Százhuszonharmadik

Láttam, hogy mindenki megfeszülve figyel. Főleg Harryn és Niallel láttam ezt. Mindig ők ketten voltak a legérzékenyebb. Gondoltam inkább helyet foglalok mellette. Ahogy leültem, még csak rám sem pillantott. Meredten nézte a barátját. Kicsit meg szerettem volna nyugtatni, így megfogtam a kezét. Amikor rám nézett végre kedvesen rá mosolyodtam. Nem csak, hogy nem viszonozta, hanem szinte utálattal nézett rám. Aztán kicsúsztatta kezét az enyémből. Értetlenül néztem rá, hogy most meg mi a fene ütött belé. A napokban semmi baj nem volt köztünk. Előredőlt, hogy még csak látókörébe se legyek benne és combjára könyökölt.
- Szóval… fhu srácok higgyétek el nekem nagyon nehéz erről beszélnem. Rettenetesen félek, hogy kifogtok, belőlem ábrándulni. Főleg, mert Shellel ezt a titkot elhallgattuk előletek. Már régen el kellett volna mondanom, nem lett volna szabad eddig húzni. Csak féltem. Nagyon. Főleg attól, hogy ti mit fogtok rólam gondolni. Meg a bandát is nagyon féltettem, hogy talán sosem lesz olyan, mint régen, vagy ami a legrosszabb nem is.
- Az istenért Zayn! – szólt rá a kelleténél hangosabban Harry. – Mondd már ki!
Ritkán láttam ilyen idegesnek. Láttam, ahogy állkapcsa meg-megfeszült és ujjai is ökölbe szorultak, mintha bármelyik pillanatban leüthetné az egyik legjobb barátját. Kezdett komolyan megrémíteni ez a viselkedése. Zayn hangosan felsóhajtott és lesütötte a szemeit.
- Valami olyasmit tettem, amit nem lett volna szabad.
- Nagyon nem – motyogta maga elé alig érthetően Harry.
- Azt hiszem, gyilkos vagyok – mondott kurtán ennyit és még mindig a földet kémlelte. Hirtelen mindenki csendben maradt. Éreztem, hogy szinte megfagyott a levegő és, ahogy oxigént akartam juttatni a tüdőmbe, ez a fagyott levegő marta a légcsövem. Roppant kellemetlen volt. Barátom teljesen elernyedt mellettem. Értetlenül néztek szét egymás közt és Zayn tekintetét keresték, de őt a padlószőnyeg sokkal jobban lekötötte.
- Mi a fenérőb beszélsz haver? – szólalt meg Louis és egy mosoly folyt az arcára, mintha csak vicc lenne az egész, de mikor tekintete találkozott Zayn sötét íriszeivel azonnal tudta, hogy ebben semmi humor nincsen.
- Én sem vagyok benne biztos… A húgomat védtem… - hallottam a hangján, ahogy megcsuklik. A könnyeivel küszködött. – Egy pedofil volt és, amikor megláttam azonnal neki estem. Ütöttem, ahol értem.
Ahogy mondta lelki szemei előtt biztos voltam, hogy azokat a képeket látja, amiket én is elképzeltem magam előtt valahányszor erről beszélt. Borzalmasak voltak.
- Meghalt? – kérdezte hatalmas szemekkel Niall.
- Nem tudom… ott hagytam. De a legrosszabb az egészben, hogy erről csak ti tudtok. Meg még Elena és Brook.
- Elmondtad nekik? – tért magához Harry. – Elment az eszed?
- Nem mondott nekik semmit. Brook egy démon, aki rájött és a barátotokat fenyegeti azzal, hogy kitálal, ha szakítanak – hadartam el emelt hangon a dühtől, ami akkor fogott el, ha Brook szóba került.
- És Elena? – nézett rám Harry.
- Ő mondta el nekem…
- Te beszéltél vele?
Nem értettem, hogy miért pont ezen akad fenn.
- Miután egyik este haza mentem és ott ült a lakásunkban, nem tudtam mást tenni, mint meghallgattam. De nem ez a lényeg. Zayn nagy bajban van.
Hirtelen elhallgatott ismét mindenki és csend telepedett ránk.
- Én megértem, ha most máshogyan néztek rám…
- Nem Zayn! Ugyan ezt tettem volna – mondta Liam, akitől ez elég furcsán hangzott.
- Ez semmin sem változtat.
- Ugyan úgy nézünk rád, mint eddig.
Biztosították a többiek és ekkor éreztem, hogy egy kő esett le a szívemről, az övéről meg egy egészhegyvonulat.
- Szerinted melyik újság hinne ennek az őrültnek? – állt fel Louis. – Annyi hülye mesét alkotnak a hírességekről. Mindenki azt mondaná, hogy azért mondja ezt, mert szakítottál vele.
- Persze. Senki nem venné be! Csak az újságírók képébe kell nevetned. És még az sem biztos, hogy meghalt. Talán tanult az esetből és várost váltott – mondta könnyedén Harry.
- Hidd el haver, mi ki állunk melletted. Nem lesz itt semmi gond – ugrott a nyakába Niall.
A srácokkal kiveséztük ezt a dolgot. És nekem nagyon úgy tűnt, hogy ezen nem fognak összeveszni. Meg tudták érteni Zaynt. Sőt jobban fogadták, mint gondoltam.
- Jó látni, hogy ennyire erős köztetek a barátság – mosolyodtam Harryre.
- Igen az – vigyorodott el.
- Öm, Harry – sütöttem le a szemeimet. – Nagyon sajnálom, ha valami rosszat tettem ellened, vagy valami bántót mondtam neked.
Itt a kanapés dologra céloztam. Olyan ellenséges volt velem és nem értettem, hogy miért. Közelebb lépett hozzám és kezét derekamra csúsztatta, amitől végigfutott rajtam a hideg.
- Ne kérj bocsánatot Shell – mondta mosolyogva. Aztán egyik kezével hajába túrt és mosolya kínossá szájhúzássá vált. – Megint én voltam a hülye… Azt hittem, hogy te és Zayn…
- Hogy ő és én? – kérdeztem ártatlanul. Tudtam, hogy mire gondol, de szerettem volna, hogy ki is mondja, hogy meg hallja mennyire nevetségesen hangzik.
- Na! – szólt rám kisfiúsan és kicsit el is pirult. – Tudod te.
Erre elnevettem magam.
- Ne nevess ki! – vált még pirosabbá, de már vigyorgott, aztán kicsit komolyabban folytatta. – Ha tudnád, hogy mennyire féltékeny vagyok mindenkire, aki a közeledben!
Közelebb hajoltam hozzá és ő megcsókolt. Ez után gondoltam magukra hagyom a srácokat, hogy együtt ki találják, mi legyen. Ezt már megoldják ők. A nehezén úgy éreztem túl vagyunk.

