Hatvanötödik

Egy kicsit idegtépő rész, de sebaj. Remélem jó lett és várjátok a következő részt. Jó olvasást! ;) Kommeneteket is kérnék majd.


Felhívtam ma is Susit, hogy találkozzunk végre, de valami hülye dumával sikeresen lerázott. Nem értettem, hogy mi ütött belé. Ő a legjobb barátnőm. Neki ilyenkor mellettem kellene állnia, nem? Semmilyen támaszt nem kaptam tőle, amióta Harryvel összevesztem. Azóta nem is hallgatott meg. Annyira furcsa volt és azt éreztem, hogy ellenem fordult. Ettől a gondolattól megrémültem. Susit kicsi korom óta ismerem. Mindent tudott rólam. A legnagyobb vitánk is csak néhány óráig tartott, mivel mindig rájöttünk, hogy hülyeségen kaptunk össze és a barátságunk fontosabb, mint bármi más. Szinte a testvérem, most meg semmi jelét nem mutatta a törődésnek, vagy, hogy aggódna miattam. Eldöntöttem, hogy teszek egy látogatást hozzá. Nem nagyon zavart, hogy azt mondta nagyijához megy, mivel tudtam, hogy hazudik. A fehér rövidnadrágomban mentem és egy kék félvállas felsőben és egy kék vans cipőben. Amikor bekopogtam szinte azonnal nyitotta az ajtót Su húga.
- Shell! – Ugrott a nyakamba izgatottan és jó volt, hogy valaki örül nekem.
- Szia. Hogy vagy mostanában?
- Jól vagyok. Játszunk valamit?
- Most nem ne haragudj. Suval szeretnék beszélgetni. Itthon van, igaz?
- Igen, de szerintem most nem ér rá.
- Ezt hogy érted?
- Egy fiúval és egy lánnyal van. Engem is kiküldött a szobájából.
- Niall?
- A-a – rázta meg a fejét. – Őt is régen láttam itt. Nem ismerem ezt a két barátját.
Letettem a földre és megsimítottam a feje búbját, aztán elindultam a lépcsőn felfele. Susie ajtaja be volt zárva és halk beszélgetés szűrődött ki. Nem ismertem fel a hangokat, csak a Suét. Nem értettem, hogy miről beszélgetnek. Így inkább nem hallgatóztam tovább, hanem bekopogtam. Vártam, hogy kinyissa az ajtót vagy kiszóljon, de nem tette meg, így lenyomtam a kilincset és beléptem a szobába.
- Bocsi, csak a húgod azt -
Nem tudtam folytatni, mert, ahogy azt a két személyt megpillantottam egy hang sem jött ki a torkomból. Felfordult a gyomrom és hányingerem lett és azt hittem, hogy a szívem az ijedtségtől kiugrik bordáim között.
- Shell! – Mondta döbbent hangon és kerek szemekkel. Valami olyasmit olvastam le tekintetéből, hogy nekem nem kellene itt lennem. Tényleg nem kellene. Ezt nem kellene látnom. A lány arcán a gúny áradt szét, nem őt szuggeráltam, de a szemem sarkából láttam és éreztem a tekintetéből. Szinte sütött rám. Arra a két személyre rá sem akartam nézni, mert féltem, hogy sírni fogok. Az utóbbi időben nagyon gyengének éreztem magam, mivel folyton potyogtak a könnyeim. Ekkor tűnt fel, hogy a kilincset szorítom, és egy helyben állok, mint egy jégszobor, de ebben a pillanatban úgy is éreztem magam, amikor a hideg öntött el kellemetlenül. A szőkeségen kívül ők is meg voltak merevedve. Nyeltem egy hatalmasat és ezzel próbáltam erőt venni magamon. Az ajtót magam mögött behajtottam és eszem ágában sem volt elmenni onnan, ha már így négyen voltunk. Sok kérdés kavargott a fejemben és azt sem tudtam, hogy melyikkel kezdjem.
- Ők mit keresnek itt? Su, neked nem a nagyidnál kellene lenned? Miért rázol le folyton mostanában?
Rázúdítottam minden kérdésemet és láttam, hogy nagyon zavart. Ideges volt és nem tudott megszólalni. Hasonló gondokkal küszködött, mint én.
A csend szinte kínzó volt. Mi a francot keres itt Elena és Adam?! Az isten szerelméért, valaki szólaljon már meg! Könyörögtem magamban és örökkévalóságnak tűnt, míg Elena kinyitotta a száját.

Hatvannegyedik

Sziasztok. Itt van az új rész. Szeretném, ha több kommentet kapnék! *-* Néha kicsit olyan, mintha magamnak irozsgatnék. Ami amúgy jó, mert én elvagyok, csak nem tudom, hogy ti is? Szóval valamennyivel több visszajelzés jó lenne. :) Nem mondom, hogy ennyi meg annyi komment és jön az új rész, mert az marhaság, csak, hogyha lehet akkor írjatok. Köszönöm. ;) Jó olvasást! :)

