2012. július 4., szerda

Ötvennegyedik

Itt van az újabb rész! :) Kérlek titeket, hogy kommenteljetek, mert így nagyon rossz írni, hogy semmi visszajelzés nincsen, amikor korábban azért voltak... :/ Kérlek titeket négy-öt hozzászólás nem a világ vége, még, ha a lustaság miatt is van ez az egész.
Jó olvasást! ;)


- Elrabolhatom egy kicsit tőletek? – jelent meg Harry mellettem és egyik kezével megfogta derekamat.
A lányok csak összenézve mosolyogtak, dobtam nekik egy később még beszélünk –öt és Harold társaságában odébb mentünk.
- Boldog születésnapot!
Ma már ez a sokadik köszöntése volt. De ezúttal az ajándékát is átnyújtotta.
- Remélem tetszeni fog.
Mosolyogva néztem rá ő pedig fejével biccentett, hogy nyissam ki. Egy gyönyörű ezüstlánc fogadott, amin egy violinkulcs volt és kövek voltak benne. Szinte biztosra vettem, hogy ez egy iszonyat drága nyaklánc.
- Hogy tetszik?
- Nagyon tetszik. Felteszed nekem?
Hátat fordítottam neki, hogy összekapcsolja. Amikor végzett vele végigsimított kulcscsontomon. Végigszaladt rajtam a hideg érintésétől. Megfordultam és lágyan megcsókoltam.
- Hé Harry!
Egy lány lépett oda hozzánk. Szőke haja hullámosan omlott a vállára és fogai csak úgy csillogtak.
- Szia – köszöntötte kicsit zavartan. Én csak kíváncsian néztem, hogy ki is ő. – Öm… ő itt Shell a szülinapos, Shell ő Elena.
- Boldog születésnapot Shell! – szinte a nyakamba ugrott és úgy ölelt meg.
- Köszönöm - suttogtam és köhintettem egyet. Ők elkezdtek beszélgetni én pedig leléptem onnan, mivel nem nagyon éreztem magamat oda valónak. Néhány barátommal beszélgettem, amikor Louis rám talált és az italokhoz kezdett el tolni.
- Shell, ha jól tudom még nem ittál.
- Nem igazán.
- Van kedved játszani? – kérdezte Adam, akit már korábban megismertem.
- Milyen játékról van szó?
- Nos… Itt vagyunk négyen. Van egy dobó kockánk – mutatta fel. – Az a lényeg, hogy dobni kell vele. Aki a legkisebbet dobja az fog inni.
- Ajaj – mondta Zayn kezét a vállamra téve. – Akkor Ell sokat fog inni.
Egy ördögi mosoly is elterült az arcán. Mindenki tudta, hogy sosincsen szerencsém ezért nem szerettem a játékokat. De a kihívásokat sokkal inkább.
- Nem riadok vissza – néztem hol Zaynre, hol Adamre.
- Akkor kezdjünk bele – csapta össze tenyerét Lou.
Azt beszéltük meg, hogy tíz körből fog állni. Az első háromban nem kellett egy poharat sem lehúznom és elbíztam magam, hogy akkor talán mégis csak van szerencsém. Ezt az elszólást nem kellett volna. A játék végére öt poharat ürítettem ki. Négyet vesztettem el igazából, de egyszer Adammal ugyan annyit dobtunk így innunk kellett mind kettőnknek. A játék végére már éreztem a fejemben az alkohol hatását. Ügyetlenül mozogtam és hirtelen annyira felszabadultnak éreztem magam. Mindenkivel táncoltam rengeteget és, amikor már éreztem, hogy száll ki belőlem az alkohol még ittam egy kicsit.
- Shell, hogy érzed magad?
- Harry! – Öleltem meg jó szorosan. – Remekül vagyok. Köszönöm szépen ezt a bulit – mondtam mind ezt a fülébe, mivel a hangos zenétől máshogyan nem hallhatta volna.
- Még egy dobókockás játék – jött oda Adam.
- Azt hiszem, Shellnek nem kellene többet innia – nézett rám, de nem értettem, hogy miről beszél Hazza.
- De én szeretnék még játszani.
Láttam, ahogyan Adam elvigyorodott és megint kimentünk az udvarra, hogy játszunk. Most valamivel többen voltunk, mivel csatlakozott Niall is és Su. Zayn és Louis is velünk tartottak. Így több körös volt. Nem is tudom mennyi, de néha, amikor vesztettem, Harry megitta az én részemet, amitől megsértődtem.
- Most komolyan mérges vagy rám? – kérdezte nevetve. Igazából nem voltam az csak eljátszottam.
- Igen… - fordultam el tőle.
- Ne haragudj.
Megfogta az arcomat és a zöld szemeivel engem fürkészett, majd lassan közelebb hajolt és megcsókolt. A medence szélén ültünk, lábunkat a vízbe lógatva. Megint megjelent az a szőke csaj és Harryt elvitte tőlem. Ez már tényleg kezdett kiborítani. Visszamentem táncolni a többiekhez és jól éreztem magam velük.
- Ell! Téged kerestelek.
- Adam, nem játszom többet – mondtam vigyorogva. – Most már tényleg nem.
- Csak táncolni szerettem volna.
Adam szorosan fogta a csípőmet és magához húzott. Így táncoltunk egy ideig. Nem is tudom, hogy miért hagytam magam. A végén már nem tetszett ez a dolog és el akartam magamtól tolni, de nem engedte.
- Adam, el szeretnék menni.
- Csak még egy kicsit.
Próbáltam a kezeit lefejteni magamról, de nem ment. Közelebb hajolt hozzám és ajkait enyémnek tapasztotta. Megcsókolt. El akartam tolni magamtól, de nem sikerült, mind addig, amíg nem engedett el. Elsőnek mosolygott, de nem bírtam nézni ezt az arcot és egy pofonnal jutalmaztam mindezt.
- Ne haragudj Shell én nem is tudom, hogy…
- Ne! Adam felejtsd el!
Undorodva néztem rá és ott hagytam. Megijesztett a durvaságával és kirázott a hideg, ha arra a kierőszakolt csókra gondoltam. Nem szólok erről Harrynek. Ez csak az alkohol miatt van – nyugtattam magam. Aztán már nem is emlékszem mik történetek. Táncoltam és jól éreztem magam. A következő pillanatban már a mosdóban voltam és éreztem, hogy valaki a hátamat simogatja.
- Jobban vagy? – kérdezte az a mély, rekedtes hang, aminek a tulajdonosa Harry volt. Csak bólintottam párat. A csaphoz mentem és kiöblítettem a számat. Oda jött hozzám és megölelt jó szorosan.
- Nem akartam, hogy ezt lásd – mondtam kissé szégyenkezve, mivel az imént hánytatott meg. Szörnyen rosszul éreztem magam ettől. Ezen elmosolyodott és a hajamat kisimította arcomból.
- Te is láttál már részegen – nevette.
Lehet, hogy láttam, de neki még az is piszkosul jól állt. El tudtam képzelni, hogyan festhetek most. Még mindig a fejemben volt az alkohol. De már nem volt hányingerem, sem pedig rosszullét nem fogott el.

