Száztízedik

Su a hét többi napján is folytatta ezt a szótlanságot. Én próbáltam valamivel kibékíteni, de ő egyszerűen nem is akart erről beszélni. Ha hozzám szólt az csak azért volt, hogy elkérjen tőlem egy tollat, vagy megkérdezze nem láttam-e valamelyik ruhadarabját, amit épen keresett. Borzalmas volt így tölteni vele a napjaimat egy lakásba. De legalább hozzám szólt és valahogy már ez is jobb volt, mint a semmi.
Szombat este Harry értem jött és elvitt a Williambe. Ahol a versenyt tartották. Helyet foglaltunk valahol és érdekes volt ilyen kicsípve látni őt.
- Mi az? – kérdezte, amikor sokadjára mértem végig mosolyogva.
- Jól áll neked az elegánsabb ruha – dicsértem meg, mire az ő ajkai is felfelé görbültek. Hamarosan kezdetét vette a műsor. Tudtam, hogy őt annyira nagyon nem is érdekli, mint engem. Sőt szerintem unta végig. És mindenkire megkérdezte, hogy ő-e az. Türelmetlenül fészkelődött a helyén. Olyan volt, mint egy kis gyerek, akit csak elrángattak ide a szülei. Nem azt mondom, hogy én annyira sokszor jártam ilyen versenyekre, de szerettem. Régebben én is szerepeltem, mint versenyző és ez most nagyon hiányzott.
Amikor Jack jelent meg a zongora előtt szemeim szinte felcsillantak és nem tudtam levenni őket róla. Belekezdett egy nem túl egyszerű játékba. Persze nem féltem attól, hogy esetleg elrontja, mivel ő nem tudta. Annyira jól csinálta.
- Ki találom, ő az – mormogta mellettem unott hangon. – Azt mondjuk nem mondtad, hogy -
- Sh! – pisszegtem le gyorsan, hogy tovább figyelhessek. Ámultam és bámultam. Gyönyörű volt, akár csak, amikor az egyetemen hallottam. Akárcsak, amikor engem tanított. Jó az nem volt hosszú idő, de akkor is hallottam, hogy mennyire jó. A dala végén hatalmas tapssal fejeztük ki tetszésünket. Reménykedtem abban, hogy majd az este végén lehetőségem nyílik gratulálnom neki.
Utána már csak néhány következtek. Nagyon tetszettek az egyetemisták játékai és tehetségesnek találtam őket. Egyre nagyobb vágyat éreztem, hogy én is ott tanuljak tovább.
- Hogy tetszett? – kérdeztem meg Harrytől, amikor kifáradtunk egy hatalmas terembe.
- Jó volt – rántotta meg a vállát és nem tűnt bő szavúnak.
- Csak ennyi? – mosolyodtam rá. Ekkor éreztem, hogy valaki megkocogtatja a vállamat hátulról és felé fordultam. Jack volt az.
- Örülök, hogy elfogadtad a meghívásomat.
- Én is – mosolyogtam rá, mint egy félnótás. – Nagyon szép volt – dicsértem meg.
Néhány pillanatig álltunk egymással szemben és nem is szólaltunk meg. Aztán eszembe jutott, hogy a barátomat is magammal hoztam. Illene bemutatnom.
- Ő Harry – hátráltam mellé. Ők ketten kezet fogtak.
- Jaj, igen, említetted. Örvendek Jack vagyok – mutatkozott be. – Nagyon tetszik a dalotok, amihez Shell is közreműködött.
Harry száján egy féloldalas mosoly ült. Egyik kezével megfogta derekamat és közelebb húzott magához.
- Az ő érdeme – felém fordult és egy csókot lehelt ajkaimra.
- Örülök a találkozásnak – mondta Jack. – Sajnos figyelnem kell a többi vendégre. Remélem Shell még lesz lehetőségünk találkozni és megtetszett az egyetem.
- Megtetszett – vigyorogtam még mindig, majd elköszöntem tőle. Már vettük is az irányt Harry kocsijához. Amikor beültünk túl nagy volt a csend. Tényleg ennyire nem tetszett volna neki az est?
- Többet nem rángatlak el ilyen helyre – mondtam felsóhajtva. – Kínszenvedés volt? – néztem rá számat elhúzva.
Szorított egyet a kormányon és felém pillantott, de aztán rögtön az útra.
- Nem mondtad, hogy ez a Jack ennyi, hogy is mondjam… jó képű.
Ekkor esett le a tantusz. Féltékeny. Nem is akármennyire.