Százhuszonkettedik

Harry még kicsit ott volt nálunk, de utána el kellett mennie a srácokkal. Én pedig magamra maradtam a könyvekkel. Remek volt egész nap tanulni, de komolyan. Gondolom, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy nem sok kedvem volt az érettségihez.
Pedig két napon keresztül mást sem tettem csak bújtam a könyveket. A harmadik napomra is ugyan ezt terveztem, de valaki kizökkentett.
- Ne haragudj, hogy ide hívtalak – szabadkozott.
- Nem baj, szívesen jöttem.
Ahogy sötét szemeibe néztem éreztem, hogy nincs minden rendben. Zaklatottnak tűnt.
- Történt valami?
- Nem csak, nagyon sokat gondolkodtam a napokban. Figyelj, nem ülünk be valahová?
- De menjünk.
Zaynnel elindultunk egy közeli kávézóba, mivel kint halálra lehetett fagyni. Ilyen volt az ősz vége Londonban. Azon csodálkoztam, hogy a hó nem esik.
Amikor beléptünk a helységbe megcsapott a meleg és sokkal kellemesebben éreztem magam. Leültünk valahol hátul és mind a ketten rendeltünk egy-egy forró csokit. A bögrét szorongattam kezembe, hogy még jobban felmelegítsen. Közben a velem szembe ülő barátom arcát kémleltem.
- Szóval? – szólaltam meg amikor már nem bírtam tovább a hallgatását. Oka volt annak, hogy hívott és konkrétan sürgetett, hogy minél hamarabb találkozzunk. Felsóhajtott és tudta, hogy most már beszélnie kell.
- Csak veled beszélhetek erről.
- Tudom, de bennem megbízhatsz.
- Igen, akárcsak a srácokban. Unom, hogy folyton bűntudatom van. Unom, hogy amikor azt mondják Zayn ezt nézd és elém tolnak egy cikket, mindig görcsben van a gyomrom, hogy vajon mit derítettek ki rólam. Azt is unom, hogy titkolóznom kell előttük. Nekik meg kell érteniük engem.
- Megfognak – bíztattam és egy lágy mosolyt küldtem felé, hogy még jobban megerősítsem.
- Remélem.
- Zayn te ettől még ugyan az, az ember vagy, akit megismertek, aki a jó barátjuk és nem utolsó sorban egy bandatag.
Bólintott egyet helyeslően. Ekkor megcsörrent a telefonom.
- Nem veszed fel?
- Harry hív.
Felvont szemöldökkel nézett rám, hogy akkor miért nem.
- Most veled beszélgetek. Szerintem ez fontosabb.
Láttam rajta, hogy kissé zavarja a dolog, még akkor is ha a telefonomat lenémítottam.
- Mikor akarod nekik elmondani?
- Az lenne a legjobb, ha minél hamarabb. Amíg bennem van ez a vágy, hogy tudniuk kell róla. Csak nem tudom, hogyan kezdjem. És tudom, hogyha ott leszek előttük, akkor meg sem bírok majd mozdulni és minden hang meg fog akadni a torkomon.
- Ha gondolod, én megyek veled.
Ekkor ismét csörögni kezdett a telefon, de nem az enyém volt az, hanem a Zayné. Ugyan azt a nevet olvastam kijelzőén, mint az enyémen. Egyikünk sem vette fel neki. Egyszer kibírja, hogy nem ő most a legfontosabb. Csúnya dolog, de ha tudta volna, hogy Zaynnek mennyire fontos ez a beszélgetésünk akkor megértette volna biztosan.
- Lehet, ma kellene. Most azonnal – fújtam ki a levegőt. Láttam, hogy elgondolkodott ezen az egészen. Aztán vett egy mély levegőt és úgy döntött, hogy igazat ad nekem.

Százhuszonharmadik

*Harry szemszöge*

Nem is tudom miért gondoltam rögtön a legrosszabbra, de gyűlöltem, amikor nem vették fel nekem a telefont. Jó igaz ezt én is sokszor eljátszottam másokkal, mivel sokszor nem is vettem észre, vagy éppen dolgom volt. Most sem Zayn sem pedig Shell. Valahogy rossz előéretem volt ezzel kapcsolatban. Tudom, hogy Shellel kibékültünk és nem is volt olyan nagy az összeveszésünk, de nekem az az este tényleg rosszul esett, hogy inkább Zaynnel volt. Mi van, ha most is együtt vannak ezért nem veszik fel a telefont?
Lehet, hogy magamnak beszélem be a dolgokat, de reméltem, hogy nem erről van szó.
- Mi bajod Harry? – vetette le magát mellém Lou.
- Semmi – rántottam meg a vállam -, csak nem tudok magammal mit kezdeni.
- Hívd fel Shellt, vele csak tudsz mit kezdeni – mosolyodott rám huncutul, de én nem viszonoztam.
- Hát lehet, de nem veszi fel a telefont – kezdtem el babrálni az említett tárgyon. Louis pedig felsóhajtott és rá pillantottam, mire valami olyasmit olvastam le az arcáról, hogy meg ne hallj már.
Mindent olyan könnyedén vett. Én is, hacsak nem Ellről volt szó.
- Igen itthon van mindenki. Mi ez a nagy búskomorság? – hallottuk meg Niall hangját.
- Majd mindjárt elmondom – ismertem fel barátom hangját. A kanapén fekve hátra vetettem a fejem, hogy lássam, mi történik. Niall, Zayn és Shell léptek be a nappaliba.
- Liam?
- Szólok neki – sietett fel Louis.
Én pedig értetlenül néztem rájuk. Valami nagyon aggasztotta őket és ez engem is. Amikor lejött az ötödik tag is, mindenkit megkértek, hogy figyeljenek.
- Valami nagyon fontos dolgot kell mondanunk – kezdett bele Shell. – Vagyis leginkább Zaynnek.
Ahogy ezt kimondta és kettőjüket néztem olyan rossz érzés fogott el. Csak arra tudtam gondolni, hogy ezek ketten összejöttek. Ökölbe szorult a kezem és gombóc volt a torkomban. De egyenlőre csak ültem egy helyben és próbáltam arra gondolni, hogy ez nem velem történik.