Megint az következett, ami legutóbb is. Néhány napig nem mentem semerre. Egyedül voltam otthon és leginkább az ágyamban feküdtem, tévéztem, gépeztem vagy ettem. Semmi másra nem voltam képes. Mondhatjátok, hogy ez már túlzás, de elveszíteni azt, akit a legjobban szeretek, na az nagyon tudott fájni. Susie sosem vette fel a telefont vagy, ha még is, akkor is lerázott. Nem értettem, hogy mi baja van. Eleanorral beszélgettem néha, de neki is most volt elég nyűge, ugyan is Olaszországban tartózkodott. Danielle pedig ráért volna, de vele nem voltam olyan szoros kapcsolatban, hogy nyaggassam. Ma sem terveztem semmit, amikor is kopogást hallottam. Gyorsan felkaptam egy rövidnadrágot és egy atlétát és úgy nyitottam ajtót. Kissé meglepődtem, amikor Liam és Zayn álltak előttem.
- Sziasztok – mondtam döbbenten. – Gyertek be.
Beljebb fáradtak és leültünk a nappaliban. Mind a ketten olyan frissek és vidámak voltak, hogy jó volt rájuk nézni. Bár én is mindig ilyen voltam, most a legkevésbé sem hasonlítottam rájuk.
- Mi járatban? – Kérdeztem kicsit mosolyt erőltetve magamra és próbáltam nem arra gondolni, hogy Harry is jöhetett volna.
- Hogy vagy Shell?
- Meg vagyok köszönöm. Veletek mi van?
Kicsit komoran összenéztek és egyszerre sóhajtottak fel. Aztán Liam szólalt meg.
- Igazából beszélni jöttünk veled. Niall és Louis is jönni akartak, de nem tudtak. Tudod Louis most nincs itthon Niall meg elég rosszul van ezért csak ketten jöttünk.
Szándékosan nem mondtak semmit Harryről így nem is kérdeztem. Végül is egyértelmű, hogy azért nincs itt, mert nem akar engem látni.
- Oh sajnálom, jobbulást a szőkeségnek – erőltettem ismét egy mosolyt. – Miről szeretnétek velem beszélni?
- Először is, hogy nem szeretnénk, ha ilyen lenne a kapcsolatunk… - mondta őszintén Zayn. Tudtam, hogy mire gondol, de tettem az értetlent. – Nem akarjuk, hogy úgy nézz ránk, mintha idegenek lennénk. Tudod, hogy milyen jó barátok vagyunk.
- Pontosan. Attól még, hogy az történt, ami történt mi még mindig a barátaid vagyunk. Mind a négyen. És hiányzol nekünk. Olyan rossz ilyennek látni téged – folytatta Liam.
Annyira jólesett, hogy ide jöttek beszélni velem erről. Végre őszintén elmosolyodtam és nagyon hálás voltam nekik.
- Köszönöm – nyögtem ki halkan és elfúlóan, mert féltem, hogy megint sírás lesz a vége.
- Ha van, valami bármelyikünknek szólhatsz – bólintott Zayn. – Mi röpülünk is.
- Azért kérdeztük, hogy hogy vagy, mert van egy hírünk is. Szóval tudod, hogy nekem hamarosan itt a szülinapom. De az a nyár végén lesz. A srácoktól pedig egy spanyol utat kapok, ami azt jelenti, hogy mi mind elmennénk. Úgy értem, hogy te is. Ezt még ezek előtt foglalták le, hogy ez megtörtént volna. És vissza szerették volna váltani a jegyet, de én kértem, hogy ne tegyék, mivel szeretném, ha te is jönnél velünk. Jönne Su is és Danielle.
Csendben maradtak és várták, hogy mit szólok hozzá. Tudtam, hogy az elmennénk, szóban benne vannak mind az öten, így Harry is. Kifújtam a levegőt halkan és kicsit elgondolkodtam azon, hogy ez jó ötlet-e.
- Szerintem Harry nem örülne neki… - mondtam ki, amire gondoltam. Mivel Liam és Harry egy bandában vannak, így inkább menjen ő és én maradok.
- Azt mondta, hogy az én szülinapi ajándékom, az jön, akit én szeretnék, hogy jöjjön – mosolyodott rám. – Szeretném, ha eljönnél. Nem kell, hogy vele legyél. Illetve én abban a reményben vagyok, hogy ez a nyaralás, jó hatással lenne rátok. Persze, ha nem élveznéd így, azt is megértem.
- Nem tudom Liam – húztam el a számat. – Majd még kigondolom, jó?
- Rendben. Majd hívj, hogy hogyan döntöttél.
Mind a ketten felálltak és az ajtó felé indultak én pedig kísértem őket. Zayn kinyitotta az ajtót de még vissza nézett rám.
- Egyébként Hazza is pocsékul van. Ki sem mozdul otthonról.
- Elena még mindig ott lakik? – Kérdeztem szemeimet lesütve.
- Igen, de Harry megkérte, hogy keressen magának valami lakhelyet, ha kell, fizeti és segít neki, de nem szeretné, ha továbbra is velünk élne.
- Értem. Köszönöm, hogy eljöttetek.
- Jó volt látni, majd még beszélünk.
Elbúcsúztam tőlük és visszamentem a nappaliba. A kanapéra feküdtem és az arcomat tenyerembe temettem. Ha máskor mondja ezt nekem Liam, hogy nyaralás velük, akkor örömömben ugrándoztam volna. Ez most más volt. Talán nem kellene elmennem. Harry miatt éreztem ezt, de a többiekkel olyan szívesen buliztam volna egy héten keresztül. Valójában Vele is, csak most nem olyan a kapcsolatunk…

