Harminchetedik

Amikor meghallottam a csengőt már száguldoztam is lefelé a lépcsőn, mivel tudtam, hogy Harry az. A nagy sietségben majdnem sikerült elesnem, de hiába minden, mert anya beelőzött.
- Szi… Jó napot kívánok! Harry Styles vagyok.
Harry hatalmas vigyora kissé meglepett arcba futott át. Nem számított arra, hogy édesanyámmal fogja magát szembe találni. Anya bemutatkozása után én is oda fúrtam magam az ajtóba, mert nem akartam lemaradni erről a remek ismerkedésről. Bár én előre féltem.
- Szia, Harry – intettem neki. – Nem jössz be egy kicsit? – kérdeztem, majd kérdően nézett anyára, hogy szabad-e ő pedig csak bólintott egyet. Láttam Harryn, hogy komolyan izgul és értetlenül nézett rám, amiért nem szóltam neki erről. Olyan vicces arcot vágott, hogy elmosolyodtam rajta, amitől még durcásabbá vált. Leültünk az ebédlő asztalhoz. Ahogy helyet foglaltunk rögtön kérdések millióival bombázta meg szerencsétlent és köpni-nyelni nem is tudott hírtelen.
- Anya – néztem rá szigorúan. – Mi ez a vallatás.
- Sajnálom, kíváncsi vagyok – válaszolta nemes egyszerűséggel.
Én valami fájdalmas arcot vágtam és kezdtem megsajnálni a barátomat. Mint egy vallatáson tényleg olyan volt a helyzet.
- Ugye ti nem drogoztak vagy ilyesmi?
- Jézusom anya! – nyögtem fel.
- Nem, mi nem élünk ilyesmivel – mondta őszintén, de száján ott volt, az a kis mosoly, ami mindig is. Eszméletlen édes volt most is és nem is értettem, hogy anya miért nem vágja hasra magát tőle.
Ezer meg ezer ilyen és hasonló kérdései voltak. Háromnegyed óra lehetett, míg teljesen kifaggatta, illetve nem teljesen…
- Na, jó ennyi elég lesz mára, mi sietünk, ha nem bánod. Majd máskor folytatjuk.
Megfogtam a kezét Harrynek és magam után húztam, ő pedig valami olyasmit mondott anyának, hogy örülök a találkozásnak. Nem is tudom már, mert az arcom vörös színben pompázott a kínos jelenetektől. Ahogy kiértünk mind a ketten elnevettük magunkat.
- Ne haragudj, de anya már csak ilyen.
- Szerintem vicces – mondta vigyorogva. – És nagyon hasonlítasz rá, a természetetek.
Ezen kicsit mosolyogtam és nem igazán értettem vele egyet. Különbözőek vagyunk, nagyon is, de ezt ráhagytam. Még mindig a találkozásuk hatása alatt voltam. Anya tényleg nem bízott meg benne. Azon csodálkoztam, hogy azt nem kérdezte meg, hogy szűz-e még. Esküszöm már vártam azt a kérdést, hogy zavaromban a kínos pillanatok miatt azt kívánjam, hogy nyíljon meg alattam a föld. Nem is értettem, hogy Harry miért bírja ennyire jól. Én a helyében visítva szaladtam volna ki. Ennyit arról a nagy bemutatásról.
- Hová megyünk? – kérdeztem tőle kíváncsian és még gondolni sem akartam a lakásban történtekre.
- Piknikezni?
Hiába kérdezte, nekem inkább kijelentésnek tűnt, persze bólintottam és elindultunk valamerre. Erre felé még nem is jártam és hiába élek hosszú idő óta Londonban, most fogalmam sem volt, hogy hol vagyunk. Elsőnek azt hittem egy erdőbe megyünk, de ahogy át vágtunk a fák között egy tisztásra értünk. A nap gyönyörűen ragyogott oda fenn ránk szórva meleg sugarait, és egy kisebb tó is ott pihent a tisztás egyik szegletében. Olyan szép volt. Ekkor megpillantottam egy pokrócot a földön, amin tányérok, poharak voltak, meg nagyobb méretű kosár. Mosolyogva pillantottam rá és annyira elvarázsolt ez a hely, hogy nem is tudtam mit mondjak.
