2013. február 3., vasárnap

2. Tizennegyedik


- Szerinted mennyi ideig lesz ilyen nehéz? – néztem rá. Erről már sokat beszélgettünk. Hangosan felsóhajtott és a göndör hajába túrt barátnőm.
- Lehet csúnya lesz, amit mondok, de ha te szerelmes vagy belé, akkor szerintem ez teljesen nem is fog elmúlni. Mindenhol látni fogod.
- Tudom. Most meg Codyval vagyok együtt. Nagyon kedvelem őt, de ő nem Harry.
- Talán jobb lesz mellette.
- Annyira vártam, hogy visszajöjjenek. Ne tudd meg mennyire szerettem volna. Most meg… Nem csak Harry miatt, hanem Susie is. Olyan más lett. Valamelyik nap még azt mondta, hogy én vagyok neki a legjobb barátja, most meg nem is foglalkozik velem. Gondoltam arra, hogy nem bírja már a nyavalygásomat. Lehet ez a baj.
- Beszélj vele. Bár ez elég durva volt, hogy komolyan nálatok akartak filmezni, úgy hogy nem is szólt.
- Nem értem! – vágtam bele az arcom a párnába. – Ölj meg!
- Hülye! – vágott hozzám egyet. – Ilyet ne is mondj. Ennyit nem ér.
Miután Daniellel átbeszélgettük az egész éjszakát, mind kettőnket elnyomott az álom. Még akkor is ez járt a fejemben. Azt szerettem volna, ha vége lenne. Minél hamarabb.
Reggel összedobtunk valami kaját én pedig összeszedtem magam és úgy döntöttem, hogy elbeszélgetek Susieval. Hazafelé sétáltam közben pedig azon gondolkodtam, hogy miket fogok neki mondani. Amikor beléptem az ajtón barátnőm már ott várt.
- Mintha nem engem vártál volna – szólaltam meg, mikor mosolya lejjebb lankadt.
- Öm, igazából azt hittem, hogy Lili az. Azt mondta hamarosan itt lesz a cuccaival.
- Cuccaival?
- Igen. Itt fog nálunk lakni pár napig.
Lesokkoltam. Ott álltam, mint egy szerencsétlen és kerek szemekkel néztem arra a lányra, aki a legjobb barátnőm volt, most meg hirtelen a legnagyobb ellenségem és rossz akaróm. Első gondolatom az volt, hogy viccel. A második az, hogy remélem, ez nem azt jelenti, hogy nekem pedig mennem kell.
- Mikor döntöttétek el? – szólaltam meg nehezen.
- Tegnap mesélte, hogy most albérletben van és utálja, mert drága. Gondoltam meghívom.
- Miért nem a szüleinél van?
- Ő nem Londonban él. Csak most itt van Harry miatt.
- Mikor akartál szólni? Vagy esetleg megkérdezni?
- Bocsi, de hát itt lakom, nem?
- Basszus Susie én is. Mi van veled most komolyan?
- Mi lenne? Te nyavalyogsz folyton.
- Persze, mert ide hozod Lilit! Az istenit! – néztem rá értetlenül. – Egy kicsit sem tudsz velem együtt érezni?
- Lili egy rendes lány.
- Igen, elhiszem, az, de Harry barátnője.
Ekkor hallottam megszólalni a csengőt. Csendbe maradtam és néztem, ahogy Susie ajtót nyit és a sokat emlegetett „rendes lányka” lépett be.
- Sziasztok. Oh, Shell, szia. Tőled még nem is kérdeztem. Szóval, ugye nem baj, ha itt lakom veletek egy kis ideig?
Megrántottam a vállam és Susiera néztem.
- Nekem ugye nem kell kiköltöznöm? – kérdeztem gúnyosan.
- Nem dehogy is! Majd alszom a kanapén nekem az is tökéletes – mosolygott ártatlanul Lili és most először éreztem azt, hogy megtépném. Harry barátnője komolyan mind ilyen bajos? Lehet én is ilyen vagyok.

