Külön rész 6

Sziasztok! :) Meghoztam az új részt. A Harry szemszögét és a végére írtam olyat, ami még nem volt, hanem tovább írtam az ő szemszögéből a történetet. Remélem tetszeni fog és még mindig olvassátok a blogot a kevés rész ellenére is. Sajnálom komolyan, hogy ennyire keveset hozok, de mindennap este érek haza, hétvégén pedig nem ez a legfőbb dolgom, de komolyan igyekszem! :) Várom a kommenteket! Jó olvasást!

Külénrész 6.

***

- De hát Harry!
Sajnáltam, hogy nem mondtam semmit Shellnek arról, hogy Zayn milyen balhéba is keveredhet, de annyi baja volt mostanában. Nem szerettem volna, ha még többet töpreng ezen. Most pedig az volt a rossz, hogy mégis csak elhallgattam előle. Magamhoz húztam, de csak annyira, hogy a szemeibe tudjak nézni.
- Sajnálom – suttogtam. Éreztem, hogy teste egy kicsit megkönnyebbül és kifújta a levegőt. Nem tudott rám haragudni huzamosabb ideig, de ezzel én is így voltam. A nappaliban végig azon törtük a fejünket a többiekkel, hogy mit kellene tennünk. Most már Su és Ell is benne voltak teljesen. Ezt nem szerettük volna, de így alakult. Őket is ezzel terheltük. Rossz volt látni, hogy Shell már mindjárt beleőrül ebbe. Úgy járkált a szobába, mint akinek ezen múlna az élete. Amikor kicsit közelebb ért hozzám megfogtam a kezét és az ölembe rántottam.
- Drágám, inkább ülj le, mert már hányingerem van – mosolyodtam rá halványan. Nem jó kedvemből. Senkinek nem volt jó hangulata és az aggodalom mindenkit ellepett. Éreztem, hogy még most is mozogna, kicsit jobban magamhoz szorítottam.
- Nektek nem kellene ezen agyalnotok. Valahogy elintézzük.
A két lány felém kapta a fejét és le tudtam róluk olvasni, hogy ezt ők maguk sem hitték el. Még én sem. Persze valahogyan elintézzük, de még semmi ötletem nem volt. Meg akartam őket nyugtatni és kicsit magamat is.

