Tizenkettedik

Itt az újabb rész. Holnap nem tudom, hogy jövök-e mivel nagyon kemény napom lesz. Egy olyan osztályba járok, ami dráma osztály. Annyit takar, hogy olyasmiket csinálunk mint a színházakban szokás. Lesz holnap tánc, angolkreatív, ének, beszédtechnika és dráma vizsgám, ami legalább este hétig el fog nyúlni. Ezzel nincs is baj, mivel általában későn érek haza, csak most nagyon hulla leszek. Na most, hogy rólam is megtudtatok valamit itt a következő rész. Szorítsatok kérlek! :)) Jaj és még valami, köszönöm ismét a kommenteket!!! :D

Másnap Sunak elmeséltem mindent. Beleértve a Nialles dolgot is és miután ezt meghallotta, minden más e mellett felejthető volt.
- Komolyan ezt mondta? Tudja, hogy zöld a szemem – sipítozta.
- Adhatok egy jó tanácsot? Tudom, hogy nagyon tetszik neked és, hogy álmaid pasija, de ne csináld ezt. Ne viselkedj úgy, mint egy mindenre elszánt rajongó.
- Igazad van – lankadt le egy kicsit. – Nem akarom szegényt elijeszteni magam mellől.
- Pontosan. Meg nehogy azt érezze, hogy neked a sztár tetszik és nem ő maga.
- Teljes mértékben igazad van. Most már abba hagyom – mosolyodott el. – De ettől még imádom őket!
Kíváncsi voltam, hogy Niall előtt tud e majd úgy viselkedni, ahogyan mondjuk velem szokott. Ha tud, akkor nyert ügye van, ha nem akkor nem tudom. Senki nem vágyik egy olyan lányra, aki rögtön a lábaik előtt hever. Susie okos csaj és biztos, hogy hamar be fogja ő maga is látni.
- Na és veletek mi van?
- Velünk? – kérdeztem vissza értetlenül, pedig pontosan tudtam, hogy kire célzott ezzel.
- Veled és Harryvel.
- Mi lenne?
- Ne már Shell, tudod, hogy mennyire jól ismerlek. Látom rajtad, hogy tetszik neked Harry.
- Nem. Csak nagyon jóban vagyunk. Úgy tekintek rá, mint az egyik legjobb barátomra.
- Biztos vagy te ebben?
- A legbiztosabb.
Mivel hajthatatlan voltam ebben a témában inkább nem faggatott tovább. Amúgy sem tudtam volna mit mondani. Jó barátok vagyunk. Közeli kapcsolatban állunk egymással. Szeretek vele lógni és néha hiányzik is. Ő is kedveli a társaságomat, de ez kevés egy kapcsolathoz. Anyám meg biztos kizárna a kertben, ha valami olyasmi hír jutna a fülébe, hogy én egy hírességgel vagyok együtt. Valahogy erről hallani sem akart. Amikor anya ilyen szigorral fogott – ami azért ritka volt -, olyankor mindig elgondolkodtam azon, hogy apám mit szólna hozzá. Ő még jobban félte, nem? Mivel én vagyok az egyetlen kislánya. Talán a pártomat fogná, mert azt szeretné, hogy a világon a legboldogabb legyek és szimpatikusnak találná a srácokat. Sajnos lehetetlen volt, hogy ezt megtudjam. Akivel hasonló cipőben jártam, az Harry volt. Ő is az édesanyjával él. Igaz neki van testvére is, egy nővére. Nem tudtam arról, hogy milyen a kapcsolata bármelyik családtagjával. Nem sok mindent mesélt erről, igaz én sem mondtam neki semmit.
- Mikor találkozol velük legközelebb?
- Nem tudom, erről nem beszéltünk. Harry azt mondta hív, ha haladtak valamire.
- Csak akkor? – vágott szomorú arcot. – Akkor hívd te.
- Legutóbb is én hívtam a dal miatt…
- Na és? A barátokban az a jó, hogy keresik egymást folyton – kacsintott rám.
Igaza volt. Barátok vagyunk. Akkor hívom fel, amikor csak kedvem szottyan. Ő pedig biztos, hogy benne van a találkozókban, ha Londonban van, és nem turnézik vagy stúdiózik.
- Akkor majd beszélek vele…
- Helyes, helyes. Majd mehetek veled, ha nem kettesben találkoztok, hanem mondjuk, ott van Niall is?
Erre ismét kuncogni kezdtem.
- Persze. Majd szólok.
Miután Suval befejeztük a kávézóban való kis találkánkat, úgy döntöttem, hogy felhívom Harryt. Néhány csöngés után már fel is vette.
- Ell! – mondta vidáman. Ritkán hívott így, leginkább a Shellt használta, ami csak az ő szájából hangzott jól. – Már én is hívni szerettelek volna. Ráérsz ma este?
- Ma este?
- Igen. A házunkban lesz egy kisebb buli, gondoltam Susieval jöhetnétek.
- Szerintem benne vagyunk.
Gyorsan elmondta, hogy hánykor és hogy hol van a közös házuk a srácoknak, mert én csak az övét és Louisét tudtam. Aztán pedig le is tette, mert siettek valahová, de azt nem is értettem. Gyorsan hívtam Sut, hogy elújságoljam neki a hírt. Repesett az örömtől mondanom sem kell. Máris azon kezdett el aggódni, hogy mit vegyen fel, hogy nézzen ki.