2013. február 2., szombat

2. Tizenharmadik


Az egy dolog, hogy megbeszéltem Harryvel a dolgokat, de az nem azt jelenti, hogy ez nem egy kínos jelenet kezdete volt. Susie szélesen elmosolyodott és oda ment anyához, hogy puszival üdvözölje. Elég régen találkoztak már, annak ellenére, hogy egy időben minden nap láthatta.
- Akár jöhetnél majd hozzánk ebédelni – ajánlotta fel anya majd rám nézett. – Shell mostanában keveset jön.
Erre csak megráztam a fejemet és karba tettem a kezeimet. Aztán Harry is köszönt neki bár úgy láttam rajta, hogy kicsit zavarban van. Legalább nem csak én éreztem magam így.
- Azt hiszem, lassan indulok is, csak hoztam egy kis kaját – kacsintott ránk.
- Életmentő – csillantak fel Niall szemei, mire elnevettük magunkat. Sejtettem, hogy ennek ő fog a legjobban örülni. Mindig is szerette anya főztjét, bár nem sokszor jutott hozzá.
Amikor elköszöntünk tőle én a konyhába vettem az irányt. Nem igazán szerettem volna velük most beszélgetni. Arra gondoltam, hogy négyesben kellene hagyni őket.
- Nem jössz velünk filmezni? – kérdezte Susie, miközben kukoricát kezdett pattogtatni.
Felvont szemöldökkel néztem rá és mélyen beszívtam a levegőt, majd még hangosabban kifújtam.
- Nem igazán szeretnék. Meg találkozok Daniellel – füllentettem.
Azt hittem meg fogja érteni. De e helyett csak csettintett egyet a nyelvével.
- Most már mindig ez lesz? Mármint, hogy itt lesz Harry és te menekülsz?
- Susie, érts meg -
- Próbállak, de csak azt látom, hogy szenvedsz…
Homlokomat ráncoltam és nem értettem, hogy hirtelen mi baja van.
- Ne érts félre, tudom, hogy nehéz, meg minden, de egyszer csak ki kellene lábalnod ebből.
- Szerintem neked sem lenne ilyen egyszerű, ha Niall valaki mással járna és ide hívnám őket, hogy filmezzünk.
- De most rólad van szó Shell.
- Igen… Rólam… Csak az a baj, hogy téged ez már nem is érdekel annyira. Mindegy, jó filmezést nektek. Indultam el a nappali felé, hogy az előszobába mehessek.
- Üdvözlöm Daniellet – szólt utánam.
- Átadom, nektek meg jó szórakozást, sziasztok.
Olyan semmilyen volt a barátnőm hangja. Mintha az sem érdekelné, mi a fene, folyik most. Amint kiléptem az ajtón könnyek szöktek a szemembe. Susie annyira más volt velem és bevallom szarul esett, hogy Lilivel tölti az idejét, mikor rá bőven volt ideje és gondolom lesz is még, ha ismét mennek turnézni. A másik meg, hogy nem is tudom, hogyan gondolta, hogy ő most meghívja hozzánk őket. legalább, ha máshova mentek volna…
Csak füllentés volt az elején, hogy Daniellehez megyek, de végül tényleg úgy lett. Vele tudtam most csak dumálni. Eleanor nem volt Londonban. Lissával ennyire még azért nem voltunk jóba, hogy ezzel zaklassam. Codyt csúnya dolog lett volna ezzel keresnem. A srácoknak sem szívesen beszéltem erről.
- Oh, szia Shell, nem számítottam rád. Gyere csak – tessékelt be az ajtón.
- Ugye nem zavarok?
- Nem dehogyis – mosolygott rám majd kicsit komolyabbá vált. – Történt valami? Azt hittem, hogy most Susieval leszel sülve főve.
- Én is – húztam el a számat. – Nem gondoltam, hogy a nappalink egy páros randi helyszínévé válik. Su kérdezte, hogy maradok-e. Nem sok kedvem lett volna hozzá, inkább leléptem – rántottam meg a vállam.
- Szóval Lili ott van nálatok?
- Igen.
- Aj, az a csaj – forgatta a szemeit. Engem nem is ő érdekelt, hanem inkább a barátnőm, aki teljesen megváltozott. – Itt alszol?
- Hát …
- Csak nyugodtan. Ránk fér egy lelkizés úgy látom.