Hatvanharmadik

Az éjszaka alig aludtam valamit és nagyon fáradtnak éreztem magam, de a pihenés most nem ment. Csak sírtam és sírtam. Anya jött be a reggelimmel, de úgy tettem, mintha aludnék. Nem voltam éhes és beszélgetéshez sem volt semmi kedvem.
- Tudom, hogy fent vagy – szólalt meg vidáman.
A fejemre húztam a párnát és nyöszörögtem valamit, amit én magam sem értettem. Felsóhajtott és leült mellém.
- Van egy jó hírem a számodra.
Kicsit kibújtam a párna alól, de nem néztem rá csak hallgattam. Végre valami jót is hallok.
- Szóval, nem leszek itthon egy ideig. Nem sok idő, egy hét esetleg kettő. Arra gondoltam, hogy Harry szüleinél lehetnétek, velük is beszéltem.
Megint elkapott a sírás és kibújtam a takaró és párna alól. Felültem és magam elé meredtem. Anya nem értette, hogy miért nem tombolok örömömben.
- Nem megyek hozzájuk.
- Nincs kedved? – Csodálkozott el. – Akkor jöjjön ő ide – simított végig karomon.
- Ő sem fog.
Csendben maradtunk és csak néztem magam elé, anya valamin nagyon elgondolkodott. Szerintem kezdte kapizsgálni a dolgot.
- Történt valami? – Pillantott rám.
Szipogni kezdtem és megint szabadjára engedtem a könnyeimet. Megráztam a fejem ezzel jelezve, hogy semmi sem történt, de hülye lett volna nem látni, hogy sírok.
- Mi a baj, Shell?
- Összevesztünk – válaszoltam elcsukló hangon.
Nem láttam, de hallottam, hogy elmosolyodik és hümmögött egyet. Értetlenül néztem rá, hogy minek örül ennyire.
- Holnap már úgy is kibékültök. Nem fogjátok bírni sokáig.
- Ez most más anya. Most szerintem valósággal utál engem…
- Ez biztos, hogy hülyeség.
- Nem, értsd meg, hogy ez most más. Csókolóztam a haverjával, a srácoknál lakik Harry volt barátnője – hadartam el, majd halkabban folytattam -, a zaklatóm pedig lassan eléri, amit szeretett volna.
Kerek szemekkel hallgatott engem és egyik döbbenetből a másikba esett. Láttam rajta, hogy nem érti ezt az egészet. A legnagyobb baj pedig az volt, hogy én magam sem. Megöleltem őt. És most valósággal rettegtem attól, hogy elmegy én pedig egyedül leszek itthon.
- Nem tudom, hogy mit csináljak – szipogtam. Anya a hátamat simogatta és nem is jutott szóhoz. Sírni szerettem volna. Jó sokat sírni. Nem is értettem, hogy mikor romlott el minden ennyire. Egyik nap még semmi gond nincsen, a másikon pedig valaki meggyilkolja a háziállatomat és az egyetlen személy, aki boldoggá képes tenni a volt barátnőjével lakik és én meg valaki mással csókolózok. Hogy van ez az egész?
- Igazad volt – dörzsöltem meg a szemeimet. – Szívás, hogy Harry híres.
- Kicsim, majd ezt is túlvészelitek. Ha szeretitek egymást, akkor senkit nem érdekel, hogy híres vagy sem.
Az idegesített az egészben, hogy tudtam sosem lesz olyan, hogy elmegyünk valahová kettesben, mert jönnek a rajongók. Sosem leszünk nyugodtak. Ezt még túl is élném, de a zaklatómat és ezt a sok botrányt már nehezebben. Egy jó ideig ültünk egymás karjaiban és anya úgy babusgatott, mint valami kisgyermeket. Nem szerettem az ilyesmit, de most jól esett, mert nem éreztem magam annyira egyedül.

Különrész 3

Tegnap nem tudtam elhozni, mivel reggel írtam meg Harry szemszögét. :) Mivel most hamar elértük a 6000 látogatót, így nem olyan sok részt kellett összesűríteni. Remélem tetszik, majd és sajnálom a késést. Ha érkezik néhány komment, akkor még ma hozom az új részt. Addig is jó olvasást és kommenteket hagyjatok magatok után ;))

*Harry szemszöge*

Miközben a fürdőben voltunk le sem tudtam venni a szememet Shellről. Amikor Suval félre vonultak beszélgetni, akkor is őket figyeltem.
- Kicsit sem vagy feltűnő – lökött oldalba Niall, aki hasonló szemekkel vizslatta a barátnőjét. Erre elvigyorodtam. Nem tudtam miről beszélnek, de valami olyasmi lehetett, amit nekünk nem szabadna tudnunk, ugyanis folyton felénk sandítottak. Kíváncsi voltam és ezért oda mentem. Hátulról átöleltem a barátnőmet.
- Mi a baj lányok?
- A levélről beszélgetünk, csak nem akartam mindenki előtt mondani – válaszolta Su, mire éreztem, hogy Shell egész testével megfeszül. Semmit sem értettem. Magam felé fordítottam és csak sejtettem, hogy miről van szó.
- Milyen levélről van szó?
- Áh semmi!
Csak az ijedt arcukra kellett néznem és tudtam, hogy ez több, mint egy, áh semmi. Ingerültebbé váltam.
- Shell mit nem mondasz el nekem?
Látta rajtam, hogy tudni akarom még pedig most azonnal. Egy ideig kerülte a tekintetemet aztán felsóhajtott.
- Szóval…
- Mond már!
- Nem nagy ügy… A rajongótok, aki küldte azt a csomagot, küldött nekem egy levelet benne képeket a buliról. Ott volt ő is.
- Ez nem nagy ügy? Hihetetlen, hogy megint nem mondtál semmit. Ha Susie nem szólja el magát, akkor megint nem tudtam volna erről.
Valósággal tombolni tudtam volna és roppant idegessé váltam és dühössé. Az izmaim teljesen megfeszültek és legszívesebben megöltem volna, azt, aki ezt teszi Shellel.
- Sajnálom, én csak nem akartam elrontani ezt a napot – mondta szinte sírva.
Ekkor jöttem rá, hogy milyen durván beszéltem vele, amikor nem is rá voltam mérges. Rosszul esett, hogy nekem nem mondta el, de nem voltam rá mérges. Nem tudtam az lenni. Szorosan mellkasomra vontam és néhány puszit nyomtam feje búbjára. Nem tudom, hogy ki küldözgeti ezeket a szarságokat, de tudtam, hogyha kiderül, nem sok jónak örvendhet. Ez nem rajongó már. Undorodtam tőle.
- Shell, ígérd meg, hogyha legközelebb ilyen van, azonnal hívsz. Nem baj, ha interjúm van, vagy koncertem. Hívj, jó?
Beszélgettünk egy kicsit. Aztán valami olyasmi történt, amire nem számítottam. Tegnap teljesen letámadtam a kanapén, de most Shell volt az, aki ezt tette. Amikor az ágyon rám mászott, akkor tudtam, hogy nem fogok tudni leállni. Túlságosan gyors tempót diktált, amit én piszkosul élveztem. Még nem láttam ez előtt ilyennek, de nem zavart. Sőt, nagyon is tetszett. Szóval kicsikét tovább jutottunk a csóknál és a tipi-tapinál…