***

Rettenetesen ideges voltam, amikor elolvastam azt a bizonyos cikket, amely azt taglalta, hogy Shell és Brook milyen jó barátnők lettek. Reménykedtem ebben, hogy nem igaz. Nem szeretném megint veszélybe sodorni a barátnőmet. Nem akarom, hogy megint olyan üzeneteket kapjon és csomagokat. Azok miatt is borzalmasan éreztem még mindig magam. Azt hittem, hogy lehet majd nyugtunk, de tévedtem. Mit is vártam… Amióta együtt voltunk egyik probléma jött a másik után. Persze megbirkózunk minddel, de nem tudtam, hogy meddig fogom bírni. Bár tudtam, hogy akár örökre, de féltem, hogy ő nem így gondolja és egyszer nagyon megfogja unni és otthagy engem.
- Sziasztok – lépett be a konyhába és láttam, hogy nagyon meg van lepve az arckifejezéseink alapján.
- Szia, Shell – nyögtem ki.
Idegesen kifújta a levegőt és helyet foglalt mellettem. Először mindkettőnkön végignézett. Nem is tudtam, hogy mit kellene mondanom. Kínos volt ez a néhány pillanatig tartó csönd. Aztán ő törte meg.
- Figyelj. Ez a Jack csak egy…
- Milyen Jackról beszélsz? – csattantam fel kicsit. Nem értettem, hogy miről beszél, de annyira most nem is érdekelt. Az újsággal kapcsolatban szerettem volna hallani néhány mondatot, magyarázatot. – Jobban érdekel, hogy miért írják ezt az újságok – toltam elé.
Úgy tűnt, hogy ő még nem is nagyon látta ezt. Meglepetten olvasta és közben a nem is vett levegőt. Attól kellett félnem, hogy megfullad, mielőtt bármit is mondhatna. Amikor eltelt egy kis idő nem voltam benne biztos, hogy még most is olvassa, inkább csak bámult maga elé.
- Van még valami, amit nem árultál el? Csak mert inkább most szólj – szólalt meg szkeptikusan Susie. Én is mérges voltam, bár inkább nem értettem semmit, de furcsa volt, hogy Su így letámadta a barátnőjét.
- Mi? Figyelj én nem -
- Csak az a furcsa, hogy már együtt is lakunk és te most kezdesz el titkolózni. Vagy csak most jövök rá. Nem tudom…
Elsőnek Susie állt fel hangosan az asztaltól, majd Shell is ezt tette. Láttam rajta, hogy mindjárt ellepik a könnyek.
- Hallgass meg kérlek Susie!
- Minek? Úgy is titkolóznál és annyit mondanál el, amennyit érdemesnek látsz.
Csak ennyit mondott aztán el is ment.  Ő pedig nézett utána. Én magam alig tudtam felfogni, hogy mi ez az egész. Kicsit megköszörültem a torkom mire felém fordult.
- Én meg szeretnélek hallgatni – biccentettem fejemmel barátságosan, hogy foglaljon helyet. Nem akartam veszekedni vele. Főleg most, hogy Suval így összekaptak.
- Brookkal mi nem vagyunk barátok – szögezte le. – Amikor Susie elmesélte, hogy miket feltételeztek, akkor nagyon ideges lettem. Próbáltam nektek segíteni. Tudom, hogy meggondolatlanság volt, de találkozni szerettem volna vele, hogy beszélgessünk. Azt szerettem volna, ha elárulná nekem, hogy miért teszi azt, amit tesz. Persze nem jutottam vele semmire sem.
- Miért nem mondtad el nekünk?
- Azt mondtátok, hogy ez nem az én problémám és hagyjam a dolgot, de nem szerettem volna. Segíteni akartam. Tudom, most csak rosszabb lett.
Ekkor láttam megjelenni néhány könnycseppet és sietve végigfutottak az arcán. Hirtelen azt hittem megszakad a szívem
- Sajnálom Harry, tudom, hogy elrontottam. Megértem, ha most nagyon utálsz engem. De tényleg nagyon sajnálom.
Annyira buta volt és egyben aranyos, hogy muszáj volt kicsit elmosolyodnom.
- Aj! Legalább hülyeségeket ne beszélj már. Dehogy utállak. Per pillanat azt sem érdekel mit fog mondani Paul én csak nem szeretném, ha arról írnának az újságok, hogy bajba keveredtél.
Felálltam és oda mentem hozzá, hogy átöleljem. Arcomat nyakába fúrtam, hogy érezzem az illatát és kicsit megnyugtassam.
- Miattad aggódok, meg Zayn miatt – sóhajtottam.
- Miattam nem kell. Mi nem vagyunk jóban. Szinte meg is fenyegetett.
- Micsoda? – engedtem el hirtelen és értetlenül meredtem rá.
- Mondta, hogy semmit sem tudok. Nem is kellene, mivel semmi közöm hozzá. Meg, hogy ne üssem bele az orrom mindenbe, mert csak nekem lesz rosszabb. Mind ezt úgy mondta, hogy nem egy kedves jó tanácsnak, hanem sokkal inkább fenyegetésnek hangzott.
Kifújtam a levegőt és akaratlanul is a dühtől ökölbe szorult a kezem, állkapcsom pedig megfeszült. Ideges lettem, de ki ne lett volna?
- Próbálunk tenni valamit. Zaynnel is próbálunk beszélni, mivel Liam terve, miszerint fogadjuk el, hogy együtt vannak teljesen megbukott.
Felhúztam a székről és vele szembe álltam.
- De igaza van. Shell ez nem a te ügyed. Nem kell tenned semmit sem, mert csak belekevered magadat is. Lássuk be, hogy ezt nekünk kell megoldanunk.
Még mindig elég zaklatottnak tűnt Susie miatt próbáltam lekötni, de nem igazán sikerült.
- Szerintem ma már nem jön haza – fújta ki a levegőt.
- Shell ki az a Jack? – tettem fel azt a kérdést, ami most jutott eszembe, hogy nem is tudtam meg.
- Csak nem féltékeny vagy? – nézett rám vigyorogva.
Most hogy kimondta határozottan annak éreztem magam.
- Azt sem tudom ki az. Annak kellene lennem?
- Zongoratanárom volt egy kis ideig. Olyan személy, akire nagyon felnéztem. Az egyetemen találkoztam vele.
- Szóval egy idősebb pasas az ellenfelem… - csúsztattam kezeimet csípőjére, ő pedig nyakamat kulcsolta át.
- Igazából huszonhárom éves.
- Hajaj.
Éreztem, hogy kicsit húzza az agyam. Elég szadista tudott velem lenni. Lágyan megcsókolt, mintha letudtuk volna a témát, de a legfontosabbat még meg sem kérdeztem.
- Van olyan jóképű, mint én?
- Ha gondolod, megnézheted. Elhívott a hangversenyére. Bár ha téged nem érdekel -
- Veled megyek! – vágtam rá gondolkodás nélkül. Ez nem volt kérdés.

