2013. január 6., vasárnap

2. Negyedik


Harry szemszöge

- Oh de jó! Újra itt vagyunk Londonban! – szállt le elsőként Niall a repülőről.
- Hiányoztál szerelmem! – ölelt át Louis egy villanyoszlopot én pedig hangosan nevettem mind ezen. Néhány rajongó megrohamozott minket, mi pedig készségesen firkantottuk alá a papírokat, amelyeket orrunk alá nyomtak. Tényleg jó volt újra itthon lenni. Azt vártam a legjobban, hogy bemehessünk a közös lakásunkba és öt napig fel se kelljünk.
- Lili segítsek? – fordultam felé.
- Nem kell köszönöm, megoldom – mosolyodott rám szelíden. Ennek ellenére mégis felkaptam az egyik táskáját.
- Mit csinálunk ma?
- Nyugi Harry – karolta át a nyakam Paul. – Nem fogsz unatkozni, ugyan is dolgozni jöttünk vissza.
A barátnőmmel szerettem volna lenni egy kicsit, így amikor megtudtam, hogy ma még egy stúdiózás is vár ránk kissé elszomorodtam.
- Annyi időtök van még, hogy haza taxizzatok, átöltözzetek esetleg egyetek valamit. Aztán találkozunk a stúdióban.
Egy széles mosolyt és egy kacsintást küldött felénk. Mi már elég fáradtak voltunk.
- Király – mormogta Zayn.
- Niall hozd majd a gitárod, jó? Szükség lesz rá.
- Miről maradtam le? – pislogott Niall értetlenül. Mi sem tudtuk, hogy mi a fene most ez. Eddig senki nem szólt egy szóval sem, hogy robotolunk ma is. Ennyit az alvásról.
- Majd hívj, ha nem vagy elfoglalt jó?
- Rendben – mosolyodtam rá, majd egy csókkal búcsúztam el Lilitől.
Gyorsan fogtunk két taxit és hazafuvaroztattuk magunkat. Ahogy beértünk a lakásba rögtön mindenki nagyon jól érezte magát. Hiányzott már a lazítás és maga a lakás hangulata is. A kanapéra vetettem magam és mellettem Niall foglalt helyet.
- Ki fog kaját csinálni? Liam? – nézett rá. – Vagy esetleg te szeretnél Zayn?
- Szerintem rendelünk – néztek össze, mivel együk sem volt olyan állapotban, hogy főzőcskézzen. Szóval maradt a pizza. Amikor megérkezett mindenki leült a nappaliban és arról beszélgettünk, hogy vajon meddig kell stúdióznunk. Még mindig imádtam ezt csinálni, de ma nagyon kimerült voltam. Azért a turné eléggé fárasztó dolog tud lenni.
Amikor Paul hívott minket mi röppentünk is. A házunktól gyalog mentünk, mivel ott volt tőlünk húsz percre. Susie is csatlakozott hozzánk.
- Nem, én tudom… - válaszolt Su. – Volt valami verseny. A nyertes többek közt azt kapta, hogy három angol énekesnek, bandának írhat dalt. És gondolom ti is díjjak vagytok.
- Oh vagy úgy. És ők tudják, hogy velünk találkoznak most?
- Nem.
- Uh. Lehet hatalmas nagy rajongóink, és majd ha meglátnak minket sírva fakadnak – nevette Louis.
- Ha téged meglátnak, akkor biztos sírni fognak – jegyeztem meg szkeptikusan.
- Ne légy ilyen gonosz. Tudod, hogy nem csalnálak meg! – ölelte át nyakam. – Ne legyél féltékeny.
- Tudom, drágám – néztem rá száj csücsörítve.
- Jó! Jó! Fejezzétek be. Elég volt minden nap ezt látni, legalább egy kicsit álljatok le – takarta el a szemeit Zayn.
Az út hátra lévő részében ugyan úgy folytattuk és a többiek már készen voltak tőlünk. Amikor meglátták Pault szinte megváltásként fogadták. Aztán mind a heten beléptünk az épületbe és a stúdióhoz igyekeztünk. Messze jártunk, de láttam, hogy az üveg mögött két lány van és egy srác. Egyre kíváncsibb voltam, hogy mi fog ebből kisülni.
- Sziasztok – köszöntette őket Paul. Amikor felénk pillantottak, akkor hirtelen hatalmasat dobbant a szívem. Nem akartam hinni a szememnek. Ahogy a tekintetünk találkozott azt éreztem, hogy menten szívinfarktust kapok. Nem volt ilyen szerencsém.
Shell szebb volt, mint ahogyan emlékeztem rá. Néhány pillanatig azt éreztem, hogy minden megfagyott körülöttem. Levegőt sem bírtam venni. Nem tudom, hogy csend volt e vagy csak én éreztem úgy, de Susi volt, aki először megszólalt.
- Jézusom, Shell!
A nyakába ugrott és ölelgetni kezdte. Éreztem, hogy a srácok engem néznek, de én róla le sem tudtam venni a tekintetem. Ajkamba haraptam és próbáltam úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.

