengetést hallottam. Nem nyitottam ki. Anya betud jönni, Su pedig a srácoknál volt. Nem szerettem volna ilyen állapotban beszélgetni másokkal. Aztán a telefonom is rá kezdett arra a One Direction számra, amitől megint csak sírhatnékom támadt. Harry hívott és, ahogy elolvastam a nevét a szívem majd kiugrott a helyéről. Elsőnek nem akartam felvenni. Egy kis idő múlva elhallgatott a telefon, aztán pedig megint megszólalt.
- Szia – szóltam bele.
- Shell szerintem beszélnünk kellene.
- Szerintem meg nem – mondtam nem törődöm hangon.
- Itt állok az ajtótok előtt és konkrétan szakad az eső.
- Szokj, hozzá, ez London, de te ezt már csak tudod – mondtam gúnyosan.
- Kérlek, csak hallgass meg, aztán elküldhetsz.
Letettem a telefont és lesiettem a lépcsőn. Mielőtt lenyomtam volna a kilincset vette néhány mély levegőt. Ott állt előttem kissé elázva és meggyötört arccal.
- Bejöhetek?
Nem válaszoltam, csak arrébb léptem jelezve, hogy jöjjön csak. Szerintem nekem volt a legnehezebb így bánnom vele, amikor legszívesebben hozzá bújtam volna. Helyet foglaltunk a konyhában és néhány pillanatig meg sem szólaltunk. Én a földet bámultam és éreztem, hogy ő a tekintetemet kémleli.
- Azért nem hívtalak hamarabb, mert nekem is le kellett nyugodnom és a srácok fejmosását hallgattam – ismét csendben maradtunk és hallottam, hogy nagy kortyokban nyeli a levegőt. – Amik voltak azokban a cikkekben és a képek is… Shell hidd el, hogy nem minden így volt. Én sosem bántanálak meg, ezt te is tudod.
- Harry nem ez a lényeg! Flörtöltél velük, nem? – tértem a lényegre és éreztem, hogy megint kifognak, bukni belőlem a könnyek. A csókot meg sem mertem kérdezni, mert nem akartam hallani, ha az a válasz, hogy igen, megcsókolta azt a lányt.
- Igen – mondta halkabban.
Ismét csendben voltunk és az ajkaimat harapdáltam. Kezeimmel pedig a könnyeimet próbáltam letörölni. A mécses eltörött és már nem tudtam megakadályozni.
- Ez az elejétől fogva baromság volt.
- Ne mond ezt! – mondta elcsukló hangon. A szemeimbe nézett és esküszöm, hogy én is láttam az övében néhány könnyet, amelyeket gyorsan kipislogott. – Én, tényleg szeretlek!
Most volt az első alkalom, hogy kimondta, azt, hogy szeretlek. Ettől még a szédülés is elkapott a pillangók pedig kitörni akartak belőlem. Miért kellett ezt mondania? A sírástól hirtelen megrázkódtam és próbáltam átsiklani a kijelentése felett.
- Ez egyébként sem működne. Híres vagy én pedig egy lány, aki suliba jár szeptembertől és jön az érettségi. Neked pedig az élet pörgős és nem sok hely van benne, a számomra. Meg szerinted képesek lennénk minden ehhez hasonló ügyet remekül megoldani és megbeszélni? Én nem vágyom arra, hogy rajtunk csámcsogjanak. Titokban tartottuk az egészet. Csak a srácok tudnak róla és Su. Nem lesz belőle botrány, ha most mondjuk ki, hogy vége…
Ettől az utolsó szótól még a hideg is rázott. Láttam rajta, hogy neki sem tetszik túlságosan. Csak azt nem értettem, ha komolyan szeret, miért tette azt, amit tett.
- És te ezt szeretnéd? – kérdezte.
- Őszintén nem tudom…
Ismét csend volt. Nem szerettem volna hazudni, se magamnak, sem pedig neki. Persze, hogy nem azt akartam, de talán jobb lett volna. Ő felsőhajtott, majd lassan felállt.
- Köszönöm, hogy meghallgattál – túrt a hajába idegesen.
