Száztizenkettedik

Sziasztok. :) Meghoztam az új részt. Nos még előtte annyit mondanék, hogy ugye bár (sajnos) vége a nyárnak és jön a suli. Holnap már korán kelés. :/ Mindenkinek sok sikert kívánok ebben az évben! :)) Jó olvasást! ;)

Hatalmasat nyeltem és néhány másodpercig levegőt sem vettem. Éjnek idején mi a fenét keres itt, pont ő? Megrémültem és teljesen lefagytam. Azt vártam, hogy fegyvert rántson és lelőjön vagy leüssön, valamivel aztán megkötöz és megzsarol valamivel. Mikor szőke fejével felém fordult még mindig alig hittem szemeimnek.
- Hogy jutottál be? – szegeztem neki a kérdésemet, mint valami éles kést. Su biztos, hogy nem engedte volna be, bármennyire is haragszik rám.
- A kulcs a lábtörlő alatt volt – vont vállat és olyan nyugodtan ült ott, mintha mi sem lenne ennél természetesebb. Honnan a fenéből tudta, hogy ott a kulcs? Talán még mindig kémkedett utánam.
- Azt hiszem, nem leszek nagyon pofátlan, ha azt mondom, hogy azonnal távozz a házamból – emeltem meg a hangomat.
Hangosan felsóhajtott és a szemei a szőnyeg és közöttem cikáztak.
- Szerintem ezt szeretnéd hallani – állapodott meg végül rajtam. Bármiről is volt szó biztos voltam benne, hogy nem akarom tudni. Annyit tudott hazudozni a fiúknak, főleg Harrynek anno, és kanyar nélkül mindent elhitt Elenának.
- Nem érdekel egy hazugság sem Harryről.
- Nem róla van szó – közelebb léptem hozzá, mert valahogy kíváncsivá tett, bár tudtam, hogy nem kellene annak lennem. – Zayn – mondta ki lassan.
Nem értettem, hogy miért velem szeretne erről beszélni. De mivel már túl kíváncsi voltam nem ellenkeztem. Leültem a tőle legtávolabb eső fotelbe és döbbenettel néztem még mindig őt.
- Van néhány dolog, amit tudok róla Brooktól.
- Miért nekem mondod el?
- Mert a fiúk nem hallgatnak meg és nem is hinnének nekem. Túlságosan kihúztam náluk a gyufát. És mert a te házadba be tudtam jutni.
Biztos voltam benne, hogy én gyűlölöm őt a legjobban. Végig futott a fejemben, hogy miután elküldtem megnézem, hogy mit vitt el vagy mit tett tönkre. Eszem ágában nem volt bízni benne.