2013. január 4., péntek

2. Harmadik

Susie szemszöge


Miután csókot váltottunk Niallel éreztem, hogy Harry tekintete ránk szegeződik, majd mikor rápillantottam, hirtelen kapta el szemét. Mostanában mi nagyon keveset beszélgettünk. Nem volt sok ideje, de ha volt is inkább került.
Egyik este kint ült az erkélyen miután letette a telefonját és bátorkodtam kimenni hozzá.
- Csatlakozhatok?
- Jobb lenne bemenni, mert kezd hűvösödni.
Csípőre tettem a kezeimet és felvont szemöldökkel néztem rá.
- Harry, ugye tudod, hogy ez nagyon hülye duma?
Kicsit elmosolyodott és nézett maga elé bambán. Szóval úgy döntöttem, hogy leülök mellé. Elsőnek csendben voltunk. Gondoltam, ha én nem szólalok meg akkor ő sem fog.
- Lilivel beszéltél?
- Aha.
- Jól meg vagytok?
- Igen.
A beszédes Harry nagyon szűkszavú lett velem szemben. Nem igazán tetszett.
- Szereted őt?
- Persze – nézett rám értetlenül.
- Jó, csak megkérdeztem – emeltem fel a kezeimet védekezéskép. Nem akartam rá kérdezni, hogy Shellel mi van. Tudtam, hogy csak rosszabb lenne. De ott volt a levegőben a ki nem mondott név. Mind a ketten tudtuk, hogy róla szeretnék beszélni. Ha már róla nem sikerült, gondoltam, hogy magamról fogok.
- Miért kerülsz? – néztem rá. Láttam, hogy a homlokát ráncolja. Gyorsan a szavába vágtam. – Nehogy azt mond, hogy nem is kerüllek. Nem vagyok hülye.
Fölhorkantott egyet. Csend volt, de éreztem, hogy meg akar szólalni, csak előtte a szavakat megforgatja nyelvével és jól átgondolja, hogy mit osszon meg velem.
- Túlságosan rá emlékeztetsz – rántotta meg a vállát. – Szeretem Lilit és jó vele. Örülnék, ha ez így is maradna – nézett végre rám.
Biztos voltam benne, hogy nem hazudik. Kedveli Lilit, de azt is tudtam, hogy Shellbe szerelmes. Ismertem őt már jól. Láttam, hogy milyen. Azért nem beszéltek, mert nem akarta sem Ellt sem pedig magát felkavarni. Úgy tett, mintha soha nem is ismerte volna. Nem is nagyon beszélt róla. Még a turné elején emlékszem, hogy említette Louisnak leginkább, néha Liamnek. De ma már senkinek sem. Engem pedig került.
- Az lehet, mégis csak a legjobb barátnőm volt. De nem értek azzal egyet, hogy e miatt utálj.
- Jézusom, Susi én nem utállak. Sőt semmi bajom veled, kedvellek jó barátom vagy. Csak …
- Csak még mindig szerelmes vagy.
- De Lilivel vagyok! Van barátnőm.
Mind ezt úgy mondta, mintha én semmit sem tudnék. Nem világosítottam fel, hogy ez már feltűnt. Az új barátnőjével már két hónapja járt. Mondhatnánk, hogy gyorsan talált mást, de ennek csak az volt az oka, hogy ő is velünk turnézott és talán Shellen szerette volna magát túltenni. Paul pedig azt mondta neki, hogy jó lenne, ha ezzel a lánnyal alakulna valami. Jó pletyka téma és sokat kereshet ezzel. Mindig a hasznot látta mindenben. Ezért a tulajdonságáért nem voltam odáig.
Hatalmasat sóhajtottam és megint Harryre néztem.
- Figyelj, ha van valami jobb, ha beszélsz róla. Semmi értelme magadba fojtani, mert sokkal rosszabb lesz.
Vártam, hogy hátha mond valamit, de nem tette.
- Nem arra kérlek, hogy nekem mond. Mond Louisnak vagy Zaynnek, vagy bárki másnak. Egyértelműen látszik, hogy nincs minden rendben. A barátaidat pedig nem tudod átverni. Valójában engem sem.
- Idővel minden jobb lesz – mormogta maga elé.
Nyilván igaza volt, de borzalmas érzés volt ilyennek látni. Shellel nem beszéltünk erről semmit sem, mikor felhívtam vagy ő engem. Ez amolyan tabu téma lett. De nekem is iszonyatosan hiányzott a barátnőm. Azt vártam, hogy újra találkozhassunk. Ezek ketten meg egymásra találjanak ismét.

