Negyvennyolcadik

- Hazajöttem.
- Szia, Shell. Leved érkezett. Vagyis itt volt az ajtó előtt.
Anya tekintetét megpillantva görcsberándult a gyomrom.
- Elolvastad?
- Nem.
Kivettem a kezéből és leültem az ebédlőasztalhoz. Remegett a kezem. Mi a fene van veled Shell? Ez csak egy levél! De mi van, ha tőle jött? Attól, akitől nem ez lenne az első ’’meglepetés”. Vettem egy nagy levegőt és felnyitottam a borítékot. Néhány kép csusszant ki belőle. Én voltam rajta és Harry. Tegnapi estéről készültek. Volt benne egy kis levél is. Kézzel volt írva.
Kedves Shell!
Gondolom, most nagyon szerencsésnek érzed magad, hogy olyan barátod van, mint Harry Styles. Élvezd, mivel semmi sem tart örökké. Ha rajtam múlik, akkor meg egészen hamar véget fog érni. Kiráz a hideg mi? Magától a gondolattól, hogy ott vagyok ahol te. Követlek! Remélem, rád tudok ijeszteni. Annyi lenne a célom, hogy hagyd Harryt. Akkor nem fogsz tőlem több meglepit kapni. Esküszöm, békén hagylak. De amíg te meg Harry egy párt alkottok, addig számíts tőlem ilyenekre. Remélem tetszett az előző ajándékom. Én magam készítettem. Reméljük, nem kerül több vagy értékesebb életbe a ti kapcsolatotok.
További békés szép napot kívánok neked! Hajrá csajszi!
A végére érve kavargott a gyomrom. Levegőt is elfelejtettem venni és az arcszínem egy halottéhoz hasonlított. Most komolyan megfenyegetett? Nekem ebből nagyon is az jött le. Ki akar csinálni teljesen lelkileg? Ez már az előző küldeményével is sikerült, azóta sem tudtam nyugodtan elaludni, a szerencsétlen galamb képe nélkül. Mindennap eszembe jutott. Éreztem, hogy a könnyek szememből kiszöktek és az arcomat szántották végig. Anya idegesen kikapta a kezemből azt a papírt és ő is végig futott a szövegen.
- Szólok a rendőrségnek.
- Ne! – szóltam rá. – Semmi értelme. Mit tudnának tenni? Semmit. Hagyd.
- De kicsim…
- Nem, komolyan, majd valahogy megoldjuk – töröltem le a könnyeimet.
Valójában Paul szavai csengtek vissza a fejemben. Nem szabad botrányt csinálnunk. Az a srácoknak lenne rossz. Semmi értelme – ismételtem magam. A telefonomra pillantottam. Harry még nem végzett az interjúkkal. Szólni szerettem volna neki, mert legutóbbis megharagudott, hogy nem tettem. Írtam neki egy üzenetet, hogy hívjon, ha már nincs több dolga. Reménykedtem benne, hogy elolvassa minél hamarabb és felhív.
Anya előtt erősnek mutattam magam. Nem szerettem volna, hogy miattam aggódjon. Elég baja volt így is. Felmentem a szobámba és leültem az ágyamra. Azon gondolkodtam, hogy mi a fenét csináljak?! Mit lehet ilyenkor tenni? Meg kellene tudnom, hogy ki ez a csaj. Nem értettem, hogy mi baja van velem. Azt akarta, hogy minél hamarabb hagyjam ott Harryt. De egy rajongónak mitől lenne jobb? Így sem lenne sokkal több esélye. Nem akarom elszomorítani, de mennyi az esélye annak, hogy Harry pont őt fogja kiszúrni?
Megint sikeresen elbőgtem magam. Szeretem őt, és nem fogom ott hagyni! Nem tudom megtenni… Képtelen vagyok rá. Életemben talán a legboldogabb dolog volt, hogy megismerhettem. Nem hagyhatom, hogy csak így elválasszon tőle valaki, akiről azt sem tudom kicsoda. Shell! Szedd össze magad! Nem megoldás, ha itt ülsz és sírsz! Remek már magamban beszélek. Kezdek megőrülni?
Gyorsan felhívtam Sut és megbeszéltük, hogy találkozunk egy közeli kávézóban. Előtte még lezuhanyoztam, mert tegnap nem került rá sor. Felvettem egy fekete csőnadrágot és egy világoskék pulcsit, mivel kint ma esős időnk volt és kissé hűvös. Amikor oda értem, ő már helyet foglalt és iszogatott. Rendeltem egy jeges teát és leültem vele szembe.
- Mi volt ilyen sürgős?
- Ez.
A kezébe nyomtam a borítékot. Értetlenül nézett rám.
- Olvasd el!
Kiszedte a tartalmát, de értetlensége még mindig kiült az arcára. Elkezdte olvasni és furcsa pofákat vágott hozzá. Amikor a végére ért a képeket is szemügyre vette.
- Ez nem normális! – szólalt meg a kisebb sokk után. – Követetett minket? Ez hihetetlen. Azt hittem ilyen csak a filmekben van – mondta hitetlenkedve.
- Ezek szerint nem csak ott. Azt akarja, hogy felejtsem el Harryt.
- Nehogy ezt tedd! Akkor elérné, amit akart.
- Akkor mit csináljak?
Hangosan felsóhajtott és megrázta a fejét.
- Nem tudom… Szólj Harrynek minél hamarabb.
- Ő mit tud tenni szerinted? – kérdeztem dühösen, aztán pedig bocsánatkérően néztem rá, amiért lerohantam. Nem őt kellene bántanom. Csak annyira ideges voltam a tehetetlenségtől, hogy legszívesebben belevágtam volna a fejem a falba. Suval sokat ötleteztünk, de semmire sem jutottunk. Már öt óra volt és nem hívott vissza. Semmi életjelet nem adott magáról. Beletörődtem, hogy ma már nem is fog.