2012. július 9., hétfő

Hatvankettedik

Üdw :DD. Megígértem, hogy hozom este Harry szemszögét, de ne haragudjatok nincs erőm megírni, ma nem nagyon volt időm. :/// Ne utáljatok! Holnap hozom! :))) KOMOLYAN! :D Addig is remélem tetszeni fog az új rész. Jó olvasást! ;)


Megfordultam és könnyes szemekkel néztem Liamre, mert már bőgni szerettem volna. Néhány lépéssel közelebb jött.
- Mi volt ez az egész?
- Semmi érdekes. Jól hallottad, megcsaltam Harryt.
- Mi van? – Nézett rám értetlenül aztán elmosolyodott. – Sosem tennél ilyet.
- Ezt csak mi ketten gondoljuk így – fújtam ki a levegőt idegesen.
Liam már ott volt mellettem és együtt sétáltunk hazafelé.
- Nem csináltam semmit. Adam meg akart csókolni, én meg nem tudtam eltolni magamtól, így sikerült neki. Harry nem hisz nekem, mivel Ad hazudott. Aztán pedig olyasmit vágtam Harry fejéhez, amit nem kellett volna. Abban a pillanatban meg is bántam, csak a düh beszélt belőlem és nem tudtam már visszaszívni.
- Én, megértelek. De Elena azért van nálunk, mert meghalt az édesapja is. Vele élt mivel, az édesanyját már elveszítette. Nem sok barátja van. Nem tudott hová menni.
Ettől csak rosszabbul éreztem magam. Én teljesen mást hittem.
- Ezt nagyon elcsesztem, igaz?
Kicsit elhúzta a száját és nem mondott semmit. Így mentünk egy ideig aztán hümmögött egyet és felém fordult.
- El kellett volna mondania neked ezeket. És az újságban igazad volt. Ő is csinált hülyeségeket.
- De akkor meg miért kapta fel így a vizet? Tudtam, hogy felfogja és meg is értettem, de azt nem gondoltam volna, hogy nem fog nekem hinni.
- Harry nagyon szeret téged. Attól fél, hogy elveszít. Te nem is tudod elhinni, hogy mennyire féltékeny tud lenni. Még akkor is, ha rólunk van szó. Tudja, hogy sosem csinálnánk semmit, ami neki ártana, de még így is túlzásokba tud esni.
Jól esett hallani, amit Liam mondott. Nem is tudtam, hogy ennyire féltékeny típus. Jól is esett meg nem is.
- Szerinted mit kellene tennem?
- Nem tudom… Talán Adammel kellene beszélned, hogy miért hazudott.
- Azt tudom – mondtam lesütött szemekkel. Nem néztem rá, de tudtam, hogy engem néz és várja, hogy ezt a kijelentésemet kifejtsem. – Nekem azt mondta, hogy, szóval, hogy… belém van esve.
Döbbenten nézett rám és egy pillanatra meg is torpant. Aztán amikor rá néztem megint elindult.
- Azt akarja, hogy ne legyetek együtt. Shell… Tudom, hogy ez gyanúsítgatás és ne így legyen. De nem gondoltál még arra, hogy ő a zaklatód? Talán nem is Harryt akarja, hanem téged.
Most én voltam az, aki megtorpant és ijedten bámultam magam elé. Ez a kijelentése, az utolsó hidegzuhanyként futott végig rajtam. Rá néztem és láttam, hogy megrázza a fejét.
- Nem biztos, csak egy feltételezés…
- Mi van, ha igazad van? Ő tudhat mindenről. Ő mindig ott volt, ahol mi is – képedtem el. Erre miért nem gondoltam még?  Még jobban megundorodtam tőle, mint valaha. Megint roppant ideges lettem. Hálás voltam Liamnak, amiért haza kísért és rávilágított valamire, ami eddig eszembe sem jutott. Amikor haza értem és ezen, töprengtem, arra jutottam, hogy akkor sem tudok mit tenni, ha ez így van. Nem akartam beszélni vele. Mindegy miért hazudott. Megtette. Úgy éreztem nincs is miről beszélnünk. Nem szerettem volna, mert vagy megütöm, vagy elbőgöm magam. Most is elég szarul éreztem magam. Az ágyamra dőltem és sírva fakadtam. Elveszítettem Harryt. Nem akartam soha, hogy így legyen. Most még is megtörtént. A legrosszabb pedig az volt, hogy még csak nem is érdemeltem meg, hogy így járjak. A gyűlölködőm pedig mégis csak elérte, amit szeretett volna. Arcomat a párnába temettem és nem tudtam abba hagyni. Ez most más volt, mint legutóbb. Akkor is nagydolognak tűnt, de ez sokkal nagyobb volt a veszekedés. Illetve nem volt nagy, de minden egyes szava mélyen szíven ütött. Hogyan lesz most ezek után?

Hatvanegyedik

Most vettem így reggel észre, hogy elértük a 6000 látogatót! :)) Annyira örülök neki! *-* Köszi mindenkinek. Majd este még jövök Harry szemszögével ;)).














