2012. augusztus 16., csütörtök

Ezt muszáj! :D

Tumblr_m8t0vvuhvp1r8q6ewo1_500_large
Ez most nem új rész. Semmi köze a történethez. Illetve valamennyi van, de inkább csak egy hálálkodás. :) Szóval köszönetet szeretnék nektek mondani! Roppant hálás vagyok nektek. Nagyon! Az oldal még nincs is három hónapos és már 17700 fölött van a látogatottság, 21 feliratkozóm van. 183 szebbnél szebb kommentet kaptam (igen kiszámoltam :P). Amikor látom, hogy miket írtok nekem annyira feldobjátok az egész napomat! :) És nem csak ezen, hanem a másik két blogon is, csak azért ide írom, mert ez a legnépszerűbb a három közül. Komolyan nagyon-nagyon köszönök mindent! :) Annak is, aki csak egyszer olvasott bele valamelyik részbe. Az az érdekes, hogy még most is vannak, akik elkezdik olvasni a történetet annak ellenére, hogy már fent van jó pár rész. Hihetetlenek vagytok! :D Nem csak úgy mondom, hanem tényleg így is gondolom! :) Imádlak titeket! <3 Remélem, hogy a nem fogtok ráunni a blogra és mindig szívesen olvassátok majd az új részeket és még kommentelgettek is. :) 
Tumblr_m829jwbswy1rnxf9c_large

2012. augusztus 15., szerda

Külön rész 5

Sziasztok! :D Sajnálom, hogy csak most hoztam meg Harry szemszögét holott azt mondtam tegnap, hogy ma hozom. Illetve az nap. Fene... Szóval tegnap kellett volna vele érkeznem. :P De megírtam és ez hosszú lett szóval, szerintem megérte várni, főleg mert a végéhez tettem egy kis pluszt. ;) Kommenteket várnék, jó? :) Köszönöm és jó olvasást! ;)