2013. január 3., csütörtök

2. Második


Whuu, de hamar jöttem. *-* Most volt időm írni, szóval itt van az újabb rész. ;) Remélem, hogy tetszeni fog és még több komment fog érkezni, mert nagyon jól esne jó pár kritika, megjegyzés. :D Csak hogy lássam ti is éltek és olvassátok. :))) Jó szórakozást nektek! :D

A koncert igazán jól sikerült. Annak ellenére, hogy nem ismertem a bandát nagyon tetszett a zenéjük és Codyval nagyon jól szórakoztam. Ott őrjöngtünk elöl. Még képeket is készítettünk.
Tizenegykor lett vége és gondoltuk még beülhetnénk valahová. Laza kis estének indult. Aztán valahogy, nem is tudom mikor más irányba úszott el a dolog. Egyik poharat a másik követte. Aztán azon kaptuk magunkat, hogy sétálgatunk. Azt hiszem engem kísért haza. Egymásba karolva dülöngéltünk. Egymáson nevettünk és minden annyira viccesnek tűnt. Kicsit hűvös volt, de nem zvarat.
- Szóval Jack a tanárod volt régen?
- Aha… egy kis ideig. Belé voltam esve – árultam el.
Erre egy széles vigyorral társított szemfogatás volt a válasza.
- Na! – löktem meg egy kicsit, de hülye ötlet volt, mert majdnem elesett, úgy nyúltam utána. - Ezt még nem mondtam el senkinek – nevettem én is a kis incidensen.
- Jobb is. Ezzel talán nem kellene dicsekedni.
- Mert? – vontam fel a szemöldököm. – Csak nem féltékeny vagy? – viccelődtem vele, közben barna szemeibe néztem. Lassanként megálltunk. Csend volt. Az utcán egy lélek sem járt. Néztünk egymásra, mintha még soha nem is találkoztunk volna.
Egyik kezével megsimogatta az arcomat, majd egyre közelebb és közelebb kerültünk egymáshoz. Kezemet a mellkasára tettem, de ekkor már késő volt. Ajkaink összeértek és egy puha csókot váltottunk. Másik keze derekamra csúszott. Kicsit mégis csak eltávolodtam tőle.
- Ne haragudj – nyögte ki.
Kezemet számhoz emeltem, majd megráztam a fejem. Egy semmi bajt akartam mormogni, de egy hang sem jött ki ajkaimon.
- Ő miatta, igaz? – sóhajtotta.
Láttam rajta a csalódottságot, ugyan akkor gondolhatta, hogy ez lesz.
Bólintottam egyet. Nem kellett kimondani a nevét. Mind a ketten tudtuk, hogy miről van szó. Kezeit zsebébe tette és egy hatalmasat sóhajtott. Fejét hátra hajtotta és láttam, hogy az állkapcsa megfeszült.
- Bevallom, féltékeny vagyok erre a Harryre.
Csönd következett. Nem mondott senki semmit. Lassan ismét rám szegezte a tekintetét. Amikor róla volt szó, mindig éreztem egy gombócot a torkomban. Persze, hogy tudtam, hogy Cody nem úgy néz rám, ahogy én rá. A hülye is láthatta, hogy mit érez. Próbáltam magam meggyőzni, hogy én is hasonlóképp nézek rá, de hülyeség volt álltatni magam. Még mindig olyasvalakit szerettem, aki távol volt tőlem. Aki már talán túl is tette magát rajtam.
- Jobb lenne indulni – köszörültem meg a torkom.
- Rendben – mosolyodott rám halványan.
Nem is tudom… azért könyörögtem, hogy ne emlékezzek majd erre holnap. Cody hazakísért és az ajtómban elbúcsúztam tőle. Amikor magam mögött bezártam azt hittem, hogy bőgni fogok. De nem szerettem volna. Már túl kellene tennem magam rajta. Nem kellene ezzel foglalkoznom és mindig e miatt itatni az egereket. Simán csak átvettem a pizsamámat és az ágyamra dőltem. Élveztem Cody társaságát. Rendes srác és tudom, hogy keresve sem találhatnék nála jobbat, de nekem ez még akkor sem ment. Nem tudom mire vártam. Hogy Harry egyszer csak feltűnik és elvesz feleségül és minden happy? Nyilván nem történne meg, mivel a szakításunk óta még csak nem is hívott. Annyit tudtam róla, amennyit véletlenül hallottam a tévében vagy éppen egy újságban láttam. Próbáltam az ilyesfajta hírforrásokat elkerülni. Azt hittem, hogy ettől jobb lesz, de nem így történt.