Százkilencedik

- Szerintem ma már nem jön haza – sóhajtottam az ablakban bámészkodva és azt vártam, hogy mégis meg pillanthatom.
- Én maradok, ha szeretnéd… - nézett rám huncut vigyorral. Olyan volt, mintha néhány órával ez előtt nem is idegeskedve várt, hogy megmagyarázzak neki egy újságcikket. Áramütés szerűen eszébe jutott valami, amit korábban említettem. – Shell, ki az a Jack?
Láttam az arcán valamit, amit szerintem nyugodt szívvel nevezhetünk féltékenységnek is. Na, pontosan ezt nem szerettem elérni, de ettől még iszonyatosan aranyos arcot vágott.
- Csak nem féltékeny vagy? – mosolyodtam rá.
- Azt sem tudom, hogy ki az. Annak kellene lennem?
- Zongoratanárom volt egy kis ideig. Olyan személy, akire nagyon felnéztem. Az egyetemen találkoztam vele.
Átkulcsoltam karomat nyakán neki pedig kezei csípőmre csúsztak.
- Szóval egy idős pasas az ellenfelem.
- Igazából huszonhárom éves.
- Hajaj…  - sóhajtotta. Lágyan megcsókolt és mielőtt belehevülhettem volna elvállt tőlem.  – Van olyan jó képű, mint én? – kérdezte vigyorogva.
- Ha gondolod, megnézheted. Elhívott a hangversenyére. Bár ha téged nem érdekel -
- Veled megyek! – vágta rá azonnal.
Ezen kicsit elnevettem magam, ugyanis sejtettem, hogy nem a hangverseny miatt lett hirtelen ekkora lázban. Csípőmről fenekemre vándorolt egyik keze a másikkal pedig hátamat simogatta miközben szenvedélyes csókot váltottunk.
Még mindig ott volt a fejemben, hogy Susie talán nem is akar nekem megbocsátani. Talán el is költözik. Talán annyira dühös rám, hogy már nem úgy tekint rám, mint a legjobb barátnőjére. Ez fájt volna a legjobban. Komolyabban még soha sem veszekedtünk. Már az is olyan hihetetlen volt, hogy tűrte, hogy ne szóljon hozzám. Tudtam, hogy hibás voltam abban, hogy nem árultam el neki mindent. Persze, hogy rosszul esett neki, de ő meg sem hallgatott engem. Gyűlölte a magyarázkodásokat, mert hazugságnak tartotta őket, de én őszinte lettem volna. Minden kis részletbe beavattam volna, de csak későn jöttem rá, hogy ez volna a helyes. Most mégis itt volt Harry és segített nem rá gondolni és nem arra az újságra, ami azt ecsetelgeti, hogy mennyire jó barátnőm Brook. Elegem volt ebből a démonból. Elegem volt a pletykákból. Abból, hogy Harry Styles híres. Abból, hogy az egyetem most a legfontosabb számomra. Abból, hogy Mike a korházban fekszik. És abból, hogy amikor azt hittem minden jó, akkor valaminek megint el kellett romlania. Mint egy elbaszott One Direction fanfic. Ilyennek éreztem az életemet. Abban reménykedtem, hogy ezt egy olyan lány írja, aki szereti a happy endet, mert máskülönben ebből semmi jó nem fog kisülni.
Harry itt maradt az éjszakára és erre az időre minden egyéb gondolatot kitörölt a fejemből, ami aggasztott vagy túlságosan foglalkoztatott.
Rózsaszín ködben úsztunk mind a ketten és most az sem zavart túlzottan, hogy holnap nekem iskola és tanulnom kellene.
Reggel az órám csörgése helyett arra keltem, hogy valaki cirógatja az arcomat. Ez valahogy kellemesebb volt.
- Szerelmem kész a reggelid.
Ritka volt, hogy Harry becézgetett engem, de amikor megtette akkor forróság futott végig ereimben, mert annyira jól esett hallani, annak ellenére, hogy nem szerettem ezeket a nyálas megnevezéseket.
- Te készítettél nekem reggelit? – mormogtam a paplanból.
- Igen. Elviszlek a suliba.
- Nem kellene. Megint megrohamoznak.
- Kiteszlek hamarabb. Nos?
Természetesen nem utasítottam vissza az ajánlatát, mert ahhoz túl kényelmesen hangzott, hogy nemet mondjak és én magam pedig nagyon lusta féle vagyok.