Tizenegyedik

Skacok! :) Itt van a következő rész, de mielőtt elolvasnátok szeretnék megjegyezni néhány dolgot. Az oldal hat nap alatt elérte a 420 látogatót! :O *-* Köszönöm szépen! :) És a visszajelzéseknek is nagyon örülök, amiket kommentben, twitteren vagy facebookon írtok. :) Nekem komolyan nagyon sokat jelent! :D Na de nem is húzom tovább az időt. Olvassátok a következőt:

Tehát a srácok oda ültek a zongora köré én pedig elé ültem. Izgultam. Ez ilyenkor normális, nem? Ők értenek a zenéhez. Eddig még nem volt ilyen nagy közönségem. Őket nevezhettem annak, mivel a One Direction hallgatta a játékomat. Ugyan úgy kezdődött, mint amikor Harrynek játszottam. Eleinte izgultam, aztán a dal magával ragadott. A végén a fiúk tapsolni kezdtek.
- Ritka, hogy ilyet mondok, de Harry igazad volt, ez gyönyörű!
- Köszönöm Zayn.
- Igen és igen és igen!
Louis felkapott a zongora elől és pörgött velem párat a szoba közepén, majd kicsit megszédült és letett.
- Szívesen írnánk hozzá szöveget és adnánk elő! – mondta nevetve és kissé megilletődtem, de én is rámosolyodtam.
Tehát tetszett nekik. Ettől kicsit megnyugodtam, de ennek ellenére még mindig gyorsan kalapált a szívem. Olyan hihetetlen volt, hogy tetszik nekik. Megérte vele szenvedni, ezt kijelenthettem biztosan. Harryra pillantottam, aki mosolyogva bólogatott. A dal valójában neki szólt, de erről nem kellett tudnia senkinek sem. Barátságban azért nincsen ilyen, hogy egy eléggé szerelmes zongorajáték, az egyik barátodnak íródott.
- Én egy duót is el tudnék erre képzelni… - szólalt meg Liam. – Egy női hanggal – pillantott rám.
- Én is erre gondoltam – vigyorodott el Harry.
- Nem tudok énekelni, sajnálom.
- Megtanítunk majd! – lépett mellém Louis.
- Nem, nem… Én nem énekelek – ráztam meg a fejem. – Higgyétek, el mindannyian jobban járunk. Nektek is remekül fog ez állni.
Még kicsit beszélgettem a srácokkal, de szépen lassan mindenki haza szállingózott. Aztán pedig megint hárman maradtunk, de mivel már sötétedett és nem akartam sötétben haza indulni, elbúcsúztam tőlük, de Harry hazaszeretett, volna kísérni, amire én nem mondtam nemet.
- Örülök, hogy tetszett nekik – mosolyodtam Harryre.
- Persze, hogy tetszett! – mondta mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. – Meg te is.
- Akkor örülök – mosolyogtam még mindig.
- De ugye, ha duózni kellene, akkor a bandából csak velem énekelnéd el.
- Igen vagy Liammel, vagy mondjuk Louissal, esetleg Niall vagy, vagy nem is inkább Zayn – mondtam nevetve. Aztán komolyan hozzá tettem. – Tudod, hogy nem énekelek.
- Majd ha haladunk valamire, akkor megmutatjuk.
- Rendben van, kíváncsian várom.
- Ugye nem ijesztettek nagyon rád a srácok?
- Nem, rendesnek tűnnek. Azt hittem nem fognak annyira bírni.
- Viccelsz? Imádnak téged.
Őszintén hangzott és örültem neki. Abban reménykedtem, hogy Harry is pont így érez. Mármint, hogy úgy tekint rám, mint egy remek és imádni való barátra…
- Niallal mi a helyzet? – kérdeztem rá.
- Azt mondta megismerné szívesen Susiet. Mivel nem nagyon tud róla semmit sem. Csak tetszik neki a zöld szeme. Ennyi tudok – mondta bazsalyogva. – Örülnék, ha lenne valami. Majd mi megoldjuk, hogy legyen – kacsintott rám.
Házunk elé érve kicsit elszomorodtam, mivel ez azt jelentette, hogy el kell válnunk egymástól. Még kicsit beszélgettünk aztán én megöleltem – mivel nagyon ölelős vagyok -, és ő visszaindult.
Anya már aludt is. Gyorsan ettem valamit, letusoltam és fogat mostam. Az ágyban pedig rögtön elnyomott az álom.