Harry még mindig csak értetlenül vizslatott minket és láttam rajta, hogy rosszat sejt. Vettem egy mély levegőt és kinyögtem semmi körítés nélkül.
- Adammal csókolóztunk.
Láttam a döbbenetet az arcán és szerintem nem hitte el, amit mondtam, vagy nem jutott el a tudatáig.
- Az igazság az, hogy ez a születésnapom történt. Mind a ketten részegek voltunk. Tudom nem mentség, de kötelességemnek éreztem elmondani. Szóval… Adam is sokat ivott a kelleténél és kissé erőszakos volt velem. Aztán megcsókolt…
Így végig mondva is borzalmasan hangzott, mert visszagondoltam, hogy abban a pillanatban mit éreztem.
- Utána még fel is pofoztam.
Harry kétségbeesett szemekkel nézett rám, hogy igaz-e, amit mondok, mert nem tudta elhinni. Szégyelltem magam nagyon. Hogy az istenbe tehette ezt Adam? Miért nem voltam olyan erős, hogy ellökjem magamtól. Jézusom elmondtam Harrynek! Most már semmi sem lesz ugyan olyan. Megböktem Adamet, hogy végre ő is mondjon valamit, mert neki kellett volna az egészet. Nem akarom nagyon bemártani, de még is csak ő a főbűnös.
- Adam? – Pillantott a barátjára Harry.
- Öm… Szóval… Ez nem egészen így volt.
Kicsit elmosolyodtam Adamen és rájöttem, hogy aranyos srác ő. Gondolom, most jön az, hogy meg akar engem védeni, teljesen jogosan.
- Shell is akarta azt a csókot, nagyon is.
Ekkor legalább olyan rémült és eltorzult fejet vágtam, mint barátom. Hogy micsoda? Én akartam azt a csókot? Na, nem! Nem akartam! Egyáltalán nem akartam! Egy porcikám sem. Remegni kezdtem hirtelen és arra gondoltam, hogy kinek fog most hinni.
- Adam! – Szóltam rá dühösen és könnyes szemekkel. – Miről beszélsz?
- Én ezt nem értem – suttogta csalódottan.
- Ezt már én sem – ismertem el szipogva és kérlelve néztem, hogy vallja be az igazat. Mondja el! Gyorsan!
- Lényegtelen ki akarta… Megtörtént igaz?
- Hé, srácok? Mi van veletek?
Elena átölelte hátulról Harryt és legszívesebben letéptem volna a karjait. Elmosolyodott és ekkor már sejtettem, hogy végig hallgatózott.
- Baj van Harry? – Hajolt hozzá közel, nekem meg ökölbe szorult a kezem. Esküszöm, megütöm azt a csajt!
- Megtörtént az a csók? – Kérdezte ismét ügyet sem véve arról, hogy Elena ott függ a nyakában.
- Megtörtént haver – mondta nyugodtan Adam és szerintem még el is mosolyodott.
Harry állkapcsa megfeszült és láttam, hogy az öklét szorongatja ő is. Majdnem nekiesett Adamnek, de a szőkeség fogta le.
- Hé, hé! Nyugi Hazza! Meg ér ennyit? Nézz rám! – Megfogta arcát és a szemeibe nézett. – Ne csinálj hülyeséget! Meg kell most nyugodnod.
- Harry én annyira sajnálom – szipogtam.
- Szerintem sírással nem mész semmire. Ha szereted, Harryt nem teszel ilyet. Erre nincs mentség – ítélkezett felettem Elena, aki azt sem tudtam, mi a francot keres itt, és ha nem lenne közönség tuti rávetettem volna magam.
- Mit szólsz bele? Semmi közöd hozzá!
Dühös voltam, ideges és én lettem a feketebárány, amikor semmit sem tettem. Harry nem hisz nekem! Miért nem hisz?
- De igaza van! – Mondta érzelemmentesen. Ettől a falra másztam.
- Ja, értem Harry. Te az újságban annyi lánnyal flörtölsz, amennyivel akarsz. A bulikban azzal smárolsz, akivel akarsz. Végül is… Híres vagy bármit megtehetsz. Kicsit sem érdekes, hogy az ex csajod itt él veletek.
Ahogy végig mondtam már is elszégyelltem magam, főleg látva a tekintetét. Mivel felemelt hangon beszéltem már mindenki minket nézett. Ahhoz képest, hogy azt szerettem volna, senki ne tudja, most mindenki ezen fog csámcsogni. Felkaptam a táskámat a kínos csendet megtörve és kiviharzottam az ajtón. Ott hagytam Adamet, aki szemrebbenés nélkül hazudozott. Elenát, aki úgy akaszkodott Harryre, mintha a barátnője lenne. És ott hagytam Őt is, aki nem hitt nekem.
- Ell! Na Shell! Várj már meg! – Kiabált utánam valaki, azt hiszem Liam volt ezért megfordultam.

