2. Tízedik

Sziasztok. :) Meghoztam az újabb részt. Észre sem vettem, hogy az oldal már az 50000 látogatót is átlépte *-*. Köszönöm mindenkinek. :) Olyan érdekes, hogy az oldal már meg van egy ideje. Olvastam régebbi kommenteket és akkor nagyon lelkes olvasók szinte fel is szívódtak. Nem tudom, hogy csak nem írnak, vagy nem is olvasnak... Kicsit azért sajnálom az ilyet. :// Úgy tűnik, hogy régi olvasóimból nem sokan maradtak. Most fogalmam sincs, hogy hányan olvashatjátok a blogot, de remélem velem tartotok a végéig. :) 

Másnap reggel egészen korán felkeltem. Rettenetesen fájt a fejem. Tegnap talán nem éreztem annyira gáznak, hogy a srácoknál alszom, de ma már nem így gondoltam. Kikászálódtam az ágyból. Ekkor vettem észre, hogy Harry pulcsija van rajtam. Erre nem is nagyon emlékszem, hogy mikor került rám. Belenéztem a tükörbe és kicsit rendbe szedtem magam. Bár nem sokat lehetett segíteni a fejemen. Leengedtem a hajam, hogy legalább az is takarjon. Elindultam a lépcsőn és Liam hangját hallottam. Aztán a konyhába érve Harryt is megpillantottam.
- Jó reggelt – köszöntek rám szinte egyszerre.
- Fájdalom csillapítót? – mutatta fel Harry mosolyogva. Mire csak megráztam a fejem. Szenvedjek, ha már olyan hülye voltam tegnap. Egy kis csend telepedett ránk.
- Szerintem felhívom Niallt. Azért jó lenne tudni, hogy mi van velük – somfordált ki Liam. De szinte biztosra vettem, hogy kettesben szeretett volna hagyni minket. Ekkor ugrott be az a része az estének, amikor ugyan ezt tette az ajtóban állva, miután ránk nyitott. Éreztem, hogy elpirul az arcom. Hogy lehetek ennyire nyomorék? Ezt már komolyan tanítani kellene. Annyira zavarban éreztem magam és alig bírtam Harry szemébe nézni. Hallottam, hogy veszi a levegőt, hogy mondjon valamit, de szavába vágtam.
- Harry, nagyon sajnálom, ha hülyeségeket mondtam neked. Ha hülyeséget csináltam… Nem gondoltam komolyan. Őszintén szólva nem is nagyon emlékszem rá – füllentettem. – De tényleg nagyon sajnálom. Örülnék, ha jóban lennénk.
Leült az asztalhoz és én is helyet foglaltam. Kedvesen nézett rám és kezdtem kissé megnyugodni.
- Felejtsük el. Nem történt semmi sem, oké?
Bólintottam egyet. Persze nem így éreztem, de ez volt a legjobb nekünk. Szóval ennyi volt? Mármint a Harry és az én kapcsolatom. Nem mondtuk ki, de ez valami olyasmit jelentett, hogy legyünk barátok. Persze én bíztam abban, hogy még tényleg szeret és van esélyem visszakapni. Persze Lilinek nem akartam keresztbe tenni. De önzőnek kellett lennem. Ha van némi remény arra, hogy megint velem szeretne lenni, akkor én megteszek minden tőlem telhetőt.
- Akkor ezt megbeszéltük – fújtam ki a levegőt. Kicsit azért mégis csak megnyugodtam, hogy nem kell kerülnünk egymást és nem kell bunkóznom vele. Most egy kicsit jobb volt.
- Oh je, megvannak Susiék – lépett be Liam.
- Na és hol?
- Nálatok.
- Remek – álltam fel az asztaltól. – Akkor haza tudok menni.
- Maradj még nyugodtan. Csinálunk reggelit.
- Ti? – néztem rájuk felvont szemöldökkel.
- Aj, ne már, egészen jót tudunk – gyerekeskedtek.
- Segítek, jó?
Összenéztek és mosolyogni kezdtek.
- Te még nálunk is bénább vagy. Megvágnád magad, vagy leforráznád, vagy hasonlók. Inkább ülj nyugodtan – nevette el magát Harry. Túl jól ismert.
Elhülyéskedtünk egy darabig a konyhában, majd a többiek is csatlakoztak hozzánk. Louis még nálam is brutálisabban festett. Sőt abban sem voltam biztos, hogy kijózanodott. Egy elég mulatságos délelőttöt töltöttem náluk. Aztán pedig hazaindultam. Amikor beértem a lakásba Susie már egyedül volt.
- Na, milyen volt a buli?
- Jó – nevettem el magam.
- Igen? Mi történt?
- Hát ittunk, de ti hova tűntetek?
- Nem éreztem magam olyan jól és hazajöttünk. De ahogy elnézlek, neked jó estéd volt – kacsintott rám.
Felsóhajtottam és lehuppantam mellé a kanapéra.
- Tudom, hogy mire vagy kíváncsi. Csókolóztunk, mivel én eléggé… szóval sokat ittam, így reggel beszéltük meg a dolgokat. Arra jutottunk, hogy barátok vagyunk.
- Ez igazán jó barátság – forgatta meg a szemeit.