*Harry szemszöge*
Ahogy beértünk a szobába Shell azonnal lerohant engem. Tudta, hogy mit kell tennie azért, hogy felizgasson. Kezeim pólója alatt jártak és csókjaival haladt ajkaimról arcomra, nyakamra, kulcscsontomra. Annyira jól csinálta, hogy néhány sóhajt vissza kellett tartanom.
- Ezt inkább ne, mert nagyon beindítasz – vigyorodtam rá és pillanatok alatt elérte ezt nálam. Jobb abba hagyni most, amíg le tudok állni. Felszerettem, volna ülni, de nem engedte. Levette a pólómat és én értetlenül pislogtam rá. Ő most komolyan szeretné? Fordítottam a helyzeten és Shell került alám. Megszabadítottam a pólójától. A csók csata elkezdődött ismét kezeimmel lejjebb kalandoztam el és néhány sóhajt sikerült kicsikarnom belőle. Reménykedtem benne, hogy nem az alkohol miatt teszi, amit tesz, de már nehezen tudott volna leállítani. Annyira kívántam őt, mint még soha senkit. Több lánnyal voltam már ez előtt, de Shell volt az, akire megérte várni és, ha kellett volna – nehezen -, tudtam volna várni. Amikor kezét megéreztem boxeremben én voltam az, aki halkan felnyögtem, mire a csókunkba vigyorgott.
Féltem, hogy túl heves leszek neki, de nagyon nehezen tudtam türtőztetni magam, annyira kívánta minden porcikám.
- Biztos, hogy akarod? Nem erőltetem.
Nem szerettem volna, hogy csak azért tegyük meg, mert azt érzi muszáj.
- Igen. Csak félek egy kicsit – zavartan próbált mosolyogni és láttam rajta, hogy mennyire piros az arca. – Nekem ez az első – nyögte ki kislányosan.
- Nekem is.
Vigyorogtam, de persze tudtuk mind a ketten az igazat. Ujjait átkulcsoltam. Megcsókoltam. Ezzel is próbáltam a tempóból visszavenni és vigyázni rá.
Másnap reggel tőlem nem megszokott módon korán keltem és Shell alvó arca volt az első, amit megpillantottam. Már is jól kezdődött a reggelem. A tegnap este pedig még mindig a fejemben járt.
***
A buli fergetegesre sikeredett az este és utána Shellel mi ismét elvonultunk a szobánkba, de nem alvással töltöttük az időt. Másnap reggel borzalmasan voltam. Nagyon fájt a fejem, a hasam és hányingerem is volt.
- Srácoknál biztosan van fájdalomcsillapító.
Megfogtam a karját és magamra húztam, majd átöleltem.
- Nekem is van – pusziltam bele hajába. Ő pedig ajkaimra nyomott gyorsan egyet.
- Na, kellj fel!
- Igen is asszonyom – ültem fel sértődötten. Aludni szerettem volna még, de az asszony nem engedte. Pedig jó lett volna, mert förtelmesen éreztem magam. Ekkor valaki elkezdte az ajtót püfölni. Fejembe még jobban belenyilallt a fájdalom. Azt hittem leütöm bárki is az.
- Nyissátok már ki! – hallottam meg Zayn hangját.
Neki is gyógyszer kellett volna, csak úgy, mint barátocskánknak Louisnak. Fenébe is, hogy erre nem gondolt senki sem! Annyira felelőtlenek vagyunk, egy ilyen buli után persze, hogy szüksége van rá az embernek. Szépen lassan mindenki meg jelent a szobánkban. Liam nagyon idegesnek tűnt. A laptopját nyomta orrunk alá, mi pedig a cikket kezdtük el olvasni. Néhány kép is volt közbe szúrva és elborzadva jutottunk a végére. Ijedten néztem a többiekre és szinte lepörgött szemeim előtt az életem. Mindannyian hallgattunk és nem mertünk, nem is tudtunk megszólalni. Mindenki le volt sokkolva. A cikk nem éppen jó színben tüntetett fel minket. Ez kissé kiakasztó volt, hogy még a drogokat is bele keverték az ügybe. Mi nem élünk ilyesmikkel, de a rajongókat annyira egyszerű beetetni néhány cikkel és képpel.
Liam telefonja szólalt meg és a képernyőn Paul nevét olvashattuk. Hatalmasat nyeltem és tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy olvasta ő maga is. Biztos voltam abban, hogy ki fog akadni. Tombolni fog, mint egy hurrikán és leveszi a fejünket. Liam idegesen nyúlt érte és elsőre nem sikerült felvenni, úgy remegett a keze.
Kiment a folyosóra és mi még mindig nem szóltunk semmit. Hallhattuk, amint Liam szabadkozott és próbálta nyugtatni menedzserünket, akinek a hangja kihallatszott a telefonból olyan hangosan beszélt. Szerintem üvöltözött. Senki nem irigyelte, amiért a kanál fóbiásnak kellett mindezt végig hallgatnia.
- Paul ki fog nyírni, igaz?
Shellre pillantottam és róla is ugyan azt tudtam leolvasni, mint mindenki másról. Mindenki bambult maga elé és tördelte a kezét, rágta a száját és szerintem Niall még pityergett is.
- Mi van? – esett Liamnek Louis, amikor letette a telefont.
- Paul azt kérte, hogy repüljünk haza most azonnal.
- Mi? Nem, még van egy csomó napunk itt, ez a születésnapi ajándékod – fakadt ki Zayn és igaza volt. Liam hatalmasat sóhajtott és halkan válaszolt.
- Az lenne a legjobb születésnapi ajándékom, ha Paul nem mondana le a bandáról.
Hangja nem túl bíztatóan csengett és ránk ijesztett. Ekkor már biztos voltam abban, hogy Niall elsírta magát és komolyan én is arra készültem. Annyira ideges voltam, hogy el sem bírtam hinni, hogy ennek akár vége is lehet. Szótlanul pakoltunk a bőröndünkben és a remek hangulat pillanatok alatt elpárolgott.
- Szerinted mi lesz a bandával? – kérdezte Niall sírós hangon.
- Egy nyavalyás cikk miatt nem lesz vége, ettől ne félt – mosolyodott rá Louis. – Ez még nem a világ vége. Talán nem jött jól a hírnevünknek, de néhány hónap múlva már senki nem fog erre emlékezni.
Bíztatott minket és jó volt hallani, hogy ennyire optimista. A repülőn is végig kussban volt mindenki. Shell ült mellettem. Ha tekintetem felé kalandozott, mindig egy mosolyt küldött felém. Megfogta a kezemet és megszorította. Jó volt tudni, hogy ő még most is itt van mellettem. Hálás voltam érte. A nyaralás pedig zseniálisan alakult főleg, hogy vele lehettem. Sajnáltam, hogy így kellett, hogy vége szakadjon.
- Sajnálom srácok, vigyáznom kellett volna jobban rátok. Elrontottam. Tudom, hogy én vagyok a hibás.
Niall volt, aki elsőként rárivallt, hogy mekkora hülyeségeket beszél. Valójában én voltam közülük a legrosszabb. Én csapongtam ki a legtöbbet és azt hiszem nekem volt a legtöbb botrányom, ami napvilágot látott. Nagyon rosszul éreztem magam és Liamet legszívesebb pofon csaptam volna, hogy hallgasson, mivel ő az, aki ebben tényleg egyáltalán nem hibás.
Míg leszállt a gép és taxikba ültünk az az idő örökké valóságnak tűnt. Ugyan akkor örültünk is neki egy kicsit, mivel később jött a halálunk. Bár túl szerettem volna már lenni rajta, akkor hátha könnyebb lenne. Nem tudom, de most nagyon ideges voltam és a fejemet legszívesebben a falba vágtam volna. A házunkba megérkezve a csomagokkal nem is bajlódtunk. Paul már bent ült. Mi is helyet foglaltunk. Shell volt megint csak mellettem és jó volt a közelsége. Kicsit megnyugtatott, de nem eléggé. A csöndön tapintani lehetett a feszültséget.
- Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy mit kellene most tenni. Valami interjúra lenne szükség. Hogy a rajongókat megnyugtassátok, hogy nem vagytok alkoholista, drogos és még mit tudom én, hogy miket írtak rólatok itt-ott.