2012. július 8., vasárnap

Hatvanadik

Néhány csörgés után felvette a telefont.
- Szia, Adam, Shell vagyok.
Egy kis csend következett és azt hittem meg sem fog szólalni.
- Szia Ell.
- Zavarok?
- Nem, nem zavarsz.
Ez csak egy udvarias kérdés volt. Ha azt mondta volna, hogy igen, akkor is ugyan úgy el szerettem volna ezt neki mondani.
- Szóval arról lenne szó, ami a buliban történt…
- A csók.
Olyan könnyedén kimondta, nem mintha annyira zavarta volna.
- Figyelj Shell. Sajnálom, nem kellett volna. De az igazat megvallva én nem bántam meg, csak azt, hogy te nem akartad. Nem volt helyes, amit tettem. Főleg, hogy neked ott van Harry. Nyugi hallgatok.
- Na, igen ezt akartam mondani. Én nem szeretnék hallgatni. Nem akarok titkolózni előtte. Jobb ha mi mondjuk el, minthogy mástól megtudja.
- Nem fog kiderülni, nyugi!
- Oh dehogy nem. Nem tudom, mennyit tudsz arról, hogy van egy zaklatóm. Neki még képe is van a kis incidensünkről. Csak annyira kérlek, hogy elmondjuk Harrynek és tudasd vele, hogy én komolyan nem akartam, és részegek voltunk.
Bár tudom ez az utóbbi nem kifogás.
- Tudod, hogy mennyire ki fog akadni?
- Sejtem. Emlékeztetnélek, hogy te támadtál le. Szóval ennyivel tartozol.
- Azt akarod, hogy álljak elé, és mondjam neki, azt, hogy bocsi haver, tudod, milyen jóban vagyunk, de bele vagyok esve a csajodba. Lekaptam a szülinapján, ő nem akarta, de megtettem.
Belém fagyott minden szó. Jól hallottam, azt mondta, hogy bele vagyok esve? Ez igaz lenne? Adam is kicsit lefagyott mikor rájött, hogy mit mondott. Én eszméltem fel hamarabb és úgy tettem, mintha ez természetes lenne.
- Valami ilyesmire gondoltam.
- Nem leszek öngyilkos.
- De Adam, nem azt mondom, hogy kenjük rád az egészet. Lehet én is hibás vagyok – mondtam őszintén, bár nem igazán éreztem magamat annak. – Csak mondjuk el az igazat.
- Jó – fújta ki a levegőt. – Egyéb sóhaj?
Nem szólaltunk meg és egyszerűen csak letette a telefont. Mi a fene volt ez? Nem értettem, hogy miért van megsértődve, amikor ő volt ebben leginkább a bűnös. Szemétség tőlem, hogy ráfogom az egészet, de ez így volt. Erre tisztán emlékszem, hogy erőszakoskodott én pedig nem tudtam elszabadulni tőle. Még arcba is vágtam.
Féltem, hogy mit fog szólni Harry. Rettegtem, de őszinte szerettem volna lenni vele. Abban reménykedtem, hogy nem lesz olyan mérges és jóvá tudom majd tenni valahogyan. Persze először tudjuk meg, hogy mit fog reagálni. Kiterveltem, hogy miket fogok mondani, bár gondoltam, hogy ott és akkor nem is fognak ezek az eszembe jutni. Az egyik próbán terveztük elmondani, amikor a srácoknál leszünk. Persze úgy, hogy a többiek ne hallják. Nem akartam, hogy mindenki tudjon róla. Harry a srácoknak úgy is elmondja, ha akarja, de azért maga a beszélgetés csak hármunkra tartozott. Reméltem, hogy Adam tényleg elmondja az igazságot. Vagy ha én mondom el, akkor helyeselni fog nem pedig letagadni az egészet. Ettől tartottam a legjobban. Eszembe jutott, hogy mit mondott a telefonba. Komolyan belém lenne esve? De mióta? Hiszen mi nem is beszélgettünk úgy igazán, egyedül a szülinapomon, de az előtt csak egyszer, amikor bemutatták a srácok. De akkor is dühös voltam rá, mert azok a képek abban a buliban készültek, ahová meghívta. Tehát a kapcsolatunk már a legelején rosszul kezdődött és így is folytatódott. Azt hiszem így is fejeződött be.
- Harry beszélhetnénk – néztem súgtam oda neki és zavaromban számat harapdáltam. Aztán félre húzódtunk a többiektől. Adam is ott volt, bár nagyon csendes volt ahhoz képeset, hogy máskor mennyire hangos. Értetlenül nézett Harry, hogy miről van szó.
- Mondanunk kell valamit…

2012. július 6., péntek

Dupla rész :D Ötvennyolcadik, Ötvenkilencedik

Haliho! :) Megyek el itthonról és nem lesz ma meg holnap több időm részeket hozni, és az 5000. látogató alkalmával sem tettem fel sok részt, így most egy dupla résszel jöttem. Attól még, hogy nem leszek tessék kommentelni és olvasni! :)) Köszönöm, jó olvasást!