- Tetszik? – kérdezte kicsit megilletődve a szótlanságom miatt.
- Már hogy a fenébe ne tetszene Harry? – csodálkoztam el a buta kérdésén. Annyira szép volt az egész. Mit tudjátok azokban a hülye csöpögős, nyálas és borzalmas filmekben. Amiket tudod, hogy baromságok, mert sosem történnek meg. Vagy legalábbis én mindig arra gondoltam, de ennek ellenére is néztem őket és reménykedtem benne.
- Eszünk? – szólalt meg, amikor nem is tudom, hanyaggyára pördültem meg, hogy körbenézzek.
- Naná! – vágtam rá.
Leültünk arra a pokrócra egymással szembe és kipakolta a kosarat. Nem hittem a szememnek. Elő vett egy csomó süteményt.
- Ne mond, hogy te csináltad – néztem rá hitetlenül.
- A srácok segítettek – mondta vigyorogva.
Kiválasztottam egyet és belekóstoltam. Az íze nem is volt rossz, mert bevallom őszintén, kicsit arra számítottam, hogy nem fog ízleni, mivel Harry egyértelműen nem tud sütni. De ez tényleg finom volt.
- Anyud nem igazán kedvel, igaz? – kérdezte szomorkás hangon.
- Nem ismer – mondtam mosolyogva, de ettől sem érezte magát jobban.
- Most már több információt tud rólam, mint te magad.
- Akkor sem ismer. Ha ismerne, akkor biztos vagyok benne, hogy nagyon kedvelne. Amióta apa nincsen velünk és az öcsém, egyedül kell rám vigyáznia, így eléggé szokott félteni. De adj neki egy kis időt. Majd beszélgettek egyre többet és, akkor meg fog kedvelni.
Biztatni szerettem volna, mivel komolyan elkenődött, ha arra gondolt, hogy anyám, nincsen oda érte. De én tudtam, hogy meg fogja kedvelni. Azon a nyáron nem is találkozott vele, de annyit meséltem Harryről, hogy nem is gondolkodott azon, hogy nem kellene benne megbízni. Most az szúrta leginkább a csőrét, hogy Harry híres….
Hirtelen elkezdett rajtam kuncogni én pedig nem értettem, hogy miért és összeszűkített szemekkel néztem rá.
- Elég viccesen festesz – folytatta a kuncogást. – Tiszta hab vagy.
Közelebb hajolt hozzám, mire az egyik sütemény tetejéről leszedtem a habot és az arcába nyomtam. Kissé visszahőkölt és gúnyos mosoly jelent meg ajkaimon.
- Jaj, Harry, mintha valami lenne az arcodon – mondtam komolyan aztán kitört belőlem a nevetés. Neki sem kellett több ő is támadást indított. Ezzel azt értük el, hogy mind a ketten ragadtunk és tiszta maszatosak voltunk, mint két kisgyerek. Felettem terpeszkedett, mikor végig nyalt arcomon.
- Tényleg finom a süti – mondta huncut vigyorral az arcán. Tiszta nyál lettem tőle és komolyan egy házi kedvencre hasonlított most a leginkább.
- Pfúj! Rossz kutya! – nézettem rá én is nevetve.
Ekkor hatalmasat dörrent az ég én pedig felnéztem az égre, amin nyoma sem volt a kék égnek és a nap szikrázó sugarainak. Szürke fellegek tarkították az eget és lassan eleredt az eső.
- Oh a fenébe – suttogta.
Elsőnek csap csöpögött és megkértem, hogy maradjunk még. Szerettem az ilyen időt, de abban bíztam, hogy hamarosan eláll, és megint kisüt a nap. Nem szerettem volna innen még elmenni egy jó darabig. Az esőben beszélgettünk és futkorásztunk. Szerettem elázni, de ezek után nem csak esett, hanem szakadt az eső, mintha öntenék. Így beláttuk, hogy nem maradhatunk. Harry felajánlotta, hogy ugorjak be hozzájuk, mivel ők közelebb laknak én pedig benne voltam.