Száznyolcadik

Mondani szerettem volna valamit, de egyszerűen nem bírtam. Annyi minden járt a fejemben, hogy nem tudtam hol kezdjem. Végül is Sui kezdett bele először.
- Van még valami, amit nem árultál el? Csak mert inkább most szólj.
- Mi? Nem figyelj én nem -
- Csak az a furcsa, hogy már együtt is lakunk és most kezdesz el titkolózni. Vagy csak most jövök rá. Nem tudom…
Felállt az asztaltól, mire hatalmas zajjal én is ugyan ezt tettem. Nem akartam, hogy elmenjen így megfogtam a csuklóját.
- Hallgass meg kérlek Susie.
- Minek? Úgy is titkolóznál és annyit mondanál el, amennyit érdemesnek látsz.
Nem tudom, hogy mikor lett ennyire dühös rám – illetve tudom tegnap -, de nem tudom, hogy mióta ilyen bizalmatlan velem szemben. Végül is csak azt kapom, amit én is adtam neki. Tudom, hogy el kellett volna mondani neki mindent, de nem bírtam. Nem titkolózni szerettem volna, hiszen megbízom benne. Lerázta a kezemet magáról és aztán hagytam, hogy elmenjen. Most ideges volt és nem tudtam volna vele így beszélni. Könnyes szemekkel bámultam utána és az fájt a legjobban, hogy meg sem hallgat. Szép volt Shell! Ezt aztán megcsináltad.
Harry még mindig ott ült és megköszörülte a torkát, hogy ezt én is észrevegyem. Megdörzsöltem a szememet és felé fordultam. Nehogy sírj! Parancsoltam magamra.
- Én meg szeretnélek hallgatni – biccentett fejével a vele szembe lévő székre, hogy üljek le. Én pedig így tettem. Zöld szemeibe néztem és reménykedtem abban, hogy legalább vele nem csesztem el.
- Brookkal mi nem vagyunk barátok – szögeztem le. – Amikor Susie elmesélte, hogy miket feltételeztek, akkor nagyon ideges lettem. Próbáltam nektek segíteni. Tudom, hogy meggondolatlanság volt, de találkozni szerettem volna vele, hogy beszélgessünk. Azt szerettem volna, ha elárulná nekem, hogy miért teszi azt, amit tesz. Persze nem jutottam vele semmire sem.
- Miért nem mondtad el nekünk?
- Azt mondtátok, hogy ez nem az én problémám és hagyjam a dolgot, de nem szerettem volna. Segíteni akartam. Tudom, most csak rosszabb lett.
Eddig bírtam és éreztem, hogy egy könnycsepp végig gördül az arcomon.
- Sajnálom Harry, tudom, hogy elrontottam. Megértem, ha most nagyon utálsz engem. De tényleg nagyon sajnálom – mondtam kissé akadozva a könnyek miatt.
- Aj –nyöszörögte fájdalmasan. – Legalább hülyeségeket ne beszélj már. Dehogy utállak. Per pillanat azt sem érdekel mit fog mondani Paul én csak nem szeretném, ha arról írnának az újságok, hogy bajba keveredtél.
Nézett rám zöld szemeivel és bólintottam, de még mindig könnyeztem. Felállt és a székem mögé ment, hogy hátulról átöleljen és arcát nyakamba fúrta. Megfogta a kezemet, ami kissé nyugodtabbá tett. Meg a tény is, hogy nem gyűlöl.
- Miattad aggódok, meg Zayn miatt – sóhajtotta.
- Miattam nem kell. Mi nem vagyunk jóban. Szinte meg is fenyegetett.
- Mi csoda? – engedett el és tekintetemet kereste. Most már el szerettem volna neki mondani mindent.
- Mondta, hogy semmit sem tudok. Nem is kellene, mivel semmi közöm hozzá. Meg, hogy ne üssem bele az orrom mindenbe, mert csak nekem lesz rosszabb. Mind ezt úgy mondta, hogy nem egy kedves jó tanácsnak, hanem sokkal inkább fenyegetésnek hangzott.
Harry hangosan kifújta a levegőt és láttam, hogy állkapcsa megfeszül. Mindig velem történtek ezek a dolgok, amiért nem tudtam a seggemen megülni.
- Próbálunk tenni valamit. Zaynnel is próbálunk beszélni, mivel Liam terve, miszerint fogadjuk el, hogy együtt vannak teljesen megbukott.
Felhúzott a székről és velem szemben állt.
- De igaza van. Shell ez nem a te ügyed. Nem kell tenned semmit sem, mert csak belekevered magadat is. Lássuk be, hogy ezt nekünk kell megoldanunk.
Magához ölelt ismét és most én is őt. Arcomat a nyakába fúrtam és próbáltam nem arra gondolni, hogy Su mennyire dühös rám. Bűntudatom volt. Elment itthonról és még telefont sem vitt magával.