Az ajtó felé indult én pedig utána. Megálltunk egymással szemben és nem tudtuk eldönteni, hogy mi legyen. Csak úgy sétáljon ki az ajtón? Vagy köszönjünk el egy-egy puszival. Igazából még csak meg sem beszéltük a dolgot. Idő kellett. Nekem és neki is.
- Szia – mondta halkan és maga mögött becsukva az ajtót ment el.
Én csak lerogytam a padlóra és már sírni sem bírtam.

2012. június 19., kedd

Köszönet és külön rész :DD

Tumblr_m1du7atoxe1rnf6pdo1_500_large
Oh yeah! :D Most nagyon boldog vagyok, mivel az oldal átlépte a 2000 látogatót! :))) Nagyon szépen köszönöm mindenkinek. Nem is gondoltam, hogy ez ennyire hamar meg fog történni. :D Köszönöm a kommenteket és remélem számíthatok még többre tőletek! Köszönöm azoknak, akik folyamatosan olvassák a blogot és azoknak, aki folyton bátorítanak. Nagyon jól esik. :)
Hálám jeléül hoztam nektek valamit! :) Egy olyan összeállítás, ami az eddigi részekből van összerakva, csak éppen Harry szemszögéből. Mivel elég sok részen vagyunk már túl próbáltam rövidre és gyorsra, meg persze azokból a részekből készíteni, amikben izgalmas dolgok történtek. Szóval kicsit gyors és nincsen minden annyira pontosan leírva. Így is öt oldal lett. o.o Remélem ennek ellenére is tetszeni fog nektek! Jó szórakozást és olvasást kívánok hozzá! ^^

Harry szemszöge:
Tumblr_m5vgsfs5bm1r48cejo1_500_large

Már fáradt voltam a koncert után és örültem, hogy az öltözőben vagyunk a srácokkal. Ekkor Louis betoppant két rajongóval, akikkel őszintén nem igazán foglalkoztam. Nagyon szeretem őket egytől egyig komolyan, csak most valahogy nem voltam olyan állapotban. Ritka volt az ilyen pillanat, mert én folyton pörögtem, de most kissé be voltam lassulva.
- Azt füllentettük a biztonsági őröknek, hogy ismerjük Shellt – kuncogta Louis.
Erre a névre akaratlanul is felkaptam a fejemet és a lányokat jobban szemügyre vettem. Hatalmasat dobbant a szívem és elmosolyodtam az egyikkőjükre. Hirtelen akkora boldogság járt át, hogy el sem tudtam mondani.
- Mert én tényleg ismerem – vigyorogtam, mint valami félnótás.

***
- Harry siessünk a rajongókhoz, mert nem akarjuk őket megváratni.
- Csak Shellel szeretnék pár szót válltani.
- Jól van haver, kapsz tíz percet, de siess! – parancsolt rám Liam én pedig vigyorogva bólintottam. Aztán egy széket húztam a lány mellé és ketten maradtunk az öltözőben. Elsőnek nem is olyan lényeges dolgokról kezdtünk el beszélgetni és le sem tudtam venni róla a szemem. Olyan édes volt, ahogyan zavarában az ajkait harapdálta. Shell egy régi jó barátom volt. Egy túl jó barátom. Igazából én nem is úgy tekintettem rá, hanem jóval többet éreztem egykor iránta és, hogy megpillantottam az a bizonyos láng megint fellobbant bennem.
- A koncert, hogy tetszett? – kérdeztem csillogó szemekkel, mert sokat jelentett számomra a véleménye.
- Hát… - mondta vészjóslóan és száját elhúzva. Valami vicces arcot vághattam, mert bájosan elmosolyodott és folytatta. - Nagyon klasszak voltatok a srácokkal. Szerintem barátnőm minden nap meg fogja említeni.
Kicsit azt vártam, hogy azt mondja, hogy rajongónkká vált, vagy, hogy ő is megőrült értünk.
- Ennek nagyon örülök – mondtam mosolyogva. Ezek után egy kis csend következett. Le sem vettem róla a szemem. Annyira hihetetlenül szépnek láttam. Zöld szemei csillogtak, az arcán a zavartól egy kis pír jelent meg, ami még aranyosabbá tette és folyton mosolygott. A csendet én törtem meg.
- Shell, neked ugyan az a számod, ami eddig is volt?
- Igen – bólintott.