***

Szeretem a zenét, de ez a hangverseny halál unalmas volt számomra. Untam és ezt nem is próbáltam leplezni. Ha elhívott volna, hogy van, ez a verseny menjünk el tuti, hogy nemet mondok. De kíváncsivá tett ez a Jack gyerek. Csakis ezért jöttem el. Majdnem mindenkinél megkérdeztem, hogy ő-e az. De amikor ő ült a zongorához, azt Shell arckifejezése egyértelművé tette. Rajongással nézett rá és csillogó szemekkel. Beismerem zavart. Mert egészen jól nézett ki a csávó. Amikor mondani próbáltam valamit a játéka alatt Shell azonnal lecsitított. Karba tett kezekkel néztem. És azzal bíztattam magam, hogy nem olyan jó. Sőt bénán játszik. Ennyire még Louis is tud vagy Liam. Persze be kellett látnom, hogy ez nem igaz. De hangosan nem ismertem volna el semmiért sem.
Sürgettem Shellt, hogy menjünk. Nem szerettem volna vele találkozni. De nem volt ekkora nagy szerencsém. Összefutottunk vele és még beszédbe is bonyolódtunk. Nem nagyon figyeltem arra, hogy mit mond Jack. Csak azt láttam, hogyan néz Shellre és nagyon zavart. Közelebb húztam magamhoz, hogy ezzel is jelezzem, Haver nem a tied!
A srácon egy igazán alkalomhoz illő ruha volt. Még így is látszott, hogy szálkás testalkatú. Kicsit borostás volt és szőkésbarna rövidebb haja pontosan be volt lőve. Amikor elköszöntünk tőle, még muszáj voltam megjegyezni:
- Nem mondtad, hogy ez a Jack ennyi, hogy is mondjam… jó képű.
Jó, igen féltékeny voltam. Nem is akármennyire, de nem tehettem róla. Féltettem Shellt. Az autóban ülve sóhajtott fel Ell.
- Nehogy azt mond, hogy féltékeny vagy rá.
- De úgy nézett rád – bukott ki belőlem.
- Nem kellene annak lenned.
- Pedig az vagyok.
- Akkor is, ha az utcán valaki megnéz? Ennyi erővel, akkor is lehetnél féltékeny.
Rá pillantottam felvont szemöldökkel és kicsit sokat mondóan. Így volt… néha még akkor is féltékeny voltam. Nem tehettem róla.
- Lehet, nem arra az egyetemre kellene menned.
- Te erőltetted annyira – mosolyodott el.
- Tudom, csak nem tudtam, hogy ennyi srác jár oda, akik tehetségesek a zenében.
Hangosan felnevetett és kicsit én is elmosolyodtam. Félig komolyan félig pedig csak viccből mondtam. Közelebb hajoltam hozzá, hogy megcsókoljam.
- Megtetszett az iskola – mondta a csók végébe.
- Ebben nem kételkedtem – simítottam ki egy tincset arcából. Majd hátrébb dőltem. - Suval mi van? Kibékültetek?
Tértem a másik témára, csak hogy erről eltereljem a figyelmet.