2012. július 3., kedd

Ötvenharmadik


Meghoztam az új részt. Tegnap azért nem volt, mivel sokat hoztam most egyszerre és kommenteket nem nagyon kaptam. Szóval, kérlek titeket, hogy kommentlejetek, úgy az összes résszel kapcsolatban, amit kihagytatok! Légyszíves mert kellenének a visszajelzések! Köszönöm :).
És még annyit a szavazással kapcsolatban, hogy magamban megfogadtam, hogy 66 szavazó után automatikusan lezárom. Mivel Louis állt végig vezetésre, nem sok esély van, hogy ez megfordul. Szóval az újabb blogomban, ő lesz a főszereplő. Remélem azt is sokan fogjátok olvasni! ;) http://www.notfairystory.blogspot.hu/ <-- ez lenne az! :) Tessék kattintani! :) Köszi:)

Reggel Harry hívására ébredtem.
- Boldog szülinapot… - kezdték el énekelni mind az öten, majd Harry szólózott benne egyet. Aztán egyenként mindenki felköszöntött. Végül pedig Harrynél maradt a telefon.
- Remélem felkészültél a bulira.
- Persze, már nagyon várom.
- Rengeteg embert meghívtunk. Lesz néhány srác, akiket nem ismersz, de bemutatunk nekik.
- Jézusom, el fogunk mi férni ott?
- Shell tudod, hogy hatalmas a házunk.
Az már biztos. Egyre izgatottabb lettem a buli miatt és egész nap azon rágódtam, hogy mit vegyek fel. Még Sut is áthívtam. Két órán keresztül csak ültünk a szekrényem előtt és bámultunk ki a fejünkből, hogy mi lenne az ideális.
- Mi lenne, ha most egy kicsit nőiesebben öltöznél?
- Hé Su! – Néztem rá vigyorogva. – Szoktam úgy is, oké?
- Igen, de én erre gondoltam.
Kivett egy összeállítást a szekrényemből és kissé kételkedő szemekkel néztem rá. Igaza volt. Inkább a laza ruhákhoz voltam hozzászokva.
- Hidd el, nagyon csinos leszel benne – bíztatott és repesett az örömtől, hogy ő öltöztethet és sminkelhet a ma estére. Szóval belebújtatott abba a ruhába. A felső része fehér volt, a szoknya része barackszínű, szürke pillangókkal, a derekamon pedig egy szürke masnis öv volt. Susie kihúzta egy kicsit a szememet, majd szájfényt és szempillaspirált is vitt fel. Amikor belenéztem a tükörbe hitetlenkedve néztem magamra.
- Na hogy tetszik?
- Nem is tudtam, hogy van ez a ruhám – mosolyodtam el.
- Még jó, hogy megtaláltam. Harry biztos, hogy meg fog őrülni érted.
- Na, jó csak óvatosan lányok – lépett be a szobába anyu. – Vigyázzatok magatokra, jó?
- Igyekszünk anya.
- Erika ne izgulj, én is ott leszek – karolta át a vállamat barátnőm, de nekem úgy tűnt, hogy anyát ez a tény sem vigasztalja túlzottan. Úgy értem egyikőnk sem egy nagyon felelősség teljes lány. Amikor anya kiment én az ágyamra rogytam.
- El sem hiszem, hogy tizennyolc éves vagyok – sóhajtottam.
- Ez nem hangzott valami jól – húzta el a száját és ő is helyet foglalt mellettem.
- Olyan hihetetlen. Jön az érettségi, utána egyetem, aztán pedig saját lakás, munka…
- Nehogy ilyenekre gondolj az este alatt! Az járjon a fejedben, hogy hány tequilát tudsz lehúzni hányás nélkül – pattant fel nevetve. Aztán a táskájából elővett egy dobozt. Szép kék színe volt és egy masnival volt átkötve. – Oda szeretném adni még most az ajándékodat.
- Oh Su…
- Igen tudom, nem kellett volna, blablabla… Essünk túl ezeken a sablonos szövegeken.
- Csak azt akartam mondani, hogy remélem valami drága dolog – nevettem fel mire ő is. Persze, hogy nem ezt akartam mondani.
Kinyitottam a csomagot és rengeteg minden volt benne. Emlékek. Közös képek, tárgyak és levelek. Kicsit meg is hatódtam tőlük.
- Köszönöm szépen.
Megöleltem és egy darabig így ültünk, amikor ő tolt el.
- Shell, itt az ideje, hogy egy hatalmasat bulizzunk!
Elvigyorodott huncutul és megfogta a kezemet úgy vonszolt maga után. Anyának egy gyors sziát köszöntünk és taxiba ültünk. Elindultunk a fiúk házához és annyira izgatott voltam már, pedig csak egy buliról van szó.
Bekopogtunk az ajtón és Zayn nyitotta ki.
- Huh Ell? Te vagy az? – kérdezte teljesen letaglózva.
- Igen, azt hiszem.
Harry is megjelent az ajtóban és haverját csak úgy odébb tolta. Végignézett rajtam többször is, de meg sem szólalt. Susie addig befurakodott a házba.
- Nem tetszik igaz? – kérdeztem tőle félve. Talán azért nem tetszettem neki, mert nem sokszor viseltem ilyesmit.
- Shell, minek öltöztél így? Valaki le fog csapni a kezemről – mondta szomorkásan. Olyan aranyosan mondta, hogy az nem igaz.
- Az nem fog menni – nyugtattam meg.
Harry elvigyorodott és beljebb tessékelt majd jó hangosan elordította magát.
- Emberek! Itt van a mi kis szülinaposunk!
Rengetegen voltak odabenn és mindenki engem vizslatott mosolyogva, miközben a boldog születésnapot énekelték. Tapsoltak és sokan elkezdtek ölelgetni és még levegőt is alig kaptam. A buli elég jól kezdődött.

