2. Hatodik

Ahogy tartottam kifelé esküszöm remegni kezdtem, mert Harryre gondoltam. Ez már biztos, hogy nem normális dolog. Örültem, hogy itt van, de egyben kellemetlenül is éreztem magam. Kiléptem az ajtón és azon kaptam magam, hogy Su ismét a nyakamban van. Ő volt csak ott. Nem kellett volna meglepődnöm. Csak kicsit rossz volt.
- A mai nap a miénk, igaz? – pillantott rám mosolyogva.
- Gondolom, ha nincs más dolgod…
- A tied vagyok.
Több mint egy fél éve nem láttam, így volt bőven mit bepótolni. Beültünk egy kávézóba és mondhatni nekem esett. Kérdéseket halmozott fel és azt sem tudtam, hogy melyikre kellene először válaszolnom. Eleinte a semmilyen kérdések voltak, és aztán kezdtünk belemélyedni.
- Most mit érzel?
- Boldog vagyok, hogy végre itt vagytok. Kicsit csalódott, mert itt hagytatok. Kicsit azt érzem, hogy már nem vagyok olyan fontos, mint régen – vallottam be. – Kimaradtam az életedből és te is az enyémből. Olyan régóta ismerjük egymást, most mégis kicsit olyan, mintha egy idegennél beszélgetnék.
Teljesen őszinte voltam. Muszáj volt elmondanom. Láttam, hogy ujjaival dobolt és az asztalt nézte csendben. Gondolkodott valamin. Aztán végül rám pillantott és láttam, hogy könnyesek a szemei.
- Nagyon sajnálom Ell! Tudod, hogy te vagy a legjobb barátom. Nagyon rosszul éreztem magam, amiért te nem tudtál velünk jönni, hogy szakított veled Harry és, itt hagytunk. Ne tudd meg, hogy nekünk is milyen nehéz volt.
- Én tudom. Persze – mosolyodtam rá halványan. – Most itt vagytok, és ennek örülök.
Erre ő is kicsit elmosolyodott és éreztem, hogy egyre jobban oldódik a feszültség. Egyre jobban el tudunk újra beszélgetni.
- És ki az a Cody? – kérdezte ravaszul. A jó öreg Su…
- Osztálytársam.
- Ennyi? – vonta a fel a szemöldökét.
- Mi kellene még? – kuncogtam el magam.
- Nem tudom, azt hittem kicsit izgalmasabb a történet.
- Cody egy nagyon rendes srác – sóhajtottam. – Túl kedves velem. Igen, tetszem neki, tudom, hogy ezt szeretted volna hallani – vigyorogtam rá, majd kicsit komolyabbra váltottam. – Akár lehetett volna valami köztünk. De azt éreztem, hogy nem működne.
- Mert mást szeretsz…
- Igen.
- Nem tudom, hogy mennyi pletykát hallottál a srácokról.
- Szinte semmit. Próbáltam teljesen elzárni magam ettől.
Susie elhúzta a száját és láttam rajta, hogy valami fontosat szeretne mondani. Kicsit meg is ijedtem, de azt hiszem már mindenre fel voltam készülve.
- Harrynek van barátnője, gondolom akkor erről sem tudtál – mondta halkan.
Mindenre talán még sem voltam felkészülve. Pislogtam néhányat, majd hátrébb dőltem a székemben. Nem kellene meglepődnöm. Számíthattam rá. De nem tudtam volna letagadni, hogy mennyire szar érzés. Fájt.
- De nem is szereti. Illetve szereti, de nem szerelmes belé… még mindig te -
- Mindegy – vágtam bele a szavába. – Mi már nem vagyunk együtt ugye bár. Szavam sem lehet. Azt csinál, amit szeretne. Ő már túltette magát.
- Aj, Shell! Csak kérlek, ezt ne csináld! Tudod, hogy nekem nem tudsz hazudni. Dehogy tette magát túl és te sem. Ha így, lenne, nem lennétek megkukulva és már beszélgetnétek. Ő is ugyan úgy fel van kavarva, mint te.
- Jó, akkor most mit csináljak, sírjak?
A hangom érzelemmentes volt. Legalábbis egy darabig, aztán tényleg könnyezni kezdtem. Visszafojtottam amennyire csak tudtam.
- Van még lehetőségetek beszélni. Egy ideig együtt dolgoztok – próbált vidítani.
Ebben azért igaza volt. Tudtam, hogy ez a néhány nap életem legnehezebb napjai lesznek.