Huszonharmadik

Juj még mindig olyan boldog vagyok a látogatók száma miatt. :DDD Meghoztam az új részt. Remélem tetszeni fog mindenkinek. Azt hiszem a történet innentől indul be igazán. Szóval, aki eddig hiányolta a szerelemi szálakat, a drámát meg az izgalmat az most már meg is kapja! :) Jó olvasást!

Megint csak remekül éreztem magamat vele. Elmentünk sétálgatni végül pedig egy játszótéren kötöttünk ki, ahol libikókáztunk, meg hintában ücsörögve beszélgettünk.
- Szerinted ez normális dolog? – kérdeztem tőle.
- Mármint micsoda?
- Az, hogy hajnali kettőkor -
- Már hajnali fél három – javított ki.
- Jaj, bocsánat, akkor hajnali fél háromkor mi egy parkban ülünk egy hintában?
Rám mosolyodott.
- Szerintem nálunk ez normális. De ha haza akarsz menni, akkor…
- Nem dehogy is! – vágtam rá. Nem szerettem volna tőle még elbúcsúzni felőlem reggelig itt lehettünk volna.
Harry elkezdett egy dalt énekelni. Lucky… Ezt énekelte akkor is, amikor azon a nyáron találkoztunk és megkértem az egyik este, hogy énekeljen. Olyan csodálatos a hangja. Magával ragadott és szinte zavarba ejtett. Senki sem volt már ilyenkor kint. Csak mi ketten és tőle zengett az egész park. Mosolyogva néztem és a hideg is rázott tőle. Én ültem a hintában, ő pedig ott állt előttem és nekem énekelt huncut csillogással a szemeiben. Ilyenkor éreztem azt, hogy menten megőrülök. Értettem, hogy miért rajong érte annyi lány.
- Shell, mondhatok valamit? – szakította meg a dalt. Most komolynak tűnt. Harry érzelmes fiú, de sokszor nem látszott rajta, mert folyton nevetett és viccelődött, de most nem.
- Na, mond – vártam kíváncsian.
Ott állt előttem és az ajkait harapdálta, valamin gondolkodott. Meg akartam szólalni többször is, hogy na, mondjad már, de inkább csak hallgattam. Aztán pedig Harry közelebb jött hozzám és a hintának a láncába markolt bele, majd lehajolt hozzám. Olyan közel volt az arca, hogy levegőt sem mertem venni. Olyan gyorsan történt minden. Harry puha ajaki az enyémhez értek, majd azon kaptam magam, hogy nem kapok levegőt és valami a fejemben teljesen megszédít. Remegett a kezem, a lábam, a gyomrom. Mint valami lavina úgy kapott el és ő volt az, aki először el akart válni, de kezeimet átkulcsoltam nyakán, hogy ne szakítsa meg. Nem volt ez a csók annyira hosszú, de nekem annak tűnt. Akkor nyáron is valami ilyesmi történt közöttünk, de most másabb volt, itt igazi tűz volt és nem csak egy szikra.
Amikor kezemet leengedtem ő eltávolodott egy kicsit tőlem, de csak annyira, hogy a szemeimbe tudjon nézni. Mosolygott most is, én pedig éreztem, hogy az arcom piros.
- Még a térdem is remeg – mondta kisfiúsan és erre már én is mosolyogtam. Szóval ő is ugyan azt érzi, amit én. Felegyenesedett és hátrébb állt. Nem tudtam, hogy mit kellene mondanom. Meg sem tudtam szólalni. Harry egy ideig mosolygott aztán pedig elkomorodott.
- Shell, sajnálom, csak muszáj voltam megtenni – egy féloldalas vigyor azért végigosont arcán.
Végre nagyjából sikerült feldolgoznom, hogy mi történt. Elmosolyodtam és végül szóhoz jutottam.
- Én nem sajnálom – nyögtem ki boldogságtól és a szerelemtől szinte megrészegülve. Felálltam és ismét nagyon közel mentem hozzá. Ő egy korlátnak támaszkodott én pedig előtte álltam és csak néhány milliméter lehetett közöttünk. Megfogta az arcomat és ismét megcsókolt. Én az ujjaimmal göndörfürtjei között turkáltam. Egy énekes tüdejét nem tudtam volna lepipálni, így mivel szükségem volt egy kis levegőre ismét elváltunk. Mind a ketten nevettünk és ekkor kellett rájönnöm, hogy Harry nem egy barát, vagyis ezt eddig is tudtam, mivel néhány napja ráébredtem, de az is kiderült számomra, hogy a szerelem pontosan ugyan ilyen lehet. Harry hazakísért, ahogyan mindig is tette, mivel gyűlölte, ha egyedül sétálok főleg este.
- Köszönöm szépen a mai napot – nyomtam egy puszit arcára.
- Remélem jól érezted magad.
- Ez csak természetes – mosolyodtam el. Még utoljára megöleltem és ő is nyomott egy puszit csak most éppen az ajkaimra. Meg akart csókolni, de most nem hagytam magam, annak ellenére, hogy szerettem volna. Kérettem magam.
- Majd találkozunk. Szia, Harry.
Intettem neki és besiettem a házba. Magam mögött bezártam halkan az ajtót majd berohantam a nappaliba és ugrálni kezdtem. A szívem gyorsan vert és melegem volt. Azt éreztem, hogy az arcom tiszta vörös. Csak ugráltam és ugráltam és nem is fáradtam el benne. Ezt a rengeteg energiát és érzelmet, amelyek felgyűltek bennem, csak így tudtam levezetni. Erre vártam már olyan régóta. Sikítozni akartam és azonnal kiírni twitterre és felhívni minden ismerősömet és beszélni az egész világnak a mai estémről.
Elmentem zuhanyozni, hogy hátha lehiggadok, de nem sikerült. Bebújtam az ágyamba és nem bírtam aludni csak vigyorogtam és röhécseltem.