2012. július 1., vasárnap

Külön rész 2

Sokat szenvedtem vele, de meghoztam Harry szemszögét.
Emberek egy hosszú részre számítsatok, mivel a huszonharmadik résztől egészen az negyven nyolcadikig írtam, ami nem kevés rész. Persze nem lesz benne az összes rész csak nagyon röviden az is, ami benne lesz, hogy ne legyen olyan unalmas. Remélem tetszeni fog. Jó olvasást! :)












Harry szemszöge

Azt nem tudtam, hogy mennyire fogjuk titokban tartani a fiúk előtt a kapcsolatunkat. Nem úgy néztem Shellre, mint egy barátra. Nem voltam képes úgy tekinteni rá. Ami persze normális, de igaza volt, hogy nekem nem megy a titkolózás. Meg akartam csókolni az egyik koncertünk után, mikor a többiek távol voltak tőlünk, de ő csak elhúzta arcát.
- Meglátnak – mondta kissé félve és körültekintett. Ő is láthatta, hogy egy lélek sincsen erre.
- Nem fognak – nyugtattam meg és közel húztam magamhoz. Ajkaink összeértek és annyira vágytam a csókjára. Mikor már nagyon belelendültünk kuncogást hallottam magam mögül. Shell szinte fellökött olyan lendülettel tolt el magától és szétrebbentünk, mint a madarak.
- De hát fiatalok – mosolyodott ránk huncutul és nekem is végigszaladt egy vigyor az arcomon.
- Szia Lou.
Shell próbált úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, de ezt nehezen lehetett letagadni.
- Én mindig is tudtam, hogy van itt valami közöttetek.
Ell rémült arcát megpillantva kifújtam a levegőt és próbáltam a barátommal komolyan beszélni.
- Figyelj, ne mond el senkinek, jó?
- Huh, haver sokba fog ez neked kerülni – nézett rám ravaszul.
- Majd mi szeretnénk elmondani, csak még nem most – mondta Shell.
- Jó, jó hallgatok.
Aztán nem nagyon hitte el Louisnak, hogy nem fog senkinek semmit sem mondani, de én jól ismertem a barátomat. Tud titkot tartani, ha szükség van rá. Egy nagyon megbízható személy. Ilyen téren…
***
- Majd a forgatások után elmehetnénk szórakozni. Tudok egy nagyon jó helyet sok csajjal – kacsintott rám Adam.
Én úgy tettem, mintha annyira nagyon benne lennék ebben az egészben. De ez csak a látszat volt. Shellel együtt voltunk. Nem hivatalosan, de együtt. Ezért eszembe sem jutott kavarni bárkivel is abban a buliban. Amikor barátnőmre pillantottam, láttam, hogy nem repdes az örömtől, az ötlet hallatán. Tudtam, hogy ideges lett tőle. Az utána lévő napon ugyanúgy viszonyult hozzám és ekkor nyugodtam meg végleg. Aztán rá kellett jönnöm, hogy nem volt ilyen egyszerű a dolog. Néhány nap múlva megpillantottam valamit egy újságban.
- Basszus mi ez a sok cikk? – rohantam a konyhába, amikor megláttam az újságot.
- A net is tele van veled haver – húzta el a száját Louis, mivel ekkor ő már tudta, hogy mi a helyzet. Azt fogja hinni Shell, hogy megcsaltam. Hogy valamelyik lánnyal összeálltam, de ez nem igaz. Ittas voltam, nem is kicsit, de egyik lánnyal sem tettem semmit. Legalábbis nem rémlik, de biztos voltam benne, hogy nem csináltam hülyeséget, mivel szeretem Ellt.
- Ő is látta már igaz? – néztem rá kérdően és annyira kétségbe estem, hogy sírni akartam. Nagyon férfias dolog, de valahogy képes lettem volna rá.
- Shellre gondolsz? – hibázott rá Liam. Jó mindenki tudta a nagy titkot, de senki nem szólt nekik egy szót sem, egyszerűen csak nem volt nehéz kitalálni. A leghülyébb is rájöhetett.
- Szerintem fel kellene hívnod! – javasolta. Igaza is volt, de annyira ideges voltam és annyira féltem, hogy erre még nem voltam képes. Mi a fenét fogok neki mondani? Egyáltalán hinni fog nekem? Miután kicsit lenyugodtam kezembe vettem a telefonomat és felhívtam. Elsőre nem vette fel, de nekem fontos volt, hogy beszéljünk. Újra rácsörgettem.
- Szia.
A hangja semmit mondó volt és úgy beszélt, mintha egy idegen lennék.
- Shell szerintem beszélnünk kellene.
- Szerintem meg nem.
- Itt állok az ajtótok előtt és konkrétan szakad az eső.
- Szokj, hozzá, ez London, de te ezt már csak tudod – mondta gúnyosan és ez esett a legrosszabbul, ez az érdektelenség.
- Kérlek, csak hallgass meg, aztán elküldhetsz.
Letette a telefont és arra gondoltam, hogy nem fog beengedni. Magamra néztem és csurom vizes voltam. Idegesen beleütöttem a falba és azon gondolkodtam, hogy mi tévő legyek most, amikor hirtelen nyílott az ajtó. Nem szólalt meg egyikőnk sem csak álltunk egymással szemben. Megköszörültem a torkomat és megszólaltam.
- Bejöhetek?
Hang nélkül arrébb lépett, hogy betudjak menni.
- Azért nem hívtalak hamarabb, mert nekem is le kellett nyugodnom és a srácok fejmosását hallgattam – nem mondott semmit, hatalmasat nyeltem és folytattam. – Amik voltak azokban a cikkekben és a képek is… Shell hidd el, hogy nem minden így volt. Én sosem bántanálak meg, ezt te is tudod.
- Harry nem ez a lényeg! Flörtöltél velük, nem? – szólalt végre meg és egy nagyon nehéz kérdést szegezett nekem.
- Igen – mondtam halkan. Megint csendben voltunk és ő a szemeit dörzsölgette. Aztán pedig néhány könnycsepp végigfolyt tökéletes arcán. Miattam sírt. Én bántottam meg. Dühös voltam magamra nagyon.
- Ez az elejétől fogva baromság volt.
- Ne mond ezt! – mondtam elcsukló hangon. Ez a mondata rettenetesen fájt. Könnyek szöktek a szemembe, de villámgyorsan ki is pislogtam őket. – Én, tényleg szeretlek!
Láttam a döbbenetet az arcán, mivel most mondtam ki először. De komolyan gondoltam. Tényleg így érzek.
