2. Utolsó rész

Huh, ehhez is elérkeztünk. Azt sem tudom, hogy hol kezdjem. Talán kezdem azzal, hogy köszönöm. Mindenkinek köszönöm, aki egyetlen egy részt is elolvasott. Annak pedig még nagyobb köszönet, aki véleményt is írt és örök hálám azoknak akik végig bírták olvasni. :) Az oldalon az első rész 2012. május 30-án került fel. Amit azóta 380szor nyitottak meg, de hagyjuk is a statisztikát. Eleinte úgy indult, hogy barátnőmnek kezdtem el írni ezt a történetet és különösebben nem kötődtem hozzá, de már kicsit úgy érzem, hogy életem rész lett. :D Volt, hogy a buszon ültem zenét hallgatva és azon kaptam magam, hogy azon agyalok, mi legyen a következő részben. Teljesen a szívemhez nőtt a blog. Lehet, hogy hülyeség de kicsit szomorú dolog lesz befejezni. Őszintén megvallva még soha sem fejeztem be hosszabb irományt. Ez az első. Ne haragudjatok rám, ha ez az utolsó rész kissé suta, mert az lett. Gondolom mindenki várta az utolsó részt, hogy juj az mekkora durranás lesz és én is így terveztem, aztán rájöttem, hogy az nem is lenne olyan jó. Nem akarom lezárni a történetet. Az akarom mindenki fejben tovább gondolja, hogy mi lett a vége. Ezt az olvasókra hagyom. Meg kicsit az is bennem van, hogy így nem kell végleg búcsúznom, mert folytathatnám, de nem fogom. Ezt a blogot már nem.
Másik oldalamon olvashatjátok az újabb történetem. http://goodluckavril.blogspot.hu/
Köszönöm a több mint 73000 látogatót. Az elején nem hittem volna, hogy másoknak is tetszeni fog, amit csinálok, de kellemes csalódás ért. :) Tudom, hogy sokan lusták vagytok kommentelni és azt hiszem ebből sosem csináltam nagy balhét. :D Aki úgy érzi, hogy van mondani valója, kritikája, véleménye az írja meg. :) Jó olvasást és könnyes búcsút veszek a történettől. :)

