2. Negyedik

Harry szemszöge

- Oh de jó! Újra itt vagyunk Londonban! – szállt le elsőként Niall a repülőről.
- Hiányoztál szerelmem! – ölelt át Louis egy villanyoszlopot én pedig hangosan nevettem mind ezen. Néhány rajongó megrohamozott minket, mi pedig készségesen firkantottuk alá a papírokat, amelyeket orrunk alá nyomtak. Tényleg jó volt újra itthon lenni. Azt vártam a legjobban, hogy bemehessünk a közös lakásunkba és öt napig fel se kelljünk.
- Lili segítsek? – fordultam felé.
- Nem kell köszönöm, megoldom – mosolyodott rám szelíden. Ennek ellenére mégis felkaptam az egyik táskáját.
- Mit csinálunk ma?
- Nyugi Harry – karolta át a nyakam Paul. – Nem fogsz unatkozni, ugyan is dolgozni jöttünk vissza.
A barátnőmmel szerettem volna lenni egy kicsit, így amikor megtudtam, hogy ma még egy stúdiózás is vár ránk kissé elszomorodtam.
- Annyi időtök van még, hogy haza taxizzatok, átöltözzetek esetleg egyetek valamit. Aztán találkozunk a stúdióban.
Egy széles mosolyt és egy kacsintást küldött felénk. Mi már elég fáradtak voltunk.
- Király – mormogta Zayn.
- Niall hozd majd a gitárod, jó? Szükség lesz rá.
- Miről maradtam le? – pislogott Niall értetlenül. Mi sem tudtuk, hogy mi a fene most ez. Eddig senki nem szólt egy szóval sem, hogy robotolunk ma is. Ennyit az alvásról.
- Majd hívj, ha nem vagy elfoglalt jó?
- Rendben – mosolyodtam rá, majd egy csókkal búcsúztam el Lilitől.
Gyorsan fogtunk két taxit és hazafuvaroztattuk magunkat. Ahogy beértünk a lakásba rögtön mindenki nagyon jól érezte magát. Hiányzott már a lazítás és maga a lakás hangulata is. A kanapéra vetettem magam és mellettem Niall foglalt helyet.
- Ki fog kaját csinálni? Liam? – nézett rá. – Vagy esetleg te szeretnél Zayn?
- Szerintem rendelünk – néztek össze, mivel együk sem volt olyan állapotban, hogy főzőcskézzen. Szóval maradt a pizza. Amikor megérkezett mindenki leült a nappaliban és arról beszélgettünk, hogy vajon meddig kell stúdióznunk. Még mindig imádtam ezt csinálni, de ma nagyon kimerült voltam. Azért a turné eléggé fárasztó dolog tud lenni.
Amikor Paul hívott minket mi röppentünk is. A házunktól gyalog mentünk, mivel ott volt tőlünk húsz percre. Susie is csatlakozott hozzánk.
- Nem, én tudom… - válaszolt Su. – Volt valami verseny. A nyertes többek közt azt kapta, hogy három angol énekesnek, bandának írhat dalt. És gondolom ti is díjjak vagytok.
- Oh vagy úgy. És ők tudják, hogy velünk találkoznak most?
- Nem.
- Uh. Lehet hatalmas nagy rajongóink, és majd ha meglátnak minket sírva fakadnak – nevette Louis.
- Ha téged meglátnak, akkor biztos sírni fognak – jegyeztem meg szkeptikusan.
- Ne légy ilyen gonosz. Tudod, hogy nem csalnálak meg! – ölelte át nyakam. – Ne legyél féltékeny.
- Tudom, drágám – néztem rá száj csücsörítve.
- Jó! Jó! Fejezzétek be. Elég volt minden nap ezt látni, legalább egy kicsit álljatok le – takarta el a szemeit Zayn.
Az út hátra lévő részében ugyan úgy folytattuk és a többiek már készen voltak tőlünk. Amikor meglátták Pault szinte megváltásként fogadták. Aztán mind a heten beléptünk az épületbe és a stúdióhoz igyekeztünk. Messze jártunk, de láttam, hogy az üveg mögött két lány van és egy srác. Egyre kíváncsibb voltam, hogy mi fog ebből kisülni.
- Sziasztok – köszöntette őket Paul. Amikor felénk pillantottak, akkor hirtelen hatalmasat dobbant a szívem. Nem akartam hinni a szememnek. Ahogy a tekintetünk találkozott azt éreztem, hogy menten szívinfarktust kapok. Nem volt ilyen szerencsém.
Shell szebb volt, mint ahogyan emlékeztem rá. Néhány pillanatig azt éreztem, hogy minden megfagyott körülöttem. Levegőt sem bírtam venni. Nem tudom, hogy csend volt e vagy csak én éreztem úgy, de Susi volt, aki először megszólalt.
- Jézusom, Shell!
A nyakába ugrott és ölelgetni kezdte. Éreztem, hogy a srácok engem néznek, de én róla le sem tudtam venni a tekintetem. Ajkamba haraptam és próbáltam úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.