Százhuszonegyedik

Jeee! :) Meghoztam az új részt. Huh de örülök, hogy most sikerült ilyen hamar megírnom. ;) Jó olvasást mindenkinek. Kommenteket pedig várom! ;)

Annyira beleéltem magam a csókba, hogy nem is szerettem volna elválni tőle. Ő mégis megtette.
- Sajnálom a tegnapit.
- Én is – mondtam mosolyogva és a kissé kábultan. Csak úgy megjelent a semmiből és a frászt hozta rám, majd egy semmihez nem fogható csókkal illetett. Hogy a fenébe tudott egy szimpla csókkal ennyire elkábítani? Nem igazság, hogy bármit csinál az jó.
Valójában nem voltam rá mérges a tegnapi miatt. Sosem tudtam rá az lenni. Csak annyira féltem, hogy egyszer nagyon összeveszünk. Az ilyesmit elszerettem, volna kerülni. Volt már példa mosoly szünetre és igazán rosszul tűrtem. Harry a homlokát az enyémnek döntötte és úgy mosolygott rám. Göndör hajába túrtam és egyszerűen hálás voltam az égnek, hogy volt olyan szerencsém, hogy megismerhettem őt. Nem csak annak örültem, hogy érzetem a szeretetét, hanem, hogy én magam is szerethetem őt.
- Mit terveztél már? – kérdezte szinte a számba suttogva. Nem is hagyta, hogy válaszoljak. Ő eldöntötte magában, hogy mit tervezett mára. Óvatosan a csókunk közben feltornázta magát a kanapéra és felettem volt. Kezével pólóm szélénél babrált, majd hasamon simított végig és nyakamat enyhén megszívta. Eltoltam magamtól, mielőtt még tovább folytatta volna és én felnyögnék. Az egy dolog, hogy nem vagyok mérges, de nem akartam abba a tudatba ringatni, hogy mindig megkaphatja, amit akar.
- Semmi ilyesmit nem terveztem mára. Tanulni fogok.
- Ne! - felült mellettem és a támlának dőlt. – Abban nem sok izgalom van.
- De valahol tovább kell tanulnom, ahhoz pedig tanulnom kell.
- Nem tetszik ez a dolog – húzta el az ajkait gyerekesen, mint aki nem kaphatja meg a sütijét ebéd előtt.
- Nekem sem hidd el, de ez van.
- Biológia, kémia… ezekből remekelek – vigyorgott még mindig. Komolyan néztem rá, de hamar elnevettem magam.
- Ebben nem kételkedem. De most a történelemmel küszködök.
- Pfuj… - adta meg röviden a véleményét.
Ölembe vettem a könyvemet és lapoztam egyet, hogy megnézzem, mennyit kell még jegyzetelnem ebből az anyagrészből. Hajam arcomba lógott. Harry simította ki. Nem akartam ránézni, mert akkor megint elveszi az eszem.
- Mit beszéltetek Zaynnel?
Kicsit megrezzentem. Ez olyan gyanakvó volt. Nem mondhattam el neki. Nem azért, mert nem bíztam volna meg benne. Dehogy nem. Az életemet is rá bíztam volna, de most itt nem rólam volt szó. Ha Zayn nem mondta el nekik ezt a dolgot, annak biztosan meg volt az oka. Gondolom, nem örülne neki, ha tőlem tudná meg a barátja. Én sem örülnék, ha valaki kiadna rólam olyasmit, amit jobban szeretnék eltitkolni.
- Semmi érdekesről. Csak nem éreztem magam túl jól.
- Akkor miért nem szóltál? – nézett rám aggódva.
- Nem akartam elrontani a bulid. De semmi komoly nem volt csak kicsit szédültem meg hányingerem volt.
- Tudod, az alkoholnak van egy olyan hatása, hogy – kezdett bele mosolyogva, mire jelentőségteljesen ránéztem.
- Nem az alkoholtól.
Hirtelen kerek szemekkel nézett rám. Nagyon rémültnek tűnt az arca. Nem értettem, hogy mi baja van. Rázni kezdte a fejét.
- Ugye, nem?
Értetlenül néztem rá. Mi ugye nem?
- Szóval igaz, nem vagy terhes, vagy ilyesmi?
Erre hangosan elnevettem magam. Látni kellett volna azt a gyerekes arcot. Ahogyan az aggodalom elborította minden szegletét és szinte hisztérikusan nézett rám. Még most is csak bámult.
- Nem, nem vagyok az! – jelentettem ki még mindig kuncogva. Kicsit tényleg félreérthetően fogalmaztam. Hallottam, ahogy felsóhajtott megkönnyebbülve.

Százhuszadik

Halihoo!! :D Megérkeztem az új résszel. :) Igyekszem komolyan egy héten többször jönni, csak nem nagyon kivitelezhető :S. De a kommenteknek nagyon örülnék, mert ismét nem nagyon érkeznek. :// Jól esne néhány. Csak, hogy tudjam érdemes-e folytatni. Jó olvasást! :)

