2. Első

Sziasztok! :) Boldog új évet kívánok mindenkinek! :D Remélem mindenkinek jól telt a szilvesztere. Néztem a kommenteket és annyira örülök, amikor olyat olvasok, hogy még csak most kezdte el a történetet, de egész éjszaka fent volt, hogy végig olvassa. :DD Nekem ez olyan nagy öröm, hogy izgalmasnak találjátok. Azért remélem vannak régi olvasóim is. ;)) Nos gondoltam hozom az új részt. A második évadét *-*. Remélem ebben az évben is nagy érdeklődés lesz a történet iránt és sokan olvassátok majd. Meg kommenteltek :DD. Szóval jó olvasást!

Félév után is iszonyat rossz volt egyedül lenni a lakásban. Annyira hiányzott Susie, hogy bele tudtam volna őrülni. Főleg akkor jutott ez az eszembe, amikor haza értem és egyedül voltam. Arról nem is beszélve, hogy Harry miatt még mindig képes voltam átsírni az éjszakát. Amióta szakított velem nem is beszéltünk. Egy szót sem váltottunk. Susie pedig egyre kevesebbszer keresett, annak ellenére, hogy megígérte nem fog elhanyagolni. Gondolom egyre jobban belemerült a munkába és már kevésbé ért rá. Nem maradt ideje rám. Nem nehezteltem rá. Nem tudtam volna. De nagyon fájt. Megfeledkeztek rólam. Náluk pörgött az élet. Talán már észre sem vették, hogy nem vagyok ott. Ez bántott a legjobban, hogy én még mindig szenvedtem, ők pedig nagy kanállal vagy talán merőkanállal falták az életet.
- Lehet jobb lenne, ha mára befejeznénk – hallottam meg Cody hangját, aki visszarántott a valóságba.
- Mi? – fakadt ki Lissa. – Pont most? Ha nem tudnátok egy hét múlva verseny! Sehogy sem állunk!
- Igen, de mint látom Ell nincs itt köztünk.
- Sajnálom! – ráztam meg a fejem. – Csak nem érzem magam túl jól.
Hallottam, hogy Lissa hangosan felsóhajtott és a homlokát kezdte el dörzsölni. Mind a hárman már nagyon fáradtak voltunk.
- Mi is szarul vagyunk, ha nem tűnt volna fel. Nem csak neked vannak problémáid, de mi próbálunk csinálni valamit. Ne hátráltass. Ha nem vagy rá képes nem kellene elvállalnod.
- Lissa… Hagyd már. Neked is szokott rossz napod lenni, nem? Képes rá. Akkor legalább szünetet tartsunk.
Erre a válasza néhány cöngetés és szemforgatás volt a válasza.
- Tíz percbe nem halsz bele, addig lesz időd gyakorolni a dalt, mert még mindig hamis – vágta oda neki.
- Cseszd meg! – vágtatott ki a teremből.
Nem tudtam megállni, hogy egy kuncogást ne eresszek el. Közben Cody húzott elém egy széket és velem szemben foglalt helyet.
- Na, mi a hézag?
- Nincsen semmi – mosolyodtam el halványan.
- Hihető… Olyan, vagy mint egy zombi. Régen voltál ilyen.
- Biztos a fáradtság miatt.
- Én nem hiszem. Sokkal inkább egy fiú van a dologban, ugye?
Felsóhajtottam és elfordítottam a fejem. Cody tudott sok mindent rólam. Mióta felvettek az egyetemre és megismertem őt nagyon jó barátok lettünk. Lissa ezért is utált többek között, mert bele volt esve a srácba, de ő nem viszonozta az érzéseit. Rám fogta, hogy ez miattam van, így a kapcsolatunk már az elején meg volt pecsételve.
- Tudod, hogy nem szeretek erről beszélni.
- Tudom. Nem azt mondom, hogy beszélj, de kezdeni kellene veled valamit. Borzalmas így látni téged.
- Elmúlik – fordultam felé.
- Én azt hittem, hogy már nagyjából túltetted magad, de ahogy most rád nézek, nagyon nem úgy tűnik.
Erőltettem egy nagyon széles mosolyt.
- És így?
Erre csak elnevette magát.
- Kicsit jobb, de nem túl őszinte – rázta a fejét. – Mit szólnál ahhoz, ha hétvégén csinálnánk valamit?
- Nem is tudom…
- De tudod – kacsintott rám. – Lesz egy tök jó koncert. Nos? Mit szólsz?
- Azt, hogy Lissa meg fog ölni – húztam el a számat. – Nem szeretném, ha a széttépet, darabkáimat neked kellene összeszedned.
Ismét nevetni kezdett és szinte mind a ketten elképzeltük. Hihetőnek tűnt. Ekkor Lissa belépett a terembe, de még mindig idegesnek tűnt. Cody felvette a gitárját közben rám nézett válaszért. Végül rá bólintottam. Szóval akkor koncertezünk. 