Ötvennyolcadik


Sejtettem, hogy ilyen reakció után valami borzalmas dolog lehetett benne. Homlokomra nyomott néhány puszit és a hajamra.
- Mi van benne?
Nem akart megszólalni, csak ringatni kezdett, de én nem nyugodtam meg ettől.
- Harry!
Csak hallgatott. Úgy döntöttem, hogy akkor még is csak kinyitom én is, de ekkor lefogott.
- Ne nézd meg kérlek! Shell – nézett a szemeimbe -, ne akard megnézni.
- Akkor mond, már mi van benne? – Kérdeztem idegesen és nem is tudom miért zokogtam, ha nem is láttam.
- Greny… a macskád… és…
Értetlenül néztem rá és hiába hallottam a szavakat, nem tudtam azokat felfogni. Csak meredten bámultam rá és azon gondolkodtam, hogy viccel. Nem lehet, hogy meghalt! Ez nem lehet igaz. Hiszen legutóbb még közénk ugrott az ágyban és simogattuk.
- Talán jobb lenne, ha szólnánk a rendőrségnek.
- Nem! – Vágtam rá azonnal. – Nem hiszem, hogy nektek jól jönne, egy botrány.
- Shell, ez már nem csak egy rajongó, aki írogat neked. Ez már túlzás. Ez nem normális!
- De ők mit tudnak tenni? Semmit. Harry megoldjuk. Jó?
Megint átölelt és ültünk egymás mellett. Teljesen belékapaszkodtam és el sem tudta képzelni, hogy mennyire jó, hogy itt van velem. Tudtam, hogy ezzel megint csak rontok a helyzeten, mert akár most is láthat, de nem tudtam Harryről lemondani. Nem tudtam volna elfelejteni vagy szakítani vele. Bementünk a házba és lefeküdtünk a kanapéra.
- Itt maradsz velem?
- Persze – lehet egy csókot ajkaimra.
Nagy nehezen el tudtam aludni. Hálát adtam az égnek, hogy nem engedte, hogy megnézzem. Akkor ugyan az lett volna, mint a galambbal, ami beleégett lelki szemeimbe és elmémbe. Oda égett és nem tudtam elfelejteni. Ahogyan azt a képet sem, amit ma küldött. Nem mondhattam el Harrynek. Nem mertem, mert csakis őt szeretem. Adam gondolatától teljesen elundorodtam.
Nem tudtam Harryre haragudni huzamosabb idegig soha sem. Nem lehetett rá. Mindig rájöttem, hogy nem érdekel, hogy mit csinált, tudom, hogy engem szeret és ez bőven elég.  Aztán arra keltem fel, hogy Harry telefonál.
- Rendben. Igen itt leszek. Vigyázok. Szia – tette le, majd rám nézett. – Nem akartalak felkelteni.
- Kivel beszéltél?
- Anyuddal, este jön haza.
Más névre számítottam így megkönnyebbülve dőltem vissza a kanapéra. De nem voltam képes többet pihenni.
- Hogy aludtál?
Hülye kérdés volt és ezt ő is tudta. De egyszerűen nem tudtunk miről beszélni. Nem is kellett. Örültem, hogy itt van. Kicsit rosszul is éreztem magam, hogy megint itt bőgök és neki kell vigasztalnia.
- Ne haragudj.
Értetlenül nézett rám és közelebb jött.
- Azért, hogy belekevertelek ebbe. Neked sem kellett volna azt látnod…
- Shell neked elment az eszed? Te kevertél bele? Megöl az idegesség, hogy ez a csaj miattam követ téged és küldözget neked csomagokat. Aki ebbe belerángatott az én voltam.
Járkált a nappaliban és megint kezdte a tombolást. Felsóhajtottam és azt akartam, hogy legyen vége minél hamarabb ennek a fanatikusnak a küldözgetése. De tudtam, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű.