- Ja és azt is mondta, hogy nekem mindenki fontosabb nála – bosszankodtam még mindig. Közben pedig a pultnál szenvedtem, hogy egy nyamvadt zacskót kibontsak, de annyira ideges voltam, hogy az is nehezen ment.
- Szerintem nem kellene kávét innod.
- Mi van? – fordultam hirtelen felé. Ott ült az asztalnál és az egészre csak ennyi volt a reakciója, hogy nem kellene kávét innom.
- Tiszta ideg vagy. Nyugodj le! Szerintem aludj egyet, aztán holnap megbeszélitek.
- De én nem akarom megbeszélni!
- Oh dehogy nem, csak túl makacs vagy.
És megint csak igaza volt. Jobban ismert, mint én saját magam. Felszerettem, volna hívni és elmondani neki, hogy mennyire sajnálom. De valami nem engedte és azt mondatta velem, hogy de hát semmi rosszat nem csináltam, nem szaladhatok rögtön hozzá. Ez a részem rengetegszer győzött.
- Megyek aludni – tettem le mindent a kezemből, miután kicsit elgondolkodtam azon, amit mondott.
Su csak nézett rám, amolyan „ismerlek már, mint a tenyeremet” mosollyal megfűszerezve. Közben még azon járt az eszem, hogy mostanában többet vitatkozunk, mint eddig. A kapcsolatunk elején mindenben olyan nagy volt az egyet értés. Most meg minden apróságon össze tudtunk kapni. Reméltem, hogy ez nem azt jelenti, hogy már nem olyan, mint régen… Én azt éreztem, hogy egyre jobban szeretem őt. Gondolatmenetemből a telefonom zökkentett ki. Egy üzenetem érkezett. Hatalmasat dobbant a szívem. Rögtön, hogy meghallottam a csipogását oda vetettem magam az ágyra, hogy olvassam. Harry neve helyett Zaynét olvastam.
Sajnálom, ha galibát okoztam. Mesélte Harry, hogy összekaptatok. Remélem, holnap ki is békültök. Annak viszont örülök, hogy beszéltünk és köszönöm, hogy meghallgattál. Jó éjt.
Amint végig olvastam egy halványmosoly jelent meg az arcomon. Kissé könnyebbek éreztem a lelkem – illetve könnyebbnek éreztem, volna, ha Harryvel nem veszekszem -, mivel elmondhattam azt, ami már régen nyomta a lelkemet és kicsit a súlya lekerült rólam. Meg közelebb kerülhettem Zaynhez, persze nem olyan értelemben, amilyenben kicsit Harry képzelte.
Lezuhanyozni nem volt erőm, így csak felvettem a pizsamám és bebújtam a jó meleg takaróm alá. Arra gondoltam, hogy mennyivel jobb lenne, ha ő is itt lenne mellettem.
Másnap reggel arra keltem, hogy menten megfagyok. Egész éjszaka nyitva volt az ablakom és a hideg áradt be rajta. Felültem és azt éreztem, hogy szétmegy a fejem, fáj a torkom és zsebkendőre van szükségem. Gondolom a tegnap esti pulóver nélküli császkálás és nyitott ablakos alvás nem tett túl jót nekem.
- Jó reggelt! – csapta ki hirtelen Susie az ajtót és kiabálni kezdett. Kerek szemekkel néztem rá, majd elnevettem magam. Túl volt kicsit pörögve.
- Neked is – mondtam rekedten és nehezemre esett a beszéd.
- Csak nem megfáztál?
- Nagy úgy tűnik – kászálódtam ki és a szekrényemhez mentem, hogy még egy pulcsiba belebújjak.
- Mi jót csinálsz ma?
- Tanulok. Tudod én az érettségire is készülődök – pillantottam rá felvont szemöldökkel.
- Most ezzel mit akarsz mondani? – tette kezeit csípőre. – Én is szoktam ám tanulni. Néha…
Szemöldököm még feljebb csúszott.
- Na jó igazad van, most már komolyabban kellene nekem is vennem. Tényleg mi van azzal a… csávóval?
- Jackra gondolsz?
- Ja…- mondta unottan.
- Nem tudom. Régen beszéltem vele.
- Helyes – fűzte hozzá halkan és szerintem azt hitte, hogy meg sem hallom, de erre inkább nem mondtam semmit.
Nem beszéltem vele sokat, hiszen miért tettem volna. Tényleg kedveltem, de ennyi. Ő meg egy tanár az egyetemen. Sokkal jobban foglalkoztatott, hogy oda felvegyenek.
Susie hamar eltűnt otthonról. Én a nappaliban voltam és bújtam a könyveimet. Kezdtem besokallni. Igazából három tárgy volt, amiből még sokat kellett tanulnom, de elég volt nekem az is. A töritől őrület fogott el. Elnyúltam a kanapén és próbáltam koncentrálni, de nem igazán ment.
Ekkor meleg levegő csapta meg nyakam és hirtelen összerezzentem és rögtön felpattantam. Harry ült ott mellettem. Már éppen össze akartam szidni, hogy mennyire rám hozta a frászt. Hogyan lehet ennyire idióta, de nem tudtam, mert ajkai az enyémre találtak.

Külön rész 6

Sziasztok! :) Meghoztam az új részt. A Harry szemszögét és a végére írtam olyat, ami még nem volt, hanem tovább írtam az ő szemszögéből a történetet. Remélem tetszeni fog és még mindig olvassátok a blogot a kevés rész ellenére is. Sajnálom komolyan, hogy ennyire keveset hozok, de mindennap este érek haza, hétvégén pedig nem ez a legfőbb dolgom, de komolyan igyekszem! :) Várom a kommenteket! Jó olvasást!

Külénrész 6.

***

- De hát Harry!
Sajnáltam, hogy nem mondtam semmit Shellnek arról, hogy Zayn milyen balhéba is keveredhet, de annyi baja volt mostanában. Nem szerettem volna, ha még többet töpreng ezen. Most pedig az volt a rossz, hogy mégis csak elhallgattam előle. Magamhoz húztam, de csak annyira, hogy a szemeibe tudjak nézni.
- Sajnálom – suttogtam. Éreztem, hogy teste egy kicsit megkönnyebbül és kifújta a levegőt. Nem tudott rám haragudni huzamosabb ideig, de ezzel én is így voltam. A nappaliban végig azon törtük a fejünket a többiekkel, hogy mit kellene tennünk. Most már Su és Ell is benne voltak teljesen. Ezt nem szerettük volna, de így alakult. Őket is ezzel terheltük. Rossz volt látni, hogy Shell már mindjárt beleőrül ebbe. Úgy járkált a szobába, mint akinek ezen múlna az élete. Amikor kicsit közelebb ért hozzám megfogtam a kezét és az ölembe rántottam.
- Drágám, inkább ülj le, mert már hányingerem van – mosolyodtam rá halványan. Nem jó kedvemből. Senkinek nem volt jó hangulata és az aggodalom mindenkit ellepett. Éreztem, hogy még most is mozogna, kicsit jobban magamhoz szorítottam.
- Nektek nem kellene ezen agyalnotok. Valahogy elintézzük.
A két lány felém kapta a fejét és le tudtam róluk olvasni, hogy ezt ők maguk sem hitték el. Még én sem. Persze valahogyan elintézzük, de még semmi ötletem nem volt. Meg akartam őket nyugtatni és kicsit magamat is.