Százharmincegyedik

Évadzáró rész

Szó szerint, ugyan is ebben az évben nem hozok új részt, és azt hiszem ezzel be is fejeztem az első évadot. Nem titok, hogy lesz második. Csak ahhoz az kellene, hogy érdeklődjetek a történet után. Nagyon sok ötletem van majd a következő részekhez és remélem, hogy nektek is tetszeni fognak. :) Elég a dumából olvassuk az újabb részt! ;)

Harry szemszöge

- Szakítsunk.
- Te miről beszélsz? – bukott ki Shellből. Hihette volna, hogy tréfálok, de láthatta rajtam, hogy nagyon komolyan beszélek. Ilyesmivel nem viccelődnék.
- Ez nem működik.
- Mi? Ez nem működik? Tudod te, hogy mit jelent az a szó?
Valójában teljesen jogosan kapta fel a vizet. Semmi jele nem volt annak, hogy most ezt mondjam neki. Látszólag minden rendben volt, de igazából nem. Én turnézni megyek, ami azt jelenti, hogy folyton úton leszek, őt meg egy nagyon jó egyetemre vették fel. Nem kérhetem, hogy jöjjön velem. Tudom, hogy nem lenne rá annyi időm, mint azt szeretném. Nem érdemli meg, hogy ne foglalkozzak majd vele. Már pedig így lenne.
- Meg kell értened… - néztem rá bűnbánóan, de próbáltam határozott maradni. Ekkor láttam meg az első könnycseppet az arcán végiggördülni. A szívem sajdult bele.
- Mit rontottam el? – szipogta. – Sajnálom, ha valami rosszat mondtam, vagy rosszul csináltam!
- Shell! – szóltam rá. – Ne nehezítsd meg még jobban! – könyörögtem a szemeimmel. Nekem még nehezebb volt, mint neki. Olyan mondatoknak kellett elhagyniuk a számat, amiket sosem szerettem volna kimondani.
- Tudod, hogy a turné miatt. Nem lenne időnk egymásra. Nem akarlak elhanyagolni.
- Inkább szakítasz velem – mondta dühösen. – Értem én, végülis ez tök logikus.
Éreztem hangjában az erős iróniát. Azt éreztem, hogy nem bírom, és inkább visszavonom, amit mondtam. Aztán eszembe jutott, ha már eddig eljutottam, nem fogok most meghátrálni.
- Sajnálom. Tudod, hogy nekem sem könnyebb…
- Pedig olyan könnyedén mondod! – rivallt rám.
- Mert nem tehetünk mást.
- Oh, dehogyis nem! Csak nem akarsz! Mindegy Harry, ha te így akarod, akkor legyen. Szakítsunk.
Legalább fél órának éreztem azt a csendet, ami beállt közénk. Megsaccolni sem tudnám, hogy valójában hány másodperc lehetett.
- Sajnálom – suttogtam.
- Én is.
Csak néztünk egymásra és nem tudtuk, hogy mit kellene most csinálnunk. Bizonyára a legrosszabbat tettük, amit csak lehetett. Szépen lassan közeledtünk egymás felé, majd egy csókban forrtunk össze. Talán nem kellett volna. Ettől csak még pocsékabbul éreztem magam. Tudtam, hogy mit hagyok el. Valami olyasmit, ami nélkül már nagyon nehezen tudtam élni.
A csók után bámultunk egymásra, hogy hogyan tovább. Az egy csókból egyre több lett. A tervezett időből kifutottam. Ott maradtam egész éjszakára.