- Ez egyébként sem működne. Híres vagy én pedig egy lány, aki suliba jár szeptembertől és jön az érettségi. Neked pedig az élet pörgős és nem sok hely van benne, a számomra. Meg szerinted képesek lennénk minden ehhez hasonló ügyet remekül megoldani és megbeszélni? Én nem vágyom arra, hogy rajtunk csámcsogjanak. Titokban tartottuk az egészet. Csak a srácok tudnak róla és Su. Nem lesz belőle botrány, ha most mondjuk ki, hogy vége…
Utáltam, hogy így tekint magára, hogy csak egy lány. Utáltam, hogy híres vagyok. Utáltam, hogy nem tehetjük azt, amit mind a ketten szeretnénk. A legjobban pedig magamat utáltam, hogy elmentem abba a hülye buliba.
- És te ezt szeretnéd? – kérdeztem.
- Őszintén nem tudom…
Megint csendben voltunk és hol a földet néztük, hol pedig egymást. Az a kínzó csend rosszabb volt, mintha ordítozna velem.
- Köszönöm, hogy meghallgattál – túrtam a hajamba idegesen. Az ajtót kinyitottam és még ránéztem. - Szia – mondtam halkan és magam mögött becsukva az ajtót mentem el.
Gratulálok Harry, ezt gyönyörűen elbasztad. Most meg sírsz is. Szánalmas! De nem tehettem róla, sírtam, mert nem tudtam mi mást tenni. A fiúk vigasztaltak de azt is elmondták, hogy nem lepődtek meg Shell reakcióján.
Másnap pedig még rosszabb volt. A buliban sokat láttam őt, de próbáltam magamat láthatatlanná tenni a számára. Mindent úgy csináltam, hogy ő egy pillanatig se lásson engem. Tegnap semmit sem beszéltünk meg. Idő kellett neki én meg nem akartam rontani a helyzetemet. Beléptem vigyorgó arccal a konyhába és mondani akartam valami frappánsat Zaynek, amikor megláttam, hogy kivel ül. Hirtelen lefagytam és úgy láttam, hogy ő is.
- Sziasztok – hadartam el és a hűtőhöz sétáltam. Nagyon halkan köszöntött, de legalább hozzám szólt, ha csak ennyit is.
- Zayn, nem azért mondom, mert a barátod vagyok, hanem mert így gondolom, jól áll a hajad!
Mondta Shell nevetve és ahogyan nevetett elmosolyodtam rajta. Olyan jó volt hallgatni, aztán ez a mosoly ismét eltűnt az arcomról és átcsapott féltékenységbe. Úgy értem Zaynnel olyan jól el tud beszélgetni, velem pedig talán soha nem fog így. Amikor barátom kijelentette, hogy megy csak ketten maradtunk ott. Próbáltam gyorsan meginni a maradék almalevet, hogy ne kelljen kínosan éreznünk magunkat. Láttam a szemem sarkából, hogy is kapkod. Sikeresen levert egy poharat és utána még bele is tenyerelt. Nagyon megijedtem és oda siettem hozzá.
- Shell, jól vagy? Mutasd.
- Ez csak üveg – mondta nyöszörögve és tudtam, hogy nagyon fáj neki. Amikor megnéztem, akkor még én is kicsit rosszul lettem a látványtól.
- Ülj le ide jó? – mutattam a székre és az elsősegély dobozt kezdtem el keresgélni.
- Csak én lehetek ilyen szerencsétlen…
- Igen – mondtam nevetve. - Kiszedem a szilánkokat.
- Nagyon fog fájni? – nézett rám hatalmas gyönyörű szemeivel, amelyekben egy pillanatig el is vesztem. Próbáltam lazának látszani, miközben ideges voltam, mivel ketten voltunk és aggódtam érte.
- Nem tudom, igazából még nem nagyon csináltam ilyet – mondtam vigyorogva. – Most kipróbáljuk.
- Harry ne szórakozz velem! – aggodalom sütött róla.
- Nyugi – szelíden rámosolyodtam, ami kicsit hatott rá, majd ismét hozzá értem. – Nem nagy ügy, csak a fertőtlenítő fog csípni.
Hiányzott ez az érzés, amit az érintései váltottak ki belőlem.
- Harold, mondj, valamit mielőtt elájulok.
Az arca tényleg nagyon sápadt volt és próbáltam a figyelmét elterelni. A vicceimen nevetett, mint régebben és a kínos érzés pillanatok alatt elmúlt. Hiányzott. Nagyon és szidtam magam hihetetlen módon.
***
- Nos, akkor most az én kedvenc dalom jön. Még annyit elszeretnék, mondani, hogy ezt egy saját szám, de nem egyedül írtam. Egy nagyon kedves lány segített benne, akit nagyon megbántottam az elmúlt napokban. Nem tudom, hogy ezt rendbe lehet e még hozni, de én mindent megfogok, tenni ennek érdekében. Szóval ezt most neked szeretném énekelni.
A mondandóm végén rá pillantottam és láttam rajta a meglepődöttséget. A színpadon szoktam izgulni és annak ellenére, hogy nem egy koncertünk volt már, kicsit mindig lámpalázas voltam. Nem annyira, mint az legelején, mert akkor olyan is volt, hogy színpadra lépés előtt hánytam. Kicsit most is így éreztem magam. Azt a dalt énekeltem, amit ő zongorázott. Mindig a mi kettőnk kapcsolata jutott róla az eszembe és melegség futkosott át rajtam. Amikor láttam, hogy sír, akkor kicsit én is elérzékenyültem.
***
Miután mind a ketten kimentünk a folyosóra megálltunk egymással szembe. Mosolyogva fürkésztem őt és még mindig könnyesek voltak a szemei. Szorosan hozzám bújt és pedig még szorosabban öleltem át, mint valaha. Magamba szívtam az illatát és éreztem minden szívdobbanását. Annyira boldognak éreztem magam, hogy magamhoz szoríthatom, hogy érezhetem őt.
- Remélem tetszett a dal. És ugye tudod, hogy végtelenül sajnálom és…
Nem tudtam végig mondani, mivel csókjával a levegőt is belém fojtotta. Ez a csók annyira kellett már, mint egy pohár víz. Nem is szándékoztam tőle elválni. Azt akartam, hogy maradjunk így örökre.
- Én is szeretlek…
Amikor kimondta el sem akartam hinni. Most mondta először és hihetetlen kellemes érzés kerített hatalmába.
