Tizenhatodik

Néhány napig semmi üzenet nem érkezett vissza. Hírét sem hallottam Harrynek. Twitteren sem jelentkezett. Érdekes, mintha ő és a banda felszívódtak volna. Persze tudtam, hogy ezer dolguk van és, most kisebb baja is nagyobb annál, hogy vissza kapja-e azt a nadrágot és pólót. Bár én nem is e miatt szerettem volna találkozni vele. Nem ez volt a fő célom. Abban reménykedtem, hogy elhív, majd valahová. Vagy esetleg készen lesznek a dallal, de szerintem attól még messze álltak.
- Te beszéltét mostanában Niallal?
- Igen, de csak egyszer – mondta szomorúan. – Azt mondta nagyon elfoglaltak.
- Megértem – sóhajtottam. – Szerintem lassan haza megyek. Már nem zuhog annyira az eső.
- Várj! – szólt rám. – Ezt nézd meg! – sürgetett és elém nyomta a laptopot.
Képek voltak ott. Rólam és a srácokról. Alatta pedig olyan szövegek, hogy talán az örök nőcsábász Harry hálójába egy újabb lány akadt be, nem is olyan meglepő. Meg hasonlók. Ez valahogy elszomorított.
- Jó kis képek mondhatom… - húztam el a számat. De a képek nem is zavartak, inkább csak az a szöveg… Újabb lány…
- Mióta vannak ezek fent?
- Tegnap óta, de nem csak ennyi van.
Még mutatott párat, de én annyira nem voltam kíváncsi a bloggerek és újságírók mocskos pletykáira. Idegesített, de nagyon. Szerintem senki sem olvasgatna magáról szívesen hazugságokat. Olyat is láttam, hogy csak a hírnév miatt lóghatok vele, meg, hogy ennek a kapcsolatnak semmi jövője, mert Harry nem tud egy lány mellett megállapodni… stb… stb…
És, igazság szerint Harryre is fújtam kicsit, amiért nem hívott egyszer sem és az üzenetemre sem válaszolt. Jól esett volna, hogyha felhívott volna, hogy ne aggódjak a pletykák miatt vagy hasonló. De ez nem így történt. Értem én, hogy elfoglaltak, de azt hittem, hogy kicsit fontosabb vagyok neki ennél.
- Csak egy újabb lány – mondtam dühösen miközben becsaptam magam mögött a szobám ajtaját. Greny sompolygott oda hozzám és nyávogni kezdett meg dörgölőzni.
- Az a legrosszabb, hogy még így sem tudok rá igazán haragudni – mondtam macskámnak, aki bizonyára semmit sem értett ebből.
Másnap reggel telefoncsörgésre ébredtem. Anya hívhatott, mivel nem volt itthon pár napig.
- Szia – szóltam bele kicsit fáradt hangon.
- Szia, Shell! – szólt bele egy hang, aki minden bizonnyal nem anya volt, mivel neki nincs ilyen mély hangja. Kellett pár másodperc, míg felfogtam, hogy Harry az és a pillangók a gyomromban olyan hevesen repkedtek, hogy azt hittem leesek az ágyról.
- Nem tudnánk ma találkozni? – kérdezte kicsit idegesen. – Beszélnünk kellene.
- De persze találkozzunk – mondtam még mindig a meglepettségtől habozva.
- Remek neked mikor jó, és hol? Jó lenne minél hamarabb.
- Már nincsen semmi tervem – füllentettem, mivel úgy volt, hogy Suval találkozunk, de ez most fontosabbnak tűnt. –És akár hozzánk is jöhetsz.
- Akkor dél körül érkezem, ha az neked jó.
- Rendben van.
- Szia, Shell!
Már le is tette a telefont. Nem tudom, hogy miért siettette ezt a dolgot annyira. Örültem neki, csak olyan idegesnek és szétszórtnak tűnt. Nem tudtam, hogy mi üthetett belé. Talán ő is észrevette a képeket?