Ötvenkilencedik


- Jézusom Ell! Mit fogsz most csinálni?
- Nem tudom… De annyira rosszul érzem magam, mivel valamit nem mondtam el Harrynek.
- Még pedig?
Nagyot sóhajtottam és összeszorítottam a szemeimet, nem akartam látni Su arcát, hogyan torzul a kijelentésem végére.
- Smároltam Adammel.
Hallottam, ahogy elakadt a lélegzete és ekkor néztem rá.
- Mi van? Shell mit csináltál te? – Lökött meg idegesen. – És erről nem tud Harry? El kell mondanod!
Tudtam, hogy igaza van, és jogosan mondja, de nem bírtam rávenni magam. Féltem. Mi van, ha nem hisz nekem? Akkor azt fogja hinni, hogy ilyen vagyok, hogy miközben van, barátom mindenki mással kavarok.
- De ez nem ilyen egyszerű Susie. Úgy kezdődött az egész, hogy táncoltunk. Azt sem igazán akartam, mivel teljesen magához ölelt. Próbáltam eltolni, de nem tudtam. Mind a ketten ittunk. Aztán pedig egyszerűen erőszakkal megcsókolt. Én nem akartam. Esküszöm! Szerinted elhinné?
- Talán… Ha mondjuk Adammel mentek oda. Inkább te mond el, mielőtt valaki más. Annyian láthatták.
- Látták – bólintottam. – A zaklatóm még egy képet is készített.
- Mi? Ott volt ő is a bulidon?
- Nagyon úgy tűnik – húztam el a számat. A jeges rémület futott végig gerincemen, hogy mindenhol ott van, ahol én. Mindent lát, csak én nem őt.
- Su! – Szólaltam meg hebegve. – Mi van, ha ott volt és én beszéltem is vele? Mi van, ha az egyik ismerősöm?
Mind a ketten lerogytunk az ágyára és összenézve gondolkodtunk ezen. Csak még jobban megrémültem ezektől a gondolatoktól. Ő tud rólam mindent én pedig róla semmit sem.
- Rendőrség – mondta sóhajtva ma már nem elsőnek.
- Nem szólhatok nekik. Paul nem emlékszel, hogy mit mondott? Ezzel a srácoknak ártanék. Meg mit tudnak csinálni? Ez nem jó…
- De akkor mit fogsz csinálni Shell? Ez nem mehet így tovább. Elsőnek egy galamb, most a saját macskád – ezt kicsit halkabban mondta. – És egy csomó kép, amit akkor készített, amikor rengeteg ember vett körül.
- Nem tudom. Fogalmam sincsen Susie! Ha tudnám már megtettem volna!
- És mi van azzal a csajjal, a szöszivel?
- Még mindig ott van a fiúknál – forgattam a szemeimet. - Rosszul vagyok tőle.
- Féltékeny vagy? – Vigyorodott rám.
- NEM! – Vágtam rá azonnal, aztán rájöttem, hogy ez elég hülyén hangzott. – Persze, hogy az vagyok. Te nem lennél? Konkrétan együtt él a srácokkal. Csinos, meg szőke… Harry eddig barátnői mind szőkék voltak.
- Nem, az a vénasszony nem – mondta gúnyosan, mire gyilkos tekintettel pillantottam rá, hogy ne beszéljen így róla, habár humoros volt. Kicsit el is mosolyodtam, de tudom, hogy Harry tényleg szerette, ezért nem akartam, hogy rosszakat mondjanak róla.
- Na jó. Én szerintem megyek a fiúkhoz. Itt hagyta Niall a telefonját, visszaszolgáltatom neki. Jössz velem?
- Elena – mondtam szinte sziszegve. Nem sok kedvem volt most hozzá, meg a jó pofizáshoz. Inkább nem vállalkoztam most erre. Az ajtón kilépve elköszöntünk egymástól. Elindultam haza és azon agyaltam, hogyan tálaljam majd a dolgokat Harrynek, amikor eszembe jutott Adam.
- Su! Várj! – Siettem utána. – Niall telefonja.
- Mi van vele?
- Benne van Adam száma?
- Mit tudom én.
- Nézd meg.
Elővette a táskájából és belépett a telefonkönyvbe. Ott volt a legelső név.
- Nem akartam a telefonjában kutatni.
- Ez nem kutatás, csak szükségem van Adam számára, felhívom.
Gyorsan elmentettem a számot és ismét elbúcsúztam barátnőmtől. Eldöntöttem, hogy otthon felhívom és beszélni fogok vele erről a csókos dologról.

Ötvenhetedik


Ekkor még nem is láttam, hogy mi van ráírva. Egyszerűen csak éreztem, hogy ezt ő küldte. Biztos voltam benne. Néhány méterre álltam az ajtótól és megbűvölve néztem a küldeményt. Mintha valami fertőző betegség lenne… Tényleg úgy tekintettem rá, alig mertem megközelíteni. Ez a nap egyre rosszabb volt. Nem tudtam, hogy mi a fenét kellene csinálnom. Lesokkoltam. Legalább egy óráig csak ültem a doboz mellett és azt szuggeráltam, hátha eltűnik. Nem így történt. Remegő kezekkel levettem a tetejéről a levelet és kinyitottam. Megint volt egy kép, amikor megpillantottam a szívem még gyorsabban kezdett el verdesni és a fejem hihetetlenül lüktetett. Az a kép a buliban készült! Ott volt ő is! Elsírtam magam. Adammel csókolóztunk a képen és ettől is csak rosszabbul éreztem magam, hiába nem tettem semmi rosszat, mivel én próbáltam eltolni magamtól, de sokkal erősebb volt nálam. Na meg nem kevés alkohol volt bennem.