***

Ahogy megláttam az ajtóban állni abban a ruhában teljesen elámultam.
- Nem tetszik, igaz? – Kérdezte kissé elpirulva.
- Shell, minek öltöztél így ki? Valaki le fog csapni a kezemről – mondtam szomorkás hangon és ezekben a pillanatokban éreztem azt, hogy hihetetlen, hogy nekem ennyire szép barátnőm van.
- Az nem fog menni – lehet csókot ajkaimra.
Elvigyorodtam és beljebb tessékeltem, majd elkiáltottam magam, hogy itt a szülinapos. Mindenki énekelni kezdett, ölelgették és puszilgatták. Attól kellett félnem, hogy szegényt agyon nyomják. Ezek után teljesen szem elől vesztettem. Nagy a házunk és sok vendégünk volt, de egy jó ideig keresgéltem, míg végül megtaláltam őt.
- Elrabolhatom egy kicsit tőletek? – Néztem barátnőire mosolyogva, akik kuncogva bólogattak. Megfogtam Shell kezét és kicsit nyugisabb helyre húzódtunk.
- Boldog születésnapot! Remélem tetszeni fog.
Átnyújtottam neki az ajándékomat. Ő mosolyogva és kicsit döbbenten csomagolta ki a kis díszdobozkából az ajándékot, amit én vettem neki. Amikor elhúzta a nyakláncot kicsit megijedtem, mert nem mondott semmit.
- Hogy tetszik?
- Nagyon tetszik – mondta csillogó szemekkel és kicsit megnyugodtam. – Felteszed nekem?
A nyakába tettem és kulcscsontján végighúztam az ujjamat, mire ő megfordult és lágyan megcsókolt.
- Hé, Harry!
Egy lány zavart meg minket, amitől kissé dühös lettem. Szívesen folytattam volna ezt Shellel. Elena volt az.
Gyorsan elhadartam a kettőjük bemutatását. Elena azt sem tudta, hogy ki a szülinapos, ő nem a buli miatt volt itt, hanem, mert hozzánk költözött néhány napra.
- Nézd, erre emlékszel? – Mutatott nekem valamit, de nem figyeltem, hanem Ell után néztem, aki egy hang nélkül ott hagyott minket. Nem tűnt sértődöttnek, csak úgy tűnt, hogy nem élvezte a társaságunkat.
- Szép a barátnőd – jegyezte meg mosolyogva.
- Tudom – vigyorodtam el huncutul. Mire ő lesütötte a szemeit és láttam, hogy zavarban van.
- Köszönöm, hogy itt lakhatok. Nem tudod elhinni, hogy mennyire hálás vagyok ezért.
- Semmiség. Elég nagy a ház, elférünk.
Elena a volt barátnőm. Tudom, furcsa, hogy most befogadtuk a srácokkal, de elvesztette, mind a két szülőjét és nem tudott hová menni. Azzal is tisztában vagyok, hogy ő még nem teljesen felejtett el engem. Néha még be is próbálkozott annak ellenére, hogy én elmondtam neki, hogy már semmit sem érzek iránta. Kedvelem, mert rendes lány, bár voltak balhéink, nem is kevés. De együtt voltunk majdnem egy évig. Nem voltam olyan szerelmes, mint most, de ennek ellenére örök emlék marad. Még akkor is, ha a kapcsolatunk végét jobb lenne elfelejteni…
- Shell, hogy érzed magad? – Mentem oda hozzá, amikor megpillantottam.
- Harry! – Szorosan megölelt és elmondta, hogy mennyire köszöni a bulit. Éreztem rajta, hogy elég sokat ihatott. Shell az a lány, aki irtó aranyos, ha iszik.
- Még egy dobókockás játék? – Kérdezte Adam ördögi vigyorral az arcán, amin elnevettem magam. Mindig ezzel a játékkal jött.
- Azt hiszem, hogy Shellnek nem kellene többet innia.
Aztán pedig igazam lett. Ellnek, sosincsen szerencséje. Rengeteget kellett volna innia, de néhány felest lehúztam helyette, amit egyébként nem nézett jó szemmel. Aztán egyik pillanatról a másikra rosszul lett és mosdóban kötöttünk ki.
Ő kellemetlenül érezte magát, amiért én segítettem meghánytatni. Igazából engem csöppet sem zavart, csak sajnáltam, hogy ilyen rosszul érzi magát. Aztán pedig, a buli végén letámadatott az ágyon. Ha józan lett volna, akkor biztos vagyok, hogy belemegyek, de tudtam, hogy igazából nem akarná ezt, így nem éltem vissza a helyzettel. Amikor azt vágta a fejemhez, hogy már biztosan kiábrándultam belőle, akkor legszívesebben leütöttem volna. El sem tudja hinni, hogy mennyire kívántam őt. Hogy mennyire szerettem volna én is, főleg, mert elég lengén öltözve feküdt az ágyamon. Aztán még sem történt semmi.