- Honnan veszed, hogy hinni fogok neked?
- Nem tudom, hogy fogsz-e, de hallgass meg.
Pislogtam néhányat és az egészben nem az volt a meglepő, hogy éjfél tájt Elena itt ül a lakásomban, hanem az, hogy nem küldtem ki, hanem leültem, hogy végig hallgassam. Biccentettem felé, hogy kezdjen neki.
- Szóval, maikor én és Harry együtt voltunk és, amikor a kapcsolatunk még jó volt, akkor jelent meg Brook. Mi egészen jól kijöttünk egymással. Egy hónapig minden okés volt. Aztán egyre többet lógtunk együtt és kiderült róla néhány dolog. Mint például a drogos ügyei, amelyekről akkor még Zayn sem tudott. Sőt ő erről csak akkor tudott, amikor megjelent az első ilyen cikk. Brook nagyon durva dolgokat csinált és könnyű szerrel belerángatott ezekbe engem is.
- Téged? – nevettem fel. – Azt hittem szívesen segítettél neki a srácok életét tönkretenni.
- Rosszul hiszed. Én komolyan szerettem Harryt és még most is. De ő sosem szerette Zaynt. Bármelyik fiúra ráhajtott volna, ha lett volna mivel megtartani. Próbálkozott is. Harryt olyasmikkel zsarolta, hogy majd az újságíróknak olyanokat mond, hogy Elena helyett ő inkább Brookot akarja és a legjobb barátja kezéről megpróbálta lecsapni. Persze ezek nem voltak igazak. És nem is sikerültek a tervei, csak egy. Mint mondtam soha sem szerette Zaynt, de Zayn sem őt.
- Mi van? – akadtam ki teljesen. Zayn odáig volt a lányért. Ez csakis hazugság lehet. Elena hazudik. Nem értettem, hogy neki ebből mi haszna van, de hazudott. Zayn szereti Brookot. Bár hálát adtam volna az égnek, ha most az egyszer a kígyó igazat mond.
- Zaynnek a múltjában van valami nagyon sötét, amit senki sem tud róla még a családja sem. Brook valahogyan rájött erre. Azt is mondtam, hogy mi nagyon jóban voltunk, és amikor észrevette, hogy milyen könnyedén tud engem is rángatni a madzagon elmondta nekem is a titkot.
Na, jó ez már elég őszintén hangzott és így már érthető volt, hogy Zayn miért beszélt a titkokról úgy ahogy. Szinte remegve tettem fel a következő kérdésemet.
- Mi Zayn titka?