- Megmondtad neki? – kérdezte Liam.
- Nézz már rá, haver. Ramatyul néz ki. Ezt vedd igennek.
- Igen látom, hogy szarul fest, de meg szerettem volna kérdezni.
- Nagyon pocsék látvány, most lehet hagyni, kellene.
- Hé, hé! Köszi, de én is itt vagyok – szólaltam fel.
- Testileg maximum…
- Jó, elsőre is értettem, hogyan festek. Összeszedem magam, rendben?
- Siess, mert hamarosan indulunk.
Valahogy nem segített a lelkiállapotomon, amikor Niall és Susie belibbentek kézen fogva a szobába. Su jött velünk. Ő lett a mi kis öltöztetőnk. Louis is remekül megvolt a barátnőjével. Zaynek már jó ideje nem volt. Most talán egyedül Liam tudott megérteni, mivel ő is nem régiben szakított. Persze nem azzal az indokkal, mint én, de ennek ellenére sem lehetett könnyű számára. A srácoknak igazuk volt azzal kapcsolatban, hogy hogyan néztem ki az nap. Kicsit élőhalotthoz tudtam volna magam hasonlítani.
- Rendben lesz Shell! – masszírozott néhányat vállamon Susie. – És ez nem azt jelenti, hogy soha többé nem láthatod.
- Megbántottam.
- Igen, de sosem tudna rád mérges lenni.
Hangosan felsóhajtottam. Mondani szerettem volna még annyi mindent Shellnek. De belém ragasztotta az összes szót. Elméletben olyan szépen összeraktam mindent. De amikor már egész valójában ott állt előttem teljesen megkövültem és semmi értelmes nem jutott az eszembe.

Tudom, hogy rövid és semmi érdekes nincs benne. De mivel még nincs vége a sztorinak, így gondoltam, minek egy hosszabb részt írni. Hiszen innen folytatódik majd. Már, ha érdekel titeket. Írjátok majd meg. ;)

Százharmincadik

Sziasztok! :) Köszönöm az előző részhez a kommenteket. Örülök, hogy így látjátok a történetem, hogy nem sablonos és ha belekezdtek nem tudtok leállni vele. :DD Ennek komolyan nagyon örülök, mert ez azt jelenti, hogy izgalmas. :) Nem tudom, hogy a kövi részt mikor hozom. Holnap szülinapom és az egész vizsga hét. Mi szerdán vizsgázunk, aztán lesz még sok minden. Szóval nem tudom, de most itt van. Jó olvasást :DD

- Ezt meg kell ünnepelni! – rikkantotta Susi. És én is teljes mértékben ezen a véleményen voltam. Végre sikerült leérettségiznünk. Végre nem kellett robotolni egész éjszaka, hogy megtanuljam a tételeket. Végre azt csináltam, amihez kedvem volt. Persze a legjobb az volt, hogy Harryre is szánhattam most már jóval több időt. Viszont az rettentően zavart, hogy egyre gyorsabban szaladt az idő.

