Tizenegyedik

Skacok! :) Itt van a következő rész, de mielőtt elolvasnátok szeretnék megjegyezni néhány dolgot. Az oldal hat nap alatt elérte a 420 látogatót! :O *-* Köszönöm szépen! :) És a visszajelzéseknek is nagyon örülök, amiket kommentben, twitteren vagy facebookon írtok. :) Nekem komolyan nagyon sokat jelent! :D Na de nem is húzom tovább az időt. Olvassátok a következőt:

Tehát a srácok oda ültek a zongora köré én pedig elé ültem. Izgultam. Ez ilyenkor normális, nem? Ők értenek a zenéhez. Eddig még nem volt ilyen nagy közönségem. Őket nevezhettem annak, mivel a One Direction hallgatta a játékomat. Ugyan úgy kezdődött, mint amikor Harrynek játszottam. Eleinte izgultam, aztán a dal magával ragadott. A végén a fiúk tapsolni kezdtek.
- Ritka, hogy ilyet mondok, de Harry igazad volt, ez gyönyörű!
- Köszönöm Zayn.
- Igen és igen és igen!
Louis felkapott a zongora elől és pörgött velem párat a szoba közepén, majd kicsit megszédült és letett.
- Szívesen írnánk hozzá szöveget és adnánk elő! – mondta nevetve és kissé megilletődtem, de én is rámosolyodtam.
Tehát tetszett nekik. Ettől kicsit megnyugodtam, de ennek ellenére még mindig gyorsan kalapált a szívem. Olyan hihetetlen volt, hogy tetszik nekik. Megérte vele szenvedni, ezt kijelenthettem biztosan. Harryra pillantottam, aki mosolyogva bólogatott. A dal valójában neki szólt, de erről nem kellett tudnia senkinek sem. Barátságban azért nincsen ilyen, hogy egy eléggé szerelmes zongorajáték, az egyik barátodnak íródott.
- Én egy duót is el tudnék erre képzelni… - szólalt meg Liam. – Egy női hanggal – pillantott rám.
- Én is erre gondoltam – vigyorodott el Harry.
- Nem tudok énekelni, sajnálom.
- Megtanítunk majd! – lépett mellém Louis.
- Nem, nem… Én nem énekelek – ráztam meg a fejem. – Higgyétek, el mindannyian jobban járunk. Nektek is remekül fog ez állni.
Még kicsit beszélgettem a srácokkal, de szépen lassan mindenki haza szállingózott. Aztán pedig megint hárman maradtunk, de mivel már sötétedett és nem akartam sötétben haza indulni, elbúcsúztam tőlük, de Harry hazaszeretett, volna kísérni, amire én nem mondtam nemet.
- Örülök, hogy tetszett nekik – mosolyodtam Harryre.
- Persze, hogy tetszett! – mondta mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. – Meg te is.
- Akkor örülök – mosolyogtam még mindig.
- De ugye, ha duózni kellene, akkor a bandából csak velem énekelnéd el.
- Igen vagy Liammel, vagy mondjuk Louissal, esetleg Niall vagy, vagy nem is inkább Zayn – mondtam nevetve. Aztán komolyan hozzá tettem. – Tudod, hogy nem énekelek.
- Majd ha haladunk valamire, akkor megmutatjuk.
- Rendben van, kíváncsian várom.
- Ugye nem ijesztettek nagyon rád a srácok?
- Nem, rendesnek tűnnek. Azt hittem nem fognak annyira bírni.
- Viccelsz? Imádnak téged.
Őszintén hangzott és örültem neki. Abban reménykedtem, hogy Harry is pont így érez. Mármint, hogy úgy tekint rám, mint egy remek és imádni való barátra…
- Niallal mi a helyzet? – kérdeztem rá.
- Azt mondta megismerné szívesen Susiet. Mivel nem nagyon tud róla semmit sem. Csak tetszik neki a zöld szeme. Ennyi tudok – mondta bazsalyogva. – Örülnék, ha lenne valami. Majd mi megoldjuk, hogy legyen – kacsintott rám.
Házunk elé érve kicsit elszomorodtam, mivel ez azt jelentette, hogy el kell válnunk egymástól. Még kicsit beszélgettünk aztán én megöleltem – mivel nagyon ölelős vagyok -, és ő visszaindult.
Anya már aludt is. Gyorsan ettem valamit, letusoltam és fogat mostam. Az ágyban pedig rögtön elnyomott az álom.