Szia Shell! Régen nem tűntem fel, de hidd el, sok mindent tudok rólad. Figyeltelek végig. Így tudom, hogy nem nagyon mellőzted Harryt, sőt ellenkezőleg. A kapcsolatotok egyre inkább virágzik. Nekem úgy tűnik, te nem vagy elégedett vele. Legalábbis jól érezted magad tegnap este Adammel. Ki hinné el a mesédet, hogy te nem akartad ezt? Hogy lásd, milyen kedves vagyok veled, nem mutatom meg Harrynek. Nem küldöm el neki és nem teszem fel a netre, de ezért nagy árat kell fizetned! HAGYD BÉKÉN HARRYT! Ezt meg tudod érteni, nem? Figyelj, én csak jót akarok neked. Remélem tetszeni fog az ajándékom. Tizennyolcadik születésnapod alkalmára készítettem. Szia csajszi!
Ahogy végigolvastam el akartam magamat hányni. Nem volt gyomrom, most semmi ilyesmihez. Ha még egy galamb lesz benne, akkor tuti elrókázom magam. A képet és a levelet idegesen széttéptem és fel s alá kezdtem járkálni még mindig a csomagot kémlelve. Mi a fenét csináljak ezzel? Nem merem megnézni. Ugyan akkor kíváncsi voltam, hogy mi lehet benne. A széttépett darabokat a zsebembe tettem és a táskámból idegesen kikotorásztam a telefont. Hívtam az első személyt, aki eszembe jutott.
- Shell, figyelj ne haragudj a maiért, hidd el, h -
- Kérlek gyere ide!
A legkevésbé sem érdekelt a szőkeség ebben a pillanatban. Az sem, hogy reggel min vitatkoztunk. Nem érdekelt semmi.
- Valami baj van? – Kérdezte aggodalmasan én pedig sírós hangon alig tudtam valamit kinyögni.
- Csak gyere ide, kérlek!
Harry kinyomta a telefont. Gondolom elindult, vagyis remélem. Combomat átkaroltam a lépcsőn ülve és ölembe hajtottam a fejemet. Folytak a könnyeim és nem tudtam őket megállítani. Nem is akartam. Túl zaklatott voltam és abban reménykedtem, hogy megkönnyebbülök majd ettől. Egy jó darabig így üldögéltem.
- Shell jól vagy? – Ért oda hozzám és kapkodva vette a levegőt. Biztosan futott. Felpillantottam rá könnyes szemekkel ő pedig leguggolt elém. Aggodalmas arca volt és én egy nagyon kicsit megnyugodtam, hogy itt van. Fejemet a csomag felé fordítottam és követte a tekintetemet.
- Tőle jött?
Hangtalanul bólintottam. Láttam, ahogy kezei ökölbe szorultak és idegesen felvette a csomagot. Visszaült mellém kezében a dobozzal és némán bámultuk mind a ketten.
- Megnézem, jó?
Én biztos, hogy nem lettem volna rá képes így kicsit elfordultam, hogy ne láthassam. Harry annyira bátor volt én, meg mint egy kis nyúl úgy éreztem magam. Amikor kinyitotta nagyon hangosan felocsúdott és letette a kezéből nagyon gyorsan, és a tetejét is visszatette. Szorosan átölelt.

2012. július 5., csütörtök

Ötvenhatodik


Nem ezt valahogy elfelejtette velem megosztani. Talán nem is tervezte, hogy elmondja? Minden esetre már tudtam. Nem tudom, hogy milyen undorba mehetett át az arcom, de Louis megbökött és a bambulásomból ő térített vissza. Már azon gondolkodtam, hogy hogyan fogom megmondani Harrynek, hogy nem egészen értem, hogy a volt barátnője mit keres itt. Igazából nem is nagyon érdekelt. Nem akartam ünneprontó lenni, mivel vállam felett hátranézve láttam, hogy nagyon jól szórakoznak. Vagy én maradok vagy ő. Szerintem ez el is dőlt, hogy nekem kell mennem. Felálltam az asztaltól és hiába voltam farkas éhes otthagytam mindent az asztalon. Éreztem a tekinteteket hátamba fúródni. Felmentem Harry szobájába és gyorsan összepakoltam a cuccaimat. Villámgyors voltam, aztán már ott álltam megint a konyhában. Azért köszönés nélkül még sem szerettem volna lelépni.