- Hahó! Shell itt vagy?
- Jaj persze.
- Szóval hová menjünk az este?
- Nem tudom, ahová szeretnél.
Szóval eldöntöttük, hogy ma este nagy bulit csapunk és a fiúkat is hívjuk. Igaz nagyon fáradt voltam, de leérettségiztem. Ezt csak meg kellett ünnepelnünk. Még néhány barátnőnket hívtuk. Ők roppant mód örültek, hogy velünk jöhetnek. Ez az öröm leginkább a One Directionek szólt. Amióta mindenki tudta, hogy ki a barátom, azóta egyre többen megkedveltek. Persze tudtam, hogy mire megy ki az egész, de azért néhány igaz barátom maradt így is.
Nagyon jól éreztem magam a társaságukban. Mind addig, amíg nem történt egy kisebb baleset. Nem lehet olyan buli, hogy valakivel ne történjen valami. Harry és Louis voltak az áldozatok, akik verekedésbe keveredtek teljesen véletlenül. Valójában ők józanok voltak – kivételesen -, a másik két srác, meg verekedős kedvében. Elsőnek csak az tűnt fel, hogy az a két srác megkörnyékezte Eleanort. Aztán feltűnt Louis, hogy tudatosítsa velük, hogy mi a helyzet. Aztán elcsattant az első pofon, ekkor Harry is oda ment így ő is kapott. Mind ezt a távolból láttam és gyorsabban történt, mint ahogy kapcsolni tudtam volna. A többieknek kellett szétválasztania őket.
- Nagyon fáj? – kérdeztem tőle miután egy vizes zsebkendővel megtöröltem a sebét. Az ajka kicsit kicsattant és egy piros folt éktelenkedett arca bal oldalán. Szinte biztosra vettem, hogy ez holnapra rettentő lila és zöld lesz.
- Nem vészes. Adsz rá puszit? – vigyorodott el. Aztán felszisszent és letörölte a mosolyt arcáról.
- Lehet, jobb lenne, ha nem mozgatnád a szád – nevettem el magam. Sajnáltam szegényt, de be kell vallanom, hogy nagyon murisan nézett ki.
- Nem is zavar téged, hogy a fiúdat megverték?
- Csak egy ütés volt – forgattam a szemeim.
- Durvább is lehetett volna a helyzet. Tudod ez az arc eléggé sokat ér. Ebbe a pofiba sok csaj van ám belesve.
- Úgy érzem, hogy ez az arc hatalmas – jegyeztem meg szkeptikusan.
Harry a derekamnál fogva közelebb húzott magához. Megcsókolt és ez a csók elég hosszúra nyúlt és fárasztóra. Akkor fejeződött be, mikor már túl hevesek voltunk és ő fájdalmasan felszisszent.
- Bocsi – távolodtam el tőle csöppet. Majd gúnyosan hozzátettem. – Úgy tűnik, egy ideig nem próbálkozhatunk ilyenekkel.
- Oh dehogy is nem! – kacsintott rám.
- Hogy vagy haver? –vágta hátba Niall. – Jól ellátták a bajotokat. Azt hittem ennél keményebbek vagytok.
- Mi is – rántott vállat. – Legközelebb, ha bunyó van, szólunk Liamnek – bökdöste meg az említett haverját.
- Azt a két srácot alig lehetett leállítani – sóhajtotta. – Miután ti elmentetek még minket is meg akartak verni. Még jó, hogy kivitték őket innen.
- Lehet, jobb lenne, ha hazamennénk – jegyezte meg Susie. Igaza volt. Elég volt mára ennyi izgalom.
- Aj nincsen semmi baj – legyintett Louis, aki egy fokkal pocsékabbul festett, mint Harry. Vigyorogva néztek egymásra és aztán pedig komolyabb arcot vágtak, mert ez még mindig fájt nekik.
- Holnap majd az újságokban arról fognak találgatni, hogy mi történt. Harry készülj fel, hogy az első számú tipp az lesz, hogy összeverekedtünk.
- Vagy az asszony megütött – nézett rám fél mosollyal.
- Még az is bekövetkezhet – tettem hozzá roppant komolyan. Még ücsörögtünk ott aztán beláttuk, hogy ez a mai este nem úgy alakul, ahogy mi gondoltuk. Jobbnak láttuk hazamenni. 

Százhuszonkilencedik

Sziasztok. :)) Akik várták az új részt, azok számára jó hírem van, mivel megérkezett. Örülök, hogy néhányan írtatok nekem. Jól esett, bár jobban örültem volna, ha több mindenkinek elszáll a lustasága és szán rám egy kommentet. De ennek ellenére is köszönöm azoknak, akik ezt megtették. :) Szóval itt van az új rész. Nem egy nagy alkotás, de szépen lassan alakul ki a történet vége. Jó olvasást mindenkinek :D.