Százhetedik

Másnap reggel nem láttam Susiet a lakásunkban. Sosem keltem később, mint ő, mivel én keltettem, de most sehol sem volt. Komolyan ennyire megsértődött volna, hogy reggel inkább elhúzott, hogy ne is találkozzunk? De hát ez képtelenség. Egy osztályba járunk. Akármennyire szeretne kerülni nem fog neki menni. Teljesen lehetetlen. Legalábbis ezt hittem. Ugyan is egész nap került engem. Nem is értem, hogy min sértődött meg ennyire. Mert nem mondtam el neki, hogy találkozom Jackkal? Nem hazudtam neki semmiben sem. Lehet, hogy nem rohantam azonnal hozzá, de ettől függetlenül nem hazudtam. Rákérdezett, jó igaz sokat kellett faggatóznia, de mindent kinyögtem. Nekem sem esett jól, hogy nem igazán hitt nekem, hogy nincsen semmi. Tizennyolc éves vagyok és barátom is van, akit szeretek. Mit kezdenék egy huszonhárom évessel? Nem azt mondom, hogy olyan nagy a korkülönbség, csak azt, hogy nem vagyok idióta. Érdekelt a hangverseny, mivel mindig is olyan személy lesz az életemben, akire felnézek, és szívesen hallgatom a játékát. Más részről pedig az egyetem is nagyon érdekelt. Miért ártana, ha elmennék?
Biciklivel tartottam haza. Elég hűvös volt rajtam meg csak egy póló volt és hosszú nadrág. Amikor Harry autóját megpillantottam, tudtam, hogy Susie is otthon van, mivel valakinek be kellett engednie. Azon agyaltam, hogy vajon milyen baromsággal tömködte a fejét. A biciklimet letettem az ajtó elé. Reménykedtem benne, hogy nem lopják el, amíg hallgatom majd a fejmosást. Amikor benyitottam, akkor megszakadt minden beszélgetést. Még csak az előszobában voltam és nem is láttam őket. Levettem a cipőmet és beljebb merészkedtem. A nappaliban sem volt senki. Az étkezőben ültek. Mosolyogva pillantottam rájuk, amolyan semmiről nem tehetek arccal.
- Sziasztok.
- Szia, Shell – mondta Harry Su meg sem szólalt. Sem puszi, sem ölelés a csókot meg ne is említsük.
Kifújtam a levegőt idegesen és leültem Harry mellé.
- Figyelj. Ez a Jack csak egy…
- Milyen Jackról beszélsz te? – Nézett rám idegesen. – Jobban érdekelne, hogy miért írják ezt az újságok!
Elém tolta a papír csomót és rögtön tudtam, hogy mi miatt ennyire feszült a hangulat. Kettőjükre néztem. Barátnőm kerülte a tekintetemet és csalódottságot olvastam le róla. Harry ideges volt és magyarázatot várt.
Ránéztem a képekre és legszívesebben köptem volna egyet. A cikk pedig hányinger keltő volt számomra.

