Száztizennegyedik

Sziasztok! :) Sajnálom, hogy tegnap nem hoztam részt, csak nagyon kevés időm van. Már így első héten nagyon beindult az élet. Rengeteget kell tanulnom, meg csináljuk a darabokat is, meg segítjük a kilencedikeseket. Szóval tényleg sajnálom, de igyekszem. Hétvégén a másik blogjaimra is érkeznek az új részek. ;) Jó olvasást!

Másnap reggel korén keltem. Igazából este sem aludtam sokat, mivel végig az járt a fejemben, hogy miket mesélt tegnap Elena. Susie nem volt itthon. Gondolom Niallnél aludt. Ez már kicsit bosszantó volt, hogy mindent megtett, hogy kerüljön engem. Vasárnap reggel volt és egyszerűen semmihez nem volt kedvem. Megittam egy kávét, hogy attól majd hátha kipihentebbnek fogom magamat érezni, de nem sokat ért. Csináltam reggelit is, amit a gépem előtt elfogyasztottam. Olvasgattam ezt-azt, mivel már régen tettem. Felmentem twitterre meg hasonló helyekre. Láttam rólam és Harryről sok képet, amelyek mosolyt csaltak az arcomra. Már mindenki tudta, hogy együtt vagyunk. A nagyobb rajongók ennek örültek és csomó oldalt csináltak. Rengeteg üzenetem érkezett és iszonyatosan jó volt látni, hogy az emberek nem rühellnek. Facebookon hallottam, hogy valaki rám írt. Megnyitottam az oldalt és nem is tudom, kissé meglepődtem. Jack volt az. Nem is tudtam, hogy az ismerősöm.
Jó reggelt kívánt nekem és belekezdtünk egy beszélgetésbe. Elsőnek csak olyan semmilyen dolgokról én még is örültem, hogy rám írt. Jól esett és szívesen beszélgettem vele. Aztán megkérdezte, hogy nem találkozunk-e ma, mert élőben sokkal jobb lenne megbeszélni a koncertet. Úgy döntöttem, hogy elmegyek vele kávézni kettőkor. Legalább meg volt a mai programom és nem kellett a Zaynes dolgon agyalnom, mert ha egyedül lettem volna vagy Harryvel, akkor biztos azon kattogtam volna. Felvettem egy hosszú farmernadrágot meg egy rövid ujjú pólót, rá egy vastag pulcsit, mivel hűsös és esős őszi nap volt várható.
Próbáltam pontosan oda érni, de nekem az soha sem volt az erősségem. Késésben voltam, de csak tíz perccel. Ez nálam nem is olyan rossz. Ő már ott állt a bejáratnál és engem várt.
- Sajnálom, hogy késtem – szabadkoztam.
- Szia, Shell.
Két-két puszival köszöntünk egymásnak. Majd kinyitotta nekem az ajtót és maga elé engedett. Kinéztünk egy helyet és leültünk. Nem sokan voltak bent, így nyugis volt és nem kellett attól tartanom, hogy lesifotósok leselkednek ránk. Vagyis tőlük mindig lehetett tartani, ha az ember kitette a lábát, de most valahogy nem érdekelt. Jack egy tanár, nem kell félnem a pletykáktól.
Mind a ketten rendeltünk. Én egy forró csokoládét ő pedig egy kávét.
- Hogy tetszett az este? Nem volt időd kifejteni nekem, mivel sietnem kellett.
- Tetszett. Az egyetemisták nagyon tehetségesek – fogtam meg a poharamat, hogy melegítse a kezem és hol azt néztem, hol Jack barátságos barna szemeit.
- Kedvet kaptál hozzá? – mosolyodott rám. Istenem még mindig mennyire jól néz ki!
- Határozottan igen. Nem tudom, hogy mire vihetném, de szeretnék a zenével foglalkozni.
- Oh, sok mindenre lehet. Hidd el… Írhatsz dalokat – kacsintott rám. Ez nem is hangzott olyan rosszul. – A versenyek nem hiányoznak?
- De, de igen. Nem is értem miért hagytam abba – ráztam meg a fejem, majd az italomba kortyoltam.
- Na, ezt én sem – nevetett fel mély hangján. – Hiszen te is tehetséges vagy, de ezt annyit mondtam már. Ezt az egyetemet neked találták ki Shell. Nagyon örülnék, ha megpróbálnád.
Már biztos voltam benne, hogy megfogom. Harry is annyira ajánlotta és most Jack. Alig tudtam levenni róla a szemem és kicsit bűntudatom volt, hogy ilyesmikre gondolok, amikor nekem barátom van. Senki ne értsen félre. Szeretem Harryt. Mindennél jobban, csak volt valami ebben a huszonhárom éves férfiban. És igen pont ez. Ő nem egy fiú, hanem férfi. Vonzott benne valami. Nem tudom, hogy a külseje, vagy a tehetsége, vagy az a régi érzés, amit tizenöt évesen tápláltam iránta.
- Nem veszed fel? – biccentett fejével a rezgő telefonom felé. Annyira gondolataimban voltam elmerülve, hogy észre sem vettem, hogy hívnak. Amikor a kijelzőre pillantottam azt hittem Harry lesz, de nem. Anya volt.
- Szia.
- Shell Mike megint rosszul lett és most a műtőbe vitték – mondta aggodalmasan és éreztem a hangján, hogy a sírást tartogatja. Ennyit mondott és én lecsaptam a telefont, majd felpattantam.
- Betudnál vinni a korházba?