Száztizenhetedik

Sziasztok. Sajnálom, hogy ennyire megkésve hozom az új részt, annak ellenére, hogy nyáron minden nap jöttem és olykor többel is. Sajnos ez már csak ilyen lesz. Ugyan is a suliból csak az első két hét telt el, de nekem rengeteg dolgom volt és ez ennél rosszabb lesz. Az oldalra még csak gondolni sem gondoltam. :/// Gondolkodtam ma azon, hogy hagyom is a történetet. De aztán eszembe jutott, hogy mennyi olvasóm és kommentelőm van. Amíg nem hagytok el, addig nem zárom be a történet végéig az oldalt. De kevesebb részt fogok hozni ebben biztos vagyok. Egy héten vagy három részt, de lehet lesz olyan, hogy annyit sem. Nem tudom. Remélem megértitek és ugyan úgy fogtok engem olvasni. :) Jó olvasást és várom a kommenteket! :)

A szeptember pillanatok alatt eltelt. Végül mindenkinek igaza lett. Gyűlöltem, hogy mindenki óvatosan beszélt a dolgokról véletlenül sem megemlíteni azt, ami agyam minden egyes négyzet centiét befedte. Sokkal figyelmesebbek lettek velem az emberek még az iskolában is. Idegesített. Azt hajtogatták, hogy még nem fogtam fel. Még nem tettem magam rajta túl. Anya pszichológushoz is elküldött, de semmi kedvem nem volt egy vadidegennel beszélgetni erről. Amikor a szobámban pakolásztam, akkor találtam egy dobozt. Tele képekkel. Nem mertem kinyitni. Tele van gyerekkori képekkel, amiken Mike is szerepel. Nem akartam elsőnek megnézni. Ekkor jöttem rá, hogy igazuk van. Nem fogtam még fel, hogy volt egy öcsém, akit már soha többé nem láthatok.
Fellapoztam az album első néhány oldalát és azt vettem észre, hogy mosolygok, közben pedig folynak a könnyeim. Még a temetésén sem sírtam. A korház óta egyszer sem. Most pedig az emlékekkel együtt a könnyek is előtörtek belőlem. Nem is tudom, egy kicsit megnyugtatott az a tény, hogy ismét tudok sírni…
Elenás dologról pedig inkább csak nagyokat hallgattam. Valahogy eszembe sem jutott egy ideig ez a dolog.
- És apáddal mi van?
- Nem tudom… Nem beszéltem. Annyira nem is vágyom rá – rántottam vállat. Őt hibáztattam azért, hogy az utóbbi években Mike és én szinte teljesen elhidegültünk egymástól. Persze én is hibás voltam, de könnyebb volt rá kenni.
Susie hatalmasat sóhajtott és hátradőlt az ágyamon.
- Hidd el, egyszer majd minden a régi kerékvágásban fog haladni előre.
- Nem is emlékszem, milyen az.
Hangosan felkuncogott és helyeslően bólintott. Mostanában elég esemény dúsak voltak a napjaink és nem unatkoztunk. Már október közepe volt és nekünk az egyetemre kellett koncentrálnunk, a srácoknak az új lemezre, na meg arra, hogy a banda együtt maradjon, és ne vitatkozzanak, ugyan is Zayn ügye még mindig nem ült el. Gondoltam, hogy egy darabig nem is fog. Talán tudtam volna segíteni, de az utóbbi időben nem ez volt a legnagyobb problémám. De beláttam, hogy azzal sem megyek semmire, ha folyton csak emésztem magam. Fájt, hogy elveszítettem az életemből egy olyan személyt, aki számomra rengeteget jelentett és jelent most is. Rettentően fájt és senkinek nem szerettem volna ezt az érzést. De nem mardoshattam magamat életem végéig. És volt egy dolog, amit még el kellett mondanom Sunak. Nem szerettem volna újabb vitába keveredni vele és mivel benne bíztam meg a legjobban, neki kellett elmondanom.
- Su – néztem rá. – Mondok valamit, de ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek. Niallnek sem.
Felült mellettem és kissé aggodalmasba csaptak át vonásai. Bólintott egyet és kíváncsian várta, hogy eláruljam.
- Mielőtt elmondanám, ígérd meg, hogy nem szólsz bele és hallgass végig.
Szó nélkül bólintott. Vettem egy mély levegőt és elkezdtem elmesélni azt az estét, amikor Elenát megpillantottam a kanapénkon ülve a nappaliban. Mindent elmondtam, amit ő is. A végére érve pedig azt láttam Susie arcán, hogy azt sem tudja, hogyan kell levegőt venni. Hasonlóan hallgatta a történet, ahogyan én is tettem. Amikor már sok ideje hallgatott nem bírtam a nagy csendet.
- Susie, mondj valamit, mert fogalmam sincs, hogy mit kellene csinálnom.
Óvatosan rám emelte tekintetét és kicsit megrázta a fejét.
- Nem tudom, szerintem, amit Zayn tett az valamilyen szinten érthető. Úgy értem én is megvédtem volna a húgom – mondta elborzadva a gondolattól, hogy ő hogyan tette volna. Nem mondta ki, de láttam rajta, hogy szemei előtt megjelent néhány képkocka.
- Zayn egy végtelenül jó srác – mondta és megkönnyebbültem, hogy nem egy gyilkosként tekint rá. Ez megnyugtatott. Hiszen én sem éreztem hibásnak ezért. Abban biztos voltam, hogy soha sem fogok ugyan úgy nézni rá, de nem hiszem, hogy félnék tőle vagy ilyesmi.
- Beszélj vele. Talán Elena egyes dolgokról nem tud, talán valamiben hazudott, mert azért lássuk be, nem kellene benne megbíznod.
Teljes mértékben igaza volt. Csak annyi volt a gond, hogy nehezen lehetett a fiúkkal egy találkozót megbeszélni, mivel alig tartózkodtak Londonban. Harry azt mondta, hogy hétvégére, ha minden igaz visszajönnek kicsit pihenni. Illetve ők hiszik, hogy pihenni. Szerettem volna ismét véget vetni ennek a Brook és Zayn kapcsolatnak.