Nem emelte meg a hangját, nem ordított. A szavak még is nyílként hasítottak belénk, és mint valami kést meg is forgatott bennünk. Szinte remegtem a félelemtől és tudtam, hogy ezzel még nincs lezárva a vita.
- Az a kérdés merült fel bennem, hogy vajon ti akarjátok-e még ezt csinálni?
Ez volt az a kérdés, amit soha életemben nem szerettem volna hallani senkitől. Ezt akartuk mindennél jobban. Ez volt az álmunk, majd a célunk, most pedig az életünk. Ha nincs banda, akkor akár meg is hallhatunk, engem nem nagyon érdekelne továbbá a sorsom. Ha nem zenélhetnék, akkor úgy érezném, hogy sosem lehetek boldog. Fájt a torkom, mert egy gombóc volt benne és sírni tudtam volna.
- Mert néha azt érzem, hogy már nem érdekel titeket ez az egész. Az albumon kellene dolgoznotok -
- Bocsánat, hogy beleszólok, de szerintem a srácok nagyon keményen dolgoznak – szólt közbe Shell. – Minden tőlük telhetőt megtesznek, de fiatalok és a pihenés nekik is belefér és a buli.
- Shell, kérlek, ne vágj a szavamba. Azt hiszem te nem vagy bandatag.
Lesújtó pillantást vetett rá és szinte vérben forogtak szemgolyói.
- Dolgoznotok kellene és azt csinálni, amit elvileg élveztek. Azt hittem ti szeretitek ezt csinálni.
- Szeretjük – mondta Louis lelkesen. – Még most is és mindig is.
Válaszolt mindannyiunk helyett. De így volt. Szerettük. Nagyon. Imádtuk és imádjuk most is. Hogyan kérdezhet vagy érezhet ilyesmit? Ő maga is tudja a választ. Folytatta a fejmosást és a lányokat is haza küldte. Aztán pedig azt kezdte el tagolni, hogy nekünk a lányokat jó lenne, ha hanyagolnánk, mert ennek így semmi értelme. Szerinte tőlük nem tudunk figyelni. Annyira rossz volt. Nekem még külön is a lelkemre kötötte, hogy hagyjam Shellt. Az albumra koncentráljak.
Nehezen ment, mivel távol voltunk a lányoktól és csak telefonon tudtam Ellel beszélgetni. Borzalmas volt. Főleg, amikor mondta, hogy mi történt az öccsével én meg semmit sem tudtam tenni, mert nem mehettem el. Paulra nagyon berágtam és eldöntöttem, hogy az albumhoz készségesen állok, mindent beleadok, de őt nagyon nem bírtam. Szarul esett, amit tett velünk.
***
Amikor ismét láthattam, annyira örültem. Főleg, hogy Mikeot is bemutatta nekünk. Nagyon aranyos fiúnak tűnt. Sajnáltam nagyon, de reménykedtem abban, hogy minél hamarabb felépül.
Másnap Shell mellett ébredhettem, ami megint csak feldobta a napomat. Mivel neki suliba kellett mennie én mentem haza. Megbeszéltük, hogy délután jönnek hozzánk pizzázni.
- Paul nem lenne túl boldog, ha megtudná, hogy megint folyton a lányokkal vagyunk – vigyorodott el Niall.
- Leszarom, Pault – rántottam vállat.
- Csak jót akar – védte Liam és mindenki értetlenül nézett rá. Jellemző. Még most is mellette állt, hiszen nem tudott senkire sem rosszat mondani. Túl nagy volt a szíve ahhoz, hogy ő rossz dolgokat mondjon, de még ahhoz is szerintem, hogy csupán gondoljon. Még korán volt, amikor még semmit sem csináltunk, de Zayn felállt a kanapéról.
- Na, azt hiszem, én megyek.
- Hová sietsz? – kérdezte Lou. – Nem úgy volt, hogy maradsz pizzázni te is?
- Több marad nekem – nevetett fel diadalmasan Niall.
- Ma nem megy, bocsi skacok.
- Hová mész azt megtudhatjuk? – kérdeztem, mert olyan titokzatosan beszélt, hogy nekem az jött le, hogy valamiben sántikál. Nincs minden rendben vele.
- Haza.
Mondta szűkszavúan és vállat rántott. Elköszönt és fel is szívódott. Értetlenül néztünk utána.
- Azt hiszem, mindenki tudja, hogy hazudik.
Mindenki egyöntetűen bólintott és ebben nagyon is egyet értettünk. Sunak igaza volt. Zayn nem tudott hazudni nekünk és senki sem tudott a másiknak ötünk közül. Lassan minden szempár Liamre szegeződött. Ha történt valami neki elsők között kellett megtudnia. Ő adta a legjobb tanácsokat és őt tartottuk közülünk a legmegbízhatóbbnak így első körben tudott meg mindent. Főleg Zayn dolgait. Láttam rajta, hogy frusztrálja, hogy így bámuljuk. Ugyan akkor azt is láttam rajta, hogy tud valamit, amit nem szívesen oszt meg velünk.
- Nyomás alatt vagyok, ne nézzetek így rám! Tudjátok, hogy nem mondhatom el, megígértem neki.
- Liam! – szóltam rá ingerülten, mert bennem máris felment a pumpa. – Egy banda vagyunk nem?
Sokszor vertek már át engem. Sírtam, mikor azt hazudták, hogy Zayn ki fog lépni. Ha róluk volt szó minden nagyon érzékenyen érintett. Azonnal aggódni kezdtem.
- Igen csak -
- Nincs csak – állt mellém Louis. - Ahogy elnéztem valami komoly dologról van szó. Nekünk is tudnunk kell, ha baj van.
Ismét felsóhajtott. Idegesen hajába túrt, majd arcát kezeibe temette, aztán megint ránk nézett. Mi pedig végig figyeltük őt és azt hittem beleőrülök, hogy mondja már, de az idegszálamnak még várnia kellett.
- Szóval… Előre szólok, hogy ki fogtok akadni.
Biztos voltam abban, hogy direkt csinálja, de majd megőrültem, hogy beszéljen végre.
- Emlékeztek Boorkra?
- Az a barnahajú csaj? Aki fehérnemű modell?
Kérdeztem, hogy tudjam, kiről van szó. Bár őt nem volt nehéz megjegyezni, mivel nagyon széplány. Zayn azonnal belé esett, amikor meglátta. Igazából mi mindannyian.
- Ő kicsoda? – nézett Liamre kíváncsian Shell, majd rám amolyan „mi olyan nagy szám abban a csajban?” Tekintettel.
- Zayn exe.
- Nos tudni kell a lányról, hogy nem éppen egy földre szállt angyalka – mondta Liam, de úgy tűnt, hogy Ell naiv kis felfogása ezt nem érthette, így válaszoltam neki.
- Tudod, Ell cigi, alkohol, fű, drog és más káros szenvedélyek.
- Fiúk én nem értem. Minden volt barátnőtök egy elvetemedett kígyó?
Most én néztem furcsa arccal Shellre. Láttam rajta, hogy megbánta a kérdését. Tudom, hogy Elenára gondolt. Kicsit még most is képes voltam védeni. Talán, mert mégis csak ő volt az első nagy szerelmem. Biztos vagyok benne, hogy Shell iránti érzéseim sokkal erősebbek, de Elena volt az első.
- Nekem nem tetszik ez az egész – húzta el a száját Su. – Mióta?
- Nem tudom pontosan… De már egy jó ideje. Nekem csak nem olyan régen árulta el.
Idegesen doboltam a lábammal és nem szerettem volna, ha Zayn megint azzal a csajjal lenne. Nem egyszer készítette ki teljesen a barátunkat lelkileg, amikor játszadozott vele. Nem volt szerelmes, de Zayn nagyon is. Féltettem, hogy megint csalódni fog. Legszívesebben levertem volna Brookot. Mind e mellett pedig az hiányzott legkevésbé, hogy drogos ügye legyen, hiszen akkor Paul végleg eltilt Shelltől.
- Srácok mit fogunk csinálni? – kérdezte aggodalmasan Niall. Nekem ennél nem is kellett több. Felpattantam és a telefonomat kaptam elő. Nem bírtam itt ülni. Tennünk kellett volna minél hamarabb valamit.
- Felhívjuk most azonnal.
- És mit mondasz neki észlény? – szólta le az ötletem Louis.
Igaza volt, mert ha felhívnám, akkor rögtön kiderülne, hogy Liamtől tudjuk. Akkor pedig nagyon dühös lesz. Ki fog bukni és nem szól majd hozzánk nagyon sokáig. Nekünk meg haladni kellene az albummal, így nem jönne most jól egy vita. Arról nem is beszélve, hogy biztosan nem hagyná ott Brookot.