***
Shell anyuja egy vallatást tartott. Nem is számítottam erre, amikor becsengettem. Ell a fejét fogta és még nagyobb zavarban volt, mint én magam. Aztán nagy nehezen eltudtunk menni onnan. Egy tökéletes délutánt töltöttünk együtt. Nagyon jól éreztem magamat vele. Azt szeretem benne a legjobban, hogy tud komoly lenni, de ugyanakkor ugyan olyan gyerekes, mint én. A piknik közben eleredt az eső és nagy nehezen meggyőztem Shellt, hogy mivel én közelebb lakom, menjünk hozzánk. Jó igen volt ebben egy kis hátsó szándék. Abban reménykedtem, hogy arról is megtudom győzni, hogy nálunk aludjon. Amikor sikerült annyira örültem, de anyujával meggyűlt a baja. Rossz volt hallgatni, hogy vitatkoznak és azt éreztem, hogy nem igazán kedvel engem.
- Itt alszom – mondta mosolyogva.
Ennek ellenére ne érzetem magamat ettől annyira felvillanyozva, mint, ahogyan kellett volna.
- Shell, nem szeretném, hogy miattam nézeteltérés legyen köztetek. Talán igaza van… Haza kellene menned. Nem nagyon kedvel engem.
- Holnap haza megyek, és jössz velem. Nálunk ebédelsz, jó? Közben pedig beszélgetsz egy jót anyuval.
Ez sem volt olyan bíztató így közelebb lépett, hozzám és még hozzá tette.:
- Addigra meg fog békélni, hidd el!
Shellt annyira könnyen zavarba tudtam hozni. Elsőnek azzal a kijelentésemmel, hogy ruha nélkül fogok aludni, majd azzal, hogy csak egy alsónaciban táncikáltam a szobában. Olyan édes volt, ahogy zavarában elpirult. Aztán pedig olyat tettem, amit nem kellett volna, de ezt váltotta ki belőlem. El sem tudja képzelni mennyire kívántam őt… Teljesen letámadtam, amitől ő megijedt és felállt az ágytól.
- Ne haragudj – nézetem le a földre. – Nem akartalak letámadni.
- Nem haragszom – mosolyodott rám. – Csak nem akarom elsietni.
Aztán pedig megágyaztunk. Úgy aludtam el, hogy feje mellkasomon pihent én meg, magamhoz vontam jó szorosan. Sosem aludtam ennyire kényelmesen és nyugodtan. Már csak a reggel volt jobb, amikor az ő bájos arca fogadott.
***
Shell eltűnt a szobájában, de ekkor már gondoltam, hogy szándékosan hagyott ott édesanyjával. Kissé meg voltam szeppenve. Vettem egy mély levegőt és itt volt az ideje, hogy megbeszéljem vele a dolgokat.
- Nem kedvel engem, igaz?
Elsőnek hallgatott és mindent letett a kezéből. Azt hittem most fog serpenyővel leütni, de ehelyett rám mosolyodott.
- Ez nem így igaz. Amikor azon a nyáron mesélt rólad Shell nagyon szimpatikusnak találtalak és, amikor a tévében láttalak, akkor is így gondoltam. Attól tartottam, hogy mivel híres vagy megváltoztál és a lányom csalódni fog benned.
Értettem miről beszél. És így már az egész helyzet világos volt.
- De nem változtunk meg. Illetve persze, valamennyire igen, de nem okoznék csalódást neki.
- Az lehet de mivel híres vagy megtehetsz sok mindent, meg ott vannak a pletykák. Drogok, alkohol, cigi és minden egyéb, ami egy bandára jellemző lehet.
- Nem mi tényleg nem olyanok vagyunk. Én komolyan szeretem Shellt. Már akkor nyáron is így éreztem. Csak jött a banda és nem kerestük egymást.
- Pontosan erről beszélek. Nem szeretném, ha Shell, amiatt törne össze, mert neked ott a banda.
- Nem hazudom azt, hogy nem a banda a legfontosabb, de sosem törném össze a lányát. Szeretem őt – ismételtem meg.
- Tudom, látom – szelíd mosoly lepte el az arcát. – Nagyon örülök neki, hogy veled boldog. Ez maradjon is így, rendben?
- Így fog – biztosítottam róla és jól esett, hogy végre megbeszéltük.
***
Shell nagyon félt, mikor arra került a sor, hogy én mutassam be odahaza. Nem volt mitől tartania. Annyit meséltem róla, hogy szinte már ismerték is, de ezt nem osztottam meg vele. Minden jól alakult és azt láttam, nagyon jól kijönnek egymással. Aztán anyuval kettesben beszélgettek, ami engem megrámített. Ki tudja, hogy milyen dolgokat mesél rólam. Reméltem, hogy semmilyen kínos dolgot nem említ meg. De persze egyértelmű volt, hogy nem így lesz. Aztán még Gemma is tett rá egy lapáttal. Nekem égett az arcom, amikor azokat a gyerekkori dolgokat mesélte. Kicsit rosszul esett, hogy kinevették a plüss cicám, meg hogy féltem a sötétben és az ágyalatti krokodiltól. De mindenért kárpótolt, amikor Shell bekérezkedett az ágyamba. Igazából amióta tudtam, hogy milyen vele aludni, nélküle olyan nehezen ment.
- Imádom ezt a lányt – jegyezte meg anya, amikor látta, hogy elhajtottak. – Remélem hívod még párszor.
- Persze, hogy újabb kínos részleteket ossz meg vele a gyerekkoromról – mondtam durcásan, mire megölelt.
- Hidd el csak még jobban megkedvelt téged.
Én viszont ennél jobban már nem tudtam szeretni. Imádtam. Megőrültem érte és még csak most ment el, de tudtam, hogy ez a hét kínszenvedés lesz nélküle, annak ellenére, hogy én akartam hazajönni egy teljes hétre.
***
Amikor Erika kinyitotta az ajtót már roppant ideges voltam. Beszéltem minden nap Shellel telefonon, de ezt nem is említette. Eleanortól kellett megtudnom. Idegesen téptem fel az ajtót és rögtön letámadtam.
- Miért nem mondtad el? – kérdeztem kétségbeesetten.
- Nem akartam elrontani az otthon töltött idődet.
- De Shell, nekem erről tudnom kellett volna. Olyan buta vagy! – Szorosan megöleltem és el sem tudta képzelni, mennyire aggódtam érte, míg ide értem.
- Az én hibám. Sajnálom.
- Nem csináltál semmit, Harry.
- Pont ez a baj.
Nem tudtam, hogy mit kellene tennem, de nem hagyhatom, hogy ilyen támadások érjék őt.
- Interjú kell. Megkérem Pault, hogy vállaljon interjúkat – hajtogattam.
- Annyira örülök, hogy itt vagy.
Oda bújt hozzám és nagyon sajnáltam, hogy nem jöttem hamarabb.
Ez után jött a buli, amiből nekem csak a másnaposság maradt meg.