- Remek – csaptam össze a kezeimet és felpattantam a székről. – Ne haragudj, de sietnem kell.
Ezt szerintem én bántam a legjobban, szívesen ücsörögtem volna még vele, de a rajongók számítottam rá és nem szerettem volna őket nagyon megvárakoztatni. Lesz még alkalmam találkozni Shellel. Biztos, hogy hívni fogom.
Ő is felállt és megöleltem. Annyira jó volt ismét látni és hozzá érni.
- Örülök, hogy találkoztunk – mondtam.
Egyenesen repdestem a föld felett jó pár méterrel. Elengedtük egymást – én őt nagy nehezen – és intettem még neki, majd futva indultam kifelé. Annyira nem figyeltem, hogy majdnem neki szaladtam az ajtónak és a kuncogását még hallottam aztán már a folyosón rohantam végig. Közben tényleg olyan boldog voltam és még mindig gyorsan vert a szívem. Kicsit lihegtem mikor odaértem a srácokhoz.
- Cső – intettem nekik, majd a rajongók felé pillantottam. – Sziasztok, bocsi a késésért.
Hajamba túrtam és hallottam, ahogy sikongatni kezdenek. Jókat beszélgettünk velük és osztogattuk az aláírásokat. Képeket készítettünk. Ezt mindig is nagyon élveztem, de most kicsit máshol jártam. Amikor végeztünk és visszaindultunk az öltözőbe a fiúk faggatni kezdtek engem.
- Szóval ő lenne Shell, akiről annyit meséltél ugyebár? – bökdösött Louis.
- Az a bizonyos első szerelem – nevetette Niall én pedig kicsit kezdtem magamat zavarban érezni.
- El is pirultál! – kuncogta Lou.
- Hagyjatok már – néztem rájuk. – Igen ő az, na és?
- Na és? Látszik, hogy bele vagy esve – csatlakozott Liam is.
Szem forgatva haladtam előttük és hallgattam a piszkálódásukat. Amikor beértünk lerogytam a székemre és egy zsebkendőt pillantottam meg, amire írva volt valami. Jobban szemügyre vettem és Shell kézírása volt, az ő üzenete.
Én is örülök a találkozásnak. Harry még mindig jól nézel ki.
Ezen elmosolyodtam és úgy döntöttem, hogy nem dobom ki.
***
Már ott ültem a parton és izgatottan vártam őt. Olyan régen éreztem már ilyesmit, szinte a térdem is remegett. Amikor oda ért mosolyogva köszöntött és lehuppant mellém.
- Ne haragudj, hogy nem kerestelek a koncert után. Csak annyi helyen kellett járnunk. Távol voltam Londontól.
Szabadkoztam picit, mivel én komolyan nagyon szerettem volna hamarabb hívni vagy legalább írni neki, csak tényleg nem sok időm volt. Kérdezgetni kezdett a bandáról én pedig annyira szívesen meséltem neki róluk. Hiszen nekem már ez volt az életem és ők négyen nem csak a barátaim, hanem testvéreim is voltak. Mindig, ha róluk volt szó vigyorogva beszéltem és jó sokat. Aztán észbe kaptam, hogy mennyire buta vagyok, hiszen csak beszélek és beszélek. Talán azért is, mert kicsit zavarban éreztem magam.
- Na de te is mesélj valamit! – bökötem meg a könyökömmel. – Olyan csendben vagy most.
- Csak álmélkodva hallgatom, amiket mondasz – mosolyodott rám. Annyira örültem, hogy itt ülhetek mellette és ismét találkoztunk.
Shell egy olyan személy volt, aki nem akadt ki a baromságaimon, sőt inkább társ volt bennük. Imádtam, amikor nevetett a vicceimen és jó érzés volt tudni, hogy tudom szórakoztatni. Aztán pedig szóba került a zongora, ami az ő szakterülete. Olyan csodálatosan tudott játszani, hogy nem igaz. Mindig szívesen hallgattam. Elmentünk sétálni és az volt az egészben a legjobb, hogy ugyan úgy beszélgettünk, mint ezelőtt. Mintha minden nap találkoznánk. Ott tudtuk folytatni, ahol abba hagytuk. Néhány rajongó is ránk talált. Reménykedtem benne, hogy amíg beszélgettem velük és képeket készítettünk Shell nem érezte magát nagyon kellemetlen helyzetben.