***

- Shell mi van? – léptünk oda hozzá. Susie szorosan magához ölelte a barátnőjét. Nagyon aggódtam én magam is. Ekkor észrevettem Jacket. Ő mi a fenét keres itt? Nem nagyon örültem ennek az egésznek. Nekem kellene mellette lennem, nem pedig neki. Shell szülei elmondták az egészet. Mindannyian ott vártunk a folyosón. Én a pillanatot vártam, hogy Jack eszébe jusson, hogy semmi köze ehhez az egészhez, és hogy haza kellene mennie. De ennyi esze nem volt. Közben pedig Ellt figyeltem, ahogy járkált. Fogalmam sem volt, hogy mit kellene tennem. A legrosszabb az volt, hogy valószínűleg semmit sem tudnék.
Ez után a gondolatmenetem után minden olyan gyorsan történt. Kijött egy orvos és közölte a legborzasztóbb hírt, amit ilyenkor csak lehet. A következő pillanatban Jack tartotta vissza Shellt, hogy bemenjen hozzá. Magához ölelte és én borzalmasan éreztem magam, hogy e miatt vagyok a legjobban kiakadva és nem attól, hogy Mike életét vesztette.
A következő pillanatban már Shell szobájában voltam.
- Haza megyek. Gondolom, most inkább egyedül szeretnél lenni és édesanyáddal.
Felálltam ágya mellől, de ekkor megfogta a pólómat, hogy visszahúzzon.
- Nem szeretnék egyedül lenni. Egy pillanatig sem.
Azok a könnyek ismét megjelentek és már nekem fájtak.
- Maradsz estére?
- Maradok – mondtam halkan és ruhástól befeküdtem mellém. Szorosan hozzábújtam és átöleltem. Másik kezemmel arcát cirógattam. Elkezdtem egy dalt dúdolgatni, hátha segít megnyugtatni.
Egész este forgolódott és néha hangosan felzokogott. Én szinte semmit nem aludtam mellette. Rossz érzés volt így látni szegényt és nem tudtam semmit sem tenni
- Mennyit aludtál? – kérdezte rekedt hangon.
- Olyan öt percet.
Felsóhajtott majd kipattant az ágyból gyorsan és szekrénye felé vette az irányt. A ruháit kezdte kipakolni
- Shell, mit csinálsz? – lépetem mögé.
- Készülődök.
- Hová?
Megfordult és felvont szemöldökkel nézett rám, mintha ez olyan egyértelmű lenne.
- Hát az iskolába.
- Az kizárt – ráztam meg a fejem.
- Mert?
- Egy, mert nem mehetsz iskolába, maradj itthon pihenni. Kettő, ha jól emlékszem, azt mondtad, hogy szünetetek van.
- A fenébe – rogyott le a székre. – Nem birok itthon ülni. El akarom terelni a gondolataimat.
- Talán nem kéne – nézetem rá. – Szerintem ne próbálj úgy tenni, mintha semmi sem történt volna.
- Akkor mit csináljak? Bőgjek? – mordult fel dühösen. – Ne haragudj… - mondta halkabban.
Láttam rajta, hogy még szinte fel sem fogta. Nem haragudtam rá. Ilyenkor ez a normális nem? Sejtettem, hogy egy jó ideig nem lesz teljesen önmaga.