Innen jön majd 6000 látogató felett a folytatás ;PPP

Ötvenkettedik


Greny ébresztett minket másnap, azzal, hogy közénk ugrott.
- Jó reggelt Greny – köszöntötte Harry mosolyogva.
Kezembe vettem macskámat és nyomtam buksijára egy puszit. Aztán Harry felé fordultam.
- Féltékeny, mivel ő is szeret téged.
Igazából tényleg így volt. A macskám jobban szerette a barátomat, mint engem.
- Hany love sztori – gondolkodott el. – Nem is hangzik olyan rosszul - tette össze a neveiket. Vállon vágtam mire felmordult.
- Már kora reggel képes vagy bántalmazni – nevette el magát.
Kipattantam az ágyból (nyugalom rajtam volt a pizsim, de mindenkit emlékeztetnék, hogy Harryn csak alsónaci van, mehet a nyálcsorgatás!).
- Mit reggelizzünk? – kérdeztem tőle.
- Te tudsz főzni? – színlelt meglepődöttséget én pedig az arcába vágtam a párnámat. – Oké akkor palacsintát szeretnék.
Lementem a lépcsőn és egy hatalmas mosoly az arcomon maradt a tegnap este óta. A telefonom csörgése zökkentett ki. Anya hívott.
- Szia, kicsim, minden rendben van?
- Igen, persze. Jól vagyok.
- Ezt örömmel hallom, de jobban örültem volna, ha felhívsz tegnap.
- Uh, bocsi teljesen kiment a fejemből.
- Ezen nem lepődöm meg, na de a lényeg, hogy jól vagy. Holnap érkezem estefelé. Addig is vigyázz magadra.
- Igyekszem, szia.
- Ki volt az? – lépett a konyhába.
- Anya. Holnap este jön haza.
Hátam mögé állt és megölelt, majd fülembe suttogta:
- Addig még sok minden történhet.
Könyökömmel hasba vágtam mire ő elengedett.
- Hűtsd le magad Harold – kuncogtam el magam.
Ő morcosan helyet foglalt a palacsintával, amint készen lettem én is leültem vele szembe. Ismét megcsörrent a telefonom. Ez egy forgalmas napnak ígérkezik.
- Szia Su, mond.
- Szia. A srácok égen-földön Harryt keresik, nincs véletlenül nálatok?
- De igen, itt van.
- Akkor rugdosd seggbe, mert el fog késni egy fotózásról. A fiúk már készen vannak.
Harry káromkodásban tört ki és palacsintával a szájában rohant fel az emeletre, hogy felöltözzön és rendbe tegye magát, mivel hallotta, a telefonbeszélgetésünket.
- Meg lesz, köszi, hogy szóltál. Szia.
Miután letettem neki láttam a reggelinek és csak mosolyogtam azon, ahogy Harry igyekezett. Aztán, amikor készen volt kikísértem a lakásból.
- Majd ezt az estét megismételhetnénk – mondta huncut vigyorral az arcán, majd adott egy puszit és sietve pattant be a taxiba. Még integettem neki. Visszamentem a konyhába, hogy rendet rakjak. Most sem hittem el mi történik velem. Hiába minden rossz, ha itt van nekem Ő. Egyszerűen nem tudtam nélküle elképzelni semmit, és nem is akartam, mert az túl üres volt. Egész álló nap csak bazsalyogtam és néhány méterrel a föld felett suhantam. Aztán eszembe jutott, hogy neki fotózása van én meg szanaszét szívtam a nyakát. Ezen kárörvendően elkuncogtam magam. Paul biztos nem mosolygott annyira jót, mint én. Hamarosan itt a születésnapom. Arra gondoltam, hogy ma megírom a meghívókat.
- Anya, jövő héten a srácoknál tartom a születésnapi bulimat.
Erre egy hatalmasat sóhajtott.
- A tizennyolcadik… - mondta nem túlbíztatóan. – El sem akarom képzelni mi, lesz ott.
Karomat nyakába tettem és rávigyorodtam szemtelenül.
- El sem tudod.
- Shell! Ne húzd ki a gyufát! Örülj, hogy elengedlek.
Szigorúan mondta, de tudta, hogy viccelek és én is, hogy ő. Annyira nem vártam, hogy tizennyolc legyek. Nem akartam nagykorú lenni. Vannak előnyei, de nem akartam felnőtt lenni. A gondolattól is rázott a hideg. Persze egyenlőre elég volt, ha az érettségimtől tört rám a frász. Az is idén lesz, ami azt jelenti, hogy kevesebb időm lesz a srácokra. Nekik is rám… Ez annyira rossz volt. Azt akartam, hogy örökre nyár legyen, de mint tudjuk ez képtelenség. Van még az iskoláig időm, most nem ezen kellene agyalnom, hanem azon, hogy remekül sikerüljön a szülinapom. Eldöntöttem, hogy mivel mégis csak a tizennyolcadikról van szó rendesen az asztal alá akarok majd nézni. Egyszer élünk.
Azt is alaposan végiggondoltam, hogy kiket hívok meg és nem kevés emberről kell beszélnünk. A fiúk azt mondták, hogy őket cseppet sem zavarja, sőt örülnek neki, hogy ők is partizhatnak egy jót. Zayn hátha megismerkedik valamelyik barátnőmmel. Ezeket a barátaimat az utóbbi időben elhanyagoltam, pedig tavaly abból állt az egész szünetem, hogy velük töltöttem minden egyes percet. Most meg Su volt az egyetlen, akivel több időt töltöttem. Reménykedtem benne, hogy a meghívásomat elfogadják és eljönnek. A zaklatóm eltűnt. Szerettem volna, ha soha többé nem is jelenik meg. A neten pedig olyan sok kedves üzenetet olvastam. Harryvel több közös képem is felkerült és olyasmiket írtak alá, hogy összeillünk, aranyosak vagyunk. Akik nem így vélekedtek, ők is azt mondták, hogy remélik, sokáig fog tartani, mert ha Harry boldog, akkor őket nem zavarja, kivel jár és a harminckettő éves nyanyánál csak jobb lehetek. Ezen kicsit elmosolyodtam. Sosem kérdeztem erről Harryt. Nem is szerettem volna. Szerintem meg is haragudna, ha erről faggatnám. Az egy lezárt dolog.
Be kellett látnom, hogy a rajongók jó fejek. A szülinapom pedig hamarosan elérkezik!