Száztizenegyedik

Felsóhajtottam és végignéztem tökéletes arcán.
- Nehogy azt mond, hogy féltékeny vagy rá.
- De úgy nézett rád – magyarázta. Nem is értettem, hogy miről beszél. Nem nézett sehogy sem rám. Rémeket látott.
- Ez badarság – kuncogtam, mert ilyenkor olyan édes volt, ahogy ajkait rágcsálta. Legszívesebben megcsókoltam volna, de vezetett így nem tehettem. – Nem kellene annak lenned.
- Pedig az vagyok.
- Akkor is, ha az utcán valaki megnéz? Ennyi erővel, akkor is lehetnél féltékeny.
Rám pillantott sokat mondóan. Áh, szóval akkor is az… Ez valahogy még nem tűnt fel. Bár, az igen, hogyha sok fiú van, körülöttem előszeretettel kezd bele hevesebb csók csatába. Ezen nagyon elmosolyodtam, mert őszintén szólva jól esett.
- Lehet, nem arra az egyetemre kellene menned – fordult felém, amikor megállt az autóval a garázsunk előtt.
- Te erőltetted annyira – válaszoltam.
- Tudom, csak nem tudtam, hogy ennyi srác jár oda, akik tehetségesek a zenében.
Erre hangosan felnevettem. Félig komolyan beszélt, de közben egy kisebb vigyort is láttam arcán. Közelebb hajolt hozzám és megcsókolt.
- Megtetszett az iskola – mondtam a csók végébe.
- Ebben nem kételkedtem – simított ki egy tincset arcomból. Hátrébb dőlt tőlem és egyik kezét a kormányra tette.
- Suval mi van? Kibékültetek?
- Nem – húztam el a számat. – Még mindig nem értem, hogy miért van ennyire kiakadva. Zaynnel mi van?
- Nincsen semmi. Haragszik ránk, én meg nagyon összekaptam vele.
Hangosan felsóhajtottam és egy cipőben jártunk most. Legalább volt kivel egy cipőben lennem. Ennek azért örültem, bár Su nélkül még mindig azt éreztem, hogy nagyon egyedül vagyok.
- Jövő héten nem lesz tanítás három napig – osztottam meg vele és reméltem, hogy máris van ötlete, hogy mit kezdhetnék magammal.
- Stúdiózunk a fiúkkal… Most megint elhanyagoltuk és Paul is ki akadt a cikk miatt. Ez most nem fog menni.
- Paul nagyon utál minket, igaz?
- Nem utál, csak nem ismer titeket. Ha tudná, hogy ti nem olyanok vagytok, mint Brook vagy, mint amilyen Elena volt, akkor szerintem nem vetemedne olyan megoldásokra, hogy eltilt tőled. Danielle és Eleanor helyzete megint csak másabb, őket azért jobban ismeri.
- Stúdiózás miből áll?
- Felvesszük a dalokat, szenvedünk, hülyéskedünk és hajnali kettőkor fekszünk.
- Jól hangzik, mehetek veled?
- Hidd, el te nem élveznéd annyira… Alig tudnánk beszélgetni és bizonyára tőled figyelni sem tudnék – mosolygott rám.
- Pedig én szívesen megnéznélek. Mehetek?
Ismét vigyorgott rám és megcsókolt.
- Gyere.
Nehezen elbúcsúztam Harrytől és megbeszéltük, hogy hétfőn jön értem és a srácok is. A házba érve hallottam, hogy Susie otthon van, mivel a tv hangosan szólt. Beljebb merészkedtem, de nagy meglepetésemre nem ő ült ott.