***

Eltelt némi idő. Végre a srácokkal haza jöhetünk. Már nagyon vágytunk erre, mivel a lányokat kissé elhanyagoltuk, mivel keveset voltunk itthon. Szóval megbeszéltük, hogy bulizunk egyet. Bevallom nem volt túl jó. Jól indult. Iszogattunk meg ilyesmi. Aztán Shell eltűnt. Zavart. Azért, mert vele szerettem volna lenni, de ő úgy eltűnt. Kerestem egy jó ideig. Aztán feladtam és próbáltam szórakozni, de nem igazán ment. A fiúk sem élvezték annyira, egyedül Louis, mivel ő eléggé jó állapotban volt.
- Zayn hol van? – eszmélt fel Niall. Tényleg ő sincsen meg.
Elkezdtük hívni őt is meg Shellt. Kicsit megijedtem, hogy mi lett velük. Keresgéltük és hívtuk őket egy csomó ideig, de semmi. Végül pedig Louis pillantotta meg őket. Ott ültek a fűben ölelkezve. Shellen volt Zayn pulóvere.
- Gyerekek! Titeket kerestünk! – szólalt meg, amikor oda értünk.
Ők szétrebbentek és kicsit zavartan néztek ránk.
- Jól eltűntetek – jegyezte meg Liam. – Egy csomószor hívtunk titeket. Telefont luxus felvenni?
- Ne haragudj! – állt fel Zayn. Majd Shellt is felsegítette. – Elbeszélgettük az időt.
- Remek – horkantottam. – Akkor indulhatunk?
Sétálva indultunk el. Mi kicsit lemaradtunk a többiektől. Fogtuk egymás kezét, de csendben haladtunk. Érezni lehetett, hogy nincs minden rendben.
- Valami gond van? – nézett rám gyönyörű szemeivel, de most az egyszer ez nekem nem volt elég.
- Semmi – rántottam vállat. Hihetetlen, hogy nem is veszi észre.
- Sajnálom, hogy nem sok időt töltöttem, ma veled – szorított kicsit kezemen és közelebb bújt hozzám. – Nem szeretnél nálam aludni? – ravasz mosoly jelent meg ajkain. Most még ez sem ért el nálam semmit.
- Most nem. Nővéremmel holnap jön hozzám.
Hülye kifogás volt és egyben hazugság is. Hangosan felsóhajtott és megállt. A többiek jóval előttünk jártak már. Elengedte a kezem.
- Harry, mond már el, hogy mi bajod! Így nem fogom megtudni.
- Semmi! – mondtam kicsit kikelve magamból. Aztán rájöttem, hogy nem szabadna így beszélnem vele. De dühös lettem. Értelmetlenül nézett rám én pedig a pulcsiját vizsgáltam, ami a Zayné. Még mindig ez volt rajta.
- Jaj értem, szóval az a baj, hogy Zaynnel beszélgettem.
- Az a baj, hogy már mindenki fontosabb neked nálam… Jack, Zayn…
- Igazad van… Sajnálom.
Kibújt a pulóverből és rossz volt ránézni, én fáztam. Nyújtotta nekem, hogy vegyem el.
- Meg fogsz fagyni! Odaadom az enyém, jó?
- Nincs rá szükségem – mondta makacsul, de láttam rajta, hogy mennyire fázik.
- Shell, ne csináld már!
Elindult egyedül én pedig utána szóltam, hogy most mit akar, de nem válaszolt semmit.
- Haza kísérlek – léptem mellé.
- Nem kell, Suval haza találunk. Köszi!
Csendben mentünk egymás mellett és nem szóltunk semmit, amíg a többieket utol nem értük.
- Na mi a helyzet fiatalok? – kérdezte Louis.
- Semmi – rántott vállat mosolyogva Shell, mintha tényleg semmi sem lenne. Aztán pedig a lányok elváltak tőlünk. Mi még csak el sem köszöntünk egymástól. Tudtam, hogy idióta vagyok… De egyszerűen beleőrültem a gondolatba, hogy már nem szeret annyira. Meg is érteném, hiszen alig volt időn egymásra. Hülyén viselkedtem vele. Gondoltam majd holnap felhívom, vagy átmegyek hozzá.