 ***

- Mit mondtam? – Sóhajtottam fel, miközben bezártam az ajtót magam mögött.
- Szerinted kicsit sem furcsa, hogy itt van Elena?
Szóval már tudta, hogy ő az exem. Nem akartam elmondani, mert tudtam, hogy nagydobra fogja verni. Nem is értem, hogy miért, amikor tudja, hogy senki mást nem szeretek, csakis őt.
- Mi? Mi bajod van vele?
- Ja, igazából semmi – mondta gúnyosan. – Okos lánynak tűnik, meg igazán kedves, szép szőke haja van és nagyon csinos. Ja meg a volt barátnőd.
Egy kicsit talán elmosolyodtam. Féltékeny. Ez azért jól esett. Közelebb húztam magamhoz, de ő kerülte a tekintetemet.
- Shell, nem kell féltékenynek lenned. Vele már vége!
- Ha vége, akkor mit keres a házadban? Miért aludt itt? – Fakadt ki.
- Mert most nem tud hova menni.
Kis ideig elmerültünk egymást tekintetében, aztán lerázta a csuklómat és elhúzódott tőlem.
- Én inkább megyek.
Utána akartam menni, hogy ne maradjon. Hogy beszéljük meg. De nem tudtam megszólalni és tudom, hogy csak rontanék most a helyzeten. Amikor az utca végéhez ért már nem láthattam. Visszamentem a lakásba egy hatalmas sóhaj kíséretében. Magam mögött az ajtót becsaptam. Lerogytam a konyhába és csak néztem magam elé.
- Miattam ment el igaz? – Szólal meg Elena.
Erre csak bólintottam egyet.
- Ne haragudj, nem akartam a barátnődet elüldözni. Mondtad neki, hogy nincsen semmi?
Erre is csak egy bólintás volt a válaszom. Olyan hülye vagyok. Tudom, hogy igaza van, de csak nem dobhatok ki valakit a házamból, aki nem tud hová menni és szüksége van ránk. Amikor a szobámban voltam és Elenával beszélgettem megcsörrent a telefonom. Shell nevét pillantottam meg a kijelzőn így azonnal felvettem és elkezdtem bocsánatot kérni még mielőtt megszólalhatott volna.
- Kérlek, gyere ide! – Vágott bele a szavamba és úgy hallottam, mintha sírna. Abban a pillanatban felpattantam és rohantam le a lépcsőn, hogy vegyem a cipőmet.
- Valami baj van? – Kérdeztem közben.
- Csak gyere ide, kérlek!
Tudtam, hogy valami komoly baj lehet így kinyomtam és rohantam hozzá. Nem lakott ő olyan közel a közös házunkhoz, de nem érdekelt. A távot végig futottam és abban reménykedtem, hogy nincsen semmi komolyabb gond. Vagy, hogy időben érkezem. Annyi lehetőséget lepörgettem a fejemben, hogy mi történhetett. Egyik borzasztóbb volt, mint a másik.
- Shell jól vagy? – Lihegtem még párat aztán könnyes szemeivel rám pillantott. Halálra rémített, de legalább láttam, hogy nem sérült meg, vagy ilyesmi. Leguggoltam elé és láttam, hogy egy csomagot néz. Megkérdeztem, hogy tőle jött-e, de tudtam a választ. Felvettem és leültem mellé. Egyre idegesebbé váltam. Az a nyomorék, amelyik ilyeneket küldözget, én komolyan megölöm!
- Megnézem, jó?
Láttam rajta a rémületet és úgy tűnt, hogy neki esze ágában sincsen belenézni. Vettem pár mély levegőt és levettem a doboz tetejét. Amikor megpillantottam Shell macskáját halva azt hittem elhányom magam. Gyorsan letettem, hogy ne láthassa és megöleltem. Sírva faggatott, hogy mi van benne, de alig bírtam neki elmondani, hogy a macskáját meggyilkolta ez az elmebeteg. Amikor pedig kinyögtem még nagyobb zokogásban tört ki. Egész testével remegett. Bementünk a lakásba és ő leheveredtünk a kanapéra. Szorosan bújtunk egymáshoz.
- Itt maradsz velem?
Ennél butább kérdése nem is lehetett volna hozzám.
- Persze – leheltem csókot ajkaira.
Aztán, amikor elaludt nagyon örültem, hogy legalább amíg álmodik, nem ezzel foglalkozik. Igazat megvallva én is megijedtem. Féltettem őt. Nagyon.

***

Amikor úgy kezdte a mondandóját, hogy mondanunk kell valamit, akkor már tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége.
- Adammal csókolóztunk… Az igazság az, hogy ez a születésnapomon történt. Mind a ketten részegek voltunk. Tudom, hogy ez nem mentség, de kötelességemnek éreztem elmondani. Szóval… Adam is többet ivott a kelleténél és kissé erőszakos volt velem. Aztán megcsókolt…
Elsőnek arra gondoltam, hogy viccelnek. Aztán, amikor láttam, hogy mindjárt elsírja magát Shell, akkor tudtam, hogy ez igaz. De nem tudtam felfogni. Már szorongattam az öklömet magam mellett és minden porcikám megfeszült. Adam nagyon jó barátom, de ebben a pillanatban annyira elborult az agyam, hogy azt éreztem, meg kell ütnöm.
- Utána még fel is pofoztam – tette hozzá halkabban. Ennek viszont örültem. Adam, hogy tehetett ilyet? Tudja, hogy mennyit jelent nekem ez a lány!
- Adam? – Néztem rá kérdően, hogy szólaljon meg ő is.
- Öm… szóval… Ez nem egészen így volt. Shell is akarta azt a csókot, nagyon is.
Kerek szemekkel néztem Ellre, aki döbbenten vonta kérdően Adamet, hogy miről beszél. Ekkor már nem értettem. Szóval most akkor ki mond igazat? Nem tudtam eldönteni, hogy kinek kellene hinnem.
- Én ezt nem értem – suttogtam csalódottan. Hangosan nem is bírtam megszólalni.
Elena is megjelent, de nem igazán érdekelt. Úgy lüktetett a fejem, hogy alig hallottam magam körül valamit. Csak annyit hallottam, hogy Elena és Shell vitatkoznak.
- De igaza van! – Adtam Elenának igazat.
- Ja, értem Harry. Te az újságban annyi lánnyal flörtölsz, amennyivel akarsz. A bulikban azzal smárolsz, akikkel akarsz. Végül is… Híres vagy, bármit megtehetsz. Kicsit sem érdekes, hogy az excsajod itt él veletek.
Felemelt hangon beszélt és én döbbenten, csalódottan és még ki tudja mennyiféle érzelemmel hallgattam végig. Felkapta a táskáját és ott hagyott minket. Liam futott utána. Bámultam magam elé, aztán Adamre néztem, aki nem állta a tekintetemet. Lassan ő is ott hagyott minket.
- Hülyeségeket beszél – tette a kezét Elena a vállamra. Egyszerűen csak leráztam, mert nem akartam most vele beszélgetni. Felmentem a szobámba és az ajtót hangosan csaptam be.
Mi a fene volt ez? Shell és Adam? Hihetetlen! Felfoghatatlan. Rettenetesen fájt a gondolat. Legszívesebben szétvertem volna valamit. Erősen a falba bokszoltam és éreztem, hogy könnyesek a szemeim. Shell volt az egyetlen olyan barátnőm az életemben, aki miatt képes voltam sírni.
- Hazza, hogy vagy? – Lépett be Louis a szobámba.
- Szerinted? – Kérdeztem vissza flegmán, aztán felsóhajtottam és rájöttem, hogy nem kellene vele így beszélnem. Csak annyira ideges voltam, hogy nem ment máshogy.
- Szarul… - válaszolt helyettem. – Hajaj ezek a lányok… - vigyorgott rám. Leült mellém a földre.
- Louis, el sem tudod hinni, hogy mennyire szeretem.
- Oh dehogy is nem. Tudod, nekem is van barátnőm.
- Nekem csak volt.
Louis nem olyan gyengéden fejbevágott egy párnával, mire én értetlenül néztem rá.
- Te is csináltál hülyeségeket. Nem akarom a pártját fogni, mert ha Adam mondott igazat, akkor szemétség Shelltől, hogy hazudik neked. De ha Adam hazudik, akkor a barátnőd, nem tett semmi rosszat.
Felsóhajtottam és igazából már az sem érdekelt, hogy ki mond igazat. Féltékeny voltam és gyűlöltem, hogy Adam képes volt hozzá érni, ahhoz, akit tudta, hogy az enyém.
- Sziasztok! – Lépett be Niall és Zayn is.
Kicsit elmosolyodtam, amikor leültek velem szembe. Jó volt tudni, hogy ők itt vannak velem. Liam is visszatért egy félórán belül. Nem akartam megkérdezni tőle, hogy mire jutottak. Most még nem akartam erről hallani semmit.
- Mi lesz a szülinapi ajándékommal? – Nézett kérdően rám. Na igen a spanyol út… Úgy volt, hogy a srácokkal és a lányokkal együtt megyünk el. Shellel kibírni tíz napot, úgyhogy össze vagyunk veszve? Nem is tudom…
- Liam, a te ajándékod, azt hívsz, akit szeretnél – vontam meg a vállam. Nem szabhatom meg. Tudom, hogy mind jóban vannak, Ellel. Nem mondhatom neki, hogy ne hívja. Miután beszélgettem velük felálltam és úgy döntöttem, hogy beszélgetek Elenával is.