- Ez érdekes volt… - jegyezte meg.
- Megszoktam, de sajnálom, ha kellemetlenül érezted magad.
- Nem, dehogy is! – vágta rá. Ő mindig is az a megértő személy volt. – Csak kicsit féltettem őket, hogy nehogy itt helyben élvezzenek – mondta ki huncut mosollyal az arcán én pedig hangosan felnevettem.
- Nem volt még rá példa, vagy legalábbis nem tudok róla…

***
- Shell! – parancsoltam rá, amikor már ismét csak fecsegett. – Amíg nem játszod el, addig semmit sem tudok rá mondani. Ne izgulj már, csak én hallom.
Végül pedig belekezdett a dalba. Elbűvölve néztem, ahogyan játszott. Olyan volt, mintha nem is lenne itt csak zongorázott. Komolyan csodáltam ezért, hogy ilyen élvezettel képes játszani. A játéka pedig gyönyörű volt. Lenyűgöző. Ha nem ismertem volna, akkor meg sem tudnám mondani, hogy ezt komolyan ő csinálta. Tehetséges volt, csak ezzel ő maga nem volt tisztában. Félve pillantott rám én pedig lágyan elmosolyodtam.
- Nekem tetszett.
- Őszintén?
- Igen. Komolyan nagyon szép. Én tudtam, hogy jól játszol, de nem gondoltam volna, hogy ennyire.
- Mennyire? – mosolygott végre ő is.
- Annyira, hogy még a hideg is kirázzon.
- Nem tudom, hogy benne lennél-e abban az ötletemben, hogy írtok hozzá a srácokkal egy szöveget és a tiétek.
- Vagy a miénk.
- Azt kétlem – nevett kicsit zavartan. – Harry, tudod, hogy nem tudok énekelni.
- Megtanulsz.
- Nem, ki van zárva.
Sajnáltam, hogy nem tudtam rá venni. Talán tényleg nem ő a legjobb énekes, de a hangszíne jó volt és szerintem könnyen megtudtuk, volna tanítani. Vagy legalább csak ezt a dalt. De erőltetni sem szerettem volna. Ha nem hát nem…
A srácoknak még az nap elmeséltem, hogy holnapra várják őt, mert játszani fog egy dalt nekünk. Mindenki kíváncsi volt már rá.
***
A fiúkkal élveztük a bulit és már néhány korty is volt bennem, így még jobb volt a hangulat. Aztán pedig betoppant Su és Shell is. Most is annyira csinos volt. Egy kék ruha volt rajta, ami kiadta az alakját. Nehezen tudtam csak levenni róla a szemem. Jézusom, de perverz vagyok! Futott át az agyamon, amin kicsit elmosolyodtam.
Leültek közénk, de szépen lassan mindenki szállingózott el. Egyik táncolni, másik barátnőjéhez. Mi pedig Niallt és Sut kettesben hagytuk és mi is a táncoló vendégek közé vetettük magunkat. Közben azért őket is néztük, hogy hogyan alakulnak a dolgaik. De túl meleg volt bent így megint kimentünk.
- Meleg van – mondtam siránkozva.
- Aha…
Shell nem is figyelt, hanem barátnőjét nézte. Ekkor az az ötletem támadt, hogy ruhástól belemegyek a vízbe. Jó ötletnek tűnt, míg nem valaki meg akart állítani és mind a ketten a medencében landoltunk.
- Jézusom Harry! – csapta az arcomba azt a sok vizet.
- Boccs már… - mondtam nevetve. Viccesen festett.
- Most tiszta víz vagyok.
- Kár a ruhádért. Tetszett.
- Na, jól van, menj a fenébe! – próbált lenyomni a víz alá.
- Na, na, na, kisasszony!
Erősebb voltam nála és ezt ki is használtam, felvettem az ölembe és ördögi mosollyal az arcomon dobtam ismét a vízbe. Ezt párszor megismételtem, ő pedig egyre erőteljesebben csapkodott. Le fogtam, hogy ne tudja a hajamat még jobban összevizezni. A medence oldalába ütköztünk és olyan közel volt egymáshoz az arcunk. Eljátszottam a gondolattal, hogy megcsókolom. Még rá is tudnám fogni arra, hogy részeg voltam, pedig valójában ekkor már nem is. De féltem, hogy elrontom vele a kapcsolatom így hírtelen irányt váltottam és az arcára nyomtam egy puszit.