Tizedik

Megint csak nagyon izgatott voltam. Este alig bírtam aludni végig az járt a fejemben, hogy mi van, ha nem fog tetszeni a srácoknak? Mi van, ha nem fognak engem kedvelni. Nem ismernek. Csak tudnak rólam néhány dolgot, mivel Harry mesélt rólam, de ennyi. Jóban szerettem volna lenni mindegyikőjükkel. Felvettem egy hosszú farmert és egy barna atlétát, meg egy nyakláncot, ami remekül passzolt hozzá. Háromra kellett volna érkeznem, de jóval hamarabb oda értem. Jó tudom, hogy hülyeség, de egykor már elindultam, mert attól féltem, hogy el fogok tévedni. Egy és fél óra alatt pedig oda is értem, mivel tényleg eltévedtem. Fél három és már a ház előtt álltam. Elővettem a telefonomat és gondoltam felhívom Harryt.
- Szia, Ell.
- Szia, Harry. Baj lenne, ha hamarabb találkoznánk. Erre felé volt dolgom és már itt vagyok – füllentettem.
- Hm… Én nem vagyok otthon, anyával vagyok. De nyugodtan csengess be, Louis otthon van.
- Huh, rendben van.
- Majd érkezem. Addig csak óvatosan Louissal. Megkérhetlek, hogy addig vigyázz rá? – nevette el magát.
- Ennyire nehéz eset?
- Nem akarlak megijeszteni… IGEN!
Én is elnevettem magam. Hallottam már egy s mást Sutól. Videókat is mutatott már, szóval tudtam, hogy mire kell számítanom. Letettem a telefont. Elgondolkodtam azon, hogy tényleg menjek-e fel. Mit szólna ehhez Louis? Vettem egy mély levegőt és megnyomtam a csengőt. Csöngettem párszor, mire ajtót nyitott nekem.
- Oh szia Shell! – köszöntött Louis és megölelt.
- Öm… szia – mondtam lihegve mivel majd megfojtott.
- Harry nincs itt még, de gyere nyugodtan.
- Beszéltem vele.
- Ő meg rólad…
Értetlenül néztem rá. Bementünk a nappaliba és leültem a kanapéra. Tetszett a házuk. Bár eléggé kupis volt. Igen mivel Harry és Louis lakott benne. Nem volt ez olyan meglepő.
- Szóval, amit elkezdtem. Harry sokat mesélt rólad régebben – árulkodott kicsit. – De most meg még többet.
- Remélem csak jót – mosolyodtam el, és kicsit zavarban éreztem magam, ugyan akkor nagyon boldognak ettől.
- Oh, igen. Mást nem is lehetne – nevetett. – Legalábbis ezt mondta.
Ezen szerintem el is pirultam. Miért csinálok ilyeneket? Oké nyugi Shell! Könnyű volt mondani, amikor olyan izgatottnak éreztem magam.
- A rendetlenség miatt bocsi… - nézett szét.
- Rosszabbra számítottam, komolyan – mondtam nevetve.
- Az is szokott lenni, csak a tiszteletedre gondoltuk rendet rakunk, de azt hittem később jössz.
- Jó ez – mondtam mosolyogva. – Jobban megismerlek. – Kicsit körbenéztem és egy két dolgon megakadt a szemem. – Mint például, hogy szereted a szupermenes alsógatyákat és sok csokit esztek…
Louis nevetésben tört ki és bólogatott.
- Igazad van. Nézd meg a szemetet, ismerd meg a gyereket!
Fájdalmasan kuncogtam fel. Fájtak a viccei és nem egy ilyen volt. No nem baj. Kedveltem őt. Aranyos volt nagyon és élveztem a társaságát. Sokat nevettünk mind a ketten. Aztán pedig csengettek és Harry jelent meg az ajtóban.
- Sziasztok, srácok! – üdvözölt minket.
- Harry! – ugrott a nyakába, és ha nem ismerném őket, akkor most nagyon meglepődnék. – Átadtad az üdvözletemet anyudnak?
- Át – mondta nevetve.
- És hoztál sütit?
- Hoztam.
Kikapta barátja kezéből a zacskót és már rohant is befelé. Utána mentünk és az asztalnál ült falatozva.
- Niall mérges lesz, hogy nem hagysz neki! – mondta Harry.
- Nem baj… Vállalom a következményeket! De Shell téged bírlak, kérsz?
- Nem köszönöm – vigyorodtam rá.
- Hamarosan jönnek a többiek is – fordult felém Harry.
- Remélem tetszeni fog nektek is.
- Biztosan jó lett, Harry azt mondta zseniális, meg, hogy nagyon jó és hogy…
Harry hozzávágott egy párnát és dühösen nézett rá.
- Nyugi, befogtam.
- Inkább egyél! – nevettem.
Ahogyan hárman beszélgettünk rájöttem, hogy totálisan idióták. Bár engem nem zavart. Sokat nevettem rajtuk. Ők pedig élvezték, hogy szórakoztatathattak.
- Oh, jé süti! – érkeztek meg a többiek is.
- Bocs haver megettem.
- Louis! – mondta szinte sírós hangon Niall. – Azt hittem barátok vagyunk!
- Szia Liam Payne vagyok – mutatkozott be.
- Shell…
- Igen, tudom. Te nem ismersz engem, de én téged igen.
- Jaja, Harry sokat mesélt – csatlakozott Zayn is.
- Ne már, meddig fogtok ezzel szívatni. Shell, ne higgy nekik! Jól van skacok hallgassuk meg azt a dalt.