- Pihenjetek fiúk, rátok fér – néztem végig rajtuk mosolyogva.
- Már mész is? – Lépett oda hozzám Harry és kezei derekamra fonódtak.
- Aha.
Nem tudtam kikerülni a tekintetét. Sajnos. Teljesen megszédített és elmerültem bennük. Amikor így nézett rám nem tudtam rá haragudni. Ajkaink puhán összeértek és a csók kicsit hosszúra nyúlt el. Niall köhintett párat, mire a többiek felnevettek.
- Ez már tizennyolcas karikát ér! – Hurrogta Louis.
Erre rávigyorodtam.
- Már tizennyolc vagyok – emlékeztettem.
- Ja bocsi… Akkor azért emlékszel a tegnapi napra – gúnyolódott. Hozzá vágtam volna valamit, de nem akadt semmi a kezembe, így csak gyilkos pillantást vetettem rá, aztán egy mosoly végigszaladt az arcomon.
Majdnem sikerült kivernem a fejemből Elenát. Már majdnem azt mondtam, hogy na, jó maradok, mivel jól éreztem magamat a fiúkkal. De aztán ő is megszólalt.
- Kár, hogy mész Shell. Szívesen megismerkedtem volna veled jobban. Tegnap nem igazán volt rá lehetőségünk.
Nyájas mosolyt villantott felém én pedig egy kedves arcot erőltettem magamra, de nem tudom, hogy ez mennyire sikerült. Legszívesebben azt mondtam volna, hogy én nem nagyon szeretnék veled beszélgetni, sem pedig látni, még csak közös levegőt sem szívni. Na meg, hogyha Harryhez hozzá ér egy ujjal is, amit nem mellesleg már megtett, akkor eltöröm a kezét. De nem mondtam semmi ilyesmit. Magamba szívtam mindent és megembereltem magam.
- Majd talán máskor – mondtam ennyit kurtán. Felvettem a táskámat és intettem nekik.
- Tényleg kár, hogy már is mész.
Komolyan nem érti? A volt barátnője itt van a házban! Harry tényleg ilyen hülye vagy csak megjátssza? Jó lehet, hogy én túlzom el, de ő mit szólna, ha reggel azzal fogadnám, hogy az expasimmal készítgetek reggelit. Ő sem lenne annyira boldog.
- Kár – mormogtam az orrom alatt. És csak vettem a cipőmet. Harry felsóhajtott és kinyitotta az ajtót. Kiléptünk mind a ketten ő megfogta a csuklómat és maga mögött bezárta az ajtót.
- Mit mondtam?
Kérdően néztem rá és felvont szemöldökkel.
- Szerinted kicsit sem furcsa, hogy itt van Elena?
- Mi? Mi bajod vele? – Értetlenkedett.
- Ja, igazából semmi – mondtam ironikusan. – Okos lánynak tűnik, meg igazán kedves, szép szőke haja van és nagyon csinos. Ja meg a volt barátnőd!
Ismét felsóhajtott és idegesen a hajába túrt. Kíváncsi voltam nagyon, hogy mit fog mondani.
- Shell nem kell féltékenynek lenned. Vele már vége!
Közelebb húzott magához, de kerültem a tekintetét.
- Ha vége, akkor mit keres a házadban? Miért aludt itt?
- Mert most nem tud hova menni – válaszolta.
Akkor sem értettem, hogy miért neki kell befogadnia, mint egy kóbormacskát. Ideges voltam és így nem akartam beszélni vele, mert féltem, hogy olyat mondok, amit később megbánok. Arrébb toltam és leráztam a csuklómról kezét.
- Én inkább megyek.
Hátat fordítottam neki és inkább elindultam hazafelé. Nem mondott semmit. De éreztem a tekintetét magamon, amíg végigkísért az utcán vele. Aztán, amikor lefordultam már nem láthatott. Hatalmasat sóhajtottam és sajnáltam, hogy a tegnapi buli remek hangulatát és emlékeit – már amire emlékszem -, így elrontotta. Emlékeztem, hogy anya mondta, hogy nem lesz otthon, úgyhogy már készítettem a kulcsot, amikor az ajtó előtt megpillantottam egy dobozt. Hirtelen görcsberándult a gyomrom és lefagytam. Tőle jött…!