2013. január 27., vasárnap

Tizenkettedik


Lissa levált tőlünk és ketten maradtunk Codyval.
- Egyre jobban kedvelem – mondtam ki hangosan a gondolataimat.
- Tud ő rendes is lenni, de roppant idegesítő.
Felsóhajtottam és még mindig csak agyaltam. Az ment a fejemben, amit ő mondott nekem.
- Shell, mondd, mi nyomaszt.
- Aj, nem akarok mindenkinek erről nyavalyogni.
- Én nem vagyok mindenki – mosolyodott rám kedvesen.
- Tudom, csak már úgy szégyellem magam emiatt.
Főleg, mert tudom, hogy tetszem neked… Persze ezt már nem mondtam ki hangosan. Itt állt mellettem az a személy, akiben pillanatnyilag a legjobban megbíztam, de ezzel csak nem zaklathattam mindig. Rossz érzés lehetett neki.
- Ha megkönnyebbülsz tőle, mondd nyugodtan.
- Őszintén Cody, mi van abban a csajban?
- Liliben?
- Igen. Jó igen tudom szép, kedves, aranyos, csinos -
- Semmi.
- Jó persze, hogy ezt mondod, mivel a barátom vagy.
- Ha őszintén hallani akarod a véleményem, akkor elárulom neked, hogy Harry nem normális. Egy részt, mert egy ilyen szerelmet hagyott veszni és itt hagyott. De azzal is bizonyítja idiótaságát, hogy most itt vagy még is valaki mással van. Pedig látszik, hogy téged szeret, szóval nem értem mit akar. Te pedig nem várhatsz rá örökké. Nem lehet mindig rossz kedved miatta.
Újabb igazságok. Kezdett nagyon bosszantani, hogy mindenki jobban látja nálam a dolgokat. Hogy egyedül én vagyok ennyire vak.
- Ne becsüld magad alá. Különleges vagy Shell.
Mind a ketten egymással szemben álltunk és ismerős volt már ez a szituáció.
- Tudod, hogy én mit érzek. Nem szeretnék semmit sem erőltetni. Tudom, hogy mást szeretsz…
- Nem akarlak hitegetni. Én még mindig őt szeretem.
- Tudom, de engem nem zavar. Talán segíthetnék rajtad.
Most én voltam az, aki megcsókolta őt. Még mindig ugyan olyan barátként tekintettem rá. Nem tudom, hogy ennél érezek-e többet, de lehet, hogy idővel kialakulna valami. Egy esélyt mindenképpen megérdemel.
- Ezt még ismételgetjük, majd igaz? – kérdezte nevetve.
Én is elmosolyodtam és bólintottam egyet. Elköszöntem tőle és bementem a házba.
Nem tudtam, hogy most boldognak vagy szomorúnak kellene-e lennem. Nem tudtam eldönteni. Susie még nem ért haza így egyedül. Gondolom, éppen nagyon jól el van Lilivel. Igen irigykedtem, de hát nem tudtam, mit tenni…
- Szia, Shell!
Ahogy anyám előttem termett szinte szívinfarktust kaptam. Erre nagyon nem számítottam. Hírtelen levegőt is elfelejtettem venni.
- Megijesztettelek?
- Áh, ugyan… - néztem rá kicsit durcásan. – Mi járatban?
- Gondoltam megnézem már, hogy vagy, ha te nem látogatsz mindeket.
- Meg vagyok.
- Mi is köszönjük a kérdést – mosolyodott rám. Mire megforgattam a szemeimet. Tényleg kevesebbet találkoztam vele az utóbbi időben. Főleg, amióta apám visszaköltözött hozzá… De ez nem azt jelentette, hogy nem is hiányzik.
- Susie, hol van?
- Ezt én is szeretném tudni – mormogtam.
- A srácokkal voltál?
- Nem, Codyval.
- Valamiről lemaradtam? Harryvel mi van?
- Anya, ha azt hiszed, hogy Harry a barátom, akkor tényleg nagyon le vagy maradva.
- Nem úgy értem. Mi van most vele.
- Jól megvan a barátnőjével. Ahogyan Susie is – tettem hozzá.
Ekkora nagy ricsaj érkezett a bejárati ajtó felől és hallottam, hogy haza jöttek. Kiléptem a konyhából és ott álltak négyen. Susie, Lili, Niall és Harry.