- Csak azt nem értem, hogy miért titkolózik előttünk…
- Harry, szerintem mindenkinek vannak titkai.
- De nem ilyenek! – emeltem meg a hangom és nagyon ideges voltam. Majd felrobbantam.
- Talán Brook megváltozott.
- Ezt te sem hiszed el Liam! – fakadtam ki ma már nem először.
- De Harry, olyan régen volt már az a botránya.
- Az a botránya? Úgy beszélsz, mintha egy lett volna. Miért vagy ennyire naiv? – támadtam neki, mintha ő tehetne az egészről.
- Mondod ezt te, akinek az exe konkrétan zaklatta Shellt és még hittél is a szőke démonnak – szállt be Louis a vitába. Ez iszonyat rosszul esett és én is visszavágtam valami durvábbal. És ez így folytatódott, míg nem a lányok megelégelték. Sajnáltam, hogy ezeket nekik is hallaniuk kellett. Amikor leléptek tőlünk, mivel az estét már elrontottuk fáradtan vetődtem a kanapéra.
- Hé, haver, ne haragudj – ült mellém Louis.
- Semmi baj. Azért vettem olyan rossz néven, mert igazad van. Ne haragudj te se, hogy olyanokat mondtam – néztem rá a legjobb barátomra.
- Békülős szex? – vigyorgott rám ravaszul.
- Aj Loui, most valahogy nem megy – húztam el a számat. – Nagyon aggaszt Zayn.
- Még a napokban megbeszéljük vele. Leültetjük és megdumáljuk – kacsintott rám.
***
 Shell hívott az éjszaka közepén sírva. Ahogy csak bírtam siettem, hogy minél hamarabb a korházban lehessek. Ezerrel hajtottam, de beláttam nem lenne túl jó dolog, ha én magam is balesetet szenvednék. Így próbáltam vissza venni. Zaklatott volt nagyon és szerettem volna minél hamarabb vele lenni. Sok minden lejátszódott a fejemben Mikkal kapcsolatban. Reménykedtem benne, hogy bármi is történt nem olyan szörnyű, mint a gondolataim.
A folyosókat futva szeltem át, mikor megláttam őt. Szorosan hozzám bújt én pedig átöleltem.
- Mi történt?
- Mike rosszul lett. Még most is műtik – mondta szipogva. – Sajnálom, hogy ide rángattalak – elhúzódott tőlem kicsit, hogy szemeimbe nézhessen. Annyira rémültnek tűnt. Lágyan rá mosolyodtam és megint megöleltem.
- Mikor fogod már fel Shell, hogy nem te rángatsz, hanem melletted szeretnék lenni?
Nem tudom, hogy mikor lettem ennyire nyálas, de valahogy most értettem meg azt a rengeteg béna romantikus filmet. Shell mindennél többet számított nekem és nem szerettem volna, hogy rosszul érezze magát. Fel s alá járkált, de olyan volt, mint egy zombi. Kicsit megijesztett. Anyujával csak nehezen tudtuk meggyőzni, hogy had vigyem haza, hiszen sokkal jobb lenne, ha pihenne is valamennyit.
Csináltam neki teát, amit nagyon finoman tudtam. Amikor bevittem neki végre mosolyogni láttam.
- Hihetetlen vagy – vette el a bögrét.
Leültem mellé és én is így pillantottam felé.
- Azt tudom, de most miért is? – kérdeztem csibészes mosollyal ajkaim szegletében.
- Hogy képes vagy elviselni.
- Ezt hogy érted?
Elviselni? Shellt nem elviselni kellett, hanem minden egyes vele töltött percet élvezni. Elviselni csak annyit kellett, amíg nem lehettem vele.
- Mindig történik velünk valami – sóhajtotta. – Felforgatom alaposan az életedet.
Odabújt hozzám és ilyenkor olyan volt, mint egy cica. Én szeretem a cicákat.
- Az tény, hogy melletted nem unatkozok – nevetettem fel.
- Jó lenne, ha minden sokkal egyszerűbb lenne – nézett rám.
- Majd eljön az is – simítottam végig arcán.
- Mi van Zaynnel?
- Danielle megosztotta velünk az ötletét. Holnap alaposan elbeszélgetünk vele.
- Szerinted Brook megváltozott?
- Nem tudom, de jó lenne, ha így lenne…
Bár ezt én magam sem hittem el teljesen.
***
(Ez a rész még nem volt, de mivel Shell nincs itt így gondoltam ezt is leírom Harry szemszögéből.)
Idegesen ültünk mind a négyen a nappaliban és azt vártuk, hogy Zayn betegye a lábát.
- Biztos, hogy jó ötlet, hogy mindnet Daniellere kenünk?
- Liam – néztem rá. – Szerinted jobb lenne, ha megutálna minket és soha semmit nem mondana el neked? Ez egy kegyes hazugság.
Be kellett látnia, hogy sajnos igazam van. Hamarosan megjelent. Nagy csendre lett figyelmes és nevetve lépet a nappaliba.
- Veletek meg mi van? Hogy-hogy nem nyírjátok egymást?
- Beszélnünk kellene – szólalt meg Niall. – Ülj le légy szíves.
- Ezzel megijesztetek – leült és még mindig ott volt az ajkain az a Zaynes mosoly. Liamre nézett, aki állta a tekintetét. Nem ő mondta el. Danielle volt az. Na, jó ez hazugság volt, de próbálta magával is elhitetni, hogy így volt.
- Miről lenne szó? – nézett szét köztünk. – Valaki megette a kajád?
Még mindig azt hitte, hogy viccelődünk. Jó, sokszor tettük ezt, de ez most komoly volt.
- Danielle látott Brookkal – vetette neki oda Louis.
Zayn értetlenül nézett ránk. Mintha tagadni szerette volna, de nem tette.
- Lehet.
- Lehet? Zayn! Brook tudod mit tett veled? – estem neki hangomat megemelve, mert én nem tudtam nyugodt maradni.
- Szeretem.
- Ő is téged? – kérdezte Louis.
- Srácok, mi ez? Kihallgatás? Arról fogunk beszélgetni, hogy milyen elcseszett a szerelmi életem? Harry neked milyen volt az exed? Niall csaltad már meg Sut?
Ingerült volt ő is, persze tudtuk jól, hogy ez lesz.
- Nem emlékszel miket tett veled?
- Harry neked kellene tudnod a legjobban, hogy milyen az, amikor elfelejted miket tettek veled korábban. Elenor egy fokkal nem volt jobb nála.
Ekkor végre Liam is megszólalt.
- De most nem erről van szó. Annak vége. Brooknak voltak drogos és füves ügyei.
Zayn barátjára nézett összeszűkített szemekkel és azt olvastam róla, hogy mindenkitől várta csak pont tőle nem. Minden esetre igaza volt.
- Mit akartok, mit tegyek? Louis, ha azt mondanám, hogy ne szeresd Eleanort, nem szeretnéd?
- Nem erről van szó.- Hajtogattuk. - Ő, ha jól emlékszem nem vágott át és tényleg szeret. Brookban meg tudsz még bízni? – vágott vissza Loui.
- Igen. Attól még, hogy ti nem én igen, meg tudok.
- Zayn – szólalt meg Niall és láttam rajta, hogy könnyezik. – Ne csinálj semmi hülyeséget, jó?
Zayn idegesen fölállt a levegőt kifújva.
- Igen is anya… - forgatta meg szemeit. – Befejeztük a beszélgetést?
Nem is tudom miért, de én is könnyezni kezdtem. Zayn az imént tagadta meg minden segítségünket. Nem hallgat ránk és ha valami történni fog vele, akkor az velünk is. Minden rossz dolog eszembe jutott. Idegesen kiviharzott és maga mögött az ajtót hangosan becsapta, hogy mindenki felfogja elment. A csattanás miatt összerezzentem. A banda további három tagjára néztem és Niall már sírt Liam vigasztalta. Louis pedig tehetetlenül bámult maga elé. Megdörzsöltem a szemeimet és felsóhajtottam.
- Mit kellene tennünk?
Felálltam, mert nem bírtam egy helyben ülni.
- Ha ellenezzük, akkor azzal semmit sem érünk el – szólalt meg Liam. – Talán, ha úgy tennénk, mintha minden okés lenne -
- De Liam! Már megint naiv vagy! Semmi sem okés – förmedtem rá, aztán meg is bántam bocsánatkérően néztem rá.
- Szerinted máshogy működhetne? – tette fel a kérdést és a válasz az volt, hogy sehogy sem működne. Brook egy mindenre elszánt őrült. Zayn pedig a szerelmes fél, aki bármiben benne lenne…

