2. Huszonkilencedik

Sziasztok! :) Meghoztam az új részt. Sajnálom, hogy ilyen későn csak mostanában nagyon későn érek haza és ez jövőhéten is így lesz, mivel egy fesztiválra készülünk több darabbal is, de ez nem lényeges, csak, hogy jövőhéten még lassú leszek. A következő rész pedig egy Harrys szemszög lesz, teljesen az úgy mond második évadból. :) Örülnék a kommenteknek is, mert nem túl sok érkezik. :// Pedig jól esne, meg jó lenne tudni, hogy olvastok még. :) Elérte az oldal a 70000 látogatót!! :DD *-* Ezt nagyon köszönöm mindenkinek! És a 40 feliratkozó is *-*. Nagyon örülök ennek :)). 

Már fent voltunk egy ideje, mikor Harry telefonja megcsörrent. Nem szándékozott kimászni az ágyból, csak még jobban magához szorított.
- Azt hiszem, csörög a telefonod.
- Csak egy reggel ne kelljen ezt hallgatni! – rimánkodta.
Mikor pedig nagyon nem szerette volna abba hagyni, kiugrott és felvette. Csak annyit hallottam, hogy a vonal másig végén valamelyik fiú van, és nagyon nyomja neki a szöveget. Harry felém fordult és nagyon komoly arcot vágott és kissé, mintha meg is ijedt volna. Feljebb ültem és kíváncsian néztem rá, hogy mi az.
- Rendben, figyelj, sietünk. Jó. Nagyon nagy a baj? Oké – ezzel le is tette. Még mindig csak bámultam rá, mire értetlenül megrázta a fejét.
- Ne kérdezd, nem tudom, hogy mi történt, de Louis azt mondta, hogy menjek a közös házunkba és, hogy gyere te is. Komolynak tűnik a dolog. Gondolom mondani, szeretne valamit.
- Akkor indulunk is?
- Aha – bólintott.
Mind a ketten elkezdtünk készülődni és húsz perc múlva már az ajtóban álltunk. Közben nem is nagyon beszélgettünk és az autóban is így folytatódott. Néha rá pillantottam, amikor pedig ezt észrevette akkor rám mosolyodott.
- Aggódsz?
- Nem tudom. Talán egy kicsit. Olyan komoly volt a hangja és nem szokott ő ilyen lenni. De lehet, hogy csak beképzelem. De remélem tényleg nincsen semmi.
Nem voltam feszült. Nem éreztem azt, hogy valami nagyon komoly dolog lenne, vagyis reménykedtem benne, hogy nincsen semmi gond. Amikor megérkeztünk a srácokhoz, már mindenki ott volt csak mi hiányoztunk. A mindenki alatt úgy értem, hogy Danielle, Eleanor és még Paul is meg Lissa. Meg persze a fiúk és Susie.
A nappaliban ültek és úgy tűnt, hogy ránk vártak.
- Sziasztok – köszöntem sután. Aztán amikor csendben figyeltek, gyorsan leültünk valahová. Ez után mindenki Louist figyelte. Ő egy fotel mellett állt, amiben El ült.
- Ne haragudjatok, hogy mindenkit ide rángattam. Csak ti is ugyan úgy a családom része vagytok. Még csak a szüleim tudnak erről, meg persze Eleanor szülei – pillantott rá. Aztán vett egy mély levegőt. – Nem tudom, hogy ti ehhez mit fogtok szólni és olyan érdekes erről beszélni, engem még is boldogsággal tölt el.
Ahogy beszélt egy kicsit azt láttam, hogy elérzékenyült.
- Eljegyeztem Eleanort és egy kisbaba is úton van – mosolyodott szerelmére, aki átölelte a derekát.
Elsőnek alig tudtam felfogni csak azon kaptam magam, hogy vigyorgok.
- Gratulálunk – szólalt meg elsőként Harry.
- Azt hittem valami hatalmas baj van – fújta ki a levegőt Niall megkönnyebbülve.
Láttam, hogy Pault figyelik a srácok, hogy ő mit szól ehhez az egészhez. Elég szigorú volt és a banda volt az első számára.
- Ne nézzetek így rám – mosolyodott el. – Sok boldogságot kívánok, és remélem az esküvőre is hivatalos leszek.
- Ezt azért még ne annyira terjesszétek. Egyenlőre nem szeretnénk nagy dobra verni.
Olyan nehéz volt elhinni, hogy ilyen fiatalon ez történik velük, mégis mikor rájuk néztem, annyira azt láttam, hogy nagyon szerelmesek. Beszélni szerettem volna minél hamarabb kettesben Eleanorral. Kérdezni szerettem volna tőle néhány dolgot, meg persze gratulálni is.