Kilencedik

Kicsit talán unalmasabb rész, de majd a következő már izgalmasabb lesz. Mindjárt teszem azt is! ;))


Miután Harry elment megint csak a boldogság ködfelhőként lengett körül. Örültem, nagyon. Hihetetlen, hogy mind ez velem történik. Visszakaptam az egyik legjobb barátomat. Ez pedig nagyon boldoggá tett. Az pedig, hogy tetszett neki a dalom még jobban földobott. Végül azt beszéltük meg, hogy holnap elmegyek Harry és Louis lakására és oda jönnek a srácok is, én pedig eljátszom. Aztán ők majd ötletelnek rajta. Már is izgatott voltam. Megcsörrent a telefonom és Susie hívott.
- Szia! Na hogy alakult a napod? – faggatózott.
- Jó volt, tetszett neki a dal. Holnap megyek hozzájuk.
- Komolyan mondod?
- Igen. Eljátszom. Ha minden jól megy lesz egy új daluk.
- Na ne már, akkor majd a te dalodat fogják énekelni?
- Bizonyára.
- Mennyire jó már.
Hallottam rajta, hogy ő is izgatottá vált. Tényleg imádja a srácokat és hatalmas fan. Így legalább meg is ismerhette őket. Persze még nem akartam egyből minden hová magammal vinni Sut is.
- Egyébként Harrynél rákérdeztem Niallos dologra. Majd kiderül, hogy mi lesz. Azt mondta, hogy nem árult el semmit, mivel elmeséltem neki az egészet, csak faggatózni fog majd barátjánál.
Hallottam, hogy tapsikolni kezdett a telefon mellett.
- Ez jó hír! De örülök. Majd mond a fejleményeket.
- Rendben van.
Elköszöntünk egymástól és letettem a telefont. Anya még nem volt itthon, úgy döntöttem, hogy bevásárolok és főzök valami vacsorát. Nem mondanám magamat jó szakácsnak. Sőt csak néhány dolgot tudtam elkészíteni, de azokat nagyon finoman. Szóval megvettem mindent és itthon főzőcskéztem. Közben pedig olyan izgatott voltam. Holnap megyek a fiúkhoz. Annyira érdekes, hogy komolyan nem voltam eddig rajongó, de most még is olyan jónak éreztem magam, hogy én beszélhetek a srácokkal. Erről álmodnak a rajongók, mint például Su is. Szerencsésnek mondhatom magam. Ettől roppant jó kedvem volt.
A nyárból még két hónap volt hátra. Nem akartam, hogy vége legyen. És egy ideig nem is lesz szerencsére.
- Shell, csak nem főztél?
- De igen.
- Hu de jó. Ma semmi erőm nem lett volna hozzá – nyomott egy puszit arcomra.
- Anya, holnap átmegyek Harryhez és Louishoz.
- Ők meg kicsodák? – kérdezte döbbenten. – Ell, ugye nincsen barátod?
Szinte rettegve kérdezte és olyan vicces arcot vágott, hogy elnevettem magam.
- Nem nincsen. Tudod One Direction.
- Nem szimpatikusak nekem azok a fiúk… - mondta gyanús szemekkel méregetve engem.
Erre ismét kuncogtam és a szemeimet forgattam.
- Eddig te mondtad, hogy: Shell nézd ott vannak a srácok a tvben. Milyen kis helyesek, nem?
- Az akkor volt, amikor még nem beszélgettél velük – mondta durcásan.
Anya féltett tőlük mivel ők híresek és bármit megtehetnek. Attól tartott, hogy szórakoznak velem és belevisznek a rosszba.
- Nyugi már! Írtam egy dalt zongorára. Azt fogom eljátszani nekik.
- Na jól van csak okosan!

Nyolcadik

És igen még mindig véleményekért kuncsorgok! Kérlek írjatok, már ha valaki olvas még egyáltalán. :S Jó lenne hallani felőletek valamit. Szóval ha lehet írjatok kommenteket.