Száztízedik

Su a hét többi napján is folytatta ezt a szótlanságot. Én próbáltam valamivel kibékíteni, de ő egyszerűen nem is akart erről beszélni. Ha hozzám szólt az csak azért volt, hogy elkérjen tőlem egy tollat, vagy megkérdezze nem láttam-e valamelyik ruhadarabját, amit épen keresett. Borzalmas volt így tölteni vele a napjaimat egy lakásba. De legalább hozzám szólt és valahogy már ez is jobb volt, mint a semmi.
Szombat este Harry értem jött és elvitt a Williambe. Ahol a versenyt tartották. Helyet foglaltunk valahol és érdekes volt ilyen kicsípve látni őt.
- Mi az? – kérdezte, amikor sokadjára mértem végig mosolyogva.
- Jól áll neked az elegánsabb ruha – dicsértem meg, mire az ő ajkai is felfelé görbültek. Hamarosan kezdetét vette a műsor. Tudtam, hogy őt annyira nagyon nem is érdekli, mint engem. Sőt szerintem unta végig. És mindenkire megkérdezte, hogy ő-e az. Türelmetlenül fészkelődött a helyén. Olyan volt, mint egy kis gyerek, akit csak elrángattak ide a szülei. Nem azt mondom, hogy én annyira sokszor jártam ilyen versenyekre, de szerettem. Régebben én is szerepeltem, mint versenyző és ez most nagyon hiányzott.
Amikor Jack jelent meg a zongora előtt szemeim szinte felcsillantak és nem tudtam levenni őket róla. Belekezdett egy nem túl egyszerű játékba. Persze nem féltem attól, hogy esetleg elrontja, mivel ő nem tudta. Annyira jól csinálta.
- Ki találom, ő az – mormogta mellettem unott hangon. – Azt mondjuk nem mondtad, hogy -
- Sh! – pisszegtem le gyorsan, hogy tovább figyelhessek. Ámultam és bámultam. Gyönyörű volt, akár csak, amikor az egyetemen hallottam. Akárcsak, amikor engem tanított. Jó az nem volt hosszú idő, de akkor is hallottam, hogy mennyire jó. A dala végén hatalmas tapssal fejeztük ki tetszésünket. Reménykedtem abban, hogy majd az este végén lehetőségem nyílik gratulálnom neki.
Utána már csak néhány következtek. Nagyon tetszettek az egyetemisták játékai és tehetségesnek találtam őket. Egyre nagyobb vágyat éreztem, hogy én is ott tanuljak tovább.
- Hogy tetszett? – kérdeztem meg Harrytől, amikor kifáradtunk egy hatalmas terembe.
- Jó volt – rántotta meg a vállát és nem tűnt bő szavúnak.
- Csak ennyi? – mosolyodtam rá. Ekkor éreztem, hogy valaki megkocogtatja a vállamat hátulról és felé fordultam. Jack volt az.
- Örülök, hogy elfogadtad a meghívásomat.
- Én is – mosolyogtam rá, mint egy félnótás. – Nagyon szép volt – dicsértem meg.
Néhány pillanatig álltunk egymással szemben és nem is szólaltunk meg. Aztán eszembe jutott, hogy a barátomat is magammal hoztam. Illene bemutatnom.
- Ő Harry – hátráltam mellé. Ők ketten kezet fogtak.
- Jaj, igen, említetted. Örvendek Jack vagyok – mutatkozott be. – Nagyon tetszik a dalotok, amihez Shell is közreműködött.
Harry száján egy féloldalas mosoly ült. Egyik kezével megfogta derekamat és közelebb húzott magához.
- Az ő érdeme – felém fordult és egy csókot lehelt ajkaimra.
- Örülök a találkozásnak – mondta Jack. – Sajnos figyelnem kell a többi vendégre. Remélem Shell még lesz lehetőségünk találkozni és megtetszett az egyetem.
- Megtetszett – vigyorogtam még mindig, majd elköszöntem tőle. Már vettük is az irányt Harry kocsijához. Amikor beültünk túl nagy volt a csend. Tényleg ennyire nem tetszett volna neki az est?
- Többet nem rángatlak el ilyen helyre – mondtam felsóhajtva. – Kínszenvedés volt? – néztem rá számat elhúzva.
Szorított egyet a kormányon és felém pillantott, de aztán rögtön az útra.
- Nem mondtad, hogy ez a Jack ennyi, hogy is mondjam… jó képű.
Ekkor esett le a tantusz. Féltékeny. Nem is akármennyire.