***

Rettenetesen ideges voltam, amikor elolvastam azt a bizonyos cikket, amely azt taglalta, hogy Shell és Brook milyen jó barátnők lettek. Reménykedtem ebben, hogy nem igaz. Nem szeretném megint veszélybe sodorni a barátnőmet. Nem akarom, hogy megint olyan üzeneteket kapjon és csomagokat. Azok miatt is borzalmasan éreztem még mindig magam. Azt hittem, hogy lehet majd nyugtunk, de tévedtem. Mit is vártam… Amióta együtt voltunk egyik probléma jött a másik után. Persze megbirkózunk minddel, de nem tudtam, hogy meddig fogom bírni. Bár tudtam, hogy akár örökre, de féltem, hogy ő nem így gondolja és egyszer nagyon megfogja unni és otthagy engem.
- Sziasztok – lépett be a konyhába és láttam, hogy nagyon meg van lepve az arckifejezéseink alapján.
- Szia, Shell – nyögtem ki.
Idegesen kifújta a levegőt és helyet foglalt mellettem. Először mindkettőnkön végignézett. Nem is tudtam, hogy mit kellene mondanom. Kínos volt ez a néhány pillanatig tartó csönd. Aztán ő törte meg.
- Figyelj. Ez a Jack csak egy…
- Milyen Jackról beszélsz? – csattantam fel kicsit. Nem értettem, hogy miről beszél, de annyira most nem is érdekelt. Az újsággal kapcsolatban szerettem volna hallani néhány mondatot, magyarázatot. – Jobban érdekel, hogy miért írják ezt az újságok – toltam elé.
Úgy tűnt, hogy ő még nem is nagyon látta ezt. Meglepetten olvasta és közben a nem is vett levegőt. Attól kellett félnem, hogy megfullad, mielőtt bármit is mondhatna. Amikor eltelt egy kis idő nem voltam benne biztos, hogy még most is olvassa, inkább csak bámult maga elé.
- Van még valami, amit nem árultál el? Csak mert inkább most szólj – szólalt meg szkeptikusan Susie. Én is mérges voltam, bár inkább nem értettem semmit, de furcsa volt, hogy Su így letámadta a barátnőjét.
- Mi? Figyelj én nem -
- Csak az a furcsa, hogy már együtt is lakunk és te most kezdesz el titkolózni. Vagy csak most jövök rá. Nem tudom…
Elsőnek Susie állt fel hangosan az asztaltól, majd Shell is ezt tette. Láttam rajta, hogy mindjárt ellepik a könnyek.
- Hallgass meg kérlek Susie!
- Minek? Úgy is titkolóznál és annyit mondanál el, amennyit érdemesnek látsz.
Csak ennyit mondott aztán el is ment.  Ő pedig nézett utána. Én magam alig tudtam felfogni, hogy mi ez az egész. Kicsit megköszörültem a torkom mire felém fordult.
- Én meg szeretnélek hallgatni – biccentettem fejemmel barátságosan, hogy foglaljon helyet. Nem akartam veszekedni vele. Főleg most, hogy Suval így összekaptak.
- Brookkal mi nem vagyunk barátok – szögezte le. – Amikor Susie elmesélte, hogy miket feltételeztek, akkor nagyon ideges lettem. Próbáltam nektek segíteni. Tudom, hogy meggondolatlanság volt, de találkozni szerettem volna vele, hogy beszélgessünk. Azt szerettem volna, ha elárulná nekem, hogy miért teszi azt, amit tesz. Persze nem jutottam vele semmire sem.
- Miért nem mondtad el nekünk?
- Azt mondtátok, hogy ez nem az én problémám és hagyjam a dolgot, de nem szerettem volna. Segíteni akartam. Tudom, most csak rosszabb lett.
Ekkor láttam megjelenni néhány könnycseppet és sietve végigfutottak az arcán. Hirtelen azt hittem megszakad a szívem
- Sajnálom Harry, tudom, hogy elrontottam. Megértem, ha most nagyon utálsz engem. De tényleg nagyon sajnálom.
Annyira buta volt és egyben aranyos, hogy muszáj volt kicsit elmosolyodnom.
- Aj! Legalább hülyeségeket ne beszélj már. Dehogy utállak. Per pillanat azt sem érdekel mit fog mondani Paul én csak nem szeretném, ha arról írnának az újságok, hogy bajba keveredtél.
Felálltam és oda mentem hozzá, hogy átöleljem. Arcomat nyakába fúrtam, hogy érezzem az illatát és kicsit megnyugtassam.
- Miattad aggódok, meg Zayn miatt – sóhajtottam.
- Miattam nem kell. Mi nem vagyunk jóban. Szinte meg is fenyegetett.
- Micsoda? – engedtem el hirtelen és értetlenül meredtem rá.
- Mondta, hogy semmit sem tudok. Nem is kellene, mivel semmi közöm hozzá. Meg, hogy ne üssem bele az orrom mindenbe, mert csak nekem lesz rosszabb. Mind ezt úgy mondta, hogy nem egy kedves jó tanácsnak, hanem sokkal inkább fenyegetésnek hangzott.
Kifújtam a levegőt és akaratlanul is a dühtől ökölbe szorult a kezem, állkapcsom pedig megfeszült. Ideges lettem, de ki ne lett volna?
- Próbálunk tenni valamit. Zaynnel is próbálunk beszélni, mivel Liam terve, miszerint fogadjuk el, hogy együtt vannak teljesen megbukott.
Felhúztam a székről és vele szembe álltam.
- De igaza van. Shell ez nem a te ügyed. Nem kell tenned semmit sem, mert csak belekevered magadat is. Lássuk be, hogy ezt nekünk kell megoldanunk.
Még mindig elég zaklatottnak tűnt Susie miatt próbáltam lekötni, de nem igazán sikerült.
- Szerintem ma már nem jön haza – fújta ki a levegőt.
- Shell ki az a Jack? – tettem fel azt a kérdést, ami most jutott eszembe, hogy nem is tudtam meg.
- Csak nem féltékeny vagy? – nézett rám vigyorogva.
Most hogy kimondta határozottan annak éreztem magam.
- Azt sem tudom ki az. Annak kellene lennem?
- Zongoratanárom volt egy kis ideig. Olyan személy, akire nagyon felnéztem. Az egyetemen találkoztam vele.
- Szóval egy idősebb pasas az ellenfelem… - csúsztattam kezeimet csípőjére, ő pedig nyakamat kulcsolta át.
- Igazából huszonhárom éves.
- Hajaj.
Éreztem, hogy kicsit húzza az agyam. Elég szadista tudott velem lenni. Lágyan megcsókolt, mintha letudtuk volna a témát, de a legfontosabbat még meg sem kérdeztem.
- Van olyan jóképű, mint én?
- Ha gondolod, megnézheted. Elhívott a hangversenyére. Bár ha téged nem érdekel -
- Veled megyek! – vágtam rá gondolkodás nélkül. Ez nem volt kérdés.