Jobbnak láttam, ha inkább nem szólok bele a beszélgetésbe, ami Paul és a két férfi közt történt. Nem igazán értettem, hogy most mi van.
Elmentem a srácokkal az öltözőhöz és jöttek a többiek is. Lili nagyon elemében volt úgy láttam. Gondolom, most örül, hiszen lassan megszabadul tőlem. Valahogy még sem éreztem azt, hogy félnem kellene. Megbízom Harrybe. Még van két napunk.
- Srácok, siessetek, mert interjút akarnak készíteni veletek – sürgette őket egy biztonsági.
- Jössz velünk? – pillantott rám Harry. Megráztam a fejem. Nem nagyon szerettem szerepelni.
- Kihagyom. Itt megvárlak.
- Rendben, sietünk, ha tudunk – nyomott puszit arcomra.
Leültem a kanapéra és Su is ott volt velem. A többiek pedig elmentek.
- Érdekes lesz megint elmenni – húzta el a száját barátnőm.
- Érdekes lesz nélkületek. Vagy inkább mondjuk azt, hogy borzalmas lesz.
- De most többet fogunk találkozni – ígérte meg. – Most más a helyzet, mivel együtt vagytok. Biztos meg fogjátok oldani, hogy láthassátok egymást.
- Úgy legyen – mosolyodtam rá. De én is úgy éreztem, hogy most más lesz. Annyit ígérgette mindenki, hogy elhittem.
- Oh, Shell, pont téged kereslek – lépett be Paul. – Beszélhetnénk?
- Akkor én megyek is – állt fel Su, majd Paul rá pillantott az ajtóból.
- Maradj nyugodtan.
- Áh, nem, megnézem a srácokat.
Felkapta a táskáját és kisietett az ajtón. A srácok menedzsere, most eléggé komolynak tűnt. Húzott egy széket és leült velem szembe. Kicsit féltem attól, hogy mit fog nekem mondani.
- Shell nagyon tehetséges lány vagy. Értesz a zenéhez és zeneszerzéshez. Ezzel remekül lehetne keresni, ha tudod, hogy hogyan csináld. Az a két férfi odáig van érted.
Ezen kicsit elmosolyodtam, mert jól estek a szavai. Tudom, hogy Paul nagyon jó fej tud lenni, bár azt éreztem, hogy engem nem igazán kedvel. Vártam a csavart, azt a de szócskát.
- Már rögtön tervezgetni kezdték, hogy majd dalokat írsz nekik, ami tényleg nem is lenne olyan rossz ötlet.
- Nem tudom, hogy ez mennyire menne nekem – ráztam meg a fejem.
- Menne, hidd el. Arra gondoltam, hogy segíthetnék neked. Mi lenne, ha te is velünk utaznál? Az egyetemen az első évedet befejezhetnéd, aztán pedig tanulhatnál a turnézgatás közben is. A zenével szeretnél foglalkozni és talán nem így tervezted a sorsod, de hidd el nagyon jól járnál. Többet keresnél, mint azt gondoltad valaha. És tudom, hogy Harry milyen fontos neked. Nem tenne jót se neked, sem pedig neki, ha külön lennétek. Főleg, hogy te akkor is írhatnál dalokat, ha velünk jössz. Persze ezt most nem tudod így azonnal eldönteni… Meg a szüleiddel is meg kellene beszélned.
Ámulva figyeltem, amit mond. Elsőnek azt sem tudtam, hogy mit mondjak. Segítene nekem? Ezen lepődtem meg a legjobban. De tudtam, hogy szükségem van a segítségére. Ő ért,  lát bele ebbe a világba.
- Nem kell azonnal válaszolnod. Elég csak az idei tanév után.
A srácok léptek be a szobába és elég fáradtnak tűntek.
- Megyünk haza? –nézett rám Harry. Úgy volt, hogy ma nála alszok.
- Aha – álltam fel. – Köszönöm, Paul – néztem rá kedvesen. – Még megfontolom, hogy hogyan lesz.
- Csak nyugodtan – mosolyodott el ő is.
- Miről beszéltetek? – kérdezte Harry, mikor átölte derekam.
- A munkámról.
- A miről?
- Azt szerette volna, ha írnék dalokat.
- És?
- És ő segítene nekem. Amolyan menedzser lenne.
- És?
- És akkor mehetnék veletek turnézni.
- Mi?
- Miért vagy ilyen értetlen - pillantottam rá vigyorogva az örömtől. – Azt mondta, hogy befejezhetném még az első évet a suliból és majd utána csatlakoznék hozzátok.
- Az remek lenne – vigyorodott rám. – De akkor nem fejezed be az egyetemet?
- Nem. Nem csak ott tudok tanulni.
- Jó, de hát -
- Ez sokkal nagyobb lehetőség lenne.
- De maradhatnál itt is és ugyan úgy tudnál dolgozni a suli mellett.
- Csak kifelejtettél egy elég fontos dolgot. Beleszerettem egy olyan srácba, aki ide-oda utazgat a nagyvilágban és vele szeretnék lenni.
Elvigyorodott és magához ölelt és. Nyomott egy puszit fejem búbjára.
- Aztán jöhetne a közös ház, eljegyzés, házasság és a gyerekek.
Rá mosolyodtam és megpaskoltam a fejét.
- Ennyire ne rohanjunk előre. Lehet, rám fogsz unni, lehet, rájössz, mennyire elviselhetetlen vagyok.
Homlokát enyémnek döntötte, derekamat pedig kezeivel körbefonta.
- Az utóbbit már tudom, de unalmasnak nem mondanálak.
Pimasz megjegyzésétől tettem a sértődöttséget, mire csókjával szeretett volna kiengesztelni.
- Még sem alszok nálad – mondtam durcásan.
- Tudom, mert az nem alvás lesz – kuncogta, és én is elnevettem magam.