Ezután még erőteljesebb támadást indított elennem. Ekkor már mind a ketten csurom vizesek voltunk. Nagy nehezen kikászálódtunk és Shellel felmentünk a szobámba és adtam neki száraz cuccokat és a fürdőszobában gyorsan megszárítkozott és átöltözött. Én gondolkodtam a kukucskáláson, de féltem, hogy lebukok, így inkább nem tettem. Komolyan perverz vagyok! Jegyeztem meg magamban ismét.
Aztán pedig sürgetve indult haza. Nem szerette volna, hogy elkísérjem, mert sietett, mivel az anyuja már várta. De féltettem egyedül, meg még nem is szerettem volna búcsúzkodni tőle, így vele tartottam. Már csak pár percre voltunk és olyan jól elbeszélgettünk. Erőt vettem magamon és úgy döntöttem, hogy elárulok neki valamit. Csak reménykedtem benne, hogy a kapcsolatunk ugyan ilyen jó marad, de annak örültem volna a legjobban, ha ez át megy valami egészen másba.
- Tudnod kell, hogy én nagyon kedvellek téged, és örülök, hogy találkoztunk, meg…
Megcsörrent a telefonja és nem szerettem volna így folytatni. Az anyukája volt az, aki kissé ideges volt. Felajánlottam, hogy elmagyarázom neki, hogy az én hibám és, hogy mi volt, de csak annyit mondott, hogy nem kell és rohant is a házba.
Rosszul éreztem magam, hogy nem tudtam neki elmondani, de talán hülye ötlet volt, hogy pont most szerettem volna.
***
Nem tudnánk ma találkozni? – kérdeztem kicsit idegesen. – Beszélnünk kellene.
Nem kerestem néhány napig szándékosan, de csak eddig bírtam és úgy döntöttem azt a sok hülye cikket olvasva, hogy muszáj beszélnem vele. Nem akartam, hogy rosszul érezze magát e miatt. Mert én borzalmasan voltam, hogy az emberek erről beszélnek, hogy nekem ő csak egy újabb lány, és ha ezt ő is így hiszi, akkor muszáj elmondanom neki az igazságot.
Amikor átmentem hozzá délután és a szobájában leültünk rögtön rátértem a lényegre.
- Szóval… Azért nem kerestelek, mert sajnos múlthéten és most is nagyon elfoglaltak voltunk és vagyunk. Részben ezért, de ez a kisebbik. Gondolom te is láttad már a képeket és cikkeket és blogokat.
- Igen – bólintott.
- Nem szerettem volna, ha megint rajtunk csámcsognának, mert nem akarom, hogy te is belekerülj ebbe és nem akarom, hogy ha az utcán végigmész, fotózzanak és faggassanak. Nem arról van szó, hogy nem kedvellek. Hanem pont ez az, hogy túlságosan bírlak – miközben beszéltem a szobában járkáltam fel s alá. – Aztán pedig arra is rájöttem, hogy nem tudnám megint megszakítani veled a kapcsolatomat. Sajnálom, hogy belekevertelek.
- Nem te kevertél bele… - mosolyodott rám.
- Akkor igaz nem vagy rám mérges?
Végre leültem mellé és kissé megkönnyebbültem.
- Dehogy vagyok!
A fejét barátságosan a vállamra hajtotta én pedig egészen megnyugodtam ettől, kicsit magamhoz öleltem.
- Amikor elsőnek láttam azokat a cikkeket, akkor az zavart, hogy ilyeneket írnak pár kép alapján. De hát ilyenek ezek a cikkek, fel sem igaz… Aztán pedig az, hogy nem hívtál és kezdtem azt érezni, hogy csak egy Újabb lány vagyok.
Borzalmas volt ezt a három szót egymás után hallani: Újabb lány vagyok…
- Shell, de ez nem igaz! Te nem egy újabb lány, vagy hanem az egyetlen – mondtam a legőszintébben, de ez így egy kicsit furcsán hangzott, mert túlságosan őszinte volt már, ezért még hozzátettem. - Akiben megbízom és jó barátom.