***

Szeretem a zenét, de ez a hangverseny halál unalmas volt számomra. Untam és ezt nem is próbáltam leplezni. Ha elhívott volna, hogy van, ez a verseny menjünk el tuti, hogy nemet mondok. De kíváncsivá tett ez a Jack gyerek. Csakis ezért jöttem el. Majdnem mindenkinél megkérdeztem, hogy ő-e az. De amikor ő ült a zongorához, azt Shell arckifejezése egyértelművé tette. Rajongással nézett rá és csillogó szemekkel. Beismerem zavart. Mert egészen jól nézett ki a csávó. Amikor mondani próbáltam valamit a játéka alatt Shell azonnal lecsitított. Karba tett kezekkel néztem. És azzal bíztattam magam, hogy nem olyan jó. Sőt bénán játszik. Ennyire még Louis is tud vagy Liam. Persze be kellett látnom, hogy ez nem igaz. De hangosan nem ismertem volna el semmiért sem.
Sürgettem Shellt, hogy menjünk. Nem szerettem volna vele találkozni. De nem volt ekkora nagy szerencsém. Összefutottunk vele és még beszédbe is bonyolódtunk. Nem nagyon figyeltem arra, hogy mit mond Jack. Csak azt láttam, hogyan néz Shellre és nagyon zavart. Közelebb húztam magamhoz, hogy ezzel is jelezzem, Haver nem a tied!
A srácon egy igazán alkalomhoz illő ruha volt. Még így is látszott, hogy szálkás testalkatú. Kicsit borostás volt és szőkésbarna rövidebb haja pontosan be volt lőve. Amikor elköszöntünk tőle, még muszáj voltam megjegyezni:
- Nem mondtad, hogy ez a Jack ennyi, hogy is mondjam… jó képű.
Jó, igen féltékeny voltam. Nem is akármennyire, de nem tehettem róla. Féltettem Shellt. Az autóban ülve sóhajtott fel Ell.
- Nehogy azt mond, hogy féltékeny vagy rá.
- De úgy nézett rád – bukott ki belőlem.
- Nem kellene annak lenned.
- Pedig az vagyok.
- Akkor is, ha az utcán valaki megnéz? Ennyi erővel, akkor is lehetnél féltékeny.
Rá pillantottam felvont szemöldökkel és kicsit sokat mondóan. Így volt… néha még akkor is féltékeny voltam. Nem tehettem róla.
- Lehet, nem arra az egyetemre kellene menned.
- Te erőltetted annyira – mosolyodott el.
- Tudom, csak nem tudtam, hogy ennyi srác jár oda, akik tehetségesek a zenében.
Hangosan felnevetett és kicsit én is elmosolyodtam. Félig komolyan félig pedig csak viccből mondtam. Közelebb hajoltam hozzá, hogy megcsókoljam.
- Megtetszett az iskola – mondta a csók végébe.
- Ebben nem kételkedtem – simítottam ki egy tincset arcából. Majd hátrébb dőltem. - Suval mi van? Kibékültetek?
Tértem a másik témára, csak hogy erről eltereljem a figyelmet.

***

- Shell mi van? – léptünk oda hozzá. Susie szorosan magához ölelte a barátnőjét. Nagyon aggódtam én magam is. Ekkor észrevettem Jacket. Ő mi a fenét keres itt? Nem nagyon örültem ennek az egésznek. Nekem kellene mellette lennem, nem pedig neki. Shell szülei elmondták az egészet. Mindannyian ott vártunk a folyosón. Én a pillanatot vártam, hogy Jack eszébe jusson, hogy semmi köze ehhez az egészhez, és hogy haza kellene mennie. De ennyi esze nem volt. Közben pedig Ellt figyeltem, ahogy járkált. Fogalmam sem volt, hogy mit kellene tennem. A legrosszabb az volt, hogy valószínűleg semmit sem tudnék.
Ez után a gondolatmenetem után minden olyan gyorsan történt. Kijött egy orvos és közölte a legborzasztóbb hírt, amit ilyenkor csak lehet. A következő pillanatban Jack tartotta vissza Shellt, hogy bemenjen hozzá. Magához ölelte és én borzalmasan éreztem magam, hogy e miatt vagyok a legjobban kiakadva és nem attól, hogy Mike életét vesztette.
A következő pillanatban már Shell szobájában voltam.
- Haza megyek. Gondolom, most inkább egyedül szeretnél lenni és édesanyáddal.
Felálltam ágya mellől, de ekkor megfogta a pólómat, hogy visszahúzzon.
- Nem szeretnék egyedül lenni. Egy pillanatig sem.
Azok a könnyek ismét megjelentek és már nekem fájtak.
- Maradsz estére?
- Maradok – mondtam halkan és ruhástól befeküdtem mellém. Szorosan hozzábújtam és átöleltem. Másik kezemmel arcát cirógattam. Elkezdtem egy dalt dúdolgatni, hátha segít megnyugtatni.
Egész este forgolódott és néha hangosan felzokogott. Én szinte semmit nem aludtam mellette. Rossz érzés volt így látni szegényt és nem tudtam semmit sem tenni
- Mennyit aludtál? – kérdezte rekedt hangon.
- Olyan öt percet.
Felsóhajtott majd kipattant az ágyból gyorsan és szekrénye felé vette az irányt. A ruháit kezdte kipakolni
- Shell, mit csinálsz? – lépetem mögé.
- Készülődök.
- Hová?
Megfordult és felvont szemöldökkel nézett rám, mintha ez olyan egyértelmű lenne.
- Hát az iskolába.
- Az kizárt – ráztam meg a fejem.
- Mert?
- Egy, mert nem mehetsz iskolába, maradj itthon pihenni. Kettő, ha jól emlékszem, azt mondtad, hogy szünetetek van.
- A fenébe – rogyott le a székre. – Nem birok itthon ülni. El akarom terelni a gondolataimat.
- Talán nem kéne – nézetem rá. – Szerintem ne próbálj úgy tenni, mintha semmi sem történt volna.
- Akkor mit csináljak? Bőgjek? – mordult fel dühösen. – Ne haragudj… - mondta halkabban.
Láttam rajta, hogy még szinte fel sem fogta. Nem haragudtam rá. Ilyenkor ez a normális nem? Sejtettem, hogy egy jó ideig nem lesz teljesen önmaga.

