2. Első

Sziasztok! :) Boldog új évet kívánok mindenkinek! :D Remélem mindenkinek jól telt a szilvesztere. Néztem a kommenteket és annyira örülök, amikor olyat olvasok, hogy még csak most kezdte el a történetet, de egész éjszaka fent volt, hogy végig olvassa. :DD Nekem ez olyan nagy öröm, hogy izgalmasnak találjátok. Azért remélem vannak régi olvasóim is. ;)) Nos gondoltam hozom az új részt. A második évadét *-*. Remélem ebben az évben is nagy érdeklődés lesz a történet iránt és sokan olvassátok majd. Meg kommenteltek :DD. Szóval jó olvasást!

Félév után is iszonyat rossz volt egyedül lenni a lakásban. Annyira hiányzott Susie, hogy bele tudtam volna őrülni. Főleg akkor jutott ez az eszembe, amikor haza értem és egyedül voltam. Arról nem is beszélve, hogy Harry miatt még mindig képes voltam átsírni az éjszakát. Amióta szakított velem nem is beszéltünk. Egy szót sem váltottunk. Susie pedig egyre kevesebbszer keresett, annak ellenére, hogy megígérte nem fog elhanyagolni. Gondolom egyre jobban belemerült a munkába és már kevésbé ért rá. Nem maradt ideje rám. Nem nehezteltem rá. Nem tudtam volna. De nagyon fájt. Megfeledkeztek rólam. Náluk pörgött az élet. Talán már észre sem vették, hogy nem vagyok ott. Ez bántott a legjobban, hogy én még mindig szenvedtem, ők pedig nagy kanállal vagy talán merőkanállal falták az életet.
- Lehet jobb lenne, ha mára befejeznénk – hallottam meg Cody hangját, aki visszarántott a valóságba.
- Mi? – fakadt ki Lissa. – Pont most? Ha nem tudnátok egy hét múlva verseny! Sehogy sem állunk!
- Igen, de mint látom Ell nincs itt köztünk.
- Sajnálom! – ráztam meg a fejem. – Csak nem érzem magam túl jól.
Hallottam, hogy Lissa hangosan felsóhajtott és a homlokát kezdte el dörzsölni. Mind a hárman már nagyon fáradtak voltunk.
- Mi is szarul vagyunk, ha nem tűnt volna fel. Nem csak neked vannak problémáid, de mi próbálunk csinálni valamit. Ne hátráltass. Ha nem vagy rá képes nem kellene elvállalnod.
- Lissa… Hagyd már. Neked is szokott rossz napod lenni, nem? Képes rá. Akkor legalább szünetet tartsunk.
Erre a válasza néhány cöngetés és szemforgatás volt a válasza.
- Tíz percbe nem halsz bele, addig lesz időd gyakorolni a dalt, mert még mindig hamis – vágta oda neki.
- Cseszd meg! – vágtatott ki a teremből.
Nem tudtam megállni, hogy egy kuncogást ne eresszek el. Közben Cody húzott elém egy széket és velem szemben foglalt helyet.
- Na, mi a hézag?
- Nincsen semmi – mosolyodtam el halványan.
- Hihető… Olyan, vagy mint egy zombi. Régen voltál ilyen.
- Biztos a fáradtság miatt.
- Én nem hiszem. Sokkal inkább egy fiú van a dologban, ugye?
Felsóhajtottam és elfordítottam a fejem. Cody tudott sok mindent rólam. Mióta felvettek az egyetemre és megismertem őt nagyon jó barátok lettünk. Lissa ezért is utált többek között, mert bele volt esve a srácba, de ő nem viszonozta az érzéseit. Rám fogta, hogy ez miattam van, így a kapcsolatunk már az elején meg volt pecsételve.
- Tudod, hogy nem szeretek erről beszélni.
- Tudom. Nem azt mondom, hogy beszélj, de kezdeni kellene veled valamit. Borzalmas így látni téged.
- Elmúlik – fordultam felé.
- Én azt hittem, hogy már nagyjából túltetted magad, de ahogy most rád nézek, nagyon nem úgy tűnik.
Erőltettem egy nagyon széles mosolyt.
- És így?
Erre csak elnevette magát.
- Kicsit jobb, de nem túl őszinte – rázta a fejét. – Mit szólnál ahhoz, ha hétvégén csinálnánk valamit?
- Nem is tudom…
- De tudod – kacsintott rám. – Lesz egy tök jó koncert. Nos? Mit szólsz?
- Azt, hogy Lissa meg fog ölni – húztam el a számat. – Nem szeretném, ha a széttépet, darabkáimat neked kellene összeszedned.
Ismét nevetni kezdett és szinte mind a ketten elképzeltük. Hihetőnek tűnt. Ekkor Lissa belépett a terembe, de még mindig idegesnek tűnt. Cody felvette a gitárját közben rám nézett válaszért. Végül rá bólintottam. Szóval akkor koncertezünk.