2013. január 1., kedd

2. Első

Sziasztok! :) Boldog új évet kívánok mindenkinek! :D Remélem mindenkinek jól telt a szilvesztere. Néztem a kommenteket és annyira örülök, amikor olyat olvasok, hogy még csak most kezdte el a történetet, de egész éjszaka fent volt, hogy végig olvassa. :DD Nekem ez olyan nagy öröm, hogy izgalmasnak találjátok. Azért remélem vannak régi olvasóim is. ;)) Nos gondoltam hozom az új részt. A második évadét *-*. Remélem ebben az évben is nagy érdeklődés lesz a történet iránt és sokan olvassátok majd. Meg kommenteltek :DD. Szóval jó olvasást!

Félév után is iszonyat rossz volt egyedül lenni a lakásban. Annyira hiányzott Susie, hogy bele tudtam volna őrülni. Főleg akkor jutott ez az eszembe, amikor haza értem és egyedül voltam. Arról nem is beszélve, hogy Harry miatt még mindig képes voltam átsírni az éjszakát. Amióta szakított velem nem is beszéltünk. Egy szót sem váltottunk. Susie pedig egyre kevesebbszer keresett, annak ellenére, hogy megígérte nem fog elhanyagolni. Gondolom egyre jobban belemerült a munkába és már kevésbé ért rá. Nem maradt ideje rám. Nem nehezteltem rá. Nem tudtam volna. De nagyon fájt. Megfeledkeztek rólam. Náluk pörgött az élet. Talán már észre sem vették, hogy nem vagyok ott. Ez bántott a legjobban, hogy én még mindig szenvedtem, ők pedig nagy kanállal vagy talán merőkanállal falták az életet.
- Lehet jobb lenne, ha mára befejeznénk – hallottam meg Cody hangját, aki visszarántott a valóságba.
- Mi? – fakadt ki Lissa. – Pont most? Ha nem tudnátok egy hét múlva verseny! Sehogy sem állunk!
- Igen, de mint látom Ell nincs itt köztünk.
- Sajnálom! – ráztam meg a fejem. – Csak nem érzem magam túl jól.
Hallottam, hogy Lissa hangosan felsóhajtott és a homlokát kezdte el dörzsölni. Mind a hárman már nagyon fáradtak voltunk.
- Mi is szarul vagyunk, ha nem tűnt volna fel. Nem csak neked vannak problémáid, de mi próbálunk csinálni valamit. Ne hátráltass. Ha nem vagy rá képes nem kellene elvállalnod.
- Lissa… Hagyd már. Neked is szokott rossz napod lenni, nem? Képes rá. Akkor legalább szünetet tartsunk.
Erre a válasza néhány cöngetés és szemforgatás volt a válasza.
- Tíz percbe nem halsz bele, addig lesz időd gyakorolni a dalt, mert még mindig hamis – vágta oda neki.
- Cseszd meg! – vágtatott ki a teremből.
Nem tudtam megállni, hogy egy kuncogást ne eresszek el. Közben Cody húzott elém egy széket és velem szemben foglalt helyet.
- Na, mi a hézag?
- Nincsen semmi – mosolyodtam el halványan.
- Hihető… Olyan, vagy mint egy zombi. Régen voltál ilyen.
- Biztos a fáradtság miatt.
- Én nem hiszem. Sokkal inkább egy fiú van a dologban, ugye?
Felsóhajtottam és elfordítottam a fejem. Cody tudott sok mindent rólam. Mióta felvettek az egyetemre és megismertem őt nagyon jó barátok lettünk. Lissa ezért is utált többek között, mert bele volt esve a srácba, de ő nem viszonozta az érzéseit. Rám fogta, hogy ez miattam van, így a kapcsolatunk már az elején meg volt pecsételve.
- Tudod, hogy nem szeretek erről beszélni.
- Tudom. Nem azt mondom, hogy beszélj, de kezdeni kellene veled valamit. Borzalmas így látni téged.
- Elmúlik – fordultam felé.
- Én azt hittem, hogy már nagyjából túltetted magad, de ahogy most rád nézek, nagyon nem úgy tűnik.
Erőltettem egy nagyon széles mosolyt.
- És így?
Erre csak elnevette magát.
- Kicsit jobb, de nem túl őszinte – rázta a fejét. – Mit szólnál ahhoz, ha hétvégén csinálnánk valamit?
- Nem is tudom…
- De tudod – kacsintott rám. – Lesz egy tök jó koncert. Nos? Mit szólsz?
- Azt, hogy Lissa meg fog ölni – húztam el a számat. – Nem szeretném, ha a széttépet, darabkáimat neked kellene összeszedned.
Ismét nevetni kezdett és szinte mind a ketten elképzeltük. Hihetőnek tűnt. Ekkor Lissa belépett a terembe, de még mindig idegesnek tűnt. Cody felvette a gitárját közben rám nézett válaszért. Végül rá bólintottam. Szóval akkor koncertezünk. 