Ötvenötödik

Szép jó reggelt mindenkinek! :) Nekem az volt. Gyanútlanul jövök fel az oldalra, hogy feltegyem az új részt, amikor látom, hogy a látogatók száma 5000 felett van. o.O Huh! Nagyon köszönöm, ez most gyorsan összejött. :DD Annyira boldoggá tudtok tenni ennyivel is. Örülök, amikor látom, hogy a szokásos emberek írnak kommenteket, mert nem pártoltak el tőlem. :D Meg az újaknak is örülök, mert jó látni, hogy vannak itt még olvasók. Tényleg úgy fel tudjátok ezzel dobni a napomat. :)) Nem tudom, hogy más oldalakon milyen gyorsan lesz meg az 5000 látogató, de én örülök nagyon. :DD Köszönöm! A kommenteket még mindig nagyon várom! :) Itt az új rész, jó olvasást.













Amikor már mindenki elment, akkor Harry a szobájába vitt, hogy minél előbb az ágyba dugjon. Leültem az ágyra és egy kisebb hiszti roham tört rám.
- Nem vagyok álmos. Táncolni akarok!
- Abból mára szerintem elég lesz – mosolygott, közben pedig azt a kényelmetlen magas sarkút hámozta le rólam.
- De még akkor sem akarok!
Nem is figyelt rám, hanem a szekrényéhez ment és a kezembe nyomott egy inget.
- Vedd át.
Amíg én a ruhámat vettem le ő úriember módjára hátat fordított nekem. Bár erre semmi szükség nem volt. Fehérneműben voltam és odamentem hozzá. Hátulról átöleltem és a nyakára leheltem csókokat. Ő megfordult és huncut vigyorral az arcán végignézett rajtam.
- Nem akarod tudni, hogy most mi jár a fejemben – jegyezte meg. Karjaimat átkulcsoltam a nyakán. És lehúztam az ágyra. Felettem támaszkodott és az a vigyor olyan jól állt neki. Kívántam Harryt őrülten. Már tizennyolc éves vagyok.
Csókoltam, ahol értem. A levegőből hatalmasakat kortyoltam.
- Shell nem kellene.
- De én akarom!
Megcsókoltam, hogy ne tudjon mit mondani és azt akartam, hogy ő is veszítse el a fejét mint én. Nehezen levettem róla a pólóját és a csókokkal egyre lejjebb haladtam.
- Shell! – húzott fel magához. De én nem tudtam neki ellenállni. Kezemmel a nadrágjától szerettem volna megszabadítani, de nem hagyta. Eltolt magától és felült.
- Részeg vagy. Nem szeretném ezt kihasználni.
Oda csúsztam hozzá és a fülébe suttogtam.
- Használd ki.
Puszikat nyomtam arcára, majd nyakára.
- Ne csináld!
Nem volt valami magabiztos, így tudtam, hogy nyert ügyem van. Ismét hevesen letámadtam és egy ideig azt hittem tényleg eljutunk odáig, de Harry akkor sem engedte. Megfogta az inget, amit nekem szánt és elkezdte rajtam begombolni.
- Kiábrándultál belőlem, igaz?
- Mi? – Nézett rám értetlenül. – Hogy tudnék kiábrándulni, ha igen csak hiányos öltözetben vagy az ágyamon.
- Mert Elena tetszik neked – mondtam sírós hangon.
-  Shell ez nem igaz, te is tudod!
Szemeimbe nézett szinte mérgesen és olyan őszintének tűnt.
- Na, jó feküdjünk le – mondta félre érthetően és, amikor vigyoromon meglátta még hozzá tette. – Úgy értem aludjunk!
Beletörődtem a sorsomba és bebújtam a takaró alá. Háttal feküdtem neki ő pedig átölelve húzott magához.
Na, azt hiszem, hogy ennyi maradt meg a tegnap estéből. Óriási fejfájással és émelygéssel nyitottam ki a szemeimet. Hatalmasat szisszentem a nyilallástól.
- Hogy vagy Shell?
- Ölj meg! – mondtam szemeimet lecsukva, mivel a fénytől csak jobban sajgott a fejem.
Megsimította az arcomat és nyomott egy puszit rá. Én a párnába furakodtam és onnan dünnyögtem neki, hogy ne nézzen rám, mert borzalmasan nézhetek ki. Egy kis ideig így feküdtem és szerintem el is aludtam. Amikor megint felkeltem éreztem, hogy simogatja a hátamat és hajammal babrál.
- Nem vagy éhes? – kérdezte, látva, hogy már fent vagyok.
- Dehogy nem!
Gondoltam jobb lesz, ha nem fetrengek, hanem felkelek. Ahogy felültem megpillantottam a szétdobált ruhákat. Vettem egy nagy levegőt és nem túl magabiztosan kérdést szegeztem Harrynek.
- Ugye mi nem…
- Nem feküdtünk-e le? – Fejezte be a mondatomat. – Nem. Bár te elég heves voltál.
Ezt olyan pimaszul mondta, hogy teljesen belepirultam. Jézusom! Többé nem iszom a társaságában. Még szerencse, hogy nem történt semmi.
- Talán jobb lenne, ha átöltöznél. Tudod, a srácok megpillantanak és le sem bírják majd venni a szemüket rólad – mért végig.
Na, igen, nagyon szexis volt a pizsamám. Egy ing, ami nem takart többet, mint a bugyim és félig ki volt gombolva.
- Öm… Ez egy jó ötlet.
Megfogtam a táskámat és besiettem a fürdőszobába. Hoztam magammal ruhát, mivel tudtam, hogy itt fogok aludni. A zuhany nagyon jól esett és segített valamennyire felkelni, de még mindig borzasztóan másnaposnak éreztem magam. Felvettem egy rövidnadrágot és hozzá egy kék atlétát. A nyaklánc, amit Harrytől kaptam ott volt a nyakamban, és eldöntöttem, hogy nem fogom levenni.
Elindultam a lépcsőn és már hallottam a többieket. Zayn és Loui kávét iszogattak és rettentő rosszul néztek ki. Mi van?? Zaynnek nincs belőve a haja? Na ne! Liam fitt volt ma, mint mindig. Harry pedig egy kicsit borzos és nyúzott, de így is jól nézett ki. Sut és Niallt pedig nem láttam. Talán nekik tényleg hosszú volt az éjszaka.
- Jó reggelt Shell! – köszöntött Liam és elém tolt egy pirítóst. – Bírsz enni?
- Viccelsz, tegnap csak ittam.
- Azt volt szerencsénk látni – röhögött Zayn erre csak sokatmondóan pillantottam rá, hogy neki aztán nem kellene megszólalnia. Vette a célzást és a telefonja kijelzőjében igazgatta a haját. Legtöbben ramatyul festettünk.
- Jó reggelt!
A fiúk szinte egyszerre köszöntek neki, és ekkor vettem észre, hogy Elena az. Szőke haja tökéletesen volt beállítva. Egy narancssárga feszülős ruha volt rajta. Szép volt ma reggel is, akár csak tegnap este. Ő mi a fenét keres itt? Harryre pillantottam, aki láthatóan kerülte a tekintetemet.  Amíg Elena Liammel és Harryvel beszélgetett a pultnál én értetlenül néztem Louisra.
- Ki ez a csaj?
- Harry nem mesélte?
- Mit? Nem mondott semmit – ráztam a fejem.
Megköszörülte a torkát és suttogni kezdett.
- Nos, ő Harry volt barátnője…