Jó barátom? A fenéket, ez a lány teljesen megőrjített!  De nem mondhattam még el neki. És később twittcamon is úgy mutattam be, mint a legjobb barátomat. Igazság szerint, már azt mondtam volna ki szívesen, hogy ő a legfantasztikusabb lány az egész világon.
***
Kicsit féltékeny voltam, amikor tartottuk a twittcamot és kivételesen fiúk is megjelentek, de csak Shell miatt. Írtak neki olyanokat, hogy mennyire szép és tehetséges és, hogy mennyire tetszett nekik a zongora játéka. Tudom, hogy féltékeny típus vagyok, de egy kicsit zavart tényleg.
- Shell mi lenne, ha néznénk egy filmet?
- Na, egy jó ötlet, ehhez még hozzá kell szoknom tőled – ugratott.
Felvont szemöldökkel nézetem rá aztán gúnyosan elmosolyodtam.
- Hallgass! Ismerem a gyengepontod!
- Hu, ezt vegyem fenyegetésnek?
- Akár… - mondtam ravaszul majd közelebb csúsztam hozzám. Elkezdtem csiklandozni ő pedig nevetve kérlelt, majd sikítozva, hogy ne csináljam.
- Sakk-matt – mondtam majd egy puszit nyomotam a homlokomra.
Imádtam megpuszilni, de ha már hozzáértem, akkor is pillangók röpködtek a hasamban. Teljesen beleszerettem ebbe a lányba.
***
A parkban voltunk hajnalban és olyan vicces volt ez az egész szituáció. Imádtam vele lenni. A koncert után általában fáradtan dőltem az ágyamba, de most örültem, hogy vele lehetek.
- Csinos vagy nagyon – dicsértem meg ma már harmadjára.
- Már mondtad – nevette el magát édesen.
Ekkor elkezdtem énekelni egy dalt neki. Úgy éreztem, hogy ez nagyon illik most kettőnkre. Azt láttam rajta, hogy tetszik neki. Csillogott a szeme még a sötétben is láttam én pedig csak vigyorogtam. Ha a közelemben volt akkor csak erre voltam képes.
- Shell, mondhatok valamit? – szakítottam meg a dalt. Most komoly voltam. Ez nem volt túl megszokott tőlem.
- Na, mond.
Át vettem azt a szokását, hogyha zavarban vagyok, a számat harapdálom. Nem tudtam, hogy hogyan kellene belekezdenem. Hogyan mondjam el neki, hogy teljesen megőrjít és beleestem? Nem is gondoltam, hogy ez ennyire nehéz lesz. Olyan hevesen vert a szívem, mint még sosem. Ő a hintában ült én pedig lehajoltam hozzá. Nagyon közel volt egymáshoz az arcunk. Lassan közelítettem felé, hogy legyen ideje elhajolni, ha ne talántán ő nem szeretné azt, amit én mindennél jobban. Az ajkaim az övére találtak és megcsókoltam. Nem szerettem volna sokáig húzni, hogy megmagyarázhassam miért tettem, de akkor kezeit átkulcsolta nyakamon, mire én még hevesebben reagáltam erre. Amikor már nem is kapott levegőt leengedte karjait és eltávolodtunk egymástól. Láttam, hogy az arca erős pírban úszott. Én pedig hátrébb álltam, hogy jobban a szemébe tudjak nézni.
- Még a térdem is remeg – árultam el őszintén.
Láttam, hogy ő értetlenül néz maga elé és ekkor egy kicsit megijedtem. Talán nem kellett volna…
- Shell, sajnálom, csak muszáj voltam megtenni – egy féloldalas vigyor gyorsan végigfutott az arcomon, mert én piszkosul élveztem, aztán eltűnt, mert féltem, hogy nagyon megbántotta,
- Én nem sajnálom – jegyezte meg és végre rám nézett.
Szóval, akkor ő is így érez. Nem tudom, hogy mióta, de én már a legelején belehabarodtam. Már a legelején erre vágytam. Lány még sosem váltott ki belőlem ilyen érzelmeket, mint Shell. Ez a térd remegés, a pillangók a gyomromban, ez a lüktetés a fejemben…