2012. december 22., szombat

Százharmincegyedik


Évadzáró rész
Szó szerint, ugyan is ebben az évben nem hozok új részt, és azt hiszem ezzel be is fejeztem az első évadot. Nem titok, hogy lesz második. Csak ahhoz az kellene, hogy érdeklődjetek a történet után. Nagyon sok ötletem van majd a következő részekhez és remélem, hogy nektek is tetszeni fognak. :) Elég a dumából olvassuk az újabb részt! ;)
Harry szemszöge
- Szakítsunk.
- Te miről beszélsz? – bukott ki Shellből. Hihette volna, hogy tréfálok, de láthatta rajtam, hogy nagyon komolyan beszélek. Ilyesmivel nem viccelődnék.
- Ez nem működik.
- Mi? Ez nem működik? Tudod te, hogy mit jelent az a szó?
Valójában teljesen jogosan kapta fel a vizet. Semmi jele nem volt annak, hogy most ezt mondjam neki. Látszólag minden rendben volt, de igazából nem. Én turnézni megyek, ami azt jelenti, hogy folyton úton leszek, őt meg egy nagyon jó egyetemre vették fel. Nem kérhetem, hogy jöjjön velem. Tudom, hogy nem lenne rá annyi időm, mint azt szeretném. Nem érdemli meg, hogy ne foglalkozzak majd vele. Már pedig így lenne.
- Meg kell értened… - néztem rá bűnbánóan, de próbáltam határozott maradni. Ekkor láttam meg az első könnycseppet az arcán végiggördülni. A szívem sajdult bele.
- Mit rontottam el? – szipogta. – Sajnálom, ha valami rosszat mondtam, vagy rosszul csináltam!
- Shell! – szóltam rá. – Ne nehezítsd meg még jobban! – könyörögtem a szemeimmel. Nekem még nehezebb volt, mint neki. Olyan mondatoknak kellett elhagyniuk a számat, amiket sosem szerettem volna kimondani.
- Tudod, hogy a turné miatt. Nem lenne időnk egymásra. Nem akarlak elhanyagolni.
- Inkább szakítasz velem – mondta dühösen. – Értem én, végülis ez tök logikus.
Éreztem hangjában az erős iróniát. Azt éreztem, hogy nem bírom, és inkább visszavonom, amit mondtam. Aztán eszembe jutott, ha már eddig eljutottam, nem fogok most meghátrálni.
- Sajnálom. Tudod, hogy nekem sem könnyebb…
- Pedig olyan könnyedén mondod! – rivallt rám.
- Mert nem tehetünk mást.
- Oh, dehogyis nem! Csak nem akarsz! Mindegy Harry, ha te így akarod, akkor legyen. Szakítsunk.
Legalább fél órának éreztem azt a csendet, ami beállt közénk. Megsaccolni sem tudnám, hogy valójában hány másodperc lehetett.
- Sajnálom – suttogtam.
- Én is.
Csak néztünk egymásra és nem tudtuk, hogy mit kellene most csinálnunk. Bizonyára a legrosszabbat tettük, amit csak lehetett. Szépen lassan közeledtünk egymás felé, majd egy csókban forrtunk össze. Talán nem kellett volna. Ettől csak még pocsékabbul éreztem magam. Tudtam, hogy mit hagyok el. Valami olyasmit, ami nélkül már nagyon nehezen tudtam élni.
A csók után bámultunk egymásra, hogy hogyan tovább. Az egy csókból egyre több lett. A tervezett időből kifutottam. Ott maradtam egész éjszakára.
- Megmondtad neki? – kérdezte Liam.
- Nézz már rá, haver. Ramatyul néz ki. Ezt vedd igennek.
- Igen látom, hogy szarul fest, de meg szerettem volna kérdezni.
- Nagyon pocsék látvány, most lehet hagyni, kellene.
- Hé, hé! Köszi, de én is itt vagyok – szólaltam fel.
- Testileg maximum…
- Jó, elsőre is értettem, hogyan festek. Összeszedem magam, rendben?
- Siess, mert hamarosan indulunk.
Valahogy nem segített a lelkiállapotomon, amikor Niall és Susie belibbentek kézen fogva a szobába. Su jött velünk. Ő lett a mi kis öltöztetőnk. Louis is remekül megvolt a barátnőjével. Zaynek már jó ideje nem volt. Most talán egyedül Liam tudott megérteni, mivel ő is nem régiben szakított. Persze nem azzal az indokkal, mint én, de ennek ellenére sem lehetett könnyű számára. A srácoknak igazuk volt azzal kapcsolatban, hogy hogyan néztem ki az nap. Kicsit élőhalotthoz tudtam volna magam hasonlítani.
- Rendben lesz Shell! – masszírozott néhányat vállamon Susie. – És ez nem azt jelenti, hogy soha többé nem láthatod.
- Megbántottam.
- Igen, de sosem tudna rád mérges lenni.
Hangosan felsóhajtottam. Mondani szerettem volna még annyi mindent Shellnek. De belém ragasztotta az összes szót. Elméletben olyan szépen összeraktam mindent. De amikor már egész valójában ott állt előttem teljesen megkövültem és semmi értelmes nem jutott az eszembe.