Ötvenegyedik


Harrynek a képeket és a levelet, már nem tudtam megmutatni, mivel szétszaggatva a kukában kötöttek ki.
- Shell, ígérd meg, hogy legközelebb azonnal hívsz, ha ilyen van. Nem baj, ha interjúm van, vagy koncert. Hívj, jó?
- Rendben – bólintottam és magamban tényleg megfogadtam, hogy hívom. Azért ez jól esett, hogy ennyire aggódik értem.
- Nem tudom, hogy ki lehet, ez a csaj, de ne foglalkozz vele. Nem hiszem, hogy tudna neked ártani, csak rád akar ijeszteni.
- Hát sikerült neki – néztem Harry gyönyörű zöld szemeibe.
- Ne hagyd neki, hogy sikerüljön.
Olyan könnyedén beszélt. De róla volt szó, meg rólam. És az ijesztett meg a legjobban, hogy Harryt akarja. Na meg nem volt gyomrom újabb csomaghoz, mert akkor biztos, hogy el is okádom magam.
- Itt alszom, nem akarom, hogy egyedül legyél.
- Ez jó duma Harry Styles – sandítottam rá meggyanúsítva.
Hangosan felnevetett és imádtam a nevetését. Olyan édes volt.
- Láttad az interjúkat?
- Igen láttam meg olvastam is.
- Hivatalosan is együtt vagyunk, mivel nevünk is van már Sherry. Hát nem imádni való? – kérdezte kuncogva miközben a hajammal szórakozott az ágyamon fekve. Belőlem is előtört a nevetés. De igazat megvallva jól hangzott. Aztán hatalmas lelkesedéssel folytatta.  – A rajongók szerint ez egy szerencsés név, mivel ugyan annyi betű van benne mind kettőnk nevéből és lány név jött ki belőle, ez pedig azt jelenti, hogy hosszú kapcsolatunk lesz.
- Ezt most találtad ki, igaz?
- Igen, de jól hangzott, nem?
Nevetéstől kezdtem el rázkódni és nem jutott el a tudatomig, hogy hogyan tud ilyeneket kitalálni.
- Olyan bolond vagy – fordultam felé.
- Te meg olyan gyönyörű vagy Sherry!
Ismét azt kezdtük el, amit a kanapén tegnap, de most én voltam az, aki rózsaszínködben úszott. Harry érintéseitől megőrültem teljesen. Pezsgett a vérem és a szívem izgatottan verdesett. Combomat simogatta és a nyakamat erősen megszívtam, amitől kicsit felnyögtem. Annyira tudott örülni sikereinek, most is vigyorgott. De ezt a nyak kiszívást én is visszaadtam neki. Combomon lévő keze kissé feljebb csúszott. Másik kezével a pólómat akarta lehámozni, ami nehézkesen ment, de eszem ágában sem volt neki segíteni. Amikor végül sikerült csókjaival lejjebb haladt, én pedig jóval gyorsabban vettem a levegőt. Róla is lekerült a póló, amikor én keveredtem felülre. Kezem elkalandozott kockás hasán. Közben pedig ajkaink el sem váltak egymástól. Ismét én kerültem alulra. Most Harry kezei indultak felfedező útra. Farmerem rólam is lekerült és róla is. A levegő szikrákat szórt körülöttünk és rettentő forró volt. Minden érintés újabb szikrákat csiholt. Amikor zöld szemeibe néztem, csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire őrülten szeretem. Akármit megtettem volna érte. A szapora légzést, sóhajok váltották fel. A sóhajokat pedig apró nyögések. Na jó… Most nem akarok kérkedni, de néhány dolog, amire okosan rájöttem.
  1. 1.       Harry határozottan nem impotens! Higgyétek el, tudom.
  2. 2.       Talán még perverzebb vagyok, mint ő, vagy legalábbis egy szinten vagyunk.
  3. 3.       Megértem, hogy Harry miért szereti a kezeit.
  4. 4.       Remek dolog otthon egyedül lenni.
  5. 5.       Na és igen az ötödik, Harry még mindig nem Pedofil, mivel nem feküdtünk le.

Ez az utolsót minden képen el kellett árulnom. Mert ez nem történt meg. Mi csak egyszerűen… öm… élveztük egymás társaságát.

Több mint 4000 látogató! *-*

Sziasztok! :) Annyira örülök most, mint majom a farkának de komolyan. :)) Az oldal elérte a több mint 4000 látogatót! :DD Hihetetlen, nem is gondoltam volna, hogy ezt a blogot ennyire sokan fogjátok olvasni. :) Eleinte az egész úgy indult, hogy egyik barátnőmnek kedvenc karaktere Harry és ezért neki írogattam a részeket. Nem is vettem annyira komolyan és semmilyen tervem nem volt vele. Aztán megszerettem és gondoltam hátha másoknak is tetszeni fog majd :D Sikerült. Nos tényleg köszönök minden egyes látogatót, kommentet és rendszeres olvasót, de még azoknak is köszönöm, akik csupán egyszer-kétszer ide tévelyedtek. :)) Arra kérnélek titeket, hogy a kommenteket ne sajnáljátok, mert nagy szükségem van rájuk! :)  És tényleg köszönöm. Imáááádlak titeket! :)
Ahogy szoktam ma még jövök két résszel. Szerintem azt olyan négy óra felé hozom. Este pedig Harry szemszögében leírom a dolgokat onnantól, ahol abba hagytam az előző ilyen részt. Azt nem tudom, hogy estére készen lesz-e mert ugyebár azóta sok minden történt és azt sem tudom, hogy miket kellene beleírni és mennyire részletesen. Azt majd valahogyan kigondolom. Ma már felkerült egy rész. Jó olvasást hozzá! ;)
Jaj és a szavazás is, annyira jó, hogy ennyien szavaztatok és remélem ennyien is olvasni fogjátok. Most nagyon Louis áll nyerésre. Amint vége a szavazásnak szerintem el is kezdtem a blogot! :) Azt is olvassátok majd és persze ezt is folytatom ugyan ilyen gőzerővel! Nem fogom elhanyagolni! ;) További szép napot!