***

- Hogy elmennél?
- Igen.
- De mi lesz a tanulással?
- Attól még tanulhatok. Figyelj anya, ez hatalmas lehetőség. Ebből meg tudnék élni, az egyetemet később is elvégezhetem, de az is lehet, hogy szükség sincs rá.
- Én, csak féltelek. Mi van ha Harryvel szakítotok, és ezt megbánod?
- Nem bánnám meg. A kapcsolatunk pedig inkább egyre komolyabbá válik.
Az utóbbi időben anyával keveset beszéltem. Részben, mert megjelent az életében újra apa. Engem ez nem tett túl boldoggá. Voltak rá projektek, hogy közelebb kerüljek hozzá, és komolyan nagyon igyekeztem, de inkább azt érte el ezzel anya, hogy kissé tőle is eltávolodtam. Ezt szerettem volna rendbe tenni. Hiányzott nekem, hogy megint minden olyan legyen köztünk, mint régen.
Hatalmasat sóhajtott és magához ölelt.
- Ha bármi baj történne, vagy a dolgok nem úgy sülnének el, akkor ide mindig visszajöhetsz.
- Anya, még nem mentem el és még maradok is.
- Tudom, csak mondom. Rám mindig számíthatsz.
- Tudom – mosolyodtam rá. – Köszönöm.

***
Már mindenkinek elújságoltam, hogy mi hogy lesz. Cody nem igazán volt elalélva az ötletemtől. De sejtettem, hogy így lesz.
Az csengetésre lettem figyelmes és a kanapéról kissé vonakodva álltam fel.
- Szia – köszönt Harry.
- Nem úgy volt, hogy később jössz, mert még pakolsz?
- De igen, de aztán megoldottam.
- Begórtál mindent – jelentettem ki, mire egy vigyorgással megerősítette a feltételezésem.
Közelebb lépet és megcsókolt szenvedélyesen és mégis finoman.
- Shell mondani szeretnék valamit.
- Ez rosszul kezdődik – mondtam kicsit rémülten.
- Volt néhány komoly vitánk és néhány kisebb is. De az a szerelem, amit irántad érzek, az elmondhatatlan.
Ekkor Harry letérdelt elém és a zsebéből elő vett egy gyűrűt és felém nyújtotta. Láttam, hogy kissé izgul és a keze is remegett.
- Tudnál szeretni engem egy életen át? – nézett rám gyönyörű zöld szemeivel.
Annyira meglepődtem, hogy hirtelen levegőt sem bírtam venni. Meghökkentem. Örömkönnyek szöktek a szemembe és hevesen bólogatni kezdtem, mert elsőnek nem tudtam szóhoz jutni.
- Igen. Igen. Tudnálak.
Ő is elmosolyodott majd felállt és felhúzta a gyűrűt az ujjamra. Ajkaira vetettem magam és szinte faltuk egymást.
- Máris hiányzol – beszéltem szinte szájába.
- Hamarosan találkozunk! – csókolt meg ismét.
Ezek után, már semmi sem tudott érdekelni csak is ő. Tudtam, hogy egy nehéz, de roppant boldog élet áll előttünk. Már alig vártam, hogy belekezdhessünk.

Az emberek okkal lépnek be az életünkbe. Amikor Harryt megismertem, akkor azt hittem ő csak egy fiú, aki azért lépett be az életembe, hogy egy nyaralásomat kicsit izgisebbé varázsolja. Az elején senki sem sejtette, hogy ez lesz a vége. Nem mondanám, hogy szerelem volt első látásra, mert ez sem igaz. Amikor barátok voltunk és megismertem őt még jobban, akkor jöttem csak rá, hogy szeretem őt. Nem azért mert ő a One Direction híres énekese és minden lány oda van érte, vagy mert rengeteg pénze van. Az ilyeneket csak a felületes emberek látták.
Akkor jöttem rá, hogy szeretem, amikor hiányzott, ha csak egy órája váltunk is el. Amikor vele voltam mindig jó kedvem volt. Tudtam, hogy bármit megtenne értem és én is érte. Tudtam, hogy soha sem lenne elég belőle. Elfogadtam a hibáit és ő is az enyéimet.
Nem hiszek a véletlenekben. Valahol mindenkinek meg van élete párja. Talán valakinek a szomszéd srác, valakinek a suli legnagyobb bénája, valakinek talán egy másik kontinensen van élete szerelme. Nem tudom… Csak azt tudom, hogy én megtaláltam és soha sem fogom elengedni.

Ezer csók! :)