***

Értetlenül nézett rám én pedig elmondtam még egyszer.
- Szóval jobban örülnék, ha elmennél. Keresek veled házat, ha gondolod, a költségekbe is beszállok, de ez nem olyan jó ötlet, hogy itt lakj még mindig velünk.
- Shell miatt, igaz?
- Igen – bólintottam.
- De vele vége van, nem? Úgy értem, most vesztetek össze. Már mindegy, hogy maradok-e vagy sem.
- Elena nem éppen. Tényleg nagyon bizar, hogy itt élsz velünk.
Csendben maradtunk mind a ketten. Nem terveztem, hogy örökre ilyen lesz a kapcsolatom Shellel. Nem bírnám. Néhány dologban pedig akár akartam, akár nem igaza volt. Az újságos dolog, amit félre értett nagyon, de persze igazság is volt benne. Nem akartam, hogy azt gondolja rólam, hogy híres vagyok ezért, azt higgyem magamról, hogy akár mit megtehetek.
- Én még mindig szeretlek – nyögte be Elena. Ez ment már egy ideje. Hosszú ideje. Nem egyszer tudattam vele, hogy én már egyáltalán nem érzek semmit sem iránta.
- Én mást…
- Tudom! – Mondta szomorkásan. – De ugye ettől még maradhatunk barátok? Nem akarok közétek állni. Csak nem szeretnélek teljesen elveszíteni.
- Nem tudom, hogy ez jó ötlet-e.
- Kérlek… Nekem már tényleg senkim sincsen.
Elsírta magát és nem bírtam, ha valaki szomorú volt körülöttem. Barátiasan megöleltem és végig simítottam haján.
- Rendben. És még maradhatsz. Csak kérlek értsd meg az én helyzetemet is.

Hatvankettedik

Üdw :DD. Megígértem, hogy hozom este Harry szemszögét, de ne haragudjatok nincs erőm megírni, ma nem nagyon volt időm. :/// Ne utáljatok! Holnap hozom! :))) KOMOLYAN! :D Addig is remélem tetszeni fog az új rész. Jó olvasást! ;)