Ötvenedik

Tegnap Harrynek nem sikerült elmondanom a dolgokat. Ma pedig megint csak azt éreztem, hogy nem kellene. A srácokkal beszéltünk egy jó kis napot. Mivel nagyon jó időnk volt, úgy döntöttünk, hogy strandra megyünk. Ez a mi esetünkben elég kockázatos dolog, de úgy döntöttünk belevágunk. Ha túl sok lesz a sikítozó rajongó, akkor gyorsan lelépünk.
- Harry most ne írj ki semmit, jó?
- Nem fogok nyugi. Többé nem fordul elő.
- Ezt az ígéretet hányszor hallottam – sóhajtott fel Liam, majd barátjára vigyorodott.
- Huh, Hazza jól áll a fürdőnacid – mondta Louis egy perverz mosollyal az arcán.
- Te is egészen kívánatos vagy – röhögött fel.
- Egy gyors szex az egyik fedett csúszdában? – kacsingatott én pedig hányás imitáltam.
- Ezt nem akarom hallani – fogta be a fülét Niall. – Azt hittem nincs több Larry mióta neked van El, neked meg Ell – ezen a mondatán kicsit eltűnődött. El és Ell.
- Kicsit féltékeny vagyok – mondta Eleanor csalódott arccal. Loui kárpótlásul csók hadjáratot indított.
Harry megfogta a kezem és elindult velem az egyik medencéhez, ahol rengeteg csúszda volt. Félelmetesebbnél félelmetesebb. Mondtam már, hogy mennyire utálom a fürdőt? A fürdőruhát is, meg úgy a vizet, ezektől a nagy vackoktól meg rettegek.
- Harry, Harry – próbáltam lefékezni. Megtorpant és rám pillantott. A számat harapdáltam és a kezünket néztem aztán a medencét, majd őt.
- Nehogy azt mond, hogy félsz.
- Hát pedig félek… - nyöszörögtem.
- Semmi bajod nem lesz, ez csak víz.
- Pont ez a baj. Gyűlölöm ezt a helyet – sóhajtottam fel. – Csak miattatok jöttem el.
- Én meg félek a hullámvasutaktól – ismerte be. – Elráncigálhatsz egy béna vidámparkba és felülök veled bármire, ha cserébe te lecsúszol velem.
A győzködése tetszett. A vidámpark nem is olyan rossz ötlet. Kíváncsi voltam Harold édes kis ijedt arcára, amint valami őrülten gyors vasútba beülünk. Minden pénzt megér.
- Öm… jó…
Ahogy a csúszdára néztem, minden önbizalmam elillant hírtelen. Ő megint csak vonszolt maga után. Megmásztunk egy csomó lépcsőt, míg feljutottunk. Hamar sorra kerültünk, mivel nem voltunk sokan.
- Egyszerre csúszunk jó? – kérdezte.
- Te mész elől!
Beült előre én pedig mögé. Kezeimet mellkasán átkulcsoltam és készen voltam a biztos halálba menni. Jó volt élni! Greny a cicám hiányozni fog…
Ezek voltak az utolsó gondolataim, mivel fénysebességgel sodort magával a sötétben a víz. Én azt hittem már meghaltam, mert láttam a fényt az alagút végén, akkor Harry valami olyasmit ordított, hogy nagy levegőt. Ijedtemben azt végig nem is vettem. A vízben landoltam és teljesen a medence aljára elmentem. Erős kezek segítettek a felszínre.
- Na hogy tetszett? – kérdezte vigyorogva.
- Ez borzalmas volt.
Igaz nevettem, de egy pillanatig tényleg azt hittem, hogy nem fogom túlélni. Harry jutalmul megcsókolt, de ez most ide kevés vigasz volt. Még legalább tíz ilyen micsodára felráncigált és legalább tízszer meghaltam. Aztán megkerestük a többieket, akik a büfénél kajáltak. Niall tömte magába az ételeket és csodálkoztam, hogy a vízben nincsen rosszul tőle. Zaynen egy vízcsepp sem volt, mivel ő bele sem ment. Félt a víztől. A többiek pedig ugyan olyan jól szórakoztak, mint mi. Legalábbis a csurom vizes fürdőruha és haj erre utalt.
Su rám pillantott és fejével biccentett nekem. Mi ketten kicsit felálltunk és arrébb mentünk.
- Tudsz már valamit?
- Hogy érted?
- A levéllel kapcsolatban. Tudod, hogy ki volt? Mert arra gondoltam, hogy talán most is itt van és, ha így van, akkor nézz jól szét. Hátha látsz valakit, aki a buliban is ott volt.
- Su ezt már paranoiának hívják.
Suttogva beszélgettünk és azt asztal felé pillantottam de Harry már nem volt ott.
- Mi a baj lányok? – kérdezte mögülem és kicsit megrázkódtam. Hátulról átölelt és állát fejemnek támasztotta.
- A levélről beszélgetünk, csak nem akartam mindenki előtt mondani.
A szememmel kettényársaltam Susit ezzel jelezve, hogy most olyat mondott, amit nem kellett volna, mivel ő nem tud semmiről. Egy kétségbeesett arcot vágott. Harry maga felé fordított.
- Milyen levélről van szó?
- Áh, semmi – legyintettem, de zavaromat és Su arcát nem lehetett meghazudtolni.
- Shell, mit nem mondasz el nekem?
Felsóhajtottam és tudtam, hogy most már el kell neki mondanom.
- Szóval…
- Mond már! – parancsolt rám erőszakosan és láttam rajta, hogy idegeskedik.
- Nem nagy ügy… A rajongótok, aki küldte azt a csomagot, küldött nekem egy levelet benne képekkel a buliról. Ott volt ő is.
- Micsoda? Ez nem nagy ügy?
Tudtam, hogy ideges lesz, de most valósággal tombolt.
- Hihetetlen, hogy megint nem mondtál semmit! Ha Susie nem szólja el magát, akkor megint nem tudtam volna erről.
- Sajnálom, én csak nem akartam elrontani ezt a napot.
Könnyek szöktek a szemembe és úgy éreztem magam, mint egy sírós kisbaba. Harry mellkasára vont és azt hajtogatta, hogy ne haragudj. De nem is haragudtam. Igaza volt. Szólnom kellett volna neki. Megint elrontottam.