2012. augusztus 14., kedd

Kilencvenhetedik

Üdv. :D A Harry szemszögét még ma estig szolgáltatom nektek! ;) Addig is hoztam egy új részt. De még azt is elszeretném mondani, hogy egy új blogot is megnyitottam. :P Az is fanfic. Szóval, ha érdekel titeket, akkor itt a címe:  http://complicatedlovee.blogspot.hu/ . Remélem benéztek! ;) Jó olvasást.

A folyosón fel s alá járkáltam. A pizsama nadrágom volt rajtam és egy papucs meg a pulóverem. Hülyén festhettem, de igazából leszartam magasról. Anya a padon ült apa mellett és engem néztek, ahogyan szétpattannak az idegeim. Láttam rajtuk, hogy ők sem éreznek más képen. Ekkor Harry süvített be az ajtón és én azonnal szorosan hozzábújtam.
- Mi történt?
- Mike rosszul lett. Még most is műtik – mondtam szipogva. – Sajnálom, hogy ide rángattalak – húzódtam el kicsit, hogy zöld szemeibe tudjak nézni. Arcomat fogta és lágyan elmosolyodott.
- Mikor fogod már fel Shell, hogy nem te rángatsz, hanem melletted szeretnék lenni?
Ismét szipogtam párat, mire megint magához húzott. Átölelt és picit megnyugtatott az illata és az, hogy itt van mellettem. El sem tudtam volna képzelni, hogy mi lett volna velem nélküle. Mindig számíthattam Harryre.
Néha az ajtón kijött egy nővér. Nem sok mindent tudott nekünk mondani, de próbált megnyugtatni minket, hogy minden rendben fog menni. Persze ez édes kevés volt mindenkinek. Ki nyugodna meg ennyitől? A legjobban az fájt, hogy néhány napig meg sem látogattam. Bűntudatom volt. Mi van, ha többször nem is láthatom? Többször nem beszélhetek vele? A gondolattól felfordult a gyomrom. Annyira féltem, hogy egész testemben remegtem. Négy óra lehetett és én ismét a folyosón járkáltam fel s alá.
- Miért nem jön ki senki? – kérdeztem hangosan.
- Még tart a műtét.
- De ennyi ideig? – fakadtam ki és éreztem, hogy rám fog törni egy síró roham.
- Lehet, jobb lenne, ha haza mennél – mondta anya és mellém állt.
- Biztos, hogy nem.
- Figyelj kicsim, pihenned kellene. És neki is. Ha befejezték a műtétet, még sokáig nem mehetsz be hozzá. Nem fogják megengedni.
Tudtam, hogy igaza van, de itt szerettem volna lenni. Nem akartam, hogy azt érezze, nem törődöm vele. Így is nagyon rosszul éreztem magam, hogy pár napig nem jöttem be.
- Ha megtudunk, valamit azonnal hívunk.
- Haza viszlek – ajánlotta fel Harry igazat adva anyának.
Mind a ketten szuggeráltak, hogy bólintsak. Végül beleegyeztem. Lehet egy alvás jót tenne az idegeimnek. Csak a másik kérdés az volt, hogy tudnék-e aludni.
- Nem vagy éhes? – kérdezte Harry, miközben az autóban ültünk.
- Pillanatnyilag egy falat nem menne le a torkomon – sóhajtottam miközben az ablakból bámészkodtam kifelé.
Annyira elbámészkodtam, hogy a következő pillanatban azon kaptam magam, hogy már otthon ülök a kanapénkon és egy meleg pléd van rám terítve. Harry egy bögrével a kezében lépett oda hozzám és helyet foglalt mellettem. A teát félém nyújtotta.
- Hihetetlen vagy – mosolyodtam rá hálásan.
- Azt tudom, de most miért is? – kérdezte azzal a kis huncut mosolyával, amit úgy szerettem benne.
- Hogy képes vagy elviselni.
- Hogy érted ezt? – nézett rám döbbenten.
- Mindig történik velünk valami – sóhajtottam. – Felforgatom alaposan az életedet.
Oda bújtam hozzá.
- Az tény, hogy melletted nem unatkozok – nevetett fel.
- Jó lenne, ha minden sokkal egyszerűbb lenne – néztem fel rá.
- Majd eljön az is – simított végig arcomon. Nem tudtam volna aludni, így másik témára tértem át.
- Mi van Zaynnel?
- Danielle megosztotta velünk az ötletét. Holnap alaposan elbeszélgetünk vele.
- Szerinted Brook megváltozott?
- Nem tudom, de jó lenne, ha így lenne… - hangja nem túl bizakodóan csengett.

2012. augusztus 13., hétfő

Kilencvenhatodik


Na így éjszaka meghoztam az új részt. :P Sajnálom, hogy csak most, de valahogy most jutottam el odáig, hogy megírjam a következő részt. Jó olvasást és remélem tetszik! ;)