***

Eltelt némi idő. Végre a srácokkal haza jöhetünk. Már nagyon vágytunk erre, mivel a lányokat kissé elhanyagoltuk, mivel keveset voltunk itthon. Szóval megbeszéltük, hogy bulizunk egyet. Bevallom nem volt túl jó. Jól indult. Iszogattunk meg ilyesmi. Aztán Shell eltűnt. Zavart. Azért, mert vele szerettem volna lenni, de ő úgy eltűnt. Kerestem egy jó ideig. Aztán feladtam és próbáltam szórakozni, de nem igazán ment. A fiúk sem élvezték annyira, egyedül Louis, mivel ő eléggé jó állapotban volt.
- Zayn hol van? – eszmélt fel Niall. Tényleg ő sincsen meg.
Elkezdtük hívni őt is meg Shellt. Kicsit megijedtem, hogy mi lett velük. Keresgéltük és hívtuk őket egy csomó ideig, de semmi. Végül pedig Louis pillantotta meg őket. Ott ültek a fűben ölelkezve. Shellen volt Zayn pulóvere.
- Gyerekek! Titeket kerestünk! – szólalt meg, amikor oda értünk.
Ők szétrebbentek és kicsit zavartan néztek ránk.
- Jól eltűntetek – jegyezte meg Liam. – Egy csomószor hívtunk titeket. Telefont luxus felvenni?
- Ne haragudj! – állt fel Zayn. Majd Shellt is felsegítette. – Elbeszélgettük az időt.
- Remek – horkantottam. – Akkor indulhatunk?
Sétálva indultunk el. Mi kicsit lemaradtunk a többiektől. Fogtuk egymás kezét, de csendben haladtunk. Érezni lehetett, hogy nincs minden rendben.
- Valami gond van? – nézett rám gyönyörű szemeivel, de most az egyszer ez nekem nem volt elég.
- Semmi – rántottam vállat. Hihetetlen, hogy nem is veszi észre.
- Sajnálom, hogy nem sok időt töltöttem, ma veled – szorított kicsit kezemen és közelebb bújt hozzám. – Nem szeretnél nálam aludni? – ravasz mosoly jelent meg ajkain. Most még ez sem ért el nálam semmit.
- Most nem. Nővéremmel holnap jön hozzám.
Hülye kifogás volt és egyben hazugság is. Hangosan felsóhajtott és megállt. A többiek jóval előttünk jártak már. Elengedte a kezem.
- Harry, mond már el, hogy mi bajod! Így nem fogom megtudni.
- Semmi! – mondtam kicsit kikelve magamból. Aztán rájöttem, hogy nem szabadna így beszélnem vele. De dühös lettem. Értelmetlenül nézett rám én pedig a pulcsiját vizsgáltam, ami a Zayné. Még mindig ez volt rajta.
- Jaj értem, szóval az a baj, hogy Zaynnel beszélgettem.
- Az a baj, hogy már mindenki fontosabb neked nálam… Jack, Zayn…
- Igazad van… Sajnálom.
Kibújt a pulóverből és rossz volt ránézni, én fáztam. Nyújtotta nekem, hogy vegyem el.
- Meg fogsz fagyni! Odaadom az enyém, jó?
- Nincs rá szükségem – mondta makacsul, de láttam rajta, hogy mennyire fázik.
- Shell, ne csináld már!
Elindult egyedül én pedig utána szóltam, hogy most mit akar, de nem válaszolt semmit.
- Haza kísérlek – léptem mellé.
- Nem kell, Suval haza találunk. Köszi!
Csendben mentünk egymás mellett és nem szóltunk semmit, amíg a többieket utol nem értük.
- Na mi a helyzet fiatalok? – kérdezte Louis.
- Semmi – rántott vállat mosolyogva Shell, mintha tényleg semmi sem lenne. Aztán pedig a lányok elváltak tőlünk. Mi még csak el sem köszöntünk egymástól. Tudtam, hogy idióta vagyok… De egyszerűen beleőrültem a gondolatba, hogy már nem szeret annyira. Meg is érteném, hiszen alig volt időn egymásra. Hülyén viselkedtem vele. Gondoltam majd holnap felhívom, vagy átmegyek hozzá.

Száztizenkilencedik

Sziasztok! :) Ismét itt. A többi oldalam szünetel, de ezt természetesen folytatom. :) A következő rész egy hosszabb lesz Harry szemszögéből :). Jó olvasást mindenkinek és várom a kommenteket! ;)

Zayn arca eltorzult és azt hittem menten elájul, de ez csak pár másodpercig tartott. Aztán ismét ura volt a helyzetnek. Most tudatosult benne, hogy mi mindenről tudok. Nekem is ekkor jutott el az agyamig, hogy mit tudok Zaynről. Olyasmit, amit csak két ember, akik mint tudjuk nem túl megbízhatóak.
- Essünk túl ezen… - fújta a füstöt. Zavart, hogy dohányzott és rosszul voltam a füsttől is, de most ez volt a legkisebb gondom. Kérdően pillantottam rá, hogy ő meg miről beszél. Ha azt hiszi fejmosást akarok tartani, akkor nagyon is téved. Én a barátja vagyok, legalábbis annak tartom magam és segíteni szerettem volna neki mindennél jobban.
- Tudom, hogy most elítélsz. Ha szeretnéd, mond el minden egyes újságírónak – rántotta meg a vállát, mintha ez olyan semmiség lenne. Nekem meg nagyon fájt, hogy komolyan csak ennyit néz ki belőlem, hogy olyan vagyok, mint Elena vagy mondjuk Brook.
- Te mi a francról beszélsz? Nem azért akartam veled beszélni, hogy úgy zsaroljalak, mint a „barátnőd” – förmedtem rá.
Kicsit feljebb emeltem a hangom, de csak annak érdekében, hogy kicsit észhez térjen. Csendben álltunk. Ő úgy füstölt, mint, akinek kigyulladt a nyelve és a harmadik szál is előkeveredett.
- Segíteni szeretnék Zayn. Brook egy szemét dög…
- Aki túl sokat tud – sóhajtott. – Amíg teszem, amit mond addig, egy ideig biztonságban vagyok.
- Igen? Mégis meddig? Pár évig? Hónapig? Napig? Gondolkozz már!
- Shell, ha ő köp bármit is, nekem annyi és valószínűleg a bandának is. Ezt nem szeretném. Tudom, hogy egy kígyó, és, hogy egyszer úgyis kikotyogja ezt a kis titkot – mondta ironikusan -, de ameddig csak lehet, húzom az időt.
Elszomorító volt ezt hallani tőle. Egyre jobban sajnáltam őt és hülyén éreztem magam, hogy elhittem, hogy ezek ketten komolyan szeretik egymást.
- Valamit csak lehet tenni nem? – vetettem le magam a fűbe és a tehetetlenség szinte megőrjített.
- Valamit biztosan…
- Ha ellenállnál.
- Szerinted nem próbáltam?
Nem bírtam tovább ülve maradni, mert a düh teljesen elborított így talpra álltam és járkálni kezdtem.
- De nem hiszem, el hogyan lehet valaki ilyen szemét! Komolyan ez nem normális! Mi a fenéért csinálja ezt? Nem bírom felfogni. Legszívesebben, aj!
Azt hiszem az ötödik szálat vette elő, amikor összeszűkült szemekkel néztem rá. Ez már nekem is sok volt. Elhiszem, hogy ideges, de nem kellene ezt tennie akkor sem. Ajkai sarkán egy mosoly féle jelent meg. Megfogta a csuklóm és lerántott a földre. Ott ültünk egymás mellett és szinte hallani lehetett, amint a gondolataink ide-oda ugrándoztak.
- Azt akarja, hogy a középpontban legyen – adta a válaszát egy korábbi kérdésemre. – Neki mindegy, hogy hogyan.
Elég szomorú volt és beteges. Senki sem normális ezen az elfuserált bolygón?
- Én nem bírom, hogy ez így menjen tovább – sóhajtottam. – Lehet, jobb lenne, ha legalább a fiúkat beavatnád. Inkább tőled tudják meg, minthogy történjen valami…
Bólintott egyet.
- Elfogom, nekik mondani. De úgy, hogy erről Brook ne tudjon. Valamit pedig kitalálok. Ez tényleg nem mehet így tovább – látta végre be.
- Senkinek sem jó. A bandának, és főleg nem neked.
- Igen, csak… félek – fordult felém. – Sosem féltem ennyire – vallotta be őszintén. Lágyan rámosolyodtam és megöleltem. Úgy szorított magához, hogy azt hittem megfolyt.
- Gyerekek! Titeket kerestünk! – jelent meg Louis a srácokkal együtt.