Tudom, hogy rövid és semmi érdekes nincs benne. De mivel még nincs vége a sztorinak, így gondoltam, minek egy hosszabb részt írni. Hiszen innen folytatódik majd. Már, ha érdekel titeket. Írjátok majd meg. ;)

2012. december 9., vasárnap

Százharmincadik


Sziasztok! :) Köszönöm az előző részhez a kommenteket. Örülök, hogy így látjátok a történetem, hogy nem sablonos és ha belekezdtek nem tudtok leállni vele. :DD Ennek komolyan nagyon örülök, mert ez azt jelenti, hogy izgalmas. :) Nem tudom, hogy a kövi részt mikor hozom. Holnap szülinapom és az egész vizsga hét. Mi szerdán vizsgázunk, aztán lesz még sok minden. Szóval nem tudom, de most itt van. Jó olvasást :DD

- Ezt meg kell ünnepelni! – rikkantotta Susi. És én is teljes mértékben ezen a véleményen voltam. Végre sikerült leérettségiznünk. Végre nem kellett robotolni egész éjszaka, hogy megtanuljam a tételeket. Végre azt csináltam, amihez kedvem volt. Persze a legjobb az volt, hogy Harryre is szánhattam most már jóval több időt. Viszont az rettentően zavart, hogy egyre gyorsabban szaladt az idő.
- Hahó! Shell itt vagy?
- Jaj persze.
- Szóval hová menjünk az este?
- Nem tudom, ahová szeretnél.
Szóval eldöntöttük, hogy ma este nagy bulit csapunk és a fiúkat is hívjuk. Igaz nagyon fáradt voltam, de leérettségiztem. Ezt csak meg kellett ünnepelnünk. Még néhány barátnőnket hívtuk. Ők roppant mód örültek, hogy velünk jöhetnek. Ez az öröm leginkább a One Directionek szólt. Amióta mindenki tudta, hogy ki a barátom, azóta egyre többen megkedveltek. Persze tudtam, hogy mire megy ki az egész, de azért néhány igaz barátom maradt így is.
Nagyon jól éreztem magam a társaságukban. Mind addig, amíg nem történt egy kisebb baleset. Nem lehet olyan buli, hogy valakivel ne történjen valami. Harry és Louis voltak az áldozatok, akik verekedésbe keveredtek teljesen véletlenül. Valójában ők józanok voltak – kivételesen -, a másik két srác, meg verekedős kedvében. Elsőnek csak az tűnt fel, hogy az a két srác megkörnyékezte Eleanort. Aztán feltűnt Louis, hogy tudatosítsa velük, hogy mi a helyzet. Aztán elcsattant az első pofon, ekkor Harry is oda ment így ő is kapott. Mind ezt a távolból láttam és gyorsabban történt, mint ahogy kapcsolni tudtam volna. A többieknek kellett szétválasztania őket.
- Nagyon fáj? – kérdeztem tőle miután egy vizes zsebkendővel megtöröltem a sebét. Az ajka kicsit kicsattant és egy piros folt éktelenkedett arca bal oldalán. Szinte biztosra vettem, hogy ez holnapra rettentő lila és zöld lesz.