Százkilencedik

- Szerintem ma már nem jön haza – sóhajtottam az ablakban bámészkodva és azt vártam, hogy mégis meg pillanthatom.
- Én maradok, ha szeretnéd… - nézett rám huncut vigyorral. Olyan volt, mintha néhány órával ez előtt nem is idegeskedve várt, hogy megmagyarázzak neki egy újságcikket. Áramütés szerűen eszébe jutott valami, amit korábban említettem. – Shell, ki az a Jack?
Láttam az arcán valamit, amit szerintem nyugodt szívvel nevezhetünk féltékenységnek is. Na, pontosan ezt nem szerettem elérni, de ettől még iszonyatosan aranyos arcot vágott.
- Csak nem féltékeny vagy? – mosolyodtam rá.
- Azt sem tudom, hogy ki az. Annak kellene lennem?
- Zongoratanárom volt egy kis ideig. Olyan személy, akire nagyon felnéztem. Az egyetemen találkoztam vele.
Átkulcsoltam karomat nyakán neki pedig kezei csípőmre csúsztak.
- Szóval egy idős pasas az ellenfelem.
- Igazából huszonhárom éves.
- Hajaj…  - sóhajtotta. Lágyan megcsókolt és mielőtt belehevülhettem volna elvállt tőlem.  – Van olyan jó képű, mint én? – kérdezte vigyorogva.
- Ha gondolod, megnézheted. Elhívott a hangversenyére. Bár ha téged nem érdekel -
- Veled megyek! – vágta rá azonnal.
Ezen kicsit elnevettem magam, ugyanis sejtettem, hogy nem a hangverseny miatt lett hirtelen ekkora lázban. Csípőmről fenekemre vándorolt egyik keze a másikkal pedig hátamat simogatta miközben szenvedélyes csókot váltottunk.
Még mindig ott volt a fejemben, hogy Susie talán nem is akar nekem megbocsátani. Talán el is költözik. Talán annyira dühös rám, hogy már nem úgy tekint rám, mint a legjobb barátnőjére. Ez fájt volna a legjobban. Komolyabban még soha sem veszekedtünk. Már az is olyan hihetetlen volt, hogy tűrte, hogy ne szóljon hozzám. Tudtam, hogy hibás voltam abban, hogy nem árultam el neki mindent. Persze, hogy rosszul esett neki, de ő meg sem hallgatott engem. Gyűlölte a magyarázkodásokat, mert hazugságnak tartotta őket, de én őszinte lettem volna. Minden kis részletbe beavattam volna, de csak későn jöttem rá, hogy ez volna a helyes. Most mégis itt volt Harry és segített nem rá gondolni és nem arra az újságra, ami azt ecsetelgeti, hogy mennyire jó barátnőm Brook. Elegem volt ebből a démonból. Elegem volt a pletykákból. Abból, hogy Harry Styles híres. Abból, hogy az egyetem most a legfontosabb számomra. Abból, hogy Mike a korházban fekszik. És abból, hogy amikor azt hittem minden jó, akkor valaminek megint el kellett romlania. Mint egy elbaszott One Direction fanfic. Ilyennek éreztem az életemet. Abban reménykedtem, hogy ezt egy olyan lány írja, aki szereti a happy endet, mert máskülönben ebből semmi jó nem fog kisülni.
Harry itt maradt az éjszakára és erre az időre minden egyéb gondolatot kitörölt a fejemből, ami aggasztott vagy túlságosan foglalkoztatott.
Rózsaszín ködben úsztunk mind a ketten és most az sem zavart túlzottan, hogy holnap nekem iskola és tanulnom kellene.
Reggel az órám csörgése helyett arra keltem, hogy valaki cirógatja az arcomat. Ez valahogy kellemesebb volt.
- Szerelmem kész a reggelid.
Ritka volt, hogy Harry becézgetett engem, de amikor megtette akkor forróság futott végig ereimben, mert annyira jól esett hallani, annak ellenére, hogy nem szerettem ezeket a nyálas megnevezéseket.
- Te készítettél nekem reggelit? – mormogtam a paplanból.
- Igen. Elviszlek a suliba.
- Nem kellene. Megint megrohamoznak.
- Kiteszlek hamarabb. Nos?
Természetesen nem utasítottam vissza az ajánlatát, mert ahhoz túl kényelmesen hangzott, hogy nemet mondjak és én magam pedig nagyon lusta féle vagyok.