Megfordultam és könnyes szemekkel néztem Liamre, mert már bőgni szerettem volna. Néhány lépéssel közelebb jött.
- Mi volt ez az egész?
- Semmi érdekes. Jól hallottad, megcsaltam Harryt.
- Mi van? – Nézett rám értetlenül aztán elmosolyodott. – Sosem tennél ilyet.
- Ezt csak mi ketten gondoljuk így – fújtam ki a levegőt idegesen.
Liam már ott volt mellettem és együtt sétáltunk hazafelé.
- Nem csináltam semmit. Adam meg akart csókolni, én meg nem tudtam eltolni magamtól, így sikerült neki. Harry nem hisz nekem, mivel Ad hazudott. Aztán pedig olyasmit vágtam Harry fejéhez, amit nem kellett volna. Abban a pillanatban meg is bántam, csak a düh beszélt belőlem és nem tudtam már visszaszívni.
- Én, megértelek. De Elena azért van nálunk, mert meghalt az édesapja is. Vele élt mivel, az édesanyját már elveszítette. Nem sok barátja van. Nem tudott hová menni.
Ettől csak rosszabbul éreztem magam. Én teljesen mást hittem.
- Ezt nagyon elcsesztem, igaz?
Kicsit elhúzta a száját és nem mondott semmit. Így mentünk egy ideig aztán hümmögött egyet és felém fordult.
- El kellett volna mondania neked ezeket. És az újságban igazad volt. Ő is csinált hülyeségeket.
- De akkor meg miért kapta fel így a vizet? Tudtam, hogy felfogja és meg is értettem, de azt nem gondoltam volna, hogy nem fog nekem hinni.
- Harry nagyon szeret téged. Attól fél, hogy elveszít. Te nem is tudod elhinni, hogy mennyire féltékeny tud lenni. Még akkor is, ha rólunk van szó. Tudja, hogy sosem csinálnánk semmit, ami neki ártana, de még így is túlzásokba tud esni.
Jól esett hallani, amit Liam mondott. Nem is tudtam, hogy ennyire féltékeny típus. Jól is esett meg nem is.
- Szerinted mit kellene tennem?
- Nem tudom… Talán Adammel kellene beszélned, hogy miért hazudott.
- Azt tudom – mondtam lesütött szemekkel. Nem néztem rá, de tudtam, hogy engem néz és várja, hogy ezt a kijelentésemet kifejtsem. – Nekem azt mondta, hogy, szóval, hogy… belém van esve.
Döbbenten nézett rám és egy pillanatra meg is torpant. Aztán amikor rá néztem megint elindult.
- Azt akarja, hogy ne legyetek együtt. Shell… Tudom, hogy ez gyanúsítgatás és ne így legyen. De nem gondoltál még arra, hogy ő a zaklatód? Talán nem is Harryt akarja, hanem téged.
Most én voltam az, aki megtorpant és ijedten bámultam magam elé. Ez a kijelentése, az utolsó hidegzuhanyként futott végig rajtam. Rá néztem és láttam, hogy megrázza a fejét.
- Nem biztos, csak egy feltételezés…
- Mi van, ha igazad van? Ő tudhat mindenről. Ő mindig ott volt, ahol mi is – képedtem el. Erre miért nem gondoltam még?  Még jobban megundorodtam tőle, mint valaha. Megint roppant ideges lettem. Hálás voltam Liamnak, amiért haza kísért és rávilágított valamire, ami eddig eszembe sem jutott. Amikor haza értem és ezen, töprengtem, arra jutottam, hogy akkor sem tudok mit tenni, ha ez így van. Nem akartam beszélni vele. Mindegy miért hazudott. Megtette. Úgy éreztem nincs is miről beszélnünk. Nem szerettem volna, mert vagy megütöm, vagy elbőgöm magam. Most is elég szarul éreztem magam. Az ágyamra dőltem és sírva fakadtam. Elveszítettem Harryt. Nem akartam soha, hogy így legyen. Most még is megtörtént. A legrosszabb pedig az volt, hogy még csak nem is érdemeltem meg, hogy így járjak. A gyűlölködőm pedig mégis csak elérte, amit szeretett volna. Arcomat a párnába temettem és nem tudtam abba hagyni. Ez most más volt, mint legutóbb. Akkor is nagydolognak tűnt, de ez sokkal nagyobb volt a veszekedés. Illetve nem volt nagy, de minden egyes szava mélyen szíven ütött. Hogyan lesz most ezek után?

Hatvanegyedik

Most vettem így reggel észre, hogy elértük a 6000 látogatót! :)) Annyira örülök neki! *-* Köszi mindenkinek. Majd este még jövök Harry szemszögével ;)).

Harry még mindig csak értetlenül vizslatott minket és láttam rajta, hogy rosszat sejt. Vettem egy mély levegőt és kinyögtem semmi körítés nélkül.
- Adammal csókolóztunk.
Láttam a döbbenetet az arcán és szerintem nem hitte el, amit mondtam, vagy nem jutott el a tudatáig.
- Az igazság az, hogy ez a születésnapom történt. Mind a ketten részegek voltunk. Tudom nem mentség, de kötelességemnek éreztem elmondani. Szóval… Adam is sokat ivott a kelleténél és kissé erőszakos volt velem. Aztán megcsókolt…
Így végig mondva is borzalmasan hangzott, mert visszagondoltam, hogy abban a pillanatban mit éreztem.
- Utána még fel is pofoztam.
Harry kétségbeesett szemekkel nézett rám, hogy igaz-e, amit mondok, mert nem tudta elhinni. Szégyelltem magam nagyon. Hogy az istenbe tehette ezt Adam? Miért nem voltam olyan erős, hogy ellökjem magamtól. Jézusom elmondtam Harrynek! Most már semmi sem lesz ugyan olyan. Megböktem Adamet, hogy végre ő is mondjon valamit, mert neki kellett volna az egészet. Nem akarom nagyon bemártani, de még is csak ő a főbűnös.
- Adam? – Pillantott a barátjára Harry.
- Öm… Szóval… Ez nem egészen így volt.
Kicsit elmosolyodtam Adamen és rájöttem, hogy aranyos srác ő. Gondolom, most jön az, hogy meg akar engem védeni, teljesen jogosan.
- Shell is akarta azt a csókot, nagyon is.
Ekkor legalább olyan rémült és eltorzult fejet vágtam, mint barátom. Hogy micsoda? Én akartam azt a csókot? Na, nem! Nem akartam! Egyáltalán nem akartam! Egy porcikám sem. Remegni kezdtem hirtelen és arra gondoltam, hogy kinek fog most hinni.
- Adam! – Szóltam rá dühösen és könnyes szemekkel. – Miről beszélsz?
- Én ezt nem értem – suttogta csalódottan.
- Ezt már én sem – ismertem el szipogva és kérlelve néztem, hogy vallja be az igazat. Mondja el! Gyorsan!
- Lényegtelen ki akarta… Megtörtént igaz?
- Hé, srácok? Mi van veletek?
Elena átölelte hátulról Harryt és legszívesebben letéptem volna a karjait. Elmosolyodott és ekkor már sejtettem, hogy végig hallgatózott.
- Baj van Harry? – Hajolt hozzá közel, nekem meg ökölbe szorult a kezem. Esküszöm, megütöm azt a csajt!
- Megtörtént az a csók? – Kérdezte ismét ügyet sem véve arról, hogy Elena ott függ a nyakában.
- Megtörtént haver – mondta nyugodtan Adam és szerintem még el is mosolyodott.
Harry állkapcsa megfeszült és láttam, hogy az öklét szorongatja ő is. Majdnem nekiesett Adamnek, de a szőkeség fogta le.
- Hé, hé! Nyugi Hazza! Meg ér ennyit? Nézz rám! – Megfogta arcát és a szemeibe nézett. – Ne csinálj hülyeséget! Meg kell most nyugodnod.
- Harry én annyira sajnálom – szipogtam.
- Szerintem sírással nem mész semmire. Ha szereted, Harryt nem teszel ilyet. Erre nincs mentség – ítélkezett felettem Elena, aki azt sem tudtam, mi a francot keres itt, és ha nem lenne közönség tuti rávetettem volna magam.
- Mit szólsz bele? Semmi közöd hozzá!
Dühös voltam, ideges és én lettem a feketebárány, amikor semmit sem tettem. Harry nem hisz nekem! Miért nem hisz?
- De igaza van! – Mondta érzelemmentesen. Ettől a falra másztam.
- Ja, értem Harry. Te az újságban annyi lánnyal flörtölsz, amennyivel akarsz. A bulikban azzal smárolsz, akivel akarsz. Végül is… Híres vagy bármit megtehetsz. Kicsit sem érdekes, hogy az ex csajod itt él veletek.
Ahogy végig mondtam már is elszégyelltem magam, főleg látva a tekintetét. Mivel felemelt hangon beszéltem már mindenki minket nézett. Ahhoz képest, hogy azt szerettem volna, senki ne tudja, most mindenki ezen fog csámcsogni. Felkaptam a táskámat a kínos csendet megtörve és kiviharzottam az ajtón. Ott hagytam Adamet, aki szemrebbenés nélkül hazudozott. Elenát, aki úgy akaszkodott Harryre, mintha a barátnője lenne. És ott hagytam Őt is, aki nem hitt nekem.
- Ell! Na Shell! Várj már meg! – Kiabált utánam valaki, azt hiszem Liam volt ezért megfordultam.