- Nem vészes. Adsz rá puszit? – vigyorodott el. Aztán felszisszent és letörölte a mosolyt arcáról.
- Lehet, jobb lenne, ha nem mozgatnád a szád – nevettem el magam. Sajnáltam szegényt, de be kell vallanom, hogy nagyon murisan nézett ki.
- Nem is zavar téged, hogy a fiúdat megverték?
- Csak egy ütés volt – forgattam a szemeim.
- Durvább is lehetett volna a helyzet. Tudod ez az arc eléggé sokat ér. Ebbe a pofiba sok csaj van ám belesve.
- Úgy érzem, hogy ez az arc hatalmas – jegyeztem meg szkeptikusan.
Harry a derekamnál fogva közelebb húzott magához. Megcsókolt és ez a csók elég hosszúra nyúlt és fárasztóra. Akkor fejeződött be, mikor már túl hevesek voltunk és ő fájdalmasan felszisszent.
- Bocsi – távolodtam el tőle csöppet. Majd gúnyosan hozzátettem. – Úgy tűnik, egy ideig nem próbálkozhatunk ilyenekkel.
- Oh dehogy is nem! – kacsintott rám.
- Hogy vagy haver? –vágta hátba Niall. – Jól ellátták a bajotokat. Azt hittem ennél keményebbek vagytok.
- Mi is – rántott vállat. – Legközelebb, ha bunyó van, szólunk Liamnek – bökdöste meg az említett haverját.
- Azt a két srácot alig lehetett leállítani – sóhajtotta. – Miután ti elmentetek még minket is meg akartak verni. Még jó, hogy kivitték őket innen.
- Lehet, jobb lenne, ha hazamennénk – jegyezte meg Susie. Igaza volt. Elég volt mára ennyi izgalom.
- Aj nincsen semmi baj – legyintett Louis, aki egy fokkal pocsékabbul festett, mint Harry. Vigyorogva néztek egymásra és aztán pedig komolyabb arcot vágtak, mert ez még mindig fájt nekik.
- Holnap majd az újságokban arról fognak találgatni, hogy mi történt. Harry készülj fel, hogy az első számú tipp az lesz, hogy összeverekedtünk.
- Vagy az asszony megütött – nézett rám fél mosollyal.
- Még az is bekövetkezhet – tettem hozzá roppant komolyan. Még ücsörögtünk ott aztán beláttuk, hogy ez a mai este nem úgy alakul, ahogy mi gondoltuk. Jobbnak láttuk hazamenni. 

2012. december 4., kedd

Százhuszonkilencedik

Sziasztok. :)) Akik várták az új részt, azok számára jó hírem van, mivel megérkezett. Örülök, hogy néhányan írtatok nekem. Jól esett, bár jobban örültem volna, ha több mindenkinek elszáll a lustasága és szán rám egy kommentet. De ennek ellenére is köszönöm azoknak, akik ezt megtették. :) Szóval itt van az új rész. Nem egy nagy alkotás, de szépen lassan alakul ki a történet vége. Jó olvasást mindenkinek :D.