Száznyolcadik

Mondani szerettem volna valamit, de egyszerűen nem bírtam. Annyi minden járt a fejemben, hogy nem tudtam hol kezdjem. Végül is Sui kezdett bele először.
- Van még valami, amit nem árultál el? Csak mert inkább most szólj.
- Mi? Nem figyelj én nem -
- Csak az a furcsa, hogy már együtt is lakunk és most kezdesz el titkolózni. Vagy csak most jövök rá. Nem tudom…
Felállt az asztaltól, mire hatalmas zajjal én is ugyan ezt tettem. Nem akartam, hogy elmenjen így megfogtam a csuklóját.
- Hallgass meg kérlek Susie.
- Minek? Úgy is titkolóznál és annyit mondanál el, amennyit érdemesnek látsz.
Nem tudom, hogy mikor lett ennyire dühös rám – illetve tudom tegnap -, de nem tudom, hogy mióta ilyen bizalmatlan velem szemben. Végül is csak azt kapom, amit én is adtam neki. Tudom, hogy el kellett volna mondani neki mindent, de nem bírtam. Nem titkolózni szerettem volna, hiszen megbízom benne. Lerázta a kezemet magáról és aztán hagytam, hogy elmenjen. Most ideges volt és nem tudtam volna vele így beszélni. Könnyes szemekkel bámultam utána és az fájt a legjobban, hogy meg sem hallgat. Szép volt Shell! Ezt aztán megcsináltad.
Harry még mindig ott ült és megköszörülte a torkát, hogy ezt én is észrevegyem. Megdörzsöltem a szememet és felé fordultam. Nehogy sírj! Parancsoltam magamra.
- Én meg szeretnélek hallgatni – biccentett fejével a vele szembe lévő székre, hogy üljek le. Én pedig így tettem. Zöld szemeibe néztem és reménykedtem abban, hogy legalább vele nem csesztem el.
- Brookkal mi nem vagyunk barátok – szögeztem le. – Amikor Susie elmesélte, hogy miket feltételeztek, akkor nagyon ideges lettem. Próbáltam nektek segíteni. Tudom, hogy meggondolatlanság volt, de találkozni szerettem volna vele, hogy beszélgessünk. Azt szerettem volna, ha elárulná nekem, hogy miért teszi azt, amit tesz. Persze nem jutottam vele semmire sem.
- Miért nem mondtad el nekünk?
- Azt mondtátok, hogy ez nem az én problémám és hagyjam a dolgot, de nem szerettem volna. Segíteni akartam. Tudom, most csak rosszabb lett.
Eddig bírtam és éreztem, hogy egy könnycsepp végig gördül az arcomon.
- Sajnálom Harry, tudom, hogy elrontottam. Megértem, ha most nagyon utálsz engem. De tényleg nagyon sajnálom – mondtam kissé akadozva a könnyek miatt.
- Aj –nyöszörögte fájdalmasan. – Legalább hülyeségeket ne beszélj már. Dehogy utállak. Per pillanat azt sem érdekel mit fog mondani Paul én csak nem szeretném, ha arról írnának az újságok, hogy bajba keveredtél.
Nézett rám zöld szemeivel és bólintottam, de még mindig könnyeztem. Felállt és a székem mögé ment, hogy hátulról átöleljen és arcát nyakamba fúrta. Megfogta a kezemet, ami kissé nyugodtabbá tett. Meg a tény is, hogy nem gyűlöl.
- Miattad aggódok, meg Zayn miatt – sóhajtotta.
- Miattam nem kell. Mi nem vagyunk jóban. Szinte meg is fenyegetett.
- Mi csoda? – engedett el és tekintetemet kereste. Most már el szerettem volna neki mondani mindent.
- Mondta, hogy semmit sem tudok. Nem is kellene, mivel semmi közöm hozzá. Meg, hogy ne üssem bele az orrom mindenbe, mert csak nekem lesz rosszabb. Mind ezt úgy mondta, hogy nem egy kedves jó tanácsnak, hanem sokkal inkább fenyegetésnek hangzott.
Harry hangosan kifújta a levegőt és láttam, hogy állkapcsa megfeszül. Mindig velem történtek ezek a dolgok, amiért nem tudtam a seggemen megülni.
- Próbálunk tenni valamit. Zaynnel is próbálunk beszélni, mivel Liam terve, miszerint fogadjuk el, hogy együtt vannak teljesen megbukott.
Felhúzott a székről és velem szemben állt.
- De igaza van. Shell ez nem a te ügyed. Nem kell tenned semmit sem, mert csak belekevered magadat is. Lássuk be, hogy ezt nekünk kell megoldanunk.
Magához ölelt ismét és most én is őt. Arcomat a nyakába fúrtam és próbáltam nem arra gondolni, hogy Su mennyire dühös rám. Bűntudatom volt. Elment itthonról és még telefont sem vitt magával.