Mint tudjuk Brook, aki most a One Direction banda rosszfiújával jár, nos nem a makulátlan életéről híres. Leginkább a botrányok keringenek körülötte. Sokakat megfertőzött már. Most pedig a sor Zaynre került. Ugyan is ismét együtt vannak, a rajongók hatalmas kárara, mivel nagyon féltik az ifjú énekest, hogy tönkreteszi magát, mivel bennfentesek szerint Zayn könnyen befolyásolható személy. Olyasmit is hallhattunk, hogy a bandatagok most komoly vitában vannak a kapcsolat miatt.
Talán Harrynek van a legtöbb félni valója, ugyan is a napokban Shell társaságában láthattuk nem is egyszer a fehérnemű modellt. Nagyon úgy tűnik, hogy ez a két lány nagyon egymásra talált. Ez azért is olyan meglepő, mivel Shell ez idáig nem sok vizet kavart botrányok terén. Volt róla egy két cikkünk. Mint például a titokzatos zaklatójáról és hasonló dolgokról. De azt nem mondhattuk, hogy az a fajta lány lenne, aki rosszhírnévnek örvend. Most pedig, hogy ennyire jó barátságba lettek, így ki tudja, hogy miket olvashatunk majd róluk. Harrynek van mitől tartania.

A végére jutva ismét sokkolva voltam. Könnyek gyűltek a szemembe és nagyon szúrtak. Én és Brook? Na nem! Soha sem lennénk barátnők. Ijedten néztem rájuk és azt sem tudtam hol kezdjem a magyarázkodást.

Százhatodik

Nem tudtam, hogy kinek kellene elmondanom, hogy miről beszélgettünk. Brookkal. Valahogy azt éreztem, hogy a srácok túlságosan kiakadnának. Én is ki voltam, de valamilyen szinten igaza volt a démonnak. Semmi közöm ehhez az egészhez.
- Miután szombaton anyuddal találkoztál és haza jössz, tarthatnánk szalonnasütést – ajánlotta fel Su miközben az edényeket törölgette el.
- Ami azt illeti a szombati programom már változott.
- Szóval Harryzel – mosolyodott rám.
- Nem éppen – rántottam vállat. Még nem is meséltem neki arról, hogy mi volt az egyetemen.
- Jaj, Shell, csak azt ne mond, hogy tanulsz! – rivallt rám és hatalmasat sóhajtott.
- Találkozom valakivel – mondtam kurtán. Erre csak még kíváncsibb lett és ezzel el is indítottam benne egy lavinát.
- Kivel találkozol te?
- Jackkel.
Egyik ámulatból a másikba esett. Ki szerettem volna menni a konyhából, mire csípőre tette kezeit és elállta az utamat. Nem szerettem volna nagy jelentőséget adni ennek az egészet. Féltem, hogy félre érti. A magyarázkodásból pedig sosem jöttem jól ki.
- Shell! Mindent harapó fogóval kell kihúznom belőled?
Hangosan kifújtam a levegőt.
- Ez csak egy semmiség.
Felvont szemöldökökkel állta az utamat és kezei immár keresztben voltak. Tudott rólam egy-két dolgot. Sőt még annál is többet. Mint például, hogy Jack nekem kisebb koromban imádatom tárgya volt. De ezt persze kinőttem.
- Jó – adtam meg magam. – Amikor bementem az egyetemre, akkor teljesen véletlenül összefutottunk. Kiderült, hogy ott tanít. Aztán meghívott egy ebédre.
- Kettesben?
- Igen.
- Shell! – nézett rám könyörgő szemekkel, hogy áruljam el, minek mentem ebbe bele.
- Mi van? Semmi sem volt. Azt hiszed, hogy akarok tőle valamit? Nem vagyok hülye!
- De igen az vagy… - mormogta orra alatt, mire vágtam egy grimaszt. – Szóval nektek szombat délután randitok lesz vagy mi?
- Dehogy is! Nem randizom vele.
- Csak vele ebédelsz – mondta szkeptikusan. Kezdett zavarni, hogy komolyan ennyire butának néz.
- Mondom, hogy nem volt semmi. Jack a tanárom volt.
- Meg a hatalmas nagy szerelmed.
- Tizenöt éves voltam. Abban a korban minden helyesebb és tehetségesebb pasi tetszett. Meghívott egy hangversenyre, ahol megjelennek az egyetem tanulói is. Ez jó lehetőség, hogy megnézzem milyen is az az iskola.
Még mindig hitetlenül állt előttem. Nem is értem, hogy miért kételkedett a szavamban. Nem tudtam hazudni neki, sem pedig senkinek. Abban nagyon béna voltam mindig is.
- Harrynek mondtad már?
- Kellene?
- Szerintem jobb lenne. Nehogy félre értse.
- Az egyetlen, aki ezt félre érti az te vagy.
- Nem csak zavar, hogy eddig nem mondtad el. Ha nem kérdezek rá a szombati napra, akkor bizonyára el is hallgatod.
- De rákérdeztél és elárultam.
- Ja, nagyon nehezen… - mondta sértetten és a nap további részében hozzám sem szót, ami számára nagyon megerőltető lehetett, mivel folyton beszélt. Nem bírta ki, hogy ne szólaljon meg. Abban a házban csak mi ketten voltunk és szinte láttam rajta, ahogyan magában fortyogott. Sejtettem, hogy másnapra megbékél. Az esett neki rosszul, hogy nem mondtam el neki. 