- Itt alszok! – jelentette ki Harry és az ágyamra vetette magát, mire csak elvigyorodtam.
- Ezt mikor álmodtad?
- Na, ne legyél gonosz! – rántott maga mellé. Lágyan megcsókolt, majd szemeimbe nézett, mint valami kiskutya. – Itt aludhatok?
- Hááát…
Kaptam még néhány csókot és már nem is tudtam nemet mondani. Igazából nem is akartam.
- Tudom, hogy te is szeretsz egy kicsit – mondta önelégült vigyorral.
- Talán egy kicsit igen.
Persze ez viccnek is rossz volt. Jobban szerettem, mint bárki mást.
- Sajnálom Liamék kapcsolatát – sóhajtottam fel. Az ágyon feküdtünk egymással szemben és ő a karomat kezdte el simogatni.
- Én is. Főleg, hogy mi ebből az egészből semmit sem vettünk észre. De komolyan semmit sem. Olyan érdekes, hogy szinte együtt élünk, és legjobb barátok vagyunk, de vannak dolgok, amiket észre sem veszünk.
- Mert jók vagytok benne, hogy titkoljátok az érzelmeiteket. De persze csak egy kis ideig, aztán előtör belőletek.
Kedvesen elmosolyodott és hiába nem mondott semmit csak néztük egymást és felért egy beszélgetéssel. De nekem ki kellett mondanom, hogy milyen gondolat futott át az agyamon.
- Harry vajon mi meddig leszünk együtt?
- Remélem sokáig – vigyorgott, de amikor látta, hogy én most komolyan beszélek, akkor ő is kicsit komolyabban vette. – Most Liamék miatt kérdezed? Attól,hogy nekik nem jött össze, ez nem azt jelenti, hogy nekünk sem…
- Tudom, csak úgy félek. Én megyek egyetemre, te meg turnézol.
- De ezt már annyiszor megbeszéltük.
- Mi van, ha találsz egy szebb lányt? – kérdeztem szinte elpirulva a féltékenységtől. Ajkaira ismét mosoly futott.
- Akkor majd felhívlak és tanácsokat kérek, hogy mit kellene tennem.
Tudtam, hogy viccel, de nekem ez elég szarul esett. Főleg, hogy nem vesz komolyan.
- Ja, jó – mondtam érzelemmentesen.
- Na! – húzott magához közelebb. – Ha hülyeségeket kérdezel, hülyeséget válaszolok. Muszáj mindig ilyeneken gondolkodnod?
- Csak úgy eszembe jutnak – furtam az arcom a nyakába.
- De ne jussanak ilyen zagyvaságok az eszedbe – nyomott puszit buksimra. – Nem kell ilyeneken gondolkodnod.
Jó igaza volt, csak annyira féltettem ezt a kapcsolatot. Szerettem őt. Nem akartam elveszíteni. Ha ő turnézni megy, és alig fogom látni, tuti, hogy belehalok. Amíg ő nem volt velem, nem is tudtam milyen érzés élni. Egyik nap jött a másik után. jó volt, de nagyon üres.
- Harry én nem megyek egyetemre!
Hirtelen a levegő is megdermedt körülöttünk. Egy hangos levegőkifújással törtem meg a csendet.
- Persze, hogy mész – mondta még mindig meglepetten. – Még hozzá oda, arra a zenés cuccra. Tudod Jackhoz.
- Nem.
- Ez nagyon nem jó ötlet – húzta el a száját.
- Miért? – néztem rá értetlenül.
- Mit csinálnál?
- Mennék veletek.
- Ki van zárva – tolt el magától és felült az ágyon.
Miért nem képes megérteni, hogy én vele akarok lenni? Kerek szemekkel figyeltem őt.
- Nem jöhetsz velünk Shell. Neked itthon kell maradnod, hogy egyetemre menj. Nem kérnék tőled ilyesmit, hogy add fel a terveidet miattam.
- Tudom, ez a saját döntésem.
- De nem dönthetsz így.
- Miért?
- Mert mi van, ha még is egyszer csak vége? Te pedig ott fogsz állni, hogy elrontottad az életed. Miattam. Én ezt nem akarom. Semmi értelme ennek.
Dühösnek tűnt. Nem is sejtettem, hogy ennyire nem fog örülni az ötletemnek. Ki gondolta volna, hogy ennyire dühös lesz rám? Gondoltam, hogy nem lesz túl boldog mivel tényleg kissé hülyeség, de azt éreztem mivel szeret, hogy meg tudná érteni és idővel még örülne is neki.
- Van még időnk azon gondolkodni, hogy mi lesz velünk. De kérlek, ne csináld ezt. Nagy lesz sokszor a távolság, de valahogyan megoldjuk, oké? – csókolt meg.

Biztatást! o.o

Sziasztok. Sajnos még nem új résszel jöttem. Az oldal számlálója elérte a 40000-t *-*. Nagyon köszönöm mindenkinek. Ez azért feldobott. :) Azért nem jöttem még új résszel, mivel jönnek a félévi dráma vizsgáim és valahogy nem fér bele az időmbe, hogy írjak. Tudom, hogy nem lenne nagy dolog egy részt megírni, de valahogy nem megy. Bár ez csak a kisebbik ok. A másik az, hogy azt érzem, hogy fogynak az olvasóim. Nem látom értelmét, hogy a semminek írjak. Nem azt mondom, hogy nem élvezem, mert ez nem igaz. De ha nincsenek olvasóim, akkor akár abba is hagyhatom, mert időpocsékolás az egész. Igaz, hogy sokkal kevesebb rész van, mint nyáron volt. Azt is megértem, ha nektek is van jobb dolgotok, minthogy az én blogomat olvassátok. Mindent megértek. De azért kérnék pár biztató kommentet, hogy páran még itt vagytok velem. Jól esne néhány komment. Vagy ötlet, hogy mit csináljak másként meg tippek és kritikák is jöhetnek. ;) köszönöm szépen.

