Tizenkettedik

Lissa levált tőlünk és ketten maradtunk Codyval.
- Egyre jobban kedvelem – mondtam ki hangosan a gondolataimat.
- Tud ő rendes is lenni, de roppant idegesítő.
Felsóhajtottam és még mindig csak agyaltam. Az ment a fejemben, amit ő mondott nekem.
- Shell, mondd, mi nyomaszt.
- Aj, nem akarok mindenkinek erről nyavalyogni.
- Én nem vagyok mindenki – mosolyodott rám kedvesen.
- Tudom, csak már úgy szégyellem magam emiatt.
Főleg, mert tudom, hogy tetszem neked… Persze ezt már nem mondtam ki hangosan. Itt állt mellettem az a személy, akiben pillanatnyilag a legjobban megbíztam, de ezzel csak nem zaklathattam mindig. Rossz érzés lehetett neki.
- Ha megkönnyebbülsz tőle, mondd nyugodtan.
- Őszintén Cody, mi van abban a csajban?
- Liliben?
- Igen. Jó igen tudom szép, kedves, aranyos, csinos -
- Semmi.
- Jó persze, hogy ezt mondod, mivel a barátom vagy.
- Ha őszintén hallani akarod a véleményem, akkor elárulom neked, hogy Harry nem normális. Egy részt, mert egy ilyen szerelmet hagyott veszni és itt hagyott. De azzal is bizonyítja idiótaságát, hogy most itt vagy még is valaki mással van. Pedig látszik, hogy téged szeret, szóval nem értem mit akar. Te pedig nem várhatsz rá örökké. Nem lehet mindig rossz kedved miatta.
Újabb igazságok. Kezdett nagyon bosszantani, hogy mindenki jobban látja nálam a dolgokat. Hogy egyedül én vagyok ennyire vak.
- Ne becsüld magad alá. Különleges vagy Shell.
Mind a ketten egymással szemben álltunk és ismerős volt már ez a szituáció.
- Tudod, hogy én mit érzek. Nem szeretnék semmit sem erőltetni. Tudom, hogy mást szeretsz…
- Nem akarlak hitegetni. Én még mindig őt szeretem.
- Tudom, de engem nem zavar. Talán segíthetnék rajtad.
Most én voltam az, aki megcsókolta őt. Még mindig ugyan olyan barátként tekintettem rá. Nem tudom, hogy ennél érezek-e többet, de lehet, hogy idővel kialakulna valami. Egy esélyt mindenképpen megérdemel.
- Ezt még ismételgetjük, majd igaz? – kérdezte nevetve.
Én is elmosolyodtam és bólintottam egyet. Elköszöntem tőle és bementem a házba.
Nem tudtam, hogy most boldognak vagy szomorúnak kellene-e lennem. Nem tudtam eldönteni. Susie még nem ért haza így egyedül. Gondolom, éppen nagyon jól el van Lilivel. Igen irigykedtem, de hát nem tudtam, mit tenni…
- Szia, Shell!
Ahogy anyám előttem termett szinte szívinfarktust kaptam. Erre nagyon nem számítottam. Hírtelen levegőt is elfelejtettem venni.
- Megijesztettelek?
- Áh, ugyan… - néztem rá kicsit durcásan. – Mi járatban?
- Gondoltam megnézem már, hogy vagy, ha te nem látogatsz mindeket.
- Meg vagyok.
- Mi is köszönjük a kérdést – mosolyodott rám. Mire megforgattam a szemeimet. Tényleg kevesebbet találkoztam vele az utóbbi időben. Főleg, amióta apám visszaköltözött hozzá… De ez nem azt jelentette, hogy nem is hiányzik.
- Susie, hol van?
- Ezt én is szeretném tudni – mormogtam.
- A srácokkal voltál?
- Nem, Codyval.
- Valamiről lemaradtam? Harryvel mi van?
- Anya, ha azt hiszed, hogy Harry a barátom, akkor tényleg nagyon le vagy maradva.
- Nem úgy értem. Mi van most vele.
- Jól megvan a barátnőjével. Ahogyan Susie is – tettem hozzá.
Ekkora nagy ricsaj érkezett a bejárati ajtó felől és hallottam, hogy haza jöttek. Kiléptem a konyhából és ott álltak négyen. Susie, Lili, Niall és Harry.