2013. január 24., csütörtök

2. Tizenegyedik

Most, hogy így szünetet tartok az éjszakai tanulásomban, gondoltam hozok egy új részt. :P Örülnék jó sok kommentnek, mert most kicsit megrémültem, hogy vajon érdemes-e folytatni a blogot. Szóval légyszíves írjatok!

Amikor a stúdióhoz igyekeztem az ajtó előtt megpillantottam Zaynt, aki éppen dohányzott és Lissát. Nekem úgy tűnt, hogy remekül elbeszélgetnek. Na jó ez kicsit meglepő. Nem mintha nagy bajom lenne Lissával, sőt az utóbbi időben rájöttem, hogy rendes is tud lenni velem, csak furcsa volt.
- Sziasztok – köszöntem nekik illedelmesen, majd igyekeztem a többiekhez.
Ott volt mindenki már. Szokás szerint én késtem.
- Ne haragudjatok, megígérem, hogy egyszer pontos leszek – vakartam meg a tarkómat.
- Semmi baj, hozzá szoktunk – veregette meg a vállam Louis. Nos igaza volt, mivel tényleg mindig ezt csináltam.
Most az következett, hogy a srácokat felvegyék. Már elvileg mindent tudtak. Szóval az üvegfal mögött voltak és mi fejhallgatókon hallgattuk őket. Egészen jól ment nekik, de többször is fel kellett énekelni. Közben nagyon jól elvoltunk. Paul már a vége felé kicsit ki is akadt, hogy jobban kellene figyelniük a fiúknak. De minden remekül ment.
- Gyerekek, azt hiszem végeztünk ezzel a dallal! És remekül sikerült! – jelentette ki győzedelmesen, mire mindenki megőrült és ujjongni kezdtünk. Cody volt az egyik legboldogabb. Neki nagyon sokat jelentett ez. Viszont azt nagyon sajnáltam, hogy Susie nem jött. Azt hittem, hogy érdekelni fogja.
- Shell, ünneplünk? – lépett oda hozzám Cody Lissával.
- Azt hiszem, nem megy, sajnálom. Suval fogok találkozni.
- Öm, Ell! – szólított meg Lili. Kicsit furcsállottam is hogy becézget. Semmi bajom vele, de ennyire jóban sem voltunk. – Susie azt mondta, hogy eljön velem vásárolni, szóval nyugodtan menj el a barátaiddal – mosolyodott rám halál kedvesen. Pislogtam néhányat. Lehet, hogy túl féltékeny típus vagyok, de nekem ez kicsit rosszul esett. Lili nem csak a barátomat csapta le a kezemről, hanem a legjobb barátnőmet is.
- Uh, ez a csaj nagyon kikészít – súgta oda Lissa. – Én a helyedben megütném, de ha nem te, akkor én fogom.
Ezen elvigyorodtam és már majdnem nevettem. Kegyetlen gondolat volt, de most úgy éreztem, hogy szívesen megtenném. Semmi állszentség nem volt a lányban. Láttam rajta, hogy nem akar ő rosszat, de akkor is idegesített. Persze, hogy nem bírtam, ha egyszer Harryvel van együtt.
Végül Codyval és Lissával mentünk el hárman ünnepelni.
- Fogsz velük találkozgatni?
- Ezt hogy érted?
- Hát ugye vége van az együttdolgozós időszaknak…
- Biztosan fogok, én kedvelem a srácokat.
- De gondolom, nem olyan egyszerű találkozni Harryvel nap, mint nap.
- Liss! Hagyjad már szegényt.
- Most miért? Boccs, hogy őszinte vagyok.
- Lehet, hogy ő nem akar erről dumálni.
- Lehet, de ne szólj bele, kérlek!
Cody megforgatta a szemeit és úgy döntött, hogy inkább kér nekünk egy kávét.
- Szóval?
Faggatás ezzel kezdetét is vette. Nem tudom, valahogy nem ő volt az a személy, akivel erről szerettem volna beszélgetni.
- Nem tudok mit csinálni – vontam vállat. – Most azt hiszem, haverok vagyunk.
- Ugye most ugratsz? Haverok? Tisztában vagy azzal, hogy ez egy oltári nagy hülyeség?
Nem értettem, hogy mire szeretne kilyukadni. Nem mindegy neki, hogy mi van velem?
- Te komolyan ennyire vak vagy? Ha látnád, hogy néz rád!
- Az egy dolog.
- Igazad van. Harry egy hülye nyúl és te is az vagy… Lili meg egy idegesítő tyúk. Ha már a pasidat ellopja, legalább a barátnődet ne engedd már. Szerinted mi a jó abban a csajban? Te is vagy olyan, sőt különb…
- Na, itt van a kávétok – érkezett vissza Cody.
Miközben beszélgettünk nekem Lissa szavai keringtek a fejemben. Nem mondott hülyeségeket. Igaz, hogy kicsit nyersen és talán bántóan is fogalmazott olykor, de mindig nagyon őszinte volt és kimondta a véleményét.  Be kell látnom, hogy igaza van.