- Itt alszok! – jelentette ki Harry és az ágyamra vetette magát, mire csak elvigyorodtam.
- Ezt mikor álmodtad?
- Na, ne legyél gonosz! – rántott maga mellé. Lágyan megcsókolt, majd szemeimbe nézett, mint valami kiskutya. – Itt aludhatok?
- Hááát…
Kaptam még néhány csókot és már nem is tudtam nemet mondani. Igazából nem is akartam.
- Tudom, hogy te is szeretsz egy kicsit – mondta önelégült vigyorral.
- Talán egy kicsit igen.
Persze ez viccnek is rossz volt. Jobban szerettem, mint bárki mást.
- Sajnálom Liamék kapcsolatát – sóhajtottam fel. Az ágyon feküdtünk egymással szemben és ő a karomat kezdte el simogatni.
- Én is. Főleg, hogy mi ebből az egészből semmit sem vettünk észre. De komolyan semmit sem. Olyan érdekes, hogy szinte együtt élünk, és legjobb barátok vagyunk, de vannak dolgok, amiket észre sem veszünk.
- Mert jók vagytok benne, hogy titkoljátok az érzelmeiteket. De persze csak egy kis ideig, aztán előtör belőletek.
Kedvesen elmosolyodott és hiába nem mondott semmit csak néztük egymást és felért egy beszélgetéssel. De nekem ki kellett mondanom, hogy milyen gondolat futott át az agyamon.
- Harry vajon mi meddig leszünk együtt?
- Remélem sokáig – vigyorgott, de amikor látta, hogy én most komolyan beszélek, akkor ő is kicsit komolyabban vette. – Most Liamék miatt kérdezed? Attól,hogy nekik nem jött össze, ez nem azt jelenti, hogy nekünk sem…
- Tudom, csak úgy félek. Én megyek egyetemre, te meg turnézol.
- De ezt már annyiszor megbeszéltük.
- Mi van, ha találsz egy szebb lányt? – kérdeztem szinte elpirulva a féltékenységtől. Ajkaira ismét mosoly futott.
- Akkor majd felhívlak és tanácsokat kérek, hogy mit kellene tennem.
Tudtam, hogy viccel, de nekem ez elég szarul esett. Főleg, hogy nem vesz komolyan.
- Ja, jó – mondtam érzelemmentesen.
- Na! – húzott magához közelebb. – Ha hülyeségeket kérdezel, hülyeséget válaszolok. Muszáj mindig ilyeneken gondolkodnod?
- Csak úgy eszembe jutnak – furtam az arcom a nyakába.
- De ne jussanak ilyen zagyvaságok az eszedbe – nyomott puszit buksimra. – Nem kell ilyeneken gondolkodnod.
Jó igaza volt, csak annyira féltettem ezt a kapcsolatot. Szerettem őt. Nem akartam elveszíteni. Ha ő turnézni megy, és alig fogom látni, tuti, hogy belehalok. Amíg ő nem volt velem, nem is tudtam milyen érzés élni. Egyik nap jött a másik után. jó volt, de nagyon üres.
- Harry én nem megyek egyetemre!
Hirtelen a levegő is megdermedt körülöttünk. Egy hangos levegőkifújással törtem meg a csendet.
- Persze, hogy mész – mondta még mindig meglepetten. – Még hozzá oda, arra a zenés cuccra. Tudod Jackhoz.
- Nem.
- Ez nagyon nem jó ötlet – húzta el a száját.
- Miért? – néztem rá értetlenül.
- Mit csinálnál?
- Mennék veletek.
- Ki van zárva – tolt el magától és felült az ágyon.
Miért nem képes megérteni, hogy én vele akarok lenni? Kerek szemekkel figyeltem őt.
- Nem jöhetsz velünk Shell. Neked itthon kell maradnod, hogy egyetemre menj. Nem kérnék tőled ilyesmit, hogy add fel a terveidet miattam.
- Tudom, ez a saját döntésem.
- De nem dönthetsz így.
- Miért?
- Mert mi van, ha még is egyszer csak vége? Te pedig ott fogsz állni, hogy elrontottad az életed. Miattam. Én ezt nem akarom. Semmi értelme ennek.
Dühösnek tűnt. Nem is sejtettem, hogy ennyire nem fog örülni az ötletemnek. Ki gondolta volna, hogy ennyire dühös lesz rám? Gondoltam, hogy nem lesz túl boldog mivel tényleg kissé hülyeség, de azt éreztem mivel szeret, hogy meg tudná érteni és idővel még örülne is neki.
- Van még időnk azon gondolkodni, hogy mi lesz velünk. De kérlek, ne csináld ezt. Nagy lesz sokszor a távolság, de valahogyan megoldjuk, oké? – csókolt meg.