Százhuszonnyolcadik

Haliho! :)) Na igen jó későn hoztam meg az új részt. Mostanában nagyon sokat kell tanulnom. A dráma vizsgáim pedig itt kopogtatnak az ajtón. Gondolom érthető, hogy most nem a blog számomra a legfontosabb, amikor konkrétan levegőt venni sincs elegendő időm. :P Igyekszem! :) Jó olvasást. És köszönöm, hogy még mindig vannak olvasóim és megéri ezt csinálnom. Köszönöm! :D

- Igazán jól néz ki! – rikkantotta Louis és ő volt az, aki elsőként merészkedett megkóstolni.
- Na, milyen? – kérdezte Susie csillogó szemekkel.
Nyelt néhányat, de mivel az egész sütit bekapta kis időbe telt, míg újra meg tudott szólalni.
- Még nem halt meg – rántott vállat Harry. – Annyira nem lehet rossz.
Szépen lassan mindannyian megkóstoltuk és komolyan meglepődtem azon, hogy mennyire finom. Tényleg az volt és elsőnek nem voltam abban biztos, hogy nem vették-e valahol.
- Tényleg ti csináltátok?
- Igen – húzta ki magát büszkén Niall.
- Tudom, hogy nagyon meglepő – folytatta Susie. – De fogtunk egy receptkönyvet és valahogyan sikerült. Hidd el mi is elcsodálkoztunk rajta – nevetett fel.
Miközben beszélgettünk és jól szórakoztunk azon gondolkodtam, hogy mikor vessem fel az ötletemet. De sajnos megelőzött Liam. Elég savanyú arcot vágott és sóhajtozott.
- Mondani szeretnék valamit.
Minden tekintet rá szegeződött. Meglepett minket, mivel eddig minden rendben volt. Legalábbis látszólag.
- Danielleről van szó – sóhajtott fel megint.
- Csak nem el akarod venni? – kérdezte Zayn és közben átkarolta barátja nyakát.
- Semmi ilyesmiről nincs szó – bontakozott ki. – Úgy érzem, hogy nem ugyan olyan a kapcsolatunk, mint amilyen volt. Megváltozott. Tudom, hogy én is… Csak nem is tudom, már ez az egész nem olyan, mint az elején.
- Talán ez így van jól, nem? – kérdeztem, mire csak megrázta a fejét.
- Akár igazad is lehetne, de én már nem érzem azt, hogy szerelmes vagyok. Meg most jön a turné. Nem tenne jót, ha alig tudnánk találkozni és beszélni. Még mindig nagyon kedvelem őt, de nem tudok mit tenni, ha nem érzem ugyan azt, mint az elején.
- Beszéltetek már erről?
- Nem, még semmit sem mondtam neki ezzel kapcsolatban.
- Az lenne a legjobb, ha ugyan ezt neki is elmondanád.
- Tudom – nézett barátnőmre. – De félek, hogy nagyon megbántom és megutál.
- Nem utálhat azért, hogy rájöttél nem ő az igazi – veregette vállba Harry.
- Persze. De mi van, ha azt fogja hinni, hogy eddig csak szórakoztam vele?
- Ezt vele kell megbeszélned. Ha ő ugyan úgy érez, ahogyan eddig is, akkor biztos, hogy nagyon ki fog akadni és engem is nagyon megleptél – ismertem be. Rajtam kívül mindenki le volt döbbenve. Vajon mióta fontolgatja ezt, hogy jobb lenne, ha szakítanának? Annyira összepasszoltak és majdhogynem lehetetlennek tartottam, hogy ők ne legyenek együtt. Ha valaki ma reggel azt mondta volna nekem, hogy Liam és Danielle szakítani fognak, azt nyilván körbenevetem.
- Figyelj, te érzed és te tudod, hogy szeretted. Szerelmes voltál. De semmi sem tört örökké.
Harry szájából hallani ezt igazán furcsa volt. Főleg, hogy előttem mondta ezt. Semmi sem tart örökké. Talán én sem? Elbizonytalanított az a tény, hogy a kettőjük kapcsolata a végéhez közelít, amikor azt hittem, hogy ők ketten egy álompár. Ugyan úgy, mint Louis és Eleanor, vagy Susie és Niall. Tévedtem.
- Biztos vagy benne, hogy szakítani szeretnél vele? Nem lehet, hogy csak elbizonytalanodtál? – szólalt meg végre Eleanor is. Akár a sütizés elején meg is kérdezhettem volna, hogy Danie miért nincs itt, de nem gondoltam volna semmi ilyesmire sem.
- Már lassan két hete, hogy biztos vagyok benne. Eleinte nem szóltam erről senkinek, mivel én is azt hittem, de most már teljesen biztos vagyok ebben.
- Akkor ezt neki is minél előbb el kell mondanod – utasította Zayn.
Mindenki ugyan ezen a véleményen volt. Talán ha Liam elmondja neki, hogy mi a helyzet már nem fogunk annyit együtt lógni. Ez a gondolat futott át a fejemben. Meg az, hogy nem sikerült elmondani az ötletemet.