Barátnőm el is tűnt. Haza sietett, mert azt mondta, hogy nem szeretne minket zavarni. Elsőnek örültem ennek, de aztán rájöttem, hogy talán jobb lenne, ha itt maradt volna. Amikor a csengetést meghallottam, lesiettem és Harry már ott állt az ajtóban.
- Szia – üdvözöltem és beinvitáltam.
- Szia. Milyen érdekes, ide találtam.
Elmosolyodtam és komolyan meglepő volt, mivel ő bárhol képes lenne eltévedni. Mondjuk ez ugyan úgy rám is igaz.
- Kérsz valamit?
- Nem köszi.
- Na jó, akkor megmutatom a dalt.
Bementünk a nappaliba és leültem a zongora elé. Komolyan már izgulni kezdtem, mintha valami vizsgán lennék. Felsóhajtottam és bele akartam kezdeni, de végül még sem.
- Remélem tetszeni fog! – mondtam mosolyogva. Ismét levegőt vettem és bele akartam kezdeni, de végül nem. – Ha nem akkor mond nyugodtan.
- Shell! – parancsolt rám. – Amíg nem játszod el, addig semmit sem tudok rá mondani. Ne izgulj már, csak én hallom.
Igaza volt, csak ő hallja most és senki más. Valójában az ürügy, hogy beszéljünk az meg volt. Tehát ha rossz is lesz, legalább ezt sikerült elérnem. Szóval elkezdtem játszani az elején görcsöltem, aztán pedig már észre sem vettem, hogy Harry ott ül mellettem szorosan. Csak a zongora volt előttem és az érzés, hogy könnyű vagyok, a dallam pedig magával ragad. Nagyon élveztem, amikor zongorázhattam. Valahogy az voltam igazán én. Amikor megfeledkezel magadról és azt teszed, ami jön. Valami ilyesmit éreztem most is. A záró hangok után pedig a kezeimet a zongorán hagytam. A billentyűket néztem és az alsó ajkamat harapdáltam. Féltem rá pillantani. Féltem a véleményétől, mivel tudtam, hogy őszinte lesz és ő ért is hozzá.
Elmosolyodott és éreztem, hogy rám néz. Lassan én is felé fordultam.
- Nekem tetszett.
- Őszintén?
- Igen. Komolyan nagyon szép. Én tudtam, hogy jól játszol, de nem gondoltam volna, hogy ennyire.
- Mennyire? – mosolyodtam én is el végre.
- Annyira, hogy még a hideg is kirázzon.
- Nem tudom, hogy benne lennél-e abban az ötletemben, hogy írtok hozzá a srácokkal egy szöveget és a tiétek.
- Vagy a miénk – pillantott rám.
- Azt kétlem – nevettem kicsit zavartan. – Harry, tudod, hogy nem tudok énekelni.
- Megtanulsz.
- Nem, ki van zárva.
- Pedig jobban hangzana, ha női hang is lenne benne. Na de akkor nem. Játszd el még egyszer, felveszem. Megmutatom majd a srácoknak.
Ismét eljátszottam neki. Most már minden izgalom nélkül. Viszont az, hogy én és ő együtt énekeljünk, nos, az kizártnak tűnt. Nem tudok sajnos énekelni. Nem lennék képes, főleg nem annyi ember előtt, de jól esett, hogy gondolt erre is.
Greny somfordált elő a konyhából és neki is tetszhetett a dal, mert nyávogva kísérte végig. Harry nevetve vette az ölébe és megölelgette.
- Imádom a macskákat – jegyezte meg csillogó szemekkel.
Ennél aranyosabbnak talán még nem is láttam, mint most. Greny dörgölőzött és dorombolt és Harry majdnem ugyan ezt csinálta. Belőlem is kitört a nevetés, ahogyan néztem őket.
- Örülök, hogy tetszik a dal.
- Én pedig örülök, hogy megírtad. Mennyit szenvedtél vele?
- Nem olyan sokat – füllentettem. – Na jó… Megküszködtem vele.