Szinte éreztem a feszültséget a levegőben. Nem is tudom, hogy én miért voltam ideges. Valahogy át ragadt rám. Zaynek kell kellemetlenül éreznie magát, amiért titkolózik a barátai előtt és nem nekem, hogy rajta kaptam őket. Mégis úgy éreztem, mintha én is valami rosszat tettem volna. Brook egy erőltetett mosoly kíséretében intett nekünk és mi is visszaintegettünk.
- Legalább nem Liam lesz a hibás, amiért a fiúk tudják az igazat – szűrte a szavakat fogai között Danielle, mert nem akart feltűnően beszélni. – Majd azt mondjuk, hogy én árultam el nekik.
- De hát – néztem rá döbbenten.
- Nem akarom, hogy ezen is veszekedjenek. Engem utáljon inkább, minthogy a legjobb barátját. Ő csak jót akart. De Zayn túl makacs, hogy ezt megértse.
Tudtam, hogy igaza van.
- Akkor lehet, gyorsan le kellene lépnünk – javasolta Su.
Mi bólintottunk és kicsúsztunk az asztal mögül, majd sunyin az ajtón kiosonva hagytuk ott a kávézót. Valahogy megkönnyebbültem, hogy kijutottunk.
- Annyira nem nézem ki ebből a lányból, hogy rossz hatással lenne Zaynre – ismertem be. Kedvesnek tűnt és nem egy drogos. Jó nem ismerem, de nekem akkor sem tűnt annak.
- Mert nem ismered – sóhajtott fel Danielle. – Ennek pedig örülj. Nem normális ez a lány.
- Rosszabb, mint Elena?
Láttam rajta, hogy elgondolkodik. Tényleg nagyon érdekes volt, hogy milyenek a srácok volt barátnői.
- Nem tudom. Egyik rosszabb, mint a másik.
- Mindig ilyen volt? – néztem rá kicsit szomorkásan. Harry nem sok mindent mesélt róla, én meg nem szerettem faggatni ilyesmiről.
- Már, mint Elena?
- Igen – bólintottam.
- Öm… Ugye bár én meg Eleanor vagyunk azok, akik a fiúkkal vannak a legtöbb ideje. Így volt időnk megismerni Brookot és Elenát is – kezdett bele, közben pedig már sötétedett és hárman sétálgattunk. Su nem sokat beszélt inkább csak hallgatott. – Úgy ismerték meg egymást, hogy Elena az a tipikus Harry esete. Szőke, hullámos haj, csinos és humoros.
Ahogy ezt végig mondta, kezdtem magamat rosszul érezni. Azt gondoltam, hogy jobb lett volna, ha rá sem kérdezek. Aztán folytatta és csak rosszabb lett a helyzet.
- Mindannyian kedveltük. Aranyos volt. Harry nagyon szerelmes lett. Olyannak az előtt nem is láttam. Senkire nem nézett úgy, mint rá. Én azt hittem, hogy nagyon sokáig fog tartani ez az egész. Hiába szerette Harry a lányt, zavarta, hogy folyton féltékenykedett. Nem engedett neki semmit és folyton telefonon hívta. Egy szóval iszonyatosan féltékeny volt. Hisztis lett és egyre többet veszekedtek. Elena sok mindent kitalált. Többek között, hogy terhes, de ez sem volt igaz. De amikor Harry abban a hitben volt, hogy mégis az, egy ideig megint minden rendben volt. Aztán kiderült a hazugság és mindennek vége lett.
Tudom, hogy kárörvendő vagyok, de örültem neki, hogy így lett vége. Ha nem így történt volna, hanem békésen vállnak el egymástól, akkor talán még most is félnem kellene, attól, hogy ismét egymásra találnak. Illetve ettől kicsit most is féltem. Azt láttam rajta, hogy védi őt. Pedig semmi oka nem lenne rá.
- Nem kellene e miatt aggódnod – fordult felém.
- Tudom – erőltettem egy mosolyt, de nem így éreztem. Brook feltűnt és valahogy azt éreztem, hogy Elena sem tűnt el végleg. Danielle felhívta Liamet és elmondta neki a tervét, de nem túlzottan örült neki, mivel nem szeretett volna hazudni. De be kellett látnia, nem tehet mást különben Zayn nagyon csúnyán kiakadna. Így egy kegyes hazugsággal próbáltuk szépíteni a dolgot.
Otthon az ágyamban feküdtem és alig bírtam aludni. Az járt a fejemben, hogy ugyan olyan féltékeny lehetek, mint a szőke kígyó volt. De nem tehettem róla. Ekkor anya jött be a szobámba és felkapcsolta a villanyt. Hunyorítva néztem rá és a kezembe vettem a telefonomat. Hajnali kettő volt.
- Mi az? – kérdeztem fáradtan.
- Mike…
Ahogy kimondta rögtön felpattantam.

2012. augusztus 12., vasárnap

4. Díj

Most nem új résszel jövök, hanem két díjjal. :) nagyon bele vagyok most kavarodva ezekbe, mivel három oldalam van és néha már azt sem tudom, hogy melyik díjat hova kell kitennem, de nagyon örülök mindegyiknek. És olyan furcsa mert eleinte nem is gondoltam volna, hogy ennyit kapok. Minden díjért roppant hálás vagyok.
Szóval akiktől ezt a két díjat kaptam:
http://iwannabewithyou.blog.neon.hu/
http://pleasedonotbreakmyheart.blogspot.hu/

Mivel már sok mindent írtam magamról a két díj ellenére is csak 11-et írnék, mert nem sok újat tudnék nektek mondani szóval:

1. Ez a nyolcadik díjam, de még mindig borzalmasan örülök neki. :D
2. Nem bírom túl jól a kritikákat, mert amúgy sincs sok önbizalmam és sosem tetszik, amit csinálok.
3. Másokat könnyen megtudok győzni az igazamról.
4. Volt egy cicám Mizo és, amikor a boltban megláttam az ugyan ilyen nevű tejet, nem egyszer sírtam el magam, mert a cicámat elütötték. (Mamámnál tartottuk.)
5. Lassan egy éve vannak halaim és három vitorlás az, akik még most is élnek: Edward, Yuki és Bubi.
6. Félek a molylepkéktől.
7. Egy filmet akár mennyiszer meg tudok nézni. A Harry Potter első két részének már fejből tudtam a szövegét. :DD
 8. Vámpíros könyvek közül a kedvencem az Éjszaka háza. Szerintem ez a legizgalmasabb.
9. Nagyon rossz alvó vagyok, így keveset alszok.
10. Barna az eredeti hajszínem, de festett vörös a hajam.
11. Imádom a disney mesék dalait énekelni.