Százhetedik

Másnap reggel nem láttam Susiet a lakásunkban. Sosem keltem később, mint ő, mivel én keltettem, de most sehol sem volt. Komolyan ennyire megsértődött volna, hogy reggel inkább elhúzott, hogy ne is találkozzunk? De hát ez képtelenség. Egy osztályba járunk. Akármennyire szeretne kerülni nem fog neki menni. Teljesen lehetetlen. Legalábbis ezt hittem. Ugyan is egész nap került engem. Nem is értem, hogy min sértődött meg ennyire. Mert nem mondtam el neki, hogy találkozom Jackkal? Nem hazudtam neki semmiben sem. Lehet, hogy nem rohantam azonnal hozzá, de ettől függetlenül nem hazudtam. Rákérdezett, jó igaz sokat kellett faggatóznia, de mindent kinyögtem. Nekem sem esett jól, hogy nem igazán hitt nekem, hogy nincsen semmi. Tizennyolc éves vagyok és barátom is van, akit szeretek. Mit kezdenék egy huszonhárom évessel? Nem azt mondom, hogy olyan nagy a korkülönbség, csak azt, hogy nem vagyok idióta. Érdekelt a hangverseny, mivel mindig is olyan személy lesz az életemben, akire felnézek, és szívesen hallgatom a játékát. Más részről pedig az egyetem is nagyon érdekelt. Miért ártana, ha elmennék?
Biciklivel tartottam haza. Elég hűvös volt rajtam meg csak egy póló volt és hosszú nadrág. Amikor Harry autóját megpillantottam, tudtam, hogy Susie is otthon van, mivel valakinek be kellett engednie. Azon agyaltam, hogy vajon milyen baromsággal tömködte a fejét. A biciklimet letettem az ajtó elé. Reménykedtem benne, hogy nem lopják el, amíg hallgatom majd a fejmosást. Amikor benyitottam, akkor megszakadt minden beszélgetést. Még csak az előszobában voltam és nem is láttam őket. Levettem a cipőmet és beljebb merészkedtem. A nappaliban sem volt senki. Az étkezőben ültek. Mosolyogva pillantottam rájuk, amolyan semmiről nem tehetek arccal.
- Sziasztok.
- Szia, Shell – mondta Harry Su meg sem szólalt. Sem puszi, sem ölelés a csókot meg ne is említsük.
Kifújtam a levegőt idegesen és leültem Harry mellé.
- Figyelj. Ez a Jack csak egy…
- Milyen Jackról beszélsz te? – Nézett rám idegesen. – Jobban érdekelne, hogy miért írják ezt az újságok!
Elém tolta a papír csomót és rögtön tudtam, hogy mi miatt ennyire feszült a hangulat. Kettőjükre néztem. Barátnőm kerülte a tekintetemet és csalódottságot olvastam le róla. Harry ideges volt és magyarázatot várt.
Ránéztem a képekre és legszívesebben köptem volna egyet. A cikk pedig hányinger keltő volt számomra.

Mint tudjuk Brook, aki most a One Direction banda rosszfiújával jár, nos nem a makulátlan életéről híres. Leginkább a botrányok keringenek körülötte. Sokakat megfertőzött már. Most pedig a sor Zaynre került. Ugyan is ismét együtt vannak, a rajongók hatalmas kárara, mivel nagyon féltik az ifjú énekest, hogy tönkreteszi magát, mivel bennfentesek szerint Zayn könnyen befolyásolható személy. Olyasmit is hallhattunk, hogy a bandatagok most komoly vitában vannak a kapcsolat miatt.
Talán Harrynek van a legtöbb félni valója, ugyan is a napokban Shell társaságában láthattuk nem is egyszer a fehérnemű modellt. Nagyon úgy tűnik, hogy ez a két lány nagyon egymásra talált. Ez azért is olyan meglepő, mivel Shell ez idáig nem sok vizet kavart botrányok terén. Volt róla egy két cikkünk. Mint például a titokzatos zaklatójáról és hasonló dolgokról. De azt nem mondhattuk, hogy az a fajta lány lenne, aki rosszhírnévnek örvend. Most pedig, hogy ennyire jó barátságba lettek, így ki tudja, hogy miket olvashatunk majd róluk. Harrynek van mitől tartania.

A végére jutva ismét sokkolva voltam. Könnyek gyűltek a szemembe és nagyon szúrtak. Én és Brook? Na nem! Soha sem lennénk barátnők. Ijedten néztem rájuk és azt sem tudtam hol kezdjem a magyarázkodást.