Ezen ismét elmosolyodott.
- Megérte komolyan. Srácoknak is tuti tetszeni fog. Louis oda van érted, szóval gondolom, ő el akarja majd énekelni.
Meglepve pillantottam rá. Louis imád engem? Igen? Hiszen még nem is nagyon beszéltünk.
- Meséltem neki rólad. Ő meg nagyon az az ölelgetős fiú, aki imád mindenkit – mondta nevetve. – Van barátnője. De ettől még lehetnek haverjai és téged nagyon szimpatikusnak talál – avatott be. – Tehát majd ne ijedj meg tőle.
- Na és Niallal mi van?
- Niallal? – kérdezte csodálkozva.
Megráztam a fejem, mert féltem, hogy félre ért. Én semmit sem szeretnék tőle. Erről szó sincsen.
- Nem, nem miattam, hanem Susie.
Erre elmosolyodott ismét. Igazából ő mindig mosolygott. Ez állt neki a legjobban.
- Így már más. Még nem nagyon kérdeztem tőle, de ígérem, ma megfogom.
- Rendben. Su már ezzel rágja a fülemet hetek óta, de csend!
- Jó, jó – tette le Grenyt a kezéből. – Hallgatok, csak finoman rá kérdezek.
- Köszönöm. Egyébként mi van veletek?
- Most nagyon sokat koncertezünk. Így sajnos nagyon kevés időnk van mindenre.
Ezt sajnálattal hallottam. Mondjuk annak örültem, hogy ennyire szereti őket Anglia, sőt külföld is. Azt teszik, amit szeretnek és még jók is ebben és élvezik.
- De te hívhatsz bármikor – kacsintott rám. – Rád szakítunk időt.
- Igen, már mondani is szerettem volna, hogy megsértődök, ha a telefonodat nem veszed fel – mondtam halálosan komolyan, de persze csak vicc volt.
- Fel fogom venni. De te és Su jöhetnétek több koncertre is.
- Minek? Ki kíváncsi arra az öt srácra?
- Nem kell mindre kíváncsinak lenned, elég, ha arra a göndörkére az vagy.
Ezen ismét elnevettem magam. Harry tudott igazán nagyképű dolgokat mondani, de valójában az önbizalma nem is volt ilyen hatalmas és komolyan gondolva, sosem mondana ilyet a bandájára. Imádja a srácokat. Ezt onnan is tudom, hogy rengetegszer elmondta. Olyanok már, mint a testvérek.
- Komolyan örülök, hogy megint találkozgatunk és köszönöm a dalt. Nagyon tetszik – mondta őszintén.
- Én is örülök. Sokszor eszembe jutott a nyár, amikor láttalak az újságokban, tvben. Attól tartottam, hogy sokat változtál.
- És változtam?
- Igen, de csak annyit, amennyit én is – mosolyodtam rá. – Nem vagy elszállva és ennek nagyon örülök.
- Nem is fogok, ettől ne félj – nyugtatott meg.
- Nem kerestelek, mert attól tartottam, már nem nagyon szeretnél velem barátkozni. Híres vagy és jönnek mások…
- Te teljesen megbolondultál! – képet el és még ki is kacagott. – Ha érdekel a véleményem te egy nagyon kedves és aranyos lány vagy, aki ugyan olyan őrült, mint én. Szerinted nem barátkoznék veled? Buta vagy még mindig! – nevetett. – Ha már ilyen őszintén beszélgetünk, akkor elárulom, hogy én rengeteget meséltem rólad a srácoknak. Sajnos kevés időm volt a régi kapcsolataimat ápolni. De nem feledkeztem el rólad.
Ennek örültem. Nagyon jól esett minden szava. Jó volt, hogy ilyen őszintén is tudunk beszélgetni. Harryvel. A legnagyobb hülyeségtől kezdve a legkomolyabb dolgokig mindenről tudtunk társalogni. Ekkor jöttem rá, hogy nekem ő az egyik legjobb barátom.