Százötödik

Sziasztok. :)) Azt hittem kicsivel többen fogtok kommentelni... :/ Mindegy azért köszönöm annak, aki megtette. Igazán jól esett. :)) SZóval itt az új rész. Jó olvasását. ;)

A fiúknak semmit sem mondtam arról, hogy Brookkal beszélni fogok. Mg Sunak sem említettem, mert tudtam, hogy elszólná magát. A házat sem tudom, hogyan bírta eltitkolni előlem, gondolom hatalmas erőfeszítésekbe került. Nem pletykás ő, de nekem és Niallnek mindent elmondott. Mellesleg elég rosszul hazudott. Vagy legalábbis én észrevettem, ha ezt tette, mert ismerem, mint a tenyeremet.
A számát emlékszem, hogy elmentettem, amikor együtt mentünk a lányokkal a városba. Muszáj voltam, mert nem akartam pofátlan lenni. Akkor még abban bíztam, hogy tényleg nem lesz vele semmi gond. Azt terveztem, hogy majd kitörlöm. Valahogy azt éreztem, hogy nehezebb attól az egy számtól az egész telefonom. Végül is jó, hogy nem tettem, mert most hasznát vettem. Felhívtam és megbeszéltem vele, hogy abban a Starbucksban találkozzunk, ahol összefutottunk, amikor Zaynnel iszogattak. Már úton voltam oda és izgultam. De még az is lehet, hogy féltem. Nem tudom, de kicsit remegtem. Késésben is voltam, reménykedtem benne, hogy nem fog elmenni. Siettem amennyire csak tudtam. Út közben még Susie is felhívott. Azt mondtam neki, hogy találkozom valakivel. Így nem is hazudtam olyan nagyot. Bűntudatomnak sem kellett lennem.
Amikor beléptem az ajtón fölöttem a csengettyű megszólalt, így sikerült magamra vonni a kávézó figyelmét. Még most is előfordult, hogy oda jöttek hozzám mások, hogy a fiúkról kérdezősködjön és, hogy kérjen aláírást. Ez még mindig ugyan annyira meglepett és örömmel töltött el, mint a legelején, de most nem volt hangulatom senkihez és semmihez. Fejemben azt pörgettem, hogy miket fogok neki mondani és másra nem is figyeltem magam körül.
- Hé, Shell! – intett oda nekem mosolyogva. Képtelenségnek tartottam, hogy nem érzi mennyire nem bírom őt.
- Sajnálom, hogy késtem, siettem, ahogy tudtam.
- Semmi gond – mosolygott rám. – Kértem neked egy jegeskávét, karamellás öntettel, láttam azt ittál múltkor is.
- Oh, köszönöm – nyögtem ki. Szemügyre vettem az italom. Nem is tudom, kicsit tartottam attól, hogy beletett valamit. Tudom, hogy ez már nagyon paranoiás képzelgés, de nem bíztam benne és tudtam, hogy meg is van rá az okom.
- Érdekes, hogy hívtál – nézett rám szemöldökét felhúzva és végig a szemkontaktust kereste. Sejtette ő is, hogy nem egy kis barátságos kávézásra invitáltam meg a telefonban. Szerintem azt is tudta nagyon jól, hogy miről szeretnék vele beszélni, csak tette a hülyét, hogy én mondjam.
- Hidd el nekem is az – fújtam ki a levegőt. Semmi kedvem nem volt színészkedni. Mondjuk ki kerek perec, hogy mit akarunk.
- Kezd – dőlt hátra és az egyik könyökét a szék háttámlájára tette.