Duplarész (Százhuszonhatodik, Százhuszonhatodik)

Sziasztok! :) Végre jöttem az új résszel. Elég rövidre sikeredett és uncsira mind a kettő. Ez most ilyen lett, de történni fognak itt még dolgok! ;) Minden esetre jó olvasást. :)))

126.
Iszonyatosan ideges voltam. Titkon abban bíztam, hogy utánam jön anya és elmondja, hogy sajnálja, és akkor én is bocsánatot kértem volna. De nem történt semmi ilyesmi. Szó nélkül hagyta, hogy elmenjek. Talán meg sem fordult a fejében, hogy helyre kellene hozni a dolgokat. Igen, én is hibás vagyok, de mit várt? Betoppanok, és ott van az  az alak, aki tiltott a testvéremtől, aki anyának rengeteg csalódást okozott és hirtelen azt szeretnék, hogy meglegyen a kis családias ebéd. Felnőttem apa nélkül. Nem mondom, hogy nem hiányzott volna egy férfi az életemből, mert de, csak nem ő. És már azt éreztem megvagyok nélküle. Semmi szükségem. Ő pedig belefolyik az életünkbe és mindent felkavar.
Beléptem a házunkba és nyugodtabb lettem valamivel. Azt éreztem, hogy most biztonságban vagyok. Azt vártam, hogy elbőghessem magam Susienak. Ez idáig tartogattam, de most már nem bírtam. A szememet törölgettem, amikor beléptem a konyhába és elég furcsa látvány tárult elém. Döbbenten néztem hol Sura, hol Niallre és ők is rám. Bizonyára furcsa látvány volt, hogy könnyesek a szemeim, de az hogy a konyhában szét volt szórva a liszt, a cukor és az arcukon szerintem tejszínhab volt… nos elég mókásan festettek. El is vigyorodtam és beljebb léptem, amikor a cipőm alatt egy tojáshéj roppant össze. Mint egy csatatéren.
- Öm, nos, igen… Sütit szerettünk volna sütni – nézett rám Niall ártatlanul.
- Azt látom – nevettem el magam.
- Ne segítsek?
- Shell, nem tudsz sütni – húzta fel szemöldökeit Su és kezeit csípőre tette. Ez is nevetést váltott ki belőlem. Halál béna vagyok a konyhában, ezt mindenki tudja. De Susie még nálam is bénább, már ha ez lehetséges és ezek szerint igen. A háborús övezet ezt mutatta a konyhában.
- Valami gond van? – váltott komolyabb hangnemre barátnőm.
Ekkor jutott eszembe, hogy biztosan szét van folyva a szemem és piros is. Nem akartam azt mondani, hogy nem dehogy is, mert ezt senki nem hinné el.
- Hát igen – mondtam halkan. – Majd később elmesélem.
- Harry otthon van – célzott Niall. Azt hiszem be is talált. Rá volt most szükségem. Bár kicsit rosszul éreztem magam, hogy mindig én panaszkodok neki, amikor sokkal nagyobb problémái is vannak.
Bementem a szobámba és felhívtam, hogy találkozzunk valahol. Kicsit rendbe szedtem magam.
- De hatra érjetek ide – szólt utánam Niall. – Süti parti lesz.
- Arra kíváncsi leszek.
- Hát Niall én is – nézett döbbenten Sui barátjára.
Olyan könnyedén fel tudtak dobni. Sokkal jobb kedvel léptem ki az ajtón. Megpróbáltam a gondolataimat teljesen elterelné, az otthon történtekről, amíg a parkba értem, ahol Harryvel találkoztunk.