Hetedik

Mivel sok jó visszajelzést kaptam, igaz nem itt a blogon, aminek jobban örültem volna, de meghoztam az új részt! :) Remélem ez is tetszeni fog. Kommenteket kérek!

Susie el sem hitte, amiket neki meséltem. Rendes volt tőle, hogy az én örömömnek képes volt annyira örülni, mint én magam. Persze ez fordítva is sokszor igaz volt.
Most is megkért arra, hogy majd ha lehetőségem nyílik rá, akkor feltétlenül mutassam be Niallnak. Mindig arról áradozott, hogy majd egyszer kettesben fognak beszélgetni. Érdekes is lenne az biztos. Két kis idióta. Ezen elmosolyodtam. Milyen érdekes lenne Harry és én, Su és Niall. Na persze ez lehetetlenség, mivel mi Harryvel csak barátok vagyunk. Szerettem volna, ha minden olyan lenne, mint régen, ha ugyan annyira jóban lennénk, de én már most azt éreztem, hogy azon a szinten vagyunk. Olyan közvetlen volt velem. És a beszélgetésünk után egy remek ötletem támadt és egy ürügy arra, hogy felhívhassam majd. Írok egy dalt. Vagyis csak zongorára. Énekelni nem fogok az biztos. Jobban fogunk járni mind a ketten. Esetleg majd ő. Igen! Írhatnánk közösen egy dalt, amit akár el is énekelhetne ő és a többiek. Akkor viszont nagyon jóra kellene megcsinálni.
Ahogy neki kezdtem, már az első pillanatban el is akadtam. Gyorsat vagy lassút? Szomorút vagy vidámat? Nem tudtam semmit sem eldönteni. Ha Harryre gondoltam és a fiúkra, akkor pörgős számok ugrottak be, viszont, ha arra, hogy beszélgettünk, akkor inkább lassabbak. El is döntöttem, hogy milyen lesz. Legyen olyan zenéjük is, ami nem az a nagyon vidám és rettentő pörgős.
Tehát leültem a zongora elé és neki is láttam. Nyolcévnyi zongorázás után is nehezen ment. Többször is írtam már sajátot, de ezt tökéletesre szerettem volna. Olyan meg nincsen, de én abban bíztam, hogy még is alkotok egy ilyet. A hangjegyeket a kottában legalább négyszer áthúztam és átírtam.
- Ezzel sosem leszek kész! – vertem bele a fejem a zongora billentyűibe. Harmadik napja szenvedtem vele. Egésznap otthon ültem és valami normálisat szerettem volna alkotni. Valami igazán jót… Eldöntöttem, hogy csak játszok, ami jól esik. Szép dolgokra gondolok, közben pedig játszom azt, ami jön, hátha így sikerül. Egészen jól alakult, de azokat a dallamokat el is felejtettem mihelyst leütöttem a billentyűket. Csupán néhányat tudtam lekottázni. De ez már nem is volt rossz egy lökésnek. Az első egy perc készen lett. Aztán pedig a többi is lassacskán alakulgatott. Végül pedig tíz nap után készen lett. Ez alatt az idő alatt Harryvel nem is beszéltem. Biztosan elfoglalt volt már megint, vagy csak azt várta, hogy most én hívjam őt. De nem mertem.
- Su szerinted ez így jó lesz?
- Nekem nagyon tetszik – vigyorodott rám. – Hívd fel és mutasd meg neki. Hívd át!
- Nem merem… - húztam el a számat.
- Miért nem? Ketten, ebben a hatalmas házban.
Gyorsan vállon ütöttem, hogy még csak eszébe se jusson folytatni. Semmi ilyesmi nem járt a fejemben. Sokkal inkább tartottam attól, hogy nem fog neki tetszeni. Nem akartam neki csalódást okozni, vagyis magamnak nem, mivel ezzel neki nem is tudnék.
- Csak vicceltem nyugi már – mondta durcásan. – Egyébként már hívja!
A telefonomra pillantottam, amit az orrom alá tolt és láttam, hogy Harryt hívja. Időm sem volt leteremteni barátnőcskémet, hogy mi az istenért hívta fel, mert már kicsörgött és fel is vette a telefonját.
- Szia Ell! – köszöntött vidáman.
- Hello.
- Mi a helyzet?
- Harry – kezdtem bele kissé félénken -, nos azért hívlak, mert… Öm… Írtam egy dalt zongorára. Arra gondoltam, hogy meghallgathatnád. Elmondhatnád a véleményedet, mivel te értesz ehhez eléggé.
- Egy dalt? Komolyan? – csodálkozott el. – De jó! Mikor hallhatom?
- Akár most is. – Csak látni szeretnélek minél hamarabb! Persze ezt már nem mondtam ki hangosan, csak a gondoltam, hogy akár ki is mondhatnám. – Ugye eltalálsz ide?
- Persze, hozzátok bármikor. Egy fél óra múlva indulok, jó?
- Rendben, köszi, szia.
Miután letettem Su őrjöngeni kezdett.
- Nem is hiszem el! – mondta vigyorogva. – Harry át jön hozzátok.
- Elég jó barátok vagyunk – mondtam értetlenül.
- Persze, persze… Tényleg elég jó – nevette el magát.
Komolyan kezdett zavarni, hogy azt hiszi, hogy több is van közöttünk. Tudom, hogy régen beszélgettünk, így mint nem olyan rég, mikor a parton sétáltunk, de ettől még nem felejtettük el, hogy milyen jó is volt az a nyár. Az ember a kapcsolatait ott képes folytatni, ahol abba hagyta, ha a két fél ugyan olyan érdeklődést mutat a másik iránt. Nálunk pedig ez sikerült is. Ennek nagyon örültem. És a barátságot és ezt a tetszés dolgot nem szerettem volna összekavarni. 

Hatodik

Sziasztok! :)) Itt van a következő rész. Hamarosan belekezdek még egy blogba, de persze ezt sem fogom elhanyagolni, ezt ígérhetem! :) A következő részt öt komment után szeretném hozni, csak, hogy tudjam van, aki olvassa is! :)