- Zaynről szeretnék veled beszélni.
- Valahogy gondoltam – gúnyolódott. Nem értettem, hogy neki mi oka van erre.
- Láttalak egy másik sráccal.
- Melyikkel? – húzta száját vigyorra.
- Lényegtelen, hogy melyikkel a sok közül. Csak azt szerettem volna mondani, hogy jobb lenne, ha Zaynt nem kevernéd bele semmibe.
- Én nem keverem. Ő jön…
- Persze, mert azt hiszi, hogy szereted és ő meg beléd van esve – fakadtam ki, de persze a hangomat nem emelhettem meg, mert nem akartam, hogy körülöttünk mindenki hallja. Erre ő közelebb hajolt hozzám és halkabban szólalt meg.
- Arról én már nem tehetek, hogy mit hisz és mit nem.
- Mi a terved vele?
- Terv? Nekem nincsen semmi…
- Oh dehogy is nincs. Biztos vagyok benne, hogy mindent lépésről lépésre megterveztél.
- Sokat nézel ki belőlem – kacagta el magát.
- Annyira nem sokat, de lehet eszed az ilyen dolgokhoz, ha még nem tudták rád bizonyítani a drogos ügyeidet.
Láttam rajta, hogy ez a téma már nem igazán tetszik neki és kicsit ettől fel is bátorodtam, hogy gyengepontját találtam el.
- Shell most kevered magad hatalmas bajba – fenyegetett meg. – Miért véded ennyire Zaynt?
Értetlenül néztem rá. Mi az, hogy miért védem? Azért, mert egy ember és Brook meg egy szörnyeteg. Bárkit védenék, aki egy ilyen döggel kerülne szembe.
- Értem én, hogy kedveled, de gondolom, nem örülnél, ha az újságok arról beszélnének, hogy Harry Stlyes barátnője bele van esve egy másik bandatagba.
Kerek szemekkel bámultam rá és azt hittem leszúrom a tekintetemmel. Ugyan olyan volt, mint Elena. Ugyan olyan kígyó. Ezek ketten akár testvérek is lehetnének.
- Semmit sem tudsz Shell. Nem értheted. Nem fogok neked elmagyarázni semmit. Hidd, el jobb lenne, ha nem ütnéd bele az orrod olyasmibe, amihez semmi közöd. Csak neked lesz rosszabb.
Ezzel a mondattal búcsúzott is tőlem, ugyanis se szó, se beszéd fölállt és elsétált. Néztem utána, mintha szellemet láttam volna. Úgy is éreztem magam. Egy gonosz szellemet láttam, egy démont.

Száznegyedik

Sziasztok! :D Az oldal elérte a több mint 20000 látogatót!!!! :DDD *-* Annyira hihetetlenül örülök neki! Nem is gondoltam volna, hogy valaha lesz ennyi, amikor belekezdtem az oldalba. Azt sem gondoltam, hogy ennyien megfogjátok szeretni a történetet! :D Annyira hálás vagyok nektek, hogy szerintem el sem hiszitek! Amikor olvasom a kommenteiteket, annyira örülök, hogy tetszik nektek, hiszen nektek írom! :D Remélem, hogy sokan vagytok akik az elejétől fogva olvassátok és még nem untátok meg! :) Kíváncsi lennék hányan vagytok. Kérhetek ehhez a részhez rengeteg kommentet? :D Tudom, hogy a lustaság miatt nem írok így nem is várom el, hogy minden részhez 100-an írjatok, demost ehhez kérlek írjatok. nem csak a résszel kapcsolatban, hanem az egész oldallal. Mik a jók, rosszak és hasonlóakat :DD Azt nagyon megköszönném! :))