2013. január 20., vasárnap

2. Tízedik

Sziasztok. :) Meghoztam az újabb részt. Észre sem vettem, hogy az oldal már az 50000 látogatót is átlépte *-*. Köszönöm mindenkinek. :) Olyan érdekes, hogy az oldal már meg van egy ideje. Olvastam régebbi kommenteket és akkor nagyon lelkes olvasók szinte fel is szívódtak. Nem tudom, hogy csak nem írnak, vagy nem is olvasnak... Kicsit azért sajnálom az ilyet. :// Úgy tűnik, hogy régi olvasóimból nem sokan maradtak. Most fogalmam sincs, hogy hányan olvashatjátok a blogot, de remélem velem tartotok a végéig. :) 

Másnap reggel egészen korán felkeltem. Rettenetesen fájt a fejem. Tegnap talán nem éreztem annyira gáznak, hogy a srácoknál alszom, de ma már nem így gondoltam. Kikászálódtam az ágyból. Ekkor vettem észre, hogy Harry pulcsija van rajtam. Erre nem is nagyon emlékszem, hogy mikor került rám. Belenéztem a tükörbe és kicsit rendbe szedtem magam. Bár nem sokat lehetett segíteni a fejemen. Leengedtem a hajam, hogy legalább az is takarjon. Elindultam a lépcsőn és Liam hangját hallottam. Aztán a konyhába érve Harryt is megpillantottam.
- Jó reggelt – köszöntek rám szinte egyszerre.
- Fájdalom csillapítót? – mutatta fel Harry mosolyogva. Mire csak megráztam a fejem. Szenvedjek, ha már olyan hülye voltam tegnap. Egy kis csend telepedett ránk.
- Szerintem felhívom Niallt. Azért jó lenne tudni, hogy mi van velük – somfordált ki Liam. De szinte biztosra vettem, hogy kettesben szeretett volna hagyni minket. Ekkor ugrott be az a része az estének, amikor ugyan ezt tette az ajtóban állva, miután ránk nyitott. Éreztem, hogy elpirul az arcom. Hogy lehetek ennyire nyomorék? Ezt már komolyan tanítani kellene. Annyira zavarban éreztem magam és alig bírtam Harry szemébe nézni. Hallottam, hogy veszi a levegőt, hogy mondjon valamit, de szavába vágtam.
- Harry, nagyon sajnálom, ha hülyeségeket mondtam neked. Ha hülyeséget csináltam… Nem gondoltam komolyan. Őszintén szólva nem is nagyon emlékszem rá – füllentettem. – De tényleg nagyon sajnálom. Örülnék, ha jóban lennénk.
Leült az asztalhoz és én is helyet foglaltam. Kedvesen nézett rám és kezdtem kissé megnyugodni.
- Felejtsük el. Nem történt semmi sem, oké?
Bólintottam egyet. Persze nem így éreztem, de ez volt a legjobb nekünk. Szóval ennyi volt? Mármint a Harry és az én kapcsolatom. Nem mondtuk ki, de ez valami olyasmit jelentett, hogy legyünk barátok. Persze én bíztam abban, hogy még tényleg szeret és van esélyem visszakapni. Persze Lilinek nem akartam keresztbe tenni. De önzőnek kellett lennem. Ha van némi remény arra, hogy megint velem szeretne lenni, akkor én megteszek minden tőlem telhetőt.
- Akkor ezt megbeszéltük – fújtam ki a levegőt. Kicsit azért mégis csak megnyugodtam, hogy nem kell kerülnünk egymást és nem kell bunkóznom vele. Most egy kicsit jobb volt.
- Oh je, megvannak Susiék – lépett be Liam.
- Na és hol?
- Nálatok.
- Remek – álltam fel az asztaltól. – Akkor haza tudok menni.
- Maradj még nyugodtan. Csinálunk reggelit.
- Ti? – néztem rájuk felvont szemöldökkel.
- Aj, ne már, egészen jót tudunk – gyerekeskedtek.
- Segítek, jó?
Összenéztek és mosolyogni kezdtek.
- Te még nálunk is bénább vagy. Megvágnád magad, vagy leforráznád, vagy hasonlók. Inkább ülj nyugodtan – nevette el magát Harry. Túl jól ismert.
Elhülyéskedtünk egy darabig a konyhában, majd a többiek is csatlakoztak hozzánk. Louis még nálam is brutálisabban festett. Sőt abban sem voltam biztos, hogy kijózanodott. Egy elég mulatságos délelőttöt töltöttem náluk. Aztán pedig hazaindultam. Amikor beértem a lakásba Susie már egyedül volt.
- Na, milyen volt a buli?
- Jó – nevettem el magam.
- Igen? Mi történt?
- Hát ittunk, de ti hova tűntetek?
- Nem éreztem magam olyan jól és hazajöttünk. De ahogy elnézlek, neked jó estéd volt – kacsintott rám.
Felsóhajtottam és lehuppantam mellé a kanapéra.
- Tudom, hogy mire vagy kíváncsi. Csókolóztunk, mivel én eléggé… szóval sokat ittam, így reggel beszéltük meg a dolgokat. Arra jutottunk, hogy barátok vagyunk.
- Ez igazán jó barátság – forgatta meg a szemeit.