1., Milyen zenéket szoktál hallgatni?
Minden félét. :) Magyar, angol, japán és pop, rock, alter, hip-hop, rap, musical :))) mindent :D
2., Írtál már olyan karaktert, akit teljesen magadról formáltál meg?
Igen. Azt hiszem Shell is ilyesmi.
3., Ki a kedvenc írod? És miért érintettek meg a könyvei?
Paulo Coelho. Azért, mert olyan dolgokat fogalmaz meg, ami minden ember fejében ott van és elgondolkodik rajta. Szeretem, hogy nála nem pont a cselekmény, hanem a szereplők történetéről, lelkéről, érzelmeiről ír.
4., Hány éves vagy?
15 vagyok. :)
5., Volt már olyan fanfiction, film, vagy könyv, amiből ihletet merítettél a saját történetedbe?
Nem tudnám megmondani, hogy pontosan melyikből merítettem valaha, mert biztos volt ilyen. Szerintem minden hatással van ránk, így biztos, hogy könyv vagy film befolyásolta az írásomat a tudtom nélkül is.
6., Ha találkoznál a 1D-vel, mi lenne az egyetlen kívánságod hozzájuk?
Nem tudom. Lehet hülyének néztek, de én nem vagyok olyan nagy rajongó. Inkább csak írni szeretek. :) De talán azt, hogy kövessenek twitteren, nem tudom :P.
7., Gondoltál már arra, hogy az írást komolyabban is folytasd? Mondjuk, kiadasd valamilyen írónál?
Igen. És egyik célom az, hogy kiadassak egyet. Valójában már rajta is vagyok az ügyön. :D
8., Ki a legfontosabb személy az életedben, és miért?
Családom és a barátaim. Nem tudok kiemelni egy embert, mert lehetetlen. Kötődöm az emberekhez nagyon legyen az család vagy barát, így mind fontosak nekem.
9., Mi az, amit visszataszítónak gondolsz egy lányban?
Sok minden lehet visszataszító. A folytonos káromkodás, meg nekem a pláza cicák elve visszataszítóak, nem akarok senkit megbántani, nem azt mondom, hogy egy ilyen lány nem lehet iszonyat jó fej, csak elsőre nekem ők nem szimpik. A harmadik pedig ez a bulikban hullarészeg vagyok és kavarok mindenkivel.
10., Ki a kedvenc könyv szereplőd? (olyanra gondolok, mint Harry Potter, Bella Swan stb.)
Nekem ilyen nincs. Mindegyik könyvben van valaki, vagy több karakter, akit imádok. Nem hiszem, hogy egyet ki tudnék emelni.
11., Mi a hobbid?
Tánc, ének, színjátszás, írás, zenehallgatás, mozizás és matrica meg szalvétagyűjtés. :PP

1. Melyik szereplőddel tudsz a legjobban azonosulni?
Elena :PP dehogy is. Természetesen Shellel, mivel magamról mintáztam és talán Louissal, mert kicsit ő is rólam van mintázva. :D
2. Van példaképed?  Ha van ki az?
Nincs, de olyan személy van, akire nagyon felnézek. Ilyen pldául Walt Disney.
3. Mi a legnagyobb vágyad?
Hogy színész lehessek :)
4. Mi az amit legjobban szeretsz a One Direction-ben?
Azt, hogy olyan természetesek. :) Olyanok, mint az átlagon 19 évesek. :) Jókat lehet rajtuk szórakozni és a zenéjük is egészen jó. Bár én beismerem, nem vagyok hatalmas nagy rajongó. Inkább csak írni szeretem a ficet.
5. Mi a kedvenc színed?
Zöld
6. Mielőtt írni kezdtél, előtte mennyi ideig gondolkoztál azon, hogy te is belekezdj egy történet írásába?
Semennyit. Hirtelen ötlet volt. Bnőmnek kezdtem el írni és nem állt szándékomban feltenni. Csak amikor már vagy a 20. résznél jártam eszembe jutott, hogy végül is miért ne? max nem olvassa senki.
7. Ki a kedvenc énekesed vagy énekesnőd?
Mikor ki… most talán Adele meg Ed Sheeran esetleg Bruno Mars.
8. Mi a kedvenc állatod?
Macska, minden nagy macska, de állatbuzi vagyok szóval minden jószágot imádok :P. Kivéve a molylepkéket. Azoktól félek.
9. Milyen könyvet olvastál utoljára?
Csitt, csitt. :) jó volt nagyon
10. Ki a kedvenc tagod a One Direction-ből?
Nem tudom… Talán Liam, mert számomra ő a leghelyesebb, neki van a legjobb hangja és aranyosnak tartom. De Harry az akivel azt mondom, hogy kicsit talán hasonlítunk. Liammel szívesen néznék disney meséket. Harryvel meg szívesen buliznék.
11. Van testvéred?
Van két bátyókám. :D

Ezt a díjat már sokaknak tovább küldtem, szóval ne haragudjatok, de ismét nem szeretném. :) Akinek akartam már elküldtem, meg van aki már rengeteget kapott. De én nagyon hálás vagyok nektek és még mindig azt mondom, hogy nekem vannak a legjobb olvasóim! :DD <3

2012. augusztus 11., szombat

Kilencvenötödik

Sajnálom, hogy nem hoztam tegnap részt, csak sok dolog történt ide haza. :DD Szóval nem volt időm, de most meghoztam és szerintem még ma elérjük a 16000 látogatót és akkor Harry szemszöge is jön. De addig kérlek titeket, hogy kommenteljetek! :))

Harry eléggé furcsa képet vágott erre a kérdésemre. Tudta, hogy kire gondolok. Nem tudom miért, de mintha kicsit még mindig védte volna őt, ami nekem nagyon rosszul esett. Persze nem kell szidni az előző barátnőit, de Elena nem érdemelte meg, hogy bárki is megvédje, amikor hazudott és olyan dolgokat tett velem.
- Nekem nem tetszik ez az egész – húzta el a száját Su. – Mióta?
- Nem tudom pontosan… De már egy jó ideje. Nekem csak nem olyan régen árulta el – nézet szét közöttünk Liam és ő maga sem tűnt boldognak. Sajnáltam őt, mivel ő lehetett a legrosszabb helyzetben. Zayn megbízott benne és neki mégis el kellett mondania ezt az egészet.
- Mit fogtok csinálni?
Niall tűnt a leg aggodalmasabbnak és megismételte a kérdésemet.
- Srácok, mit fogunk csinálni.
Harry felpattant mellőlem és a telefonját kezdte el babrálni.
- Felhívjuk most azonnal.
- És mit mondasz neki észlény? – szólta le Louis az ötletét
Felsóhajtott és visszahuppant mellém. Idegesen hajába túrt.
- Csak azt nem értem, hogy miért titkolózik előttünk…
- Harry, szerintem mindenkinek vannak titkai.
- De nem ilyenek! – emelte meg a hangját és nagyon ideges volt. Majd felrobbant. A többiek elég jól leplezték érzelmeiket. Niall volt az, akit azt hittem elbőgi magát, Harry idegbeteg volt. Louis és Liam aggodalmasak.
- Talán Brook megváltozott.
- Ezt te sem hiszed el Liam!
- De Harry, olyan régen volt már az a botránya.
- Az a botránya? Úgy beszélsz, mintha egy lett volna. Miért vagy ennyire naiv?
- Mondod ezt te, akinek az exe konkrétan zaklatta Shellt és még hittél is a szőke démonnak – szállt be Louis a vitába. Röpködni kezdtek a szebbnél szebb kifejezések hármójuk között.
Danielle szólalt meg végre, aki eddig hallgatott.
- Szerintetek ezzel meg tudjátok oldani a helyzetet, hogy itt vitatkoztok egymással, mert szerintem nem hogy megoldjátok, hanem jobban elcseszitek. Arra nem gondoltatok, hogy holnap, amikor találkoztok, leültök vele beszélgetni? Nem kell egyből letámadni. Most idegesek vagytok, és nem láttok tisztán.
Nem mondott hülyeséget és láttam, ahogyan a srácok el is szégyellték magukat. Amikor csend telepedett a társaságra köhintettem párat, majd felálltam.
- Talán jobb lenne, ha mi most mennénk – néztem a lányokra, akik helyeslően bólintottak. Valahogy nem így képzeltem el a péntek délutánomat. Érdekelt, hogy mi van Zaynnel, de én nem vagyok bandatag és kicsit úgy éreztem, hogy nekünk most nem kellene itt lennünk, hiszen ez az ő dolguk. Majd megoldják egymás közt.
- Sajnálom – szabadkozott Harry az ajtóban állva.
- Semmi gond. Remélem, hamar megoldódik – mosolyodtam rá.
- Én is – sütötte le a szemeit. – Majd hívlak holnap, jó?
- Rendben.
Még búcsúzóul nyomtam egy puszit ajkaira aztán siettem a lányok után. Hárman voltunk. Úgy döntöttünk, hogy még valahol megiszunk egy kávét. Beültünk a legközelebbi Starbucksba és leültünk egy eldugottabb sarokba. Nem tudom, hogy mennyi annak az esélye, hogy két olyan személybe botolj, akik most a legjobban el szeretnének kerülni benneteket.
- Zayn itt van azzal a csajjal – tátotta el a száját Su. Mi értetlenül néztünk rá, mire fejével egy másik sarok felé bökött. Mind a ketten elég feltűnően arra néztünk és tekintetem találkozott Zaynével. Egy mosolyt erőltetett a szájára. A barátnője is felénk nézett és döbbenet volt ráírva.
Danielle ismerte a történetüket. Talán ha kettőnket látott volna meg Susieval, akkor nem is ijed meg ennyire, de most ezt tette.