Öt után pár perccel értem a partra. Harryt már messziről kiszúrtam. A fűben ült és a vizet nézte.
- Szia Shell! – köszöntött mosolyogva, mikor meghallotta, hogy közeledem felé.
- Szia.
Felállt és egy-egy puszit nyomtunk egymás arcára. Aztán pedig mind a ketten levetettük magunkat.
- Ne haragudj, hogy nem kerestelek a koncert után. Csak annyi helyen kellett járnunk. Távol voltam Londontól.
Érdekes volt ezt hallani tőle. Mármint azt, hogy ne haragudjak rá. Miért is tenném? El kell fogadni, hogy ő a One Direction banda egyik tagja, vagyis jobb dolga is akad annál, hogy velem beszélgessen, abban a kevés kis szabad idejében. Nem voltam rá mérges egy percig sem, csak kicsit csalódott, de ez máris elszállt. Sőt boldognak éreztem magam, hogy egyáltalán felhívott.
- Gondolom, nagyon elfoglaltak vagytok mostanában…
- Igen szerencsére – nevetett, és ahogyan mosolygott én is csak ezt tudtam tenni. Olyan barátságos volt, mintha minden nap beszélgettünk volna. Mintha ugyan ott folytatnánk, ahol ’’ abba hagytuk ’’. Az pedig tisztán látszott rajta, hogy mennyire élvezi azt, amit csinál. Áradozva beszélt a turnékról, a srácokról, a zenéről, a színpadról. Jó volt hallgatni.
- Na de te is mesélj valamit! – bökött meg a könyökével. – Olyan csendben vagy most.
- Csak álmélkodva hallgatom, amiket mondasz – mosolyodtam rá. Annyira örültem, hogy itt ül mellettem. – Most szerencsére minden jól megy körülöttem – bólogattam. – Noha nekem nincsen ennyire izgalmas életem, mint neked.
- Majd lesz – kacsintott rám. – Hogy megy a zenélés? Már tanulsz gitáron is?
Meglepő volt, hogy emlékezett erre is. Ezt még olyan régen meséltem neki. Melegség futott végig rajtam valamitől.
- Zongora egyre jobban. Nos, a gitár… az már kevésbé. Csak fél éve tanulok.
- Hát akkor az még persze, hogy alakulgat. Egyszer muszáj, leszel nekem mutatni, egy saját dalt.
- De énekelni biztos, hogy nem fogok! – nevettem erre ő is elmosolyodott. Ott egyszer énekeltem neki. Ő megdicsérte a hangomat, de, csak mert nem akart megbántani, ez még csak a második napon volt, amikor találkoztunk. Aztán pedig én is hallottam őt énekelni, mivel elmesélte, hogy ő énekléssel szeretne foglalkozni. Már akkor is nagyon jónak találtam a hangját. Most pedig odáig voltam érte, és valamilyen szinten belőlem is rajongó vált, de ezt nem mondtam ki senkinek sem hangosan.
Harry felpattant és felém nyújtotta a kezét.
- Nem lenne kedved sétálni valamerre?
- De, menjünk.
Felsegített és a víz mentén elindultunk. Beszélgettünk végig és nem sok csend volt közöttünk. Harry egy bizonyos szintig tisztában volt azzal, hogy hogyan élek. Én is azzal, hogy ő, de sok konkrétumot nem tudtunk egymásról. De most leginkább nem abban a lelkizős pillanatainkban voltunk. Meghívott egy fagyira és visszamentünk a Temze partjára. Már lemenőben volt a nap és ott ültünk a peremén és a lábunkat a vízbe lógattuk. Olyan szép volt, ahogy a felszínen csillogott az ég narancssárgás színe. Rengeteget nevettünk. Harry olyan hülyeségeket tudott beszélni. Bennem pedig valamit ismételten megmozgatott. Talán mert annak idején annyira jó barátok voltunk és most újra jól érezhettem magam vele.
Megkért, hogy had kísérjen haza én pedig szívesen egyeztem bele. Út közben néhány rajongó is ránk talált. Harry nagyon aranyos volt velük és készségesen tette, amire kérték. Képek, aláírások. A lányok pedig egy-egy mosoly láttán majd eldobták az agyukat. A vihogást pedig abba sem tudták hagyni. Normális esetben zavart volna, de most valahogy még sem. Mivel én is ugyan ezt éreztem, amikor zöld szemeivel rám nézett, csak én nem mutattam ki ennyire, de belül tomboltam. De a lányok engem kissé megbámultak. Valami olyasmi gondolatok járhattak a fejükben, hogy: Ki ez?
Kicsit még feszéjezve is éreztem magam. Nem akartam, hogy pletykák terjengjenek rólunk. Nincsen alapja.
- Ez érdekes volt… - jegyeztem meg.
- Megszoktam, de sajnálom, ha kellemetlenül érezted magad.
- Nem, dehogy is! – vágtam rá és ez a „sajnálom” szó annyira tetszett az ő szájából. – Csak kicsit féltettem őket, hogy nehogy itt helyben élvezzenek – mondtam ki őszintén a perverz gondolatomat. Erre Harry hangosan felnevetett.
- Nem volt még rá példa, vagy legalábbis nem tudok róla…
Még mindig kisfiúsan mosolygott én pedig ugyan így néztem rá. Hihetetlen ez a srác, de komolyan. Amikor hozzánk értünk, akkor még pár percig beszélgettünk, aztán egy öleléssel elköszöntünk egymástól. Bementem a lakásba és még mindig nem tudtam elhinni, hogy ez velem történik. Ha mondanám valakinek biztos, hogy nem hinnének nekem. Még nekem is olyan hihetetlen.