Száztizennyolcadik

Amikor tudtuk, hogy a srácok érkezni fognak, akkor Susie és Danielle társaságában eléjük mentünk, hogy minél hamarabb találkozhassunk. Olyan régen láthattuk őket élőben, hogy már mind a hárman tűkön ültünk. Hatalmas tömeg volt. Gondolom nem csak mi tudtunk arról, hogy a fiúk visszatérnek Londonba, hanem a rajongók is. Onnan tudtuk, hogy már meg is érkeztek, hogy mindenki sikítozva próbált közel kerülni hozzájuk, de persze a biztonságiak ezt nem tették lehetővé. A tömegen megpróbáltuk magunkat átverekedni, hiszen minket ismernek, és biztosan oda engednének hozzájuk. Komoly harcot kellett vívnunk, hogy észrevegyenek minket. Niall fordult felénk vigyorogva és szólt az egyik nagydarabnak, akik segítettek minket. Amikor végre ott lehettünk mellettük én azonnal Harryt jó szorosan magamhoz húztam.
- Csak nem hiányoztam? – kérdezte mosolyogva.
- Valójában nem. Csak sok itt a fotós, gondoltam jó színben tűntetem fel magam – válaszoltam szem forgatva, hogy hogyan tud ekkora marhaságot kérdezni. Még jó hogy hiányzott. Azt hittem bele őrülök, hogy nincs itt. A srácokért egy limuzin jött, amibe mindannyian simán befértünk. Néha még most is szokatlan volt, hogy milyen luxus körülmények között élnek.
- Milyen buli lesz ma? – csapta össze a tenyerét Louis.
- Azt hittem pihenni szeretnétek – vonta fel szemöldökét Danielle.
- Azt is. Mi lenne, ha ma este szétnéznénk a városban? – vetette fel az ötletét Harry. Nem is ő lett volna, ha rögtön nem ez jut eszébe.
De mindenki benne volt így eldőlt, hogy este partyzunk egy nagyot. Még fogalmam sem volt, hogy mit mondok Zaynnek, de tudtam, hogy minél hamarabb beszélnem kell vele. Talán a ma este egy jó lehetőség lenne erre. De kicsit rosszul éreztem magam, hogy még csak most jöttek vissza és máris el fogom szúrni a kedvét. Mégis azt éreztem, hogy minél előbb annál hamarabb túlesünk rajta. Eddig csak magamban őrlődtem és kellett, hogy vele beszéljem meg ezt a dolgot.
Eleanor nem volt itthon így ő nem tudott velünk tartani. Brook pedig azt mondta, hogy nem érzi magát túl jól, de egyértelmű volt, hogy másról van szó. Nem nagyon érdekelt és jobb is volt így. Már néhány poharat üresen csaptunk az asztalhoz, amikor Zayn bejelentette, hogy megy dohányozni. Aztán valahogy mindenki elkeveredett a másiktól a nagy tömegben. Én is kiléptem a hűvös estébe és megpróbáltam megkeresni a banda rosszfiúját, hogy végre beszélhessek vele. Iszonyat hideg volt és azt hittem, hogy megfagyok, amíg ráleltem.
- Szia – köszöntem neki, mintha ma még nem is találkoztunk volna.
- Meg fogsz fagyni – nézett rám kerek szemekkel és kibújt a pulóveréből, amit rám terített.
- Köszönöm – mosolyodtam rá. – Tudnánk egy kicsit beszélgetni?
Hangosan felsóhajtott és kifújta a füstöt.
- Brook?
Hangtalanul bólintottam és az előző mozzanatait megismételte. Tudtam, hogy nem ez minden vágya. Nekem sem, de kellett, hogy megbeszéljük.
- Figyelj Shell, talán ebbe nem kellene belemásznod – nem ellenségesen mondta csak inkább féltve engem. – Nagyon sok minden van, amiről nem tudsz és jobb is, ha ez így marad.
- Arról az estéről nem kellene tudnom igaz?
Értetlenül nézett rám, de láttam rajta azt is, hogy kissé megijedt. Nem is azért, mert tudom, hanem, hogy honnan juthatott el a fülembe. Legalábbis én biztosan ettől tartottam volna a helyében.
- Miről beszélsz?
Próbált úgy tenni, mintha komolyan nem értené, de ahogy pillantottam rá, tudta, hogy miről beszélek, csak valahogyan ő maga is félt. Nem csodálom. Ez egy olyan téma, amit jobb nem firtatni.
- Kérlek, ne kelljen elmondanom, hogy miről beszélek, mert hidd el nekem is nehezemre esik kimondani…
Láttam rajta végig folyni az összes érzelmet arcán. Szégyen, sajnálat, keserűség és még sorolhatnám. Lehajtotta fejét és a második szálat vette elő.
- Kitől tudod?
Haboztam a válasszal, hiszen ebben a pillanatban tudatosult bennem, hogy Elenának igaza volt. Most az egyszer nem hazudott. Nem tudom, hogy miért akart velem jót tenni, de megtette.
- Elena… - mondtam ki halkan és szinte jeges borzongás futott át mindkettőnkön.