2012. augusztus 9., csütörtök

Kilencvennegyedik


- Hálás vagyok, amiért eljöttetek ma velem – suttogtam. Már az ágyban voltunk pizsamában és nem akartam felkelteni anyát. Harry a karomat cirógatta.
- Semmiség. Bármikor szívesen.
A sötétben annyira nem láttam az arcát, de kivillanó fogsorát igen. Boldog voltam, hogy ő itt van nekem. Annyira nehezen hittem el még most is, hogy annyi lány közül engem választott. Hihetetlenül szerencsés voltam és ilyenkor azt éreztem, hogy a rossz akaróim sem tudnak érdekelni csak ő. Szorosan oda bújtam hozzá. Egyenletes lélegzetvételeire aludtam el.
Reggel az órám csörgésére ébredtem. Harry mellettem még édesen szunyókált. Nem bírtam megállni, hogy ne mosolyogjak rajta. Nyomtam néhány puszit az arcára, hogy felköltsem. Felsóhajtott és pillái rebegni kezdtek.
- Ébresztő.
- Ilyen korán kelsz?
- Tudod, iskola – emlékeztettem.
- Tudom – mormogta.
A szekrényemből elővettem néhány ruhát és a fürdőben átöltöztem és kezdetét vette az unalmas reggeli készülődés. Miután Harryt sikerült kiverni az ágyamból kicsit a szobámban is összepakoltam. Megbeszéltük, hogy iskola után találkozunk.
Harrynek hála a történelem dolgozatom borzalmasan sikerült. A legtöbb kérdésre a körülöttem ülők segítségével tudtam csak válaszolni. Untam, hogy a tanárok az egyetemekről beszéltek nekünk, mivel semmi kedvem nem volt ehhez a témához. A tanulásra nem nagyon tudtam figyelni. Túl sok minden történt velem és ez csak fokozódott. A fiúknál voltam péntek délután.
- Na, azt hiszem én megyek – állt fel Zayn.
- Hová sietsz? – Kérdezte Louis meglepődve. – Nem úgy volt, hogy maradsz te is pizzázni.
- Több marad nekem – vigyorodott el a szőkeség és hasát simogatta. Ő mindig rátapintott a dolgok lényegére.
- Ma nem megy, bocsi skacok. Majd máskor.
- Hová mész azt megtudhatjuk?
- Haza.
Értetlenül néztük, amint vállat rántott és a pulcsija után nyúlt. Felvette és mindenki őt bámulta. Intett és kilépett az ajtón. Mindenki összenézett és Su szólalt meg elsőként.
- Azt hiszem, mindenki tudja, hogy hazudik.
Bólintottunk. Danielle a mellette ülő Liamre tekintett. Aztán a példáját követte szépen lassan mindenki. Ha történt valami, akkor neki tudnia kellett róla, mivel ő mindenről tudott. Főleg Zayn problémáiról. Hangosan felsóhajtott.
- Nyomás alatt vagyok, ne nézzetek így rám! Tudjátok, hogy nem mondhatom el, megígértem neki.
- Liam! – szólt rá Harry ingerülten. – Egy banda vagyunk, nem?
- Igen csak…
- Nincs csak – szállt be Louis is. – Ahogy elnéztem valami komoly dologról van szó. Nekünk is tudnunk kell, ha baj van.
Láttam, hogy megrökönyödik és belátta, hogy köpnie kell bármennyire is nem szeretne. Lenézett kezeire, amivel babrált. Idegesnek tűnt és nem tudta, hogyan kezdjen bele, mi közben nem könnyítettük meg a dolgát, mert végig őt szuggeráltuk.
- Szóval… Előre szólok, hogy ki fogtok akadni.
Az idegeink már pattanásig feszültek. Én annyi mindent végigpörgettem a fejemben, hogy mi lehet a gond és higgyétek el minden rossz megfordult agyamban.
- Emlékeztek Brookra?
- Az a barnahajú csaj? – Kérdezte Harry. – Aki fehérnemű modell.
Mind ezt úgy mondta, hogy komolyan féltékenységet éreztem. Nem tudom miért.
- Igen.
- Ő kicsoda? – néztem Liamre.
- Zayn exe.
Kérdően néztem szét rajtuk, hogy mi a baj ezzel. Úgy értem, hallottam már olyanról, aki visszament az exéhez. Niall szinte félrenyelt és úgy köhögött.
- Nos tudni kell a lányról, hogy nem éppen egy földre szállt angyalka.
Még mindig nem értettem, hogy miről van szó.
- Tudod Ell – magyarázta nekem és úgy tűnt, hogy rajtam kívül mindenki – fű, drog, alkohol és egyéb szenvedélyek – köhintette oda nekem Harry.
Hatalmas szemekkel bámultam magam elé és most már értettem, hogy miért van hatalmas baj.
- Fiúk én nem értem. Minden volt barátnőtök egy elvetemedett kígyó? – csúszott ki számon és most itt igen, Elenára gondoltam.