2013. január 19., szombat

2. Kilencedik


Louis fizette az első kört. Biztos voltam abban, hogy engem ma este le akar itatni, mert folyton tukmálta rám az újabb poharakat. Semmi jónak nem akartam az elrontója lenni. Nagyon régen éreztem magam jól egy buliban. Gondoltam, hogy néha nekem is kijár. Úgy legalább nem gondolok annyit Harryre és Lilire, amint csókot váltanak. Van képe kérdőre vonni, hogy együtt vagyok-e Codyval. Semmi köze hozzá, főleg ha neki közben barátnője van. Szóval próbáltam róla nem tudomást venni és jól érezni magam.
Egyik helyről a másikhoz sétáltunk. Tőlünk zengett az utca. Néhány rajongó ránk talált. El is felejtettem, hogy milyen velük vonulni az utcán.
- Jobb lenne, ha Shell felvennél egy pulcsit – nézett rám Liam. Mindenki hirtelen olyan gondoskodó lett velem, ahogy nekem egyre jobb lett a kedvem.
- Nem kell, meleg van.
- Talán igaza van – bújt ki az övéből Harry és felém nyújtotta.
- Mondtam, nem kell köszönöm.
Meg sem hallgatta a válaszomat ő maga adta rám, annak ellenére, hogy mennyire ellenkeztem. Újabb helyre érve újabb poharak vártak ránk.
- Haver, szerintem elég lesz ennyi – szólalt meg Harry, amikor Louis éppen engem szolgált ki.
- Nem! – vágtam rá, mire Louis nevetett és oda adta nekem. Ismét lehúztuk. Azt hiszem mi ketten éreztük magunkat a legjobban meg Zayn. Niall és Susie felszívódtak.
- Shell nem kellene többet innod – nézett rám Harry.
- Lehet, igazad van. Nem kellene ide adnod a pulcsid, a barátnőd mérges lesz – vágtam vissza. Rosszul éreztem magam attól, hogy így beszélek vele, de nem tudtam máshogyan.
Láttam, hogy megrándul az arca, de nem mondott semmit. A buli pedig nagyon jól alakult. Susiékat nem tudtuk elérni, így hajnali háromkor úgy döntöttünk, hogy haza megyünk. Én is velük tartottam. Sétálva tettük meg az utat, hogy addigra is tisztuljon a fejem és ez Louisra is ráfért, na meg Zaynre. Azt terveztük, hogy otthon még bulizunk, de a lakásba érve Liam és Harry az ágyba akartak minket tudni mindenképp. Nem adtuk magunkat könnyen.
- Majd holnap folytatjátok, jó? – nézett rám az ágy mellől Harry.
- Miért vagy ilyen gonosz? – siránkoztam.
- Jó éjt Shell!
- Puszit nem is kapok?
Jót bazsalygott rajtam és közelebb hajolt hozzám. Homlokomra szeretett volna nyomni egy puszit, de ebből egy szenvedélyes csók lett. Biztos, hogy az alkohol bátorított fel, de hülyeség lenne azt mondani, hogy nem szerettem volna mindennél jobban ezt a csókot. Olyan puhák voltak az ajkai.
Nagyon sokáig tartott. Szerintem percekig is. Kinyílt az ajtó és Harry hirtelen kihúzta magát. Liam állt ott.
- Bocs, csak meg akartam nézni, hogy minden rendben-e… öö… látom igen… szóval… khm… megyek is – makogta. Amikor bezárta az ajtót én vigyorogva néztem Hazzára. Súlyos levegőt vett, majd hangosan kifújta és göndör fürtjeibe túrt. Beleőrültem a látványába és a csókba is. A szívem nagyon gyorsan vert. Tudtam, hogy hülyeséget csinálok. Pont, mint általában… Azt is tudtam, hogy eszeveszettül fogom holnap ezt bánni. De csak, mert neki barátnője van, aki amúgy egy tök normális csaj. Aki semmiről sem tehet. Aki szerelmes Harrybe pont, mint én.
- Szerintem jobb lesz, ha megyek – húzta az ajkait mosolyra, de semmi köze nem volt az örömhöz. Aztán a legeslegnagyobb őrültség csúszott ki a számon. Olyasmi, amit jobb lett volna, ha magamban tartok, de egyszerűen az alkohol nem engedte meg és azokat a gondolatokat mondatta ki velem, amelyeket komolyan gondoltam.
- Szeretlek.
Felém fordult és olyan volt, mint akibe a villám csapott. Nem mondott semmit csak lassan kiment. Maga mögött az ajtót bezárta. Arcomat a párnába nyomtam és azt kívántam bárcsak megnyílna alattam a föld.