Hatvanadik

Néhány csörgés után felvette a telefont.
- Szia, Adam, Shell vagyok.
Egy kis csend következett és azt hittem meg sem fog szólalni.
- Szia Ell.
- Zavarok?
- Nem, nem zavarsz.
Ez csak egy udvarias kérdés volt. Ha azt mondta volna, hogy igen, akkor is ugyan úgy el szerettem volna ezt neki mondani.
- Szóval arról lenne szó, ami a buliban történt…
- A csók.
Olyan könnyedén kimondta, nem mintha annyira zavarta volna.
- Figyelj Shell. Sajnálom, nem kellett volna. De az igazat megvallva én nem bántam meg, csak azt, hogy te nem akartad. Nem volt helyes, amit tettem. Főleg, hogy neked ott van Harry. Nyugi hallgatok.
- Na, igen ezt akartam mondani. Én nem szeretnék hallgatni. Nem akarok titkolózni előtte. Jobb ha mi mondjuk el, minthogy mástól megtudja.
- Nem fog kiderülni, nyugi!
- Oh dehogy nem. Nem tudom, mennyit tudsz arról, hogy van egy zaklatóm. Neki még képe is van a kis incidensünkről. Csak annyira kérlek, hogy elmondjuk Harrynek és tudasd vele, hogy én komolyan nem akartam, és részegek voltunk.
Bár tudom ez az utóbbi nem kifogás.
- Tudod, hogy mennyire ki fog akadni?
- Sejtem. Emlékeztetnélek, hogy te támadtál le. Szóval ennyivel tartozol.
- Azt akarod, hogy álljak elé, és mondjam neki, azt, hogy bocsi haver, tudod, milyen jóban vagyunk, de bele vagyok esve a csajodba. Lekaptam a szülinapján, ő nem akarta, de megtettem.
Belém fagyott minden szó. Jól hallottam, azt mondta, hogy bele vagyok esve? Ez igaz lenne? Adam is kicsit lefagyott mikor rájött, hogy mit mondott. Én eszméltem fel hamarabb és úgy tettem, mintha ez természetes lenne.
- Valami ilyesmire gondoltam.
- Nem leszek öngyilkos.
- De Adam, nem azt mondom, hogy kenjük rád az egészet. Lehet én is hibás vagyok – mondtam őszintén, bár nem igazán éreztem magamat annak. – Csak mondjuk el az igazat.
- Jó – fújta ki a levegőt. – Egyéb sóhaj?
Nem szólaltunk meg és egyszerűen csak letette a telefont. Mi a fene volt ez? Nem értettem, hogy miért van megsértődve, amikor ő volt ebben leginkább a bűnös. Szemétség tőlem, hogy ráfogom az egészet, de ez így volt. Erre tisztán emlékszem, hogy erőszakoskodott én pedig nem tudtam elszabadulni tőle. Még arcba is vágtam.
Féltem, hogy mit fog szólni Harry. Rettegtem, de őszinte szerettem volna lenni vele. Abban reménykedtem, hogy nem lesz olyan mérges és jóvá tudom majd tenni valahogyan. Persze először tudjuk meg, hogy mit fog reagálni. Kiterveltem, hogy miket fogok mondani, bár gondoltam, hogy ott és akkor nem is fognak ezek az eszembe jutni. Az egyik próbán terveztük elmondani, amikor a srácoknál leszünk. Persze úgy, hogy a többiek ne hallják. Nem akartam, hogy mindenki tudjon róla. Harry a srácoknak úgy is elmondja, ha akarja, de azért maga a beszélgetés csak hármunkra tartozott. Reméltem, hogy Adam tényleg elmondja az igazságot. Vagy ha én mondom el, akkor helyeselni fog nem pedig letagadni az egészet. Ettől tartottam a legjobban. Eszembe jutott, hogy mit mondott a telefonba. Komolyan belém lenne esve? De mióta? Hiszen mi nem is beszélgettünk úgy igazán, egyedül a szülinapomon, de az előtt csak egyszer, amikor bemutatták a srácok. De akkor is dühös voltam rá, mert azok a képek abban a buliban készültek, ahová meghívta. Tehát a kapcsolatunk már a legelején rosszul kezdődött és így is folytatódott. Azt hiszem így is fejeződött be.
- Harry beszélhetnénk – néztem súgtam oda neki és zavaromban számat harapdáltam. Aztán félre húzódtunk a többiektől. Adam is ott volt, bár nagyon csendes volt ahhoz képeset, hogy máskor mennyire hangos. Értetlenül nézett Harry, hogy miről van szó.
- Mondanunk kell valamit…