Száztizennyolcadik

Amikor tudtuk, hogy a srácok érkezni fognak, akkor Susie és Danielle társaságában eléjük mentünk, hogy minél hamarabb találkozhassunk. Olyan régen láthattuk őket élőben, hogy már mind a hárman tűkön ültünk. Hatalmas tömeg volt. Gondolom nem csak mi tudtunk arról, hogy a fiúk visszatérnek Londonba, hanem a rajongók is. Onnan tudtuk, hogy már meg is érkeztek, hogy mindenki sikítozva próbált közel kerülni hozzájuk, de persze a biztonságiak ezt nem tették lehetővé. A tömegen megpróbáltuk magunkat átverekedni, hiszen minket ismernek, és biztosan oda engednének hozzájuk. Komoly harcot kellett vívnunk, hogy észrevegyenek minket. Niall fordult felénk vigyorogva és szólt az egyik nagydarabnak, akik segítettek minket. Amikor végre ott lehettünk mellettük én azonnal Harryt jó szorosan magamhoz húztam.
- Csak nem hiányoztam? – kérdezte mosolyogva.
- Valójában nem. Csak sok itt a fotós, gondoltam jó színben tűntetem fel magam – válaszoltam szem forgatva, hogy hogyan tud ekkora marhaságot kérdezni. Még jó hogy hiányzott. Azt hittem bele őrülök, hogy nincs itt. A srácokért egy limuzin jött, amibe mindannyian simán befértünk. Néha még most is szokatlan volt, hogy milyen luxus körülmények között élnek.
- Milyen buli lesz ma? – csapta össze a tenyerét Louis.
- Azt hittem pihenni szeretnétek – vonta fel szemöldökét Danielle.
- Azt is. Mi lenne, ha ma este szétnéznénk a városban? – vetette fel az ötletét Harry. Nem is ő lett volna, ha rögtön nem ez jut eszébe.
De mindenki benne volt így eldőlt, hogy este partyzunk egy nagyot. Még fogalmam sem volt, hogy mit mondok Zaynnek, de tudtam, hogy minél hamarabb beszélnem kell vele. Talán a ma este egy jó lehetőség lenne erre. De kicsit rosszul éreztem magam, hogy még csak most jöttek vissza és máris el fogom szúrni a kedvét. Mégis azt éreztem, hogy minél előbb annál hamarabb túlesünk rajta. Eddig csak magamban őrlődtem és kellett, hogy vele beszéljem meg ezt a dolgot.
Eleanor nem volt itthon így ő nem tudott velünk tartani. Brook pedig azt mondta, hogy nem érzi magát túl jól, de egyértelmű volt, hogy másról van szó. Nem nagyon érdekelt és jobb is volt így. Már néhány poharat üresen csaptunk az asztalhoz, amikor Zayn bejelentette, hogy megy dohányozni. Aztán valahogy mindenki elkeveredett a másiktól a nagy tömegben. Én is kiléptem a hűvös estébe és megpróbáltam megkeresni a banda rosszfiúját, hogy végre beszélhessek vele. Iszonyat hideg volt és azt hittem, hogy megfagyok, amíg ráleltem.
- Szia – köszöntem neki, mintha ma még nem is találkoztunk volna.
- Meg fogsz fagyni – nézett rám kerek szemekkel és kibújt a pulóveréből, amit rám terített.
- Köszönöm – mosolyodtam rá. – Tudnánk egy kicsit beszélgetni?
Hangosan felsóhajtott és kifújta a füstöt.
- Brook?
Hangtalanul bólintottam és az előző mozzanatait megismételte. Tudtam, hogy nem ez minden vágya. Nekem sem, de kellett, hogy megbeszéljük.
- Figyelj Shell, talán ebbe nem kellene belemásznod – nem ellenségesen mondta csak inkább féltve engem. – Nagyon sok minden van, amiről nem tudsz és jobb is, ha ez így marad.
- Arról az estéről nem kellene tudnom igaz?
Értetlenül nézett rám, de láttam rajta azt is, hogy kissé megijedt. Nem is azért, mert tudom, hanem, hogy honnan juthatott el a fülembe. Legalábbis én biztosan ettől tartottam volna a helyében.
- Miről beszélsz?
Próbált úgy tenni, mintha komolyan nem értené, de ahogy pillantottam rá, tudta, hogy miről beszélek, csak valahogyan ő maga is félt. Nem csodálom. Ez egy olyan téma, amit jobb nem firtatni.
- Kérlek, ne kelljen elmondanom, hogy miről beszélek, mert hidd el nekem is nehezemre esik kimondani…
Láttam rajta végig folyni az összes érzelmet arcán. Szégyen, sajnálat, keserűség és még sorolhatnám. Lehajtotta fejét és a második szálat vette elő.
- Kitől tudod?
Haboztam a válasszal, hiszen ebben a pillanatban tudatosult bennem, hogy Elenának igaza volt. Most az egyszer nem hazudott. Nem tudom, hogy miért akart velem jót tenni, de megtette.
- Elena… - mondtam ki halkan és szinte jeges borzongás futott át mindkettőnkön.