127.

- Azt mondta, hogy valami süti partit akar – néztem vigyorogva Harryre. Ez még mindig olyan érdekesen hangzott.
- Fhu biztos, hogy jól értetted? Niall nem tud sütni és, ahogy tudom Susie sem…
- Talán hoznak valahonnan – nevettem el magam, ahogy a csatatérre gondoltam. Susie kedve biztosan el fog menni a sütögetéstől, amikor majd össze kell takarítania.
- Mi a gond? – hajolt közelebb hozzám.
- Honnan veszed, hogy gond van? – néztem rá csodálkozva.
Kicsit elmosolyodott és közelebb húzott magához a padon.
- Ismerlek már egy ideje – néz rám gyönyörű szemeivel közben. Sosem fogom megérteni, hogy hogyan képes egyetlen pillantásával ilyen hatással lenni rám, hogy alig kapok levegőt és a pillangók hasamba eszeveszett tempóban próbálnak kiszabadulni. Fejemet a vállára hajtottam.
- Összevesztem anyával.
- Micsodán?
Felsóhajtottam és próbáltam nem visszagondolni arra, hogy miket vágtam a fejéhez. Már szégyelltem magam.
- Csúnya dolgokat mondtam azzal kapcsolatban, hogy apa ismét visszatért.
- Nagyon nem bírod, igaz?
- Apámat? Valójában nem is ismerem és az a gond, hogy nem is akarom megismerni. Amióta elhagyott minket Mikkal azóta nem tekintek rá apaként és sosem tudnék újra.
- De ha anyukádnak így jó?
- Tudom, önző vagyok. A saját javamat néztem. Nem gondolkodtam. Illetve de, csak nem tudom őket megérteni.
- Talán nem kellene ezen agyalnod. Ezt nekik kell megoldaniuk.
Miközben beszélt én göndör tincseivel szórakoztam.
- Lehet, de annyira rossz, hogy semmiről sem tudok. Mikor akarta ezt nekem elmondani? Meg, hogy azt érzik, rendbe jön minden… Nem nagyon így veszem észre. El van minden cseszve – húztam fel megint magam. A hűvös levegőből jutattam jó sokat tüdőmbe, hogy ezzel is nyugtassam magam. – Ne haragudj, hogy már megint annyit panaszkodok – pillantottam rá. Most ő sóhajtott egy hatalmasat.
- Mindig így lesz? – nézett rám, de nem értettem, hogy mit szeretne. -  Mindig bocsánatot fogsz kérni, ha magadról beszélsz?
Ezen kicsit elmosolyodtam, mert tényleg mindig bocsánatot kértem. Ez csak azért volt, mert nem szerettem volna a nyakába zúdítani az életem minden rossz pillanatát. Nem szerettem volna terhelni a hülyeségeimmel.
- Tényleg mindig bocsánatot kérek – bólogattam, mire ő is és rám vigyorodott. – Na, jó beszéljünk másról… Jaj igen a másik kedvenc témám! Harry, én nem akarok egyetemre menni.
Egy tincset kisimított arcomból és kezét combomra tette.
- Már pedig fogsz – kacsintott csibészesen.
- Ugye tudod, hogy akkor alig fogjuk látni egymást?
- Tudom, de muszáj egyetemre menned. A turnébuszra csak nem vihetünk fel…
- Pedig én annak örülnék a legjobban.
- Hidd el én is - nyomott egy puszit ajkaimra. – De ennek nem nagy a valószínűsége.
Tudtam, hogy így van. Pont ez zavart rettenetesen. Vele szerettem volna lenni. Legalább ő legyen itt nekem, de nagyon úgy tűnt, hogy ennek semmi esélye.
- Na, menjünk, nézzük meg azt a süti partit – fogta meg a kezem és elindultunk hozzánk. Közben pedig Harry társaságát élvezhettem. A fejemben már régóta kavargott egy ötlet. Úgy döntöttem, hogy ma, amikor a srácok ott lesznek, majd felvetem. Talán tetszeni fog nekik.