Százhatodik

Nem tudtam, hogy kinek kellene elmondanom, hogy miről beszélgettünk. Brookkal. Valahogy azt éreztem, hogy a srácok túlságosan kiakadnának. Én is ki voltam, de valamilyen szinten igaza volt a démonnak. Semmi közöm ehhez az egészhez.
- Miután szombaton anyuddal találkoztál és haza jössz, tarthatnánk szalonnasütést – ajánlotta fel Su miközben az edényeket törölgette el.
- Ami azt illeti a szombati programom már változott.
- Szóval Harryzel – mosolyodott rám.
- Nem éppen – rántottam vállat. Még nem is meséltem neki arról, hogy mi volt az egyetemen.
- Jaj, Shell, csak azt ne mond, hogy tanulsz! – rivallt rám és hatalmasat sóhajtott.
- Találkozom valakivel – mondtam kurtán. Erre csak még kíváncsibb lett és ezzel el is indítottam benne egy lavinát.
- Kivel találkozol te?
- Jackkel.
Egyik ámulatból a másikba esett. Ki szerettem volna menni a konyhából, mire csípőre tette kezeit és elállta az utamat. Nem szerettem volna nagy jelentőséget adni ennek az egészet. Féltem, hogy félre érti. A magyarázkodásból pedig sosem jöttem jól ki.
- Shell! Mindent harapó fogóval kell kihúznom belőled?
Hangosan kifújtam a levegőt.
- Ez csak egy semmiség.
Felvont szemöldökökkel állta az utamat és kezei immár keresztben voltak. Tudott rólam egy-két dolgot. Sőt még annál is többet. Mint például, hogy Jack nekem kisebb koromban imádatom tárgya volt. De ezt persze kinőttem.
- Jó – adtam meg magam. – Amikor bementem az egyetemre, akkor teljesen véletlenül összefutottunk. Kiderült, hogy ott tanít. Aztán meghívott egy ebédre.
- Kettesben?
- Igen.
- Shell! – nézett rám könyörgő szemekkel, hogy áruljam el, minek mentem ebbe bele.
- Mi van? Semmi sem volt. Azt hiszed, hogy akarok tőle valamit? Nem vagyok hülye!
- De igen az vagy… - mormogta orra alatt, mire vágtam egy grimaszt. – Szóval nektek szombat délután randitok lesz vagy mi?
- Dehogy is! Nem randizom vele.
- Csak vele ebédelsz – mondta szkeptikusan. Kezdett zavarni, hogy komolyan ennyire butának néz.
- Mondom, hogy nem volt semmi. Jack a tanárom volt.
- Meg a hatalmas nagy szerelmed.
- Tizenöt éves voltam. Abban a korban minden helyesebb és tehetségesebb pasi tetszett. Meghívott egy hangversenyre, ahol megjelennek az egyetem tanulói is. Ez jó lehetőség, hogy megnézzem milyen is az az iskola.
Még mindig hitetlenül állt előttem. Nem is értem, hogy miért kételkedett a szavamban. Nem tudtam hazudni neki, sem pedig senkinek. Abban nagyon béna voltam mindig is.
- Harrynek mondtad már?
- Kellene?
- Szerintem jobb lenne. Nehogy félre értse.
- Az egyetlen, aki ezt félre érti az te vagy.
- Nem csak zavar, hogy eddig nem mondtad el. Ha nem kérdezek rá a szombati napra, akkor bizonyára el is hallgatod.
- De rákérdeztél és elárultam.
- Ja, nagyon nehezen… - mondta sértetten és a nap további részében hozzám sem szót, ami számára nagyon megerőltető lehetett, mivel folyton beszélt. Nem bírta ki, hogy ne szólaljon meg. Abban a házban csak mi ketten voltunk és szinte láttam rajta, ahogyan magában fortyogott. Sejtettem, hogy másnapra megbékél. Az esett neki rosszul, hogy nem mondtam el neki.