A délben támadt rettentő jókedv nagyon hamar elillant. Most már ideges voltam és megrémültem a gondolataimtól. Mi lenne, ha beszélnék Brookkal? Mi lenne, ha a srácokat felhívnám? Aztán az is eszembe jutott, hogy én rohadtul nem vagyok bandatag. Talán ez rám nem is tartozik. De annyira féltettem a srácokat. Nagyon. Mind az ötöt főleg Zaynt. Így járkáltam a szobámban fel, s alá, amikor kinyílt az ajtó. Niall, Liam és Harry álltak ott. Hazza közelebb lépett hozzám. Egy gyors csókot nyomott ajkaimra.
- Te mit járkálsz? – kérdezte vigyorogva.
- Susie mesélt valamit…
Szinte mind a hárman egyszerre sóhajtottak fel és barátnőm felé néztek.
- Csak nem képzeltétek, hogy elhallgatom előle? – értetlenkedett.
Távolabb léptem Harrytől.
- El sem akartad mondani?
Kifújta a levegőt és idegesen a hajába túrt.
- Így is annyi gondod van. Nem szerettem volna, ha még miattunk is aggódnod kell.
- De hát Harry! – szóltam rá mérgesen.
Derekamnál fogva húzott ismét magához. Ahogyan nézett rám rögtön tudtam, hogy a haragom egy pillanat el fog szállni. Nem ér, hogy nem tudok rá mérges lenni legalább tíz percnél tovább. Ha így néz rám, akármit képes lennék megbocsátani.
- Sajnálom – mondta lágyan és még mindig egymást bűvöltük tekintetünkkel, mikor egy köhintést hallottunk. Azt hiszem Liam volt az. Kimentünk a nappaliba és helyet foglaltak. Én nem bírtam egyhelyben ülni. Amikor ideges voltam folyton járkáltam.
- Mit fogtok csinálni? – kérdezte Su.
- Nem tudjuk még mi sem. Beszélni kellene vele, de mit tudjuk hajthatatlan. Most már velem sem osztja meg a dolgait – panaszolta a csokoládé szemű.
Keserűség és a tehetetlenség mindegyikünkre rá nehezedett és egyszerűen képtelenek voltunk bármit is tenni. Ez volt a legborzasztóbb.
- Ha Paullal beszélnétek? – vetettem fel az ötletet járkálásom közben.
- Biztos vagyok benne, hogy azonnal vízbe fojtana minket – mondta Niall szinte remegő hangon. – legutóbb is tudod, hogy mennyire kiakadt.
- De ha megtudná tőletek, talán nem borulna ki annyira, mintha az újságokban olvasná. Lehet, tudna segíteni.
- Shell én ezt erősen kétlem – húzta el ajkait a szőkeség, aztán mind a ketten lesütöttük szemeinket.
- Rosszul vagyok attól a csajtól – mormogta Su és sóhajtva dőlt hátra a fotelben. Szinte hallani lehetett, miként a fejünkben lévő fogaskerekek kattogtak. Még mindig járkáltam és nem jutottam semmire, mikor Susie ismét kérdezett.
- Biztosak vagytok abban, hogy Zayn is olyan szerekhez nyúlt?
- Igazából rohadtul nem tudunk semmit – kezdte el tördelni kezeit Liam és a higgadtsága neki is pillanatok alatt elpárolgott. – Furcsán viselkedik. De csak remélni tudjuk, hogy nem csinál semmi hülyeséget.
Szinte már toporzékoltam és ösvényt vágtam a fapadlóban. Ekkor Harry megfogta kezem.
- Drágám, inkább ülj le, mert már hányingerem van – rántott az ölébe.
Lábaim még ekkor is jártak, de ekkor szorosabban magához ölelt.
- Nektek nem kellene ezen agyalnotok. Valahogy elintézzük.
Felvont szemöldökkel néztem rá és nem értettem, hogy most hirtelen miért mutatja ilyen erősnek magát, amikor mindenki tudta, hogy ő lesz az első, aki sírva fog fakadni, ha Zaynnel lesz valami. Nem bántásból mondom, csak tényleg így volt. De ekkor én már tudtam, hogy mit fogok tenni.