2013. január 15., kedd

2. Nyolcadik


- Jól van srácok, mára végeztünk – csapta össze a tenyereit Paul.
- Je! Este iszunk, igaz? – nézett Louis szét a srácok között.
- Naná! – szólaltam meg először én - ez egy igazán jó ötletnek tűnt.
- Oh, tudom már miért hiányoztál annyira – paskolta meg a fejem, mint valami szófogadó kutyusnak.
Szélesen elmosolyodtam és Harryvel találkozott a tekintetem.  A gyomrom liftezett egyet és a szívem gyorsabban vert. Egészen kezdtem hozzászokni, hogy szívinfarktus közeli állapotba kerülök, csupán a jelenlététől. Nem tartott sajnos sokáig a pillanat.
Amikor a srácok kimentek Cody megfogta a karom és visszahúzott az ajtótól.
- Minden rendben? – nézett rám aggódva.
- Persze – hitegettem magam is. Felvonta a szemöldökét és látszott rajta, hogy nem igazán hisz nekem. Erre hangosan felsóhajtottam.
- Szerinted, hogyan érezném magam?
- Borzalmas rád nézni Shell. Annyira látszik, hogy szomorú vagy.
- Elfog múlni – bíztattam. – Most még kellemetlen a helyzet, de elmúlik idővel.
- Annyira segítenék.
- Tudom és köszönöm – mosolyodtam rá. Ő is ezt tette. Majd karomról lejjebb csúszott a keze és ujjaimat átkulcsolta. Láttam rajta a szándékot, hogy meg akar csókolni és azt hiszem én is akartam, de ekkor köhintést hallottam magam mögül. Ijedten fordultam meg és Harry állt ott.
- Ne haragudjatok – mondta zavartan. – Shell beszélhetnénk?
- Már itt sem vagyok – sziszegte Cody és nyomott egy puszit arcomra, majd szándékosan úgy ment ki az ajtón, hogy közben Harrynek ütközzön vállal.
Amikor ketten maradtunk izgatott lettem és azt sem tudtam, hogy mit kellene mondanom. Féltem attól, hogy mit fog mondani. Beljebb sétált és a szemeimbe nézett. Annyira szépek voltak a zöldszemei, rettentően hiányoztak. Ahogy a göndör haja és az illata. Oda akartam bújni hozzá, de már nem ilyen volt a kapcsolatunk. Semmit sem tehettem.
- Hogy vagy? – kérdezte mosolyogva. Ettől szinte dühös lettem.
- Kreatív vagy – jegyeztem meg szkeptikusan. – De köszönöm meg vagyok.
- Cody és te… - nem mondta végig, de tudtam, hogy mit szeretne.
- Nem vagyunk együtt, ha erre gondolsz.
Olyan volt, mintha ettől kicsit megkönnyebbült volna.
- Lili aranyos lány.
- Igen az – eresztett el egy könnyed mosolyt. – De valójában nem erről szerettem volna beszélni, hanem, rólunk.
