2. Huszonnegyedik

Mikor befejezték a koncertet, mi az öltözőjükhöz szerettünk volna menni. A biztonságiak alig akartak minket átengedni még a személyit is elő kellett venni, hogy lássák, tényleg azok vagyunk, akiknek mondjuk. Amikor legelőször tettem ezt, kicsit könnyebbnek tűnt, mivel akkor Louis nem is ismert minket Susieval még is azt állította, hogy velük vagyunk. Ettől kicsit elmosolyodtam.
Már a folyosón hallani lehetett a srácokat, ahogy kiabáltak, az ajtóban megállva láttuk, ahogy a ruhák ide-oda röpködnek.
- Itt aztán rend van – lépett be elsőként Eleanor és mikor Louis meghallotta a hangját azonnal odasietett hozzá. Az sem zavarta túlzottan, hogy nincsen rajta felső. Elég régen találkoztak valójában ő nem is tudott róla, hogy a barátnője itt lesz. Ez meglepetés volt. Lilin akadt meg a tekintetem, miközben a ruhákat rendezgette, majd Paul lépett be. Ekkor a fiúk is ráfigyeltek.
- Remek koncert volt – csapta össze a tenyerét. – Tíz nap múlva, ugyan ekkor, már a turné egyik állomásán fogtok énekelgetni- kacsintott és roppant vidámnak tűnt. Meglepettem pislogtam és elsőnek Susiera néztem, majd végignéztem az arcokon és Harryén állapodtam meg. Senki nem tűnt meglepettnek. Senki kivéve én. Ami annyit jelent, hogy a szobában mindenki tudott erről, egyedül én nem. Valami keserű ízt éreztem a számban. Harry oda jött hozzám és megállt előttem.
- Sietek a pakolgatással meg öltözéssel és az épület mögött találkozunk, jó?
Bólintottam egyet, mire ő nyomott egy puszit homlokomra. Rám mosolyodott, de láttam rajta, hogy pillanatok alatt leromlott a kedve. Én is így voltam ezzel. Feltűnés nélkül kimentem az öltözőből és kiléptem a friss levegőre. Hűvös volt kint eléggé és a szellőtől libabőrös lettem, de szinte fel sem tűnt. Folytak a könnyeim. Tudtam, hogy nem maradnak sokáig. Ezzel tisztában voltam, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar. A legjobban pedig az fájt, hogy én semmiről sem tudok. Az fájt, hogy ő elmegy és megint itt hagy. Leültem kint és az sem érdekelt hirtelen, hogy megfázok. Semmi sem tudott érdekelni. Arcomat kezeimbe temettem. Próbáltam kicsit lenyugtatni magam. Próbáltam arra gondolni, hogy ma milyen jó hangulatú bulink lesz, de valahogy ez sem segített. Hallottam, ahogy nyílt a vasajtó és felpattantam. Az arcomat kicsit megdörzsöltem és próbáltam úgy tenni, mint, aki nem sírt.
- Itt vagyok, siettem. Jó hideg van. Nem fázol? Te sírtál? – maradt hirtelen csendben. Végigmért alaposabban, mint az imént.
- Nem – néztem a cipőjét, mert alig bírtam az arcára nézni. Akkor megint sírnék.
Hangosan felsóhajtott és kibújt a zakójából, majd rám adta. Túl jól ismert, tudta, mikor hazudok.
- Tudom, hogy szemétség volt tőlem, hogy nem mondtam el. Csak nem bírtam. Nem tudtam mikor kellene.
- Mióta tudod?
- Régóta.
- Ugye nem azért békültél ki velem, hogy megnyugtass, aztán megint szakíts velem? – néztem a szemeibe és tudtam, hogy sírni fogok. Úgy vert a szívem, hogy azt hittem kiugrik.
- Shell! – fogta meg a kezeimet. – Komolyan ezt nézed ki belőlem?
Megráztam a fejem. Dehogy néztem ki belőle, egyszerűen csak össze voltam zavarodva.
- Megértem, ha mérges vagy ha -
- Nem vagyok mérges – tiltakoztam és szorítottam a kezén. – Csak félek attól, hogy megint távol leszel tőlem.
Erre elmosolyodott és odarántott magához. Megölelt és én is ezt tettem.
- Most más lesz. Majd kitalálunk valamit.
Felnéztem rá és néhány tincset kisimított az arcomból. Olyan jó illata volt.
- De abba kellene hagynod a sírást, mert foltos lesz a pólóm.
Erre a kijelentésére ököllel hasba vágtam.
- Szemét vagy Harry Styles, ugye tudsz róla?
- Ezért szeretsz, nem?
Kicsit távolabb léptem tőle és felvont szemöldökkel néztem rá.
- Ezt kimondta neked?
- Mert nem igaz? – vigyorgott még mindig önelégülten.
- Nem éppen… - húztam el a szám – Sajnálom.
Megveregettem a vállát és el akartam mellette sétálni, mikor megint magához húzott és megcsókolt. Mikor abba hagyta én még folytattam volna, mire elkuncogta magát.
- Mond ki! – kuncogott.
- Nem.
- Na! – nézett rám gyerekesen.
- Nem, menjünk, mert a többiek biztosan várnak már.
- Jó, csak mond ki.
- Miért?
- Mert szeretem hallani.
Ezen én is elnevettem magam.
- Szeretlek.
- Mi tessék? Nem hallottam! – kezdte el játszani a süketet.
- Ne játszadozz Hazza, mert tudom, hogy hallottad.
- Mit?
Megforgattam a szemeimet és kézen fogva indultunk el a taxihoz.
- Azt hittem megöltétek egymást – sóhajtott fel megkönnyebbülve Niall.
- Akkor party!!! – kiabált ki a másik autóból Zayn.