Érdeklődve néztem rá, hogy mit fog mondani továbbá. Láttam, hogy megfontolja jól.
- Kikészít, hogy nem szólunk egymáshoz. Hogy még csak egymásra sem nézünk.
- Mit vártál?
Karba tettem a kezeimet. Erősnek szerettem volna tűnni. Túl kell tennem magam rajta.
- Hát nem ezt…
- Harry attól még, hogy híres vagy nem fogok neked mindent megbocsájtani.
- Tudom, hogy elrontottam.
- Elrontottad? – emeltem meg a hangom. – Elbasztad, elég rendesen!
- Nem szerettem volna neked fájdalmat okozni. Neked szerettem volna jót.
- Akkor ezt nagyon elcseszted! Gratulálok!
- Shell!
Az ő hangja kétségbe esett volt. Én pedig kiabálni akartam. Éreztem, hogy könnyek lepik el az arcom. Csoda, hogy tudok még mindig sírni miatta.
- Remek, megint bőgök – töröltem le pár cseppet. – Én, megértelek Harry. Ennek vége. Hagyjuk egymást. Neked ott van Lili, meg a turné. Nekem meg az egyetem.
Közelebb lépett hozzám és hagytam neki. Ott állt néhány centire és akartam, de nem tudtam egy lépést sem tenni.
- Én még mindig szeretlek.
- Hát én nem – vágtam a fejéhez, amin kicsit el is mosolyodott, mert egyértelmű volt, hogy most hazudtam a legnagyobbat.
- Ha így van, akkor miért vagy együtt Lilivel? Ha annyira szeretnél, akkor én kellenék!
- Shell ezt nem értheted. A média miatt van… Lehet, hogy az senkit sem érdekel, hogy te kivel vagy együtt, de nekem minden lélegzetemet követik.
- Igazad van – léptem egyet hátrébb, de így is éreztem az illatát, ami úgy hiányzott. – Végül is én kit érdekelek? Velem nem lehet csillogni… Ki vagyok én? – vágtam a fejéhez. Szarul esett, amit mondott. Kikeltem magamból. Ekkor megfogta a csuklómat és oda rántott magához. Teljesen hozzásimultam. Harry megcsókolt. Tudom, hogy gyenge vagyok, de nem tudtam ellenállni a puha ajkainak és ez a csók rettenetesen hiányzott. Kezei a derekamon voltak és olyan biztonságban éreztem magam. Ha nem tart biztos, hogy összeesek.
Ő szakította meg a csókot. Ez után kicsit kitisztult a fejem.
- Jobb lenne, ha a srácok után mennél.
- De még nem -
- Szerintem mindent megbeszéltünk – erőltettem egy mosolyt. – Majd este a buliban találkozunk, szia Harry!
Kikerültem és otthagytam. Jobb ötletem nem volt. Mellette nem tudok gondolkodni.